Foto: MTI Mészáros János |
Még vesszük a levegőt, még fehérköpenyesek sügölődnek körülöttünk, de tulajdonképpen már halottak vagyunk.
Az orvostudomány lemondott rólunk, hiszen szervezetünk képtelenné vált legyűrni a kórt, melyet akár Morbus Orbanicusnak is hívhatnánk, ha lenne bármi közünk a latinos műveltséghez - de nincs: hazánk a "mitnézőbazzeg?" országa lett.
Ebben az országban minden alá van rendelve az Európa legkisebb óriását jellemző harácsolhatnéknak, hatalmi mániának.
Ez az ember beteg, de ennek felismerése éppen annyit jelent számunkra, mint a beteg ágya végén lógó lázlap a laikusnak - bár látjuk a bajt, de gyógyítani nem tudjuk.
Nem csak mi, de sajnos, még neves külhoni gyógyászok sem.
Kudarcba fulladt a kísérlet, mikor a többi állattól ellesett módszerrel akarták lehűteni a testhőmérsékletét, hiába lógatta a nyelvét, nem segített rajta.
Rajtunk sem, mint ahogy a rengeteg okos is addig tökörészett körülötte, míg szépen körbeépítette magát mindenféle törvényekkel, így aztán ma már ha találkozik veled a Vérmezőn és nekifutásból seggberúg, hát törvényesen teszi.
A legfrissebb jópófasága a gyülekezési törvény, ahol már két ember politikai tárgyú beszélgetése is gyűlésnek számít, továbbá tilos bizonyos napokon, melyek a nyilas vagy kommunusta diktatúrára emlékeztetnek gyűlést tartani - engem például október 23.-a mindkettőre emlékeztet, de ez már legyen az én bajom...

Masírozunk kifelé Európából, a Nemzet Betege meg sikeresen táncolja nevetséges pávatáncát a senkiföldjén, mely akár aknamező is lehet - ez majd csak később derülhet ki.
Mindenesetre az érzékelhető, hogy nem állna távol tőle a gondolat az Unió nélküli létről, és ebben még az sem ejti gondolkodóba, hogy Anglia belerokkant a Brexitbe, pedig még ma nem változott semmi - és mégis.
Az angolok olyanok, mint a egyszeri kocsikísérő, aki a teherautó tolatását irányította, csak ők a kormányukat irányították: gyere, gyere, gyere - gyere bakker, oszt nézd meg, mit csináltál!
Mi még csak nem is irányítjuk a sofőrt, rajtunk símán átdöccenhet a kocsi...
Ha az Egyesült Királyság belerokkan - és esetleg akár szét is esik - az Unió elhagyásába, akkor mi, ha követni akarjuk példáját, kezdhetjük hímezni a szemfedelet, olyan helyzetbe kerülünk.

Persze, ameddig az Unió küldi a pénzeket, addig maradunk, hiszen mi elvi politikát folytatunk, az elv pedig az, hogy azok a barátaink, akik nem sajnálják tőlünk az ellopnivalót.
Majd Putyin - gondolhatja a Lángész, kinek lobogását kissé csökkenthette a legutóbbi attrakció, mikor az Európai Parlament tagjai körülállták és kollektíve levizelték okos fejét.
Sajnos, Putyinnak csak akkor vagyunk értékesek, ha az Unión belül vagyunk, Unión kívül senkik vagyunk az orosz külpolitika számára.
Putyin legfeljebb az atomreaktorokra felvett hitel részleteiért küld el valakit, és ez esetben képzeljük el, amint bekopogtat hozzánk a behajtó.
Keleten nem várnak minket, Orbánt meg különösen nem, az a társadalmi modell nem ismeri a pávatáncot - egyébként is, hülyék lennének importálni az ebola vírusát.
Mikor hajdan beléptünk az Unióba és a NATO-ba, megírtam, hogy mindkettőt el lehet dobni, mi leszünk Sztálin bosszúja a hálátlan Nyugattal szemben.
Az a szerencsés, kinek a gyereke már elballagott innen, és éli a migránsok nehéz életét a világban, ők már csak mosolyoghatnak a Nagy Nemzeti Bolhacirkuszon, és várják, hogy ki fogja a körmei között elpattintani a Nemzeti Bolhát, mert, hogy házilagos kivitelezésre ebben az esetben legfeljebb akkor számíthatnak, ha a félmillió magyar pofáraesik a Brexit következtében, vagy kilépünk az Unióból.
Félmillió magyarnak egymillió rokona vergődik itthon, és eltűr mindent.
De azt nem fogja eltűrni, hogy az unokáit csak vízummal látogathassa Európában, csak azért, hogy ezek a férgek akadály nélkül lophassanak.
Ha mégis, akkor magunk írtuk alá az ország halálos ítéletét, köszönjük meg magunknak.

:O)))
13 megjegyzés:
G. Bonsai Duce és szeretett kormányunk már tulajdonképpen nincs is Európában.
Csak ezeréves hagyományunkhoz hűen nyilaznak hátra.
No azért az egy kicsit vigasztaló, hogy az angolok sem okosabbak nálunk, megy ott is a dodo kacsa effekt, a ki a jobb? Angolok! :))
Historia est magistra vitae...
De minek a mester, ha nincs tanítvány?
Amikor recsegett valahol a rendszer, akár csak valakinek a trónja szinten is, akkor mindig akadt egy ellenség, akit sűrgősen le kellett győzni, akitől meg kellett védeni a hazát ha mind belepusztulunk is..
Ha nincs ember, nincs haza sem.. részletkérdés...
LOL
Üdv!
A halálos ítélet már előttünk van, ha továbbra is hagyjuk garázdálkodni a pofátlan rabló bandát, nem is kell azt aláírni. Nem értem a fanatikus fidesz híveket! A világ boldogabbik része küldözgeti a figyelmeztetést: nem jó úton haladunk. Erre a legprimitívebb válasz, hogy "bánccsák a magyart". Be is veszik, meg is érdemeljük. Ezt a dúlást nem lesz könnyű helyretenni, mert kétségtelen, hogy a kártyavár dőlni fog. Az időpont megjósolhatatlan.
A XV. k. példát mutatott erre a minden aljasságot bevető fidesz ellen.
Mielőbbi ébredést honfitársaimnak!
Attila
Jó meglátások. De nem hungarikum, és sokkal nagyobb a baj, mint gondolnánk.
Ezt akár rólunk is írhatta volna a szerző:
https://444.hu/2018/10/01/szabadon-aramlik-a-mocskos-penz-es-megmergezi-a-demokraciat
Kedves Pupu!
A leírtakat tökéletesen alátámasztják a bajszos őrült közelmúltbeli kijelentései arról, kik "nevezhetők aberráltnak". Mondja ezt "persze" a politikai aberráció tökéletes hazai mintapéldánya:( Jellemző...
Kedves PuPu!
Köszönöm, hogy ezt így írtad meg,ezzel már a Himalája magasságába emelkedtél a szememben,Buddha bölcsességét is felülmúltad.
A PÉNZ leköröz minden józan észt, nincs mit tenni.
Arról ismerhető fel egy szegény ember, hogy ha egyszer azt mondja valamire, hogy elég.Elégedett, ha van mit enni, van hol lakni, nem fázik, nem nélkülöz a hónap végén,nincsenek befizetetlen számlái, elmaradásai.Nem szorul segélyre,kölcsönökre.
A gazdag embernek viszont soha semmi sem elég, bármennyije is van,majd összeszarja magát, ha fogy a pénze,vagy előnytelen beruházásba fektetett hozama.
Reméljük,még egyszer lesz egy olyan éra, mint a Kádár rendszer volt,amikor a munkás ember boldog volt.
Amikor egy jelszavunk volt: a BÉKE.
Tudom, ez ezt már csak a halálunk után érjük el, a fejfánkra lesz írva:
"Béke poraira".
Ez van.
"Köszönöm, hogy ezt így írtad meg,ezzel már a Himalája magasságába emelkedtél a szememben,Buddha bölcsességét is felülmúltad."
"Reméljük,még egyszer lesz egy olyan éra, mint a Kádár rendszer volt,amikor a munkás ember boldog volt."
Ez a két mondat külön-külön is üt...
És csodálkozunk,hogy "nem lettünk Ausztria"
(A küldött megjegyzést jóvá hagyja a blog szerzője?)
Mano.
Persze.
Egyrészt nem vagyok cenzor, ide mindenki azt ír, amit akar, kivéve, ha náci eszméket dicsőít, ha rasszista, vagy nem a tárgyhoz tartozó dogokkal töredezi össze a beszélgetést.
Hogy engem túlzó módon dícsérget valaki, hát az az ő magánjellegű mértéktévesztése, de lehet, csak irónia, ez esetben pedig hiba lenne eltüntetni - de az is lehet, hopgy látott valahol egy fényképet a hasamról...
https://ae01.alicdn.com/kf/HTB1E58cgfBNTKJjSszcq6zO2VXaC.jpg?size=123845&height=768&width=766&hash=f998301216744a6428062de03ab9ddc0
A Kádár-rendszer nekem is tetszett, már persze nem az 1956-62 közötti periódusa, és azt ishiszem, hogy akkor valóban boldog volt a kétkezi munkás - de hát a kutya is jódolgában veszik meg.
Ezzel együtt nem lehet ugyanabba a folyóba kétszer belelépni, különösen nem folyamszabályozási munkák után.
De nem vétek visszasírni annak, akinek az életét tönkretette a történelem...
Az egyén és az általa megélt történelem nem mindig cseng egybe az emlékezetben, van úgy, hogy a magasztos eszmék háttérbe szorulnak az egyéni sors mellett - ha te jól élsz a magad értékrendje szerint, akkor nem kell objektivitást várni, a tele has mndig szabadabbnak érzi magát a korgó gyomornál...
Az emberek zöme nem értelmi, hanem érzelmi politikát folytat, sajnos ezt nem érti a mai magyar ellenzék.
Inkább hagyja magát terméketlen vitákba belerángatni, ahol úgyis az érzelmek fognak győzni az értelem felett, mint mindig is történt...
:O)))
Kedves PuPu!
A "megjegyzés jóváhagyása" kapcsán eszembe sem jutott a hölgy(és hozzászólása.)
Csak a saját hsz-em engedélyezésére :) gondoltam...
Bocs.
Mano.
tuti recept
No comment...
Kedves Mano!
Érdekelne a véleményed:
Szerinted mi az oka annak, hogy "nem lettünk Ausztria"?
A hatalmi gőg már elborította a volt ifjúkommunisták, és talpnyalóik agyát. Öregfiúk, most én mondom, minél rosszabb annál jobb. Csináljátok. Rázzátok a pofonfát,feszítsétek túl a húrt ami a fizika törvénye szerint elpattan. Én már egyszer megértem. Nem szeretném Nagy Imrét újra temetni. Ti akik demokráciában nevelkedtetek, tanulhattatok. Soros György támogatásával ösztöndíjjal külföldi egyetemen képezhettétek magatokat, nem vagytok hasznára ennek az országnak, de amint látom a normális Európának sem. Már csak abban bízom, hogy nem üzentek hadat senkinek sem.
Megjegyzés küldése