2019. szeptember 17., kedd

EMANCIPUNCIK

A közelmúlt veszteséglistája egészen megdöbbentő, szinte egyszerre halt meg Konrád György, Rajk László - az ifjabbik - és Marton László, aki maga volt a Színház.
Konrád - a rendszer szerencsétlenségére - Budapest díszpolgára volt, így a Főváros kénytelen volt saját halottjának tekinteni, és a temetéséhez a megfelelő körülményeket megteremteni.
Rajk László sem volt a rendszer - egyik rendszer kedvence sem, pedig ő készítette a rendszerváltás újratemetéseinek látványtervét, hacsak azóta ki nem derült, hogy
 azt is a neves szónok tervezte meg...
Rajk édesapja révén került be a történelembe.
A család az újratemetésekben felettébb járatosnak számít, az 1956-hoz vezető út egyik fontos állomása volt az idősebbik Rajk és társai újratemetése - itt mondta állítólag egyik harcostársa: Szegény Laci, ha élne, de belénk lövetne!
Mindenesetre a sor legproblémásabb tagja kétségkívül Marton László, akit állítólagos szexuális visszaéléseiért sikerült lemondásra kényszeríteni, és a bulvár eszközeivel megalázni, szinte boszorkányüldözés áldozatává tenni.
Azon spekuláltam, hogy ez a szituáció hozzájárulhatott-e, és ha igen, akkor mennyiben járulhatott hozzá betegsége kialakulásához, végső soron halálához.
Sajnos ezt a költői kérdést - hiszen a konkrét esetben egzakt válasz nemigen adható - feltettem a facebook-oldalamra is, ahol aztán kaptam hideget-meleget, minden voltam, csak úrifiú nem, pedig én csak kérdeztem, nem állítottam semmit.



Az eset akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor nyugaton a "me too" gyűjtőnéven emlegetett kampány folyt - a szereposztó díványok virgonc művésznői még egyszer magukra akarták irányítani a reflektorfényt, elrebegve utolsó főszerepüket a maguk által írt - de legalább is társszerzőként jegyzett - drámában.
Erre a vonulatra kapaszkodott a középszerű rendező és társa, a középszerű színésznő, akik ha a tehetségük olyan jó lett volna, mint az ütemérzékük, ma saját szobrukként állnának a világot jelentő deszkákon.
Az ellenfél megválasztása nagyon fontos, hiszen ha magas státuszú ellenfelet sikerül választanod, akkor az téged is megemel - ez az az ember, aki seggberúgta a Császárt! - suttogják a hátad mögött és csodálnak a bátorságodért, miközben az, hogy igazad volt, vagy nem, teljességgel lényegtelenné válik.
Marton a színház világában nagy ember volt, akik vádolták, azok a kultúra szakmunkásai, említésre sem érdemes művészek voltak, de a kor nekik kedvezett.
Történetük húsz éves sztori volt - vagy igaz, vagy nem -, de a közvéleményt nem az épeszűek irányítják, így aztán a meglehetősen vicces történetből egy vérnősző barom portréja kerekedett ki, a sok vitaminhiányos hölgy pedig boldogan fantáziált és konfabulálgatott.
A probléma persze elsősorban társadalmi, szokás szerint a ló egyik oldaláról a másikra esünk, ahelyett, hogy épeszű módon kezelnénk teljesen természetes élethelyzeteket.


Értem ezen a férfiak és nők kapcsolatát, az érintkezések stílusát, a társadalmi konvenciókat, melyek az egyénekhez igazodva is változhatnak, hiszen máshogy kell udvarolni egy nagypolgári család lányának, mint egy kőbányai prolilánynak - egyszerűen más és más metakommunikációra vevők, mások a hívószavak, mások a határok, ehhez kell igazodnia a szerencsétlen pasinak, aki szintúgy jött valahonnan a saját szokásrendszerével - nem egyszerű dolog ez, lássuk be.
Máshogy udvarol a rinocérosz és máshogy a kolibri, ezen segíteni senki sem tud, hát még, ha a kolibri világhírűvé is akar lenni...
A mai magyar társadalmi konvenciók szerint egy kapcsolatban a férfinak kell kezdeményezni, ha a nő kezdeményez, az meglehetősen kockázatos, eleve könnyű megszerezhetőséget feltételez.

Ez persze nem biztos, de az igen, hogy még a nők többsége is ezt feltételezi.
Namármost az, hogy mi számít kezdeményezésnek, az egyéni megítélés kérdése, van, akinél az, ha a nő állandóan a kiszemelt férfi nyomában van, ha kipakolja és beveti a rendelkezésére álló eszköztárat, ha hozzáér a pasihoz, ha hozzásimul - a metakommunikációnak komoly szakirodalma van.
Ha a férfi érti ezt, akkor nincs baj, ha nem érti még akkor is lehet korrigálni, a baj akkor van, amikor tévesen dekódolja a jeleket.
Emellett a társadalmi konvenciók elő is írnak a decens úrinők részére némi vonakodást, szempilla-rebegtetéssel egybekötve, hogy aztán a pasi következő nyomulásánál - két perc múlva - boldogan hajigálják le magukról a fehérneműjüket, és profikat megszégyenítő aktivitással vessék bele magukat a szerelmi csatározásba.
Jól teszik, a játék akkor szép, ha betartjuk a szabályait, mely engedélyez akár még egy kis szelíd erőszakoskodást is, hiszen az ember a szex során áll talán legközelebb az állatvilághoz, ahol a hím - ha tudja - rákényszerít akaratát a nőstényre. A nőnek se szokták felróni, ha véresre karmolja partnere hátát, vagy beleharap az őt csókoló ajkakba.
Ez persze nem jelent felmentést a nemi erőszaktevők számára, hiszen azért az ember mégsem állat, ugye.



Hogy valaki nem szokványos módon közeledik a partneréhez és abban ez viszolygást vált ki, ez bizony előfordulhat, de általában elég szóban tiltakozni, ha pedig ez nem segít, akkor jöhet a BTK, a nő számára pedig a keserű tapasztalatot érdemes beépíteni a személyiségébe, és legközelebb körültekintőbben választani személyt, helyet, szituációt.
Nemigen életszerű egy szerelmi - végcélként szexuális közeledést egy kérdőív kitöltésével kezdeni, melynek utolsó sora a nő kifejezett engedélye.
Nem véletlen a vicc, mely szerint a "Feljön hozzám egy kávéra, Józsi?" kérdésre az adekvát válasz: "Meg hát!"
Ma egy kicsit túlteng a nőkben a bosszúvágy, valószínűleg elégtételt szeretnének kapni sokezer generáción át tartó elnyomatásukért, aztán addig-addig szelídítik a férfiakat, míg végül az eredmény már nem is tetszik nekik, és hanyattvágják magukat egy büdöstalpú macsónak.
Sokan rettenetesen felháborodnak egy férfi közeledésén és zaklatást kiáltanak, jóllehet a zaklatás nem egyszeri alkalomról szól, hanem egy folyamatról, amikor egy ember nem hagyja abba felszólításra sem az erőszakos közeledési kísérleteket, hanem nyomul ezerrel.
Ez ellen a nők nem védtelenek, ezer mód van arra, hogy leállítsák vagy leállíttassák a kellemetlenkedőt.
Sajnos a mai világ a nők számára maga a paradicsom, hiszen ha valakit el akarnak lehetetleníteni, elég csak megvádolni, és felindulnak testvéri banyatankok, míg a férfiakban nyoma sincs a szolidaritásnak, kussolnak, némelyik még kontráz is, ők szegények valószínűleg még egy egészségeset nem keféltek életükben, és így próbálnak javítani maradék esélyeiken.
Természetesen a pasik se szentek, de a fallokrácia már a múlté, a nőké a vezető szerep, nem véletlen, hogy még a kábítószert is ginának hívják - az elejéről a használatban már lekopott a Va.
Nő és férfi - mindketten mást akarnak, mondá Karinthy - a férfi a nőt, a nő a férfit, de a győzelemért lehetne sportszerűen is küzdeni.
Talán...

:O)))

Ps: Ha valaki elkezdi itt taglalni Marton László ügyét, azt - sajnos - ki fogom moderálni...

17 megjegyzés:

little írta...

Hmmmm.

A hatalmon levo ferfiak (sokkal ritkabban nok) viselkedeserol beszelunk amikor a tolluk fuggo csinos noket b.szogatjak. Ez soha sem volt illo, dehat ha nagy emberrol van szo (lasd Marton, Weinstein) eddig ez el lett keremszepen nezve. Manapsag meg....hoppa.. nem. Es karrierjuknek fuccs.

Most sirjunk?

Namarmost egy kis % esetleg nem igaz (es nagyon nehez ezt birosagon bizonyitani) de en ugy erzem nem zorog a haraszt ha a madar nem szallt ra. Ez a Marton, Weinstein, avagy regebben Clinton elnok meg Kennedy, meg annak az apja, nagy kakasok voltak. Ami nem bun de valahogy latniuk kellene hogy a holgyek tenyleg nem banjak-e ezt avagy esetleg igen. Nem konnyu ez es a jatek megnehezedett. Caveat emptor.

rézevőfiamór írta...

little:
- Miért sírsz, Nyuszika?
- A pagonyban megerőszakolt a farkas, brühühü!
- Mikor?
- Tegnapelőtt is, meg tegnap is, meg most is oda sietek!

Lusti írta...

Szegény férfiak..... (sóhaj)
:o)

Unknown írta...

A bejegyzés alapján, ami a férfi-nő viszonyokról a te fejedben összeállt, az elképesztően primitív, totálisan korszerűtlen és mind a nők, mind a férfiak irányában mélységesen lekezelő. Még a társadalmi elvárások sem úgy működnek már nagyon régen, mint ahogy felvázoltad. Én most 46 éves vagyok, de már 20-25 évvel ezelőtt sokkal modernebb felfogású férfiak között kerestem a partnereimet, és az általad leírt "szelíden erőszakos" pávatáncot és tiszteletköröket már akkor sem vártuk el egymástól. A metoo-t kezdetben fontos és pozitív jelenségnek láttam, az eredményével cseppet sem vagyok elégedett, rengeteg visszásságot is hozott, viszont egy pillanatig sem arról szólt, amit te tulajdonítasz neki. A nemi szerepek mai nyugati megítéléséről egyébként úgy gondolom, nagyjából semmi sincs rendben vele, és nehéz megmondani, a férfiak vagy a nők fejében van a nagyobb katyvasz és a több előítélet, de az a hozzáállás, amit itt prezentálsz, még jelentősen rontja a valamikori tisztázás esélyeit.

Névtelen írta...

Tanitsuk a nőket judora, önvédelemre. Az első támadás l5 ávesen ért, messze emberlakta helyektől, egy "kedves ismerőstől", akivel véletlen összetalálkoztam, és akinek otthon 3 gyereke volt és az ördög sem feltételezte volna róla. Ha nem tanultam volna ujjfeszitést, azt, hogy kell valakinek egy ujját szép lassan kitörni, a dolog másképp végződött volna, nem bocsánatkéréssel, tekintve a 30 év korkülönbségre és a hozzám képest negyven kg súlytöbbletére. Igy aztán nem fakadok sirva, ha ezen pasik imázsának megvédéséről van szó, akik durván visszaéltek a hatalmukkal. Ha meghaltak, akkor itt volt az ideje.
Georgina

Kovács Erzsébet írta...

"Hittel tedd meg az első lépést!
Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt,
csak az első lépcsőfokot.(Martin Luther King)"

Ez volt ma az első szerencsesütim, mielőtt a
Pupu mai írását elolvastam.Az Emancipunci első
és a második szótagja sem illik már rám, igy a
76.évemet járván,de meg nem állhatom, hogy igazi
ember igazi helyzetértékelését ne méltassam.
Mert amit írtál,azzal a saját emlékművedet önmagad
koszorúztad meg,ezzel példát adva a bölcseknek,
miszerint ma már a bölcs nem hallgathat,mert
a hallgatás a bátor ostobák kórusát erősíti fel.
És mint köztudott, vétkesek közt cinkos,aki néma.

PuPu írta...

Csak pontosításként: nem a nemi erőszakról van szó, az más tészta.

Villon írta...

Azt hiszem PuPu darazsfeszekbe nyultal.Szerintem. a "felnotte" valas nem agy konnyu feladat, viszont egy "felnott" embertol elvathato, hogy felnottkent viselkedjek.Ez altt azt is ertem, hogy ha egy no felveszesz egy olyan rovid miniszoknyat, hogy a "reggelije" is latszik, akkor arra is szamithat, hogy belemerkolnak... Vagyis, akar ferfi, akar no az illeto feleleosseggel tartozik avval, hogyan "viselkedik" ,es ez a visekedes "ketitanyu". Na most aki nem nott fol a "feladathoz" az maradjon az ovodaban es ne masokat hibaztasson azert, mert elmaradt a fejlodesben....

talalom írta...

Hajjaj! 1. A metoo mozgalmat - nemcsak ebben a vonatkozásban - a kezdetektől fogva álszent izélkedésnek tartom, ami mögött főként az USA-ban elég kontúrosan megjelenik az anyagi érdek. Kis ország, kis haszon: itt elég 1-2 perc a tévében, 2-3 interjú valahol.
2. Kell a játék - különben mi marad? "Jössz dugni? - Igen/Nem."
3. Nekem soha nem volt zaklatási stb. tapasztalatom, holott elég sokat mozogtam "férfias" környezetben. Meg is kérdeztem nemrég egyik kamaszkori barátomat: Mondd, én tényleg olyan csúnya voltam, hogy velem nem is próbálkoztatok? (Holott sokat lógtunk együtt: pl. vadkempingezések idején egy sátorban is aludtunk.) Mire ő: Á, Te haver voltál, hozzánk tartoztál! (Úgy döntöttem, elhiszem.)Egy másik barátomtól egy hosszas vita után, amely arról szólt,hogy szerinte a nők ügyetlenebbek, butábbak, nem vitaképesek, megkérdeztem: Akkor most Te kivel vitázol itt órák óta? Mire ő: Á, Neked férfilogikád van.
Lehetséges. Én elfogadom, hogy a kezdeményező szerep a férfié maradjon - bár tudom, hogy vannak női eszközök is a figyelem felkeltésére. Sajnos, én nem tudtam eredményesen használni ezeket. De szerintem a nő is el tudja dönteni, mit kezdjen a közeledéssel.
Egyszerű történet, mindennap megesik. Sok nő dolgozik egy helyen, velük egy jóképű fiatalember, akinek már a koránál fogva is erős ambíciója, hogy minden szóbajöhető rést betömjön. Készséggel nyomkodja hát a munkatársnők megmerevedett hátát-nyakát. Én sose engedtem ilyesmit. Nem azért, mert zaklatásnak tartottam: hanem azért, mert olyan szívfájdítóan jóképű, kedves ember, hogy nem álltam volna jót magamért, hogy ott, az irodában ráugrok.Ráadásul volt társam, akit szerelemmel szerettem, így hát inkább vele éltem ki a "késztetést".
Hanem Pupu! Amit itt leírtál - kétségtelenül az élvezetes pupu-stílusban -, azt hívják hímsovinizmusnak. Ha érdekel,részletezem, hogy miért, de nem akarom a többiek türelmét túlságosan igénybe venni.

rézevőfiamór írta...

Ha én egy dúsgazdag fószer lennék, pláne egy közismert és köztisztelt ember, akkor már elborítanák a mitú hegyek!
Igen, nyomultam! Igen, egy egyszerű "Nem akarom!" az nem volt elég ahhoz, hogy világgá menjek! És igen, az átlagos nőneműek túlnyomó többsége nem sokkal utóbb szabályosan letépte a gatyámat (pedig nem voltam egy adonisz).
Máglyára velem!

Kibic37 írta...

Szia Talalom!

Emlékszel még, amikor évekkel ezelőtt engem is hímsovinisztának bélyegeztél, és csalódásodat fejezted ki valami kis hülye vicc értelmezése kapcsán?
Amióta néhány köcsög troll tönkrevágta ezt a fórumot, nem nagyon írkáok ide, de rendszeresen szoktam olvasni. És különös élvezettel olvasom hozzászólásaidat. Ha lehetne lájkolni, tőlem nagyon sokat kapnál belőle (különösen 1970-nel folytatott pengeváltásaidra). :-)))
Most is csak azért törtem meg hallgatásomat, hogy megköszönjem amiért egy szintre hoztál PuPuval...
:-DDD

1970 írta...

"Nem azért, mert zaklatásnak tartottam: hanem azért, mert olyan szívfájdítóan jóképű, kedves ember, hogy nem álltam volna jót magamért, hogy ott, az irodában ráugrok."

Kedves talalom!

Vizuálisan elképzeltem, amint fogod magad és ráugrasz "szívfájdítóan jóképű" kollégádra és magadévá teszed őt:))). Ezt követően pedig a "szívfájdítóan jóképű" kolléga elindítja a "férfi metoo" mozgalmat:).

talalom írta...

Kedves Pupu és Kibic!
A trollok csak akkor tudnak hazavágni egy beszélgetést, ha hagyjuk, és válaszolgatunk, hogy be-be-be, nem is én vagyoka, hanem Teeee! Kimoderálni nem kell - jó, ha tudjuk, mekkora a sötétség. Vagy akkor, ha a beszélgetésre vágyók arisztokratikusan elvonulnak: piha, nem ereszkedem le! Emiatt sajnálnám, ha pl. 1970 elmaradna: gondolkodó illető, csak nem tud pár dologról.
Kibic! Egyébként a kanadaihirlap.com-on szerzőként is működöm, ott lájkolhatsz. Remélem Pupu átengedi ezt a kis megjegyzést, amivel megsértettem a netikettet, miszerint egyik blogon nem népszerűsítünk más oldalakat. De mivel Pupu is a KMH szerzőgárdájához tartozik, talán elnézi ezt az illetlenséget.

Promenad írta...

Kibichez hasonlóan nekem is megfogyatkozott a hajlandóságom a kommentálásra.de Pupu továbbra is a kedvenc olvasmányom. Az ő szellemiségét világítótoronynak tartom ebben a mindent maga alá gyűrö sivárságban. Ez az írása is ennek fényes bizonyítéka.

góbé írta...


Talalom ! 1970 ! Kibic !

Félre azzal ami elválaszt ! Rendes helyen, - mint itt, - nem a mihaszna győzelem, az üres másik fölé emelkedés az ami valós értéket ad...

Inkább hallgassátok meg : https://www.youtube.com/watch?v=jxS1uHKwI1w

És minden érthetőbb, egyértelmübb lesz....

pietnik írta...

Góbé!
Mi a link címe és tartalma,mert ha a linket írod be,akkor kiírja,hogy a videó nem áll rendelkezésre!
Kösz

góbé írta...


Szassz Pietnik !

Üsd be a gugliba: "Cseh Tamás eszembe jutottál" . A jutub azonnal kell hogy adja...

Amúgy nem értem..., nálam a keresőbe bemásolt linkkel is bejön, mondjuk én asztali gépen dolgozgatok...