2019. szeptember 7., szombat

SZÁZHARMINC A NYUGDÍJAS KILÓJA

Bevásárolt Szeretett Vezetőnk, és mint mindig, most is jó vásárt csinált.
Kilencezerért vett kétmillió százötvenhatezer nyuggert.
Hetven kilósnak számítva az átlagot, mindössze százharminc forintért vette a nyugdíjas kilóját, ha a nyugger csirke lenne, ilyen áron soha meg nem kapja.
Tegyük hozzá, hogy a nyugdíjasok többsége egyelőre ki sincs belezve, ki sincs csontozva, ha bontanák, akkor a nyuggerfarhát szinte ingyen lenne osztogatható, de hát ezidáig ezt még megúsztuk.
Persze lehet most azt mondani, hogy a semminél a kilencezer is jobb, aminthogy ez igaz is, csakhát sajnos még nincs minden ember abban az élethelyzetben, hogy fel kelljen adnia az önbecsülését.
Lehetne természetesen javasolni a döntéshozóknak, hogy tartsák meg maguknak, és elköltése céljából keressék fel gyógyszerészüket, ha már orvos lassan nemigen marad. Kérjenek gyógyszert pofátlanság ellen, lehetőleg ágyúgolyó méretű kúp formájában, naponta háromszori alkalmazásra.


Öregnek lenni nem leányálom, Anyukám szokott mindenféle felajánlásokat tenni azok számára, akik akárcsak egyet is tudnának mondani az öregkor szépségei közül, és ahogy korosodom, mindig meg kell állapítanom, hogy a bölcsesség valószínűleg genetikailag determinált.
Bár a teve nem bölcs, mint a bagoly, de ösztönösen ráérez a nagy igazságokra, főleg, ha az anyukájától hallja.

Az öregedéssel mindenféle bajok járnak, minden kopik, minden romlik, szegény nyugdíjas a kajapénzét a patikába hordja, de legalább a gyógyszerei kapszulája lenne rántotthúsból.
Nettó szerencse, hogy a rántotthús ízét már elfelejtette, és az Alzheimert egyelőre még nem adóztatja éber kormányunk, mint luxusbetegséget.

Jack Nicholson ugyan azt mondja, hogy a postás mindig kétszer csenget, de a nyugdíjasok életminőségét ugrásszerűen javító utalvánnyal csak egyszer, utána a nemzeti sorsfordító megy vissza a feladónak azonnal.
Az életminőség javítása azért ugrásszerű, mert ha nem ugrasz a postás hívó szavára, akkor volt-utalvány-nincs utalvány hipp és hopp, az ez esetben követendő eljárásra szintúgy a fent említett film tesz javaslatot...

Mindenesetre aki lekéste a postást, az mehet az utalványáért a sóhivatalba...


Érdekes a mi népünk, a nyakába ültet egy vérszívó, ócska, gusztustalan bandát, aztán élvhajhász mazochista módjára szinte kiköveteli, hogy a legszegényebbek és legelesettebbek rovására szórja a pénzt lapáttal idióta hobbijaira, eltűri a legpofátlanabb tolvajlásokat, rablásokat, aztán azon sopánkodik, hogy ez a kormány békés úton leválthatatlan - holott dehogy.
Ha a nyugdíjasok akarnák, bármikor lazán megbuktathatnák a kormányt, ehhez csak némi tisztánlátás és elszántság kellene.
Nem hiszem, hogy üdvözítő az ellenzéki pártoknak az ő végtelenül okos tanácsadóik javaslatára az aktív munkavállaló korúak fiatalabbjaira koncentrálniuk, az a korosztály a társadalomban betöltött helyzeténél fogva kevésbé érzékeny a jövedelmére, mint a nyugdíjas, akinek adott esetben az élete függhet attól, hogy meg tudja-e vásárolni a gyógyszerét, vagy nem.
És egyre közelebb az az idő is, amikor megjelennek a falvakban azok az öregek, akiknek nincs már semmiféle jövedelmük, egészségi állapotuk elborzasztó és a gyermekeik fidesz-szavazók, tehát nem törődnek a kihaló generációkkal, mert el vannak foglalva azzal, hogy Kövér házmester utasításait követve teleszüljék a Kárpát-medencét igaz magyar gyerekekkel - ha egyedül nem megy, majd a postás besegít, úgyis lesz most majd szabadideje...


:O)))

5 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Pupu!
Régóta tudhatod, minden írástudónál jobban kedvellek, mert az öreg nyugdíjasokról mindent tudsz, a szíved a szívükkel dobban.
Ezért roppant aktuálissá kezd válni, hogy aktivizáld magad egy következő választásnál.
Az írásod utolsó bekezdése különösen szívem szerint való, mintha tudnád, hogy egy 75 éven felüli mamának így a nyugdíjfolyósítás előtt egy héttel már maximum annyi pénze van, hogy 2x vehet 1 kg kenyeret.Aki azért hangya szorgalmas, és a mélyhűtőben is van egy kis vésztartalék, meg a kertjében is szedeget krumplit meg szőlőt,az éhhalál nem fenyegeti.De az áram és gáz végelszámolás utáni befizetendő tételek már újévig a földhöz döngölik,így a 9.000.-Ft olyan nagy pénz, amit lebecsűlni dőreség.
És a libafarhát párosável még 500.-Ft alatt van ha a sütőben megsütögeted egy kis frissen felszedett krumplival, egy mennyei ebéd, egy hétig is el lehet csipegetni, és,mivel kezd hűvösödni, a meleg is jól jön a konyhában.
Egyszerű a megoldás,száz szónak is egy a vége, Te legyél az új Államfő, Te talán nem röhögcsélnél Kötcskén a nyomorő öregekről szóló jelentéseken,mert bírsz egy kis emberiességgel,és emberszeretettel.
Én Rád szavaznék, ha lenne ilyes szavatatgyűjtő lista.
Ezért ne légy lusta Pista, szervezkedjél, és torázzál, hogy fel tudj nyögés nélkül menni a pulpitusra.
Azt hiszem megint sok voltam, akinek van lelke,azért remélem, az öregeket,a nyugdíjasokat ezután nem gyalázza, ha ezt elolvassa.
Nem vagyunk hülyék, csak az idő járt el felettünk,és még van kedvünk,élni szeretünk.
Pupu!Tiéd a pálya!

Vadvirág írta...

Pupu!
Csak vigasztalni akarlak! Nem mind nyugdíjas hülye, és lehetőség nélküli. Nem szavazunk már 30 éve Orbánra, vagyunk ilyenek sokan. Abban igazad van, hogy ki kellene menni a Kossuth térre sok százezren. Volna is erre lehetőség, ha a nyugdíjas szervezetek nem a kormánnyal keresnék a dialógus lehetőségét,(persze hiába, és minden alkalommal széttárják a kezüket) hanem összefognák a nagy tömeget, és az utcára vezényelnék. Én benne volnék, mint ahogy sok-sok tüntetésen részt vettem. (vettünk.)
Szerintem is csak egyszer-kétszer kellene az utcára menni, és az sokat segítene. Budapesten és az agglomerációból sokan össze tudnánk jönni. De nincs aki összefogja, csak a sirám van.
Vadvirág

Hajnal írta...

Fidesz csúcsra ért.Orbán nagyon jól tudja ha nincs pénz nincs Fidesz.HA nem tömi ki nem eteti
pár százezer emberét elbukott. Ha kiakarna szállni elbukott.Pénzéhes emberei először Őt majd családját kezdenék ki. Slepp csak addig van míg pénz van. Olyan útra tévedt ahonnét nincs vissza.Bármely másik embert bedarálnának.Tudják mennyi mindent feléltek,eredményt a környező országok mutatják. Lassulás megindult,dominók eldűlnek.

1970 írta...

"Nem szavazunk már 30 éve Orbánra, vagyunk ilyenek sokan."

Kedves vadvirág!

Én magam is ebbe a csoportba tartozom, bár még nem vagyok nyugdíjas.

MoonRiver írta...

Valamit nagyon ki kellene találni, mert tüntetésekből már a szomszéd kamrája is tele van. Hatásuk nulla, hiszen egység soha, semelyik csoportban nem lesz. Tehát ez a módszer kuka.
A demokratikus eljárásokkal meg választásokkal ugyanez a helyzet, egyébként sem okos dolog papírfecnikkel hadonászni olyanok előtt, akiknél ágyúk vannak.
Európa leírva, lassan leesik, hogy ez leginkább a mi dolgunk lenne.
Az ábra azt mutata eddig is, minél tovább húzzuk, az esély mindinkább vészesen csökken, miután szisztematikusan épült ki ez a príma fideszrendszer.
Sajnálom, de nem bízom a felsoroltak egyikében sem, így a nyugdíjasokban sem, noha közéjük tartozom.
Vagy lehúzzuk a rolót, vagy sürgősen kitalálunk valami komolyabbat....gondoljon mindenki, amit akar. (Ja, az UFO-kat sem érdekli a téma, megkérdezhetitek Patakyt.)
Bocs. Rémesen érzem magam.