2019. szeptember 2., hétfő

UBORKASZEZON UTÁN

Vége a nyárnak, jönnek a hűvösebb napok, kezdődik az iskola, hála Jótevőnknek némi tanszer szétszórásával egybekötve.
Minden öntudatos gyermek vidáman siet, hogy beledughassa fejecskéjét a Nemzeti Ceruzahegyezőbe, melyből kihúzva azt éppen olyan kis rabszolgapalánta lesz, mint a többi.
És még nincs vége, hiszen sajtóértesülések szerint Nagyurunk azt tervezi, hogy az óvodák és bölcsődék sorsát is dolgos kezeibe veszi.
Már látom is lelki szemeimmel, amint a bölcsisek a narancsszínű kis biliken (M&M típus) sorban üldögélve drukkolnak a Fradi mennybemeneteléért, miközben a lakosság még épeszű része ugyanezt teszi Nagyurunkért... 



Nyári bujdosásukból visszatérnek a politikusoknak nevezett gombnyomogató robotok és visszatérnek a magukat többnyire minden alap nélkül ellenzékinek nevező társaik is, hogy tovább lökdössék ezt a szerencsétlen országot a szakadék felé, melynek alján már ott ül Lőrinc barát egy sovány pénztárcával, hogy megvegye a roncsokat az általa felkínált megszokott áron: egyrészt mindenáron, másrészt meg szarért-húgyért.
Ez  a metódus sokkal hatékonyabb lesz, mint az eddigiek, amikor minden vacakkal - energiaszektor, Balaton, miegymás - külön kellett küszködni, egyszerűbb lesz az egész hóbelevancot egy tételben megvenni, majd a család nevére íratni - egyet anyunak, egyet - egyet a gyerekeknek, tesóknak, vejkónak, unokatestvérek nevére, nem lesz gond, anyu kanálfülű, gyerek, mint a pelyva.
Talán a társadalmi nyugalom fenntartásában is segített, hogy a sok léhűtő nemigen volt szem előtt, terepszínű fürdőgatyákban költötték a pénzünket, de meg is érdemelték, addig sem csináltak újabb bajokat.
Sőt - kellemes ígéretekkel bombázták a bamba magyar nyugdíjast, a maradék néhány egészségügyi dolgozót, a mazochista pedagógusokat meg az állami alkalmazottak azon részét, aki még nem ment világgá, csodák csodájára.



Nagy változásokat nem hozott a nyár, Fodor Gábor úgy lépett ki a politikából, hogy a kutya se ugatott utána, talán csak Orbán sajnálta, hogy lezárult a "Szép Szőke Herceg akció", mely oly sok örömet okozott neki.
Már tologatják a bútorokat, Gabóca valószínűleg Szili Katalinnal szemben kap íróasztalt, lehet, még lovagkeresztet is, mint a Fideszhez átálló pesterzsébeti polgármester. Mindenesetre megélhetési gondjai nem lesznek, Nagyurunk gondoskodni szokott háziállatairól.
Ebből is látszik, mennyivel több esze van, mint ellenzékének, mely ahelyett, hogy beállt volna Hunvald mögé és tolná ezerrel a kampányát, helyette levelezget vele, meg ígérget fűt-fát, csak ne induljon.
Természetesen az eszméért többet kellett szenvedni Brüsszelben, mint a sitten, így aztán teljesen logikus, hogy Hunvaldot magára hagyják, jóllehet, alapból őt kellett volna indítani, hiszen ő ismeri a pályát és van egy kazal önkormányzati tapasztalata.
Ha úgy tetszik, még mártírnak se lenne rossz, hiszen szenvedett a diktátor börtönében...
Az ellenzék hálistennek nem mindenben béna, sok helyen létre tudta hozni a választási akcióegységet, kivéve, ahol valamelyik jelöltjüket megvették kilóra, mint a kacsát, vagy volt az LMP-nek jelöltje.



Most persze majd elindul a hemzsegés, indul a kampány.
Nem mondom, van abban valami kellemes, ha az ellenfelet bekenjük szarral, de attól tartok, ez most kevés lesz, hiszen a módszer hatékonysága még akkor is romlik, ha a Nemzetvezető úgy szórja hívei közé az aprópénzt, mint gazdasszony libáinak a kukoricát.
Természetesen a nyuggerek kilencezerért elviselik, hogy Orbán sértegesse őket, talán majd akkor felemelik az elnyomottak járókeretét, ha az anyjukat is szidja, de az se biztos, hiszen ha emel egy ezrest, akkor lehet megéri tovább kussolni.
Fontos lenne pedig minél több önkormányzatban nyerni a választást, már csak a következő országgyűlési választások miatt is, hiszen ahol ellenzéki az Önkívület, ott az ellenzék munkája is könnyebb lenne, már, ha akarnának egyáltalán dolgozni, ugye...
A jelölteknek programot kellene adniuk, de erről a politikai szféra már régen leszokott, ellenzék és kormánypárti mamelukok egyaránt, azt hiszem pedig, nem lesz elég virágzó demokráciát ígérni, meg szidni a diktatúrát úgy általában.
Persze, aki most akar választási programot gyártani, az már lekésett róla, de hát nem akarok én tanácsot adni fegyvertársaimnak, még megsértődnének, ha figyelmeztetném őket, hogy a csőre töltött  puska csöve nem kukker.



Szerencsére a hatalom sem tud már  hatékony, új jelszavakat kreálni, a régieken meg már leginkább csak röhög a nép, a legostobábbakat kivéve, de hát az is jelentős tömeg, vannak vagy másfélmillióan, meg a félmillió haszonélvező.
Még a jelöltjeik zöme is szavlejárt helyi híresség.
Sajnos az ellenzék jelöltjei mögött nincs hatalomtechnikai háttér, nincs pénz - hát várjuk a csodát, és menjünk el szavazni.

Aztán majd meglátjuk.


Egy választási győzelem lenne pedig a jobbik változat, mert ha hagyjuk, hogy a helyzet addig romoljon, míg egy jelentősebb csoportnak eszébe nem jut feldíszíteni a körúti fákat Nagyurunk vazallusaival, akkor arra mindahányan ráfizetjük a gatyánkat is.


:O)))

11 megjegyzés:

katsa írta...

Hm.
Pedig volt már rá példa.
Csak az akkori Nagyúr elmenekült.
Vazallusait meg az oroszok mentették meg.
Most viszont nincs itt senki/semmi felmentő hadsereg.

relatív írta...

Nem találok indokot arra, hogy a magyar ( csak a magyar ? ) embereket a hülyeség, téves információ, a gyűlöletes gondolatok sokkal erősebben érik el, mint a logikus érvelés, egyértelmű, tényeken alapuló vélemény ?!

Ezért sokkal jobb, szélesebb sikereket lehet elérni bármely értelmes indokolással szemben. Azok a törekvések, mely valamely csoport részéről a második csoportba tartozik nagyon kevés sikerrel vehetik fel a harcot egy gátlástalan embertelen törekvéssel , mely az első csoport szerint hat rá !

Talán ez a oka azoknak a téves döntéseknek, mely kísérte történelmünket, vagy a mai életünket viszi romlásba.

1970 írta...

Kedves katsa!

Jó néhány ártatlan embert pedig állati módon lincseltek, gyilkoltak meg (pl.: Köztársaság tér). Nem mellékesen...

Kapat írta...

"Az élet kikényszeríti, hogy az ember játszmákat játsszon. A kérdés csak az, hogy amit az élet kikényszerít, abba mindig bele kell-e egyezni? Az élet a háborúkat is kikényszeríti. Az élet a népek és a vallások közötti ellentétet is kikényszeríti. Most még sorolhatnám, hogy mi mindent kényszerít ki az élet: negatív indulatokat, gonosz cselekedeteket. Mindenre igent kell mondani? Attól, hogy a világ gonosz és züllött, nekünk is gonosznak és züllöttnek kell-e lennünk? Vagy inkább vállalni kell az ellenállás kockázatát, ami néha az ember egzisztenciájába, sőt az életébe kerülhet? Tudom, hogy ezt senkitől sem lehet megkövetelni, legfeljebb az ember követelheti meg önmagától. De azért nem kell a gyávaságot dicsőséggé emelni!" /Popper Péter/

Névtelen írta...

lesz még a kötélgyár élüzem!

Avi írta...

Kedves Pupu!
Ott hibádzik a következtetésed, hogy a népnek a populista vezér kell. Minden időben így volt ez. Hitler is így jutott hatalomra, és minden diktátor ezt az elvet követte. A mai világban különösen igaz ez.

civilhuszár írta...

Rákosi korabeli vicc.
A párt emberei határszemlét tartanak. Egy paraszt éppen vet.
Kérdi egyik, mit vetsz ? nincs válasz. Azt mondja a másik, hagyd a francba a termés úgyis a miénk lesz. Erre a paraszt csak megmondja. Kendert.
Persze az elit nem retteg, van már lelépéshez magánrepülő flottája.

Kovács Erzsébet írta...

civilhuszár írta....-nak:
Ez nem vicc.
Te nem éltél még 56'-ban...
Annyi idejük sem volt, hogy cipőt cseréljenek.
Soha ne ismétlődjön meg,nem kéne a pofonos ládát
feszegetni senkinek.Mindenkinek rossz lenne.
Nagyon.
Az Életünk nem játék,jó lenne megjegyezni végre.

/Utóirat:
A repüléshez légtérengedély kell.
Akinek nincs, leszedik,mint pókot a sarokból.
Akit elér a népítélet, az nem tud elbújni sehova.
Nincsen olyan földrész, ahol nem érnék utol.
Emlékezz a Romániában a Karácsonykor történtekre,
Elenáék is csak néztek a kék égre a földön fekve...
El sem hitték, hogy ezek ottan Ők..../

1970 írta...

Kedves Erzsébet!

A bejegyzésének első felével nagyon egyetértek. Magam is így gondolom.
A baj az, hogy kisgömböc pontosan az életünkkel játszik, és feszegeti a húrt folyamatosan.

(Az utóiratával kapcsolatban: Ceausescu és Elena lelövése - függetlenül diktátorságuktól, meg attól, amit Romániával tettek - egy politikai puccsot követő közönséges gyilkosság volt. A meglehetősen szerény képességű és korlátolt Gorbacsov előbb kitüntette, majd lezárta előttük a határt. Ez is egy jellemző momentuma volt az akkor történteknek.)

pietnik írta...

Annak,aki azt mondja,hogy Rákosi nagyúrunk elmenekült,meg stb annyit elmondanák,hogy Rákosi alapozta meg azt a kort,amit ma Kádár-kornak

1970 írta...

Kedves pietnik!

Bizonyos értelemben valóban Rákosi alapozta meg, de akkor tegyük mellé Nagy I. nevét is. A kettejük ostoba, rövidlátó politikája, hatalmi harca nagyon mélyre, egy valódi polgárháborúba lökte az országot. Ebből a mélységből csak egy távlati gondolkodással, a társadalomra figyelő, fokozatosan építkező, értelmes, okos politikával lehetett az országot kihozni. Ilyen értelemben a Kádár kor gyökeresen más volt, mint a Rákosi rendszer. Aki ezt nem érti (vagy tudatosan félremagyarázza) semmit nem ért sem a 20. századi történelmünkből, sem abból, miért így rezdül ma a magyar társadalom.
(Ma is óriási szükség lenne ilyen - tudatosan építkező - társadalompolitikára, de hát nyomokban sincs...)