Niedermüller Péter az ATV egyik vitaműsorában megjegyzést tett a magyar nacionalizmusra, mondván: "mi marad, hogyha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye felsoroltuk, a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és nők is vannak közöttük, ez a családelképzelés, és ez azért borzalmas, mert hogyha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze, ebből."
Hát, mondjuk fogalmazhatott volna feszesebben is a DK politikusa, de hát ezt egy élő vitaműsorban tette, ahol a szereplők szükségszerűen pongyolábban fogalmaznak, mint írásban tennék, de a lényeg azért érthető: a gyűlöletkeltés politikája jellemzi ezt a társadalmi irányzatot, melynek képviselői természetesen szeretik magukat szentéletűnek és erkölcsösnek feltüntetni.
Fel is horgadtak azonnyomban, élükön a kétlábon járó biológiai csodával, a száján át szaró Bayer Zsolttal, aki tüntetést szervezett a polgármester hivatala elé, így követelve azonnali távozását a közéletből.
Joga van hozzá, tegye.
Ami megdöbbentett, az a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia reakciója az ügyre.
Ha nem is értettem vele egyet, hogy a neves testület nem nyilvánít véleményt a migránsokkal való bánásmódról, a nem is nagyon burkolt rasszizmusról, az esélyegyenlőség romjainak ledózerolásáról, de tudomásul vettem, hogy a Katolikus Egyház nem akarja magát besározni a napi politikával.
Azt is gondoltam, hogy a mai helyzet egyik legfőbb haszonélvezőjeként nem akarja kockára tenni a regnáló hatalom jóindulatát, a dús anyagiakat, melyeket oly szorgalmasan gyűjtöget a rendszerváltás hajnala óta, megpróbáltam megmagyarázni, hogy Isten szolgái is emberek, erényeik mellett hibákkal is.
Hogy bele-belemásztak azért a napi politikába, azt a választási harc kiélezett légkörének tudtam be, mondván, a papok között miért ne lehetnének sajtkukacok, akik nem képesek megmaradni a számukra kijelölt úton, Isten szolgálatát a maguk sajátos módján képzelik el.
Híveik egy részének ez tetszik, ők szívesen gyűjtenék és hordanák a rőzsét az ellenkező politikai oldal képviselőinek máglyájához, még ha a rőzséért közelharcot is kellene vívni a büdös cigánnyal, aki nem átall tüzelőt gyűjteni, hogy didergő purdéja meg ne fagyjon.
Messze nem vagyok olyan okos, mint az a püspöki konferenciának nevezett agytröszt, amely a mai magyar katolikusokat irányítja és képviseli, mégis azt hiszem, hogy a magyar katolikusok rossz irányba mennek.
Hogy elfelejtették Krisztus tanításait a szegényekhez való viszonyról, az irgalmasságról, hogy elfelejtették, hogy maga Krisztus is menekültek gyermekeként érkezett Betlehembe, nem rovom fel nekik, azt viszont nagyon is, hogy saját egyházuk ellenségei.
Ez az ország hagyományosan két többé-kevésbé egyenlő részre van osztva, és ha az egyház a baloldal ellen fordul, saját hívei számát csökkenti.
Dél-Amerikában és a világ szegényebb tájain a katolikus egyház a szegények, elesettek, üldözöttek mellé áll, nálunk lassan már nemcsak híveket nehéz találni, de papokat se nagyon.
Ha tovább folytatódik ez a tendencia, akkor az Egyház magyar kirendeltsége társadalomidegen képződmény lesz, és egy idő után ülhetnek hívek nélkül a templomaikban, kissé elmagányosodva.
Hogy a magyar főpapok Bayer Zsoltban és a gyűlöletkeltés magyar apostolában találják meg szellemi partnerüket, az meglehetősen szánalmas dolog.
Talán vissza lehetne találniuk a szolgáló egyházhoz, ahol a szolgálat ez emberek szolgálatát jelenti.
Akár úgy is, hogy ők emelik fel elsőként szavukat az iskolai szegregáció ellen és lemondanak az egyházi iskolák igazságtalan finanszírozásáról, egészen addig, míg az utolsó cigánygyerek is meg nem tanul olvasni, írni, számolni.
Akár úgy is, hogy a falvakban a szegények szószólói lesznek.
Akkor talán elfelejti a társadalom a pedofil papokat, a nép szenvedése iránt érzéketlen főpapságot, a sok álszent szemforgatást és megint Isten szolgáit látja majd bennük.
Nem sok reményt látok rá, sajnos...
:O)))
19 megjegyzés:
Én sem.
Grátisz...
Kiváncsi lennék, ha egy cigánytelepen vagy annak közelében élnél, hogyan vélekednél? Az nem elég, hogy a Rész Levi felesége cigány...
Arra is kiváncsi lennék, hogy mi történne, ha pl. a Te kislányodat zaklatná egy bevándorló...
Messziről jött ember, azt mond, amit akar... Nem igaz?!
engem nem lepet meg ismerve 2000 éves müködésüket
Semmi meglepő, semmi új,annak idején lelkesen helyeselték a zsidótörvények bevezetéséhez is.Ma is megtennék.
Javaslom, hogy töröld ki a kommentemet, mert van benne név, melynek közzétételével személyiségi jogot sértesz...
Amennyiben a Veled való ilyesfajta "kapcsolatartás" miatt kár ér engem, én sem leszek rest... Megteszem a szükséges lépéseket...
Legobb lesz, hogy ha most már végleg békén hagyjuk egymást, mielőtt elmérgesedik a helyzet!!
Elég volt.
Itt is bejön a mondás: Összenő ami összetartozik... Az a bizonyos mAGYAR kATOLIKUS pÜSPÖKI kONFERENCIA mégcsak nem is hümmögött, amikor elvbajtársuk a pápa őszentségét egy demens vénembernek, nemmellesleg gazembernek titulálta.
Igy van ez, ha nem is jól, de magától értetődően. A római katolikus egyház - annak a bizonyos 40 évnek kivételével - mindig is a regnáló hatalmat szolgálta ki. Már Mikszáth is szóvá tette ezt vagy száz éve...
Névtelen !
Elég fura a logikád. Tehát ha a Te kislányodal nem bevándorló zaklatja, hanem egy fehér, keresztény, heteroszexuális férfi, - esetleg nő, - az rendben van... ?!?
Mert azért ez sajnos jóval sürübben fordul elő...
Ez az avitt cigányozásod is már dögunalmas. Tény, hogy nagyobb arányban jellemző náluk a szocializáció hiánya, de a "fehér, keresztény, heteroszexuális" társulatunkra sem lehetünk maradéktalanul büszkék e vonatkozásban. Nominálisan bőven kiegyenlitődnek, még az sem kizárt hogy mi vezetünk...
Névtelen balfasznak:
Te cigánytelepen élsz? Vagy legalább a közelében, hogy ilyen képzett cigányológus vagy? (és ki az a Részlevi?)
És a mai csodás Abszurdisztánban kb. 1:1000 a valószínűsége, hogy zsenge lánykádat egy hattyúfehér, keresztény és 100 %-osan hetero szittyamagor fogja megerőszakolni!
Kedves PuPu !
Teljesen egyetértek veled és gratulálok az írásodhoz !
Talán kimaradt az írásodból a miniszterelnök ténykedése az ingyenélők és a cigányokkal kapcsolatban, aminek az ellensúlyozására szánják ezt a Niedermüller ellene elferdített megnyilvánulást.
Mert a vezérünk élen jár ebben a gyűlölködésben, ebből él, ez tartja őt a hatalomban.
Sajnos ez csak akkor fog megváltozni, ha jól orrba verik őket, másból nem értenek !
Üdv sphagin.
A klérust hagynám a fenébe: mindig is ezt csinálták.
Hanem: mi a jóisten történt velünk???
Átlagos általánosba jártam, nyócker (nem a Fazekas). Láblógázva érettségiztem az ottani alapokból. Biztosan voltak cigány osztálytársaim - nem tudom, nem tartottuk számon.
Húsz év múlva a keresztlányom ballagásán elrémültem: az elég modern, - központi fűtéses, tágas tantermekkel rendelkező iskola széles, világos folyosói emeletenként vasráccsal elzárva, a lépcsőházban is mennyezetig érő rácsok mint egy amcsi filmben a nehézfiúk börtöne.
Öt év múlva ki kellett venni az iskolából az öccsét, mert naponta megverték, elszedték az ebédpénzét, uzsonnáját, holmiját.Elég magasra nőtt létére nem egy agresszív alkat.
Az unokámat a bp-i határtól 5 kilométerre (északra, nem keletre) lévő faluból 25 kilométerre, a fővárosba hordják iskolába. Óvoda kettő van a faluban, iskola csak egy. A korábban iskolába került (ő évvesztes) társai rémtörténeteket meséltek. Az egyik kislányt pl.nem engedték a WC-re szünetben az iskolatársai - naná, hogy "cigányok" - és amikor bepisilt szegény, jól ki is csúfolták. A nagyobb fiúk meg rendszeresen molesztálják a kislányokat: na, nézzük, nő-e már a melled?!
A faluban nincs putrinyomor - a főváros közelsége miatt mindig volt munka. Persze van elkülönülés: az ófalu HÉV mellett húzódó utcáin öregebbek, szegényesebbek a házak, mint a kilencvenes években kiparcellázott zártkerti üdülőövezetben a kétezres években épültek. Van víz, gáz, szemétszállítás - a csatornázás,meg az utak állapota még sok évre ad munkát.
Alapvetően békés falu a szelíd dombokon - de a legtöbben nem szívesen szállnak le a HÉV-ről a főállomáson: inkább továbbmennek egy megállóval, minthogy az ipartelepen járjanak keresztül.
Mi történt velünk? Mit rontottunk el, közösen cigány és nemcigány magyarok???
Niedermüller úr egyszerűen az árjaelmélet kialakulásáról beszéltde volt annyira jó,vagy kevésbé célratörő,hogy nem engedte ki a szellemet.A Göebbels propaganda is így kezdte.
Üdv!
Annyit jegyeznék meg, hogy a holokausztot ezek a "derék" fehér heteroszexuális keresztények csinálták.
Attila
Kedves PuPu!
Kiváló az írásod, teljesen egyetértek a leírtakkal.
(Az egyetlen negatívum, hogy pont Niedermüller P. a kiindulópontja a témának. Akit érdekel az ok, olvassa el Moldova György: Per Kádár sírjáért c. kötetének (Urbis Könyvkiadó, Bp., 2012.) VII. fejezetét, a 79. oldaltól. Igen sokat elárul ez a fejezet NP "jelleméről"!)
"Mi történt velünk? Mit rontottunk el, közösen cigány és nemcigány magyarok???"
Kedves talalom!
Na látod, ezek az igazán jó kérdések! Nekem is voltak cigány osztálytársaim, és semmi probléma nem volt köztünk. Nézd meg, mi van ma! Többször utaltam már arra, hogy a "rendszerváltás vívmányaként" értékelt szabad iskolaválasztásról ma már több oktatáskutató leírja, miképpen vezetett a súlyos szegregációhoz, és a végletesen szelektív iskolarendszerhez. Itt az "eredmény" a szemünk előtt.
"Mi a jóisten történt velünk?"
30 éve rombolják tudatosan a társadalmi kohéziót, szolidaritást, a társadalmi rétegek egymás iránt érzett felelősségét. (Azzal kezdődött, amikor emberek százezrei kerültek utcára, amire a tudományos elit azzal reagált: "szükségszerűség". Magyarul: le vagytok sz..va, nem velem történik. Majd amikor velük is megtörtént (kb. 3 évtized múlva), már hiába várták a társadalmi szolidaritást. És csodálkoztak!). A társadalmi kohéziónak, szolidaritásnak már a romjai sincsenek meg mára, mert kisgömböcünk gyakorlatilag mindent elpusztít, ami még értékként megmaradt ebben az országban. DE! Ez nem csak a cigányságról szó, és nem most és nem is 10 éve kezdődött, sajnos. Az elmúlt 10 évben kétségkívül a végletekig fokozódott a pusztítás. És ne legyenek illúzióid: BÁRKI, bármelyik társadalmi réteg/csoport a célkeresztbe repülhet.
Ez történt velünk, kedves talalom!
1970! Azért nem lehet mindent az általános alanyra (rombolják - kik? Ők? Kik azok az ők?)fogni. De még a szegénységre sem: 90 óta mindannyian gazdagabbak lettünk - ma már nem az a szegénység, ami 1985-ben volt. A hatvanas évekről nem is beszélve. Nyomorgók akkor is voltak.
Ebben az értelemben mégis rossz a kérdésem a "mi történt velünk". Inkább azt kérdezem hát: Mit hagytunk magunkkal művelni?
Kedves talalom!
Azért a Te életkorodban (25 éves vagy, ha jól emlékszem:)) a szövegértő olvasási készség elsajátítása már alapvető elvárás. Ha végigolvasod és meg is érted, amit írtam, akkor pontosan tudod, kik azok az "ők". Tedd meg, hogy végigolvasod!
"90 óta mindannyian gazdagabbak lettünk - ma már nem az a szegénység, ami 1985-ben volt."
Ezen jót mosolyogtam kedves talalom, mert ebből napnál világosabban látszik, hogy halvány lila fogalmad nincs arról, mi van az országban, főleg vidéken. Tedd meg légy szíves, hogy a kettes villamos vonalán kívülre is tekintesz időnként. Te, meg Lőrinc lehet, hogy "gazdagabbak lettetek", de az ilyen általános kijelentés ("90 óta mindannyian gazdagabbak lettünk") igen súlyos félreértése/nem ismerete a jelenlegi társadalmi valóságnak. Tudod, kedves talalom, amikor ész nélkül verte szét a téeszeket az akkori politikai elit (Te és haverjaid meg ehhez még lehet, hogy tapsoltatok is!) bele sem gondoltak abba, hogy mit tesznek a vidék Magyarországával.
Ne abból ítéld meg a "gazdagságot", hogy emberek mindegyike mobillal rohangál. Nézd meg, milyen körülmények élnek emberek hazánk több térségében is, és gondolkodj el ezen alaposan! Ott, ahol a közmunka az álom.
(Arról most nem is beszélek, hogy a KSH által kimutatott átlagjövedelem alatt keresnek milliók, köztük én is. A szüleim abban a bizonyos "átkosban" sokkal kiegyensúlyozottabb, biztosabb közegben éltek, és neveltek fel engem.)
Kedves talalom!
Csak egy adalék ahhoz, amit írtam:
https://merce.hu/2020/01/31/sok-csaladnal-mar-decemberben-elfogyott-a-tuzelo-gyujtoakciot-szerveznek-ertuk/
Kedves 1970!
A szegénységgel kapcsolatos megállapításaiddal tökéletesen egyetértek. Még annyit hozzátennék, hogy a jelzett időpontban kiegyensúlyozott életet, biztonságot, a reális célok megvalósíthatóságát érezték az emberek. Szegénység mindig volt és lesz is, de nem mindegy, hogy hogyan kezeli a társadalom. Jelenleg szinte bűnnek számít a kilátástalanság, kitörési lehetőség nincs. Olyan, hogy mélyszegénység, egyszerűen nem volt! Hajléktalanokat csak hírből ismertünk. A vidéki élet nem volt kilátástalan, sőt! A TSZ-ek, gépállomások, a melléküzemágak, a háztájik, biztos és tisztességes megélhetést biztosítottak. A megváltozott falukép, igényesen kialakított családi házaival. Hosszan sorolhatnám még.
A tolvajok meggazdagodása és a reménytelen, tömeges elszegényedés kéz a kézben járnak. Kimondottan generálják "uraink", nemhogy enyhíteni igyekeznének a nyomort! Dübörög a gazdaság -mondják! Kinek? Miből? Meddig? Ezer kérdést lehetne feltenni!
Engem nem győznek meg a KSH adatai! Talán Ferge Zsuzsát is érdemes lenne meghallgatni a témában!
Kedves Kapat!
Pontosan ezt próbáltam én is talalom értésére adni. Nem arról van szó, hogy akkor nem volt szegénység, hanem arról, hogy az egész társadalom nem volt ilyen végletesen kettészakadva (azaz volt egy nagyon széles középosztály, ami ma nincs), és - amiről írtál - egészen másként kezelte ezt a kérdést a kádári politikai elit és - ettől nem függetlenül - a társadalom. (Ma pedig az uszítás, a gyűlöletkeltés, stb. az egyetlen "recept".)
A KSH adata az átlagjövedelemről azt tükrözi, hogy nagyon kevesek eszméletlen pénzekhez jutnak (ennek ésszel nem felfogható már az értelme), míg nagyon sokan az átlag alatt vannak. Ez a statisztika így torzító; nem véletlen, hogy a medián jövedelem értékét is szemléltetik ("persze" nem a KSH). A kettő közti eltérés pedig jelzi, hogy jövedelmi szempontból mennyire homogén a társadalom. A 2019-es mediánbér 77 százaléka az átlagbérnek! (https://qubit.hu/2019/06/26/nem-annyian-vannak-es-nem-annyit-keresnek-a-magyar-munkavallalok-mint-amennyit-a-ksh-adatai-sugallnak)
Nagyon kevesek meggazdagodása valóban kéz a kézben jár nagyon sokak elszegényedésével. Ezért (is) nagy botorság az, amit talalom leírt.
(Ferge Zsuzsa legutóbb éppen a katolikus egyház vezetéséhez írt egy dolgozatot, a püspöki kar körleveléhez hozzászólva. https://merce.hu/2019/12/15/a-magyar-katolikus-puspoki-kar-korlevelehez/
Nagyon pontosan látja a helyzetet, Szalai Erzsébethez hasonlóan:
https://merce.hu/2019/12/07/ket-kapitalizmus-magyarorszagon/)
Kedves Kapat!
Még egy kép, amit érdemes megnézni:
https://hvg.hu/360/202005_unios_regiok_szicilia_keletmagyarorszag_elott_de_eszakdunantul_mogott
Talalom bejegyzése kapcsán ("90 óta mindannyian gazdagabbak lettünk") igen sokat elárul ez a fotó. Eszembe jut, hogy nekünk anno sokáig nem volt színes tévénk, DE nem ilyen körülmények között éltünk. És az emberek döntő többsége nem ilyen körülmények között élt akkor. Ma már ebben (is) sajnos más a helyzet.
Ennyit arról, hogy "gazdagabbak lettünk"...nem! A társadalom szakadt atomjaira:(.
Megjegyzés küldése