Szeretem ezt a műfajt, mert ha valódi blogról van szó, és nem elgazdátlanodott újságírók pénzkereseti kísérletéről, akkor ez valóban a ma elérhető legszabadabb sajtótermék, még akkor is, ha időnként elhivatottságtól átfűtött szektatagok is feltűnnek a szerzők között.
Szeretem ezt a műfajt, mert csak a politikai blogger saját lelkiismeretének kell megfelelni, semmi és senki nem késztet hazudozásra, őszinte lehetsz és talán még mindenféle formai követelmények sem nyomasztanak.
Bloggernek lenni, aki témáját a mai politikai életben találja meg maga a mámor és kéjhömpöly lenne, ha az élvezetet - mint annyi más dolgot is az országban - tönkre nem vágnák a politikusok, akik egyszerűen elveszik a blogger kedvét attól, hogy a borsót a falra hányja, jóllehet nemegyszer van hányingere, talán nem is ok nélkül.
Mégsem ez a legnagyobb baj, hiszen akár még hozhatna is a konyhára, ha mindenféle amatőrök unalmas szerencsétlenkedéseitől megszabadulna a sajtó, és a média-fogyasztók csak tiszta forrásból szürcsölhetnék a kristálytiszta igét, Bencsiket, Puzsért, Bayer Zsoltot olvasgatva reggeltől estig.
A legnagyobb baj mégis az, hogy mára már mindenki únja az ellenzéket, úgy, ahogy vannak, tokkal-vonóval, és már szinte senki sem hisz abban, hogy a demokráciát meg lehetne még védeni demokratikus eszközökkel.
Erről csak részben tehet Nagyurunk, ott messze felettünk a Várszínházban, melyet előszeretettel nevez Karmelita Kolostornak.
Jellemzően ez éppen annyiban igaz, mint az ő oxfordi tanulmányai, melynek legendáját (Soros szerepét jótlákony homályban hagyva...) éppoly buzgón ápolják, mint katolikusok a szeplőtelen fogantatás dogmáját.
Erről leginkább a sajátjaink tehetnek, de ennek felismerésére a magyar politikai kultúrában esélyük sincsen, hiszen azt hiszik, hogy minden magyar állampolgár tágra nyílt szemekkel és lélekkel figyeli a bölcsességek ajkaikról pergő gyöngyszemeit.
Jóllehet, ha a füleiket is nyitva tartanák, tudhatnák, hogy bölcs népünk véleménye szerint:
a. egyik kutya, másik eb,
b. mind hazudik, egytől-egyig,
c. csak dumálnak, meg egymást cseszegetik, a Fideszben legalább rend van...
Ami a személyes rosszkedvemet illeti, arra két dolog nyomja rá - sok egyéb mellett - a bélyegét.
Az egyik az, hogy hiába értünk el értékelhető és az ellenfelet is felzaklató sikereket az önkormányzati választásokon, ennek semmiféle, az állampolgár számára is szemmel látható következménye nincs.
Vártam volna azért egyet-mást, leginkább azt, hogy ha már anno hagytuk kivenni a kezünkből a teljes magyar médiát (tulajdonképpen ez Gyurcsány történelmi bűne, és nem az őszödi beszéd...), most majd élünk a lehetőséggel és lehetőséget teremtünk arra, hogy valamennyit korrigáljunk ezen a lehetetlen helyzeten.
Ehhez képest már az internet felett is meghatározó befolyást szerzett a részben Fidesznek, részben Lőrincnek nevezett részben Nemzetvezető, részben Keresztapa, az ellenzéknek pedig az maradt, ami a harmadik gyereknek a mama bal és jobb cicijének kiosztása után a papánál.
Majd mindegyik önkormányzatnak van újságja, van televíziója, a törvény elő is írja, hogy a kábeltelevíziók kötelesek egy csatornát a helyi önkormányzat rendelkezésére bocsájtani, de nemhogy országos ellenzéki sajtó, de még budapesti sincs.
A másik dolog, hogy erősen megismétlődni látszik az LMP szindróma, csak a váltógazdálkodásnak megfelelően most nem azt ígérik, hogy lehet más a politika, hanem az unalom elkerülése végett ebben a momentumban egy húsz év előtti baromság üli torát: Jöjjenek a romlatlan fiatalok!
Namármost én szeretem az ifjúságot, de a politika tipikusan nem a fiatalok sportja, szegény Petőfi is csak szerencsétlenkedett anno, de persze lehet egy fiatal zenész is jó zenész.
Már persze, ha a maga nótáját húzza, mert könnyen előfordulhat, hogy időnként egy olyan kottát nyomnak a kezébe, melynek eljátszása felborítja a zenekar harmóniáját.
Nem okvetlen a koncertmesternek kell elrontani a szólamot, lehet a tizenkettedik hegedűs játéka is idegőrlő és ocsmány.
Tehát nem kell okvetlenül a pártelnöknek hibáznia, neki elég, ha az abszolút hallás nélküli hegedűsnek átadja a kottát, melyet eljátszva szétcincálja a darabot.
Tulajdonképpen mindegy is, ha a menyasszonyt a lakodalom éjszakáján kazalnak dönti a Jóska, utána hiába bizonygatja az újdonsült férj, hogy nem történt semmi, őt mamlasznak, Julcsát meg rossz lotyónak tartja majd a násznép és senki nem fog rájuk szavazni, mikor a kisbírót választják.
Merthogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani, nem elég együttműködni, az egység látszatát is fennkell tartani egy politikai szövetségben.
Hogy még ma sem értik az ellenzéki politikusok, hogy ma a politika nem elvekről, ideológiákról szól elsősorban, hanem a média-megjelenések hihetőségéről, az sajnálatos, az pedig méginkább az, hogy az ellenzék soraiban még mindíg sokan hiszik, hogy mocskos módszerek ellen lehet győzni tiszta eszközökkel.
Nem lehet, azt kell tenni, amit a választó is honorál, aztán majd, ha győztünk, utána el lehet kezdeni tisztességre, humanizmusra meg szolidarításra nevelni a társadalmat.
Addig meg nem ártana kinevelni egy olyan politikust, aki gyermekkorát a pitbullok között töltötte, és erre a pitbullok a mai napig rettegve emlékeznek...
Aki dudás akar lenni...
Minenesetre ma nincs túl jó kedvem...
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése