2021. szeptember 12., vasárnap

ÉRCSÜK MI A VICCET, CSAK NEM SZERESSÜK!


Imígyen tájékoztatta az egyszeri rendőr a rendőrviccek virágkorában az intézkedés alá vont  fiatalkorút, és hát most én is így lennék valahogy, ha képes lennék megérteni Veres Éva írását az Élet és Irodalom visszhang rovatában, de nemigen megy.
Valószínűleg az az oka, hogy a hajdani KISZ-führerek erőltetett jópofizása végletesen és végzetesen eltorzította lelkem, de rettenetes bosszút álltam: kisebbfajta KISZ-führerként magam is erőltetetten jópofiztam, mert valaki (esetleg Rákosi Mátyás ) azt mondta, ez a menő, márpedig ő csak tudta, hisz személyében maga volt a Menő (Roth) Manó.
Csak tudnám, melyik KISZ alapszervezetben tapasztalta meg ezt a dolgot az akkor még hamvasan fiatal és gyárilag biztos humorérzékkel rendelkező szerző, aki megfelelőnek találta a mai politikai  helyzetet ahhoz, hogy egy lábbal két feneket rugdosson.
Az egyik a létező szocializmus ifjúsági szervezetének bánatos ülepe, a másik Gyurcsány Ferenc mindenféle értelemben sokat próbált testrésze, melyet elvtársai éppen olyan hévvel rugdostak lemondása után, mint amilyen lelkesen nyalták annak előtte.
Persze ezeket a dolgokat csak periférikusan említeném, a téma itt Gyurcsány Ferenc mosolygós nyilatkozata, melyben arra biztatta a Fidesz nevű orbánviktor vazallusait, hogy kezdjék el gyakorolni a börtön-morzét, merthogy egy kormányváltás után ez felettébb hasznos lesz nekik.
Szerintem is, de kit érdekel a nép egérszürke bloggerének véleménye, mikor el lehet olvasni a liberális értelmiség véleményformálóinak kissé doktriner, nagyon elméleti és roppant káros véleményét is.
Róluk mindig a hajdani úrilányok jutnak eszembe, akik a vonatkozó téves általánosítás szerint zsebkendővel fogják partnerük csúnyáját, ahelyett, hogy marokra kapnák, mint rosszlány a liliomot.


Mit tegyünk, van egy magyar értelmiségi kör, mely ki nem állhatja Gyurcsányt, aki csinálhat bármit is, mindig rosszat fog csinálni, aki minden bú, bánat és baj ősforrása, aki maga a despotizmus, hiszen fel se merülhet szar emberi minőségű párttársainak, vagy a vele kéz a kézben kormányzó - mára már nem is büdös - hulla felelőssége.
Az összeszáradt hulla az SZDSZ, melyről egy mai fiatal már azt se tudja, hogy létezett egy ilyen nevű párt valaha.
Ellenben Gyurcsány Ferenc nagyon is virulens ma is, olyannyira, hogy az ellene folytatott lejárató kampány hevessége alig marad el a 2006-os puccskísérlet utáni évek hasonló akcióinak hevességétől, melyhez a magyar értelmiség színe-virága (büdöske, nebáncsvirág, macskagyökér, tengerparti iringó, stb...) boldogan kontrázott, és zsigeri gyűlöletéről máig képtelen lemondani.
Nem is csoda.
Érzik a szellemi fölényt, és ezt egy a saját agytekervényeiből élni megkísérlő értelmiségi személyes sértésnek veszi, mert tudja, hiába idézgeti a hajdani nagyok összes műveit, attól ő még egy önálló gondolatot nemigen tud kiizzadni magából...
Pedig a mai politikai helyzetet - egy ütőképes ellenzék összehozását - nagyrészt Gyurcsány hozta létre, de persze a hála nem politikai kategória, mint tudjuk...


Mindenesetre a szerző igen koherens gondolkodással rendelkezik: egyrészt Gyurcsány egy humorérzék nélküli tahó, másrészt meg Kovács Zoltánnak nincs igaza (nincs hát...), amikor a helyzet megoldását a bíróságokra hagyná, merthogy a jelenlegi nomenklatúra tagjaiban kis félelmet kelteni kimondottan hasznos.
El kellene végre döntenie a kedves szerzőnek, hogy akkor most melyik könyvekből is kíván dolgozni, mert a Mein Kampf, a Sto gyelaty és Görög Ibolya protokoll-tankönyvének összegyúrása még a víz felszínén döngő léptekkel gyalogló Nagyurunknak se megy zökkenők nélkül.
Szóval, hagyjuk békén Gyurcsányt, foglalkozzunk inkább a jövővel, de még véletlenül se fogadjuk meg a szerző tanácsát egy elszámoltatási tervezet közkinccsé tételéről, hiszen ezzel azt ki is dobhatnánk a szemétbe.
És hát várjuk meg, ki lesz a közös miniszterelnök-jelölt, mert ehhez is igazítani kell a jövőt, mert máshogy harcol egy nehézsúlyú profi ökölvívó és máshogy egy judoban jártas harcművész - pedig mindkettő győzhet, mégis egészen más feltételek kellenek ehhez.


Ma este miniszterelnök-jelölti vita, érdeklődéssel várom.
Aztán majd eldöntjük közösen, kinek van legnagyobb esélye legyőzni a csüngőhasú maffiózót.
Ha meglesz majd  végeredmény, akkor természetesen beállok az előválasztás nyertese mögé. Remélem, ti is.
Ha nem, akkor ez az egész sok hűhó volt - semmiért.
Kár lenne...


:O)))

9 megjegyzés:

Kapat írta...

Nagyon sok véleményt hallottunk már az elszámoltatásról, ki-ki vérmérséklete szerint viszonyul a módszer megválasztásához.
A lényeg az, hogy nem szabad változatlanul hagyni az összelopott közös vagyonból kialakított tulajdonviszonyokat.
Sajnos, a NER által létrehozott, öncélúan alakított jogi alapok, a legkevésbé sem alkalmasak erre a feladatra. (A hitleri Németország működése is az akkori törvények szerint jogszerű volt)
Mégis, a nagytudású jogászokra hárul leginkább a feladat, hogy ne anarchiába torkolljon az elszámoltatás. És ami a legfontosabb, LEGYEN!!
Olyan jogászokra gondolok, akik elkötelezettek, az igazságosság jegyében megtalálják a megfelelő és támadhatatlan jogi formákat arra, hogy mindannyiunk igazságérzetének támogatásával, visszaszerezzük közös vagyonunkat!
Erre a munkára pragmatikus, tisztánlátó és igazságtisztelő emberekre van szükség
Ami Gyurcsány Ferencre tett utalást illeti, PuPuhoz hasonlóan vélekedem.
Veres Éva kiszólásai a KISZ-szel kapcsolatban, feleslegesek és otrombák voltak. Egy ifjúsági szervezet nagyon hatékony lehet, ha a közösséget a résztvevők úgy alakítják, hogy jól érezzék magukat egymással. Fölösleges címkézni, ha most nem is divatos vélemény, én nagyon jól éreztem magam KISZ-tagként.

stirlitz írta...

Honan gondoljátok hogy nem a Fidesz fog nyerni? Szeritem simán megtörténhet.

KZs írta...

“A nép amely képviselőket választ, nem lehet szabad” Rousseau
“A képviseleti parlamentáris demokrácia tehát nem a jog forrása, hanem csak egy ügyes trükk az önkény eltakarására” Immanuel Kant
Hogy a demokráciáról alkotott állásfoglalását Platónnak ne is emlegessem..
A rendszerváltás idején az Alkotmányban írva volt, hogy az állami vagyon a nép közös vagyona, azzal ki és mikor számolt el?
A Fidesznek már alig jutott valami, gondoljátok, hogy a rendszerváltás nagy nyertesei fognak elszámoltatni?
http://www.eszmelet.hu/mocsary_jozsef-visszapillantas-a-privatizaciora/
Remélem Pupu, legalább te elolvasod…

pleinair írta...


Hogy a min.jelőltek tegnapi "vitájára" térjek, összességében nagyon tetszett.
Békés volt, de nem volt mentes az egymással szembeni kritikus megnyilvánulásoktól sem.
Például Jakab Péter jól oadadörgölt Karácsonynak, mert Tarlóst kitüntetésben részesítette. Az tényleg undorító gesztus volt. Klára is helyére tette oktatással kapcsolatban a kis Momentumos Fekete-Győr Andrást. aki akkor lett számomra "kis", amikor a jelölt-jelölti kortesbeszédét elsöprő energiával tette közkinccsé. Ebben visszatért régi mániájához, miszerint a politikában a hajlott kor és (a tapasztalat) nem számít. Csakis övék, a hamvas lelkű, "tiszta" ifjaké kell legyen a politikai jövő.
Klára jó volt, csak néhányszor a kelleténél jobban felhigította a mondanivalóit. A konkrétumok aránya a húsleves és a benne fővő hús arányára hasonlított. Tudom, h igyekezett alkalmazkodni a hallgatóság türelméhez, a téma könnebben emészthetővé, érthetővé tételéhez. Azt hiszem néha nem szabad alkalmazkodni. De lehet, h nincs igazam.
Ettől függetlenül Klára a legjobb jelölt, rá fogok szavazni. De nagyon kellemes csalódás számomra Jakab Péter is. Egy rossz szót se tudnék róla mondani! :D
Volt egy momentum, ami Karácsony gyengeségét bizonyította. Az elszámoltatásról volt szó, Klárával ellentétben a törvényességet előbbre valónak tartotta Orbán és bebetonozott emberei eltávlításánál.

1970 írta...

Kedves PuPu!

Borzalmas ez az üres liberális fanyalgás, amelyet ez a nő elővezetett, de ebben a szánalmas "KISZ-führerezésben" is jól érzékelhető az a végtelen ostoba neolib politika, amely mindenáron, vért izzadva akarja összemosni az elmúlt évtizedet a Kádár korszakkal. Ennél nagyobb butaság jelenleg nincs, persze a maguk szempontjából sincs más út, ha az 1990 és 2010 közötti időszak történéseit akarják mindenáron fehérre sikálni.
Kapat és KZs észrevételei nagyon megfontolandóak. A KZs által ajánlott olvasnivaló kiváló munka.

stirlitz írta...

KZs Matolcsy György vezeti privatizációt + Orbán Győző bányája Szerintem tehetsz egy szivességet. "Semmi nem maradt neki" Ja csak több millárdot érő székház + kőbánya + több ezere milliárd uniós pénz. Ha már szöveg nekem is van fideszke: A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének Orbán Viktorról 1982. májusában készített környezettanulmányából:
„…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.”

Öregszeder írta...

Már rég nem szóltam hozzá egyik blog témájához sem, de ez az a hely amelyiknél a hozzászólók megnyilvánulásai normálisnak mondhatók.
Az elszámoltatással kapcsolatban megkérdezném, hogyha a lopást törvényesítenék(mint ahogy a kormány meg is tette), akkor az már jogos? Nem lehet ellenkezni, jogtalanná nyilvánítani? Miért okoz ez a jogászoknak akkora problémát? Akkor a kárpótlások mire valók voltak? Vannak állami lopások, amelyekért kárpótlás jár és vannak amelyekért nem? Amikor megítélték a kárpótlásokat vagy a vagyon visszaadásokat, akkor ezzel azt is kimondták, hogy az elvétel jogtalan volt. Nem mondták, hogy az elvétele jogos volt, a visszaadása pedig demokrácia ellenes. Miért csak a fidesz esetében okoz ez problémát? Mintha még mindig az a szemlélet uralkodna, hogy a közös tulajdon senkié, gyakorlatilag szabad préda. Attól tartok, hogy ezt a szemléletmódot csak a tálib ítélkezési gyakorlattal lehetne megváltoztatni. Biztos lenne olyan fideszes, akinek már se keze se lába nem volna és még mindig azt mondaná, hogy ok, egyezzünk ki egy döntetlenbe(azt hiszem a "GYalog kakukk"-ban volt ilyen jelenet).
Minden esetre én a pápa helyében az Orbánnal történ kézfogás után megszámoltam volna az ujjaimat.

1970 írta...

Kedves stirlitz!

Felesleges felkapni a vizet, főleg annak függvényében, hogy nem mondtok KZs-vel egymásnak ellent. Itt az elmúlt 3 évtizedet a maga teljességében kellene szemlélni, mert nagyon itt van az ideje annak, hogy ez a hatalmi (politikai, gazdasági, művészeti, tudományos, celeb- és egyebek) elit szembesüljön végre a "teljesítményével". A KZs által ajánlott tanulmány igen megfontolandó gondolatokat tartalmaz, amelyek rámutatnak arra is, hogy kisgömböc országlása nem az "égből pottyant" ide. Valaminek az egyenes következménye...
(Az Általad idézett sorok szerintem senkit nem lepnek meg ebben az országban. Az elmúlt 3 évtizedben ez a társadalom ezekről a jellemzőkről bőven szerezhetett tapasztalatokat.)

pleinair írta...


Bálint Andrea:
Érdekes...Manapság sűrűn olvasom, hogy Karácsony Gergely az a jelölt, aki a leginkább egyesíteni tudja az ellenzéki szavazókat, így neki kellene lennie a közös jelöltnek is.
Biztos, hogy ez így van?
Karácsony Gergely a Gyurcsány-kormány alkalmazottja volt, majd kiugrott, és a Gyurcsányt feljelentő LMP tagja lett. Onnan is kiugrott Bajnai hívására, lett belőle Együtt. Onnan is kiugrott, lett belőle Párbeszéd. Majd az addig általa mélyen megvetett MSZP miniszterelnök-jelöltje lett. Zuglói polgármesterként a Fidesszel alkotott koalíciót. Közös főpolgármesterként kitüntette Tarlós Istvánt. Aligha szólít meg bizonytalanokat azzal, hogy másfél év múlva akarja átadni az új Blaha Lujza teret, aztán azzal fenyegetőzik, hogy lemondja az atlétikai VB-t, majd nem teszi meg. A beígért elszámoltatásra és az eü. rendbetételére is majd azt mondja később, hogy mégsem?!
Karácsony lenne a nemzetegyesítő közös nevező? Az őt támogató mindhárom párt önállóan indulva kiesne az országgyűlésből, és akkor a nyelvvizsga és egyetemi oktatói problémákról nem is beszéltünk. Karácsony nem egyesít, hanem megosztó, és még saját erős párt sincs mögötte.
Dobrev Klára mögött legalább van.
Hiába a szimpátia, a kedves arc ha az ember gondolkodik, rájön ezekre a dolgokra.
Én Klárában látom az erőt és azt a potenciált amivel egy országot vezetni kell. Járja az országot, a legkisebb falvakat is beleértve és soha nem látom fáradtnak. Minden nap újult erővel megy tovább. Nem visszakozik, nem változtat a döntésein.
Nem mindenkinek szimpatikus amit írok, de akkor is így gondolom.