2021. október 10., vasárnap

INTERJÚ EGY MINISZTERELNÖK-JELÖLTTEL


- Kedves Miniszterelnök-jelölt Úr, köszönöm, hogy elvállalta ezt az interjút, gondolatai bizonyára eligazodást fognak adni a karaván-szeráj népe számára ezekben a bonyolult időkben!
- Köszönöm a felkérést, nem fogok csalódást okozni, alkalmas vagyok! Én vagyok a legalkalmasabb!

- Ebben bízunk mi is, de hadd ismerjék meg még jobban a választók, talán beszélgessünk néhány szót Önről!
- Rendben van, beszélgessünk, hiszen alkalmas vagyok, sőt, én vagyok az egyetlen alkalmas!
- Milyen környezetből érkezett Ön a politikába?
- Alkalmas környezetből, jól választottam meg a szüleimet, alkalmasak voltak arra, hogy világra segítsenek. Megemlíteném, hogy bölcsődei diplomámat summa cum laude szereztem, már egyéves koromban fogódzkodás nélkül ültem a bilin és megtaláltam a szájam a kanállal!
- Köztudott, Ön hívő ember! Miben hisz Ön?
Leginkább az emberi ostobaságban, - mint látjuk, nem alaptalanul.
És igen, hívőként is alkalmas vagyok, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy református gimnáziumban végeztem - innen a rokonszenv hitvalló társammal, Orbán Viktorral. Néha a negyven prédikátor egyikének érzem magam, leginkább Otrokócsi Fóris Ferenc áll közel a szívemhez!
Számtalan diplomám egyikét katolikus egyetemen szereztem, merthogy alkalmas voltam katolikusnak is, és alkalmas lettem volna betérni az izraelita közösségbe is, csak visszatartott a félelem, hogy a szükséges átdizájnolás átmenetileg lehetetlenné teszi a gyermeknemzést, márpedig arra is alkalmas vagyok.
- Azt mondják sokan, hogy támogatói számát a családi létszám emelésével növeli...
Annyi a leszármazottam, hogy a minap egy baknyúl vigyázzmenetben jött a receptért. Persze megállapodást is kötöttem vele a know-how átadásáról, melyet aztán természetesen nem tartottam be, merthogy ő nem biztos, hogy alkalmas, de én kétségtelenül alkalmas vagyok. 
- Ön oldotta meg a cigánykérdést, a homofóbia problémáját, a szegregált oktatás felszámolását, az állam és egyház szétválasztását, a rasszizmus problémáját, az otthonszülést is Ön vezette be...
- Igen, szülésre is alkalmas vagyok, ebben a házban például kétszáz gyermek született, természetesen biztonságosabb és jobb körülmények között, mint a kórházban, természetesen a bevétel után minden esetben pontosan adóztam és férfi is vagyok, úgyhogy eleve alkalmasabb vagyok Dobrevnél, sőt, egyedül én vagyok csak alkalmas Orbán kihívójának, aki csak miniszterelnöknek alkalmas.  
- Azt fecsegik ellenfelei, hogy annak a plébániának a plébánosa, aki mellett Ön egy ideig a világi közösségben is szerepet vállalt, felszólalt Ön ellen, mert alkalmatlannak találta a polgármesteri posztra...
- Isten bocsássa meg neki szellemi vakságát, de az Úr tudja, hogy alkalmas vagyok, sőt, csak én vagyok alkalmas Megváltónak (is), ezt mások is mondták, megvan erről a felvétel diktafonon, én magam vettem fel, mikor beszélgettem velük, merthogy erre is alkalmas vagyok! 
És nagyon utálom Dobrevet!
Ön is egy a háromnevű trendi politikusok közül, jelent ez előnyt a választóük szemében?
Igen, minél több a neve egy politikusnak, annál képességesebb!
Én például mindenre képes vagyok, ami nem is csoda, merthogy én még nemesi előnévvel is rendelkezem, a három nevem mellé.
Alkalmasság plusz képesség plusz az egész ország villamosítása - ez a sikerem titka!
- Megkérdezhetem, milyen vezetői tapasztalatokkal rendelkezik?
- Természetesen!
Számtalan autót vezettem, aztán a családi vállalkozásban társtettesként szüléseket is, legutóbb pedig egy területi áramszolgáltató ügyfélszolgálatát, de életem során vezettem már naplót és váltóáramot is.
Ebben különösen sikeres voltam, hiszen alkalmas vagyok feszültség-keltésre is, természetesen csak szabályozott keretek között. 
A vezetésre is alkalmas vagyok, ha kell kecskét és kormányt is képes vagyok vezetni, már majdnem jobb vagyok, mint Viktor!
- Kétségtelen - drukkolunk Önnek! Reméljük, hogy az online szavazatok meghozzák a kívánt eredményt, és a felismerést, hogy a szakmai és párthátteret nem mindig ott kell keresni, ahol logikus lenne.
- Köszönöm a lehetőséget és legkivált a magyar liberálisok mindig elvhű és széleslátókörű kemény és megalkuvásnélküli magjának gyümölcsöző támogatását! Hogy kicsit korpás a hajuk? Hát istenem, én majd megmosom a fejüket, ha hatalomra jutok, merthogy erre is alkalmas leszek!


:O)))

15 megjegyzés:

Attila írta...

Üdv!
Ez megint durva jó PuPu! Nagyokat rötyögtem rajta! Az egész interjú olyan életszagú volt mint a zoknim egy barátságos focimeccs után anno mikor még képes voltam futkározni. Egy dologban óriásit tévedett az interjút adó Megváltó! Ugyanis én vagyok az, aki alkalmas. Mi több, a legesleges legalkalmasabb. Majd jöttök ti még az én legalkalmasabb ölelő karjaimba!
Akkor aztán egymás nyakába borulunk és sírni fogunk, mert sírva vigad a magyar!

Attila

magyarmagyar írta...

Fene tudja, nekem MZP kapcsán eszembe jutott egy Dimitrij Medvegyev nevű fazon. Remélem csak rémeket látok.

Bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Ez az írásod ismét csúcs,főleg úgy, hogy tegnap néztem meg a "legeslegalkalmasabb"
áprilisi beszélgetését a Partizánon. Marcinak folyamatosan felvont állapotban volt a szemöldöke, amit ritkán látok tőle. Én csak annyit konstatáltam, hogy hihetetlen, lehet még fokozni?:)

magyarmagyar írta...

Még egy dolog. Kissé ferdítve a közmondást: Fityeszes kutyából nem lesz demokratikus szalonna.

góbé írta...


Szerintem Márkizajnak küldetése, feladata van: lerombolni a hatpárti koaliciót.
Értelmes ember igy nem nyilatkozik, ilyet nem csinál amit az utóbbi napokban láttunk, hallhattunk...

Magyar Györgyék kolosszális munkát végeztek: 6-8 év és több próbálkozás - DEKA, KARD - mégis sikerült megértetni és rábirni "pártjainkat" az egyedül lehetségesre, üdvözitőre. Sajnos már az elején felsejlett, hogy e közegben Márkizaj a sötét paraszttá avanzsált fekete ló.

Egy, sajnos nem apró hibát vétettek, miszerint a 2. fordulóra három me. jelölt jelöltet engedtek be. Pont elég lett volna kettő.
Már a régi rómaiak is tudták, hogy a háromból kettő mindig összefog a harmadik ellen !

2022.-ben nem miniszterelnököt választunk! Egyéni jelöltekre és listára szavazunk.
Ennek az me.-jelölt-jelölt választásnak valójában csak annyi a tétje, hogy a miniszterelnö-jelölt domináns lehet és lesz is a közös lista összeállitásában, ez legfeljebb annyit jelenthet hogy vitás kérdéseben az ö szava dönthet.

Márkizaj hőbörgő erőszakossága okán tartani lehet attól, vindikálja magának a kizárólagos jogot a közös lista összeállitására, mégpedig a saját szájize szerint és nem konszenzusos alapon.
És itt könnyen robbanhat az összefogás....

kekec írta...

Köszi Pupu, ez is (mint mindig) nagyon jó lett!
Egyébként meg tisztul a kép: szociálisan érzékeny balközép, vagy egy Orbán/Medvegyev jobbközép. (köszi magyarmagyar)
Bár a jobbközépről ugyanúgy nem vagyok meggyőződve, mint Einstein az emberi hülyeség végességéről.
Arról meg mintha mindenki megfeledkezne, hogy a 3 milliós "stabil" közömbösök/nem szavazók igenis részben mozgósíthatók zsebbe vágó kérdésekkel. Ha jól emléxem 80 %-os volt a részvétel a rezsidíjas népszavazáson, több, mint bármmely országgyűlési szavazáson, tehát igenis egy része mozgósítható. Csak éppen erősebben kellene eljuttatni hozzájuk az üzenetet, hogy tőlük és a gyermekeiktől lopnak!

1970 írta...

Kedves kekec!

Melyik jelölt esetében igaz a "szociálisan érzékeny balközép" jelző?
Kisgömböcöt pedig "jobbközép" jelzővel illetnéd? Tartok attól, mindkét megjelölésed súlyosan téves.

kekec írta...

Hehehe
Egy szanyiáda:
"nagyon meggyőzően rástartoltál, hogy nagyobb főnyeremény legyél Orbánéknak, mint Dobrev Klára.

Dobrev ugyanis csak Gyurcsány. Te viszont pont olyan beteges hatalommániás vagy, mint Orbán, viszont lényegesen csököttebb képességekkel."
https://propeller.hu/itthon/3721413-szanyi-tibor-szurrealis-levelet-irt-marki-zay-peternek?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

kekec írta...

Kedves 1970!
Talán odafigyelhetnél arra, amit a programjáról Dobrev mond. Abban azért vannak "szociálisan érzékeny és balközép" vonások. A kisgömböcnél meg jeleztem a fenntartásomat a középre tartásról.
Aki MZ-re szavaz, annak olyan nagy gondja nincs a jobbra lejtő NER-rel, mert vagy a nyertes oldalán van, vagy behülyíti a nemzethy propaganda. Az tényleg elhiszi, hogy egy orbán2.0 verziótól majd jobb lesz a Ner (amely egyébként NEMERD), annak elég a kormányváltás - figyeld a szóhasználatát, nem is akar mást, csak kormányváltást, nála szó sincs rendszerváltásról..
Egyébként meg ha a neolib és a neokon között kell választani, inkább a liberális, mint a konzervatív, nem gondolod? A proletárdiktatúra nincs a pakliban.

Bubu64 írta...

Szia Kekec!
Köszönet a szanyiádáért.:) Hozta a szokott keresetlen stílust, de igaza van.Az már nekem is megfordult a fejemben, honnan van pénze a kampányra?

1970 írta...

Kedves kekec!

Szerintem nem arra kell figyelni, amit mond, hanem amit az elmúlt években az EU-ban is tett. Nézz utána, több esetben is miképpen szavazott a DK az európai parlament szavazásain. Ezek nem éppen a "szociálisan érzékeny és balközép" jellegre utalnak.
MZP ügyében nincs köztünk vita, ez egyértelmű.
"Egyébként meg ha a neolib és a neokon között kell választani, inkább a liberális, mint a konzervatív, nem gondolod?"
Na, pontosan ezen kellene gondolkodnod, hogy miért tart itt ez az ország, hogy a választék ez a kettő (ami egyébként a gyakorlatban és a gazdaságpolitikájában egy és ugyanaz, és ami 3 évtized alatt ide züllesztette az országot, ahol most tart). Nem gondolod, hogy a DK-nak sajnos e téren is van vaj a fején?!
A proletárdiktatúra most valóban nincs a pakliban, de egy értelmes rendszer- (értsd: kapitalizmus)kritikus, baloldali politikának nagyon is itt lenne az ideje. Szerintem csak ez jelenthet kiutat a jelenlegi pangásból, nem az ilyen meg olyan neokon meg neolib ökörségek. Talán ezt a DK-ban is kellene propagálni (bár e téren "szeptikus" vagyok, mint Bíró Ica anno mondta volt, mert a DK olyan szinten telített az egykori MDF, meg SzDSz politikusaival, hogy nem hiszem, hogy tőlük a 3 évtized érdemi kritikája elvárható lenne.)

kekec írta...

Kedves 1970!
Belül vagyunk a kapitalista világrendben - tehát akármilyen kritikusan is állnak hozzá , csak annak a szabályai szerint lehet működni. Ha lesz harmadik módszer, azért majd előbb közgáz Nobel díjat adnak, aztán talán valamit a gyakorlatba is átültetnek. Történelmi távlatban. Az nem segít a következő 4, de 10 éves időszakban sem. Tehát marad a neolib vagy neokon "hülyeség"
Ez van.

1970 írta...

Kedves kekec!

Jót mosolyogtam ezen a bejegyzéseden. Úgy beszélsz, mint egy vérbeli konzervatív, neokon (Reagan, meg Tecsőr asszony is megirigyelné).
Igazad van, maradj ebben a posványban, amiben 3 évtizede vagyunk, és tapsikolj négyévente annak, amiben élünk. Ettől még el lehet gondolkodni azon, hogy ez az egész nagyon nem működik...

1970 írta...

Kedves Bubu64!

Időnként nagyon el kellene gondolkodni azokon a dolgokon, amiket mond. És akkor esetleg rá is lehetne világítani arra, hogy az "ellenzéknek" nevezett massza miért közösít ki következetesen határozott baloldali szerveződéseket, irányzatokat (Gulyás Marcika hathatós irányításával).

Bubu64 írta...

Kedves 1970!
Sajnos nem tudom az ellenzék miért csinálja, de az az érzésem, hogy a baloldali politikusok magukat szorították ki(azért elgondolkodhatunk Kunhalmi megnyilvánulásain is), ami számomra nagy bánat,mert én baloldali gondolkodású vagyok.Kevés maradt közülük, akik tiszták maradtak.A DK-t nem nevezném baloldalinak(hiába erőlködik Orbán bandája), talán szociáldemokrata,de azt hiszem ma már nagyon nem lehet bal és jobboldalra bontani a politikai pártokat.