2022. február 10., csütörtök

VEGYES ÜGYEINK - ÜGYETLENSÉGEINK


Folyik a világméretű hiszti Ukrajna miatt, kellett ez a Nyugatnak, mint falat kenyér.

Ha bajok vannak otthon, akkor az államok általában házon kívül keresik a megoldást, és mi lenne erre jobb, mint egy nemzetközi válság, ahol egy amerikai elnöknek nem azt kell elmondania, hogy képtelen tartani saját választóinak tett ígéreteit, és a távolban felsejlik egy narancssárga hajú rém, aki azt kiáltozza, hogy visszatér.
Az angol miniszterelnöknek sem kell ingatag székébe kapaszkodva magyarázkodni, hogy miért is volt helyes döntés elhagyni az Uniót, miközben a skótok és az írek kiszámíthatatlansága ez ügyben közismert.
És a francia elnöknek sem jött rosszul, hogy személyében súlyos világpolitikai tényező látszatát vélte kelteni így a francia választások előtt, mégha ebből az ötméteres tárgyalóasztal le is vont valamennyit, és egy szintre lökte szegényt Orbánnal, aki egyre inkább az Unió bohóca szerepét alakítja.


Természetesen az óriási izmozás kockázatos is, hiszen egy ponton az erődemonstráció erőlködésbe csaphat át, ami nem tenne jót egyik államférfi presztízsének sem - vagy a világháború - szükségszerűen atomháború - kirobbantását kockáztatják.
Európa csendes, újra csendes, ami nem is csoda, hiszen Sztálinnak még legalább fel kellett tennie a kérdést: hány hadosztálya van a pápának, de az Unió tekintetében ez felesleges, hiszen az Unió nem állam, védelméről pedig a NATO gondoskodik a maga módján.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy Amerika dönt, a többiek meg döngő léptekkel tudomásul veszik.
Ezért is próbálkozhat a NATO főtitkára olyan viselkedéssel, mintha Theodore Roosevelt elnök korában élne, az amerikai bunkósbotot lóbálja szorgalmasan, miközben tárgyalni akar.
A tetejében Roosevelt elnök azt az elvet követte, hogy ha tárgyalni mész beszélj halkan, de vigyél magaddal egy jó nagy botot, sajnos mai utódai a halk beszédről már régen elfeledkeztek, láthatólag végzetes szerepzavarban vannak.

Merthogy menet közben a világ változott, és - mint a pekingi olimpián tett legutóbbi kínai nyilatkozatok is bizonyítják, nem Amerika előnyére.
Amerika a második világháború óta nem nyert háborút, rengeteg belső, társadalmi bajjal küzd, nyakig el van adósodva Kínának, fegyverzete fejlesztésében lemaradt az oroszoktól, Afganisztánból szánalmasabb állapotban kotródott ki, mint hajdan a szovjetek, most meg alkudozik a tálibokkal.
Leszámítva azt, hogy megszerezte a multi olajcégeknek az iraki és líbiai olajkutakat, egész közel-keleti politikája merő kudarc, társadalmi rendszerét nem tudja exportálni.
Szaddam és Kadhafi helyett most mindenféle hadurak kiszámíthatatlan viselkedését kell megtippelnie, miközben sem a kurd kérdést megoldani,, sem Irán atomhatalommá válását nem képes megakadályozni - utóbbi már csak idő és Irán aktuális érdekeinek kérdése.
Márpedig ha Irán atomhatalommá válik, az olyan lesz, mintha fegyvert szorítanának Izrael halántékához, bármikor kitörhet egy kontrollálhatatlan atomháború.
Amerika meg benzineskannával jár tüzet oltani.


Ami az ukránokat illeti, nincs szörnyűbb egy testvérháborúnál, márpedig az ukránok leánykori neve kisorosz, bármennyire is iparkodnak ezt elfelejteni.
A nyelvük - kis túlzással - az orosz nyelv egy tájszólása, rengeteg a vegyes házasság, nem merült feledésbe a közös múlt, a Nagy Honvédő Háború sem, és bár ma a nacionalista Bandera kinevezett nemzeti hős, a nép véleménye éppúgy megoszlik róla, mint Horthyról nálunk.
Oroszországban sokan úgy vélik, hogy Ukrajna tulajdonképpen egy mesterséges államalakulat, az ukránok egy része pedig úgy viselkedik, mint nálunk a székelyek egy része, plebejus gőggel lenézi anyanemzetét és benne találja meg az ellenségét, miközben a Kijevi Rusz volt a mai Oroszország bölcsője, a mai Ukrajnáról pedig még álmaiban sem gondolkodott senki.
A mai helyzet kialakulásához a nyugati érdekeken túl erősen hozzájárult a Szovjetunió felbomlása óta követett ukrán politika, Oroszország európai energiaszállításának időnkénti akadályozása, a tranzit-készletek jogellenes megcsapolása, a megvásárolt energiahordozók kifizetésének elmaradása.
A végső szöget az együttműködés koporsójába azzal verték, hogy fel akarták mondani az orosz flotta fekete-tengeri bázisainak bérleti szerződéseit.
Ezek egészen véletlenül a Krímben találhatók.
Ennek komoly hatása lett volna Oroszország katonapolitikai helyzetére, ezt az oroszok nem tűrhették.
Ma a Nyugat a Krímre mutogat, az oroszok meg Koszovóra - tegyük hozzá, joggal.
A lengyel-litván hőbörgés csak habverés, a lengyelek oroszellenessége évszázadokra tekint vissza, és verték ők a történelem során egymást is, buzgón.
De ez persze nem akadályozta meg őket abban, hogy felosszák az oroszok és maguk között a mai Ukrajnát, mely önálló államként a huszadik század elejéig nem is létezett.

Na jó, de hogy hat ránk ez a helyzet?
Ha kitör a háború, akkor azt az oroszok hamar rövidre zárják, utána egy oroszbarát vezetéssel konszolidálódhat a helyzet.
Persze a Nyugat majd hőbörög egy sort, de tenni ellene nemigen tud, ez a térség nem a volt Jugoszlávia és az orosz hadsereg sem Jelcin lepukkant ármádiája.
Ami a nyugati szankciókat illeti, lehet próbálkozni, de nem érdemes, az első próbálkozás után elszaporodnának Európában a jegesmedvék.
Minden ellenkező híresztelés dacára Oroszország gazdaságilag jó állapotban van, nem szorul a nyugati nagylelkűségre, egy kínai-orosz szövetség még annyira sem.
Kína rengeteg borsot tud törni az amerikaiak orra alá, minden tekintetben.
Katonai ereje már ma is óriási, és egyre növekszik, gazdaságilag pedig egy óriás, mely egyre látványosabban mozog a világpolitika színpadán. 
Magyarország legjobban akkor járhat, ha együtt mozog Európával, mert magunkban semmiféle súlyt nem képezünk - sem katonailag, sem gazdaságilag.
És arra kell törekednünk, hogy Európának is legyen
 súlya a nemzetközi politikában, mert önmagunkban szinte észrevehetetlenek vagyunk, és Orbán is csak egy tetű Európa bikájának seggén, legfeljebb vakaródzik kicsit tőle a gazdaállat...

Azt se feledjük, az ukránoknak bármikor eszükbe juthat a második világháborúban betöltött szerepünk, mikor megszálló csapatokat küldtünk hozzájuk, meg partizánvadászokat.
Eszükbe juthatnak a dicső magyar honvédek által állított akasztófák, az asszonyokkal és gyerekekkel teli felgyújtott csűr, a partizánvadásznak nevezett magyar katonák, akik apáikra, fiaikra "vadásztak".
Partizán - a tévedések elkerülése végett -  nem csak szovjet volt, Bandera is partizánháborút folytatott, tehát nehéz lenne kimagyarázni magunkat egy esetleges (?) ukrán nacionalista hangulatkeltés esetén.
Él arrafelé százötvenezer magyar túsz, akik úgy viselkednek az ukránokkal, mint az ukránok az oroszokkal - szóval, jobba békesség.

A háborún a kisemberek leginkább veszíteni szoktak, a nagyhatalmak meg nyerni, most sem lesz ez másként.
De azzal semmire se megyünk, ha meg akarjuk bontani azt a szövetségi rendszert, melyhez tartozunk, legyen bármilyen magasztos érvünk is a tarsolyban.
Nekünk létérdekünk a béke, de az általunk képviselt nagyságrendben nemigen érvényesül a római tanács: ha békét akarsz, készülj a háborúra. 
Én másik bölcs mondást idéznék emlékezetbe, mely úgy szól, hogy nem tanácsos ott fűszálnak lenni, ahol az elefántok b@xnak.


Menet közben folyik a választás előkészítése itthon is, - nem ártana, ha a jelöltek külpolitikai orientációja egyértelmű lenne, és rámutatnánk, hogy a küllők közé nyomott kapanyél nem minden esetben megoldás - sok esetben eltörik a kapanyelet a delikvens hátán...
Nekünk nem háborúzni kell, hanem élni, dolgozni, kereskedni - és sokat olvasgatni a történelemkönyveket, hátha végre tanulunk valamiből. 
Indul a valóságos választási kampány, jó lenne, ha visszatérne az előválasztás optimista légköre és lelkesedése.
Ehhez persze az is kellene, hogy a bennünket képviselni szándékozók nemzetközi ügyekben visszafogottak legyenek.
Összevissza dumálni, meg hepciáskodni a nagyfiúkkal ott van nekünk a köpcös.
Legfeljebb a tárgyalóasztala egyik vége legközelebb Záhonyban lesz.


Reménykedjünk a békében...


:O)))

4 megjegyzés:

1970 írta...

Kedves PuPu!

Pontos látleletet írtál a valóságról.
Banderával kapcsolatban a "nacionalista" jelző viszont rendkívül enyhe; masszív fasiszta volt. Ahogy a "mi drága" lovastengerészünk sem volt éppen egy "elsőbálozó szűzlányka".

kekec írta...

Pupu, NAT-os történelemkönyveket ugyan hiába is olvasgatnának. Más meg nem jut a kezükbe.

Bubu64 írta...

Nagyon jó összefoglaló, megvannak a miértek, most már értem a logikádat kedves Pupu!

kGyuri0 írta...

Kedves PuPu,

Pitiáner Putyin Elvtárs asztala nem ötméteres volt,
hanem legalább tizenkettő