2023. február 16., csütörtök

TUDATHASADÁSOM TÖRTÉNETE




Két teve vagyok, és köpködök egymásra.
Ugyan a klasszikus két macskát emleget, melyek játszanak egymással, de hát nem csinálom itten a reklámot ennek a madárkagyilkos népségnek, akik egyébként is megbízhatatlan hízelgők.
Simogatod őket, aztán ők meg a seggük lyukát mutogatják neked az asztal tetejére ugorva, tisztára Momentum az összes sapka-alapanyag.
Bezzeg a teve!
A két púp egy ütemre billeg, semmi álságosság, ellenben szilárd eszmeiség, megvesztegethetetlenség, szerénység, szépség - csak, hogy a legjellemzőbb tulajdonságokat emeljem ki. 
De most bajban vagyok, lehet, Grazig meg se állok, arrafelé állítólag remek agykurkászok praktizálnak, hátha tudnak valamit kezdeni bimbódzó skizofréniámmal.
Legfeljebb lengetem kicsit a nyelvem - sag schon - még mindig jobb, mint a tudatom meghasadozásával küzdeni hátralevő életemben.


Úgy kezdődött a dolog, hogy körülnéztem, és döbbenten konstatáltam, hogy egy platformra kerültem szeretett Miniszterelnök Urunkkal, a Nemzet Ártányával, Magyarország és az úri divat diktátorával,  merthogy neki is, meg nekem is ugyanaz a véleményünk - ebből az ukrán balhéból ki kellene maradnunk.
Gyors agytesztet végeztem, magamban válaszoltam a kérdésre, mely szerint jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál?  - megállapítottam, hogy tudatmódosult állapotom nem a földönkívüliek hatása
Felnéztem az égre, egyetlen kémballont se láttam, csak egy rohadt nagy vörös sárkány fújt időnként tüzet és kénkövet a horizonton, így hát megnyugtattam magam: Vezérünk csak a pávatánc új koreográfiáján dolgozik, és ez a jelenség a véletlenek megmagyarázhatatlan egybeesése, minden aggály nélkül utálhatom tovább a potrohos trottyost.
Már majdnem hátradőltem elégedetten, mikor belebotlottam Nagyurunk tehetséges ellenzékének állásfoglalásaiba, melyek többé-kevésbé kimerítik a háborús uszítás fogalmát.
Elképedtem, mert az, hogy a nép egyszerű kommentelője képtelen átlátni a világban folyó disznóságokat, az még csak rendben is lenne, hiszen éppen azért etetjük a politikusokat, hogy végtelen türelemmel magyarázzák el neki, hogy nem minden az, aminek látszik, végtére is, ha a tükörbe néz, ő is okosnak látja magát, ugye.
De hogy az a pártvezér, aki évtizedek óta a pályán van, akinek a fenekét már rojtosra rugdalták ellenfelei, akivel szemben a karaktergyilkosság válogatott módszereit alkalmazták, most beálljon egy szomszédos - és egyre közelebbi szomszéd - világhatalom első emberének vad ellenfelei, karaktergyilkosai közé - na, ez azért meglepett.
Azt szokták emlegetni, hogy az ellenzék baloldali, de hát ezidáig úgy tudtam, hogy a baloldali ember ab ovo békepárti, most meg magukat baloldaliként definiáló politikusok kifogásolják, hogy nem szállunk be az ukrán farokzongorista támogatói közé, és méltatlankodnak, mert Don Vittorió nem tapsolta meg, mikor kijött meghajolni a közönség előtt.
Mondjuk indokolt lett volna a taps, végtére is cirkuszi előadást nézünk, és az artista éppen azon ügyködik, hogy egy tányér se essen a földre, bár azt hiszem, hogy háborús gyújtogatót sehol sem illene megtapsolni. Legkiváltképp nem egy nemzetközi politikai rendezvényen, de hát változnak az idők.
Matuska Szilveszter szelleme irigykedve nézi a televíziót, úgy láthatja, megelőzte korát.


Persze megértem én az ellenzéket is, meg kell felelni a megrendelő követelményeinek, hacsak nem akarjuk, hogy legyőzhetetlen katonanemzetünk első emberét  Győzike vagy Puzsér kövesse, jóllehet a mai színvonalat tekintve mindegylófax, zongorázni meg majdcsak megtanulnak.
Vélhetőleg Bogányi-zongorán még szebben szól majd a csatadal, mint a nagy ukrán szabadsághős koncertjén szólt...
Azért nyugtatgatom magam: ha két ember csinálja ugyanazt, az azért nem ugyanaz.
Az indíték nem elhanyagolható, az állampolgári háborúellenes idealizmus és az államilag legalizált nagyüzemi rablás zavartalan  folytatásának vágya kissé eltérő motiváltság, de mindig akad, aki összemossa a kettőt, szintúgy idealizmusból, vagy a logikus gondolkodás képességének permanens hiánya okán.
Már csak azt nem tudom, hogy minek is kellene örülnünk, mert annak, hogy Európában kísérletezget Amerika Oroszország szétverésével, valahogy nem tudok örülni.
Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács - mondta hajdan egy grúz származású  szabadsághős, és van ebben igazság, az kétségtelen.
Igen könnyen felkerülhetünk egy-két atomtöltetű rakéta célpontjai közé, mindent elsöprő elrettentő katonai erőnk ide vagy oda.
De hát egy nemzet felszámolása nem megy gyorsan, mi meg türelmes nép vagyunk, mire leküzdöttük magunkat jelenlegi állapotunkig, kellett hozzá vagy ezer év.


Bár Nagyurunk és honvédelmi minisztere minden kétséget kizáróan két férfiszépség, én továbbra is Sandra Bullock kolleganőivel értek egyet - legfontosabb dolog a világbéke...
Én ma már Európa békéjével is kiegyeznék...


:O)))

22 megjegyzés:

anna írta...

csak azt kéne belátni, hogy nem tudunk mindent.

anna írta...

csak azt kéne tudni, hogy nem tudunk mindent....

Belák Andrea írta...

Örülök, hogy a békével kiegyeznél, azzal én is. csak azért azon gondolkozz. hogy ha egy agresszor eléri a célját az általa indított háborúval, akkor rendben van-e, hogy őt megsímogatva ráhagyjuk az agressziója által megszerzett előnyöket, ami egy megtámadottnak egyértelmű hátrányt okoznak. Csak annyi: én ezt igazságtalannak érzem.
A béke jó lenne, de ne jutalmazzuk az agresszort. Csak ennyi.
Speciel ezt az általad említett karakterhulla is így gondolja. A béke neki is megfelelő lenne, egy igazságos béke. Csak, hát nem rajta múlik most, hanem a grazi szökevényen.

Névtelen írta...

Megtámadasilag az orosz kényszerhelyzetbe került-amibe azert hozták,hogy mutogatni lehessen rá.

Ottilia Marton írta...

Itt alapvető fogalmi hiátus vagyon fennforogva:
Ukrajna ma azon az alapon kérhet és kaphat segítséget a többi országtól, hogy határait meg akarják változtatni.

azaz a politikai nemzetnek ott a határa, amelyet a többi ország elismer és szavatol védelmére segítséget ad adott esetben.
-ennek a mostaninak előzménye a Krim elfoglalása -- de ott a béke okán nem lett fegyveres konflikt igaz 2014-ben volt --nem Zelenszkij kormányzati ideje alatt--
de annak hatására dafke keletkeztek Ukrajna nemzettéválásának mai lépései pl. a nyelvtörvény Is (azokhoz Zelinszkijnek nincs köze, mert a bevezetése folyamatosan történik amit 2014-ben lefektettek)

A vitatott terület Dombansz, ahol szakadárok már 2014-ben köztársaságot hoztak létre-- de azt senki nem ismerte el-- és az a konflikt éledt újjá.
annak lezárására Minszkben megállapodás tervezetek jöttek létre, amelyeket megint senki nem vett komolyan -- pedig a majdnem 10 év elegendő lett volna bármire , bármiféle megállapodásra hosszútávra is--
Dombansz különleges státuszt akart, ha már önálló nem lehet . Node azt sem kaphatta meg, mert az elszakadás pártiakkal nem jött létre konszenzus.

Magyarországnyi területről van szó!
Ukrajna nem mondott le arról , bár Oroszország fogadta volna :)

2019-ben megtetézta, mert az akkori választások nem oroszbarát kormányt választottak Zelenszkij személyében.

Ukrajna nyugati orientáltságot szeretne -- ezért fordult a NATO-hoz segítségért --
de az hogy az USA hadakozik Ukrajnában Oroszországgal --no az nem igaz így, mégha Orbán ezt is láttatja.
Béke kéne végre és a nem különböző-- ma már nem különböző világrendek , gazdasági régiók versengése együttműködése fegyveres konfliktus nélkül.

Ezt kéne elérni --

1970 írta...

"De hát egy nemzet felszámolása nem megy gyorsan"

Kedves PuPu!

Dehogynem megy gyorsan:

https://hvg.hu/gazdasag/20230216_Inepszamlalas_elozetes_eredmenyei_9_millio_604_ezren_elnek_Magyarorszagon

Kisgömböc azt is bebizonyítja, hogy ezt nagyon gyorsan is végre lehet hajtani. 11 év alatt 464 ezer fő - nem semmi, még akkor is, ha ezt 131 ezer migráncs (bocsánat: bevándorló) "korrigálta".

Czékus Lajos írta...

Szorgalmas olvasódként nem tudtam kihámozni - nyikván az én hibám - hogy az a bizonyos karaktergyilkolászással rongyosra rugdalt fenekű (copyrigh by Pupu) politikus, aki nyilván Gyurcsány, mimódon állt be egy szomszédos(?) állam vezetője gyalázásába. Újabb szösszenetedből kikövetkeztethető, hogy Te Oroszországot tartod szmszédos országnak, ezzel Ukrajnát már Oroszország részének tekinted, mert GyF Zelenszkijt tuti, hogy nem gyalázta, ugyanis ő a szomszédos állam jelenlegi vezetője. Legalábbis a túlnyomó többség véleménye szerint Ukrajna Magyarország egyik szomszédos országa.

Nagy István János írta...

Az a kérdésem,hogy akkor most az ukránok harcolnak oroszországban? Mert akkor értem amit mondasz.Ha netán fordítva van akkor meg nem Most mi van tulajdonképpen? Vagy a tányér nem egyenes vagy a leves görbe? Zelenszkij elnök védi a saját hazáját ő az ukrán hadsereg fő parancsnoka,teszi a dolgát.Képzeld el ezt a mi katink ,hogy csinálná? Mondjuk a szép új smink szobájába lenne az eligazitás...Jobb lenne más témát keresned mert evvel nagyon mellé nyúltál.













PuPu írta...

Hát, kedves István János, a szövegértelmezési képességeid igencsak szerények, de segítek, hogy nehogy ebben az igenszomorú állapotodban kelljen visszaadnod -remélhetőleg minél később - halhatatlan lelked a Teremtőnek.
Szóval ez a poszt arról szól, hogy bár jobban utálom szeretett miniszterelnökünket, mint Harangláb a kukoricagölödint, mégis egyet kell értenem vele abban, hogy ebből a konfliktusból ki kellene maradnunk, és hogy ez az egyetértés nekem nem kis lelki problémát okoz, jóllehet Nagyurunk és az én indítékaim más-más tőről fakadnak.
Talán olvastasd fel mégegyszer magadnak, amit írtam...
De hogy módot adjak látóköröd (már, amennyire te látsz a nemzetközi politikában, ugye...) szélesítésére, ezért elmondom, hogy az ukrán állam csapatai a Donbaszban most éppen orosz földön vitézkednek.
A terület Oroszországhoz csatlakozásának jogalapja a népek önrendelkezési joga, márpedig ezeken a területeken népszavazás döntötte el, hogy Oroszországhoz akarnak tartozni, a népszavazások érvényesek és eredményesek voltak.
Lehet, még gombot is varrtak rájuk.
Oroszország pedig elfogadta a csatlakozási kérelmüket, oszt jónapot.
Sokáig ez nem így volt, mert anno az európai államok Helsinkiben megállapodtak az európai határok megváltoztathatatlanságáról, és ez ebben a lőporos hordóban adott végre kis nyugalmat, de ezt a megállapodást az USA nevű európai állam semmissé tette Szerbia sz@rrá bombázásával, majd Koszovó elcsatolásával.
Rossz precedens volt, de a rossz precedens is precedens, ugye, és a fagyi most nyalt vissza.
Persze lehet ezt vitatni, de ugyanúgy, mint Koszovónál ilyenkor érvényesülni kezd az erősebb kutya effektus, és ha szerinted Ukrajna az erősebb, akkor legyél türelmes, a nagy ukrán hazafi utcán összefogdosott bátor népe győzni fog.
Vagy kisnyúl.
Ami a témáimat illeti, köszönöm a jótanácsot, tizenöt éve írom a blogot, eddig sötétben tévelyegtem, éppen ideje volt,hogy irányt mutassál, köszönöm!
:O)))

PuPu írta...

Kedves Lajos, pontatlan voltam, a hozzánk legközelebbi nagyhatalomról kellett volna írnom.
Apró hibák teszik emberivé az emberfelettit...
GyF pedig már megint túlhabzott, sokadszor egyébként.
Hiba - szerintem, bár az emberek többsége imádja a hőbörgést...
:O)))

PuPu írta...

Kedves Ottilia, természetesen Ukrajna kérhet és kaphat segítséget.
Persze - mint mindennek - ennek is megvannak a maga következményei - ezeket látjuk éppen.
A politikai nemzet határai pedig Koszovó óta ott húzódnak, ahol a nemzetek önrendelkezése jogán saját maguk meghatározzák, és ebben nem a többi nemzet állásfoglalása az irányadó, ettől önrendelkezés, ugye.
A Krím esetében is ugyanez az elv érvényesült, még ha ez Ukrajnának fáj is, de hát ez az ügy Trianonra hajzik, az elcsatolt területek kis kivétellel más nemzetek népei által voltak lakottak.
Örvendetes, hogy Ukrajna nemzetté válik, előbb-utóbb ez sikerülni is fog, persze ehhez lesz még a lengyeleknek is egy-két szava, de ne legyen igazam...
A minszkimegállapodásokkapcsán nem volt szó elszakadáspártiakról, de bizonyos autonómiáról Ukrajnán belül igen, erről kellett volna tárgyalni, nem fegyverkezni.
A Donbasz konfliktusa nem éledt újjá, mint ahogy az a tizenezer orosz nemzetiségű halott sem, akiket az ukránok 2014 óta lemészároltak.
Azokon a területeken egy Magyarországnyi létszámú orosz nemzetiség él, velük folyt polgárháború, melynek lezárására tettek kísérletet a minszki egyezményekkel - nem tervezetekkel.
Pacta sunt servanda, mondja ki a jogban kötelező alapelv, de ez esetben sem Ukrajna, sem a megállapodást garantáló nyugati hatalmak nem tartották be ezt az elvet, ellenben felgyorsultak az Ukrajna NATO csatlakozására tett lépések.
A minszki megállapodások alapján a Krim kivételével Ukrajna része maradt volna mindaz, ami most Oroszországé lett.
Zelenszkíj egy bohóc, egy senki, ez nem az ő és nem Ukrajna háborúja, Ukrajna pedig nem egységes, mint ahogy soha nem is volt az.
Kelet és nyugat-Ukrajna szándékait és kultúráját tekintve is más és más.
De ebbe nekünk jobb nem belekeveredni, vannak arrafelé még sokan, akik emlékeznek arra, hogy a II. Vh. alatt mi ott megszállók voltunk, gyilkoltunk és akasztgattunk, jobb lenne erre nem felhívni a figyelmet.
És hát bizony, ez Amerika háborúja, amerikai érdekek érvényesítése céljából.
:O)))

kekec írta...

Kedves Czékus Lajos
Mivel nem követed Gyurcsány megnyilatkozásait, Pupu erre a szösszenetére utalt:
"Putyin háborús bűnös. Gyilkos. A gyilkossal nem békét kötünk, hanem megbüntetjük” – írta kommentben Gyurcsány Ferenc." Orbán alá. Amiből látszik, hogy (velem ellentétben) élénken követi Orbán posztjait.
Talán ennek fényében érdemes újra olvasni Pupu posztját. Világosabb lesz, hogy nem szerencsés a hozzánk fizikailag legközelebb levő nagyhatalmat ellenzékből sem froclizi.

pretty írta...

Érdekes,akik most az habzó szájjal ordibálnak,hogy az oroszok agresszorok,akkor egy esetben sem kiabáltak ilyet,amikor Amerika bombázott független államokat minden jogalap nélkül.Tájékozatlan és főleg az összefüggéseket nem ismerő,vagy tudomásul venni nem akaró egyéneket nehéz meggyőzni a valóságról.Nem hallottam olyan kijelentést az orosz vezetők részéről,hogy valamely országot meg akarnak semmisíteni,vagy gazdaságát tönkretenni,mint ahogy az amerikai pénzügyminiszter mondta,Oroszország tönkretétele nagy áldozattal jár,de el kell viselni.Nuland meg forradalmat szeretne kirobbantani Moszkvában,ha nem győznek az ukránok.Érdemes megemlíteni Ukrajna a két "becsületes" politikust Merkelt és Hollandet,akik nyíltan beismerték,hogy az egyezmény csak arra szolgált,hogy legyen idő az Ukránok felfegyverzésére.

1970 írta...

Kedves kekec!

Annyit kiegészítésként, hogy nem ez volt a "lotyaszájú" első átgondolatlan és ostoba megnyilvánulása. Szerintem mondott már ennél sokkal kártékonyabb mondatokat is (még Horn is figyelmeztette az ökörségeire akkor, de egyik fülén be, a másikon ki).

kekec írta...

Egyébként meg Pupu, lehet, hogy azt szokták mondani, hogy az ellenzék baloldali - de hát hol látsz kies kis hazánkban tényleges baloldali ellenzéket - néhány viccpárttól eltekintve?
A többi középen tülekedik a szánalmasan vékonyka értelmesebb rétegért. Nagy-nagy jóindulattal is balközép, vagy inkább jobbközép. Csak a középkor felé előre menetelő jobboldaltól balra nézve "baloldalinak" minősíthetők.
Pedig már csak statisztikai alapon is a közép alatt van hatalmas tömeg, tehát lenne értelme egy TÉNYLEGES baloldali pártnak. De Te már a DK megalakulásakor előre láttad,a vezetőség listája alapján, hogy egy baloldali TÖMEGpárt reménye éppen elsétált a lila ködökbe. Bár ne lett volna igazad!

1970 írta...

"De Te már a DK megalakulásakor előre láttad,a vezetőség listája alapján, hogy egy baloldali TÖMEGpárt reménye éppen elsétált a lila ködökbe. Bár ne lett volna igazad!"

Kedves kekec!

Ismét egy megjegyzés:

Ez nem is lenne baj, HA
- ez a párt a megalakulásakor felvállalja magáról azt, ami valóban (ti. egy neolib rétegpárt),
- nem hazudozik össze tücsköt-bogarat az állítólagos "baloldaliságáról" (miközben önkormányzati szinten néhány helyen együtt szavazza meg kisgömböcékkel a döntéseket, illetve az EP-ben a neolib javaslatokat), valamint
- nem irtja tűzzel-vassal a baloldali törekvések érdemi kibontakozását (nem az említett "viccpártokra" gondolok).

anteus írta...

Sokan fordítva ülnek a széken.
Nem a párt csinál tömeget, hanem a tömegből emelkedik ki a párt.
Ehhez minkásMOZGALOM kell,, ami nincs, mert egyetlen hiteles ember sincs hozzá. A elégedetlenség nem alapoz meg politikai cselekvést.
A "bal"oldali izék csak bosszantani, hergelni akarják a közömbössé vált tömeget.
A rendszerváltás bűne is mindössze csak felsejlik teljes valóságában..
A történelmi vereség Orbán csaló választási rendszerével vált teljessé.
A kulcsfeladat tehát annak megsemmisítése. A rendszer leírása évek óta fenn van a YouTube-on (A csalàrd választás.)
Addig írkáljunk kommentekekt mindenfelé....

kekec írta...

Kedves anteus
"Tetszettek volna forradalmat csinálni" de mindenki csak nézett, mint Rozi a moziban.
A végén még Grósznak lesz igaza, a fehérterrorról! A TEK már megvan hozzá, meg a szélsőjobb "élcsapat" A fasiszta alapvetés már megvan hozzá (fasizmus a Duce államszervezési metódusa és nem a Führer nácizmusa, bár nálunk előszeretettel söprik össze a két fogalmat)
Egyébként meg nem vagy politológus. Méghogy az "elégedetlenség nem alapoz meg politikai cselekvést"??? Dehogynem. Lassan de biztosan. Kivéve a történelmi szerencsét, ha még időben
le lehet fizetni a tömegeket. Különben porzik a fal...

1970 írta...

Kedves kekec!

Grósznak nem "igaza lesz", hanem "igaza lett". Pedig anno fölényesen kiröhögték (főleg a ma lapító liberális rendszerváltók).

anteus írta...

My dear kekec!
Nem lesz fehérterror. Orbán tudja, ha egy lövés eldörren, mehet kapálni.
Az elégedetlenségből morgás lesz. Erőszak soha.

Hitler sikítófrászt kapott, ha rendszerét fasisztának mondták. Szovjet szóhasználat volt, a szocialista betétszó véletlenül sem szerepelhetett.
Nix lassúság és biztos bekövetkezés.

kekec írta...

Kedves anteus!
A románoknál Targoviste előtt eltelt néhány évtized nyomorban. Na ezt hívom én lassúnak!
Bár ott közmondás, hogy a "puliszka nem robban", oszt mégis. Csak idő és gőz kellett hozzá.
Gulyással egyébként egy kuktát is fel lehet robbantani. Egyelőre még kimegy a gőz a dumalukon.
Bár az azért jelez valamit, hogy KIZÁRÓLAG a fideszehívők küldték vissza a "nemzeti" konzultációs ívet, (eltekintve a 3 %-tól, de annyi laposföldhívő is akad) tehát már 1 milla 4 alatt vannak.

anteus írta...

Ahhoz is a SZU önfelszámolása kellett. Ennek következtében robbant s puliszka is.
Viszont a számolásod jó.