A HOSSZÚTÁVFUTÓ MAGÁNYOSSÁGA

Megrázó élmény lehetett.
Ennyi év munkája után, ennyire ellenséges jogszabályi környezetben, ellenszélben elért sikerek és árulások után jön egy senki a politika hátországából, egy megkérdőjelezhető jellemű politikusfeleség, és egy perc alatt lerombol mindent, amit hosszú évek alatt fáradságos munkával sikerült felépíteni.
Ember még ennyit nem kapott imázsrombolás céljából, mint ő, és ha karaktergyilkosságról volt szó, hát meg kell mondani, gyilkosai félmunkát végeztek, mert minden támadást túlélt, pártja pedig - ha lassan is - de növekedett.
Eddig.
Nem biztos, hogyha az Új Messiás megbukik, akkor még ki lehet hozni ezt a pártot a tetszhalott állapotból, melybe belekeveredett.
Valószínű, hogy nemigen, elindul a kispártosodás útján a semmibe.
Az ország - kirablása során, melyet  rendszerváltásnak neveznek - látott már ilyet, nem egyet.
Egyikért sem volt kár, sem az MDF, sem a MIÉP, de a többiek sem voltak hasznunkra, nem kár értük.
Vezetőikért se nagyon, meglehetősen gyenge volt a felhozatal, nemhogy karizmatikusak, de karakteresek se igen voltak.
Ebben különbözik a DK elnökének helyzete az előtte eltűnőktől.

Volt egy párt, mely a nevéhez kötődik, melyben a baloldal reményt látott, bár maga a párt inkább liberális volt, mint baloldali, de hát a választó nem ideologizál, és a név, hogy demokratikus is, meg koalíció is, egy ideig magyarázatot adott a politikai kanyarokra.
Nem is ez volt a baj, a választó ezt elnézte volna, megmagyarázta volna magának, hogy ugyan liberális, de baloldali, és nem feszegette volna a kérdést, hogy ez fából vaskarika.
A választó a sikertelenséget nem tudta megbocsájtani, és nem tekintette sikernek azt, hogy egy-két polgármestere akad a pártnak az országban.
A választó azt várta volna, hogy elkergeti a kolostormalacot, visszaszerzi az ellopott vagyont, és igazságot szolgáltat a kisembernek, aki- bár ő másként hiszi magáról - a rendszerváltás vesztese.
Egy szerencsétlen balek, akit az elmúlt átkos harmincnégy évben százszor vertek át.
A választónak elege lett az összefogásból olyan pártokkal, melyek tagsága a vezetőségből állt, elege lett az ideologizálásból, a dumából.
Egy surmó kellett neki, aki jól megmondja, meg is fenyegeti a Köpcöst, és ezzel el is lesz a választásokig, már megint reménykedhet és lelkesedhet.
Hogy utána mi lesz? Hát nem mindegy? A vagyon marad, a rendszer marad, a kutya ugat, a karaván halad...

Itt az utolsó perc, és azt hiszem, még mindig nem sikerült megérteni, hogy nem a vájtfülűeknek szóló politizálás a siker kulcsa, hanem a kívánatos mérce a kömlői kocsma színvonala este nyolc felé.
Az emberek enni, inni, szeretkezni szeretnének, és normális életet élni.

Nem mond nekik semmit a szociáldemokratáskodás, hiszen itt utoljára működő szocdem párt 1948-ban működött, és az se valami dicsőségesen fejezte be pályafutását.

Ha valaki még e névre emlékszik, az se Peyerre, Kéthly Annára vagy Szakasitsra de még Marosánra se asszociál, hanem Petrasovits Annára, ami azért nem a siker kulcsa.
És nem érdekli, ha egy párt a  NATO-ban látja saját európaiságának megtestesülését, hanem beleborzong, ha rágondol, hogy itt háború lehet.
56-ban innen kétszázezren mentek jobb jövőt ígérő országokba, Ukrajnából mostanság egy magyarországnyi ember - kilenc millióan - mentek világgá, és ezt semmiféle politika nem tudja felülírni.
Talán még nem késő korrigálni, talán még nem késő lassan finomítani a propagandán, mert a mai  nemigen jön be.

A cím egy hajdani film címe,  meglehetősen kifejező.
Gyurcsánynak helye van a magyar politikában, nagy melléfogás lenne feladnia most a harcot.
Ezer és ezer asszony tudna erről mesélni, mikor férjük életében megjelent a Csámpás Rozi az ő ellenállhatatlan bukéjával, átmenetileg - aztán egy idő után kiderült, aminek ki kellett derülnie.
Ha ez a celeb elfárad, akkor itt áll majd a választó bamba képpel, mint már annyiszor, és fészekre vágyik.
Lehet elkezdeni kibélelni, otthonossá tenni, és nem biztos, hogy Gyurcsánynak kellene fészekmesternek lenni, túl kellene lépni a hiúságon.
És ki kellene rúgni Karácsonyt meg a többi haszonlesőt, a saját pártból is, akire ez a minősítés ráillik.
Churchill se volt mindig miniszterelnök, de mindig Churchill volt, ha érthető, amit írtam.
A befolyás, a tekintély marad.
Persze nem ezzel a pártprogrammal.

Emlékezni kellene, hogy mit mondott a papagáj a macska szájában...

:O)))