Ha már úgyis ott tolonganak a Pride-on, lenne ötletem, hogy mit csinálhatnának egymással az ellenzéki politikusok.
Akár még egy kamion bérleti díját is összedobhatnánk nekik, hadd veszélyeztessék a 64 vármegye ifjúságának erkölcsi fejlődését, mert az biztos, hogy ez a látvány tetszene nekik is, de talán még nekem is.
Belegondolni is szórakoztató, ahogy Karácsony és Márki-Zay, orálisan, ugye, hátulról meg a kolostormalac instruálja a mormont, aki közben némi készpénzzel motiválja a málészájút - mecsoda látvány lenne!
És most az egyszer mind megérdemelnék, amit kapnak.
Az eseményt a Mi Hazánk kórusa kísérné, a rendőrök meg ahelyett, hogy fenntartanák a rendet, el vannak foglalva azzal hogy miként kell ezt az egészet a keresztény nemzeti értékrend alapján értékelni.
Már megint egy rendezvény, amelyik a csüngőhasú malmára hajtja a vizet, a magyar társadalom pedig a szokott lényeglátásával kezeli a dolgot.

A Pride errefelé nem arról szól, mint a világ más tájain, nem egy jókedvű buli az érintettek és szimpatizánsaik számára, hanem véres (majd meglátjuk mennyire...) élet-halál harc és politikai állásfoglalás.
Az ifjúság egy része alkalomnak tekinti Orbán bosszantására, talán még egy csendes kis adrenalin-túrára is számítanak, egy része a most is fenyegetett csoport védelme érdekében vesz részt, az érintettek meg kötelességtudatból, ami dicséretes, de messze áll a felhőtlen szórakozástól.
Felhőtlenül itt a Viktátor szórakozik, ő ugyanis érti a néplélek rezdüléseit, megvédi a gyermekeket, ha elfajul a helyzet, majd még állatvédő is lesz kiskutyával, de végső esetben szétvereti az egész társaságot, egyik fele viheti az elveit, a másik meg mind a hatvannégy vármegyéjét a francba, neki mindkét társaság megfegyelmezése az érdekében áll.
Csak azt sajnálja, hogy a Tiszát nem küldheti oda, mert akkor elkötelezi a számára kedvezőtlen oldalon, márpedig a kétharmad csak egy koalában jöhet össze, ha minden igaz.
Szórakoztató nép vagyunk, megérdemeljük a sorsunk.
Magyarember rühelli a buzikat, rühelli a cigókat, a fekákat, a zsidókat, a migránsokat, a pirézeket, ennek időnként hangot is ad:
Hol a betyársereg nevű terrorista szervezet vitézkedik, hol a Magyar Csorda, hol a vármegyések farkasai játszanak katonásdit.
Megmondta Rákosi elvtárs, nehéz tízmillió fasisztával szocializmust építeni, de azt nem mondta, hogy diktatúrát építeni is nehéz.
Pedig tulajdonképpen megvannak a törvények a probléma kezeléséhez, csak be kellene tartani és tartatni őket, de hát akkor kellene egy átpolitizálatlan ügyészség meg rendőrség is, az viszont itt hiánycikk.
Ha a rendőrség fellépne a közterületi közszeméremsértés ellen, ha szétverné azokat, akik fizikai erőszakot szeretnének alkalmazni a rendezvény ellen, semmi gond se lenne.
Sajnos, ez így túl egyszerű, de ha például a lefoglalt helyszíneken kötelező lenne produkálnia bejelentett létszámot és a hiányt szankcionálnák, máris lenne hely azoknak is, akik meg akarják mutatni magukat, meg azoknak is, akiknek ez nem tetszik.
Jó távol egymástól.
Persze, akkor nem lenne ürügy polgárháborús helyzetet kialakítani, majd esetleg erre való hivatkozással újabb szankciókat alkalmazni az ellenzék ellen, vagy elhalasztani a választásokat.
Néha a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve...
:O)))

6 megjegyzés:
Mily érdekes hogy erre a napra a fasisztoid mozgalmaknak mindent engedélyezett a rendőrség, a Budapest Büszkeség vonulását meg törvénysértőnek találta és kijelentette, biztositsák saját magukat. Én mindenesetre szóltam a lányomnak, ne akarjanak átmenni a Szabadság hidon, sétáljanak tovább, integetve a mihazánkosoknak, és a Petőfi hidon át közelitsék meg a Műegyetem rakpartot....
Kedves góbé!
Jól emlékszem, hogy valamelyik korábbi posztnál Te írtál Pottyondy Edináról?
Mit szólsz ehhez?
https://24.hu/belfold/2025/06/29/pottyondy-edina-budapest-pride-2025-orban-rendszer-kormanyvaltas/
Attól tartok, hogy kisgömböc egész áporodott rablóbandájától jóval könnyebb lesz megszabadulni, mint az ilyen pottyondyktól, meg a hasonlóan ostoba "celebértelmiségiektől". Ilyen buta és primitív módon összerakni ezt a három nevet, a legalja. Történelemből biztosan...
Azt gondoltam mindig, hogy Mónika és Balázs rengeteget tett az emberi gondolkodás, értelem ellen, ebben "elévülhetetlen érdemeik" vannak. De azt nem gondoltam volna, hogy lehet még lejjebb. Puzsér, Pottyondy és társaik... tényleg szörnyű ez az egész.
Üdv 1970 !
Visszagondolva az elmúlt 5-6 évre, mi, úgy 80%-ban azonos nézeteket vallunk. Lehet hogy hajlott korom az oka, nem tudom megfejteni mely három névre gondolsz...( van ott vagy 8 név )
Puzsér szerintem is egy lájkvadász hőbörgő, olyannal viszont még nem találkoztam, hogy az Edina az értékrendemmel ellenkező megállapitásokat tett volna. Szerintem érdemes ezt köztünk tisztába tenni, fejtsd ki részletesebben álláspontodat !
Kedves góbé!
Olvasd el a belinkelt cikket. A címében szereplő három név összemosására gondoltam. Szörnyű...
Üdv 1970 !
Így már világos. Én megengedőbb vagyok. Megadom a tudatlanság, a megértés hiánya jogát annak aki velem egy irányba igyekszik. Hagyjunk időt nekik ! "Vannak aki rögtön tudják, vannak akik csak kisvártatva jönnek rá...J Heller a 22-es csapdája"...A türelem erény....Légy Te is erényes !
Kedves góbé!
Akkor összegezzük kicsit a dolgokat:
1. Van valaki (PE), aki a neten - teljes joggal - ostorozza a közélet szereplőit azért (is), mert "tudatlanok", a "megértés hiányával küzdenek".
2. Ez az ember ugyanezt teszi.
3. Értsem meg és legyen vele türelmes ezért.
Miért is? Ki tudnád fejteni bővebben? Ne haragudj, de nekem fájdalmasan ostobák a sablonjai, amelyeket kiböfög magából. Miközben ugyanezért ostoroz mindenkit...nevetséges (lenne, ha nem volna végtelenül szomorú ez az egész).
Megjegyzés küldése