Kedves elvtársak! - kezdte mondókáját a Megváltó Érden, reagálva a hírre, hogy Szentendrén valami hülye gázpisztollyal rálőtt a Fidesz aktivistájára egy ablakból, aki megijedt és elszaladt.
Nem csoda, hogy megijedt, hiszen egy rendes gázpisztoly általában kísértetiesen hasonlíthat egy valódi pisztolyra, és ha a puding próbája az, hogy megeszik, akkor ennek meg az, ha fenéken lőnek vele.
A teszt elég ijesztő ahhoz, hogy az átlagember világgá menjen, még a gondolatától is.
Jelzem, bankot is raboltak már játékpisztollyal, és nem véletlen, hogy a banki alkalmazottaknak meg van tiltva a hősködés, mert mi van, ha a játék nem játék?
A pisztoly - fegyvernek látszó valami - olyan pontosan, mint Magyar Péter, aki politikusnak látszó valaki, bár ha valaki jobban megnézi, hát azonnal felismeri a játékszert, aki úgy aránylik egy politikushoz, mint egy dugóspuska egy Remington 700 Police Specialhoz.
Jelzem szülőatyja sem matyóhímzés, a szomorúszemű maffiózó sem a demokraták vágyálma.
Amikor nagy nyögések közepette világra hozta kisdedét, egy utolsó ordenáré nagy turhát köpött a választópolgár képébe, igaz, annak nézve, ami: egy bánatos, ostoba ökörnek.
A zsúrfiú hiszi, hogy gúnyos, mikor elvtársazik, és az a szomorú, hogy ezt sokan viccesnek is tartják, jóllehet az a rendszer, melyből a megszólítás származik ezerszer tisztább, emberségesebb, demokratikusabb volt a mai magyar maffiatársadalomnál.
Felmenői jogászok, bírók, jogi egyetemek oktatói - mint ilyenek, a hatalom első számú kiszolgálói voltak, - már ha igaz, hogy a jog a hatalom kvintesszenciája.
Már ők is elég elasztikus gerinccel rendelkeztek, olyan változása a negyven évig tartó rendszernek nem volt, melyet ki ne szolgáltak volna, és ebben csak követte a példát.
Elárulta az emlőt, vagy azt a testrészt, melyen egy csüngő has árnyékában nevelkedett, megtagadva felmenőit, akik - bizony-bizony - elvtársak voltak abban a korban, melyben szinte mindenki elvtárs volt, majdhogynem csak az elítéltek kivételével...
Ahhoz, hogy valaki elvtárs legyen, elv kellene, de ez sem neki, sem állítólagos ellenfelének nincs, helyette érdekeik vannak, amit szlogenekkel, handabandázásal iparkodnak elrejteni a választó elől.
Hozzávetőleg ebből következik, hogy ebből a pöcegödörből, mellyé a magyar társadalmat tették, jogállami módon kimászni szinte lehetetlen, és aki azt hiszi, hogy ha a jóllakott rablót lecseréli annak éhes neveltjére, hogy tett valamit, - hát téved.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a körülöttünk levő teljes világ forrong, változik, erre az egyik idióta hergeli négy éve háborúban álló és végre valami kis sikerre éhes, nálunk hatszor nagyobb szomszédunkat, melynek összes szövetségese szemében Nagyurunk egy eltakarítandó pojáca.
Ez a szerencsétlen meg rohan csatlakozni a következő világháború kilógó seggel kardcsörtető veszteseihez.
Miért van az, hogy világégések idején mindig idióta politikusok jutnak nekünk?
Lehet, ezt érdemeljük?
Nem csoda, hogy megijedt, hiszen egy rendes gázpisztoly általában kísértetiesen hasonlíthat egy valódi pisztolyra, és ha a puding próbája az, hogy megeszik, akkor ennek meg az, ha fenéken lőnek vele.
A teszt elég ijesztő ahhoz, hogy az átlagember világgá menjen, még a gondolatától is.
Jelzem, bankot is raboltak már játékpisztollyal, és nem véletlen, hogy a banki alkalmazottaknak meg van tiltva a hősködés, mert mi van, ha a játék nem játék?
A pisztoly - fegyvernek látszó valami - olyan pontosan, mint Magyar Péter, aki politikusnak látszó valaki, bár ha valaki jobban megnézi, hát azonnal felismeri a játékszert, aki úgy aránylik egy politikushoz, mint egy dugóspuska egy Remington 700 Police Specialhoz.
Jelzem szülőatyja sem matyóhímzés, a szomorúszemű maffiózó sem a demokraták vágyálma.
Amikor nagy nyögések közepette világra hozta kisdedét, egy utolsó ordenáré nagy turhát köpött a választópolgár képébe, igaz, annak nézve, ami: egy bánatos, ostoba ökörnek.
A zsúrfiú hiszi, hogy gúnyos, mikor elvtársazik, és az a szomorú, hogy ezt sokan viccesnek is tartják, jóllehet az a rendszer, melyből a megszólítás származik ezerszer tisztább, emberségesebb, demokratikusabb volt a mai magyar maffiatársadalomnál.
Felmenői jogászok, bírók, jogi egyetemek oktatói - mint ilyenek, a hatalom első számú kiszolgálói voltak, - már ha igaz, hogy a jog a hatalom kvintesszenciája.
Már ők is elég elasztikus gerinccel rendelkeztek, olyan változása a negyven évig tartó rendszernek nem volt, melyet ki ne szolgáltak volna, és ebben csak követte a példát.
Elárulta az emlőt, vagy azt a testrészt, melyen egy csüngő has árnyékában nevelkedett, megtagadva felmenőit, akik - bizony-bizony - elvtársak voltak abban a korban, melyben szinte mindenki elvtárs volt, majdhogynem csak az elítéltek kivételével...
Ahhoz, hogy valaki elvtárs legyen, elv kellene, de ez sem neki, sem állítólagos ellenfelének nincs, helyette érdekeik vannak, amit szlogenekkel, handabandázásal iparkodnak elrejteni a választó elől.
Hozzávetőleg ebből következik, hogy ebből a pöcegödörből, mellyé a magyar társadalmat tették, jogállami módon kimászni szinte lehetetlen, és aki azt hiszi, hogy ha a jóllakott rablót lecseréli annak éhes neveltjére, hogy tett valamit, - hát téved.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a körülöttünk levő teljes világ forrong, változik, erre az egyik idióta hergeli négy éve háborúban álló és végre valami kis sikerre éhes, nálunk hatszor nagyobb szomszédunkat, melynek összes szövetségese szemében Nagyurunk egy eltakarítandó pojáca.
Ez a szerencsétlen meg rohan csatlakozni a következő világháború kilógó seggel kardcsörtető veszteseihez.
Miért van az, hogy világégések idején mindig idióta politikusok jutnak nekünk?
Lehet, ezt érdemeljük?
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése