Kósáné Kovács Magda – miután még hallgatóként sem kapott meghívást a kongresszusra, nyílt levelet intézett a részvevőkhöz.Ebben összefogásra szólt fel, mert „ Most a legrosszabb múlt árnyai vicsorognak ránk.
Attól rettegek, hogy erre a hideg, kegyetlen profizmussal felépített csapdára mi nem a 89-es, távolbalátó és elvszerű, de a közös nevező megtalálásában mégis rugalmas módon reagálunk.
Több a taktikázás, mint a hit, és ennek csak Ti állíthattok gátat.” – írja a kongresszusi küldötteknek, akik nem biztos, hogy odafigyelnek rá, hiszen kicsoda ő, hogy oda kelljen figyelni rá, végtére is nem egy Balogh András.
Pedig ha odafigyeltek volna rá azok, akiknek erre szükségük lett volna, akkor az után, hogy elhangzottak klasszikussá vált szavai – nem elég tisztességesnek lenni, tisztességesnek is kell látszani – nem léptek volna bele sokan olyan csapdákba, amelyekből ma véres sebekkel sem tudják kihúzni a lábukat.
Azt is írja, hogy „Ez a Kongresszus ugyanúgy történelmivé válhat, mint a 89-es, ha nem téveszti szeme elől egyetlen pillanatra sem a célt: meg kell szabadítanunk az országot a Köztársaság ellenségeitől, a demokratikus intézményeket szétverőktől, a szegényeket megvetők gőgős önzésétől. A küzdelem nehéz, és ne engedjétek, hogy a megoldást a belső ellenségek megnevezésével próbálja bárki is más irányba terelni. Ne engedjétek, hogy ellenfeleink gyilkos ostobaságainak vásárán áruvá váljanak a mi 22 évünk tettei, szavai, amelyeket ráadásul mi szállítunk oda.”
Sajnos tanácsa megfogadásában nemigen bízhatunk, ezen a kongresszuson nem mindenkinek az a célja, amit ő vélelmez, ez a kongresszus sokak szerint másról kell, hogy szóljon, és akiknek más a véleményük, meg is tesznek mindent azért, hogy a saját céljuk teljesüljön.
Nem nagy titok, ebben a pártban vannak néhányan, akik még Orbánnál is jobban szeretnék Gyurcsányt a közéleten kívül látni, egyszerűen idegesíti őket a jelenléte, a tenniakarása, a természetes képessége a baloldal vezetésére.
Sértettek, mert egy részük hiába akar évtizedek óta valódi vezetővé válni, az Isten hajnövesztőjét a fejére kenve sem sikerül neki, a másik a szőreitől megszabadulva sem tud belenőni a másra szabott kabátba, a harmadik meg azt hiszi, hogy a pénzestarisznya uraként ő a baloldal ura is egyben, ő a szürke eminenciás, pedighát szegény csak szürke, de nagyon.
A vicc az, hogy a saját helyükön mindahányan remekül tudnának dolgozni, sajnos - Mesterházy kivételével - azzal a fránya emberi minőséggel is vannak bajok, de nagyok.
Azt hiszem, hogy akkor lesznek rendben a dolgok, ha rend lesz a fejekben, mert az azért már mégiscsak nonszensz, hogy a szocialista párt tagjai és szimpatizánsai a Fidesz bődületes hazugságai hallatán úgy bólogassanak, mint a hajdani műkutya a Wartburg hátsó ablakban, ahelyett, hogy a francba küldenék a hülyeségeket mantrázó jobboldali barátainkat.
Ha majd lesz bátorság nyíltan megmondani, hogy aki itt elqrta a dolgot, az bizony Orbán volt, aki előbb csatatérré változtatta az országot, most pedig koldussá akarja tenni a lakosság kétharmadát.
Ez a kongresszus nem lesz történelmi kongresszus, mert jó magyar szokás szerint nem néz szembe a valóságos problémákkal, a társadalmi környezet változásaival, a már halottnak vélt de most feléledt legócskább, leggusztustalanabb és bátran mondhatjuk gyilkos eszmék feltámadásával.
Nem néz szembe a párt elöregedésével és a tagság utánpótlásának hiányával, a politikai ellenfél gátlástalanságával, és nem hiszi, hogy a Gyurcsány elleni támadások csendes, sunyi támogatásával saját maguk adnak muníciót a saját megsemmisítésükhöz.
És ha igaz, hogy Puch megpróbált valakit rávenni arra, hogy Gyurcsány ellen valljon, akkor ennek a trágyakukacnak nem a kongresszuson kellene ülnie, hanem mehetne ő is beülni a sorba, Pozsgay, Csintalan, Szűrös és Szili mellé, az Orbán féle díszletraktárba…
Kósáné a levelét így fejezi be: „Hiszem, hogy ma nem csupán a párttagok figyelik a munkátokat.
Alakul és napról napra gyarapodik az a józan állampolgári közösség, amelyik, ha itt az ideje, választási alternatívát keres majd.
Nem a mi belső csatáink átmeneti győzteseit keresik, hanem a hazájukat.
Ne hagyjátok, hogy ezen az úton a párttagoknak valódi beleszólási lehetőség nélkül kelljen tovább menniük.
Támogatom a pártszavazást, én ott leszek és a hat kérdésre igennel szavazok.”
Tökéletesen igaza van.
És nagyon csodálkozom azon, hogy mellette hogyan rúghatott labdába egy Szili vagy egy Lamperth, holott ő volt – és ma is ő - a szocialisták egyik legokosabb és vitathatatlanul a legkeményebb női politikusa, akiről munkaügyi miniszter korában azt mondták, hogy minisztériumában ő az egyetlen igazi férfi.
Hogy miért nem lett belőle miniszterelnök akkor, mikor képességei csúcsán volt, csak akkor értjük meg, ha végignézzük azokat, akik már akkortájt is a szocialista pártban rontották a levegőt és ma sem foglalkoznak értelmesebb tevékenységgel.
Amikor a választások után meghallottam, hogy Puch a Parlamentben a kevés és ezért roppant értékes képviselői hely egyikén fog üldögélni, igen elszomorodtam, - őt pozícióban hagyni egyenlő Orbán vádjainak visszaigazolásával.
A pártfinanszírozás jelenlegi rendszerében bizonyára ilyen emberek is kellenek egy pártnak, akik a fejünk felett átrepülő libákról is le tudják fosztani a tollat, de azért nem szükséges talán kirakatba tenni őket, - talán még azt is meg lehetne kockáztatnunk, hogy ellegyünk valahogy nélkülük.
Változás kell, új párt kell és a legjobb lenne ebből a pártból új pártot csinálni, ezért kellene a mai pártvezetésnek is kiállni.
Pártszavazás kell, de előtte el kell mondani a tagságnak, hogy mi a szavazás tétje – egy elavult, ortodox zárvány tagsága vagy egy modern európai balközép párt tagjai kívánnak lenni, maguk mellett tudva azokat, akik talán kevésbé hisznek az állam mindenhatóságában, de ugyanolyan érzékenyek szociálisan, mint ők.
Ezt a meccset le kell játszani.
Köszönjük meg ehhez Kósáné Kovács Magda támogatását!
