GLAUZIUSZ BÁCSI ELTÉPTE A KOTTÁT

Elballagtak a középiskolák végzősei

Rokonságuk, szüleik, testvéreik ott álltak szeretettel és örömmel mosolyogva az iskola folyosóin, virágcsokorral várva őket, amint a sok évszázados tradíció szerint énekelve ballagtak körbe az iskolán, utoljára még emlékezetükbe vésve a hangulatot, az osztálytermek képét, az iskola illatát, a gyermekkor utolsó állomását.

Mindenki boldog, hiszen felnőtt a gyerek, a gyerek is boldog, mert azt hiszi, hogy mostantól majd gyökeresen megváltozik a világ, innentől nem szól bele senki és semmi az életébe, melyet majd egyedül ő fog formálni, természetesen a saját szája íze szerint.

Optimisták és lelkesek, szépek, fiatalok, vidámak, jó nézni őket, csak az idősebbeknek szorul el kissé a szíve, mikor belegondolnak, hogy ugyan, mi válhat valóra ezeknek a gyerekeknek az álmaiból, terveiből?

Mi lesz a valóságos válasz a ma nevetve feltett kérdésre, hogy na ecsém, mi leszel, ha nagy leszel?

Nem egyszerű a válasz, hiszen a világ eléggé megváltozott körülöttünk, - mit mondjak, szebb nem lett, azt már nyilvánvaló.

Volt itt néhány szerencsés nemzedék, melynek kinyílott a világ, akik számára megadatott a társadalmi felemelkedés lehetősége, akik ki tudtak törni társadalmi helyzetük korlátai közül, ha ők is úgy akarták.

Ma azért nincs ez így egészen.

Holnap elkezdődnek az érettségi vizsgák, és mikor véget érnek, eldőlhet azok sorsa, akik tovább szeretnének tanulni.

Most először az elmúlt ötven évben úgy tűnik, hogy a jó szociális helyzet közvetlenül is megjelenik a felvételi követelmények között, hiszen a mai állam vezetői úgy döntöttek, hogy inkább a saját jövőjükbe fektetnek be, mint Magyarország jövőjébe, melyet egyébként oly könnybelábadt szemmel és zászlót lengetve szoktak emlegetni, miközben csökkentik a továbbtanulók támogatását.

Rossz nézni azt a vergődést, mely a most felnövekvő nemzedékek körül folyik - a reformoknak csúfolt szerencsétlenkedéseket, a jobb esetben koncepciótlan, rosszabb esetben a XIX. századot idéző elvek alapján megálmodott falansztereket, melyekben nem a gyermek nevelése, hanem az emberi erőforrás előállítása folyik, nyálas szenteskedéssel nyakonöntve.

Ez ma a magyar ifjúságpolitika, a Lázár-skála aljának folyamatos feltöltésével, mint távlati céllal a nemzet számára.

Az elmúlt húsz év sem volt az oktatásügy diadalmenete, hiszen a pártok versenyt folytattak, hogy ki tud több gyereket a felsőoktatásba tuszkolni, ennek következtében a valóságos társadalmi igények háttérbe szorultak, viszont megnőtt a műköröm-ruhatár szakot végzettek száma, akik csak négy évvel később csalódtak, mint azok, akiknek nem volt elég pontjuk a felvételhez.

Ma már a helyzet egyszerűbb.

Eleve vagy harmincezerrel kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, miután a család felmérte saját lehetőségeit és megállapította, hogy fizetős helyekre esélye sem lesz pályázni, hiszen a teherbíró képesség határai éppen a havi kiadások túlélésénél húzódnak, a hitelfelvételektől pedig manapság úgy fél mindenki, mint a tűztől.

Lehet bizonygatni, hogy ez a hitel veszélytelen, de az állam mára teljesen elveszítette szavahihetőségét, a devizahitelek bedőlése és a magánnyugdíj-pénztárak állami einstandolása, a vörösiszap-adományok elsíbolása után egy kormányzati embernek azt sem hiszik el, amit kérdez.

A tetejébe egymás örökös lehazugozásával maradék reputációjukat is eljátszották, hiszen az egyszerű állampolgár nem arra vágyik, hogy egy kocsirakomány morális hulla igazgassa az életkörülményeit, hanem szeretne abban hinni, hogy az ő életét komoly, megfontolt, emberséges politikusok igazgatják a nemzet érdekével összehangoltan.

De hát az e vajon a nemzet érdeke, hogy ne lehessen ebben az országban jogász, orvos, csak a gazdagok gyereke?

Vagy az a nemzet érdeke, hogy ne létezzen ebben az országban társadalmi mobilitás?

Ezt egyszer már előadtuk, amikor a dzsentri megszállta a közigazgatást, az arisztokrácia az állam felső vezetését - róluk szóltak később az Arisztid - Tasziló viccek.

Tehetségüket két vesztett háború és milliók pusztulása minősítette, ma ők a példaképek nyomorból kivakarózott családokból származó politikusaink előtt.

Tisza István a példaképük, a gőgös gróf, aki a cipője talpát se törölte volna bele ősük ünneplő ruhájába sem, már ha lett volna két ruhájuk összesen.

A szegény ember gyereke pedig folytathatta apja foglalkozását, a társadalmi rétegek között sem volt nagyon átjárás, nem hogy a társadalmi osztályok között.

Megdermedt a társadalom, mint libazsír a hűtőben, ez pedig egy torz és igazságtalan világhoz vezetett.

Ma ezt a világot tervezik újjáépíteni, alulról felfelé építkezve, mert ma már a többedik nemzedék folytatja apái tevékenységét, nevezetesen a kocsmaajtó küszöbén ülve várja a segélyt.

Gyermekei számára is ez a sors marad, és a társadalmi rétegek megállíthatatlanul csúsznak lefelé, az alsó-középosztály a nyomorba, a középosztály helyzete is ingatag.

Így aztán eljutunk - nem is sokára - vezetőink és nemzeti tőkéseink által vágyott állapotba, melyben a szegénység olyan nagy, hogy aki élni akar, az boldogan dolgozik néhány fabatkáért 16 órát is naponta, mint Kínában.

Ami nekem személy szerint legjobban fáj, az, hogy olyan emberek rugdalják vissza az átlagembert a nyomorba, akiket azok az évek és az a társadalom taníttatott és emelt fel a nyomorból, melynek szidalmazásából élnek ma, pedighát egy-két dolgot azért el lehetett volna tanulni a nagy forradalmárkodás közben.

Volt egyszer egy Állami Áruház című film, abban énekelt Glauziusz bácsi, akit Feleki Kamill játszott egy optimista és később igen népszerűvé váló betétdalt, az volt a címe, hogy "Ember lesz az én kisunokám".

Tudatom mindenkivel – Glauziusz bácsi eltépte a kottát, a földre dobta, kis ideig páros lábbal ugrált rajta, majd kissé lihegve megállt és elgondolkodott.

Aztán felvette, leírta újra, csak a szövegben az „ember” szót kicserélte a szolga szóval.

Így már stimmelni fog…

:O)))

AZ ÉN ANYÁM

Anyukám 1928-ban született, hogy úgy mondjam – kissé tiszteletlenül – nem egy mai csirke.

De ma is okos, tájékozott, érdeklődő, szidja Viktort, mint a bokrot – ebből is látszik, hogy nem vett erőt rajta a nyugger választók egy részén tapasztalható időskori demencia.

Hála Istennek, egészsége, mint a vas, minden laboratóriumi lelete jobb, mint a család bármelyik tagjáé, ráadásul genetikailag sincs oka panaszra, hiszen hosszú életű felmenőkkel rendelkezik

Pedig hát nem volt könnyű élete.

A háború alatt nőtt fel, Budapest felszabadulása idején tizenhét éves volt, az óvóhelyen lett felnőtté.

Nélkülöztek, mert minden férfi a háborúban volt, saját maguk ellátásáról kellett gondoskodniuk, ami nem volt egy könnyű feladat.

Ekkor ismertre meg apámat, aki a lakihegyi rádióadó tövében védte a hazát, így néha-néha be tudott szökni a városba.

Ő volt apámnak a szomszéd kislány, aki igencsak meglepte azzal, hogy időközben nagylánnyá cseperedett.

Nem csak apámnak tetszett, hanem a hős felszabadítóknak is, de apám – akit átigazolt az újjászervezett Honvédség - bőszen csapkodott a pisztolytáskájára, egészen addig, míg egy orosz tiszt meg nem jelent és el nem kezdte a felindult hadfi pofáját veregetni.

Anyukám egész életében keményen dolgozott, sok mai lány sírvafakadna, ha úgy kellene élnie, ahogy ő élt.

Azidőtájt ugyanis a házimunka is nehezebb volt, mint ma – mosdógép helyett teknő volt, melyet a mosás előtti nap csirizelés után be kellett „dagasztani”, hogy ne folyjék ki belőle a víz.

Aztán az ágyneműket mosás előtt ki kellett főzni, a nagy fazékéban rotyogó ruhát öblítés után ki kellett csavarni, aki igencsak embert próbáló feladat volt.

Éveken keresztül bedolgozóként, kötőgéppel kötött egy KTSZ – nek, mellette háztartást vezetett és a mi tanulmányainkat felügyelte.

Nem volt könnyű dolga, mert voltak nálunk lényegesen szelídebb gyerekek is, néhai osztályfőnököm ki is nevette egyszer-egyszer naivitása okán…

Szeretett bennünket, jó anya volt, csak néha nemigen bírt velünk, ilyenkor inkviziciós módszerek alkalmazott:

Jó volt nálunk gyereknek lenni, főként a nyarak voltak kiválóak.

Később is rengeteget segített.

Mikor megszületett a kislányunk, akkor mindenbe besegített, ami az unoka környékén probléma volt.

Egy évvel ezelőtt nyugdíjazta magát, mindig talál magának elfoglaltságot, szeret olvasni, tájékozott a világ dolgaiban.

Nyugdíj mellett a fiam büféjében dolgozott, közmegelégedésre.

Rengeteget tanultunk tőle, ő pedig rengeteget szenvedett velünk, hogy rendes ember váljék belőlünk.

Hogy milyen sikerrel?

Isten tudja, de az biztos, hogy nekünk megfelelt.

Hogy tisztességes viselkedést, udvariasságot, jó modort is megkövetelt, azt külön meg szeretném köszönni neki, hiszen megtanította, hogy az udvariasság a legjövedelmezőbb befektetés.

Kedves mama, boldog anyák napját kívánok neked!

Holnap meglátogatlak egy csokor virággal, hogy személyesen is adhassak egy puszit neked, - addig is tudnod kell, hogy szeretlek és hálás vagyok neked!

Édesanyám, Isten tartson sokáig közöttünk!

:O)))

MÁR MEGINT EZ A GYURCSÁNY!

Hangsúlyozni szeretném, nem akarok, nem is tudok kategorikus kijelentéseket tenni a Balaton-felvidék szőlészeti és borászati kérdéseinek tudományos igényű feldolgozásával kapcsolatban, de hát ez érthető is – vagyok én egy Fodor Gábor vagy egy Heller Ágnes?

Naugye!

Ellenben ez a Gyurcsány, ez az ember – lássuk be - elképesztő.

Hát már nem megint körülötte van a cirkusz?

Kit érdekel ma már, hogy a Fidesz államfője kisdoktori disszertációját hány embertől lopta, kit érdekel, hogy Orbán rajoskodása hány és hány ezer milliárd forint kárt okoz az országnak, egyetlen dolog érdekes csak: Gyurcsány cirka harminc évvel ezelőtt leadott tanárképző főiskolai szakdolgozata.

Természetesen nem lenne szép dolog, ha kiderülne, hogy azoknak van igazuk, akik Gyurcsányt gyanúsítják, azt azonban meg kell jegyeznem, hogy a kor főiskolai szakdolgozatainak 99%-a nem képviselt tudományos értéket, egy utolsó kötelező penzum volt, mellyel gyakorlatilag azt bizonyították a hallgatók, hogy tudnak olvasni, mert írni már a titkárnők írták mindenféle sajtcetlikből és kivágásokból megalkotva a formás külalakot.

Nem saját kutatásokon alapuló munkákról volt szó, hanem zömében kompilációkról – nevezetesen a szakdolgozat készítője összevadászta a fellelhető szakirodalmat és összeollózta belőle a saját maga választotta cím alá illeszkedő részleteket, így hozva létre új minőséget – vagy mennyiséget.

Mindenesetre ezen senki nem álmélkodott, hanem ha a hallgató szóban is bizonyította, hogy ismeri a témát, akkor elfogadták a munkáját, oszt mehetett tanítani valamelyik általános iskolába a nebulókat.

Ha tehetséges volt, akkor jó tanár vagy biztosítási ügynök lett belőle, ha tehetségtelen, akkor írhatott bármilyen jó szakdolgozatot is lengyel és orosz forrásokra hivatkozva, mégis, akár kártékony féreggé is válhatott az idők során.

Hogy a konkrét esetben mi történt, azt csak tippelgetni lehet, de arra meg ott van a tippmix, szerencsés esetben fizet is – igaz, nem annyit, mint azoknak szoktak, akik az ítéletet írják, merthogy ma már csak a tiszta eszméért nemigen lesz senkiből Virág elvtárs.

Mindenesetre a Vezér Gyurcsány-fóbiája kezd bohózatba fordulni és kontraproduktívvá válni.

Nemigen van ugyanis olyan, a Vezért vagy házanépét negatívan érintő, erkölcsileg vagy büntetőjogilag elítélendő cselekmény, mellyel – vagy valami igen hasonlóval - azonnal meg ne vádolnák Gyurcsányt is.

Talán csak akkor úszta meg a dolgot - valószínűleg az illetékesek figyelmetlensége okán - mikor Selmeczi Gabika leharapta a kifli csücskét, mert menetrendszerűen ki kellett volna azonnal derülni, hogy az semmi, de a Nagyorrú suttyomban három egész zsömlét gyűrt magába a polc takarásában bízva, sőt, a végén egy három kilós parasztkenyeret is lenyelt egyben.

A Hírtévében meg azonnal lenne szemtanú, külön - külön minden zsömlére, a kenyérre meg maga a biztonsági szolgálat vezetője emlékezne, - még arra is, hogy megakadt a torkán.

A képernyőn megjelennének a tanúk, fényképek három nézetből a zsömlékről, majd egy háromkilós vekni, összevágva egy Gyurcsány hasáról készült képpel, nézegesse csak a választó, hogy kik veszik őt körül!

Azt már megszoktuk, hogy mindenért Gyurcsány a hibás, de ez most új minőség, merthogy már okból elkövetővé avanzsált, és hány ilyen ügy van még a tarsolyukban!

Gyurcsány erkölcsi legyilkolászása nemes célkitűzés, a módszer, a szavahihetőség megkérdőjelezése nagyon ügyes, csak úgy van ezzel is a választó, mint jómódú fideszes választó a mindennapi libamájjal: eleinte nagyon tetszik, de később a pokolba kívánja a szépen sárgálló kulináris csemegét és elkezd vöröskáposztában gondolkodni.

Mindenesetre nem irigylem az exkormányfőt, akinek manapság leginkább csak az emléke veszélyes a Vezér hatalmára, mert az emberek azért emlékeznek ám a vizitdíjjal, a tandíjjal és az egyéb változásokkal kapcsolatos Fideszes cirkuszokra, melyek során a porondmester az Erkölcs Magyar Bajnoka volt.

Nem lesz könnyű kimászni a slamasztikából, mert a gyanú öl.

És bár igaz, hogy a bizonyítási teher arra hárul, aki állít valamit, de ez egy olyan ügy, melynek nincs jó megoldása, kivéve, ha előkerül Gyurcsány ládájából a főiskola által hitelesített szakdolgozta.

Hiába erősködött a televízió nyilvánossága előtt Heller Ágnes – aki mellett egyébként kiállt az egész magyar baloldal Gyurcsányostól, mikor a Fidesz leöntötte egy vödör szarral - hogy olyan nincs, hogy valaki ne emlékezzen a szakdolgozatára, tévedett.

Hogy igen közeli példát hozzak, én sem emlékeszem, még a címére sem, sőt, arra sem, hogy egyet vagy kettőt kellett írnom annak idején, a katonai főiskolán, ahol polgári szakképesítést is kaptunk, én például nyelvtanári szakképesítést szereztem.

Mindenesetre, ahogy olvasgatom a napi sajtóban a baloldali vagy liberális személyiségek nyilatkozatait, időnként a zsebembe kell nyúljak, elővenni a Daedalont vegetatív bírálat ellen, és nem tagadom, azon is el tudtam képedni, hogy akár egy nagytudású filozófus is képes alászállni egy piaci halaskofa szintjére.

Hogy azok a súlytalan politikusok vagy expolitikusok, közéleti személyiségek, vagy magukat annak tartók, akik most nagyon okosak, mitől világosodtak meg és miért szeretnék, ha Gyurcsányt el lehetne felejteni, ez érthető – ki a franc szeret saját kisszerűségével annyiszor találkozni, ahányszor csak Gyurcsányt meglátja, hallja vagy eszébe jut.

Gyurcsányról tudnék néhány oldal kritikai megjegyzést írni, nem is nagyon szeretne utána, de azt azért mindenkinek, aki baloldali, tudomásul kell vennie, hogy ma ő „a” baloldali politikus, mégha ez a terminológia sokaknak kissé avultnak is tűnhet.

Emellett ő az egyik potenciális ellenfele a töpszli zsarnokocskának, képzeljen magáról bárki bármit.

Hogy a helyzet idáig fajulhatott, az éppen azoknak köszönhető, akik már megint ostobán viselkednek egy kiélezett politikai helyzetben, merthát ez politika, ne legyen kétséges egy percig sem.

Helyette lehetne egy kicsit kutakodni, mondjuk Deutsch Tompika szakdolgozata környékén, esetleg megnézni, miről írt Lévai Anikó – biztosan a birtokpolitikáról - lehetne kicsit mélyebben foglalkozni a „Hűbéresség és hűbéri birtok a XXI. században” témakörével, lehetne erről akár szakdolgozatot is írni.

Egyet nem lehetne, - ha már segíteni nem tudnak Gyurcsányon, akkor ártani neki nem lenne szabad.

Mert Gyurcsánnyal nincs itt a vége a dolognak, jönnek sorra mindahányan, ugyanis az orbánizmus a Vezér osztódással való szaporodását jelenti, mindenfelé új és új, erőszakos és bunkó kisorbánok ülnek hamarosan, ők intézik majd az „emberi erőforrás” ügyeit.

Mert azok lesztek, nem polgárok, nem a zemberek – erőforrások lesztek, az ő erejük forrása, ti hozzátok létre ugyanis annak anyagi alapjait, ti bátorítjátok őket az elpofátlanodásra, hogy fennkölt legyek, ti kovácsoljátok saját bilincseiteket.

Szóval, köllene néha gondolkodni is kicsit, kedves erőforrásaim…

:O))))

EMBERI MINŐSÉG

Felértékelődik Magyarország számára a kazah térség - jelentette ki az atv.hu szerint Asztanában Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki szerint ezt jelzi, hogy csütörtökön népes magyar kormányzati-üzleti delegáció érkezett az ázsiai országba.

Hát ezen már csak röhögni lehet, valóban.

Szerintem a magyar diplomácia az utóbbi másfél évben egyetlen feladaton dolgozik: keresi azokat az országokat, ahol egyáltalán még hajlandók szóbaállni a Mi Dicsőségünkkel, kinek növessze Allah hosszúra a szakállát, dúskeblű hurik zengjék dicsőségét és hálás népe aranyozza be azt a szerencsés zacskót, mely mérhetetlenül értékes génjeinek kiapadhatatlan forrását rejti!

Így aztán Kazahsztán felértékelődött, miután húsz éven át leértékelődött és majd további húsz év fáradságos munkájával eljuthatunk tán oda, ahol húsz évvel ezelőtt tartottunk.

Merthogy ott voltunk mi Kazahsztánban, méghozzá a tűz – pontosabban az olaj – közelében, aki nem hiszi, kérdezzen meg valakit, aki még látott alanyi jogon járó egészségügyi ellátást meg SZOT szállót, hogy mit mond neki Tengíz.

Mindenesetre a fideszes fiúk is buzgón verték szét az évtizedes kapcsolatokat, a szakembergárdát, merthogy volt idő, mikor a Vegyépszer még nem autópályát épített, hanem Orenburgot meg Tengízt, - állítólag a Vezér édesapja is ott erősítette a testvéri kapcsolatokat – csak később lett a fiúk kedvenc mosógépe.

Mindegy, miután sikeresen nullára játszottuk magunkat és a helyünkre benyomultak a nyugati óriáscégek, most kezdhetjük építeni a kapcsolatokat – ez egyébként helyes is lenne, ha nem azok tüsténkednének a dolog körül, akik a lerombolásban oly sikeresek voltak.

Kínát is szeretjük újabban, kaptunk is egymilliárd eurós hitelt az államadósság csökkentésének jegyében.

Ránk is fér már a siker ezen a területen, mert mióta a Vezér a Közgazdaság Atyja, azóta ez a rohadt államadósság egyre csak nő, mint kisliba a csalánosban, - hát most megpróbáljuk unortodox módon csökkenteni.

Ha helyünkre akarunk találni a világban, akkor tudnunk kell, hogy Kína Dél-Szudánnak, mely vagy kilenc hónapos múltra tekinthet vissza, nyolcmilliárd dolláros hitelt nyújtott…

Viktor úgy vigyorgott a kínai miniszterelnökre, mint szűzlány, akit szexni visznek, annak meg nem tűnt fel a magyarok egy részének viselkedésében semmi, hiszen a kínaiak szerint a köpködés nagyon egészséges szokás.

Csak azon csodálkoztak, hogy miért a földre kell köpni, mikor a köpőcsésze sokkal higiénikusabb.

Lehet, rendelnek is Herendről egy, úgy hat-hétmillió darabos próbaszériát - a két nép újjászülető barátságának jegyében a míves edényre kívülről a Nemzet Főmérnökének képe kerül majd, dús aranyozással, de szó van bilik készítéséről is, ott a kép az edény belsejében kerül elhelyezésre.

Azt ábrázolja majd, amint a Vezér tátott szájjal csodálkozik a kínai nép dicsőséges munkasikerein!

Hogy a Vezér idióta, az bár sajnálatos, de ne ellenkezzünk a sorsunkkal - őt dobta nekünk a gép.

Ellenben az félelmetes, hogy kikkel veszi körül magát.

A vezetőt elsősorban az minősíti, hogy milyen beosztottak dolgoznak neki, hiszen a tehetséges vezető nem akar egyszemélyben mindent a legjobban tudni, mert tudja, hogy az ő feladata a nagyzenekar karmesteréhez hasonló.

A MI Csodálatos Maestrónk viszont azt képzeli magáról, hogy ő a legjobb hegedűs, ő fújja legszebben a szárnykürtöt és ő veri legütemesebben a dobot, talán ez lehet az oka, hogy a Négy évszakot kezdi el vezényelni, de mindegyik tételből Radetzky-induló lesz, az is hamisan és erőtlenül szól.

A zenészeiről meg jobb nem is beszélni.

Nem ő az egyetlen vezető, aki úgy válogatja a beosztottait, hogy egytől-egyig hülyébb legyen nála, merthogy ebből derül ki, hogy ő mennyire okos, és be kell lássuk, ebben is tehetséges.

Nézzük csak meg kicsit közelebbről azokat, akik a legközelebb állnak hozzá: itt van mindjárt Matolcsy, aki a jobbkeze, mellyel nem szeretném taglalni, hogy milyen igenfontos higiéniai célokat tud elérni.

Aztán a két tehetséges szóvivő, a frenetikusan tehetséges Szijjártó-Selmeczi tandem – legfőbb erényük a szavahihetőségük, és hogy mindenhez a nevüket képesek adni, - igaz, azoknak a neveknek már erősen mindegy.

Vagy nézzük meg a most leváltott Réthelyi professzort, akinek elképzelhetőleg az volt a legfőbb erénye, mely alkalmassá tette arra a feladatra, melyről most kiderült, hogy betöltésére alkalmatlan, hogy tudott úriemberként viselkedni és az ilyen embert a bunkók a szívük mélyén csodálják, ha a sallerokat többre is értékelik adott és kapott állapotban is.

De aztán az államtitkárok, a torzonborz küllemű és gondolkodású magyarnál is magyarabb költő, az oktatás sokat próbált gazdasszonya – szegény Szócska tisztára kakukktojásnak érezheti magát.

És most meglelte a Vezér Réthelyi utódját, a nagy szociális érzékenységű lelkészt, aki majd gyönyörűen fog beszélni, csak azt nem tudni még, ki fogja irányítani a tárca napi életét, merthogy a nagypolitikát kétségkívül a Vezér személyesen, arra mérget lehet venni.

De ahová nézünk a honvédelemtől a gazdaságig, a kultúrától a külkapcsolatokig mindenhol a tehetségtelenek Csomolungmáit sikerült összehordania, aki meg nem idióta, az retteg, mert élni kell, a gyereket etetni meg ruházni kell és inkább hallgat.

Barkácsol a Vezér és a segédei is kontárok, gyenge emberi és szakmai minőség szinte kivétel nélkül mind.

Már csak abban lehet reménykedni, hogy amikor felfedezzük, hogy a magyarokat különleges lelki kapcsolatok fűzik a busmanokhoz, akkor a hivatalos baráti látogatáson, melyen aláírunk egy ötventagú elefántcsorda megvásárlására fordítható hitelszerződést, valamelyik mélyérzésű és mélynövésű busmannak megesik rajtunk a szíve, és fenéken lövi mérgezett nyíllal a Mi Nemzeti Pigmeusunkat.

Aztán majd ő lesz az ünnepi ebéd.

A busmanok kicsit ugyan csodálkozni fognak, mikor előkészítik a levest – nincs ebben az emberben se szív, se gerinc, agya is csak éppenhogy, - hogy mit ettek ezen a magyarok?

:O))))

A SAKÁL NAPJA

Adjunk esélyt a Köztárasági Elnöknek, hogy bebizonyíthassa, valóban az emberek elnöke akar lenni, mondják egyes széplelkek, akik valamilyen saját maguk által kreált álomvilágban élnek, melyben a zab eszi meg a lovat, ahol Vuk karonfogva sétálgat egy vidám libával, arról beszélgetve, hogy milyen szép is lesz a világ nemsokára, hiszen maholnap már csak Vahurt kell meggyőzni, hogy acsarkodás helyett csatlakozzon az Erdei Egységhez.

Kedves illúzió ettől a fideszes potentáttól pálfordulást várni, szívmelengető az elképzelés, de azért lássuk be, végtelenül ostoba az, aki ezt valóságnak képzeli.

A mai nap Áder napja volt, aki természetesen profi politikusként viselkedett, esküt tett és szépeket mondott arról, hogy végső soron mindahányan magyarok vagyunk és hogy elsőrendű feladat a demokrácia védelme, mely vitákban születik meg.

És hogy ő aztán, de tényleg és demokratikusan, a magyar érdekeket képviselve, de nem egyoldalúan, és szeressük egymást gyerekek.

Közben folyik a hajsza Gyurcsány ellen, mert az ellenfelet, ha alkalom adódik rá, akkor meg kell ölni, és mikor adódna rá jobb alkalom, ha nem most, mikor már nem csak az ügyészség az övék, de a bíróságok is, és mecsoda szerencse, hogy nem Ádernek kellett megmondani a Legfelsőbb Bíróság elnökének, hogy amit mond, az irreleváns, mint anno Györgyi Kálmánnak.

Mikor lehet szebb mondatokat mondani a tömegtájékoztatásról, ha nem most, amikor a világ eléggé szomorú tükröt tartott elénk…

Így aztán most nyugodtan papolhat demokráciáról, bízva a magyarok közismerten jó emlékezetében, melyhez képest egy Alzheimeres beteg memóriabajnok.

És az is nagy szerencse, hogy nem neki kellett a mostani szavazás során személyesen ellenőrizni a szavazólapokat, de legalább felkérhette volna viszonossági alapon a feladatra Sólyom Lászlót, akinek ugyan polgári értékrendje van, de gerince úgyszintén meglehetősen elasztikus.

Nincs ma az a helyzet a Fideszben, melyben egy Áder szembe merhetne fordulni a kormányfővel, és bár arra elég volt a helyzete, hogy sértett pofával elvonulhasson sebeit nyalogatni Brüsszelbe, azért a havi pár milliócskáért, meg ami még a korábbi üzletek folyományaként leesik…

Van egy szűk kör, melynek tagjai tudják, hogy nem engedhetik meg maguknak a pártütés luxusát, hiszen szimbiózisban élnek a közülük magát föléjük felküzdő, erőszakos és gátlástalan szociopatával, akiről pontosan tudják, hogy mire képes, ha hatalmát veszni látja.

Azt is tudják, hogy az egzisztenciájuk, a pozíciójuk végtelenül ingatag, hiszen nincs politikájuk, csak egyetlen politikusuk van, a Vezér, aki valamilyen rejtélyes oknál fogva mindig azt mondja el szónoklataiban, amit a nép együgyű gyermeke hallani akar tőle,.

Ennyi hatalmuk alapja, meg az a néhány nagytőkés, akik szintén tudják, hogy ezek után számukra már nincs visszaút, és akik azt is sejtik, hogy mégegyszer ilyen egyszerűen politikust megvásárolni nem fognak, mint ezt a felcsúti bohócot, akinek produkciója abban áll, hogy bohócot tud csinálni nézőiből.

Tulajdonképpen ez is tudás, csak veszedelmes tudás, hiszen ha a nézőközönség egyszer rádöbben, hogy mekkora majmot is csináltak belőle, akkor annak csúf vége lehet.

Azért is kellett visszajönnie Brüsszelből Ádernak, mert mint minden egyszemélyi hatalomra törő ember, a Mi Vezérünk is súlyosan paranoiás, és mivel csak neki lehetnek követői, nem pedig az általa képviselt eszményeknek, nem engedheti meg magának azt az elővigyázatlanságot, hogy függetlenül gondolkodó, vagy esetleg nem csak pénzben gondolkodó emberre bízza magát.

Áder tudja, mint ahogy tudja Szájer, Deutsch, Kövér meg legfőképp, hogy olyan baleset nem következhet be, hogy a vezérrel falnak megy az autó, ők megsiratják és minden megy tovább – a Vezér nem lesz magányos halott.

És azt is tudja, hogy már annyiféle érdeket sértettek meg, hogy ha egyszer mód nyílik a bosszúra, akkor nem egyedül Rákosi viszi el a balhét, húzza magával Farkas Mihályt meg Gerő Ernőt is.

Ők már nem tudnak arcot cserélni, mint egy Lázár féle janicsár, képletesen szólva, ha a Vezért fellógatják, akkor ők ott fognak himbálódzni a szomszéd fákon.

Majdnem Krisztussal és a latrokkal példálóztam, de szerencsére eszembe jutott, hogy a középső kereszten ott nem lator lett felszegezve, megaztán a státusszal is baj van, a Vezér atyaúristen szeretne lenni.

Így aztán szállt rendelkezésünkre, igaz, nem Malév géppel, merthogy azt valamelyik balfék cimbi elbazilikázta, sajnos.

Legjobban az jár, aki nem vár ettől az embertől semmit, az legalább nem csalódik.

Persze lesz ezen a helyzeten még egy-két vitézkötés, lesz majd visszaküldött törvény meg aláírás megtagadása, hajcihő meg hűhó, bizonyítandó a rettenetes függetlenséget, de a lényeg változatlan marad: Magyarország Köztársasági Elnöke egy ezerszeresen el és lekötelezett, százszorosan kézben tartott pártpolitikus/maffiózó.

Aki eltalálja, hogy melyik testrészénél fogva tartják kézben, azok között kisorsoljuk a munkanélküli húsvéti nyuszit, hogy kifesthesse a szerencsés nyertes tojásait.

Hát így vagyunk, nem mondhatnám, hogy röhögőgörcsöt lehet kapni tőle, de nézzük a dolog jó oldalát: akár Kövér is állhatott volna ma Áder helyén.

Akkor már inkább…

:O)))

KI AZ UNIÓBÓL

A Jobbik két képviselője, Murányi Levente és Novák Előd levette az Európai Unió lobogóját az Országgyűlés irodaházáról kedd délelőtt Budapesten.

Értem én, gondban van a magyar szélsőjobb, egymást is zabálják, célt se igen mernek mutatni borzasztó tagságuknak, a Parlamentben is küszködnek, de ott meg a Vezér folyamatosan kibabrál velük.

Ahogy leírnak egy mondatot valamelyik Jobbikkal szimpatizáló újságban vagy a facebookon, abban a pillanatban megvalósítja, így aztán lassan már csak az a követelésük marad kielégítetlen, hogy gárdistáiknak legyen villás a farka, mint a fecskemadárnak.

Amúgy is az a meggyőződésem, hogy ez a két párt – már amennyiben a Fidesz pártnak nevezhető egyáltalán – tulajdonképpen olyan, mint a félbevágott rohadt tök – a két fél ad ki egy egészet.

A munkamegosztás tökéletes, a Jobbik Szijjártó és Selmeczi Gabika mellett a Vezér harmadik hangja, ők merik hangosan kimondani, amiről a Mi Boldogságunk csak a hitvesi ágy melegében, különösen meghitt percek után Anikó asszonynak mer beszélni – suttogva.

Szóval az Unióról, meg a szép tervekről ejtettek szót a zászlólevonás alkalmából nagyívű világpolitikai tényezőink, mondván, hogy a nemzeti szabadság egyik záloga, hogy időben meg tudjunk szabadulni az Uniótól, amelytől semmilyen pozitív dolog nem származik Magyarország számára. 

Nem szeretném Deutsch uniós parlamenti képviselőtől kölcsönözni a kissé sprőd szóhasználatot, de megkérdezném: ki a fax ez a Murányi Levente?

Tud ez olvasni egyáltalán?

Mert Novák Elődre csak rá kell nézni és mindjárt tudjuk, hogy mennyit ér, de ez a szép magyar levente akár még az LMP aktivistája is lehetne így első blikkre, míg meg nem szólal.

De rendben van, tekintsünk el most attól, hogy amit mondtak a derék képviselők, akiknek havonta egy vagyont fizetünk azért, hogy ekkora barmok legyenek, és akik tulajdonképpen a sorsunkkal játszanak kő- papír-ollót, tekintsünk el az Uniótól támogatásaképpen kapott és libaúsztatók felturbózására elköltött ezermilliárdoktól, próbáljunk meg prekoncepció nélkül néhány, az akció kapcsán felmerülő kérdésre választ adni.

Hova tartozzanak a magyarok a XXI: században, egyáltalán, van e beleszólásunk abba, hogy hova tartozzunk?

Attól tartok, ezeknek a derék, ám mélységesen buta embereknek körül kellene nézni kissé a mai világban, meg tanulmányozgatni illene kissé a történelmünket, aztán próbát kellene tenni.

A feladat az lenne, hogy mondani kell legalább egyetlen olyan történelmi helyzetet úgy félezer évre visszamenőleg, amikor Magyarország önmaga dönthetett saját sorsáról, pedighát párszáz évvel ezelőtt még voltunk valakik, mostanra meg kissé összementünk, mint Jóska gatyája a mosásban.

Ha sikerül, akkor uccu neki, szabadságharc, úgysem nyertünk még ilyet idáig soha, ha viszont nem, akkor a nemzeti szalaggal ékesített farok a lábak közé és csendes kussolás,meg barátkozás, szövetségek kötése a kölcsönös előnyök alapján.

Mert, hogy a Vikkancs szellemileg kihívásokkal küzd, és olyanokat mond, hogy Magyarország Kína stratégiai partnere, az nem jelenti azt, hogy egy országnak meg kell hülyülnie.

Elképzelem a II. világháborúban Zsukov marsallt, aki a Berlin elleni támadás tervezése során a terv aláírása előtt a homlokára csap:

Tovariscsi! Megfeledkeztünk egy stratégiai partnerünkről!

Áll a vezérkar, mint tanácstalan vőfély a lakodalomban, és kérdő tekintettel néz a hadvezérre, aki megsajnálja őket és megosztja velük a titkot: Hát, tábornok elvtársak, megfeledkeztünk a II. Ukrán Front hatodik harckocsi-hadserege negyedik hadosztályának harmadik ezredének második zászlóaljának harmadik századában a negyedik szakasz kötelékében tevékenykedő 342 hadrendi számú T-34-es harkocsiban szolgáló Bobikról, a szakasz kutyájáról!

Hűha, mondták volna a tábornokok, ha ki tudták volna mondani az „ü” betűt, de a húha sem volt rossz, így aztán hálát adtak a sorsnak, hogy még azelőtt ki tudták javítani a hibát, hogy Josszif Visszarionovics éber szeme észrevette volna, meghatározva az eb stratégiai feladatát - fexik, kussol! – be is vették Berlint!

Azt hiszem, azért Bobik jelentősége kicsit meghaladta a mienket a mai Kína-Magyarország relációban…

Nem is tudom elképzelni, hogy hogyan képzelik ezek az eszementek a világot, ahol még Amerika sem tud meglenni egymagában, szövetségesek nélkül.

Kihez akarnak tartozni, kivel akarnak szövetséget kötni?

Egy ország adott kultúrkörbe tartozik, vannak szokásai, hagyományai, melyeket nemigen szeretne feladni.

Ez volt például Rákosi veszte is, aki azt hitte, hogy a sztálini szovjet modell változtatás nélkül alkalmazható Magyarországra is, a katonáinkra gimnasztyorkát húzott és kitelepítette a kulákokat, erre aztán a nép elzavarta a francba.

Mert ez volt tulajdonképpen 56 eredménye, nem is lehetett az adott világpolitikai helyzetben több és ez nem is volt olyan kevés, mint azt a következő harminc év fényesen bizonyította.

De fordítsuk meg a kérdést: a népek és nemzetek melyik csoportja kapkodna értünk?

Az iszlám államok nem, hiszen százötven év alatt sem tudtak velünk mit kezdeni, emellett állandóan hazudoztunk és csaltuk az adót.

Az oroszok?

Ugyan – hiszen egy megyéjük is nagyobb, mint Magyarország, és bár a csecsenjeik robbantgatnak, de legalább nem ugatnak összevissza hülyeségeket, nem akarják megmondani Putyinnak, hogy mit kell csinálnia, nem pöffeszkednek öntelten.

Emellett pravoszlávok, - igaz, Vityka majd a következő gyereke keresztelésén legfeljebb fordítva veti a keresztet, megszokta már a változatosságot.

Törődjünk bele, minket még egy libacsapat se látna szívesen, mert egyrészt azonnal elkezdenénk őket repülésre oktatni, másrészt meg a libák száma hirtelen fogyatkozásnak indulna.

Szóval, adjunk hálát az Úrnak, hogy az Unió egy homályos pillanatában befogadott bennünket, mert ha nem ezt teszi, Novák képviselő ma lyukas seggű gatyában a Mátyás templom kapujában koldulna a gazdag német turistáktól, megjegyzem így talán a képességek és a feladat egyensúlyba kerülnének, és a lelke kisimulna.

Tulajdonképpen néhányszáz éve azon dolgozik a magyar politikai elit, hogy Magyarországot leradírozza a térképről.

Ha sikerül nekik, ne is csodálkozzunk – mi ültettük ezt a sok bánatos idiótát a nyakunkba.

Ideje lenne a francba zavarni őket…

Ja, és éljen május elseje, az egymillió új munkahely ünnepe, a sok szerencsétlenkedő magyar párt nagy seregszemléje!

:O)))

FONTOSKODUNK

Ül a kommandó teljes menetfelszerelésben a Lisztferihegyi repülőtéren, mellettük külön ládákban a kézi páncélelhárító és légi célok elleni kézi légvédelmi rakéták, a Gepárd puska, hónuk alatt pisztolyok, géppisztolyok, valamint ejtőernyők, könnyűbúvár felszerelés, GPS, URH, KGB, LFS és még sok, mérhetetlen értéket képviselő eszköz.

Amikor magukra szedik a cuccot, nincs az a terrorista, aki képes lenne kimozdítani őket a helyükből, egy kommandós - egy tonna.

A kommandó parancsnoka, Bimbó ezredes nem szószátyár ember, fiatal, határozott, kemény fellépésű tekes legény, aki az első elé tartott mikrofonról (véletlenül éppen az ATV mikrofonja volt…) leharapta a gombócot, jól megrágta, majd egy megvető fejmozdulattal a sarokba köpte a maradékot.

Aztán, hogy így levezette az adrenalintúltengését, lakonikus válaszokat adott a média kérdéseire.

MTV1:

- Ezredes úr, önöket a nemzetközti liberális összeesküvés tartja vissza a repüléstől, mit tudnak ez ellen tenni?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, ütünk, vágunk, törünk!

MTV2:

- Ezredes úr, önök annak dacára is repülnének Szíriába, hogy a Gyurcsány szakdolgozata körüli tisztázatlan viszonyok gyengítik az ország védelmi képességeit?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, lövünk, csípünk, harapunk!

RTL KLUB:

- Ezredes úr, ismereteink szerint önök közül még senki sem volt turistaként sem Szíriában, fognak tudni tájékozódni az idegen terepen?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, lesünk, kukkolunk, sasolunk!

TV2:

- Ezredes úr, van önöknek térképük a hadműveleti területről?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, mérünk, tájolunk, rajzolunk!

BLIKK:

- Ezredes úr, úgy hallottuk, hogy nem beszél senki önök közül arabul – igaz ez?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, nyelvtanfolyam, nyelvvizsga, nyelvespuszi Alinak!

- MNO:

- Ezredes úr, igaz, hogy a Vezér személyesen rázott kezet önökkel?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, az akció végéig nem mosunk kezet!

NOL:

- Ezredes úr, mi lesz az első teendőjük, ha megkapják a vízumot és gépük földet ér Szíriában?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, leszállunk, kiszállunk, piszálunk!

HÍR TV:

- Ezredes úr, hogyan tudják majd felderíteni az elrabolt magyar állampolgárok tartózkodási helyét?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, keresünk, kutatunk, újságot olvasunk!

Klubrádió:

- Ezredes úr, mit tesznek, ha megtalálják az elrabolt szocialista párttagokat?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, lövünk, robbantunk, gyilkolunk! Előtte utasítást kérünk a Vezértől a cél tekintetében!

Bors:

- Ezredes úr, váltságdíj nem jöhet szóba?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, nem hát, miből?

Kiskegyed:

- Ezredes úr, ez a cukicucc a kis prémes gallérral nem lesz meleg az akció során?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, izzadunk, csurgunk, csöpögünk!

Magyar Hírlap:

- Ezredes úr, mennyi az esély arra, hogy a túszokat önök szabadítsák ki?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, nulla, zéró, semmi!

ATV az új mikrofonnal:

- Ezredes úr, akkor mi értelme van ennek az egésznek?

- Eskünkhöz híven mindent megteszünk a magyar állampolgárok védelme érdekében, úgy csinálunk, mintha csinálnánk valamit!

 A Vezér látta Támadás Entebbe-nél című filmet, ennek alapján dolgoztuk ki a taktikát: felszáll, leszáll, szabadít, - minden rendben, már csak a túszokat kell megtalálnunk, de már adtunk fel hirdetést az al-Watan című napilapban, és jutalmat ajánlottunk a nyomravezetőnek: a Fővárosi Állatkertből választhat egy luxustevét, duplapúppal, ezen kívül befizetjük egy liba-piláfra a damaszkuszi Haretna étteremben…

És most, elnézést, ha megengedik, ismertetem a kommandóval az akció tervét!

Józsi, hozd a taktikai tervet!

- Dehát ez egy zacskó krumpli!

- Ugyan, - ez a tíz krumpli vagyunk mi, az a három krumpli a túszejtők, és a maradék a túszok!

De a terv titkos, köszönöm, hogy meghallgattakl!

:O)))

NAGYOLLÓ

Magyarázkodás helyett doktori címének visszavonását kérte Florian Graf, a berlini tartományi gyűlés kereszténydemokrata frakcióvezetője, miután a potsdami egyetem egy rutinvizsgálat után jelezte, hogy „plágiumgyanú merült fel” a dolgozatával kapcsolatban.

A német politikus elismerte, hogy egyes részeket „nem hibátlan tudományos munkával” készített el, és bizalmi szavazást kért a CDU frakciójától.

Plagi bácsi divatot csinált, jóllehet nem ő volt a sorban az első, és ahogy elnézegetem, nem is ő lesz az utolsó.

A szakdolgozatokról és a disszertációkról szól ez a történet, mely elsősorban politikusokat érint, jóllehet a vétkesek köre sokkal szélesebb, csak hát ez például a politikusi pálya egyik rákfenéje: aki erre a pályára lép, az nyugodtan számolhat vele, hogy ellenfelei sűrűfésűvel vizsgálják át múltja szőrszálait és igen komoly reményeket fűznek az eredményhez.

Általában lehet is találni abban a múltban ezt-azt, amikor a politikus még nem gondolta, hogy ígéretekkel fog házalni és fejét a feddhetetlenség magasztos dicsfénye fogja keretezni, aztán már csak a kommunikációs szakemberek ügyességén múlik, hogy lesz e a bolhából elefánt, vagy az ellenfél hatékony kiiktatására irányuló  kezdeményezés csendesen elhal.

A felsőoktatásban a diploma megszerzésének feltétele a tanulmányok lezárása után egy szakdolgozat elkészítése volt, imitálva a tudományos munkát, vagy lehetőséget adva azoknak, akik a tudományos vagy kutatói munkához vonzódtak, hogy megmutassák oroszlánkörmeiket, de a végzős diákság túlnyomó többsége számára ez már leginkább csak egy letudandó nyűg volt, amit ugyanúgy prezentálni kellett, mint ma a nyelvvizsgát.

Ma is van, aki ezt lováriból kívánja abszolválni, van meg, aki három felsőfokú nyelvvizsgával a tarsolyában tudja átvenni a diplomáját - így volt ez a szakdolgozatokkal is anno.

A főiskolai, egyetemi szakdolgozatok készítői a számítógépek előtti hőskorban bizton építhettek arra, hogy a munka leadása és megvédése után emberfia nem lesz, aki emlékezne arra, hogy mit is írt a delikvens, különösen arra nem, hogy mit is írt egy másik szerző.

Vagy ki tudta volna felfedezni a dolgozat viszonylag ismeretlen szerzőktől átemelt részeit a kissé laza tudományossággal készített elaborátumban, még ha nem is tüntette volna fel a forrást a szerző.

Merthogy azért az önálló gondolatokat is számon kérték a diáktól, aki örökös időhiányban szenvedett és bizony, sok esetben a könnyebb utat választotta, mint a róka, amelyik ahelyett, hogy libát tenyésztene, lopja azt.

Tulajdonképpen semmiféle értéket ezeknek a szakdolgozatoknak nem tulajdonított senki, annak kezelte mindenki, minek a diákok is, - egy utolsó kellemetlen feladatnak a diploma átvétele előtt, amit aztán azonnal el is felejtett mindenki,

Nagy bajban lennék én is, ha az első diplomámhoz kapcsolódó szakdolgozatom címét fel kellene idéznem, míg a másodikra azért emlékszem, mert azt arról írtam, ami akkor a munkaterületem volt, és hát ez jelentősen megkönnyítette a dolgom – már leadtam a dolgozatot, mikor észrevettem, hogy van még 25 kézírásos oldal az asztalomon, amit elfelejtettem belecsinálni az anyagba, már akkor is grafomán lehettem.

Az általános gyakorlat azért nem ez volt, hanem a mai gyakorlattal ellentétben, mikor a Ctrl-C / Ctrl-V oldja meg a problémákat az ügy költségigényesebb volt, merthogy kellett hozzá nagyolló mg ragasztó is.

Az imígyen összeállított műveket szorgos és csinos titkárnők öntötték aztán végleges formába, szerelemből vagy illő díjazásért, ami elég strapás feladat volt, mert az anyagnak illett tisztának és hibátlannak lenni, mert arra adtak a kor bírálói.

Az anyagban lehetett Pestalozzit a család ellenségének aposztrofálni, de a radírozás meg a kifestés az főbenjáró volt…

Egyébként is, az anyag kizárólag idegen forrásokból történő összeállítását akkortájt még nem lopásnak, hanem kompilációnak nevezték – az még egy lágyabb, megengedőbb kor volt.

A kisdoktori-nagydoktori már más tészta volt, - itt vérzett el Plagi bátyó – mert itt már számolni kellett a tudományos életen belüli konkurenciaharccal, hiszen komoly beosztások, nyugati utak dőlhettek el azon, hogy valakinek mekkora a tudományos súlya.

De itt is inkább csak a tudomány aklán belül, mert az a kutyát se izgatta, ha valamelyik megyei pártbizottság egyik titkára tudományos cafrangokra vágyott – ők nem voltak ellenfelek, adjuk meg a királynak, ami a királyé alapon lehettek papírral is igazoltan okosok.

Most éppen Gyurcsány van terítéken, az ő hajdani főiskolai dolgozatát próbálják kávézaccból rekonstruálni, mert felmerült a gyanú, hogy az ő Balaton-felvidéki borászat iránti érdeklődése csak átmeneti volt, míg sógora rajongott a csopaki rizlingért és a somlói juhfarkért.

Pedig láthatnák, menet közben ízlése változott és ma már a Balaton déli partjának lankáin szüretelt borok vonzzák, mert azzal már csak nem gyanúsíthatjuk meg, hogy azért költözött Kötcsére, hogy évente egyszer láthassa Orbánt…

Az ízlés változhat, ha belegondolunk, annak idején Orbán is rajongott a demokráciáért…

Azért van bennem némi aggodalom, mert ha ezek kinyírják Gyurcsányt – márpedig nem fogják elengedni a témát, erre nyugodtan mérget lehet venni – akkor nagy bajban lesz a magyar baloldal, mert elveszíti legfajsúlyosabb vezetőjét.

Amikor diák voltam hajdan, szinte mindegy volt, hogy az a bor hol termett, csak ártson.

Reménykedjünk abban, hogy Gyurcsány se köpte ki anno a Balaton-felvidéki borokat…

:O)))