2013. március 8., péntek

CHERCHEZ LA FEMME


Ezt mondja a francia, ha valaminek nem érti az indítóokát, a lényegét.
Mondhatjuk vele bátran mi is, férfiak, hiszen többé-kevésbé igaz a dolog.
Génjeinkben hordozzuk a faj fenntartásának parancsát, márpedig ehhez nők is kellenek, a lehetőségekhez képest minél több nő.
Az már csak az Úr kedves ráadása, hogy a nő mellé élvezetet is adott és képessé tette őt palacsintát sütni.
Jellemző, hogy életünk útja során többnyire nők kísérnek bennünket, kezdve onnan, hogy már megfogantatásunknál is többnyire csak a nő van jelen, mert a férfi már vagy a fal felé fordulva hortyog, vagy már régen felhúzta a nadrágját és hazament, ráhagyva a nőre ajándékát és az ebből fakadó problémák javát.
Anya, nagymama, nagynénik, bölcsődei gondozónők, óvónők, tanítónénik, tanárnők, szerelmek, szeretők, feleség – esetleg feleségek, - ápolónők, és aztán megint egy férfi tolja a kocsinkat, de akkor már egy cédula fityeg a nagylábujjunkra kötve.
Ők azok, akik segítenek, támogatnak, meghallgatnak bennünket, nekik elmondhatunk olyan dolgokat is, amit férfitársaságban soha ki nem mondanánk, hiszen van macsó büszkeség is a világon.
Persze a jóért fizetni kell, és mi, férfiak fizetünk is – mindenért megfizetünk.
Ingyenleves ugyanis még a párkapcsolatokban sem létezik, és bizony, szerencsénk van, ha a kapcsolatban egyenlő értékek cserélődnek, és az optimális nyertes-nyertes helyzet alakul ki, merthogy azért sok nő törekszik pole pozícióra kapcsolatában.  
És sok férfi képtelen elismerni ezer szerepében helytálló partnere érdemeit, képességeit, pedig amelyik férfi olvasta Merlétől a Védett férfiak című regényt, abban azért felmerülhetett a kétely pótolhatatlanságát illetőleg.
A társadalom lassan változik, a férfiak és nők viszonyába pedig állandóan beleszól a politika is.
Nyugodtabb időkben a nők helyzete javul valamelyest, de előfordul, hogy a naftalinból előhúzott régi példák alapján szervezett társadalom lerombolja a már elért eredményeket is.
Ha a régi szép hitleri Kinder-Kirche-Küche modell kerül előtérbe, mint követendő női szerep, akkor bizony nincs könnyű dolga annak a nőnek, aki a XXI. század európai normái szerint szeretne élni, és szoktatnia kell magát a gondolathoz, hogy esetleg visszatolják a másodrendű állampolgár szerepébe, oszt olyan főnököt akasztanak a nyakába, mint egy szarvasmarha, vagy mint Harrach Péter, de végülis mindegy.
Jelenleg két társadalmi csoport van, amelyikre felettébb haragszom: az egyik a nők csoportja, a másik a nyugdíjasoké.
Mindkettőre ugyanazért vagyok dühös: panaszkodni ugyan tudnak, de megszervezni magukat nem.
A nők többségben vannak a társadalomban, a választópolgárok között is.
Bármikor el tudnának dönteni bármilyen választást, csakúgy, mint a nyugdíjasok.
Mégsem képesek elérni, hogy számarányuknak megfelelően vehessenek részt a politikai életben, legjobbjaik helyett Gulyás Gergelyek és Tömjén Zsoltok próbálnak kotorászni a hálószobáikban, kísérelnek meg dönteni gyermekeink neveléséről, a jövőnkről.
Talán kellene egy normális nőszervezet, - nem feminista, hangsúlyoznám! - amelyik alapból képes arra, hogy egy kerekesszékes rendezvényt akadálymentesített épületben rendezzen meg, és amelyik megérti, hogy a társadalmi érdek magasabbrendű, mint a pártérdek, és amelyik véget vet annak a mindennapos gyakorlatnak, hogy a nőt a férfiak társadalma libának nézze.
Igaz, ehhez le kellene tenniük a laptoptáska mellől a cekkert, melyben a kukoricát hordják…
Merthogy a nők legnagyobb ellenségei legtöbb esetben maguk a nők.
Nemigen szeretik a női főnököket, hagyják magukat a munkahelyeiken is lekezelni, sok esetben eltűrnek olyasmit is, amiért legszívesebben pofonokat osztanának, szóval mindent megtesznek azért, hogy elnyomatásuk sikeres és alapos legyen.
Pedig hány és hány ragyogó elméjű ember van közöttük, akik egyszerűen csak nem akarnak szembemenni a fallokrata társadalom játékszabályaival, mert úgy érzik, nem éri meg.
Pedig úgy kellenének a nők a politikai vezetésbe, mint falat kenyér.
Merthogy a nők sokkalta alkalmasabbak a társadalom vezetésére, mint a férfiak többsége.
Vannak remek tulajdonságaik, melyek alkalmassá teszik erre őket, empatikusak, együttműködésre készek, gyakorlatiasak, lényeglátásuk is jobb, mint a férfiaké, akik állandóan harcolni és torzsalkodni szeretnek, és folyvást győzni akarnak.
Ha nő lennék, mielőtt leadom a voksomat, megnézném, hogy melyik pártban hány nő van a vezetésben és ennek alapján is mérlegelnék.
Meg annak alapján is, hogy azok a nők, akik az adott pártban a kirakatban tevékenykednek, milyen emberi minőséget képviselnek, milyenek a szellemi kvalitásaik.
Merthogy igenrettenetesen elfogultnak kell lennie annak, aki a Kiflihercegnőt okosnak tartja, hogy a többi narancsdémonról már szó se essék…
Tessék szervezkedni hölgyeim, én drukkolok Önöknek!
Hadd emlékezzem meg itt arról a négymillió emberről, aki vagy egymillió családban él ebben az országban - létminimum alatti jövedelemből.
Hogy hogyan tudják ezekben a családokban az anyák megoldani, hogy gyermekeik ne haljanak éhen, az maga a rejtély, hogy tudják ép ésszel elviselni, hogy a gyermekeiknek is ezt a sorsot szánja a hatalom, hogy nincs kiút, csak a kilátástalan nyomor.
Ők az igazi hősök, mert ők azok, akik még ilyen körülmények között is megpróbálják összetartani a családot, felnevelni a gyerekeket, miközben épülnek a stadionok, ahova az ő gyerekeik még nézőnek se mehetnek, nemhogy játékosnak.
Merthogy az ő gyerekeik a megfelelő táplálkozás hiányában nem lesznek alkalmasak semmiféle versenysportra, göthös felnőttek lesznek, akik csak a korai halálozási ráta emelésére lesznek jók..
De azért a segélyből vásárolt kenyér után ők is fizetik a fogyasztási adót, az eladott kenyér hasznából képződő nyereségen keresztül meg támogatják a stadionépítést, hiszen aki arra adja a nyereségadóját, az az állami bevételekből lopja el, sajnos törvényesen, az a legszegényebbek szájából veszi ki a falatot.
Hát, nehéz ezt a posztot befejezni, talán lezárásul javasolnám, hogy vezessük be a Nemzetközi Férfinapot is, melyen majd egy női blogger (hol vannak ők is?) agyba-főbe dicséri a pasikat, köztük engem is.
Addig is keresek egy nőt, aki megérti mellőzöttségünk felett érzett bánatomat, felkarol és megvigasztal,
Biztosan lesz ilyen megértő lélek…

:O)))

2013. március 7., csütörtök

GYŐZNI FOGUNK! HÁTRA!


Vagy oldalra, vagy fel, vagy le, vagy bármerre, de ne utánam és ne előre, mert az nem illik bele a ma divatos polgári középpárti imázsba!
Bajnai mai nyilatkozatáról jutott az eszembe ez, aki a Fidesz székház udvarát elfoglaló, egyébként egyáltalán nem militáns kis csoporttól határolódott el elegánsan, mondván, hogy a választónak tudnia kell, hogy a résztvevőket nem ő küldte oda.
Világ röheje, a mi demokrata politikusaink úgy akarnak harcolni egy hiénával, hogy glaszékesztyűben két ujjuk közé csippentenek egy halovány tavaszi ibolyát, majd felszólítják a bűzös dögöt, hogy viselkedjen már demokratához méltóan, mire is az röhögve csurgatja a nyálát és csattogtatja a fogait tovább.
Miért nincs ott egy épeszű ember, - már azt sem igényelném, hogy profi szakember legyen – aki a Fidesz idióta vádaskodása hallatán azt mondaná, hogy te Gordon, mondd azt, hogy amúgy egyetértesz a fiatalokkal, a tüntetőkkel, a Fidesz meg szokás szerint hazudik, ezt onnan tudni, hogy egyrészt a szóvivőjüknek mozog a szája.
Másrészt meg onnan, hogyha én küldeném oda a támogatóimat, akkor százszor annyian lennének ott - az ötlet egyébként nem is rossz, majd meggondolom!
Selmeczi Gabika meg köpje ki a kifli csücskét, mielőtt rólam kezd beszélni!
Ehelyett Bajnai finomkodik, meg felettébb mértéktartó módon nyilatkozgat, holott arról is tudna a semmitmondó mosakodás helyett beszélni, hogy majd egymás mellé lehet tenni a 2006-os tüntetésen résztvevők viselkedéséről készült felvételeket ezeknek a fiataloknak a tüntetéséről készült felvételekkel, meg a vicc kedvéért még a Békemenet ellentüntetőinek viselkedéséről készült felvételekkel is, aztán vállalja mindenki a saját támogatóit.
Orbán Viktor éppen olyan, mint az ő támogatói, ha rájuk néz, mintha tükörbe nézne, az ostoba agresszivitás mosolyog vissza rá.
Bajnai sportolóként kapus, viselkedésére is ez nyomja rá a bélyegét.
Ő defenzív alkat a hétköznapi életben is, de azon azért elspekulálhatna, hogy a kapusok – bár nem kizárt - nemigen szoktak egyedül meccset nyerni, és nem valószínű, hogy a mai szituáció lesz a kivétel..
Ha tetszik Bajnainak és a többi finnyásnak, ha nem, de a politikában ahhoz, hogy mögé álljanak az emberek, erőt kell mutatni.
Aki túl sokat hezitál, túl sokat totyorog, azt nem fogja követni senki, mert az emberek amögé állnak, aki erős, aki határozott, aki mer éles helyzetben élesen megnyilatkozni.
Természetesen nem látnék szívesen a mi oldalunkon – a demokraták oldalán – egy második Orbán Viktátort, ebből a műfajból a meglevő készlet is megfekszi a gyomrunkat.
De az időtlen időkig menő örök mérlegelgetés meg a haszonszámolgató kalkulálgatás sem mehet a végtelenségig, egyszer minden politikusnak el kell köteleznie magát.
Ezek a tüntetők nem tettek eddig semmi vállalhatatlant, mindössze tiltakoztak a fennálló viszonyok ellen, mint ahogy az LMP tette anno a KÖZGÉP sorompójánál.
Ami ellen tiltakoznak, az érthető, vállalható, jelentős propagandaértékkel rendelkezik, csak el kellene a tüntetéssel párhuzamosan magyarázni az embereknek a lényegét.
Most persze azonnal kitört a jogállam, a Fidesz leggusztustalanabb szócsöve, Gulyás Gergely oktatást tartott a képviseleti demokrácia lényegéről Kálmán Olgának, nekem kissé ugyan vicces volt, ahogy hirtelen megváltozott a Fidesz véleménye az utca szerepéről, pedighát még viakolorral sem dobálták a rendőröket vagy a székházat, de hát mit tegyünk, az álláspont forgandó…
Vityesz állandóan forradalmárkodik, hívei szolgáltatják attrakciójához a kórust, hát akkor miért van az, hogy a forradalmi hangulat első jelére összecsinálják a lábuk szárát?
Akik egy ilyen tüntetésen részt vesznek, azok kultúremberek, akik naponta esznek, időnként még sörre is jut nekik, ők aztán igazán parlamentáris keretek között mozognak.
Mi lesz akkor, ha hirtelen megindulnak azok, akiknek már nincs semmiféle veszítenivalójuk, mert nincs munkájuk, eledelük, fűtőanyaguk, de már láncaik sincsenek, mert eladták a fémgyüjtőknek.
Amikor a Millát szoktam kicsinyt ekézgetni, akkor is éppen ez a bajom velük: kicsit óbégatunk, aztán hazamegyünk, pedig a diktatúra ellen csak úgy lehet hatékonyan fellépni, ha állandó nyomás alatt tartjuk.
Ha a/az ………………..........................(ide mindenki beírhatja az általa választott szervezet nevét) által szervezett rendezvényen megjelenik tíz-húszezer ember, azon Vezérünk csak röhög, de ha a saját, akárcsak átvitt értelemben vett  portáján jelenne meg ennyi ember, akkor – amilyen halálmegvetően bátor – azért csak idegesítené a dolog.
Emellett az ilyen rendezvényeknek hírértéke is van, ez nem a szokvány „összejöttünk –x beszélt – mi hallgattuk – tapsoltunk – óbégattunk – hazamentünk” forgatókönyv alapján folyik, ebben a rendezvényben vannak érzelmek és indulatok, ezt a rendezvényt megpiszkálni olyan, mint kézigránátot kalapáccsal ütögetni, - kissé veszélyes.
De egy biztos: aki itt a demokraták vezére akar lenni, annak világosan kell beszélnie, maszatolás nélkül.
Mert bárki lesz az, a demokratáktól nem arra fog felhatalmazást kapni, hogy egyezzen ki ezekkel a trágyakukacokkal, hanem arra, hogy minden rendelkezésére álló erővel és eszközzel állítsa helyre a jogállamot és vonja felelősségre azokat, akik önkényuralomra törtek, akik állami szintre emelték a maffiabűnözést.
Ehhez támogatók kellenek, olyanok, mint az a maroknyi bátor ember, akik ma megmutatták, hogy mi is az a civil kurázsi.

:O)))

2013. március 6., szerda

NYAKIG BETONBAN



Rendes maffiáknál az a divat, hogy ha valakit nem akarnak többé látni, akkor abból barátságos kollégáik kötözöttsonka-stílusú csomagot készítenek, aztán kiszállítják valamelyik komolyabb építkezéshez és a gödörhöz, melyben elmélkedés céljából elhelyezik, majd jön a beton-mixer és a delikvens kisvártatva készen is áll arra, hogy majdani szobra számára negatív lenyomatot szolgáltasson, már, ha lesz rá kereslet.
 A mi kis maffiáink ehhez képest kisipari módszerekkel dolgoznak, még egy rendes gödröt ásni is lusták, ehelyett garázsok szerelőaknáiban helyezik el előzőleg már túlvilágra küldött áldozataikat, ami amatörizmusa dacára felettébb humánus eljárás, mivel az áldozatnak nem kell megélnie a beton szintjének emelkedésével együttjáró izgalmakat, viszont csökkenti a hatékonyságot, mert a kuncsaftnak nincs módja beszámolni elrejtett értékeiről a szabadulás langyos ígéretének hallatán.
A mi hivatásos maffiánk Vezérünk intenciói alapján másként jár el, ő nem azokat betonozza be, akik szembefordulnak vele, hanem azokat, akik a háta mögött állva sűrű nyelvlengetésekkel biztosítják őt tántoríthatatlan hűségükről.
Őket viszont bebetonozza a hatalom nevű gödörbe, és reményei szerint ezzel önmagával is ezt teszi, reményei szerint haláláig.
Ez a határidő persze bármikor elérkezhet, hiszen van már elég elkeseredett ember az országban, soha nem lehet tudni, mikor veszti el a mértéktartását valamelyikük.
Ellenben addig a bebetonozottak vígan vannak, kinevezésük hat-kilenc évekre szól, jöhet eső, jöhet jég, kormányváltás, szélvihar vagy cunami, nekik meg se kottyan, ők ott állnak a vártán, mint a kínai agyaghadsereg talpasai, rezzenéstelen képpel.
Nem kis hatalom összpontosul ezeknek az embereknek a kezében, gyakorlatilag meg tudják bénítani a kormányt, a közigazgatást, a bíróságokat, meg tudják keseríteni a kormányfő életét, hiszen láthatjuk minden nap, hogy mire képes egy Szalai Annamária, vagy egy Polt Péter.
Nem is szólva a Nemzeti Bank elnökéről, aki mától kezdve szent és sérthetetlen lesz, továbbá fel sem meri vetni senki, hogy akkor éppen most lehetne példát statuálni a bankelnök oly sokat vitatott javadalmazása tekintetében.
Hogy a demokratikus ellenzék pártjai rágják a gittet mondjuk a közoktatás vagy a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban, az nagyon szép dolog, a terület szakembereinek kétségkívül fog munkát adni egy-két évig, de akárki is lesz a miniszterelnök, ha ezek pozícióban maradnak, nem fogja megélni a hatodik hónapot sem pozíciójában.
Merthogy ezeket a bebetonozottakat nem a Hortobágyon állítják ki a kereszténydemokrata frakcióra erősen hasonlító szürkemarhák, meg a bizonytalanok terelgethető, bánatosan bégető birkanyája elé, hogy szórakoztassák azokat és hadd gyakoroljanak fejükre építő kritikát az égen áthúzó vadludak.
Nem is a Szoborparkban lesznek kiállítva, mint a XXI. század totalitariánus diktatúrácskájának relikviái,  ezek a funkcionáriusok a posztjukon maradva éppúgy fognak rombolni, mint teszik ezt ma is.
Na, erről kellene tárgyalni, hogy nehogy a győzteseknek is fel kelljen kiáltani, mint hajdan Beke Kata tette, hogy Jézusmária, győztünk!
Itt bizony már forgatókönyvnek illene lenni arra, hogy kit hogyan távolíthatnak el pozíciójából, méghozzá nem olyan öngyilkos módon, mint Gyurcsányék tették Polt Péterrel, akit hagytak az ügyészi testületen belül a Fidesz szemének és fülének, méghozzá olyan pozícióban, amelyből korlátlan hozzáférése volt bármelyik egyedi ügyhöz.
Nem is érte a Fidesz vezetését meglepetés, az ügyészség dolgozói pedig tudták, hogy a Nagy Testvér figyeli őket és számontartja minden döntésüket.
Bátran és egységesen kellene hozzányúlni a témához és az emberekhez is, mert bár általában, szerencsésebb országokban a politika versengést jelent, nálunk ezt már régen túlhaladtuk, itt a Fidesz – konkrétan annak vezetője - régóta ott táncol a törvényesség határán, az én értelmezésemben már át is lépte azt jónéhányszor.
Ha ez a kormányváltásra készülő társaság hatalomra akar kerülni, akkor nem kell hezitálni, vádat kell emelni államcsíny szervezése és vezetése címen a puccsisták ellen, és az sem lenne baj, ha a demokratikus ellenzék ezt nyilvánosan be is ígérné az érintetteknek.
Egyrészt, hadd tudják, hogy mire számíthatnak, másrészt meg az ő ügyüket is el lehet vizsgálgatni egy ciklusnyit, hogy lássa a nép is, hogy vannak ebben az országban politikai erők, melyeknek van vér a pucájában.
Az se lenne baj, ha a prominensek tevékenységét elmeszakértők is vizsgálnák - nem kellene túl finnyásnak lenni.
Három tuti jelöltem máris lenne, de akad ott még más is, talán…
Egy hónap áll erre rendelkezésre, mert ezekre több időt pazarolni tékozlás lenne.
És utána kínosan vigyázni arra, hogy a felszabaduló pozíciókba feddhetetlen emberek kerüljenek.  
Ebben az országban a politika olyan, mint egy gennyes fekély, ezt már nem elég kenegetni, itt vágni kell.
Határozott kézzel, kérlelhetetlen szigorral.

:O)))

GURULÓ DOLLÁROK


Hiába, a megszokás nagy úr.
Annak idején a Fidesz úgy cipelte ki a pénzt az országból Erdélybe meg a Kárpátaljára aktatáskában, mint mostanság Nyírő József hamvait, de hát akkor a Párt még kicsike volt.
Most, hogy felcseperedett rájött, hogy lehet ezt nagyban is csinálni, hiszen már végre elértük az áhított célt, a MNB valutatartalékát!
Így aztán Rogán Tonya felkerekedett, hogy ennek egy részét rubelre váltsa, nopersze nem azonnal.
Hangsúlyoznám, a rubel jó pénz és én hálás vagyok az Úrnak, hogy nem mongol tugrikban vagy jamaikai dollárban akarja a mi Közgazdasági Zsenink az ország pénzét tárolni, az viszont kicsit aggaszt, hogy így a pénz eltűnik az átlag állampolgár szeme elől.
De hát első a bizalom, második a Ferencváros - okos parasztasszony sem tartja az összes tojását egy kosárban, ugye.
Márpedig a Mi Boldogságunk még okosabb, mint a legokosabb gazdasszony, az is csoda, hogy a saját tojásait egy zacskóban tartja, amilyen előrelátó.
Így aztán gurul a dollárunk Moszkvába, - állítólag odáig az utat már ismeri, onnan már csak az új útirányt kell megtanítani neki - ilyen ravasz módon csökkentve a függést Oroszországtól.
Cseles, nem vitás.
De az is lehet, hogy csak túsznak megy a pénz Moszkvába, mert majd veszünk fel hitelt az oroszoktól, és ez lesz rá a fedezet.
Sajnos, ezt a TEK nemigen fogja tudni kiszabadítani, attól tartok…
Aztán ha a pénz elúszott, hát akkor így jártunk, mégsem lehet majd a Vezérnek szemére hányni, hogy az ország valutatartalékaiból fedezi újraválasztásának költségeit.
Iván meg majd mosolyog, mert neki az a kis mozdulat, hogy kinyitja a pénztárcáját, kivesz belőle némi pénzt, majd beleteszi a mi pénzünket, milliárdokat hoz a konyhára - jó lesz majd zizire.
Ezt hívjuk ma Magyarországon felelős pénzgazdálkodásnak, ehhez tényleg kell Matolcsy, meg a Varga Miska is.
Azt azért érdekes lesz figyelemmel kísérni, hogy mit szól ehhez majd az Unió Központi Bankja, meg esetleg még az amerikai vezetés.
Hogy nem csókolják érte homlokon a Kis Pökhendit, az szinte biztos.
Ő meg úgy viselkedik, mint a kamaszgyerek, aki próbálgatja, hol a határ, meddig mehet el pofonok nélkül, - sajnos ezt a tapasztalatot a kamasz is csak akkor szerzi meg, mikor már vörös az arca.
Az csak a baj, hogy a kamasz a saját bőrét viszi a vásárra, míg Szeretett Vezérünk a mienket.
Magyarország egy szövetségi rendszer része, katonailag, politikailag egyaránt.
Függetlenül attól, hogy ez helyes vagy nem, de ez a szövetségi rendszer fenntartásokkal szemléli az oroszokat és tart tőlük bizonyos távolságot.
Azt hiszem, az azért elvárható, hogy a mi kis, a nyugathoz ezer szálon kötődő és tőle ugyanennyi szálon függő országunk ne menjen szembe a nemzetközi közösséggel, még akkor se, ha mi a térképen csak M betűvel vagyunk jelölve, és a nevünket külön széljegyzetben hozza a térképész.
Ezek elvi kérdések, és ha a szövetségeseinknek hirtelen eszébe jutna megleckéztetni bennünket, hát igen nehéz helyzetbe kerülhetnénk.
Szerintem fogunk is, mert ennek a rezsimnek nem ez az utolsó dobása, lesz itt még ötlet, rogyásig.
Mindenesetre azt jó, ha mindenki tudja, hogy a Nemzeti Bank valutatartaléka nem a kormány, hanem az ország pénze, amiről dönteni csak megfontoltan lenne szabad.
Most Rogán szaladgál Moszkvába.
Vajon van még, aki elszaladhat Brüsszelbe vagy Washingtonba, és szóba is állnak vele, ha úgy hozza a helyzet?
Szerintem már nincs, ez a garnitúra az Unióban és Amerikában már leamortizálódott, a Mi Boldogságunkkal együtt.
Nehéz időszak áll előttünk, ránk fér majd egy kis szerencse…

:O)))

2013. március 4., hétfő

KOMMUNISTÁK


Nem irigylem Vajai Attila kutyáját, már ha van neki egyáltalán…
A vonatkozó vicc szerint Apukát lehordta a főnöke, Apuka otthon ordított Anyukával, majd falhozvágta a spenótostányért, Anyuka megpofozta Pistikét, Pistike meg seggberúgta a kutyát.

Azt írja közleményében Vajai pártja, a Munkáspárt 2006, hogy az MSZP által kezdeményezett választási együttműködési tárgyalásokhoz csatlakozott a Munkáspárt 2006 is, mely az elsők között vetette fel a széles körű ellenzéki összefogás szükségességét.
A szakpolitikai tárgyalások során számos konkrét javaslat született, melyek kidolgozásában ők is részt vettek, ennek utána  hidegzuhanyként érte őket, hogy a Demokratikus Koalíció vezetői - megváltoztatva korábbi álláspontjukat - minden indoklás és a partnerekkel való egyeztetés nélkül, a tárgyaló szervezetek véleményével ellentétesen a Munkáspárt 2006 kizárását kezdeményezték az együttműködési tárgyalásokból.
Erre reagált közleményével a DK, miszerint a Munkáspárt 2006 saját alapszabálya első fejezetének második pontja  szerint kommunista párt.
A kommunizmus szélsőséges eszme, a kommunista pártok szélsőséges pártok.
Az Orbán-rendszer megdöntése érdekében a demokratikus erők legszélesebb összefogására van szükség, ebbe nem tartoznak bele szélsőséges pártok. 

Hát ez bizony ideológiailag is nagy baromság, ennél márt csak politikailag nagyobb.
Még mielőtt valaki buzgón lekomcsizna, elárulom, nem tartom magam kommunistának, mint ahogy a Kádár-rendszert sem tartottam és ma sem tartom kommunizmusnak, de baloldalinak azt hiszem, talán tarthatom magam, ha ez azt fejezi ki, hogy nem tartanám halálos bűnnek a piacgazdaságon belül sem a szociális érzékenységet.
Azért nem tartom magam kommunistának, mert az eszmét utópisztikusnak gondolom, elsősorban az emberi tudat fejletlensége miatt – az emberi természet jelenleg alig áll magasabb szinten, mint a csimpánzé, a ma emberétől csodát várni nem lehet.
Viszont vágyakozni utána és célul tűzni magunk elé a kommunista társadalom felépítését éppúgy lehet, mint a libasült után, miközben esszük a zsíroskenyeret lilahagymával.

A kommunizmus – megálmodói szerint - olyan társadalom, mely a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapul, abban a majdani társadalomban minden tulajdon olyan lesz majd hívei szerint, mint a téesz traktora, de azt majd nem akarja senki kerekenként széthordani, mert megérti, hogy addig működik csak, míg egyben van.
Namármost a kommunizmus szép eszme.
Azok az emberek, akik egy emberi együttműködésen alapuló olyan társadalom után vágynak, melyben majd köbükunokáik a képességeiknek és hajlamaiknak megfelelő munkát végezhetnek és a társadalom által megtermelt javakból azok bősége következtében szükségleteik szerint részesülhetnek, nem szélsőségesek.
Legfeljebb – ha a kommunista társadalom létrejöttét a következő kétezer évre várják - illúziók rabjai.

Ilyen alapon el lehetne ítélni a keresztényeket is, hiszen ők is egy távoli, bizonytalan, de általuk mélyen hitt jövőben, a paradicsomban vagy pokolban hisznek.
Ez utóbbit a kommunisták a kapitalista társadalom által már létrehozottnak tekintik – van benne valami - így ezzel a felével a szép jövőnek nem is bíbelődnek.
Azért egy parlamentbe kerülésért dolgozó párt vezetőitől az már elvárható lenne, hogy tudjanak differenciálni a kommunizmus, a bolsevizmus, a sztálinizmus meg a hazai gulyáskommunizmusnak nevezett szociális államkapitalizmus között, de hát miért pont ők lennének kivételek…

Szóval, véleményem szerint - semmi baj nincs egy kommunista párttal egészen addig, amíg a demokrácia játékszabályait betartja, nem akarja erőszakosan megszerezni a kizárólagos hatalmat és nem akarja beadni a közösbe Szalai Annamáriát és a Kiflihercegnőt kötelező felkarolás céljára.
Ha pedig olyan jól dogozik, hogy a választók önként, meggyőződésből rájuk szavaznak és kétharmadot szereznek, akkor meg úgyis mindegy, mert úgyis megváltoztatják az Alaptörvényt, melyet utána Főtörvénynek kell hívnunk, és a sarkalatos törvények helyett csillagpontos törvények jönnek, Vajai meg jelölteti magát Marx reinkarnációjának és nagy, bozontos szakállt növesztve vad csajozásba kezd – egészségére, egyébként.

Államosítania nem kell majd, azt addigra elintézi a Viktor.
Viszont rohadtul tetszik a DK nagy, löttyös nekibuzdulása, valószínűleg a nagy társadalmi összefogás jegyében.
Van olyan, hogy ha valaki egyszer régen belelépett valamibe, akkor az egész hátralevő életét azzal tölti, hogy annak emlékét vakargatja magáról.
A mi elitünk telistele van ilyen emberekkel, csak eddig azt hittem, hogy vannak köztük azért olyanok is, akiknek egy ilyen helyzet nem vette el az eszét, hanem megmaradnak normális embereknek.

Hogy a neofiták buzgóbbak azoknál, akik eleve az egy igaz hitben születtek, az régi dolog, hogy időnként túlbuzognak, az is.
Azt is tudjuk, hogy az ülésrend meghatározza az álláspontot, és el tudom képzelni, hogy akinek van egy – két gyára, az gyanakodva pislog azokra, akik holmi társadalmi tulajdonról prédikálnak, még ha kétezer éves távlatban is.
De azt azért elég nehéz megemészteni, ha egy – egyébként rokonszenves elveket hirdető - politikus, aki mellesleg az együttműködés élharcosának egyik főszerepét kívánta/kívánja előadni, az képtelen kimozdulni ebből a félhülye, belvárosi értelmiségi, egyrészt-másrészt álláspontból.
Ha van szélsőjobb, kell, hogy legyen szélsőbal is, ha meg nincs, majd kinevezzük!
Láthattuk, hova vezetett az ilyen ideológiai szarmaszatolás, mint ahogy azt is, hogy a doktriner liberalizmus is csak arra volt jó, mint amire a bokszzsák jó az edzőteremben.
Nem kell a Munkáspárt 2006-ot semmiféle szinten összemosni a szélsőjobbal, ugyanis ez nettó hazugság.

Vajaitól még soha senki nem hallhatta, hogy radikálisan fel kell lépni a tőkések ellen, egyszer sem utalt arra, hogy ő személyesen, vagy pártja ki akarna lépni a jogállami keretek közül, ellenben tisztában van azzal, hogy milyen veszélyekkel jár ez a neonyilas-diktatórikus tandem.
Nem a Békamenet menetel a szocialisták ellen, hanem a Jobbik, nem a Fidesz randalíroz, ő csak hagyja, hogy a Jobbik randalírozzon.
Amikor nem kell a Gárda Orbánnak, akkor holnap már nincs is, amikor meg kell, akkor azonnal aktív menetelésbe kezdenek – idióta, aki nem látja, hogy miről van szó: jó rendőr meg rossz rendőr figurának hívják ezt a detektívregényekben.
Vajaiék pártja tán néhányezer embert tud mozgósítani, de ma minden egyes emberre, aki a diktatúra ellensége és a demokrácia mellett áll, szükségünk van.
Azt pedig, hogy ki áll a demokrácia mellett, hadd döntse el mindenki maga, míg csak a tetteivel ezt nem cáfolja.

Gyurcsányt kedvelem, érdeklődéssel figyelem a produkcióját, ahogy megpróbál egy lyukból egyszerre hideget és meleget is fújni, de túl nagy sikert azért nem jósolnék neki.
Talán a mindenkinek megfelelés kényszerével is fel lehetne már hagyni, habár ez az ő dolga.
De Orbán világgákergetése a mi ügyünk is, és nekünk, mindenféle demokratáknak árt az, aki úgy akar egy összefogásból másokat kihajigálni, mint ahogy őt akarták, nem is olyan régen.
Arról nem is szólva, hogy ez az akció megint csak arra jó, hogy a baloldalt egy torzsalkodó, veszekedő, megegyezés-képtelen bandának láttassa.

Csodálkozom.
De hát, ez meg az én dolgom…

:O)))  

2013. március 3., vasárnap

HITTAN


Mindjárt az elején szögezzük le: nem vagyok a hittan ellensége.
Magam is jártam hittan-oktatásra, méghozzá az átkos évek legátkosabbjaiban, az ötvenes évek elején.
Anyám, aki akkor még erősen tartotta vallását, vitt magával a vasárnapi misékre, és egy alkalommal, mikor azt láttam, hogy ott elől osztanak valamit, akkor én is felkerekedtem és nem is csalódtam, hiszen csak le kellett térdelnem és kissé korai hitvallásom máris elnyerte jutalmát.
Bár a plébános úr kissé gyanakodva szemlélt, de nem tagadta meg a szentség kiszolgáltatását, a nyelvemre helyezte az ostyát, melyet én, mint a kisborjú a takarmányt, boldog örömmel kanyarítottam a számba, aholis az ostya egyenest a szájpadlásomra tapadt.
Innentől az ügy a vakond és a rágógumi mintájára folyt tovább, és a zsákmány még csak édes sem volt.
Anyám és a család klerikális szárnya szörnyülködött, a hitetlen és /vagy másvallású frakció hangosan röhögött, az Úr pedig elmellőzte az ő villámainak felhasználását nevelésem céljára. Viszont eme bűnös cselekedetem elvezetett az ötlethez: helyezzük az ostya felhasználását helyes ideológiai alapokra, írassuk be a gyereket hittanra, öles lépésként az elmélyült hit felé vezető úton.
Pedig akkorra már csalódtam az ostyában, és ami oly vonzónak tűnt, míg ingyen osztogatták, megkóstolván már nem is volt annyira csábító, különösen egy esetleges kötelező fogyasztás előírásának fenyegető közelségében.
A hittanórák a templomban kerültek megtartásra, szívesen jártam oda, mert mindig hallhattam ott érdekes, színes, fantáziamozgató bibliai történeteket.
A hitoktató - egy volt ferences szerzetes - jó pedagógus és tehetséges előadó volt, rosszat ott biztosan nem tanultam.
Ezért is röhögök mindig, amikor a szocializmus rettenetes vallásüldözéséről mesélnek.
Nálunk a körmenet például úgy zajlott, hogy a hívők az úttesten masíroztak a templomi zászlók nyomában, a plébános úr a baldachin alatt, a ministránsoknak füstölt a ridikülje, a körzeti párttitkár asszony meg a járdán tartott lépést a menettel – adjuk meg Istennek is, ami az Istené alapon…
Aztán eltelt néhány év – hangsúlyoznám, és a fiatalok figyelmébe ajánlanám, hogy rettenetesen gyorsan! - belőlem aposztata, majd öreg tata  lett, a világ megváltozott, jöttek a békepapok, a lázadó kispapok, aztán a Hazafias Népfrontban és a BM III/III – ban feloldódtak az ellentétek és folyt az élet nyugodtan.
Aki hinni akart, az hitt.
Aki beszari volt, az titkolta, aki gerinces volt, az legfeljebb nem vállalt párttitkári munkát, igaz, a korabeli vicc szerint (A cápa mondja, ma megettem egy párttitkárt. Honnan tudod? - kérdezi a társa. Hát vastag volt a bőr a pofáján és nem volt gerince!) erre a feladatra ab ovo alkalmatlan is volt.
Mindenesetre a hittanon megtanultuk a tízparancsolatot, nagyon lelkesítő volt, és mivel a paráználkodásról még csak meglehetősen homályos ismereteink voltak – ne feledjük, televízió meg videó nem létezett – így nem éreztünk bánatot egyetlen tilalom miatt sem, tisztán térdelhettünk az Úr színe elé az elsőáldozás alkalmából.
Hinni jó dolog - én például azt hiszem, iszom egy sört, mondja a vicc - de én viccen kívül irigylem a hívőket, hiszen nekik van még egy kapaszkodójuk akkor is, amikor nekem már semmi nem lesz, és legfeljebb tárgyilagos világlátásom okán veregethetem a vállam – megesznek a nyűvek Teve, oszt jónapot!
A hittan azért jó dolog, mert egy olyan ember magyarázza a magyarázhatatlant, aki maga sem tud semmit, amit meg az életvezetési elvekről hirdet, az szöges ellentétben áll az őt alkalmazó testület valóságos tevékenységével, de spongyát reá.
Nagyobb a baj ennél, ugyanis az iskolai oktatás területén ez a lépés – kötelező hittant az iskolákba – leginkább a kismalacok meg a farkas című mesével példázható: a farkasbarkas éppen most tette volna be egyik lábát az iskolákba, ha már minimum kettő benne nem lett volna…
Ez remekül egybevág az éppen hatalmin levő maffia terveivel, ha valamivel engedelmes nyájjá lehet tenni az ország birkáit, hát ezzel aztán nagyon.
Még pásztorbot is akad hozzá, szamárnak meg ott a Semjén Zsolti.
Az egyházak már régen kiegyeztek a mindenkori hatalommal, mégcsak ideológiai ellentétbe se kerülnek önmagukkal, hiszen Krisztus urunk megmondá: Adjátok meg Istennek, ami az Istené, a Császárnak meg, ami a Császáré.
Ezért a kis ideológiai szolgálatért a Császár a rá jutó részből busásan jutalmazza Isten párttitkárait, az egyházak meg azt javasolják híveiknek, hogy az Istennek ajánlott pénzt dobják fel a mennyek felé, az Úr kiveszi belőle, amire szüksége van, ami meg visszaesik a földre, arról majd hű szolgái átvállalják Uruktól a gondoskodás terhét.
Huszonnégy év – majd negyedszázad telt el a rendszerváltás óta, majd valaki bizonyára kiszámolja, hogy mennyi pénz áramlott ez idő alatt az Ökumenikus Zárt Részvénytársaságba, az pedig, hogy a tagszervezetek mit is adnak ennek fejében az országnak, minden nap kiderül.
Természetesen vannak olyan kisegyházak, melyek áldozatos munkájukkal kiérdemlik még az ateisták hálás elismerését is, de érdekes módon a legszegényebb falvakban, a putrik házatáján nemigen lehet a nagy egyházak képviselőivel találkozni, és nem az Internacionalista Katolikus Egyház Magyar Tagozata vagy újnáci református püspökök osztanak a rászorulóknak meleg ételt a Corvin előtt…
Természetesen ez a megállapítás is – mint minden általánosítás – erősen sántít, hisz magam is ismerek elkötelezett és tisztességes papokat, akik közösségeket szerveznek, szegényeket segítenek, de azt azért leszögezhetjük, hogy a magyar egyházak nem a dél-amerikai modell szerint működnek, nem a szegények és elesettek felkarolását tekintik elsődleges feladatuknak, a vagyonszerzés és felhalmozás, a kapzsiság ezt kilométerekkel megelőzi.
Viszont az iskolákban mind ott hemzsegne, mert a majd két évtizede folyó Nagy Hittérítés vastagon forintosítható is, már, ha csak a felajánlható adóforintokra gondolunk, az se semmi.
Etikaoktató meg hány van az országban?
Volna éppen mit tanítani a gyerekeknek, mást ne mondjak, például állampolgári ismereteket, ahol megtanulhatnák azt, hogy mi a különbség egy demokratikus berendezkedés meg az önkényuralom között, mi lesz a kötelességük, mi lesz a joguk és mi lesz a felelősségük, ha felnőnek.
Mire valók a pártok, mire valók a civil szervezetek és mi lehetne, és mi kellene, legyen az egyházak feladata, mi az a plurális demokrácia, mi az a tolerancia, mi az a normális, élhető ország, mi az a nyugodt élet.
Persze, ha ezt megtanulnák a fiatalok, akkor ennek a mai magyar politikusi garnitúrának esélye sem lenne, hiszen akkor nem alattvalókkal kellene bánniuk, hanem szuverén választópolgárokat kellene szolgálniuk.
A minister szó szolgát jelent, a prime minister – a miniszterelnök - meg első szolgát.
Nem, nem azt jelenti, hogy Nagyúr, nem azt, hogy Führer, nem azt, hogy Felkent.
Szolgát jelent, a választók szolgáját.
Ugye, milyen meglepő?

:O)))

2013. március 2., szombat

NÉZZÜNK SZEMBE BERENCSVÁRY HADNAGGYAL


 „32/II zászlóaljparancsnokságnak, Bahmacs.
Jelentem, hogy Marosim községet folyó hó 8–9-én átvizsgáltattam. 25 zsidót kivégeztettem. 4 partizán, mely a falu lakosa, már nyolcadik hete ismeretlen helyre menekült. A falu környékén lévő tanyákat is átnézettem – különösebb eredmény nélkül.
Berencsváry hadnagy
23/5 századparancsnok.”
Az atv.hu adott hírt egy hamarosan megjelenő könyvről, melynek címe  „A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok”.
Az orosz levéltárak kutathatóvá tettek olyan dokumentumokat, melyek a megszálló csapatok második világháború alatt elkövetett bűncselekményeit dokumentálták, köztük a Magyar Kir. Honvédség által elkövetett háborús bűncselekményeket, népirtást.
A cikk címe Mit tettek a magyarok a Donnál? - megdöbbentő fordulat és már maga a cím is árulkodó.
Most, amikor naponta találkozhatunk a Horthyt és korát rehabilitálni és aranykorként feltüntetni kívánó törekvésekkel, az valóban meglepő, hogy egy ilyen könyv napvilágot láthat, de attól tartok, a cikk szerzője nem kimondottan erre gondolt.
Talán inkább arra, hogy a magyar közgondolkodásban élő képpel végletesen ellentétes valóság megismerése a megdöbbentő.
De nem hinném, hogy Krausz Tamás könyve fordulatot hozna a magyar néplélekben, még ha mégoly megdöbbentő eseményekről is számol be, mint például élve elégetett hatvanhét emberről, megerőszakolt asszonyokról, a nemi erőszaknak ellenállni próbáló kislányok agyonlövéséről, zsidók kivégzéséről.
Pedig a nép tudott erről, hiszen a magyar alakulatok létszáma meghaladta a kétszázezer főt, ilyen láétszám mellett nem létezik titok.
Csak elhallgatás, mert elhallgatni megtörtént dolgokat könnyebb, mint bevallani, bevállalni, szembenézni velük.
De ettől azok a dolgok még megtörténtek
Édesanyám mesélte, hogy a háborúból szabadságra a zsákmánnyal hazalátogató ismerős fényképeket mutogatott, melyen lábát az agyonlőtt partizánon nyugtatta, másik képen meg akasztottak előtt pózolt.
Nyílt titok volt a tisztek által hazaküldött rablott holmik ténye, ma mégis mindenki úgy csinál, minta meglepődött volna ezeken a dolgokon.
Persze van ennek lélektani magyarázata azon túl is, hogy a szovjetek nem akarták sérteni a nemzeti érzékenységet, és a Kádár-kor is szívesebben elhallgatta a bármilyen szempontból kellemetlen tényeket, akár a zsidóüldözésről, akár a magyar katonák bűneiről, akár 1956 –ról volt szó.
Amiről nem beszélünk, az nincs, ami csúnya azt kicsit kisminkeljük, így leszünk egy dali, hősies lovagias nép, Európa megmentője és büszkesége.
Ősi magyar tradíció, szennyben fetrengve büszkén hirdetjük patyolattisztaságunkat.
Aki bűneinkről, de akárcsak hibáinkról is beszél, az nagyon örülhet, ha megússza anélkül, hogy hazaárulónak nyilvánítaná a jobboldalnak nevezett elmegyógyintézeti részleg.
Itt az a népszerű, aki egy semmiféle tradícióval nem rendelkező játékzászlót tűz az ország házára, így „támogatva” - és ezzel rengeteg kárt okozva - a határontúli magyarokat.
Itt az a népszerű, aki a Ludovika Akadémiát népszerűsíti, melynek tisztjei és hallgatói akkor, mikor a Tanácsköztársaság az országot védve élet-halál harcot folytatott, akkor hátbatámadták az országot.
Itt az olyan elmeszesedett agyú hadastyán a népszerű, aki azt mondja, hogy ''a magyar katona egy szál szuronnyal többet ér, mint egy amerikai katona ötezer rakétával''.
Ha valaki történelmet hamisít, akkor bocsánatos bűn, ha a nemzeti büszkeség jegyében teszi.
De ennél is nagyobb a baj, hiszen a mai fiatal nem is ismeri a történelmet, nagy részük igen érdekes eredményt produkálna, ha meg kellene mondania, hogy a Magyar Honvédség a győztesek vagy a vesztesek oldalán harcolt a világháborúban.
Méginkább akkor, ha arra kellene válaszolnia, hogy jó ügyet képviseltünk-e, de az igazi gubanc akkor következne be, ha arra kellene felelnie, hogy ki támadott meg - kit.
Nem csoda hát, hogy a mai fiatalt hülyíteni lehet a dicső múlttal, mint ahogy az sem csoda, hogy nem ismeri fel a nácizmus vagy a szélsőjobboldaliság veszélyeit, hiszen azt sem tudja, hogy azokat eszik vagy isszák.
Ezért lenne hát felettébb hasznos megismertetni a lehető legszélesebb körrel – főleg a fiatalabb korosztályokkal Krausz Tamás új könyvét, hogy lássák a mai fiatalok: tulajdonképpen hálásak lehetünk, hogy a szovjet csapatok nem égettek fel és nem mészároltak le komplett magyar falvakat, nem lődözték agyon a magyar hadifoglyokat, mint mi tettük annak idején Ukrajnában.
Mi, magyarok valahogy mindig úgy vagyunk, hogy elkövetünk mindenféle gusztustalan dolgokat, majd amikor eljön a felelősségrevonás napja, akkor a csodálkozástól elkerekedett szemmel értetlenkedünk.
És meglepődünk, de piszkosul.
Márpedig a felelősségrevonás napja el szokott jönni, vagy előbb, vagy kicsit később, legyen szó emberiség elleni bűncselekményekről, népirtásról, puccsról.
Nem is lesz ebből az országból semmi addig, ameddig nem leszünk képesek szembenézni a múltunkkal, a bűneinkkel, a hazudozásainkkal.
Mostanában nem kedveznek ennek az idők, pedig itt lenne megint egy kedvező alkalom, éppen itt jön szembe velünk Berencsváry hadnagy emléke, éppenséggel szembe lehetne nézni vele.
Akarunk majd?
Nem hinném.
És szerintetek?

:O)))

POLGÁROK


Hát egy polgár már biztosan van az országban, Fapál Lászlónak hívják.
Ő az a hajdani honvédelmi minisztériumi államtitkár, akinek az lett volna a szerepe, hogy belehúzza egy koncepciós perbe a volt honvédelmi minisztereket, Szekeres Imrét és Juhász Ferencet.
Előzetes letartóztatásba helyezték, megpróbálták megzsarolni, vamzert állítottak rá, olyan alakokkal tartották együtt, mint a cigánygyilkosságok egyik elkövetője, megfosztották a végzettségének megfelelő munka lehetőségétől, mégsem tört meg.
Az ellene felhozott vádpontok sorra megdőltek, de a Pöttöm Zsarnok ügyészsége olyan, mint a zenebohóc a cirkuszban – ha egy hangszere eltörik, hát belenyúl a zsebébe és előhúz egy újat: van másik!
És van az országban még sokszáz másik ilyen ügy, hiszen ezek a dolgok egykaptafára mennek.
Hogy menet közben Orbán maffiózói ellopják Fapál életét?
Kit érdekel?
Egyetlen dolog érdekes: a hatalom megtartása, mert a hatalom birtokában lehet csak igazán lopni, rabolni, erőszakoskodni, hát mi ehhez képest Fapál szétvert tisztessége, családja, megélhetése, mi ehhez képest Fapál élete?
Semmi.
Nulla.
Nem tényező.
Aki libacombot akar enni, azt nem érdekli a liba fészekalja, az ölni fog, konkrét vagy átvitt értelemben – hogy ma még csak átvitt értelemben, az szinte mindegy is, hiszen csak a fejlődés közbenső állomásáról van szó.
Fapál és sajnálatosan kevésszámú társa nem attól polgár, hogy nem fél, hiszen neki is van családja, volt hivatása, de egyelőre úgy tűnik, jövője nincs.
Ő igazán belülről ismeri, hogy ez az erkölcstelen trágyadomb, amit mindközönségesen Fidesznek hívnak, mire képes, ha valamire szüksége van, és méginkább mire képes, ha valaki nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.
És ne legyenek kétségeink, ezen a szinten a zeneszerző keresztneve Viktor.
Fapál László nem ostoba,  bizonyára nem egy esetben félt és talán ha belegondol abba, hogy függetlenül bűnösségétől vagy bűntelenségétől egyik percről a másikra lenullázhatják őt, vagy tönkretehetik családja egzisztenciáját, akkor ma is félhet.
De felül tud kerekedni a félelmén és nem hagyja magát baromként a vágóhídra hurcolni, mint oly sokan, akik feladták a kilátástalannak tűnő küzdelmet.
Bonyolítja a helyzetet, hogy aki magasra jutott az nagyon nagyot tud zuhanni.
Az egyszerű, kétkezi libatolvajnak sem könnyű megélni, ha rablással gyanúsítják, de valakinek, aki elérte a saját pályáján a csúcsot, annak átélni azt, hogy olyan kis senkik, akik egy-két hónappal meggyanúsítása előtt még ott bokáztak meg hajlongtak előtte, zsarolni próbálják és kétségbe vonják a becsületét, az igen demoralizáló tud lenni.
Akinek nincs emberi tartása, az bizony megeshet, hamar összecsuklik.
Fapálnak, Császy Zsoltnak, a bábonymegyeri gazdálkodó Gál Ferencnek van tartása, van bennük civil kurázsi, - ami Fapál esetében kissé vicces, merthogy egyébként komoly katonai múlttal rendelkezik.
De polgárnak lenni nem az egyenruhán áll vagy bukik, hanem a gerincen.
A mai mocskosok módszerei is mocskosak, először meg akarják félemlíteni kiszemelt áldozataikat, ezért minden aggályoskodás nélkül kriminalizálják őket. Őrizetbe veszik, megbilincselik a negyvenkilós nőt, pórázon vezetgetik a tábornokot, egyszerűbb esetekben felfestik a kapujára, hogy „Ha pofáztok, megdögletek”, mind-mind azt a célt szolgálja, hogy az áldozat ellenállását megtörjék.
Ha ez nem működik valami oknál fogva, akkor elérik a céljaikat az állam erejének felhasználásával, mint most, legutóbb például a MAL esetében történt, ahol egyébként éppolyan homályos maradt a vörösiszap-katasztrófa oka, mint az első Fidesz – uralom idején a Budapest Sportcsarnok állítólag egy égvefelejtett gyertyától bekövetkezett leégésének körülményei.
Az iskolákban kötelezővé tennék a Keresztapa című könyvet, jobb azt tudni, ha már itt kell élnünk, hogy hogyan dolgozik a maffia.
Sajnos, a demokratikus oldal élhetetlen, már régen gyűjteményes kiadásban kellene közzétenni azokat az eseteket, melyek ezt a tényt bizonyíthatnák.
Amikor megjelenik egy-egy könyv, a demokratikus média is agyonhallgatja, pedig rá kellene ébreszteni a népet a szomorú valóságra.
Megy a polemizálás a demokratikus oldalon Matolcsy MNB elnöki kinevezése miatt.
Hát nem mindegy, hogy melyik bábot ülteti oda a diktátorocska?
Vagy valaki komolyan hisz abban, hogy egy Matolcsy határozza majd meg a pénzpolitikát?
Minden – hangsúlyozom – minden kulcspozíció Orbán birtokában van, formálisan vagy informálisan, mindegy.
Van e ennél ékesebb bizonyítéka Orbán totális uralmának?
Még Szálasi vagy Rákosi sem koncentrált ennyi hatalmat a saját kezébe.
Tulajdonképpen ezen kellene eltöprengeni, és duplán becsülni azokat, akik nem hajlandók ebbe beletörődni.
A bíróság tegnap felmentette az exállamtitkárt.
Talán vannak még polgárok az államapparátusban és a bíróságokon is.
Jó lenne, ha egyre többen lennének…

:O)))