TISZTA VIZET A FEJEKBE!

Itt az év vége, mindenféle rendezvényekkel dúsítva, jó ilyen helyekre járni, mert a szegény tájékozatlan blogger az ilyen helyeken életet szagolhat, meg találkozhat a legdivatosabb eszmékkel, melyek ismeretében a tanulságok levonása után élete egyszerű és nagyszerű lesz.
A mai délután termés is dús volt és tanulságos - érdekes, hogy akik mondták, láthatólag komolyan is gondolták.
Az egyébként igen jól sikerült rendezvény egyik hozzászólója kifejtette, hogy Magyarországon ma nincs diktatúra, Orbán nem diktátor, nincsenek neonácik, ami itt van, az alapvetően a liberális demokrácia egy sajátosan magyar válfaja.
Magamba süppedtem, hiszen a kritikát, hogy posztjaim terjedelmesek és feleslegesen lefetyelek, még be tudtam fogadni, de hogy idióta is lennék, hát ez azért nem esett jól, merthogy én a fenti állításoknak éppenhogy az ellenkezőjét gondolom.
Nevezetesen, hogy jelenleg Magyarországon már diktatúra van, Orbán diktátor és hogy neonácik masíroznak fel-alá az országban.
A diktatúra a wikipédia szerint olyan politikai rendszer, ahol az állami főhatalom (a kormányzati hatalom) forrása nem a népakarat.
Nos, nálunk senki nem kérdezte meg a népet, hogy kívánja-e korlátlan egyszemélyi hatalommal felruházni a miniszterelnököt, akar-e olyan Alkotmányerejű törvényt, mely megváltoztatja az államhatalmi berendezkedést, mely elvonja a szabad politikai akaratnyilvánítás jogának egy részét az elkövetkező kormányoktól, akarja-e, hogy a végrehajtó hatalom rátelepedjen a többi hatalmi ágra, gyakorlatilag megszüntetve ezzel a hatalmi ágak valóságos szétválasztását.
A kis diktátor még annak az Alkotmánynak hatályon kívül helyezéséhez sem kérte a nép felhatalmazását, melynek védelmére, rendelkezéseinek betartására és betartatására felesküdött, ellenben minden hatalmi pozícióba személyes lekötelezettjeit ültette, kezdve az államelnökkel, folytatva a bíróságok vezetőjén át az Alkotmánybíróságig.
Gyakorlatilag az egész média a kezében van, beleértve az elméletileg az ellenzékhez kötődő médiumokat is, most éppen a kereskedelmi médiumok (TV2, a Sanoma kiadó bulvár-újságai) vannak soron.
Az emberek megfélemlítettek, a társadalomnak az a fele, amelyiknek nincs állása, ki van szolgáltatva a hatalom kénye-kedvének, amelyik még állásban van, az meg retteg munkahelye elvesztésétől.
A rendvédelmi szerveket szétverték, nyakukba ültették a diktátor magántestőrségét.
Diktatúrához diktátor is kell, hálistennek azzal is el vagyunk látva, hiszen minden hatalom Orbán kezében összpontosul, a nevetségességig kis ügyekhez is az ő döntése szükséges, karikatúra-szobrának ledöntése ügyében a rendőrség nyomoz.
Még nem derült fény arra, hogy ölt volna, de ez nem az ő dicsősége.
A neonáci meg fajelméleti alapon álló vezérelvű társadalmat hirdet, ilyen csoportok pedig léteznek ma Magyarországon.
Korunk zsidói a cigányok, de azért az antiszemitizmusra is van még igény, masíroznak a weimari köztársaság paramilitáris alakulataira hajzó gárdisták (SA), karlendítgetnek a lelátókon a futball-huligánok, a fegyveres erőszakszervezetek elit-alakulata a Vezér testőrsége, a TEK (SS-modell) – mind-mind a hitleri Németország mintájára működnek, és az ne tévesszen meg senkit, hogy a társaság egyik fele jelenleg a Jobbik irányítása alatt áll.
Egyetlen éjszaka, a magyar „hosszú kések éjszakája” kell csak, és megbízható vezetők irányítása alá kerül mindegyik.
Arra is fény derült ma, hogy már nem létezik jobb és baloldal, az ilyen felosztásnak nincs értelme, csak konkrét társadalmi problémák vannak.
Hát ez igaz, de ezekre lehet jobb és baloldali válaszokat adni, például a munkanélküliségre lehet úgy reagálni, hogy ez az egyén gondja, a gazdaság meg teremtsen munkahelyeket, meg lehet azt mondani, hogy a munkahelyteremtéshez az állam is hozzájárul.
A lényeg a szociális érzékenység, a társadalmi mobilitás, a relatív esélyegyenlőség balról, az öngondoskodás, a hatékony állam, a konzervatív gazdaságpolitika jobbról.
ne keresse itt senki az orbáni állam ismérveit, mert Orbán állama maffiaállam, élősködő és fosztogató, neobolsevik beütéssel.
Kiderült az is, hogy nem kell az ellenfelekkel törődni, ha leköpnek, akkor le kell törölni és továbbmenni.
Mit mondjak, az ilyen viselkedés kockázatos, mert először csak azt fogják megállapítani ellenfeleink, hogy ezeket le lehet köpni, később már kötelezővé is teszik híveiknek.
Az elv – ha megütnek, akkor tartsd oda a másik orcád is – nagyon szép, mindössze egy baj van, - ha egy neonácinak tartod oda, akkor az előkapja a hólapátot és olyat ver a képedre, hogy utána elmegy a kedved a politikailag korrekt viselkedéstől és feltámad benned a Lenin-fiú.
Szerintem a megfelelő módszer a tükröztetés: ha veled normálisan viselkednek, viselkedj te is úgy, de ha megütnek, üss vissza keményen, majd legközelebb meggondolják a dolgot.
Namármost a gond az, hogy ezeket a dolgokat vitathatatlanul demokrata emberektől lehetett hallani.
Talán néha érdemes lenne átgondolni a hirdetett elvek és a valóság közötti ellentéteket, a sem lenne baj, ha fel lehetne oldani őket.
Persze most vannak ennél fontosabb dolgok is, de nem lehet semmit a szőnyeg alá söpörni, szép sorjában mindent tisztába kell tenni.
No, majd a választások után…

:O))))

HOSSZÚ MENETELÉS

Tulajdonképpen bármi is lesz a választások kimenetele, sem a szocialisták, sem Bajnai nem panaszkodhatnak: ők lökték Gyurcsányt olyan útra, melyből ők nem profitálhatnak, viszont saját szempontjai szerint Gyurcsány csak nyerhet.
Elfelejtették ugyanis, hogy a szocialistákat mostanában többen utálják, mint Gyurcsányt, és ha valakiről kiderül, hogy nem a szövetségesük, akkor rengeteg embernek támadhat olyan ötlete, hogy akár rá és pártjára is szavazhat.
Elég sok emberben keltettek viszolygást az elmúlt év eseményei, meglehetősen sokan vannak azok, akik képtelenek elfogadni azt a mindennek, csak demokratikusnak nem nevezhető agresszív nyomulást, mely újabban a szocialista pártvezetés sajátja, és ami oly kísértetiesen emlékeztet a politikai ellenfél stílusára.
A vége felé már oda jutottunk, hogy erőssé vált a gyanú: a szocialisták papírmaséból készült propaganda-harckocsijának botkormányát narancsszínű kesztyűk rángatják, az meg már sokkal korábban nyilvánvalóvá vált, hogy politikai mozgásuk egyértelműen Orbán érdekeit szolgálja.
Aki kicsit is ismeri a Fidesz által kialakított választási rendszert, az pontosan tudja, hogy Orbán monolit blokkjával szemben csak egy másik monolit blokk léphet fel a siker esélyével.
Közös lista, közös miniszterelnök-jelölt, egy kézből irányított választási stratégia, egy választási stáb, - ez így együtt egy rendszerváltás lehetőségét, az egyre kevésbé lopakodó, egyre döngőbb léptű diktatúra leváltásának lehetőségét hordja magában.
Éppen ezért volt Orbán miniszterelnöki kinevezésének első napjától kitűzött célja ellenfelei megosztása, a szövetségek csíráinak eltaposása, a vele szemben álló pártok egymás ellen fordítása, a demokratikus ellenzék káoszba kergetése.
Sikerrel járt, ehhez rettenetesen ért, és most bedobott apait-anyait, nem számított semmi.
Azt hiszem, hogy nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a helyzet ma ahhoz hasonló, mikor egy hadihajón nincs kapitány, a hajó tisztikarát megvette a konkurencia, és ők arra törekednek, hogy a hajó sikeresen nekimenjen egy szigetnek, mert abban reménykednek, hogy ott majd biztonságban lesznek - akkor meg minek harcolni.
Az nem igaz, hogy a siker receptjét csak Gyurcsány ismerte fel.
Igaz, vagy háromszor okosabb, mint a többiek együtt, de a helyzet még egy kisfiú számára is nyilvánvaló, mint ahogy az is, hogy ha valaki folyamatosan és nyilvánvalóan ésszerűtlenül cselekszik, annak oka van.
Nekem az egyéni ambíció oknak kevésnek tűnik, hiszen itt ketten vetélkedtek a miniszterelnök-jelölti, semmit nem érő címért, de ez a vetélkedés is műbalhénak tűnik, hiszen a két jelölt mögött álló tábor mérete eleve eldönti a kérdést.
Hogy Bajnainak esélye legyen, azt ő már régen elqrta, - nem kicsit, nagyon - mostanában meg eléggé irracionálisan viselkedik, mikor minden apropó nélkül meghirdeti, hogy ő lesz a miniszterelnök.
Talán nem kellett volna önálló pártot alapítania, akkor maradt volna esélye, de neki szaporítania kellett a pártok számát, hadd nőjenek a sajátja helyett inkább Orbán esélyei.
De talán jobb is ez így, mert aki el tudja képzelni, hogy egy Juhász-kaliberű figurával, meg Orbán delegáltjaival a háta mögött lehet az én miniszterelnököm, az inkább ne legyen.
Hogy menet közben azt érezte kényszerítően szükségesnek, hogy szembeforduljon Gyurcsánnyal, akinek gazdasági minisztere majd utódja is lett, az jellemgyengeségről tanúskodik, hogy klasszikust idézzek, az ilyen alak gyenge emberi minőség.
A szocialista párt meg eljutott annak a folyamatnak a legmélyebb pontjára, mely akkor kezdődött, amikor Gyurcsányt a Puch által kézben tartott megyei elnökök ellehetetlenítették pártelnöki pozíciójában.
Akkor két hét alatt nevetségessé tették a baloldal legpatinásabb, legütőképesebb pártját a nevezetes miniszterelnök-kereséssel, ma meg már a szánalmasság felé tart a párt, melynek húsz éven át választója voltam.
Máig nehezen emésztem, hogy Gyurcsány akkor nem harcolt tovább, habár az is igaz, hogy amit addig kapott az ellenféltől, az sok lehetett volna bárkinek, az meg, hogy a sajátjai fordultak vele szembe, az meg sokk lehetett.
Mindenesetre, azóta ez a párt nem egy harcos baloldali párt, hanem egy teszetosza gittegylet, melyet a szél himbál a szögön, ahova valakik, valakinek a megbízásából felakasztották.
Ezen az sem sokat változtat, hogy Szanyi időnként hőbörög egy sort Brüsszeli stalluma érdekében, és az sem, hogy van egy-két tisztességes szakpolitikus, meg néhány elkötelezett nagy öreg, akik viszont képtelenek ellensúlyt képezni Orbán szekértolóival szemben.
A párt tagsága elöregedett, kiábrándult a politikából, részben apátiába süllyedt, részben nem érti, mi is folyik körülötte, ez aztán nem használ az aktivitásnak sem.
Azt tudják, hogy ha le akarják győzni Viktort, akkor ahhoz összefogás kell, és ha vezetőik azt hiszik, hogy ehhez elég, ha a plakátjukon a szoci jelölteket az összefogás jelöltjeiként szerepeltetik – egyébként felettébb gusztustalanul lopva a tömegek jelszavát, amitől pártelnökük a színpadon lehidalt és igaz könnyeket ejtett – akkor tévednek.
Sem a választó, sem a szocialista párt tagja nem hülye, noha a folyamatokat nem mindig látja át, nem mindig érti, de érezni érzi, hogy rossz irányba mennek a párt dolgai.
A szocialisták mai vezetése abban reménykedik, hogy nem lesz alternatíva, rájuk kell majd szavazni mindenkinek, aki el akarja zavarni Orbánt.
Ott tévednek, hogy a választó őket is el akarja zavarni, és aki boldogan – esetleg fogcsikorgatva – szavazott volna egy közös jelöltre, az akkor fog rájuk szavazni, majd ha piros hó esik és a nyári lúd a hóna alatt a tepsivel repül hozzánk.
Gyurcsány ellenfelei abban is tévednek, hogy a DK vezetője nehéz helyzetben van.
Lehet, hogy volt néhány hónap, mikor aggodalmuknak volt némi alapja, de a mai helyzet már más.
A terv, mely szerint majd Bajnai elviszi Gyurcsány szavazói bázisát nem jött be.
Ennek oka elsősorban az, hogy Gyurcsány – ellenfelei minden erőlködése dacára – hiteles politikus.
Emellett tudja is, hogy mit akar, van jövőképe egy olyan országról, melyben a gyereked és az én gyerekem is jól tudja érezni magát, ahol a döntések demokratikusan születnek, melyben mindenki meg tud élni.
Árad belőle az önbizalom, Bajnaiból meg a dögunalom, és a nép az érdekes embereket kedveli.
Gyurcsány azt mondta, hogy tizedikéig kérjenek a pártok vezetői felhatalmazást vezető testületeiktől a tárgyalásokra – erre érdemben senki nem reagált, csak a vezetőséggel együtt öt tagot számláló PM hepciáskodott egy sort, meg a szocik mondták, hogy majd választások előtt pár nappal megegyeznek, mert akkor Gyurcsány kiszámíthatóbb lesz.
Nagyon kell röhögni, mert aki él és mozog, mind Gyurcsányt szidja.
Megszólalt Botka, megszólalt Tóbiás – a kép olyan, mintha buli lenne egy karthauzi kolostorban.
Vicces népek ezek.
Mi van akkor, ha az Ősgonosz és mindennek oka azt mondja, hogy tulajdonképpen ez is egy elképzelhető forgatókönyv, hiszen ezekkel a harmadosztályú politikusokkal csak a nyűgöt veszem a nyakamba?
Hogy ezeknél én akkor is jobb politikus vagyok, ha kézenállva kell kifejteni a véleményem olyan politikai problémákról, melyekről ezek nem is tudnak?
Ha azt gondolja – joggal – hogy ezek a vesztes választás után mind-mind mennek a levesbe, legfeljebb a dekoratívabbja megy biodíszletnek Viktor mögé, a recept meg megy a következő szakácskönyvbe?
Mi van, ha azt gondolja, hogy az idő neki dolgozik, hiszen amit Orbán csinál, az úgysem tartható fenn örökké, a következő ciklus pedig ahhoz éppen elég, hogy politikailag megerősödjék?
Mi van, ha azt mondja, hogy négy év alatt megszervezek egy korszerű választási tömegpártot, melynek ez az összefogás jó csírája lett volna, de ezek nélkül a macskajancsik nélkül is megoldható a dolog, hiszen nem tehetséges politikusokról van szó, hanem álomvilágban élő amatőrökről?
Azt mondják a megszólított pártok, hogy Gyurcsány ultimátumot adott, és vezetőik sértett pofákat vágnak.
Hát igen, van egy pont, amikor a döntéseket meg kell hozni.
Ha eszük lenne, akkor tudnák, hogy más a politikai taktika akkor, ha egy pártszövetség tagjaként szeretne valaki választást nyerni, meg akkor is, ha valaki önállóan indul.
Mert ha önállóan indul, akkor ne siránkozzanak, ha húszasával lépnek át a DK-ba kiábrándult szocialista párttagok, ha a DK - összehasonlítva pártjaikat - felmutatja, hogy mennyivel különb, mennyivel hitelesebb náluk, mennyivel korszerűbb, reálisabb és életszerűbb a programja, mint a „Csomagoljuk hungarocellbe Magyarországot” – és így tovább.
Gyurcsány és pártja egyedül ma még nem fog választást nyerni, de bent lesz a Parlamentben és el tudja majd mondani a véleményét a fennálló állapotokról, ha tetszik ellenfeleinek, ha nem.
Mert az ehhez szükséges támogatást meg fogja kapni a néptől, nemutolsósorban lelkiismeretfurdalás okán.
Gyurcsány útja hosszú menetelés lesz, de ez az ember kitartó és következetes.
Aki arra számít, hogy hamar kifullad, annak rosszabb a memóriája, mint ellenfeleinek lelkiismerete.
Érdekes lesz a soron következő három hónap…

:O)))

OSZLOPSZENTEK

Ült a Fidesz vezérkara és törte a fejét, mi hiányozhat még az országnak?
A helyzet az, hogy nehéz dolguk van, hiszen mi szép és jó adható volt, azt már mind odaadták a népnek, a rezsi is egyre csökken, a pártközeli közgazdászok azt prognosztizálják, hogy a választások napján be lehet jelenteni a negatív rezsit, nevezetesen a választó a fogyasztásmérő által mutatott mennyiség szerint készpénzt vehet fel a helyi Fidesz-irodában.
De az úton nincs megállás, a jóhoz ugyanis hamar hozzá lehet szokni.
Új és új ingerek kellenek,emellett a piszkos anyagiak mellé lelki táplálék is kell a magyarnak!
Először az vetődött fel, hogy írják meg a csángó himnuszt – „Maroknyi csángó magyar szívvel csángál, Atilla népe megtiporva nyög…”- vagy valami ilyesmit.
Aztán elvetették az ötletet, mert nem találtak csángó kötődést a Vezér családfáján, az utolsó szabad gyököt beáldozták már Szent Orbánnak, aki Felcsút határában felajánlotta országunkat a Szűzanyának, de az ötlet ízlelgetése asszociációkra serkentette a fürge fideszes agyakat.
Szűzanya – Semjén – gigaszobor, amint Mária a Dunába dobni készül a Jézuskát – szobor – méggigább szobor – emlékmű – oszlop!
A Vezérnek tetszeni fog!
Magát a Vezért jelképezi!
A brainstorming valamelyik résztvevője felrikkantott: Tetszeni hát, kis ember nagy oszloppal jár, fallikus szimbólum!
Tegyünk a tetejire szökőkutat is!
A többiek gyorsan körülnéztek, hogy látta e valaki, hogy elröhögték magukat, aztán megnyugodtak és nekiláttak a feljelentés megfogalmazásához.
A gomb imígyen hát megvolt, már csak a kabátot és a szabót kellett megtalálni, de ez nem okozott gondot, hiszen mi lehetne nép és időszerűbb, mint elkezdeni a felkészülést 2018-ra, 1848, a fiatal demokraták első forradalmának százhetvenedik évfordulójára?
Igaz, menet közben kiderült, hogy a második, az úgynevezett fülkeforradalom nem létezett, mivel létezése alkotmányossági és legitimációs problémákat vethetett volna fel az ellenzék egy nemkívánatos győzelme esetén, de ez a kis zavar könnyedén áthidalható, majd valamelyik közeli történész megcsinálja hozzá az ideológiai hátteret.
Szobrásznak meg ott van Marco Casagrande 1848-ból, aki kész „Szabadságoszlop” tervet hagyott az utókorra. A művész jó klerikális kapcsolatai dacára a forradalom bukása után nem kapott megbízásokat az új rezsimtől, talán nem lépett be kora Magyar Művészeti Akadémiájába, holott ez megoldhatta volna minden problémáját.
Így viszont van egy használható terv, egy hazafias szobrász, akinek ugyan máshol volt hazája, de legalább itt üldözték, és van egy hervadhatatlan előnye: nem kell fizetni a terveiért.
Már csak egy kérdés maradt hátra: a szobor felállításának helye.
Nem lehet ennek a problémának elég nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen a műalkotás egy jó helyszínválasztással más minőségi szintre lépve olyan új értéket nyerhet, melyről megalkotója nem is álmodhatott, viszont megvalósítását felettébb kívánatossá teszi azok számára, kik a pénzesláda kulcsa felett diszponálnak.
Hogy mindjárt egy példát is hozzak, az sem piskóta, hogy egy komplett múzeumi negyedet kell felépíteni azért, hogy a kormányzói lakosztály felszabaduljon a Budai Várban – minden pénzt megér az alcsúti herceg kényelme és a történelmi kontinuitás - de hogy az építkezés során el lehet takarítani a jobboldal által vadul gyűlölt és vaskefének nevezett ötvenhatos emlékművet, az lesz a tejszínhab a tortán.
Ez a rohadt emlékmű magával a létével emlékezteti ugyanis Nagyurunkat arra a napra, amikor páncélozott BMW-jében kissé elbüdösödve elpucolt az elvetélt puccs színteréről, meg arra, hogy ugyanakkor egy nagyorrú fickó az üvöltő, őrjöngő, motorbőgető csőcselék kellős közepén, a beszari államelnök távollétében volt elég tökös ahhoz, hogy térdet hajtson a forradalom emléke előtt.
Na, majd ezt a MÉH-telepet is el lehet pucolni, de most az a feladat, hogy a Nagy Nemzeti Fallosznak megfelelő helyet keressünk.
Nem kellett sokáig várni, az éceszgébereknek azonnal beugrott a Szabadság tér, hiszen ott is áll egy emlékmű, amit jó lenne eltakarítani.
Pedig – szerintem - az ma a legfontosabb emlékmű Magyarországon, jómagam alkotmányos kötelességévé tenném a mindenkori magyar miniszterelnöknek, hogy évente keresse fel, hajtson térdet előtte, és gondolkodjon el a második világháború és a nácizmus kiszolgálásának, horribile dictu alkotó alkalmazásának tanulságain, aztán egy évig folytathatja munkáját - csak előtte még kötelezően meg kellene néznie a Szálasi akasztásáról készült filmet is.
A Szabadság tér egyébként is érzékeny pontja a jobboldalnak, hisz szívük sajog a fájón hiányzó Irredenta Emlékműért, mely mellett oly szépen lehetne lengetni az árpádsávokat.
Meg aztán ez a tervezett oszlop olyan egyszerű, szép, magyarembernek is érethető lenne, tán még Tarlós főpolgármesternek és Wittner művészettörténész asszonynak is tetszene, hiszen olyan korszerű.
Talán lehetne még rá felvésni egy-két pamutgombolyaggal játszó macskát, bőgő szarvast, csörgődobbal közmunkában táncoló cigánylányt, azzal lenne teljes a mű.
A Nagy Fallosz – a mi Szeretett Vezérünk szobra - hiánypótló is lenne, hiszen negyvennyolcas emlékmű alig százötven – kétszáz van, és ebben a számban nem szerepel Kossuth Lajos egyetlen szobra sem, jóllehet de szép lenne, ha legalább egyet, a szakáll nélküli, női ruhában menekülő nagy államférfiút láthatnám bronzba öntve.
Hogy mikor lesz itt méltó emlékműve az első világháború magyar halottainak, a második világháború katonai és polgári, zsidó áldozatainak, azt csak a jóég tudja.
Pedig 1848 százhetven éves évfordulójánál az első világháború kitörésének vagy befejezésének századik évfordulója, vagy második világháborús vereségünk és nemzeti szégyenünk, a holokauszt közelgő hetvenedik évfordulója talán inkább indokolná az emlékműállítást.
Mindenesetre most tízmillió forintot utaltak ki az oszlop előkészítő munkáinak költségeire.
Hogy hadd populizzak kicsit: a tél első napjáig tizenegyen fagytak meg Magyarországon.
Persze fontossági sorrend is van a világon…

:O)))

SZAKSZERVEZETI ÖSSZEBÚTOROZÁS

A szocializmus vérben tocsogó esztendeiben, az elnyomott emberek  nyaralócskáinak bográcsai mellett, sörösüveggel a kézben volt az elnyomottak kedvenc vicce, hogy a világon három abszolút felesleges dolog van: a férfiak csöcse, a pápa pöcse meg a szakszervezet.
Növelte a vicc sikerét az, ha a hallgatók között ott volt valamelyik szakszervezeti bizalmi, neadjisten maga a vállalati SZB-titkár, aki nem mert nem röhögni együtt a többiekkel, hiszen ha felhúzza az orrát, akkor oda a tömegtámogatás, ami egy szakszervezeti funkcionáriusnál életveszélyes tud lenni.
Hát, a fene tudja, hogy mi ennek a magvas megállapításnak az igazságtartalma, mindenesetre a magyar társadalom az elmúlt negyedszázadban kipróbálta, hogy mire megy szakszervezetek nélkül.
Hát tönkrement, de a mai magyar szakszervezeti vezetőket látva az sem kizárt, hogy a szakszervezetekkel együtt harcolva már fele idő alatt is tönkrement volna, amilyen tehetségdömping árasztotta el a szakszervezeti apparátust.
A sokat próbált szervezet pedig a munkásság és az alkalmazottak érdekvédelmében eltöltött évei, a múltja alapján dicsőségesebb jelenre lehetett volna predesztinálva.
A magyar szakszervezeti mozgalom bő másfél évszázados múltra tekinthet vissza, hiszen már 1848-ban bérharcot folytattak, megkötötték az első, mai fogalmak szerinti ágazati kollektív szerződést, utána pedig – egészen 1946-ig – a munkavállalók érdekképviseletében tették dolgukat.
Rengeteget tettek a szervezett munkásságért a gazdasági követeléseken túl is, aki erről szeretne hiteles képet látni maga előtt, az olvassa el Marosán Györgytől a Tüzes kemence című könyvét, abban plasztikus képet láthat a két világháború közötti munkásmozgalomról, a célokról és a módszerekről.
Olvashat a könyvtárakról, dalárdákról, színjátszó körökről, önképzésről – hihetetlenül érdekes világra nyit ablakot a kor felettébb népszerű Buci Gyurija, aki számára a sors különös kegyetlensége lehetett, hogy még megláthatta a rendszerváltás rémálmát.
Ha fiatalabb, ő is olyan lehetett volna, mint a feltámadt Lenin, aki az Auróráról üzent Brezsnyevnek: Itt állok a fedélzeten, kezdhetjük!
De hát a rendszerváltás akkor is tönkretette volna a szakszervezeti mozgalmat, ha nem hordozza magában a szocializmus visszásságait, a sztálini szakszervezeti modell maradványait, mely a szervezetet csak transzmissziós szíjnak tekintette a Párt és a munkásság között.
A nemzetközi tőke a rendszerváltás éveiben Magyarországban elsősorban piacot és olcsó, képzett  munkaerőt látott, ez a szemlélet aztán együtt járt a magyar nagyüzemi szervezett munkásság szétverésével, a nagyüzemek és munkahelyeik megszűntetésével, és aki ezt nem értette első szóra, annak is el kellett jutnia az agyáig, legkésőbb akkor, mikor a Csepel Művekben kinyitott az első marcipánkészítő manufaktúra.
Ahol sokan dolgoznak egy helyen, ott van esélye a szerveződésnek, főként, ha a gazdasági követelések indokoltak, de műkörmös szakszervezetet szervezni macerásabb, sok szaladgálással jár és nincs ki ellen harcolni, legfeljebb egy másik műkörmös ellen.
A világ egyébként is megváltozott, a súlypontok eltolódtak, a termelés és a szolgáltatások aránya megváltozott, ezt Orbán Viktoron kívül már szinte mindenki tudja, ő meg elakadt az ipari-technikai forradalomnál, de lehet, már a géprombolásoknál tart.
Mindegy, majd Széles Gábor felvirágoztatja a hazai ipart, az ő perpetuum mobile-je rá lesz kötve a az Orbán Viktor Művek csatabárd és nyílpuskagyárának gépeire, forognak a tengelyek, csattognak a transzmissziós szíjak, csak úgy ömlik a sok nyílpuska és csatabárd, ipari világhatalom leszünk!

A Négycsöcsű söntés mögötti két különtermében meg ott ülésezik majd a két szakszervezet két sztrájkbizottsága, ennyi kell legalább ahhoz, hogy legyen kivel összeveszni, hadd röhögjön Orrnicska Lajos Mihály, a Csatabárd és Nyílpuska ZRt. elnök-vezérigazgatója a sok marhán…
A világ már csak ilyen, elültetjük a magot, kikel a növény, virágot bont, büdösködik kicsinyt majd vagy termést hoz, vagy menet közben lelegeli a liba.
De, ha termést hozna is, jön ősszel valaki ekével-tárcsával-boronával és a növénynek annyi, tavasszal lehet újra vetni.
Nálunk évelő növény nem létezik, itt mindig mindent újra kell kezdeni.
Itt a rendszerkonform szakszervezeti vezető azzal kezdi karrierjét, hogy elolvassa a Jimmy Hoffával foglalkozó szakirodalmat, elmélkedik egy sort azon, hogy harmincnyolc évi nyomozás után máig sem lehetett fellelni a kissé anyagias munkásvezér földi maradványait, majd ehhez képest szabályozza harcos kiállását.
Aki ebben a szabályozásban eléri a mester fokozatot, az szervezetére is áldást hoz - most például a vasutasok kaptak fejenként harmincötezret – és megkapja a Gaskó István díjat, mely egy kortárs magyar művész kinetikus szobra lesz, mely egy monumentális, hungarocellből megszobort segg előtt lengedező nyelvet ábrázol, titánból és krómacélból.
Természetesen a szocreál szabályainak megfelelően, hadd értse még akár a Tarlós-Wittner képzőművészeti szakértői team is…
Szóval, meg kell kezdeni az érdekvédelmi szervezetek megteremtését a semmiből, ami nem lesz könnyű, egyrészt, mert a hatalom a bátraknak rojtosra rugdalja a fenekét, és nem mindenki mazochista milliomos, másrészt meg a bátor vállalkozó körülnéz, elhúzza a száját, és maga elé dünnyögi: ezeknek? Így aztán maradnak a jelenlegi szervezetek, melyek közül kettő most egyesül, gondolom, hogy érdemes legyen kibérelni egy fürdőszobát, ha kongresszust tartani támadna kedvük, de még ez sem biztos, hiszen adtak maguknak egy év türelmi időt.
Hogy ezeknek emberek ezért a tevékenységért még tagdíjat is fizetnek - ez felfoghatatlan.
Régen is volt szakszervezeti tagdíj, de akkor legalább volt üdültetés, segély, támogatás, fityfene, de ma mi van?
Nagy jövő előtt áll a magyar szakszervezeti mozgalom, a mai szakszervezeti vezetőkhöz képest Nagy Sándor hajdani MSZOSZ elnök maga volt a kétlábon járó harcos munkásmozgalom.
Ma félnek a kormánytól, félnek a multitól, félnek a magyar vállalkozótól és félnek a munkástól, de legeslegjobban a munkától félnek.
Jelzem, a magyar vállalkozó általában rosszabb, mint a multi, mert míg a multi kizsákmányolásának áldozatává válni nem egy ok az öngyilokra, addig egy helyiérdekű kócerájban kizsákmányoltnak lenni és naponta háromszor kezet csókolni a büdöstalpú tulajnak - nem egy örömünnep.
Na, ott próbáljon meg szakszervezeti vezér lenni Gaskó, az a kunszt, nem a csutkásokat hülyíteni.
Mindenesetre egységben az erő, Gaskó meg jelenleg az Erős Pista, habár vörösnek nem mondható.
Már csak arra leszek kíváncsi, mikor a vasutasok szakszervezeti dalárdája egy esetleges kormányváltás után felveszi a repertoárra a „Mátészalka gyászban van, Gaskó Pista szarban van” című világslágert.
Szívesen hallgatnám.

:O))))

EGY A TÁBOR, EGY A ZÁSZLÓ, EGY A HÁZ

Még mindig lebeg – hogy vallási eredetű hasonlattal illusztráljam – mint Mohamed koporsója, ég és föld között Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, mert bár a törvényben előírtnál sokkal több, tizennyolcezer tagot igazolt, az állami procedúra még mindig tart.
Ha sikerrel jár az egyház, akkor úgynevezett bevett egyház lesz és akkor – esetleg – visszakaphatja azt a technikai számot, melyre hivatkozással hívei adójuk egy százalékát egyházuknak adhatják, ezzel segítve nemes és Istennek tetsző céljaik elérését.

Az egyházak körüli cirkuszt természetesen a felebaráti szeretet jegyében, egyházi körökből kiindulva rendezték.
Akik kitalálják, hogy melyik egyház volt a kezdeményező, azok között kisorsolok egy Semjén Zsoltot, a madarak védőszentjét ábrázoló szentképet, melyen a szentéletű férfiú éppen egy nyárilúd nyakát vágja el.

Akik azt is meg tudják mondani, hogy a prófétai küllemű Iványi Gábor mivel haragította magára az egyik  gyermekét nála kereszteltető Orbánt, azok között aranyozott keretben egy olyan képet sorsolok ki, melyen a mélyen hívő pártnélküli pártvezér éppen egy fecske fejét roppantja össze egészséges fogaival.

Szóval nincs rendben itt az egyházakkal semmi, az állam már megint belepofázik az állampolgárok hitéletébe, és nem adok sok időt, megint feláll az Állami Egyházügyi Hivatal, melynek feje vélhetőleg a konfliktuskezelésben igen járatos Balogh József lesz, íróasztala alatt a vak komondorral – neki mindegy, szoknya-szoknya.
Iványi lelkész és egyháza arról híres, hogy a szegényeket segíti, Semjén fővadász egyháza meg arról, hogy pont leszarja a szegényeket.
Viszont úgy hajtja a pénzt, hogy Rózsa Sándor pironkodva forog a sírjában, a rákötött generátor meg feleslegessé teszi a paksi bővítést, pedig Ormicska már számít rá…

Ha Ferenc pápa egyház-reformálási törekvései kudarcba fulladnak, hát nem lesz egyszerű helyzete a katolikus egyháznak, habár egy-két évszázadig akkor is képesek lesznek elműködgetni, ha híveik száma a klérus létszámával lesz egyenlő.
Talán még jobban is járnak, végtére is a boltost is legjobban vevői zavarják…
A katolikusok legalább csak pénzéhes harácsolók, akik leginkább egy bulimiás tyúkra hasonlítanak, aki már hányásig zabálta magát, de még mindig nem elég a jóból.
A reformátusok még náluk is rosszabbak, mert ők nettó kútmérgezők, akik ahelyett, hogy a társadalmi megbékélést és az ember tiszteletét vagy a krisztusi szeretetet hirdetnék, a neonáci eszmék hirdetői, vadul pártpolitizálnak, és a magyar antiszemitizmus legszebb hagyományait elevenítik fel.
Ők próbálják megteremteni a százezreket a doni vágóhídra küldő, a vidéki magyar zsidóságot teljes egészében a megsemmisülésbe küldő Horthy kultuszát, ők azok, akik immár évtizedek óta képtelenek európai módon viselkedni.

Ami azt illeti, a zsidó felekezet sem lehet túl büszke magára a maga kis megalkuvásaival, a hatalomhoz való törleszkedésével, pedig ők pontosan tudják, hogy miről van szó.
Egy zsidó nem lehet olyan ostoba, hogy bedőljön egy ilyen primitív kókler albérleti dumáinak, aki mellesleg csendes mosollyal nézi, hogy potenciális szövetségesei milyen vidáman ápolják a szép magyar antiszemita, rasszista hagyományokat.
Ezenközben persze mindent megtesz azért, hogy a Római Katolikus Egyház vezető szerepét ne veszélyeztesse semmi és senki, és miközben buzgón szidja az internacionalizmust és az Európai Uniót, elfeledkezik arról, hogy a katolikus egyháznál internacionalistább szervezet nincs a világon.

Még a Szovjetunió fennállásának idején is volt valamelyes függetlensége a magyar állampártnak, emellett magyarnak hívhatta magát – a katolikusok számára még ez sem engedélyezett.
Horn Gyula a vatikáni szerződésben lemondott a magyar állam ezer éven keresztül féltve őrzött főkegyúri jogáról is, és sem a jobboldaliak által irányított, enyhén szólva is nacionalista magyar állam, sem a magyar klérus nem nagyon hemzseg, hogy államának ezt a jogosítványát visszaszerezze.

Az pedig, hogy fény derüljön az egyházon belüli ügynökök személyére, maga az utópia.
Hogy akármelyik nagyegyház ott tegyen-vegyen a szegények környékén, olyan istenfia nincs, legalábbis Csenyétén egyet sem lehet látni képviselőik közül, a gazdátlan református parókiát földig rombolták, a templom berendezését feltüzelték, lelkész meg nincs, ez maga a senkiföldje, az afrikai dzsungel a bennszülöttekkel, akiknek még egy törzsfőnökük sincs.
De akkor hol vannak a misszionáriusok?

Nagy bajban van az a hívő, aki ma szervezett formában, közösségében szeretné dicsérni az Urat, mert ha nem vak, akkor igen szomorú dolgokat lát.
Papjai – tisztelet a kivételnek – ügyeskednek, saját szabályaikat sem tartják be, a bővérű református püspök az íróasztalán keféli a soros szépasszonyt, a katolikus papok pedig házvezetőnőnek hívják a feleségeiket, nem fizetnek adót a bevételeik után, bitangkasszát működtetnek, püspökeik stadionépítési terveken törik a fejüket, miközben híveik szó szerint megfagynak vagy éhenhalnak.

A zsidó felekezetek torzsalkodnak, és a pénzért kiszolgálják az ellenük fenekedőket, ha egy jó szót hallanak, akkor hajlonganak, mintha a Siratófal előtt dávenolnának, ahelyett, hogy tiltakoznának napjaink neonáci randalírozásai ellen.
Maradnak a kisközösségek, de amelyik kicsit is nagyobbra nő, az elkezd hasonulni a többiekhez, és a bevett egyház státuszáért eladja magát a hatalomnak.

Iványi lelkésznek sem lenne talán ekkora gondja, ha legalább egy rádiót gründolt volna, de Iványi lelkész élhetetlen, ő – ehelyett - inkább ételt osztott a szegényeknek, meg óvodát szervezett a hajléktalanok gyermekeinek.
Mindenesetre, akik a mai nagyegyházaktól azt várják, hogy majd segítik eligazodásukat az Ég és a Föld dolgaiban, hát ne nagyon számítsanak sikerre.
Nagyon úgy látszik, hogy az Úr megelégelte méltatlan szolgáinak viselt dolgait, és meg fogja büntetni őket.
Márpedig, akit az Úr meg akar büntetni, annak először elveszi az eszét.

Jelenleg – nagyon úgy tűnik – ebben a fázisban vagyunk…

:O)))

STADIONDÖMPING

Valaki megmondhatná már ennek az idiótának, hogy a futballt nem stadionok, hanem csapatok játsszák, a csapathoz meg játékosok kellenek, akik általában nem a stadionokban szedik fel az ehhez szükséges tudást, hanem iskolai pályákon, tornatermekben, strandon, grundon, libalegelőkön - szóval ott, ahol általában a gyerekek megfordulnak.
Ma már a libalegelőn sincs foci, viszont a libák is tehetségesebben terelgetik a labdát, mint korunk profi magyar labdarúgói…
Na persze, az istenadta tehetség sem hátrány, meg a természetes kiválasztódás sem, ami az én gyerekkoromban (Sándor-Göröcs-Albert-Tichy-Fenyvesi) még úgy ment, hogy aki legjobban játszott, az választhatott a többiek közül csapattársakat, akinek meg sok volt a pénze, az nem futballakadémista lett, hanem megengedtük neki, hogy hozza a labdáját és ha szépen nézte a játékot, akkor beállhatott tíz percre.
Ez a tíz perc sem volt kellemes, mert ilyenkor kapott a delikvens három hosszú labdát meg egy köténycselt, ettől aztán azonnal belátta, hogy vannak nála jobbak is és a továbbiakban maga is megéretéssel fogadta, mikor lecserélték, szinte megkönnyebbült.
Hej, de szép is lenne, ha a politikusokkal is el lehetne ezt játszani, milyen jól mutatna Mesterházy, amint a meccs végén a hóna alá kapja a lasztit, vagy Botka kapufának…
Mindenesetre a Gyagya már megint stadiont épít, hogy nőne köröm a csúnyájára, már megint milliárdokat szór ki azt ablakon, pedig ebben az országban ezer helye lenne a pénznek.
Sajnos, itt csak két helye van, az egyik az ő zsebe, a másik meg az emlékművei, melyekkel örök emléket akar állítani annak a csak Szent Istvánhoz, vagy IV. Bélához hasonlítható történelmi személyiségnek, akit reggelente a tükörben lát.
Rendezettebb demokráciákban az olyan miniszterelnököt, aki a gatyából kilógó seggű népének kenyér helyett stadionokat akar adni, már régen kötelezték volna, hogy vegyen részt egy olyan speciális vizsgálaton, melynek végén komoly nemzetközi hírnévnek örvendő pszichiáterek nyilatkoznak arról, hogy alkalmas-e feladata ellátására, vagy jobban jár az ország, ha vesz neki egy zsák legót meg egy gumilabdát.
Most éppen huszonegymilliárdért építene-bővítene huszonhat stadiont, véleményem szerint két okból: az egyik ok a pénz, mert ebből a huszonegy milliárdból jutna bőven neki is, - aki azt gondolja, hogy Simicska puszira kapja a Közgépnek a megrendeléseket, az nyugodtan hihet a gólyamesében is.
A másik ok az lehet, hogy ha a hálátlan népnek menet közben megjönne az esze, és esetleg elhajtaná őt a francba, akkor is maradjon utána emlékmű.
A szobor nem jó, ez nem is oly régen nyilvánvalóan be is bizonyosodott, mert még ha hungarocell helyett acélból való volna is (sztálin, így hívják, ugye az acélból készültet a Putyin-dülőben…), akkor is ledönthető lenne, de egy stadiont ledönteni azért már nehézkes, bár nem kivitelezhetetlen.
Azért valaki kivihetné Akasztóra, egy kis kulturális programra, melynek fénypontja a stadion megtekintése lenne, melynek rekonstrukcióját elmulasztani kimondott bűn, hiszen a környék az ő leghívebb támogatóinak szülőföldje, a széleslátókörű magyar földműves évszázadok óta háborítatlan élőhelye, akiket még nem rontott meg ez a cintányéros cudar világ…
Hajdan Stadler is nyomot akart hagyni a világban, de csak romot hagyott, könnyen járhat ő is így.
Repkednek a milliárdok, hasít a gazdaság, mint mondta a Mi Reménységünk, ami csak azért vicces, mert nagyon tudtak poénkodni a Pannon Pumán – jelzem, jogosan – erre most hasítunk.
Hát nem mondom, van egy-két mutató, amire büszkék lehetünk, például arra a huszadik helyre, melyre a korrupciós rangsorban foglalunk el az Unió huszonnyolc országa között – figyelem, itt a huszonnyolcadik a legkorruptabb!
Szóval nem mi vagyunk még a legrosszabbak, de csak azért nem, mert az állam kikényszerített dotálása a bankok és egyéb gazdálkodó szervek tekintetében nem játszik, továbbá azt sem, mikor egy gazdálkodó szervezet azért ad az adójából a felcsúti stadion építésére, hogy az állami szervek – neadjisten az adóhatóságok - békén hagyják.
De ilyenre nem derülhet fény, hiszen mégiscsak hogy venné az ki magát, hogy a vezér hátsó udvarában épített stadionra a Lázár testvérek által juttatott nyereség kevesebb, mint a CBA által elsikkasztott ÁFA?
Lesz itt forrás dögivel, hiszen Vezérünk takarékos ember, aki nagy tehetséggel csoportosítja át a pénzeket az érdemtelenektől az arra érdemesek zsebébe, odafigyel az utolsó fillérre is, mot például megvonatta Nyers Rezsőtől a nyugdíjpótlékot, ettől majd felvirágzik a haza!
Hogy ennyire pitiáner, kicsinyes aljadékok intézhessék az ország ügyeit, ez bizony nagyon sajnálatos.
Nyers Rezső volt ugyanis a szocializmus idején az élhető társadalom egyik megteremtője, a reformok atyja, és nem lehetett arról sem hallani, hogy ő verte volna gumibottal laposra Orbán terhes édesanyjának, a párttitkár elvtárs egyébként szánnivaló és tisztességes feleségének a hasát, amitől aztán ilyen ocsmány féreg lett a kisded.
Hogy az ilyesmire ki adott ezeknek felhatalmazást, az rejtély, de hogy egy demokratikus választás nem, az biztos.
Mindenesetre, ha ez a nép – beleértve a lagymatag és langyos ellenzéket is - jövő tavasszal nem rendez nagytakarítást a politikában, akkor megérdemli a sorsát.
Itt a tél, a lelátókat is belepi a hó, bánatos lesz az az ezer ember, aki még a fociért jár focimeccsre ebben az országban, nem pedig az adrenalin, vagy a sportágból szakítható pénz miatt.
vagy aki a lelátón a szotyolát köpködve nem futballozó fiatalokat, hanem adható-vehető tenyészállatokat lát maga előtt, a sport tiszta eszméjének nagyobb dicsőségére.
Mindenesetre hasít az ország, melynek vezére maga a hasíték az ország tomporán.
Van minek örülnünk.

:O)))

ÁLLAM ÉS POLGÁRAI

Majd jól jön az az életben még valaha, ha az állampolgár már gyermekkorában egész héten tanulja a teremtés történetét, lesi a felhőket, hogy melyikről lógatja a lábait egy szakállas bácsi, majd a hetedik napon megpihen - aztán ez így megy tovább, míg csak be nem fejezi iskoláit.
Ha meg nem az Ótestamentumból vagy az Újtestamentumból akarja elsajátítani az élethez szükséges ismereteket, akkor majd ír neki etika tankönyvet valamelyik jobboldali ateista (abortusz=gyilkosság, homoszexualitás= betegség, maszturbálás=gerincsorvadás, stb…), hiszen az etika is olyan, mint a foci, nem kell okvetlen miniszterelnöknek lenni, hogy az ember értsen hozzá, legfeljebb az alkalmi szakértő nem fogja telecsinálni az országot stadionokkal. De azt nyilván el tudja mondani, hogy nem helyes, ha a cigányok lopnak, és nem szabad megdugni a szomszédasszonyt, aki a más felesége hálistennek, de ha nem a más felesége, hanem mondjuk éppen nincs neki ura és parancsolója, akkor az persze határeset, mert gyermekáldás hiányában a nemzet kihal, meg különben is - Kinder, Küche, Kirche, Kurva.
Így aztán majd csupa-csupa szilárd erkölcsiségű emberke kerül ki a magyar közoktatásból, ettől nemzetünk felvirágzik, még a gyerekeknek is kevésbé puffad üres pocakjuk az éhezéstől, és felnövekedve majdan az emberiségért és a nemzetért érzett felelősségtől áthatva tisztogatják a falvak útjai mellett az árkokat.
Ha pedig eljön hozzájuk az Úr – mármint a Polgármester Úr – és felkínál egy említésre méltó összeget, mely ebben a népességcsoportban húsz forintnál kezdődik, valamint egy bográcsban főtt tőgyepörköltet, sok majorannával, krumplival, akkor nem hezitálnak, hanem erkölcsösen a kormánypártra adják voksukat.
De nem csak a szegényebb néprétegek virágoznak fel attól, ha erkölcsileg kiokosodnak, hanem a magát keresztény/eztmostmellőzzükel úri középosztálynak tartó társadalmi réteg gyermekei is, akiknek a fejére, ha a polcnak dőltek otthon, nem fedő vagy lábas esett, hanem a Révai Nagylexikon.
Merthogy a Sátán (keresztneve Feri…) alattomos, és mindenhová beteszi patás lábait, nagy, tülök orrát és lompos farkát - aki nem hiszi, olvasson Magyar Nemzetet, már ha nincs jobb dolga.
Ellenben azokkal a hétköznapi ismeretekkel, melyek ahhoz kellenének, hogy a mai fiatal értse az őt körülvevő világot, a napi politikát, azokkal baj van.
Az rendben van, hogy egyébként is kommunistagyanús felmenői a kérdést úgy oldják meg, hogy kijelentik, őket nem érdekli a politika, de ez persze nem akadályozza meg őket abban, hogy időről-időre megfellebbezhetetlen kijelentéseket tegyenek, például szidják a liberális férgeket, akik meg akarják akadályozni őket a szabad cselekvésben, meg akarják fosztani őket az önmagukért viselt felelősség felemelő érzésétől.
Az is megesik a nagy tolongásban, hogy az államnak felróják, hogy nem tart mindent kőkemény kezében, hiszen ha például csak az árakat kézben tartaná, akkor az egyén élete boldog lenne, nem úgy, mint ezek alatt a piszkos kommunisták alatt, aki a piacot ajánlgatják, ahol mindenki összevissza ugat, nincs két egyforma ár sem, márpedig rend nélkül nincs felvirágzás: ein Volk ein Reich, ein Führer!
Hihetetlen butaságokkal találkozik az ember, aki elköveti azt a hibát, hogy embertársaival meg szeretné értetni, hogy éppen mit is művelnek vele azok, akiket nyálcsorgatva bámul, ájultan tisztel, és akiknek minden szavát, mint tiszta forrásvizet issza.
A mai magyar iskolát  nekik találták ki, hiszen oly sok szép tudományt tanítanak gyermekeiknek, csak olyan tudományokat nem, melyek ahhoz lennének szükségesek, hogy eligazodjanak az életben.
Ha megkérdezed korunk magyarját, hogy mifene is az a demokrácia, akkor megtudod, hogy demokrácia az a felettébb kívánatos politikai állapot, mikor ő mondja meg a tutifrankót, ha megkérdezed, hogy mi az a konzervativizmus, akkor a Globust emlegeti, vagy a Bonduelle-t. Nem ért semmit a hatalmi ágak szétválasztásának szükségességéből, a hatalmi fékek és ellensúlyok rendszeréből, hótthalovány lövése sincs arról, hogy miért jó a szekularizált állam, ami különben is román találmány, szegény Tőkést is szekularizálta a komcsi Csaú.
Mifene az az ateizmus, melyik világvallás mit hirdet, milyen szervezettel próbálja a többi vallás Istenét taccsra tenni, mi az a vallási fundamentalizmus és miért lenne kívánatos az államnak békén hagyni az egyházakat.
Ha valaki meghallja, hogy a nálunk működő Katolikus Egyház nem magyar szervezet, hanem egy nemzetközi vallási szervezet helyi fiókirodája, el sem hiszi, pedig a Pápának nagyobb hatalma van a magyar katolikusok felett, mint Brezsnyevnek a magyar kommunisták felett volt hajdan.
De azt sem ismerik a fiatalok, hogy hogyan működik az állam, melyek a hatalmi ágak, melyiknek mihez van joga és miért baj az, ha még oly rokonszenves is a Vezér, de belepofázik egy másik hatalmi ág dolgaiba.
Nem tudják például azt sem, hogy mihez van joga a rendőrnek, mihez nincs, hogy kell eljárni, ha jogtalanság éri, ettől a fejekben zavar keletkezik, melyet a rendőr aztán kénytelen gumibottal helyreütni.
Nem tudják, hogy az állam milyen szociális intézkedésekkel próbálja a legszegényebbeket életben tartani, nem tudják, hogy mennyi a családi pótlék, azt sem, hogy mennyi a rendszeres szociális támogatás, ebből aztán az jön ki, hogy buta elveket szajkóznak - főleg azok, akiknek egy vasárnapi ebédje többe kerül, mint egy háromgyermekes munkanélküli cigánycsalád élelemre jutó havi pénzkerete.
Nem tudják, hogy miért fontos a választás, hogy hogyan lopják el tőlük a beleszólás jogát saját sorsukba, alig tudnak valamit.
Az ismeretek hiánya meg azt eredményezi, hogy hülyére veszik őket és kihasználják tájékozatlanságukat azok az okos politikusok, akik bár ezekkel az ismeretekkel tisztában vannak, mégis, saját érdekeik mellé tudják állítani őket, létérdekeikkel szemben.
Mindig felingerel, amikor a különféle oktatási reformokról hallok, főként az általános iskolával kapcsolatban.Talán egyszer át kellene gondolni azt, hogy az a fontosabb, hogy a nyolcadikos deriváljon és titráljon, vagy az, hogy értse az őt körülvevő világot és értsen a fogamzásgátláshoz – például. De persze én örök elégedetlen vagyok, és ezzel a magatartásommal valószínűleg ki is lógok a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből.
Csak le ne csapkodják a kilógó részeim…

 :O))))

KAPUZÁRÁS ELŐTTI PÁNIK

Vége van a szemérmes tolvajok korának, vége azoknak az időknek, amikor pitiáner kis tolvajok mai mércével mérten pitiáner összegeket loptak pironkodva, pártjuk érdekére hivatkozva, majd a kizsarolt összeg felét veszélyességi pótlékként lenyúlva.
Eljött a brutális rablások kora.
Nincs már itt magyarázkodás, pedig milyen jókat lehetett nevetgélni anno a kínszenvedésen, mellyel a rablóbanda megpróbált ideológiát gyártani a fosztogatásokhoz, nincsenek itt már nemzetiszínű mázzal sem leöntve az ügyek, nincs semmi más, csak a pőre erőszak.
Ma olvastam valakitől, hogy Orbán azért nem tiltakozik az ellen, hogy maffiának nevezik őket, mert arra számít, hogy maga a vád is félelmet gerjeszt az emberekben – holott, a szerző szerint a helyzet nem ilyen rossz, hiszen még nem öltek meg senkit.
Én úgy pontosítanám ezt a mondatot úgy, hogy tudomásunk szerint még nem öltek meg senkit, habár ennek ellentmondanak az elmúlt évtizedek eseményei, a szervezett bűnözés elleni küzdelmet megyei szinten irányító rendőr halálától Vancsik képviselő furcsa balesetéig, a bizonyítékot használhatatlanná tevő főrendőrtől – mai minisztertől - a Nógrádi testvérek vallomásáig.
Dejszen nem kell ahhoz ölni, hogy rettegjen a nép, retteg az mindjárt, ha az a veszély fenyegeti, hogy kiveszik a kenyeret a szájából, és ha retteg, akkor kussol.
Másképp mivel lehetne magyarázni, hogy nem veri ki a biztosítékot, hogy a kiemelt adózók kiemelt nagyságrendű tolvajlásait leleplező adóhivatali tisztviselőket úgy hajtják el az ügynek még a környékéről is, mint a vetésbe tévedt libát, és még örülhetnek is, hogy egyelőre nem mennek a levesbe?
Mivel lehetne magyarázni, hogy abban az országban, ahol egy zárt körben elhangzott „kurva ország” kifejezés hallatán lángba borult Budapest, most senki nem emel szót semmi ellen, most ha az ebédlőasztalán dugják az asszonyt, a dohányzóasztalon meg a lányát, akkor is kussol a magyar?
Vagy lehetséges, hogy anno nem is a nép volt olyan rettenetesen felháborodva, hanem csak azok, akiket megfizettek?
Jön a választás, és bár hihetetlenül öntelt képpel pöffeszkednek a Fidesz prominensei, de Orbán szinte eltűnt a hazai pályáról – aki nem beszél, az nem hibázhat alapon, - vélhetőleg, Matolcsynak sem köszönhette meg a harcos kiállását.
Lehet, ő is megy majd Párizsba, mint a családi titkokat kifecsegő és szinglihordákkal fenyegető Mikola.
Nem biztos, hogy a nagy magabiztosság mögött nincs nagy majré, hiszem a nép elcsendesedése nekik is feltűnhetett, nem egy jó jel, nincs ellene eszköz és ki tudja, mi játszódik le a magyar speciálisan bekötött agyában – megjósolhatatlan.
Márpedig a választási rendszer olyan, hogy aki nyer, az nagyon nyer, és ha nagyon nyer, akkor nagyon nagy pofonokat tud osztani.
Azon töröm a fejem mostanában, hogy a demokratikus ellenzéknek deklarálnia lenne érdemes az Alaptörvény azonnali hatályon kívül helyezésének szándékát, vagy ráérnek majd a választások után, Orbán puccskísérlet miatti megvádolásával és letartóztatásával egyidőben meghirdetni?
Meg, hogy mi legyen a TEK jól kiképzett harcosaival, akik végső soron nem eszmei alapon azok, akik, hanem ideológiamentes zsoldosok?
Azon is gondolkodtam már, hogy a Fidesz esetleges választási veresége esetén vajon átadná-e békésen a hatalmat, vagy ehhez szét kellene verni a futballhuligánokat, sokkal erőszakosabban, mint 2006-ban?
Meg azon is, hogy mit lehetne kezdeni Polt Péter ügyészségével?Mit lehetne kezdeni Áderral, Szájerral, Kövérrel, meg a többi puccsistával?

Szóval nincs ok az irigységre, nincs az az Audi, ami megérné egy ilyen intézkedés-sorozat megterhelését, pszichikai feszültségét és a valóságos életveszélyt, amivel járna.
Érdekes helyzet lenne, egyben persze félelmetes is.
Mindemellett kívülnézetből most úgy tűnik, hogy a Fideszes fiúk ki akarják még használni az időt, ameddig kétharmaduk van, ameddig még övék a hatalom, és ügyeskednek ezerrel.
Betelepítik hűbéreseik trafikjaiba a lóversenyfogadást – olvashatták a Keresztapát – levágatják a nullás sütésű lovak fejét, ha valaki okoskodna, ne kerüljenek zavarba, ha egy lófejet az ágyába kell tenni, egyben a CBA-s Lázár testvéreknek is elsimogatják a pályát - ügyeskednek szakadatlanul.
Soha nem voltam elégedetlen a fantáziámmal, el tudtam képzelni mindig ezt-azt, de a mai állapotok még legvadabb álmaimban sem ködlöttek fel.
Tudtam, hogy mi legfeljebb Balkán felső feltételes megállóhely vagyunk, de hogy ráverünk egy kanyart bármelyik banánköztársaságra, azt azért nem képzeltem volna.
Hát, majd meglátjuk, az utolsó időszak sorsdöntő lesz, ki mit fog lépni.
Meglátjuk, hacsak a tények ismeretében nem úszik majd könnyben a szemünk.

:O)))