A szocializmus vérben
tocsogó esztendeiben, az elnyomott emberek nyaralócskáinak bográcsai
mellett, sörösüveggel a kézben volt az elnyomottak kedvenc vicce, hogy a
világon három abszolút felesleges dolog van: a férfiak csöcse, a pápa pöcse meg
a szakszervezet.
Növelte a vicc sikerét az, ha a hallgatók között ott volt valamelyik szakszervezeti bizalmi, neadjisten maga a vállalati SZB-titkár, aki nem mert nem röhögni együtt a többiekkel, hiszen ha felhúzza az orrát, akkor oda a tömegtámogatás, ami egy szakszervezeti funkcionáriusnál életveszélyes tud lenni.
Hát, a fene tudja, hogy mi ennek a magvas megállapításnak az igazságtartalma, mindenesetre a magyar társadalom az elmúlt negyedszázadban kipróbálta, hogy mire megy szakszervezetek nélkül.
Hát tönkrement, de a mai magyar szakszervezeti vezetőket látva az sem kizárt, hogy a szakszervezetekkel együtt harcolva már fele idő alatt is tönkrement volna, amilyen tehetségdömping árasztotta el a szakszervezeti apparátust.
A sokat próbált szervezet pedig a munkásság és az alkalmazottak érdekvédelmében eltöltött évei, a múltja alapján dicsőségesebb jelenre lehetett volna predesztinálva.
A magyar szakszervezeti mozgalom bő másfél évszázados múltra tekinthet vissza, hiszen már 1848-ban bérharcot folytattak, megkötötték az első, mai fogalmak szerinti ágazati kollektív szerződést, utána pedig – egészen 1946-ig – a munkavállalók érdekképviseletében tették dolgukat.
Rengeteget tettek a szervezett munkásságért a gazdasági követeléseken túl is, aki erről szeretne hiteles képet látni maga előtt, az olvassa el Marosán Györgytől a Tüzes kemence című könyvét, abban plasztikus képet láthat a két világháború közötti munkásmozgalomról, a célokról és a módszerekről.
Olvashat a könyvtárakról, dalárdákról, színjátszó körökről, önképzésről – hihetetlenül érdekes világra nyit ablakot a kor felettébb népszerű Buci Gyurija, aki számára a sors különös kegyetlensége lehetett, hogy még megláthatta a rendszerváltás rémálmát.
Ha fiatalabb, ő is olyan lehetett volna, mint a feltámadt Lenin, aki az Auróráról üzent Brezsnyevnek: Itt állok a fedélzeten, kezdhetjük!
De hát a rendszerváltás akkor is tönkretette volna a szakszervezeti mozgalmat, ha nem hordozza magában a szocializmus visszásságait, a sztálini szakszervezeti modell maradványait, mely a szervezetet csak transzmissziós szíjnak tekintette a Párt és a munkásság között.
A nemzetközi tőke a rendszerváltás éveiben Magyarországban elsősorban piacot és olcsó, képzett munkaerőt látott, ez a szemlélet aztán együtt járt a magyar nagyüzemi szervezett munkásság szétverésével, a nagyüzemek és munkahelyeik megszűntetésével, és aki ezt nem értette első szóra, annak is el kellett jutnia az agyáig, legkésőbb akkor, mikor a Csepel Művekben kinyitott az első marcipánkészítő manufaktúra.
Ahol sokan dolgoznak egy helyen, ott van esélye a szerveződésnek, főként, ha a gazdasági követelések indokoltak, de műkörmös szakszervezetet szervezni macerásabb, sok szaladgálással jár és nincs ki ellen harcolni, legfeljebb egy másik műkörmös ellen.
A világ egyébként is megváltozott, a súlypontok eltolódtak, a termelés és a szolgáltatások aránya megváltozott, ezt Orbán Viktoron kívül már szinte mindenki tudja, ő meg elakadt az ipari-technikai forradalomnál, de lehet, már a géprombolásoknál tart.
Mindegy, majd Széles Gábor felvirágoztatja a hazai ipart, az ő perpetuum mobile-je rá lesz kötve a az Orbán Viktor Művek csatabárd és nyílpuskagyárának gépeire, forognak a tengelyek, csattognak a transzmissziós szíjak, csak úgy ömlik a sok nyílpuska és csatabárd, ipari világhatalom leszünk!
Növelte a vicc sikerét az, ha a hallgatók között ott volt valamelyik szakszervezeti bizalmi, neadjisten maga a vállalati SZB-titkár, aki nem mert nem röhögni együtt a többiekkel, hiszen ha felhúzza az orrát, akkor oda a tömegtámogatás, ami egy szakszervezeti funkcionáriusnál életveszélyes tud lenni.
Hát, a fene tudja, hogy mi ennek a magvas megállapításnak az igazságtartalma, mindenesetre a magyar társadalom az elmúlt negyedszázadban kipróbálta, hogy mire megy szakszervezetek nélkül.
Hát tönkrement, de a mai magyar szakszervezeti vezetőket látva az sem kizárt, hogy a szakszervezetekkel együtt harcolva már fele idő alatt is tönkrement volna, amilyen tehetségdömping árasztotta el a szakszervezeti apparátust.
A sokat próbált szervezet pedig a munkásság és az alkalmazottak érdekvédelmében eltöltött évei, a múltja alapján dicsőségesebb jelenre lehetett volna predesztinálva.
A magyar szakszervezeti mozgalom bő másfél évszázados múltra tekinthet vissza, hiszen már 1848-ban bérharcot folytattak, megkötötték az első, mai fogalmak szerinti ágazati kollektív szerződést, utána pedig – egészen 1946-ig – a munkavállalók érdekképviseletében tették dolgukat.
Rengeteget tettek a szervezett munkásságért a gazdasági követeléseken túl is, aki erről szeretne hiteles képet látni maga előtt, az olvassa el Marosán Györgytől a Tüzes kemence című könyvét, abban plasztikus képet láthat a két világháború közötti munkásmozgalomról, a célokról és a módszerekről.
Olvashat a könyvtárakról, dalárdákról, színjátszó körökről, önképzésről – hihetetlenül érdekes világra nyit ablakot a kor felettébb népszerű Buci Gyurija, aki számára a sors különös kegyetlensége lehetett, hogy még megláthatta a rendszerváltás rémálmát.
Ha fiatalabb, ő is olyan lehetett volna, mint a feltámadt Lenin, aki az Auróráról üzent Brezsnyevnek: Itt állok a fedélzeten, kezdhetjük!
De hát a rendszerváltás akkor is tönkretette volna a szakszervezeti mozgalmat, ha nem hordozza magában a szocializmus visszásságait, a sztálini szakszervezeti modell maradványait, mely a szervezetet csak transzmissziós szíjnak tekintette a Párt és a munkásság között.
A nemzetközi tőke a rendszerváltás éveiben Magyarországban elsősorban piacot és olcsó, képzett munkaerőt látott, ez a szemlélet aztán együtt járt a magyar nagyüzemi szervezett munkásság szétverésével, a nagyüzemek és munkahelyeik megszűntetésével, és aki ezt nem értette első szóra, annak is el kellett jutnia az agyáig, legkésőbb akkor, mikor a Csepel Művekben kinyitott az első marcipánkészítő manufaktúra.
Ahol sokan dolgoznak egy helyen, ott van esélye a szerveződésnek, főként, ha a gazdasági követelések indokoltak, de műkörmös szakszervezetet szervezni macerásabb, sok szaladgálással jár és nincs ki ellen harcolni, legfeljebb egy másik műkörmös ellen.
A világ egyébként is megváltozott, a súlypontok eltolódtak, a termelés és a szolgáltatások aránya megváltozott, ezt Orbán Viktoron kívül már szinte mindenki tudja, ő meg elakadt az ipari-technikai forradalomnál, de lehet, már a géprombolásoknál tart.
Mindegy, majd Széles Gábor felvirágoztatja a hazai ipart, az ő perpetuum mobile-je rá lesz kötve a az Orbán Viktor Művek csatabárd és nyílpuskagyárának gépeire, forognak a tengelyek, csattognak a transzmissziós szíjak, csak úgy ömlik a sok nyílpuska és csatabárd, ipari világhatalom leszünk!
A Négycsöcsű söntés
mögötti két különtermében meg ott ülésezik majd a két szakszervezet két
sztrájkbizottsága, ennyi kell legalább ahhoz, hogy legyen kivel összeveszni,
hadd röhögjön Orrnicska Lajos Mihály, a Csatabárd és Nyílpuska ZRt.
elnök-vezérigazgatója a sok marhán…
A világ már csak ilyen, elültetjük a magot, kikel a növény, virágot bont, büdösködik kicsinyt majd vagy termést hoz, vagy menet közben lelegeli a liba.
De, ha termést hozna is, jön ősszel valaki ekével-tárcsával-boronával és a növénynek annyi, tavasszal lehet újra vetni.
Nálunk évelő növény nem létezik, itt mindig mindent újra kell kezdeni.
Itt a rendszerkonform szakszervezeti vezető azzal kezdi karrierjét, hogy elolvassa a Jimmy Hoffával foglalkozó szakirodalmat, elmélkedik egy sort azon, hogy harmincnyolc évi nyomozás után máig sem lehetett fellelni a kissé anyagias munkásvezér földi maradványait, majd ehhez képest szabályozza harcos kiállását.
Aki ebben a szabályozásban eléri a mester fokozatot, az szervezetére is áldást hoz - most például a vasutasok kaptak fejenként harmincötezret – és megkapja a Gaskó István díjat, mely egy kortárs magyar művész kinetikus szobra lesz, mely egy monumentális, hungarocellből megszobort segg előtt lengedező nyelvet ábrázol, titánból és krómacélból.
Természetesen a szocreál szabályainak megfelelően, hadd értse még akár a Tarlós-Wittner képzőművészeti szakértői team is…
Szóval, meg kell kezdeni az érdekvédelmi szervezetek megteremtését a semmiből, ami nem lesz könnyű, egyrészt, mert a hatalom a bátraknak rojtosra rugdalja a fenekét, és nem mindenki mazochista milliomos, másrészt meg a bátor vállalkozó körülnéz, elhúzza a száját, és maga elé dünnyögi: ezeknek? Így aztán maradnak a jelenlegi szervezetek, melyek közül kettő most egyesül, gondolom, hogy érdemes legyen kibérelni egy fürdőszobát, ha kongresszust tartani támadna kedvük, de még ez sem biztos, hiszen adtak maguknak egy év türelmi időt.
Hogy ezeknek emberek ezért a tevékenységért még tagdíjat is fizetnek - ez felfoghatatlan.
Régen is volt szakszervezeti tagdíj, de akkor legalább volt üdültetés, segély, támogatás, fityfene, de ma mi van?
Nagy jövő előtt áll a magyar szakszervezeti mozgalom, a mai szakszervezeti vezetőkhöz képest Nagy Sándor hajdani MSZOSZ elnök maga volt a kétlábon járó harcos munkásmozgalom.
Ma félnek a kormánytól, félnek a multitól, félnek a magyar vállalkozótól és félnek a munkástól, de legeslegjobban a munkától félnek.
Jelzem, a magyar vállalkozó általában rosszabb, mint a multi, mert míg a multi kizsákmányolásának áldozatává válni nem egy ok az öngyilokra, addig egy helyiérdekű kócerájban kizsákmányoltnak lenni és naponta háromszor kezet csókolni a büdöstalpú tulajnak - nem egy örömünnep.
Na, ott próbáljon meg szakszervezeti vezér lenni Gaskó, az a kunszt, nem a csutkásokat hülyíteni.
Mindenesetre egységben az erő, Gaskó meg jelenleg az Erős Pista, habár vörösnek nem mondható.
Már csak arra leszek kíváncsi, mikor a vasutasok szakszervezeti dalárdája egy esetleges kormányváltás után felveszi a repertoárra a „Mátészalka gyászban van, Gaskó Pista szarban van” című világslágert.
Szívesen hallgatnám.
:O))))
A világ már csak ilyen, elültetjük a magot, kikel a növény, virágot bont, büdösködik kicsinyt majd vagy termést hoz, vagy menet közben lelegeli a liba.
De, ha termést hozna is, jön ősszel valaki ekével-tárcsával-boronával és a növénynek annyi, tavasszal lehet újra vetni.
Nálunk évelő növény nem létezik, itt mindig mindent újra kell kezdeni.
Itt a rendszerkonform szakszervezeti vezető azzal kezdi karrierjét, hogy elolvassa a Jimmy Hoffával foglalkozó szakirodalmat, elmélkedik egy sort azon, hogy harmincnyolc évi nyomozás után máig sem lehetett fellelni a kissé anyagias munkásvezér földi maradványait, majd ehhez képest szabályozza harcos kiállását.
Aki ebben a szabályozásban eléri a mester fokozatot, az szervezetére is áldást hoz - most például a vasutasok kaptak fejenként harmincötezret – és megkapja a Gaskó István díjat, mely egy kortárs magyar művész kinetikus szobra lesz, mely egy monumentális, hungarocellből megszobort segg előtt lengedező nyelvet ábrázol, titánból és krómacélból.
Természetesen a szocreál szabályainak megfelelően, hadd értse még akár a Tarlós-Wittner képzőművészeti szakértői team is…
Szóval, meg kell kezdeni az érdekvédelmi szervezetek megteremtését a semmiből, ami nem lesz könnyű, egyrészt, mert a hatalom a bátraknak rojtosra rugdalja a fenekét, és nem mindenki mazochista milliomos, másrészt meg a bátor vállalkozó körülnéz, elhúzza a száját, és maga elé dünnyögi: ezeknek? Így aztán maradnak a jelenlegi szervezetek, melyek közül kettő most egyesül, gondolom, hogy érdemes legyen kibérelni egy fürdőszobát, ha kongresszust tartani támadna kedvük, de még ez sem biztos, hiszen adtak maguknak egy év türelmi időt.
Hogy ezeknek emberek ezért a tevékenységért még tagdíjat is fizetnek - ez felfoghatatlan.
Régen is volt szakszervezeti tagdíj, de akkor legalább volt üdültetés, segély, támogatás, fityfene, de ma mi van?
Nagy jövő előtt áll a magyar szakszervezeti mozgalom, a mai szakszervezeti vezetőkhöz képest Nagy Sándor hajdani MSZOSZ elnök maga volt a kétlábon járó harcos munkásmozgalom.
Ma félnek a kormánytól, félnek a multitól, félnek a magyar vállalkozótól és félnek a munkástól, de legeslegjobban a munkától félnek.
Jelzem, a magyar vállalkozó általában rosszabb, mint a multi, mert míg a multi kizsákmányolásának áldozatává válni nem egy ok az öngyilokra, addig egy helyiérdekű kócerájban kizsákmányoltnak lenni és naponta háromszor kezet csókolni a büdöstalpú tulajnak - nem egy örömünnep.
Na, ott próbáljon meg szakszervezeti vezér lenni Gaskó, az a kunszt, nem a csutkásokat hülyíteni.
Mindenesetre egységben az erő, Gaskó meg jelenleg az Erős Pista, habár vörösnek nem mondható.
Már csak arra leszek kíváncsi, mikor a vasutasok szakszervezeti dalárdája egy esetleges kormányváltás után felveszi a repertoárra a „Mátészalka gyászban van, Gaskó Pista szarban van” című világslágert.
Szívesen hallgatnám.
:O))))
12 megjegyzés:
Ilyen hajnali órán efféle gondolataim támadnak a cikk olvastán: a szakszervezeti vezetőket akárcsak az egyházi vezetőket tartsák csak szépen el a tagok illetve a hívek, az általuk meghatározott szinten...A nyolcvanas években volt utoljára dolgom a szakszervezettel, amikor is kilépési szándékomat jeleztem a bizalminak. Szegény majdnem összecsinálta magát ijedtében, nem volt szokás ugyanis akkoriban. Nem volt rá precedens. Gaskó Pistához mérve így utólag szinte rendes ember is volt szegény. Egy május elsejei felvonulás miatt tört ki a háború, szerinte kötelező vonulni. Elé tettem a kollektív szerződést és kértem mutatná már meg, hogy mely pontja írja nekem elő, hogy bárhol, bármikor, bármilyen okból vonulgassak fel és alá. Persze nem tudott ilyet mutatni, de ettől kezdve "pöttyös" lettem...A munkámba nem tudott belekötni, arra gondosan ügyeltem, de betartott amikor csak tudott...
Az egyesülés tényét és mikéntjét illetően az MSZOSZ honlapjáról http://www.mszosz.hu/hu/
hozom:
Létrehoztuk!
2013. december 6.
Magyarország legnagyobb érdekvédelmi szervezete jött létre
Az ASZSZ, az MSZOSZ és a SZEF egyesülését szentesítő alakuló kongresszus péntek kora este befejezte munkáját. Ennek eredményeként, az Autonóm Szakszervetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) integrációjával Magyarország legnagyobb - mintegy 250 ezer taggal rendelkező – érdekvédelmi szervezete alakult meg, amelynek célja a hatékonyabb munkavállalói érdekképviselet – hangsúlyozták a Magyar Szakszervezeti Szövetség alapító kongresszusán az egyesülő konföderációk vezetői.
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke megnyitó beszédében kiemelte: az új szövetség egyszerre tömöríti a legtöbb közszférában, közszolgáltatásban és a legtöbb versenyszférában dolgozó tagot.
A kongresszus a délután folyamán megválasztotta a szövetség tisztségviselőit. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke Pataky Péter (MSZOSZ), alelnöke Székely Tamás (ASZSZ) és Varga László (SZEF), Rajcsányiné dr. Gróf Gabriella (MSZOSZ) a GEB elnöke lett.
Ez a Gasko egy nyilvanvalo fidesz elkotelezett, az eddigi tevekenysege a tisztan vett erdekvedelemmel koszonoviszonyban sincs. Hogy mit ugralt ez a fszfej 2010 elott, arra mindenki emlekszik - es hogy most mekkora pici a pfaja arra is. Emiatt ez, meg mas szakszervezetek is (pl. a volt BKV szakszervezet) a jelenlegi formajukban csupan politikai nyulvanyok (most persze majdnem kizarolag fidesz nyulvanyok). Persze az is igaz, hogy ez is a hetkoznapok emberenek elsilanyult elet- es tarsadalom-szemlelete miatt van. Mennyibe kerult volna anno a vasutasoknak kilepni abbol a szervezetbol, amely mindenfele mondvacsinalt ugy miatt sztrajkba rancigalja oket? Ehhez aztan nem kellet volna nagy batorsag, de meg erre sem voltak kepesek, es inkabb tovabb tompitottak az amugy is eltompult agyukat a gasko meg az orban szovegeivel.
Az előbbi hírhez annyit, hogy - nem véletlenül - az egyesülésből kimaradt Orbán 2 rendületlen támogatója, a Gaskó és Palkovics nevével jelzett 2 konföderáció.
Miközben számomra feledhetetlenül és megbocsáthatatlanul 2007-től, de főként 2008-ban, az ún. 300 Ft-os népszavazáskor az akkor legnagyobb, és korábban világosan baloldali szellemiségű MSZOSZ - szerintem a politikai megalkuvás és vakság etalonjaként - beállt Orbánék szekértolójaként a Gyurcsány-kormányt nyíltan és élesen támadók közé.
Aztán 2010-ben rohadtul meg voltak lepve, hogy nincs szerencséjük: Orbánék a szakszervezetek leplezetlen ellehetetlenítésére irányuló húzásai láttán jó ideig hang nem jött ki a torkukon a döbbent csalódástól.
Az tény, hogy nincs könnyű dolguk, ha az alapvető érdekvédelmi és érdekképviseleti feladataikat el akarják látni. Mert a jócskán megcsappant apparátusokban vannak, akik tényleg elkötelezetten teszik a dolgukat. És nemcsak a politikai környezet miatt. Tapasztalatuk, hogy a cégek közül a multiknál esélyesebb a törvényes munkaidő, bér, munkakörülmények terén a megállapodás elérése és betartatása, mint a hazai vállalkozások tulajdonosaival vagy menedzsmentjével. A multik ugyanis a technológia mellett ide hozták magukkal az anyacégnél már bejáratott és természetes kapcsolat gyakorlatát is a partner szakszervezetekkel. Azaz ők többségükben nem irtják nyíltan és tűzzel-vassal eleve a szakszervezeti szerveződéseket, ha nem is rajonganak értük, nem rúgják ki azonnal azokat, akik valami szakszervezeti tisztséget vállalnának.
Mígnem pl. a CBA-hoz a szakszervezet a lábát be nem teheti.
Kedves PuPu !
Mit is lehet ehhez hozzátenni ?
Ezek is mi vagyunk !
Mi hoztuk létre és tartjuk el ezeket a ......szakszervezeteket !
Mi ülünk fel nekik és hagyjuk őket látszólag "dolgozni".
Érdekvédelem ?
Kinek az érdeke ?
Na, itt kezdődik a probléma !
Hogy is énekelték ?
A probléma, mi magunk vagyunk !
Üdv sphagin.
Majd Édeske megvalósítja a Gaskó-emlékmű-tervet.
(Ugye Édeske?)
És ehhez mit szóltok?
Nem szorosan vág ide, ettől függetlenül megdöbbentő! Egyik nap felhívott egy idős barátom, aki ügye intézése közben áthaladt az I. kerületi Pauler utcán. Amikor a rendőrség épületével átellenben elhaladt, valami furcsa érzése támadt. Felnézett az épület oromzatára, amely szépen fel volt lobogózva. A haza iránti szeretet és büszkeség öntötte el az ő szívét, amikor felfedezte a piros-fehér-zöld trikolórt, mellette pedig az Európai Unió csillagos zászlaját. Azonban tekintete tovább siklott és akkor megdermedt: ott lengedezett az ÁRPÁDSÁVOS is! Először azt hitte nyilas pártház lett vagy legalábbis a Jobbik pártközpontja. Ez a feltevése hamar elpárolgott, mert rendőröket látott ki- és bemenni, valamint ott álltak a csíkos rendőrautók is. Gyorsan elsietett, mert korára való tekintettel megélte a 40-es éveket és nagyon rossz emlékek kezdtek kavarogni a fejében. Gyorsan tovasietett.
Kérdésem: mi épül itt? Egyébként tudom a választ.
Ha nem közel három millió magyar munkavállaló és Magyarország jövője volna a tét, kedvem is volna ezen az irónian mosolyogni, na meg, ha a szerző csupa hazugságot írna itt le, akkor aztán önfeledten kacagni is tudnék rajta, de sajnos igaza van.
Mentségünkre csak egy dolgot tudok felhozni, hogy semmivel sem vagyunk jobbak, de rosszabbak sem, a Deákné vásznánál. A magyar szakszervezetek sem tudnak jobbak, demokratikusabbak, lenni, mint a magyar demokrácia úgy általában. Nem értjük még a demokráciát, keveset nyírtuk még azt a füvet ahhoz, hogy dús és szép zöld legyen, a fű helyett inkább egymást nyírjuk.
Ahogy írod is, a multinacionális cégek magyar menedzsmentjének, és a magyar kis és nagyvállalkozóknak halvány elképzeléseik sincs a demokratikusvezetési módszerekről, az aztán igazán a fejétől bűzölgő hal, hogy a magyar politikai elit bábszínházat csinált az országházából, és éppen napjainkban alázza a demokrácia legszentebb intézményét a választásokat.
DE, mielőtt félreértenétek, egyáltalán nincs szándékomban menteni a szakszervezeti mundér becsületét, már csak azért sem tehetem, mert egészen biztos vagyok abban, hogy modern, demokratikusan felépülő szakszervezetek nélkül nem lesz magyarországi kilábalás, ugyan úgy nem, ahogyan a rendszerváltáskor szétvert szakszervezetek hiánya miatt valósulhatott meg az a közrablás, ami kifosztotta hazának, földönfutóvá tett hárommillió munkavállalót.
Nem kevesebb vár, a mai szakszervezetek megújulásán dolgozókra, mint ezeknek a hibáknak a korrigálása.
Remélem, hogy a felismerésen már túl vagyunk, most már én is, a tempósabb cselekvést hiányolom.
Végül engedj meg két pontosítást. A Gakó Ligája nem vesz rész a szakszervezeti összefogásba, és nem kettő, hanem három szakszervezeti tömörülés döntött a közös szakszervezeti szövetség létrehozására, amely jelenleg közel negyed millió tagot számlál és ettől jóval több munkavállalót képvisel.
Nem értem,miért nem hoznak létre a szakszervezeti tömörülések egy vegyes rendszert.Az ágazati mellett területi alapút is,Majd az öt -tíz fős cégek tulajdonosait is kész helyzet elé állítani.Még ahhoz sem lenne közük hogy ki tagja a szakszervezetnek.25 éve meg kellett volna tenni.O.
Ágazati, meg területi alapú szakszervezetek. Nem is értem!
Valamikor régen frissen végzett szakmunkás voltam a Vegyesipari Javító Vállalatnál. A kollégáim mondták, hogy lépjek be a szakszervezetbe, mert ha gondom van, bajba kerülök, akkor a szakszervezet segít majd és a tagdíj sem magas, ki lehet bírni.
Anyám, aki kettőnket nevelt egyedül, négy hónap múlva elhunyt.
Mondták, hogy keressem meg a szakszervezeti elnököt. Megkerestem.
Hunyorogva rám nézett és megkérdezte mióta vagyok tag, én meg mondtam, hogy négy. Kicsit fészkelődött majd azt mondta, hogy
összesen mintegy 1200 forintjuk van és a régebbi tagokat kell segíteniük... Mire én azt mondtam, hogy nekem csak egy anyám volt és köszönöm szépen, azzal visszaadtam a szakszervezeti igazolványomat.
Azóta évtizedek teltek el és az a véleményem alakult ki, hogy Magyarországon a szakszervezeti vezetők az ilyen Gaskó félékben öltenek testet. Erősek, nagy dumások, szép fizetést harcolnak ki maguknak, megvehetők és többnyire alkoholisták.
Üdv: premontrei
Ezek vagyunk. Nem kell szégyelni, csak el kell ismerni.
Tisztelettel daczu.
"aki számára a sors különös kegyetlensége lehetett, hogy még megláthatta a rendszerváltás rémálmát."
Éppen az álmát nemigen zavarta semmi és senki...
Megjegyzés küldése