MINDEN MEGY TOVÁBB...

Gyászol a világ és siratja az áldozatokat.
Mécseseket gyújtunk, összegyűlünk, hogy együtt nyilváníthassuk ki együttérzésünket a családtagoknak, a francia nemzetnek, Európának.
Közben az utca embere retteg, egy hangos dörrenésre pánikban menekül, ellenséget keres és talál, persze nem azokban, akik a helyzetet előidézték.
Így fog ez menni darabideig, megvernek majd egy-két arab öregasszonyt, aki hazafelé tart az utcán, robogó autóból lelőnek az arab negyedekben néhány suhancot, aztán egy idő után csökken a figyelem, lazul az ellenőrzés.
Valahol a Közel keleten, egy sikátor mélyén vagy egy előkelő palotában találkozik majd két ember, az egyik kimond egy városnevet és átad egy köteg pénzt, a másik pedig mélyen meghajolva kihátrál a szobából, és néhány hónap múltán lehet ismét gyertyákat gyújtani.

Az utca embere pedig azt hiszi, hogy ha bezárkózik szobájába, akkor biztonságban van, de ez a hit illúzió, a mai világban az ilyen szobák úgy tűnnek el egyik percről a másikra, mintha sohasem léteztek volna.
Mégis, sokan ezt hiszik megoldásnak, „zárjuk le a határokat!” - mondják és fel sem merül bennük, hogy a határok állandóan zárva vannak, kivéve a határátkelőket, meg kivéve, amikor politikai célból ráengedjük az országra a menekülteket, ellenőrizetlenül.
Szinte mindenki a felszínt kapirgálja, az embereknek pedig nincs kedvük a dolgok mélyére ásni, hiszen ki az a bolond, aki erőlködik, ha az orra elé tolnak egy egyszerű megoldást is.

Pedig lenne itt min spekulálni, hiszen a probléma meghaladja azt a szintet, melyet egy nagyonokos terrorista elő tudna idézni a világban.

Az összes nagyhatalom a pályán van, valamennyien éppen áldozati pozícióban, semmi nem mutat arra, hogy változtatni akarna valaki.
Aki bombázott, az tovább bombáz, Amerika, mint előkelő idegen szemlélgeti a helyzetet, pedig volna itt néhány kérdés, melyekre közösen kellene megkeresni a választ.
Az első mindjárt maga az Iszlám Állam, melynek létrejötte a mai napig ködbe vész.
Igen rövid idő alatt jött létre, látszólag a semmiből, és ezt nem lehet azért egyetlen kaporszakállú imám tevékenységének se tulajdonítani.
Amerika kivonult Irakból, hatalmi és katonai vákuumot hagyott maga után, ezt töltötte be előzékenyen a kalifátus.

A szervezet nem egy egyszerű terrorista sejt, hanem magát államnak nevező szervezet, saját hadsereggel, mely korszerű fegyverekkel rendelkezik.

A Közel-Keleten katonát találni egyszerű – olcsó az emberélet – de felfegyverezni őket olyan fegyverekkel, melyek az iraki és szír reguláris erőkkel folytatott harcban is megállják a helyüket már körülményesebb - kivéve ezt az esetet.
Itt ugyanis az amerikaiak otthagytak az iraki hadseregnek például kétezer háromszáz felfegyverzett harcjárművet, - Humweet – melyet aztán az iraki hadsereg előzékenyen otthagyott a sivatagban – katonás rendben – a kalifátus akkor még mezítlábas harcosainak.
Kétségkívül a fantáziámmal lehet baj, de nem tudom elképzelni, hogy az amerikaiak ezt ne vették volna észre, és ha észrevették, akkor ne tudták volna megsemmisíteni az egész kontingenst, beleértve azt a  minimálisan is negyven darab M1A1 harckocsit, melyet szintén ajándékba felejtettek a terrorállamnak még azelőtt, hogy harcba vetni módja lett volna.
Ezzel aztán az ütőképesség rendben is volt, Aszad elnök meg a kurdok nézhettek ki a fejükből – lám, így jártak.

Aztán, ugye, a háborúhoz három dolog kell, mondá Clausewitz, ebből az egyik a pénz, a másik kettő pedig dollár és angol font.
A pénz nem terem a datolyapálmán, azt valahogy meg is kell szerezni.
Terroristát etetni, reguláris hadsereget fenntartani nem olcsó mulatság, de akinek olajkútjai vannak, az könnyen boldogul.
Márpedig a kalifátus által birtokolt területeken vannak olajmezők, melyek zavartalanul ontják a fekete aranyat, melynek ellenértéke akadálytalanul csurog be a terroristák kasszájába.

Emlékszem, amikor anno Irak megtámadta Kuvaitot, lángoltak az olajkutak, most meg – érdekes módon – minden olajkút zavartalanul üzemel, egy se ég, pedig egy olajkutat lebombázni nem egy nagy kunszt.
Persze, ha a mi érdekeltségünk, vagy érdekünk fűződik a kitermeléshez, akkor nehéz meghozni egy ilyen döntést, hiszen újra üzembe helyezni sokkal körülményesebb, mint üzemben tartani.


Az olajat el is kell adni, és én már megint csak csodálkozni tudok, hogy a világ fejlett pénzügyi rendszere, a nyugati országok verhetetlen titkosszolgálatai képtelenek megállapítani a vevőt, a nyersanyag célállomását.

Amennyiben el lehetne zárni az olajcsapot, elzárták a pénzcsapot is, ez esetben pedig nincs fegyver és lőszerutánpótlás, úgyhogy az államnak, amelyik csak nevében állam, befellegzett.

Apropo állam.
Az állam - szervezet.
Kivéve itt, mert itt a miniszterelnök valószínűleg maga Allah, aki személyesen adja ki az utasításokat a terrorcselekmények elkövetésére, merthogy a kalifátusnak nincs látható szervezete.
Ha lenne, fel lehetne térképezni és ki lehetne iktatni a vezetőket, persze nem lenne sétagalopp még így sem a terület pacifikálása.


A helyzetet tovább bonyolítja a siíta-szunnita ellentét, amely mögött szintén hatalmi megfontolások húzódnak meg.
A térségben igen erős a siíta Irán befolyása, ez pedig a frászt hozza Szaud-Arábiára, mely nem igazán érdekelt az Irán által támogatott szíriai elnök hatalmának fenntartásában.
Az alaviták igen erős befolyással rendelkeznek a Hezbollahban, melyet az arab világban szabadságharcos szervezetként, de a nyugati államokban terrorszervezetként tartanak nyilván, és mely már rengeteg gondot okozott Izraelnek.

Ne menjünk most abba bele, hogy az angolszászoknak milyen dicstelen szerepük van a térség politikájának ilyetén alakulásában, de ebben a helyzetben visszalapátolni a szart a lóba – meglehetősen körülményes dolog.

Lehetne folytatni, de legyen elég annyi, hogy Európa itt az amerikaiak csatlósaként került képbe, ezért meglehetősen méltánytalan, hogy Amerika most igyekszik előkelő távolságot tartani a kialakult helyzettől, és krokodilkönnyekkel áztatni a meggyilkolt áldozatok sírját.
Nincs más választás, első lépésként – szinte bármi áron – le kell verni a kalifátust katonailag, helyre kell állítani Szíria szuverenitását, majd gazdaságát, és kiegyezni az érdekelt feleknek.
Utána békefenntartó csapatokat küldeni kék sisakban, visszaadva egyúttal az ENSZ tekintélyét, mert ma már éppen olyan gittegylet, mint volt a hajdani Népszövetség a II. Világháború előtt.

Az a politikus vagy írástudó, aki a nép hergelésében látja a probléma megoldását, saját népe ellensége.
Azok az emberek, akik onnan menekülnek, az Iszlám Állam terrorja elől menekülnek.
Hogy lehetnek közöttük potenciális terroristák?
Lehet, hiszen csak idén nyolcszázezren léptek be Európába.
De Párizsban csak heten voltak a gonoszok, akik elkövették ezeket a szörnyűségeket.
Heten meg bármikor be tudnak jutni Európába, ha vannak menekültek, ha nincsenek.
Béke kell legyen, mert ha béke lesz, hazaindulnak azok, akiket a helyzet elüldözött.
És akkor Mari néninek nem kell tovább rettegnie, kieresztheti a libáit az ólból, a világ ismét biztonságos lesz – annyira-amennyire…

:O)))

BLOGÁSZAT - ITT MI NYITJUK NAGYRA A SZÁNKAT!

Kedves Olvasó!

Régi ötlet kerül megvalósításra, reméljük, tetszeni fog!
Barátaimmal létrehoztunk egy felületet a napi blogtermés szemlézésére – Blogászat címmel.
Az oldal létrehozását az indokolja, hogy a világ, s benne az újságírás megváltozott.
Hol van már a régi slapaj – ma az újságokat zömében iparosok gyártják, azt pedig, hogy mit, hogyan és mikor írhatnak meg, a tulajdonosok mondják meg.
Eljutottunk oda, hogy lassan már a hírek feldolgozásának módja se különbözik.
A hajsza a nézőért, olvasóért, kattintásért oda vezetett, hogy a színvonal esett, a lapok tele vannak sajtóhibákkal, helyesírási hibákkal, tárgyi tévedésekkel és tárgyi ismeretek nélkül megírt kinyilatkoztatásokkal.
Ha azt akarjuk, hogy sok ember legyen elégedett azzal, amit olvas, kis túlzással a legbutábbat kell kiválasztanunk, és annak írni.
A népszerűség-hajhászás lefelé nivellál.
Persze a média társadalmi jelenség, és ezeknek a jelenségeknek az a tulajdonságuk, hogy nem hagyják magukat.
Így jött létre – hála az internetnek – az új műfaj, mely meghaladja és kiváltja, lehet, hogy majd le is váltja a hagyományos újságírást – nevezzük ezt az egyszerűség kedvéért blognak.
A hagyományos újságírásnál annyival több, hogy ad bizonyos interaktivitást, azonnali visszajelzést a szerzőnek (hüje vagy!), a társadalomnak, emellett roppant demokratikus, mert nem kell mindenkinek megírni, hogy milyen sukár és f@sza csávó a jelenlegi népszomorító, hanem nyugodtan elküldheti a bús Grazba, ha olyanja támad.
Viszont az a hátránya azért megvan az ügynek, hogy a blogot sokszor nem a legostobábbaknak, hanem a legostobábbak írják – viszont nem kötelező elolvasni jelenleg még egyiket sem.
A hivatásos újságírás kétféle módon reagál erre a helyzetre, egyrészt agyonhallgatja, mégcsak nem is szemlézi, másrészt, ha nincs szüksége rá a mainstream médiának, akkor a szabadúszó újságírónak nevezett állástalan a hasára írja, hogy ő blogger és elkezd támogatásért kilincselni, majd megpróbál annak megfelelően írni, amit a szponzor vélhetőleg elvár.
Az igazi blogger a média páriája, de a mai média-világban mégis ő képviseli a haladást, az új médiumok felé tett első lépést.
Viszont nem szereti senki, legfeljebb az olvasója, de sok esetben el sem jut azokhoz, akik esetleg szerethetnék.
Ehhez szeretnénk kis segítséget adni, összeszedni az internet eldugott sarkaiból is az érdekes, értékes bejegyzéseket, posztokat és naponta letenni elétek egy szubjektív válogatást, hogy ti is válogathassatok belőle, ha kedvetek van hozzá.
Ha ti is segíteni szeretnétek nekünk – mert optimizmusunk és az emberi jóságba vetett hitünk végtelen – akkor arra kérünk benneteket, hogy osszátok meg ezt a kis beharangozót és a napi olvasmányotokat, hátha ideszoknak néhányan olyanok is, aki eddig a hivatalos véleményt fogyasztották, remélhetőleg majd vidáman dőzsölnek a választékban…
Hiszünk benne, hogy jó ügyet szolgálunk.

www.blogaszat.hu

L_A
repeti
PuPu

LŐJÜK A MIGRÁNCSOKAT HALOMRA!

Párisba tegnap beszökött a Szörny, a terrorizmus szörnye.
Nem mondhatni, hogy hangtalan suhant, és a hangulat sem olyan elégikus ma ott,  mint volt hajdan Ady Párisában - a Szöny útját halottak szegélyezik.
Várható volt valami ilyesmi, hiszen az Iszlám szörnyszülött és korcs gyermeke hadat üzent a civilizált világnak, és a harchoz fegyverek kellenek.
Hatékony fegyverek.
Mi lenne hát hatékonyabb a terrornál?

A terror a fanatikusok atombombája, csak lényegesen egyszerűbb előállítani annál.
Nem kell hozzá semmi, elég lehet néhánytíz, önmagát is feláldozni hajlandó fanatikus és néhány kés - kis idő múltán képesek egy nemzet normális életét megzavarni és gyanakvást, rettegést kelteni.
Nem is csoda, hiszen a terrorizmus nem a nehezen megközelíthető politikusokat, katonákat támadja, elsődleges célpontja a hétköznapi állampolgár, a gyereke, akivel sétál hazafelé az óvodából, a menyasszonya, akivel egy kellemes estét remélve elmennek egy koncertre, vagy egy sporteseményre - jelen esetben egy barátságos labdarúgó meccsre.
A terrornak nincs konkrét, személyre szabott célja, a célpont maga a társadalom, a cél pedig a félelemmkeltés, a köznyugalom megzavarása, elégedetlenség szítása a fennálló hatalommal szemben.

Rettenetes fegyver, mert nem lehet ellene igazán hatékony küzdelmet vívni.
Ha bombával támad és az állam valami csoda folytán megtalálja a módját a robbanószerek ellenőrzésének és felderítésének, akkor a terrorista képes azonnal eszközt váltani és késsel támad, ha ez nem elég hatékony, hát halomra lövet egy rakás szerencsétlen civilt, ha nem tud csoportban támadni, hát terveket forral egy komplett városrész vagy akár város ivóvízkészletének megmérgezésére, de fogságba ejthet egy gyermekintézményt, egy buszt vagy akár az anyósodat is - igaz, visszafogadásáért váltságdíjat követelhetsz. .
Ha arra gondolunk, hogy a vegyifegyvereket a szegény államok atombombájának is szokták nevezni, hát nem jó belegondolni a kínálkozó perspektívába.

A terror pusztított már New Yorkban, Münchenben, Moszkvában, Londonban, Bécsben, felkészül Berlin, Róma, Budapest.
Igen, Budapest is - a vírus nem fog megállni a szögesdrótnál.
A terror szülőanyja a kilátástalanság és szegénység.
Vannak emberek, akiknek már a felmenői is menekülttáborokban éltek a Közel-keleten, mindenféle jövő nélkül, kilökve a politikai senkiföldjére, mint az emberek közösségének hajléktalanjai, hontalanjai.
Aki nem lát maga előtt utat, csak szögesdrótokat és kerítéseket, aki nem szerezhet értékesíthető tudást, az könnyen hisz a politikai vagy vallási köntösbe bújt világmegváltóknak, könnyen hiszi azt, hogy személyes élete feláldozásával előreviheti a közös ügyet, melynek lényegét tán meg se érti.
De nem is kell értenie, hiszen a terrorista csak egy pici csavar a pokolgépben, egy önmagában értéktelen, feláldozható alkatrész, olyan, mint a kérész a Tiszán, élete egyetlen értelme az az egy akció, melyben maga is életét adja.
Ha a társadalmat elborzasztja azt eredmény, már elérte a célját.

Minden sikeres merénylet, mely hatékony válasz nélkül marad, felér egy drága reklámkampánnyal.
Azt az üzenetet közvetíti a társadalomnak, hogy lehetsz bármennyire fejlett, gazdag és jól felfegyverzett, lám, mégis sérülékeny vagy.
Rettegj hát, mert bármikor lecsaphatunk Allah, az Amerika-ellenesség vagy a Nagy Fehér Liba nevében - az indok mindegy is.
Fanatikusok, a terror közkatonái mindig, mindenhol találhatók, itt élnek közöttünk.
Közöttük - ellentétben az őket háttérből mozgatókkal - rendkívül kevés az egyetemi tanár, annál több a primitív, iskolázatlan ember, akik addigi életük során a fizikai erőszakban találták meg a kulcsot problémáik megoldására.
Számukra az erőszak természetes, ezért is van velük szemben hátrányban a társadalom, hiszen a középiskolai történelemtanárnő számára nem természetes, hogy kapanyéllel verje a rendőrt, de ezidáig mindig akadtak nálunk is, akik az erőszakban élvezetüket lelték, és most nem az adrenalin-függőkről beszélek.

Van még egy nagy veszélye a terrorizmusnak.
Nevezetesen az, hogy megakadályozza a kultúrák békés együtt, vagy egymás mellett élését.
A merénylet nyomán már nálunk is lehet találkozni olyan megnyilatkozásokkal, melyek szerint az öngyilkos merénylők migránsok voltak, és azonnal el kell rendelni a határokon a tűzparancsot, lőjük halomra, aki be akar jönni.
A terrorizmus egyik nagy veszélye, hogy egy maroknyi ember milliókat tud megfélemlíteni.
Nem kell, hogy sokan legyenek, nem kell, hogy megmásszák az Orbánfalat, elég, ha felülnek a repülőre, és ha társaik nem robbantják fel a gépet, akkor szépen, békésen be is léphetnek a célországba, útlevéllel, vízummal.
Aztán ott megkapják azt a pár tonna műtrágyát, a néhány hordó gázolajat és már indulhat is a furgon a kijelölt cél közelébe, te meg majd a hírekből megtudhatod, hogy oda is ért.

A normális muzulmán hívő ugyanúgy utálja a terroristákat, mint te.
Egy szíriai muzulmán sokkal közelebb áll hozzád, mint saját vallása szélsőségeseihez, annál is inkább, hogy a háború előtt hozzávetőleg olyan életszínvonalon élt, mint mi, egy szekuláris államban, mint mi.
Nem lenne baj, ha a fejlődés nem azt hozná, hogy ők is, mi is egy vallási állam megfélemlített polgárai lennénk.
Ehhez az is kell, hogy gyűlöljük a terrort, a terrorizmust, de ne gyűlöljünk vallása, bőre színe vagy származása miatt senkit, hiszen ezzel csak a terroristák malmára hajtanánk a vizet.
Még akkor se, ha ezzel kedvencünk következő választási győzelmének sikeréhez szeretnénk hozzájárulni, mert a gyűlölet eszélyes fegyver, könnyen alkalmazója ellen fordulhat.

Szeresd felebarátodat, mint tenmagad, - mondja az Írás.
Nem teszi hozzá, hogy muzulmán felebarátaid kivételével, azt se, hogy szírek nem játszanak.
Sajnos, néha az az érzésem, hogy önmagunkat sem szeretjük, vagy ha igen, hát nagyon ostobán tesszük...

:O)))

HOMO HUNGARICUS

Olvasom minap, hogy újabb gimnáziumok megszűntetésére készül a Nemzet Megmentője.
Nem az első nekifutás ez, és gyanítom, nem is az utolsó.
Mi a francnak is a gimnázium a magyarnak, prímán megfelel a szakiskola is a népnek, a természetes kiválasztódás pedig majd biztosítja, hogy az arra alkalmas fiatalok svájcban szerezhessenek szakképesítést a hotel-szakmában, hogy aztán végre saját lábukra állhassanak.
Így aztán a gimnáziumok szétverésével elhárul lassan az utolsó akadály is a homo hungaricus megteremtése elől, az öntudat magasabb szintjén létező embertípus megalkotásának nincs többé gátja.
Ami azt illeti, idáig sem lehettünk túl büszkék a széles-spektrumú magyar gondolkodásra, neves egyetemi oktatók és többdiplomás polgárok is képesek voltak fittyet hányni a logika követelményeinek és lelkesen támogatták az első magyar pigmeust, de ezidáig azzal vígasztalhattuk magunkat, hogy bocsáss meg nekik urunk, hisz' pontosan tudják, hogy miért teszik
Pénzért, természetesen.

De ezután már ez a vigasz is kiesik, mint Király Viktor a Voice-ból, és tőlünk nem fog zokogva bocsánatot kérni senki, nem is nagyon lesz kinek, hiszen a kiválasztottak kiválasztottjai már régen külföldön szerzik az értékesíthető tudást, a fakó meg itthon játszik, abban a hitben, hogy ő is gimnáziumot végez.
Aki meg nem végez gimnáziumot, az egyetemet sem fog végezni, marad neki a szakképzés.
Ami azt illeti, nem is lenne ezzel semmi baj, hiszen nem kell mindenkinek filozófusnak lenni, mint ezt a kormánypárt már többször alapvetette, de azért az sem lenne baj, ha Magyarországon a szakemberek, azt úgynevezett kékgallérosok is rendelkeznének valamiféle általános műveltséggel.
Igaz, akkor nehezebb lenne beadagolni nekik azt a töméntelen marhaságot, amit ma is úgy szopnak be, mint boci a cumit, pedig az idősebb korosztákly még járt iskolába is.

A mai világnak nem elég, ha kalapácsot tudsz reszelni, vagy szemétlapátot hajtogatsz fekete-lemezből, ma esetleg oda kell állnod a számítógép-vezérelt szerszámgépek mellé és tudnod kell velük kommunikálni.
Vagy ismerned kellene, ha a kereskedelemben vagy a vendéglátásban dolgozol néhány angol kifejezést, hogy anélkül tudd ajánlani a vendégnek a libacombot, hogy a könyököd lengetve gágognál, majd rácsapnál a hölgy combjára, hogy aztán büszkén közölnéd vele, hogy plusz red káposzta - nem érted, te majom?
Az se lenne baj, ha megkérdezik tőled, hogy mit ünneplünk október 23.-án, akkor nem Petőfire tippelnél, és ha megkérdezik, hogy a turul miulyen madár, akkor tudnád, hogy nem egy óriási sas, melynek tojásából kelt ki a Mi Szeretett Vezérünk.

Megyünk szépen lefelé a lejtőn, ha így folytatjuk, lassan nem kétfelé, hanem szarteszéjjel szakad az ország.
A nemzet felemelkedését ugyanis nem a hülye frázisok biztosítják, hanem a kiművelt emberfők, melyek tulajdonosai ettől még lehetnek akár kétkezi munkások is, de semmiképpen nem lesznek olyannyira ostobák, mint amilyenekre Orbán vágyakozik.
Az ostobákkal ugyanis szót ért, azok nem érteni akarják a világot, hanem hinni.
Az okos emberekkel csak a baj van, azok mindent megkérdeznek, mindig ellenkeznek, ötletelnek, hiába nekik a mindennapi testnevelés, a labdavezetési gyakorlatok, nem nyugszanak.
Na, majd kalapácsreszelés közben leszoknak róla.

Orbán szerint egy közepesen elvégzett “csak” általános műveltséget nyújtó, de konkrét szaktudást a mellé nem adó gimnáziumi teljesítmény nem versenyképes egy jó szakmával. 

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vállalkozások sikerének akadályaként a sokszor említett tőkehiány vagy esetleg a piac szűkössége mellett van “egy másik nehézség is: el fognak fogyni Magyarországon a hadra fogható, jól képzett szakmunkások”.

“Fontos, hogy művelt embereink legyenek, de legalább olyan fontos, hogy meg is éljünk, hogy legyen aki dolgozik, aki fenntartja az országot és aztán majd, ha tehetséges, akkor a szakmunkásképző után magasabb ívű pályára is léphet”.
Vele is így kellett volna bánni hajdan, először menjen kőfaragónak és majd ha kifaragta a Pietát, akkor mehetett volna jogásznak is, talán…

A gimnáziumnak nem célja versenyezni egy szakmával, a gimnázium felkészítő egy magasabb szintű szaktudás megszerzésére, egyetemre, főiskolára, de akár egy bonyolultabb szakmára is.
Amit néhány generáció felépített, azt most egy félművelt banda porig rombolja, és ne tessék azt képzelni, hogy ez a baloldal, ez bizony az újjáéledt keresztény magyar középosztály és a kivakarózott lumpenproletár, aki kézzel-lábbal iparkodik kiszolgálni levitézlett példaképeinek utódait.

Szinte látom magam előtt az idilli képet: Ül az Orbán család a konyhaasztal körül, eszik a jó kis kakaspörköltet, csurog a piros lé Viktor állán, miközben megbeszélik az oktatás helyzetét, különös tekintettel a szakképzésre.

A Mama szerint sok gond lesz még a logopédia elhanyagolásából, hiszen rajtad is hány logopédus dolgozott fiam, amilyen hebrega voltál, mikor kikerültél a gimnáziumból
És született bajkeverő - nem kell az ilyeneket felkarolni, menjenek inszeminátornak, ha a nagypapának jó volt, jó lesz nekik is!!

Az apuka is megszólal: kell egy samut a kezükbe adni, oszt verjék a követ!
Amikor a Kovács Józsit beiskoláztam a marxistára az is olyan okos lett a végén, mint a fene, debezzeg a bölcsődön nem tudta tartani a vinklit, össze is verte a fejed állandóan.

A miniszterelnök somolyogva megtörli a szája szélit és rámosolyog anyukájára: Egyet se aggódj, édes szülén, nem lesz ezekből egyből se jogász - majd tört a kenyeréből és jóízűen kitörölte a tányér aljáról a zsírt.
Aztán kért egy pohár vizet és bevette a bogyóit.

Fogytán van, kell íratnom, gondolta, majd füttyentett egyet, mire Rogán farokfelcsapva rohant be a konyhába:
Tóni, zárjunk be még nyolcvan gimnáziumot, hátha abból érzik végre, hogy milyen erősek is vagyunk én...

:O)))

LIBAÜNNEP

Ma volt a libák világnapja.
Szeretem a libát, és ezzel többen vagyunk így.
Még azok a vallások sem tiltakoznak ünneplésük ellen, melyeknél a névnap elvi kérdés, merthogy alapból tagadják a szentek létezését, sőt, néhányan még azt is kétségbevonják, hogy léteznek szüzek a mai, rohanó világban.
De a libát nem vonja kétségbe senki, sőt, mindenki lelkesen rágja a Mennyei Combokat, ha éppen hozzájut.
Libacombnak lenni nálunk becsület és dicsőség dolga.

Természetesen a libacombot sem kerülhette el a közélet elüzletiesedése, a libák népszerű védőszentjének napján a vendéglősök iparkodnak mindenféle libás finomságokkal becsalogatni a vendéget, mondván, aki Márton napján libát nem eszik, az egész éven át éhezik.

Természetesen ezek a népi bölcsességek nem az örökkévalóságnak szólnak, időnként aktualizálni kell őket, a libát talán ki lehet váltani csirke-farháttal, az éhezést viszont nem.
A liba a gazdagság és a bőség jelképe is egyben, már József Attila is megénekelte a nemes madarat: „de szeretnék gazdag lenni, egyszer libasültet enni…”
És akkor még nem is beszéltünk a libamájról, mely valódi luxuscikk, már az ókori rómaiak is, ugye.

Liba van házi és van vad, továbbá hóliba, kanadai liba, szibériai, és vetési lúd is, ezekre szokott Szentéletű Semjén Zsolti Isten nevében lövöldözni, de a libamészárlások nagy szakértője, Lázár Janó sem képes letenni a puskát, míg vörösizzásig nem hevül a csöve.
Akkor büszkén néz a többi arisztokratára, akiket a tömeggyilkossággal lekenyerezett, sőt,  lelibázott,
A  csicskák szép akkurátusan elrendezik a terítéket, majd beáll elé a kancelláriaminiszter, mint hajdan Széchenyi Zsigmond a döglött oroszlán elé, és elégedett pofát vág.

Ezt én felettébb helytelenítem, szerintem a sportszerűség megkövetelné, hogy a libák fel legyenek szerelve egy-két levegő-föld rakétával, aztán győzzön a jobb.

Sajnos, ez nálunk évezredek óta így megy, a dögrelőtt egyedekkel megünnepeltetik a mészárlás évfordulóit. Kenetes pofákat kell vágni a mindenféle emlékművek előtt, szép szóvirágokkal kell elfedni, hogy a rabbi már úgy keresgél egy valamirevaló megmenthető libát, mint Szemünk Fénye a szotyolát a zsebében.
De hát, ez a világ sora, nincs mit tenni, habár egyes libák mostanában tanulmányi célzattal csoportos filmvetítéseket rendeznek, ahol Hitchcock Madarak című filmjét tanulmányozzák - hátha bejön nekik is, ami a sirályoknak már egyszer bejött…

A liba nagyon szép jószág, emellett felettébb okos és gyanakvó is, ez különbözteti meg a magyar választótól, mely ugyan repülni nem tud, viszont szintúgy magasról pottyant az országra, és csak ha már forogva száll a föld felé, akkor kezd méltatlankodni.
Mindenesetre a Márton napi libázás gyönyörű hagyomány, ez a hajdan negyven napos, ma háromszázhatvanöt napos böjt előtti utolsó nap.
Még nem késő, rohanjatok a konyhába kipiszkálni a zsírból egy kis libamájat, hozzá egyetek zöldpaprikát, paradicsomot, esetleg egyetek kis libatepertőt.

És reménykedjünk, hogy egyszer eljön még az az idő is, amikor a zsákfalu szegényeinek is csak egyszer kell venni a libát, ha enni akarnak.
Ma ugyanis kétszer kell venni: észrevenni, meg elvenni…
Ábrándozzunk együtt…


:O)))

IDE NEKEM AZT A KAMIONT, HUKK!

Józsi bácsi hazafelé tart a becsületsüllyesztőből.
Kedvenc kerékpárjával derékszöget zár be, közben halkan dúdolgatja a nótát, melyet ma tett magáévá, a Négycsöcsű egy pultoson fellelhető két csöcse helyett.
A szeme alatti kék monokli az optimista várakozások ellenére került elhelyezésre ábrázatán.
A szigorú erkölcsű Juliska odahatott neki egy parasztlengőt, mikor a cicije után kapkodott volna, egyben oktatást is tartott az öregnek: Józsi bátyám, ne erőlködjön!
Megmondja a nép bölcsesség, hogy akinek ősz a szakálla, annak sz@rni a f@szára!
A finoman cizellált népi okosság nagy közönségsikert aratott a Csordanyom legelőkelőbb vendéglátóhelyének vendégseregleténél, röhögött mindenki szegény Józsi rovására, aki ezen elszomorodva szó szerint eltolta a biciklit.

Először fel akart pattanni rá, de a drótszamár önálló életre kelt, és minden kísérletet dugájába döntött.
A harmadik pofáraesés után Misi, a kocsmáros aggódni kezdett, azt latolgatta, hogy ha ezen az öreg majmon keresztülront egy kamion, akkor letagadja azt is, hogy a borzasképű vendég arra járt volna, vagy ha arra is járt. ő azonnal kihajította, merthogy őnála kulturált és mértékletes italozás folyik, nem pedig gusztustalan és mértéktelen vedelés.
Így aztán hangosan biztatta: a tudatmódosult állapotba került versenyzőt: Tolja Józsi bátyám elfelé, sebesen!
Józsi bácsi nem értett az útvonal-optimalizáláshoz, habár arra emlékezett a Harangláb iskolában folytatott felsőfokú tanulmányaiból, hogy két pont között legrövidebb út az egyenes, de ő ezt nem az út hosszában, hanem az út két széle között határozta meg, minek eredményeképpen útvonala Kossuth katonáinak farkasfogas zászlajára emlékeztetett - hol az út egyik, hol másik oldalán haladt - keresztbe.
Mindenesetre félelemre nem volt semmi oka, gondoskodott róla a kettéfűrészelt Isten, aki ugyan elvette tőle az ingyen pálinkafőzés jogát, de cserébe megajándékozta a szabad stílusú kerékpározás lehetőségével.

Józsi bácsi az ország legszabadabb polgára, dicséri is az Urat a könyöklőre támaszkodva.
Ez a Viktor a mi emberünk, megvédi az országot a migrácsoktól és még a kamionnal való szembekerékpározás szabadságát is megadja nekünk!
Ez a szabálymódosítás - bátran mondhatjuk -.forradalmi.A döntéshozók kénytelenek lépést tartani a világ változásaival, és az új jelenségekhez igazítani a közlekedési szabályokat.
Így oldották fel az alkoholfogyasztás tilalmát a kerékpárosokra, majd azt is megengedték, hogy ha a feltételek adottak, akkor az egyirányú utcákba szemből is behajthassanak.
Sőt már közelít hozzánk Nyugat-Európából a legújabb trend, ami bizonyos esetekben megengedi, hogy a kerekezők még a piros lámpán is átmenjenek.
Ez egyelőre persze csak lehetőség, később lesz csak kötelező előírás a nyugdíjkorhatárt - valamilyen csoda folytán - elérő népesség számára, - kerekeznének csak ott, összevissza, elképesztő!
Forgalommal szemben, na az igen!
A kamionos meg próbál minden lehetőségre felkészülni, de vannak helyzetek - és ez is ilyen - melyre tökéletesen felkészülni nem lehet, legfeljebb imádkozni, hogy a részegek védőszentje rántsa el Józsi bácsit a kamion elől.
Vagy a személykocsi elől, esetleg a vasúti átjáróban a mozdony elől.
A remény hal meg utoljára, előtte meg Józsi bácsi.
A kamionosról meg majd kiderül, hogy nem a látási és útviszonyoknak megfelelően vezette a tizenhatkerekest, mely tizenhatszor döccent Józsi bácsi  lapockáin...Mindegy, leüli majd az a pár évet, nem kibírhatatlan, majd játszik papás-mamást a kigyúrt nehézfiúkkal.
Mindenesetre megoldottunk már megint egyet az ország maradék problémáiból.

Olvasom, a labdavezetés a tanterv része lesz hamarosan, arról nem olvastam, hogy a KRESZ is része lenne, de minek is!
A vég írva vagyon, aki megússza a hétköznapok borzalmait, azt majd az első nyugdíj folyékony állapotúra transzformálásakor kivasalja a szomszédja, aki csak egy sört ivott, kísérővel...
Viszont a börtön csapata kap egy képzett labdarúgót.

Néha azt érzem, mintha párhuzamos világok lennének itt - egy racionális - ezt nem találom momentán -  meg egy irracionális, mely lágybarna büdösséggel körbevesz és beborít...

Lassan járhat egy ország Grazba...

:O)))

HATÁRŐRIZETI GYORSTALPALÓ

Kedves zolizolizoltan kommentelőm érdeklődött a határőrizetről, mondván, ha nem lenne kerítés és a menekült begyalogolna, akkor már nem lehetne visszatoloncolni.
Tartsunk hát egy kis határőrizeti gyorstalpalót, lássunk végre tisztán.

Jogilag és gyakorlatilag is, a határsértő már akkor is magyar területen van, ha leül a kerítés tövébe.
A határvonalra nem építhető ugyanis semmi, így kerítés sem, így aztán mindegy, hogy kerítés, botlódrót vagy elektromos jelzőrendszer van a határon, ezek határvonaltól számított távolsága (nemzetközi szerződés rögzíti…) mindenképpen meghaladja egy ember méretét.

A határt természetesen őrizni kell, védeni meg a hazát kell, de azt momentán nem támadja senki, a zöldhatáron érkező határsértők olyan gyorsan rohannának innen tovább, ahogy csak tudnak.
A zöldhatár nem átjáróház, de határátkelők vannak nyitva a határátlépésre, itt lehet belépni annak, aki szabályos útiokmányokkal rendelkezik.

Hogy miért nem ezeket veszik igénybe a határsértők?
Leginkább azért, mert a mai gyakorlat szerint nem kapják meg az átutazó vízumot, hanem kiutasítják őket, így aztán ha el akarnak jutni célországukba, akkor neki kell menniük a zöldhatárnak, reménykedve, hogy átjutnak az országon.
Persze nem jutnak át, mint ahogy akkor sem jutottak át, amikor nem létezett a kerítés, talán azért, mert szolgál még a Rendőrség kötelékében néhány volt határőr, akik tudják, hogy hogyan kell őrizni az államhatárt.

Az tény, hogy ahol kerítés van, azt a határszakaszt kikerülik a határsértők, esetleg más útvonalat választanak más állam határán át, de ez természetes is, hiszen hülye ember az, aki kerítésre mászik, ha van egyszerűbb módja is az átjutásnak.
De ha nincs, akkor majd megkeresi a legrövidebb és legbiztonságosabbnak vélt útvonalat, és ha az a mi imádott kerítésünket keresztezi, akkor bizony azt el fogja takarítani az útból.
Ez csak a mutatvány résztvevőinek számán múlik, már öt-hatezer emberrel se tudnának mit kezdeni, ha megbontanák a kerítést, kivéve, ha géppuskával lőnék őket, mint erre való utalásként oda is állították a kerítésen nyitott kapuhoz a géppuskával felszerelt terepjárót az ostobák.
Hogy a kerítés miatt ma nem erre jönnek a határsértők, ez nem jelent semmit, átmeneti állapot, különösen, ha Orbán prognózisa beválik és jön majd milliószámra a menekült.

A határ őrizete szakma, mely akkor gyakorolható hatékonyan, ha rendelkezésre állnak a megfelelő erők és eszközök.
Ezeken nem a határkapuval szemben álló verőlegényeket kell érteni, hanem a huszonnégy órás szolgálat ellátáshoz szükséges számú, határőrizetre kiképzett fegyverest, akiknek pontosan szabályozott jogosítványaik vannak a helyzet kezelésére.
Az se baj, ha rendelkezésükre állnak a szükséges eszközök, magasfigyelők, terepjárók, éjjellátó készülékek, távcsövek, ideiglenesen telepíthető jelzőeszközök, hőkamerák, esetleg fixen telepített jelzőrendszer, mint hajdan az SZ-100-as elektromos jelzőrendszer volt, de annál ma már bizonyára vannak hatékonyabb eszközök is.
Mindenesetre ezeknek az eszközöknek nem a húsdarálót kell utánozni, hanem jelet kell adni a határt őrző állománynak, hogy határsértő mozog a területen.
Az elfogás aztán már az ember dolga.

A terepen állandóan tartózkodniuk kell járőröknek, akik figyelik az adott határszakaszt és szükség esetén intézkednek.
Persze ez költséges mulatság, de spórolni talán a stadionokon kellene – gondolom…

A menekülthullám kezdetén a cél vélelmezhetően az volt, hogy meg kellett teremteni azt a tömeghangulatot, melyre hivatkozva Orbán aztán majd azt csinál, amit akar, merthogy ez a szociopata őrült meg van győződve arról, hogy ő a Nemzetmegváltó.
Téved.
De ez nem változtat semmit azon, hogy a válság kezdetén egyenesen terelgették a határsértőket az ország belseje felé, semmi nem állt rendelkezésre a helyzet kezeléséhez, jóllehet a helyzet nem váratlanul alakult ki.
Ennek ellenére valamennyi menekültet elfogták – merthogy azért emlékeztek még néhányan a mélységi határőrizet fogalmára.

Akit elfogtak, azt öt perc múltán szabadonengedték, egy olyan szabásmintával térkép helyett, mint amilyennel annakidején az Oktogonon próbált tájékozódni Sándor György humoralista – kóvályogjon az országban és rémisztgesse Mari nénit, mint Karak a libát.
A foglalkozás- ahogy anno a kiképzést értékeltük - elérte a célját, ennyi hülyeséget rég beszélt az utca népe, mint a „migrácsok” kapcsán.
Pedig még szerencsénk is van, a menekültek vásároltak, fizettek és bűncselekményeket legfeljebb az ő sérelmükre követtek el honfitársink, jóllehet menekülttől lopni vagy rabolni gyakorlatilag a hullarablással esik egy kategóriába.

A helyzet kezelése helyett nem plakátolni kellett volna, hanem többnyelvű tájékoztatók, használható térképek osztogatásával felkészíteni a kimerült embertömeget arra, hogy hol léphet be az országba, milyen feltételeket kell teljesítenie, ha tovább akar utazni, mi a szankciója, ha a határátkelő megkerülésével akar belépni az országba.
Egy félmondattal elég lett volna arra utalni, hogy aki a zöldhatáron át kísérli megsérteni a magyar államhatárt, azt a magyar állam azonnal becsukdázza, majd két – három évre kitiltja az országból, ha menedéket kér, ha nem.
Ehhez persze együtt kellett volna működni az érintett országokkal, nemutolsósorban az Unióval is, de a mi diktátorocskánk (Ócska diktátorunk?) nem akar senkivel együttműködni, nehogy belelássanak az ügyeibe.

A kerítésépítés egyébként jó üzlet, akkor is, ha az építést katonák meg rabok végzik, az alapanyagokat ugyanis be kell valahonnan szerezni - nagy valószínűséggel nem Gyurcsány cégétől.
Orbánnak van ebben gyakorlata, hiszen a vörösiszap-katasztrófa idején épített már kerítést, csak azt gátnak hívta, baráti kőbányákból szerezve be az alapanyagot.
Ott sem volt más értelme, csak a családi vagyon gyarapítása.
Odacseszte a gátat a falu közepére, a vörösiszapot meg csákánnyal meg markolóval lehetett csak megbontani. Azóta se vált cseppfolyóssá, viszont az általad befizetett támogatásból remekül lehetett fedezni a beszerzett kő árát.
 A pengés kerítés is ezen az elven működhet, a haszna magánzsebekben realizálódik.

Csak fogalmi tisztázás okán írom, hogy illegális bevándorló nincs, mert a bevándorló azt a személyt jelenti, aki életvitelszerűen nálunk szeretne élni, erre kérelmet nyújt be a megfelelő magyar hatóságnál, amelyik vagy hozzájárul, vagy nem, mindenesetre a folyamat minden lépése legális, a belépéstől a befogadásig, vagy a kitoloncolásig.
Nálunk jellemzően nem bevándorlók jelentkeznek, hanem menekültek, akiket a nemzetközi szerződések alapján be kell fogadni, ha tetszik, ha nem.
Hogy próbálnak trükközni meg jogászkodni, az jelen esetben lényegtelen, ha az Unió úgy dönt, hogy kvótákat szab, akkor nem lesz választásunk, hiszen ha megvonják a támogatást, éhendöglik az ország.

Hát, így nagy vonalakban ennyit a határ őrizetéről és védelméről, ami nagyon fontos lenne, ha kívülről érne bennünket támadás.
Sajnos a maffia ellen nem lehet kerítést építeni, merthogy az nem kívülről támad, hanem belülről.

Csak lesz ellene valamilyen hatékony szer, mert ami most van, az nem szer, hanem…

:O)))

ÉLJEN NOVEMBER HETEDIKE!

De legalább emléke és tanulsága éljen.
Nem, nem az érdekel, hogy a mai hivatalos álláspont mi, hiszen a marha – kivéve, ha magyartarka – nem szokta dicsérni mészárosát.
Pedig egy mészáros nagyon ügyes ember, hiszen van közöttük, aki a gáztűzhely szerelésétől néhány év alatt el tudott jutni oda, hogy az ország harmincvalahány plusz egyedik leggazdagabbja legyen.
A plusz egy meg maga a Vezér, kinek az ominózus Mészáros az egyik zacskóhordozója.
Mármint ő az, aki Orbán pénzes-zacskóját hordozza természetesen, mert a zacskó, mely a Vezért hordozza, az ország kissé lesoványodott lábai között lengedezik, bánatosan…

Az évfordulón fő és alsenkik próbálják a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét eltagadni. Pedig ez az első - de nem az utolsó - kísérlet volt arra, hogy a társadalmak sokezer éves szerkezetét megváltoztassák, hogy az közeledjen ahhoz a felettébb kívánatos állapothoz, melyben az embert képességei és munkája minősíti.
Hogy ez nem tetszett azoknak, akiknek kezéből kicsavarták a libacombot, az természetes, hiszen a társadalmi berendezkedés a társadalom felső részének oly kellemes volt, erre nem előjönnek a koszos-büdös tömegek, és részt követelnek maguknak munkájuk hasznából?
Felháborító!

A sors úgy hozta, hogy ez a kísérlet félig-meddig dugába dőlt, azt a fejlődési modellt követte, melyet az egykori pártiskola hallgatója vázolt fel hajdan: a szocializmus győzött a Föld egyhatodán, de hamarosan a Föld egyhetedén, sőt egynyolcadán is diadalt arat!
De azért ne legyünk elégedetlenek, hiszen Kína még mindig egymilliárd háromszázhetvenhárom millió lakossal rendelkezik, és építgeti a maga sajátosan szocialista társadalmát.
A kínaiak gazdaságilag is eléggé tisztességes módon növekednek, évi hat-hét százalékkal, merthogy momentán ott éppen recesszió van.
Itt a huszonhárom millió szírtől csináljuk össze a lábunk szárát, jóllehet azok zöme nem is akar errefelé jönni.
Kína ha begorombulna, és útnak indítaná Tajvant, éppen ennyien lennének, de arrafelé nincs egyéni ötletelés, ha indulni kell, hát indulna mindenki.
De Kína sok kici kínait is útnak indíthatna felvilágosító munkát végezni, aztán Orbán építhetné ellenül a Magyarországi Nagy Kerítést, amelyik még a zűrből is látható, mert ha a kerítés nem is, de a hülyeség errefelé égig ér.

Mindenesetre a kommunisztikus elgondolások vonzerejét elég rendesen aláásta a sztálinizmus és a bolsevizmus, mely a kommunizmus parlagfüve, mindenhol megél, és ahol megél, ott ki is virágzik.

Veteményezheti egy társadalom, de egy ember is.
A magyar népköltészet ezt már régen megjövendölte: Orbán Viki, Orbán Viki, leszel te még bolseviki…
A bolsevikok hivatásos népmegváltók, akik úgy gondolják, hogy képesek megmondani, mi a jó neked és képtelenek kivárni, míg erre - demokratikus úton – magadtól rájössz.
Ha nem azt akarod, amit ők, akkor annyi neked, vagy boldog leszel, vagy megboldogult – tied a döntés.
Sztálinizmus esetén mindegy, ott az a lényeg, hogy mindenki rettegjen.
Szilárd meggyőződésem, hogy Lenin eleinte demokratikus szocializmust akart, de a néplélek tanulmányozását Magyarországon végezte.
Amikor harcostársai úgy tudták, hogy Razlívban van, akkor esténként Rakocán ült a kunyhó előtt, elszomorodott ábrázattal töprengett, majd egyik este felállt, legyintett egyet és hazaballagott - innetől kezdve lett bolsevik.
Festmény is készült erről, a képen Buharin döngeti Krupszkáját, a kép címe: Lenin Razlívban…

Sztálin és követői rengeteg kárt okoztak az igazságosabb társadalmat akarók ügyének, csakúgy, mint mai követőik, akik ha ezt meghallanák, vértolulásos arccal kérnék ki maguknak, jóllehet az ő példájukon lehetne tanítani egy eszme kártékonyságba fordulásának modelljét.
Ennek dacára - vagy éppen ezért - mégsem lehet leírni a szocializmust, vagy nevezzük bárhogy majd azt az eszmét, mely egy igazságos társadalomra törekszik.
Az emberek okosabbja mindig vágyott egy emberséges társadalomra, melyben képességeit kibontakoztathatja, ahol a gyerekéből bármi is lehet, és ahol ebben támogatja a társadalom, ahol a legszegényebbnek is lehet emberi méltósága és ugyanannyi joga, mint a gazdagnak.
Lehet, ez ma utópiának tűnik, de a történelem azt bizonyítja, hogy időről időre felbukkant ez a követelés, egyre nagyobb körben, és aki azt hiszi, hogy elmúlik majd, mint a büdösség, az nagyon téved.

A kapitalista társadalmak ugyanis semmit nem tesznek a társadalmi feszültségek enyhítéséért, mióta a szocialista világrendszer összeomlott, még annyit se, mint amikor volt bizonyos verseny közöttük.
Mióta győztesnek érzik magukat, azóta elpofátlanodtak, a legnagyobbtól a legkisebbig.
Megszűnt az ellensúly, ahol kisebb volt a gazdagság, nagyobb a létbiztonság, a társadalmi mobilitás.
A világ ma nagyban olyan, mint Magyarország kicsiben.
Vannak persze gazdagabb társadalmak, de ha azt nézzük, hogy a világ népességének kilencven százaléka szegényebb nálunk, magyaroknál, akkor a helyzet meglehetősen elkeserítő.

Ha a kuktafazékra nem szerelnének biztonsági szelepet, akkor felrobbanna, akár halált is okozhatna.
Márpedig a mi kuktánkon nincs biztonsági szelep, és ahogy elnézegetem, a világ kuktáján sincs, viszont tüzelnek alá, szorgalmasan, majd a baljós jelek megjelenésekor nem a fűtést csökkentik, hanem a fazekat letakarják egy vizes ronggyal, és büszkén állnak népük elé: megtaláltuk a kerítés… – a megoldást, megszűnt a gond.
Pedig dehogy szűnt meg, súlyosabb, mint valaha, és nem a népiesen csak migráncsnak nevezett menekültekre gondolok, hanem a környezeti problémákra, a megállíthatatlan népességnövekedésre, Afrikára, Dél-Amerikára és lassan Magyarországra is.

A tanulságokat először egyéni szinten kellene levonni, abból lesz a kollektív élettapasztalat, aztán el lehet kezdeni forradalmárkodni.
Persze itt a forradalmár momentán hiánycikk, a toi-toi forradalmárokat leszámítva, de hát ők a saját forradalmukat vívják, őket nem érdekli sem az ország, sem a társadalom állapota – ez a Dagobert bácsik forradalmi maffiája.
Megérdemeljük őket, mert ha egy országban a többség lelkesedik egy miniatűr szélkakasért, aki kommunistaként indult, liberális elvekkel jutott be a politikai térbe, ahol aztán ezt a bőrét is levedlette és visszanyúlt példáért egy olyan társadalomhoz, melyben ősei jobb esetben teknővájók lehettek, ez az ország olyan ostoba, hogy eléggé közel van a pusztuláshoz.

Szóval, tanulmányozzuk a múltat, ne keverjük össze Marx kommunizmusának eljövetelét, melyet a beláthatatlan történelmi jövőbe helyez Lenin bolsevizmusával, de azt se Sztálin ázsiai despotizmusával, és egyiket se Kádár országával – viszont gondoljuk meg, kinek a kezébe adunk hatalmat.
Aztán jön majd egyszer egy forradalmár, aki meg tudja fogalmazni korának problémáit és élére tud állni a tömegnek, mely addigra már tudja, merre szeretne tartani.

Azt mondják sokan, hogy 1917 egyszerű puccs volt.
Ez olyan jópofán hangzik, csak az a baj vele, hogy nem igaz.
A puccs egy társadalmi rend ugyanazon osztályán belüli érdekcsoportjainak fegyveres leszámolása egymással.
1917 novemberében nem puccs zajlott, hanem forradalom, a társadalmi osztályok harcoltak egymással, és mindkét oldalról bekapcsolódtak ebbe a harcba a nemzetközi erők is.
A globalizált világban sem fog ez várhatóan másként menni, illúzióink ne legyenek.
Se a jövő, se az emberek hirtelen megvilágosodása tekintetében.
Majd szépen, lassan, apránként – és egyszer majd eljön az a pont, amikor a társadalom kuktája felrobban.
Lehet, egy országban, lehet földrészekre kiterjedően, ki tudja ezt ma?

De ne ringassa magát senki abban a hitben, hogy ez a robbanás elmarad.
Elég szomorú, hogy az emberiség nem tanul a múltból.

:O)))