HAMUBASÜLT POGÁCSA

Kedves ismerősöm fia kint él Angliában.
Nem Londonban, mert az egy drága város, hanem a vidéki Angliában.
Két barátjával indultak útnak, szakmunkások mindhárman.
Nem voltak könnyűek az első lépések, de egymást támogatva túljutottak a kezdeti megpróbáltatásokon, és ma már nem jönnének haza, de a következő tizenötéves tervükben sincs benne ez az opció.
A srác húga még itthon van, de csak azért, mert az udvarlója észnél van és ragaszkodik az iskola befejezéséhez - szakmája lesz, eladható a világ bármely részén.
Apjuk-anyjuk nyakig ül a bajban, devizahitelesek, akiknek elárverezték a házát nyolc és fél millióért, aki megvette, az már tovább is adta tizenháromért, valószínűleg el fogják még azt adni húszmillióért is nemsokára.
Nekik még így is maradt majd harmincmillió adósság, és reményük sincs arra, hogy még egyszer építkezzenek, vagy lakást vegyenek valahol.
Egyelőre még bérletet se találnak, tele vannak gonddal, hova menjenek?
És ha valahova mennek is, ott mihez fognak kezdeni, hiszen a munkahelyük itt van, és nem kell minden faluban minősített hegesztő, meg adminisztrátor sem.
Ha kimenne Németországba, remekül élhetne, sajnos az a típus, aki hozzánőtt az anyaföldhöz, és ha máshova kellene menni lakni, talán bele is halna - van ilyen...


Ez csak egy példa, de tudok olyat is, ahol nincs semmiféle kényszer, mégis ki akar menni a fiatal már egyetemre is külföldre, és előre lehet borítékolni, hogy onnan már nemigen fog hazajönni, hiszen a pályát tökéletes nyelvtudással és a hazaihoz képest kiemelkedő fizetéssel fogja kezdeni.
Egy másik jó ismerős gyereke egy svájci kutatóintézetben kapott állást, ő itthon végzett, de ő sem akar hazajönni, hiszen a munkakörülmények, a pénz mind-mind marasztalják.
Másik ismerősöm eljárt Dániába gyümölcsöt szedni, ő ugyan hazajött, de a gyereke kintfelejtette magát, tőle aztán a magyar alma úgy jön le a fáról, ahogy akar, mióta Newton fejére esett egy, azóta tudjuk, egy se marad fenn a fán...
Cipruson nyaraltam néhány éve, sétáltunk a városban és láttuk a cégtáblátt: Körtőskalács.
Bementünk, beszélgettünk, kiderült, tőlünk két utcával odébb lakó ismerőseink gyerekei árulják a nem túl bonyolult specialitást, megélnek belőle.
A szüleik is kint vannak, ők a szakmájukban kaptak munkát, és mindahányan megélnek.
Bár télikabátjuk és fülessapkájuk nincs, de nem is nagyon hiányzik nekik.
Exvejem a német-svájci határon dolgozik, feleségével és nevelt lányával, ők haza-hazalátogatnak, ki tudja meddig?


Tulajdonképpen nem az a baj, hogy nem itt vállalnak munkát, a baj az, hogy elveszítjük őket - döntő többségüket örökre.
Tulajdonképpen senki nem tudja pontosan, hogy hányan és kik mentek világgá, milyen képzettséggel, és senki nem akar szembenézni azzal, hogy milyen űrt hagytak maguk után.
Olyan, mintha az ország lemondott volna róluk, a hivatalos politika pedig napi érdekei mentén még el is idegeníti őket a mai Magyarországtól, hiszen jelentősen megnehezíti a közéletben való részvételük lehetőségét.
Közben lassan már nem lehet találni egy valamirevaló szakembert sem, a megbízható szerelő Alexandriában dolgozik minden hónapból két hetet, akit meg itthon hagyott tartani a frontot, az gyakorlatilag menekül a munka, vagy a felelősség elől.
Az Iparkamara elnöke a szakképzést favorizálja a gimnáziumok helyett, de már nincs orvos a kórházakban, szakrendelőkben, a családorvosok zöme öreg, utánpótlásuk nincs, ki fog a helyükre állni?
Orvos, pedagógus, jogász nem úgy lesz az emberből, hogy elvégzi a iskolát és kész szakember - évek kellenek, mire megszerzi a kellő gyakorlatot és rutint, hogy önállóan is képes legyen elvégezni a feladatát.
A jelenlegi rendszer mindenféle hókuszpókuszokkal - életpályamodellel meg kazalnyi adminisztrációval - próbálja elfedni a problémákat, természetesen sikertelenül.

Akinek megsütötte édesanyja a hamubasült pogácsát és hozzácsomagolta a libacombhoz - már ha futotta rá, arra keserves évek várnak, de az alagút végén ott pislákol a fény.
Aki itthon marad, annak az út végén legfeljebb a következő alagút sejlik fel.
Ez a mai Magyarország nem mondható a szerencse gyermekének, azok pedig, akik az ajándékba adott euromilliókat ellopták, elherdálták, azok elárulták ezt az országot, ezt a társadalmat.
Akik viacolorba meg szökőkútba fektették azokat az összegeket, melyekből korszerű munkahelyeket, magas színvonalú oktatást, az egész országot lefedő internetes hálózatot kellett volna létrehozni, azok talán el sem hiszik, hogy ez bűn volt, és hogy ezért egyszer majd felelniük kell.
Aki pénzt adott az alföldi falu vicc-kategóriába eső kilátóira, az azonnal használhatatlanná váló kerékpárutakra, a dunaparti műugró-toronyra, mely milliárdokért épült és melynek milliárdokba került a lebontása, miközben a felhasznált - hulladékáron is százmilliókba kerülő - anyaga a kivitelező tulajdonában maradt, mind-mind felelni fog, és hálás lehet, ha ennek a nagy dínom-dánomnak nem népítélet lesz a vége.


Az ország lakóinak száma pedig folyamatosan csökken, a magukat országgyarapítónak képzelő szerencsétlenek éppen ellenkező irányba tartanak - megy össze az ország, mint gatya a mosásban.
Az ország ugyanis a földön, vízen, természeti adottságokon túl elsősorban a lakóit jelenti, akiket összefűz a közös nyelv, a közös múlt, az egymással és egymásért vállalt közösség.


Ugyan, mi maradt ezekből mára meg?



:O)))

AJVÉ...

Nézegetünk ki a fejünkből, vonogatjuk a vállunkat, félmosollyal biztatgatjuk egymást: majdcsak lesz valahogy, hiszen úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna.
Általában ilyen bölcsességekkel szokta magát biztatgatni a magyar, ha szembetalálkozik egy megváltoztathatatlannak vélt helyzettel, időszakkal.
De az is opció még, hogy elénekli a "Minden elmúlik egyszer!" című német katonadal 1944-ben oly népszerű magyar változatát.
Aztán a dal után nehéz időszak szokott jönni, de ennek nincs dallama, a szöveget meg már mindenki régen elfelejtette, így aztán nem is foglalkozik a lényegi kérdéssel senki, csak várja ábrándos tekintettel a gyönyörű májust...


Hát igen, valahogy majd lesz - vagy nem lesz, de ezt az opciót senki nem szokta figyelembe venni, mert minden személyes tapasztalat dacára mindenki elképzelhetetlennek tartja, hogy egy idióta embertársunk fajunk kiirtására játszana,
Pedig hát annyi mindent tartottak elképzelhetetlennek az emberek, és ha annyi forintom lenne, ahányan még az auschwitzi rámpán vagy a srebrenicai árokparton sem voltak képesek elképzelni az elképzelhetetlent, gazdag ember lennék.
Természetesen én is azok között vagyok, akik szeretnének ilyen végletes eseteket a fantázia birodalmába utalni, és bár láthatóak a csonthegyek, szokás szerint jön a "na jó, de velem ez nem történhet meg" effektus.
Pedig megtörténhet, sajnos.


De ne történjenek ilyen végletes dolgok, azért még ne számítsunk virágzó évekre, lesz itt gond csőstül...
Akárki is győz,  választás után a társadalmi feszültség fokozódni fog, merthogy a Fidesz ebben érdekelt.
2019-ben ugyanis jönnek az önkormányzati választások, így aztán a hisztéria tartós lesz, még akkor is, ha menet közben kitör a béke Líbiában, Szíriában, Afganisztánban, Szomáliában és ha Soros György - neadjisten - időközben megtér Ábrahám kebelére.
Van már tapasztalatunk a Fidesz kommunikációs rendszeréről, melynek két pillére a gyűlölet és a félelem.
Ha elfogynak a jelenlegi gyűlölnivalók, majd találnak helyettük újakat.
A probléma az, hogy ez nem egyszerű behelyettesítés lesz, hiszen az idő még a gyűlöletet is koptatja, emelkedik az ingerküszöb, így aztán a gyűlölet következő tárgyánál emelni kell a tétet és még láthatóbbá kell tenni a szörnyeteget.
Közelebbi ellenséget kell választani, márpedig a mai világban ki lenne közelebbi ellenség a szomszédainknál, akikkel állítólag ezer éve huzakodunk, jóllehet ez persze nem igaz, hiszen a Magyar Királyság multikulturális állam volt, ami persze rosszul hangzik azoknak, akiknek fogalmuk sincs a történelemről.
A bajok éppen akkor kezdődtek, mikor a nemzetek elkezdték keresni önmagukat, és tökéletességüket természetesen a szomszédaik viszonylatában volt legegyszerűbb megfogalmazni.
A magyarok élen jártak ebben, sajátkezűleg verve szét így a Magyar Királyságot, egyúttal a Monarchiát is, visszasüllyesztve Magyarországot egy balkánszéli törpeállami létbe.


Az összes bennünket körbevevő állam erősebb nálunk gazdaságilag, többségük katonailag is, így aztán egy komoly konfrontáció előre jósolható vereséggel jár.
Mi mégis eljárunk a szomszédba ingerelni a szomszéd nacionalistákat, akik egyébként semmivel sem okosabbak a mieinknél - ez szabad szemmel is látható, míg ki nem verik azt a szemet.
Hogy Európai Unió?
Meg, hogy a határok lebontása?
Meg a munkaerő szabad áramlása az Unión belül?
Ugyan kérem, ez csak a brüsszeliták mantrája, akik ellopják a drága magyar föld kincseit, megy ki a pénz, jön be a barátság, mint ezt már régóta tudjuk.
Ez csak nekik jó, nélkülük már régen lenyomtuk volna Dániát és Svédországot, és még csak meg sem erőszakoltak volna a migráncsok senkit, nem úgy mint a svédeknél, ahol Ulla örülhet, ha csak kardélre hányják a muszlimok, és nem lesz Ulla hulla, mint ez tudott...
Jobb esetben nem kerülünk ki az Unióból, még jobb esetben a jogainkat ott nem a Miranda-formula írja körül, de erre kevés az esély, ameddig ragaszkodunk ahhoz, hogy nálunk egy manifeszt szociopata is betölthesse a miniszterelnöki posztot.
Persze ezzel nem sokat kell törődnünk, hiszen 2020-tól változik az Unió finanszírozási rendszere, vélhetőleg nem a mi javunkra, ez pedig rossz hatással lesz az ország teljesítményére, áttételesen pedig az életszínvonalra.


Az életszínvonal változása pedig nem az emberek meggazdagodásában fog megjelenni, inkább tovább nyílik a társadalmi olló gazdagok és szegények között, ami meg lesz spékelve a középosztály szűkülésével, és akik ma még a talpaikkal is tapsolnak Orbánnak, olyan hülyén néznek majd ki a fejükből, mint a liba, aki elé kukorica helyett csapágy-golyókat szórtak - jó étvágyat hozzá.
Tovább fogja rontani a helyzetet a társadalom elöregedése, ezzel párhuzamosan a nyugdíjrendszer összeomlása, mely úgy tíz év múlva veszi kezdetét.
Az öregek a vergődő egészségügyi ellátási rendszerben már ma sem találják a helyüket, és egyre több olyan beteg fog megjelenni, akinek nem lesz jogosultsága az ellátáshoz, a falvakban megjelennek azok, akiknek nem lesz nyugdíjjogosultságuk.
A nyomor természetesen növeli a bűnözést, melyre egyre inkább jellemző lesznek az erőszakos bűncselekmények, rablások, kifosztások - az állam pedig már ma sem képes kézben tartani a közbiztonságot.
Azt pedig, hogy a TEK páncélozott járművei ott parádéznak a közterületeken, nem tartom vívmánynak, hanem a szép új világ egy nagyon szomorú látleletének.


A diktatúra időnként majd kegyet gyakorol, oda-odavet valamit a döglődő társadalomnak, mint hajdan a földesúr az agaraknak.
A bajokat tovább szaporítja a termelés automatizálásából keletkező munkaerő-felesleg, emberek tízezrei veszítik el munkájukat, a szolgáltatások, melyek felvehetnék a munkaerőt a fizetőképes kereslet hiányában vergődnek.
A társadalom reprodukciós képessége is romlik, a  munkaerő újratermelését az objektív okokon túl a valóságos munkából kiszorított köz-kényszermunkások is rontják, nem mutathatnak ugyanis követendő mintát.
Márpedig a nevelés centrumában a személyes példamutatás áll.
Gyermekeik számára az oktatás sem biztosítja a kiemelkedést, emellett a társadalom minden direkt és indirekt eszközzel azt sulykolja, hogy felesleges minden törekvés a felemelkedésre - a közmunkás gyereke maradjon közmunkás...
A magyar gyermekek közül minden ötödik külföldön jön a világra.
Ők már el fogják veszíteni gazdasági-életmódbeli kötöttségeiket az anyaországhoz, lesz belőlük magyar származású amerikai, ausztrál, kanadai, német,
A klímaváltozás is hozhat meglepetéseket, a bogyós gyümölcsöket már ma sem túlzottan jövedelmező errefelé termelni - Lengyelországból importálni jobban megéri - hol vagy jó szobi szörp?

A legnagyobb veszély mégis a társadalom állapotának romlása.
Az agresszivitás, az önzés növekedése, a szolidaritás hiánya, az az ember - modell, melyet a társadalom a felnövekvő nemzedékek elé tart nincs túl messze a csimpánz-csorda tagjainak erkölcsiségétől.Az egyházak képtelenek betölteni feladatukat, helyette vagyongyűjtésre koncentrálnak, ahelyett, hogy hirdetett elveiknek megfelelően szolgáltatnának híveiknek.
Szaporodni fognak a szekták és hálásak lehetünk, ha csak pénzéhes, de épeszű emberek vezetik ezeket.
Szóval, a következő ötven év nem tűnik diadalmenetnek, gyermekeinkre és gyermekeink gyermekeire nem olyan országot hagyunk, melyre büszkék lehetnénk.


Természetesen míg élünk, remélünk, de ha egy társadalom beteg lesz, az nagy baj.
Egy betegségbe ugyanis bele is lehet halni.
Lesz erre gyógyszer?
Ki tudja, reménykedjünk!
Minden elmúlik egyszer...


:O)))

PÓLUSOK ÉS POFÁRAESÉSEK

Folyik a vita a semmiről, körülbelül azon a szinten, mintha arról vitatkozna az úri közönség, hogy kell-e az embernek nyolc szem a háta közepére.
Értelme nincs, realitása nincs, csak egyetlen dologra jó: időhúzásra.
Márpedig időből van ma a legkevesebb.
A harmadik pólus létrehozását a minipártokból Karácsony Gergely erőltetgeti, igaz nem valami túlzott vehemenciával, egybe akarván terelni a kispártokat, melyek között a Kétfarkú Párt olyan, mint pincsik között a dán dog.
A szocialista behemót elhatárolódik az ötlettől, ezt természetesen olyan kecsesen teszi, mint amikor az elefánt menüettet táncol a porcelánboltban.
Szép szokása szerint mindenkit sérteget, gondolván, hogy ez az erő jele.
Pedig ez csak a taktikai érzék hiányára utal, és az ember nem tudja, hogy neveletlenségből vagy az ellenzéki oldal szándékos szétverésének szándékából fakad, de talán ez lényegtelen is.


A pólus két átellenes pont egyike.
Három pólus nincs, olyasmi ez, mint az alternatíva.A harmadik pólus koncepciója bár hülyeség, de kiérlelt: van három törpepárt, ha egymás nyakába ülnek, akkor óriás lesz belőlük és ők leszek akkor a harmadik pólus.
Ezt valószínűleg Törpokos találhatta ki, de az sem lehetetlen, hogy maga a gonosz Hókuszpók bérelte fel az elméleti szakembert e számára kedvező elképzelés propagálására.
A szocik ezt pontosan tudják, de tiltakozásuk hiteltelen, ugyanis a Birodalmi Lépegető el van telve imperialista gőggel, jóllehet a Birodalom már régen a múlté, az erő meg elfogyott.
A Szocialista Párt ma olyan, mint a hajdani szépasszony, akire ráborulhat L'Oreal összes kincse, akkor sem lesz már hamvas soha, mégis úgy kelleti magát, mintha ő lenne az összes vonzó feromon tulajdonosa.
Valahogy az Istennek se akarja észrevenni, hogy már senki nem telefonálja neki, hogy "Ne fürgyé le!" inkább fintorog a nép a sajtszagú, démon mellett...
A kispártok meg egymástól rettegnek és óvatosan nézegetik, melyikük fogai nőttek akkorára, hogy fel tudja zabálni a többit, mert a finanszírozás ugyan valószínűleg egy helyről érkezik, de nem mindegy, hogy hányfelé kell vágni a Nemzeti Együttműködési Tortácskát...


Namármost ezekből akkor lesz harmadik pólus, amikor belőlem - kifinomult mozgáskultúrájú teveként - Pliszeckaja utódja a Bolsoj Balettben.
Nekem ez a harmadik pólus is tetszik, hiszen ahhoz, hogy valami harmadik legyen, kell lennie elsőnek és másodiknak is.
Itt jelenleg annyi pólus van, hogyha a Földnek lenne annyi mágneses pólusa, a hajók és repülők úgy pörögnének, mint majom farkán a stanicli, és aki Washingtonba indult, könnyen Pekingben köthetne ki.
Így is gyanús már a helyzet, hiszen olyat már látunk, aki Brüsszelbe indult és most félúton van Moszkva felé...
De tételezzük fel, hogy az első pólus a kormányzó párt, második a szocialisták, harmadik a Karácsonyfa, de akkor mi van azokkal, akik ebből a tortaszeletelésből kimaradtak?
Itt van akkor gazdátlanul a DK és itt van a Jobbik is, melyekről a nagy pólusozás közepette előszeretettel feledkeznek meg a politika agytrösztjei - úgy vannak velük, mint a forró krumplival, inkább elejtik, de nem foglalkoznak velük.


A DK még csak-csak, hiszen Gyurcsány ekézésével jó nagyot lehet nyalintani Orbán seggén, ez pedig fontos aktus lehet a további finanszírozás tekintetében.
De a Jobbik nehéz képlet.
Jó lenne, ha nem lenne, de van, letagadhatatlanul.
Tetszik - nem tetszik, ők az évek során, miközben a demokraták el voltak foglalva egymás ekézésével és doktriner baromságok mantrázásával, felépítették magukat, kiépítették a szervezeteiket, folyamatosan karbantartották kiterjedt szavazóbázisukat, és még a sors is a kezükre játszott.
A legnagyobb magyar Orbanológus, aki felismerte a Vezér geci-jellegét szükségszerűen csak bennük találhatta meg azt a társadalmi-politikai bázist, melynek felhasználásával megszorongathatja Vityka haverja bánatos mogyoróit.
Ma a diktátoron kívül közterületi médiafelülete a Jobbiknak van, televíziója a Jobbiknak van, és lesz itt még egy-két meglepetés a választásig...


Mindenesetre a sok csóró koldus még most is előkelően fintorog, jóllehet a Jobbik kézzel-lábbal iparkodik szalonképessé tenni magát, miközben Orbán egyre radikálisabb húrok pengetésével próbálkozik, néha-néha már a fasizmus határait is átlépve.
Pedig ebben a helyzetben csak a hülye nem ismeri fel, hogy a Fidesznek nevezett Orbán ellen csak a Jobbik bevonásával lehet győzni, és Vikkancs sikítófrászt kapna, ha a demokratikus oldal behívná  egy ellene létrehozott koalícióba Vonáékat.
A pártok itt mind azon rugóznak, hogy milyen színű legyen a kórházi dolgozók köpenyének szegélye, jóllehet, ha fel akarják építeni a demokrácia csillogó és libalábon forgó palotáját, akkor először el kell takarítani az építkezés helyszínén éktelenkedő égigérő trágyadombot.
Utána lehet majd tervezni, szervezni, kivitelezni, de addig csak légvárakat lehet építeni.
Nem kell a Jobbikot szeretni és a Jobbiknak se kell komcsikat csókolgatni, mindössze egyben kell nézetazonosságra jutniuk: Magyarország érdekeit tekintve ma legkártékonyabb a Törpnapóleon, őt és rendszerét kell világgá zavarni, persze csak a büntetésük letöltése és a vagyonelkobzás után.


Pólusból az a jó, ha kettő van, akkor lehet eligazodni a legegyszerűbb embereknek is - aki látott már iránytűt, az tudja.
Diktatúra, vagy demokrácia, ez jelen esetben a vízválasztó, és aki mást mond, az hazudik és Orbán szekerét tolja.
Hogy pénzért, vagy csak a diktatúra hasznos idiótája, ez is mindegy, az ostobaság nem enyhítő körülmény...
Felesleges azzal áltatni az embereket, hogy Augiász helyi istállóját három nap alatt ki lehet takarítani, ehhez kell minimálisan egy egész ciklus, unortodox eljárások és kemény, megalkuvás nélküli fellépés.
És kell valaki, aki ezt fel meri vállalni, csak azért, mert a hazáját szereti.
Nem lehet finnyáskodni, szépelegni, a ellenfelet jól tökön kell rúgni.
Az ellenfél ugyanis minden rendelkezésére álló legális és illegális eszközzel támadni fog, hiszen a jövőjük múlik a harc kimenetelén, ők meg már felettébb hozzászoktak a jóléthez.
Vagy ők, vagy mi, de ha ők győznek, akkor még az unokáink gyermekei is isszák majd a levét.


A pártok persze a választás napjáig ugyanilyen ostobán fognak viselkedni, mint most.
Viszont a tagság kényszerítheti őket az életszerűbb viselkedésre....
Simicska mondta egyszer, hogy Magyarországon mindenkinek jogában áll hülyének lenni.
Figyelem!
Nem azt mondta, hogy kötelező!


:O))

MENTÁLIS KIHÍVÁSOK

Főbe lőtte magát a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársa, a cselekmény oka állítólag családi tragédia volt.
Nem könnyű ezekben a dolgokban megtalálni az igazságot, hiszen lehetett az ok akár ez is, de az biztos, hogy egy normálisan működő szolgálatnál nehezen következhet be ilyen eset.
A nemzetbiztonság kényes terület, az itt dolgozók munkáját és magánéletét gondosan és pontosan figyelemmel kell kísérni, márpedig valaki ritkán lesz öngyilkos a Dunaparton hirtelen felindulásból, egy ilyen döntésnek vannak előzményei és előjelei.
Ezeket a szerencsétlen öngyilkos elöljáróinak észlelni illene, végtére is még egy ABC áruház boltvezetője is észreveszi, ha a pultosa családi problémákkal küzd.
Ilyenkor ugyanis munkája sem lesz hibátlan, a libamájat eladja disznósajt-árban, vagy fordítva, elvágja az ujját a szeletelőgéppel, kerüli a beszélgetést, összeszólalkozik a kollégáival, udvariatlanná válik a vevőkkel, türelmetlen, figyelmetlen lesz, de a változás mindenképpen szembeötlő.
A következmények itt is sérthetik az üzlet érdekeit, de a nemzetbiztonsági szolgálatok nem parízert árulnak, hanem az ország biztonságát kellene megvédeniük a kül és belföldi támadóktól - és itt ne Sorosozó meg migránsozó, politikai haszonszerzésre irányuló baromságokra gondoljunk, hanem olyan dolgokra, melyek fontos érdekeinket veszélyeztetik.

Egy országnak sokféle érdeke van, és ezek közül nálunk nem a katonai érdekek védelme a legfontosabb, hiszen katonailag jóformán értékelhetetlen a tevékenységünk, az erőnk, az eszközeink, a felkészültségünk.
Hogy sajnos, vagy hálistennek, ezen el lehet spekulálni, de ahogy belegondolok az alcsúti Napóleon mentális állapotába, talán jobb is ez így, hiszen senkinek se lenne kedve hadba vonulni Brüsszel ellen, bizonyára jobb a békesség.
De gazdasági érdekeink kétségkívül vannak, külpolitikai érdekeink is, és akkor még nem beszéltünk egy szót sem a belföldi idiótákról, akiket szintén szem előtt kell tartani, még mielőtt felrobbantanák magukat, vagy megmerényelnék szeretett Vezérünket.
Az se lenne baj, ha nem kerülne három évbe, mire a kísérletező kedvű diákok tudásvágyát társadalmilag elfogadható mértékűre redukálnák, ehhez pedig jól működő belbiztonsági szolgálatra lenne szükség.
Persze a mai viszonyok között illúzió ezt elvárni, hiszen ha valamit, hát a titkosszolgálatokat porrá rombolták a Hód sorozat kötetein szocializálódott fideszes fiúk, akik imádtak kémesdit játszani, vélhetőleg abból kiindulva, hogy a 007-es ügynökön csak javíthat, ha olyan bajsza van, mint a második hajdúnak Hajdú vármegyében...


Aki a nemzet biztonságával foglalkozik annak illik mentálisan is rendben lenni, ezt az állapotot folyamatosan ellenőrizni illenék, és a legapróbb jeleket sem lenne szabad figyelmen kívül hagyni.
Nincs helye a nagyvonalúságnak, akinek problémái vannak, az kiszámíthatatlanná, befolyásolhatóvá és megkörnyékezhetővé válik, de az is lehet, hogy például a kábítószerrel, vagy az itallal csak oldja szorongását, melyet tevékenysége szabályainak bűnös vagy gondatlan megszegése miatt érez.
Ördögi kör ez, aki mentálisan sebzett, az egyre sebezhetőbbé válik, erre pedig ha rájön, minden ellenséges szolgálat kihasználja.
A szolgálatok nemzetközi szinten is együttműködnek, az együttműködésnek pedig komoly gátja, ha a partnerek úgy ítélik meg, hogy a munka alacsony színvonalú, a személyi állomány pedig könnyen megközelíthető.
Kellene erre figyelni.



De kellene figyelni politikusainkra is, mert ugyan szép dolog KGBéla ellen hadakozni, de az sokkal komolyabb baj, ha az országot vezető politikusok küzdenek mentális problémákkal, vagy válnak zsarolhatóvá, kézbentarthatóvá.
Ezért is csodálkozom, hogy a politikai élvonal - annak dacára, hogy sokan és sokféleképpen felhívták már a problémára a figyelmet - a mai napig nem kezdeményezett olyan jogszabályt, mely legalább egy autóbusz-vezetőtől elvárható mentális állapot meglétét vizsgálná a stallumok betöltése előtt.
Nem elég elpoénkodni azon, hogy nem zavarják-e szeretett Vezérünket a ruhájára varrt szíjak és szalagok szabadsága zavartalan eltöltésében a grazi wellness-szanatóriumban, tenni is kellene valamit annak érdekében, hogy biztosak lehessünk benne, hogy a társadalom autóbuszát tízmillió emberrel a háta mögött  nem egy mentális kihívásokkal küzdő sofőr vezeti.


El kellene gondolkodni ezen...


:O)))

PÁRTALAPÍTÁS

Az én pártom neve Nyugalom, esetleg Nyugalom és Békesség lenne.
Ha pártot alapítanék, akkor annak egyetlen oka lenne, nevezetesen az, hogy a meglevő kínálatban lassan nem lehet egyet sem találni, mely megfelelne az ízlésemnek, ilyen-olyan okoknál fogva.
Természetesen az egyik párt jobban, a másik kevésbé ellenszenves, de az kétségkívül közös bennük, hogy jobban el vannak foglalva egymással, mint a társadalommal.
Az én pártom nem lenne ideológiai párt, és engem nem érdekelne az sem, ha valaki más pártban is találna szeretnivaló dolgokat.
Az én választóm lehetne mindenki, aki hisz Magyarországban, hisz a demokráciában, és aki az embereket egyénenként, egyenként ítéli meg, tisztességük és a többi emberhez való viszonyuk alapján.
Az én pártomban nem lenne követelmény az ideológiai harc, nálam nem lenne enyhítő körülmény Farkas Flóriánnak, hogy cigány, Tasnádi Péternek, hogy zsidó, és Budaházinak sem, hogy ősei Tyirityán vagy Semjén Zsolt hátán  nyargaltak be a Kárpát-medencébe, csak az lenne a követelmény, hogy cselekedeteik ne álljanak ellentétben a Büntető Törvénykönyvvel.
Viszont az a rendőr, aki a cigány embert azért vegzálja, mert cigány, másnap már civil lenne, aki a zsidó embert származása miatt támadja, az nem védekezhetne a bíróság előtt azzal, hogy tette belefér az egyéni vélemény-nyilvánítás kategóriájába, és nem uszíthatna a menekültek törvényben szabályozott befogadása ellen se senki, büntetőjogi következmények nélkül.
Ehhez persze pontosan definiálni kellene, hogy ki a menekült, ki számít bevándorlónak, kit mi illet meg, illetve kinek milyen kötelezettségei vannak ebből kifolyólag, milyen idegenrendészeti eljárások alkalmazásával.
Azért a BTK-t is át kellene nézni, és egységessé kellene tenni a jogalkalmazást, pontosan körülírva az egyes cselekményeknél a jogalkotói szándékot, megakadályozva a jog csűrés-csavarását és egyéni értelmezgetését az igazságszolgáltatás szereplői számára.
Az én pártom kiállna az Európai Unió mellett, és azt támogatná, hogy az ország olyan tagja legyen egy európai államszövetségnek, mint például Texas az Egyesült Államoknak.
Az első intézkedések között lenne az Euro bevezetésének előkészítése, beleértve ennek szociális előkészítését is.

Az én pártom azonnal reformálná az egészségügyet.
Nem az érdekelné, hogy aki ellátja a beteget, az állami vagy magánorvos, kórház vagy rendelőintézet, a finanszírozás szektorsemleges lenne.
Azonnal visszaállíttatnám a biztosítási alapú ellátást, a biztosítás épp úgy kötelező lenne, mint az ellátás állampolgári jogon.
Ehhez természetesen mindenki után biztosítási díjat kellene fizetni, beleértve a nyugdíjasokat is, akiknek ehhez a díj összegével fel kell emelni a nyugdíjukat, a későbbiekben pedig a nyugdíjmegállapítás már ennek alapján történne.
Az intézmény vagy az orvos a betegség alapján kapná a díját, ehhez első lépésként meghatároztatnám a betegek vizsgálatának és ellátásának esetenkénti konkrét díját, beleértve a műtéteket, a műszeres vizsgálatokat is, a beteg részére számla alapján térítene az állam által tulajdonolt egészségbiztosító, míg a többletszolgáltatásokért a beteg vagy fizetne, vagy magánbiztosító finanszírozná ezt, a beteggel kötött szerződés alapján.
Azonnal megszüntetném a társadalombiztosításban a szabad orvosválasztást, a beteget a biztosító orvosa látná el szakmája szabályai és néhány év múlva már a kötelező protokollok szerint.
Ha valaki magánorvoshoz ragaszkodna, a többletköltségeket fizesse meg.
Természetesen az alapdíj neki is járna, de annak vége lenne, hogy a magánorvos beviszi a kórházba a betegét és államköltségen magánrendel meg barkácsol.
Minden orvosnak el kellene döntenie, hogy magánpraxist vagy biztosítási praxist folytat, merthogy nekem semmi kedvem sincs adóimon keresztül fizetnem Mészáros Lőrinc gyerekeinek urizálását.
A kórházakat szegény néhai Molnár Lajos elvei alapján szervezném át - ő volt az utolsó, és talán az első is, aki az egészségügyet nem az orvosok, hanem a betegek érdekeinek megfelelően akarta átszervezni.
A mentőállomásokat a kórházakban helyezném el, a betegszállítást pedig elvenném a mentőszolgálattól, a taxit nem kell, hogy professzor vezesse.
A beteg „gazdája” pedig háziorvosa lenne, a biztosító csak azt az ellátást térítené, melyet ő rendel el, őt pedig anyagilag tenném érdekeltté a gazdaságos tevékenységben, például nem engedne drága de szükségtelen eljárásokat "megrendelni", náthára MRI-t például...
Népszerű ugyan nem lennék, de néhány év múlva rend és magas szintű ellátás lehetne, jólfizetett orvosokkal.
Aki csal, attól végleg el kell venni a praxist azonnal, és a csalással megszerzett összeg százszorosát kell fizettetni bírságként, alkalmazni Magyarországon pedig csak beosztott orvosként lehetne.
Azonnal visszaadnám a fogászati ellátásban a támogatást a fogpótlásokhoz, teljességgel elviselhetetlen ugyanis a lakosság állapota, ez nem csak egészségügyileg, de esztétikailag is szörnyű, az ország szégyene.

Az oktatás lenne a másik terület, melyhez azonnal hozzá kellene nyúlni – első lépésben azonos szintre kellene hozni az oktatás finanszírozását, szintén szektorsemlegesen.
Nem elvenni, adni.
Vissza kell adni az önkormányzatoknak az iskolákat - a vízfejeket és a hatalmi centrumokat fel kell számolni, Klebelsberg érdemei elismerése mellett az intézményfenntartó központokat fel kell számolni, és oda kell vinni a fenntartással és üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat, ahol a munka folyik.
Mint ahogy a személyi kérdéseket is helyben kellene eldönteni, a tantestületek javaslattevő és vétójoga mellett.
A szegregáció minden formáját fel kell számolni, ha kell iskolabuszoztatással is, az alapítványi iskolákban pedig a tanulók számának arányában helyeket kell fenntartani hátrányos helyzetű gyerekeknek.
A pedagógusokat motiválni kell az ilyen helyzetben levő gyerekek felzárkóztatására.
Minden osztályfőnököt, aki egy nehéz helyzetben levő gyereket eljuttat a nyolcadik osztály befejezéséig, jutalmazni kell, aki eljuttatja az érettségiig, szintén, és akinek felvették ilyen tanítványát valamilyen felsőoktatási intézménybe, azt a pedagógust – az általános iskolait is – mégegyszer jutalmazni kell, dupla jutalommal.
Ugyancsak jutalmaznám ilyen esetekben a szülőket is, ugyanolyan összegekkel.
Az iskolákat el kell látni szélessávú internettel, kivétel nélkül mindet, a tanulókat pedig internetelérésre alkalmas netbookokkal, tabletekkel, a használat mindenféle korlátozása nélkül.
A gépeket a gyerekektől ellopó felnőtteket a gyermekek veszélyeztetésére vonatkozó szabályok szerint büntetném.
Az általános iskolai tananyagot azonnal a felére csökkenteném, viszont kiemelten oktatnám az írást, olvasást, a számtani alapműveleteket, a szövegértést, tanítanám az alapvető pénzügyi ismereteket, az alapvető egészségügyi ismereteket, hatodiktól a higiéniai és szexuális ismereteket, a fogamzásgátlást.
Tanítanám az alapszintű állampolgári ismereteket, a demokráciát, a pártok szerepét és az egyén szerepét a demokráciában, és gyakoroltatnám is az iskolai életben.
Az iskolai sport terén nagy fontosságot tulajdonítanék annak, hogy minden diák vegyen részt valamilyen sporttevékenységben, hajlamai szerint, az iskolák pedig versengjenek egymással.
Stadionok helyett legyen minden iskolában sportpálya és tornaterem, öltözővel, zuhannyal, ennek használatát a testnevelők követeljék meg edzések után – a testnevelés súlypontja essen a szabadidőre.
A testnevelőket vagy segítőiket ezért természetesen díjazni kell.
Az önkormányzatok a szakmai munkába nem szólhatnának bele, viszont a minisztérium tanfelügyelői a konkrétan meghatározott követelmények teljesítését ellenőrizni lennének kötelesek.
Minden tanév végén minden tantárgyból központilag meghatározott záródolgozatot kellene készíttetni, ellenőrzött formában, ez nem csak a diákot minősítené.
Természetesen rengeteg kérdés merülhet fel, például a világnézeti tárgyak oktatása tekintetében, de az alapelv itt is az kell, legyen, hogy a tanítási időben az államilag meghatározott tananyagot kell oktatni, a vallási ismereteket pedig a tanórákon kívüli időszakban.
Középiskolákban viszont oktatni kell az öt világvallást, érték és előítélet nélkül.
Az oktatásra fordított összegeket jelentősen meg kell emelni, az oktatókat – nevelőket tisztességesen meg kell fizetni, az adminisztrációt pedig a szükségesen elégséges szintre kell csökkenteni, adatszolgáltatásra pedig csak a KSH kötelezhesse az iskolákat.

A pártok és egyházak állami finanszírozását be kell szüntetni, tartsa el ezeket a tagság és a hívők, az épületek felújítását az állam csak abban az esetben támogassa, ha tulajdonosa annak,  vagy tulajdonrésze van benne – annak arányában.
Azonnal meg kell szüntetni a gyermeknevelés adórendszeren keresztül történő támogatását, viszont ezzel együtt jelentős mértékben – akár többszörösére is kell emelni a családi pótlékot, mely csak meghatározott jövedelemszintig kerülne folyósításra.
Lecsökkenteném és egyszerűsíteném az ÁFA- fizetési kötelezettséget, akár egységesen öt százalékra is, viszont az ezt elcsalókat földönfutóvá tenném.
Megszűnne a TAO, a sportegyesületeket is tartsák el a drukkerek adózott jövedelmükből, támogatni az iskolai és tömegsportot kell, meg az egészségügyileg hátrányos helyzetben levő sportolókat - de senkit sem az adórendszeren keresztül.
Az élsport professzionális, el kell tartania saját magát, ha nem, akkor nem kell folytatni.
Mégis nevetséges, hogy a magyar labdarúgás például a belezúdított pénz ellenében nem tud semmit felmutatni.
Nem Hosszú Katinkát kell kitömni pénzzel, úszni a liba is tud, méghozzá ingyen,  hanem tanuszodákat kell építeni, a kis falvak gyerekeinek úszó-tanfolyamokat szervezni, a gyerekeket versenyekre kell utaztatni, felszereléssel kell ellátni minden általuk űzött sportágban.
A hátrányos helyzetű gyerekeknek az általános iskola befejezése után értelmes képzést kell szervezni, lehet ez gépkocsivezető, gépkezelő, buszvezető, segédápolónő, óvodai- bölcsődei dada, idősgondozó, virágtermesztő, kertgondozó, stb.
Akik nem végzik el a nyolcadik osztályt, azok számára tizenöt éves koruktól speciális tanrendet kell kidolgozni, életvezetési ismereteket kell oktatni, a hétköznapi életre kell őket felkészíteni, például a háztartásvezetés oktatásával, vagy a fiúknak a munkaerőpiacon eladható képzettséget biztosító tanfolyamokkal.

Az államszervezet átalakítása során visszaállítanám a szakági minisztériumokat, az ezzel járó személyi felelősséggel.
A köztársasági elnököt közvetlenül választatnám, a legfőbb ügyészt a kormány alá rendelném, az országgyűlésben a bizottságok előtt történő megjelenést és a válaszadást – igazmondási kötelezettséggel - kötelezővé tenném, a bíróságokra vonatkozó szabályok szerint.
A választások előtt valamennyi induló szervezetnek időt adnék a köztelevízióban programja ismertetésére, visszaállítanám a kétfordulós választási rendszert és kötelezővé tenném a két forduló között a televíziós vitát a kormányfő-aspiránsok között.
Az Alkotmánybíróságot azonnal megszüntetném, az ezerszer módosított „sztálinista” Alkotmányt átmenetileg visszaállítanám, egyúttal összehívnám az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, az összehívástól számított egy év múlva.
A fegyveres erők és testületek vezetését a parlamenti ciklusokhoz kötném, csakúgy, mint a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek kinevezését is, és megszüntetném a pártkötődéseket, ezek ugyanis szakmák.

Millió feladat lenne még, de persze én is fiatal és agilis lennék…
Mindenesetre a szlogen: "Szavazz a Nyugalomra!" - biztosan hozna a konyhára, gondolom…

:O)))

ELLOPOTT IDŐ, ELHERDÁLT LEHETŐSÉGEK

Azt mondják a primadonnák, hogy mindegy, miket is beszélnek róluk, csak beszéljenek.
Hát, Botkának akkor nincs oka panaszra, hiszen sikerült már megint - természetesen teljesen demokratikusan - beledurrantania a nulláslisztbe .
Botka Budapest ügyeiben a budapesti MSZP szervezet átlépésével akart dönteni, amikor Tóth Józsefre, az angyalföldi polgármesterre bízta a budapesti kampány irányítását, gondolom, valamilyen testületi döntés alapján.
De az is lehet, hogy rosszul gondolom, miután a párt budapesti elnökével az élen az elnökség másként határozott, és más felelősöket jelölt meg a budapesti választási munka összehangolására, irányítására.
Ezzel aztán kezd kissé túlcsordulni a pohár, persze alapjáraton se merném állítani, hogy Botka a siker kovácsa, de amikor még gázt is ad...


Ezzel az akciójával az alábbiakat tette:
1. Megerősítette a demokraták azon részében, akik nem rokonszenveznek vele, hogy alkatilag antidemokratikus, baloldali Orbán-klón, csak nincs meg hozzá a hatalma, mert tőle legfeljebb a szegedi városháza portása függ, de az se nagyon.
Emellett meg se tudja fizetni a rokonszenvet, legfeljebb aprópénzzel, de szerintem elvi alapokon áll, és egy fillért se senkinek abból, ami az övé.
Senki és semmi nem hatalmazta fel ugyanis, hogy egy ilyen horderejű kérdésben döntsön, hogy rosszul döntsön, arra meg végképp nem.
2.  Szembefordította a szocialisták jóformán egyetlen sikeres budapesti politikusát a többi budapesti szocialistával, senki sem szereti ugyanis, ha parasztnak nézik a sakktáblán, ahol ő például a megválasztott királynő, vagy a szürke eminenciás...
3.  Budapestet szembefordította a vidéki Magyarországgal, hiszen ő soha nem lesz pesti, ha belegebed sem, a pesti politikusok állandóan a szájából kilógó kapát nézegetik, ő meg gyanakodva pislog a pesti csibészekre, akik állandóan elkefélik a derék falusi legények elől a lányokat, akik a fene tudja, mit esznek ezeken a girnyókon.
Atavisztikus és antagonisztikus ellentétek ezek, melyek megoldása még sokáig váratni fog magára.
4. Bebizonyította, hogy minden handabandázása ellenére a hatalma korlátozott, és mégsem lett belőle diktátor, még ha visszahívta is saját magát az eke szarva mellől, mint a rómaiak Cincinnatust.
Ez ebben a helyzetben nem túl kedvező fejlemény, de ha valaki a szocialista párt vezetésére vállalkozik, akkor számolnia kell a rejtett forradalmári képességekkel is.
5. A potenciális választók közül azok, akik megint elkezdtek bízni abban, hogy itt van egy nagyranőtt Horn-reinkarnáció, most bánatosan legyintenek egyet, jobb esetben.
És ezt a helyzetet nem kellene Gyurcsányra kenni, inkább el kellene azon spekulálnia, hogy szinte az utolsó percben hogyan lehet példát venni terepjárója GPS-étől, ha már eltévedt a nagy forgalomban.
A szakadékban égő autóroncsból már hiába hallik ki, hogy újratervezés.... újratervezés.... újratervezés...

De persze ki vagyok én, hogy tanácsot adjak egy ekkora darab embernek?
Vagyok én egy számtantanár, aki megtanítja összeadni a demokratikus oldal választóinak számát?
Dehogy vagyok, mint ahogy logika tanár sem vagyok, aki elhitetné vele, hogy hibás premisszákból csak hibás konkluzió születhet.
És ennek sincs köze Gyurcsányhoz, de hogy Orbánhoz sincs, arra azért nem vennék ciánkálit.
Talán ne csak Orbánnál nézzük azt, hogy a szavaival szemben mik a tettei.
Itt most éppen a szocialisták nagyüzemi meggyilkolása folyik, és ha a tettest keresed, akkor az elkövetőn kívül azt is meg kell nézni, hogy a tett kinek használ?
Legtöbbet persze magának ártott ezzel is, mint ahogy azzal, hogy a saját politikai karrierjét a Gyurcsánnyal való konfrontációra építette.
Természetesen ez is - hogy a klasszikus mondással éljünk, több volt, mint bűn - ez hiba volt, de ezt előre lehetett volna tudnia.
A mai magyar baloldali választó egységpárti, kivételesen ez a vágya indokolt is, hiszen Botka belső megosztottsággal és a hitelvesztésével küzdő pártjával soha nem lesz képes egyedül győzelmet aratni, az meg, hogy a többi párt majd a karjaiba alél elpatkolás céljából - nevetséges illúzió.
Gyurcsány pártjának tagjaitól is illúzió azt várni, hogy elkergetik a pártalapítót, aki mellesleg a "Béke és együttműködés" című zenemű fuvolaszólamát adja elő, hófehér nagyestélyiben,  kísér Varjú László és népi zenekara.
Szóval, nem egyszerű a helyzet, viszont az idő nem áll meg, alig több, mint fél év van hátra a választásokig, a pártok még mindig nem kaptak észbe, a civilek meg valahogy eltüntek, mint a büdösség.
Komolyan mondom, a demokraták olyan ügyetlenek, hogy itt még Orbánt is Orbánnak kell megbuktatnia.
Jelzem, erősen dolgozik a projekten, Családja megszakítás nélkül és vadul lop, a Fidesz párt-sakáljai és hiénái oda-odakapnak a zsákmányhoz.
Sajnos, meg kell várni, úgy tünik, míg már csak a csontváz marad, azt még elropogtatja Németh Szilárd, aztán majd egymásnak esnek, de ezt már az ellenzék és civilek politikusai nemigen érik meg, ők addigra már csendben ülnek a CBA megfelelő polcain, kis fémdobozokban, Pedigree Pal felirattal.


Ne legyen igazam...

:O)))

HŐSÉG, BŐSÉG

Meleg van.
Persze, hogy meleg van, hiszen nyár van,
Hogy ez a klimaváltozás tünete-e, azt a fene se tudja, hiszen régen is volt meleg, az én gyermekkoromban is volt harminc. harminckét, sőt harmincöt fok is, de túléltük.
Lehet, nem csak a klíma, de az emberek is megváltoztak, és úgy képzelik, hogy az ő megpróbáltatásaik a világtörténelem legütősebb megpróbáltatásai, jóllehet elődeik akkor, amikor ugyanilyen megpróbáltatásokon mentek keresztül, csendben tűrték a sors csapásait, és  iparkodtak egyéni stratégiákkal túlélni a helyzetet.
Pedig akkor annyi minden nem volt még, ami ma már természetes!
Például nem volt hűtőszekrény.
Pontosabban a tehetősebbeknek létezett jégszekrény, melybe egy héten kétszer lehetett jeget vásárolni a lovaskocsiról, melynek hajtója egy jégcsákánnyal kihúzta a hasábot a többi közül, ha kellett, méretre vágta, mint kőműves a téglát, a vállára terített zsákra emelte és felkocogott vele a vevőhöz a harmadik emeletre, ha honorálták a buzgalmát.
Aki nem honorálta, az vizesvödörrel ment a jégért, amit aztán a jégszekrény kettős fala közé helyezett, és ott hűtötte a kaját, míg csak a jég ki nem lehelte jéglelkét - ettől lett később Lehel a Lehel.
Klíma sem volt, a bérházak lakásainak nyitott ajtajára vizes lepedőt akasztottak a háziasszonyok, ez legalább az illúziót biztosította: tettek valamit a hőség ellen.
Proletár környékeken ilyenkor a női divat is átalakult, hódított a bugyi-melltartó kombó, de senki se gondolja, hogy ettől egy bérház maga lett a paradicsom, merthogy az itteni hurik leginkább hurkák voltak...

Az ablakokon lehúzták a vászonredőnyöket, az utcákon egy nap egyszer vagy kétszer végigment a locsolóautó - akkor még futotta rá - , a villamos váltóit és a sineket is hűtötték, de az élet ment, ha nem is zavartalanul. de siránkozás nélkül.
A fizikai munkahelyeken nagy szódásballonok álltak, vizes rongyokkal takarták le őket, az irodákban a nők vizes zsebkendőket tettek a nyakukra, tarkójukra, de munka után azért még elrohantak vásárolni, és cipelték a cekkereket a buszokhoz, villamosokhoz, hévhez-vonathoz, melyekben a klimatizálást a nyitható ablakocskák jelentették.
A régebbi tipusú villamosokon egész ablaktáblákat lehetett leereszteni, az újabbakon erre már nem adtak lehetőséget, megspórolva ezzel a "Kihajolni tilos és veszélyes !" táblácskákat.
Az aszfalt is megolvadt néha.
Mi, gyerekek ennek nagyon örültünk, mert egy bot végére pörgetős technikával remek gombócokat lehetett gyártani, némi utánaigazítás és vízbemártás után mint buzogányt lehetett alkalmazni, ez volt az úgynevezett koki, melyet szeretett Miniszterelnök Urunk is emlegetett a saller társaságában, ez utóbbi egyébként eredetileg a kerékpárbelső javításának kelléke volt.
A bárdolatlanabb tettestársak egymás zsebébe kis aszfaltgolyócskákat helyeztek, ezek aztán szépen beleapplikálódtak a nadrág vagy az ing rostjai közé, eltávolításukhoz olló kellett.


Falun az élet még ennél is nehezebb volt, habár ott a jégszekrényt a kerekeskút helyettesítette, ide engedte le a család a romlandó kaját és a görögdinnyét, mely akkortájt még nem öltözött pizsamába, méregzöld volt és belül élénkpiros, és édes...
Amikor a félhold alakúra szeletelt dinnye leve csurgott a hasunkon, nem cseréltünk volna senkivel, pedig tudtuk, hogy mire végzünk az áldozattal, addigra fülünk-farkunk ragadni fog a dinnyelétől, és hol volt arrafelé még fürdőkád?
Jobb esetben egy vödör víz a kútból, rosszabb esetben a legyek társasága, melyek ellen nem létezett vegyifegyver, hanem csirizes papírcsíkok lógtak a plafonokról, a legyek tévesen azt hitték, hogy csirizberagadt kollegáik éppen ott zabálnak és mentek részt kérni a jóból - magyar legyek, ugye - és mikor beleragadtak, már hiába zümmögtek felháborodottan, ottragadtak örökre, csak ők ezt nem hívták rendszerváltásnak...
Estefele jobb lett a világ, enyhült a meleg, előbujtak az emberek és kiültek kicsit az udvarokra, gangokra, utcán a kispadra, kipihenni a megpróbáltatásokat.
Nem volt az a világ sem kibírhatatlan, csak alkalmazkodni kellett hozzá, de hát abban az időben ez minden tekintetben követelmény volt, és ez volt a természetes.
Az emberek nem lázadoztak az időjárás ellen, ha esett, a paraszt csak legyintett: hadd essen, ha hideg volt felöltöztek, meleg volt nekivetkőztek, és tették, amit tenni kellett ahhoz, hogy megéljenek családostól.
Még a szegény embernek is volt kis öröme, mert a vályogházacska kellemesebb hőérzetet adott, mint a puccos téglaházak, és ha akadt estére egy szép szelet zsíroskenyér paprikával, paradicsommal, az maga volt a mennyország.

Persze nem mindenkinek akadt - akinek nem, azok megsózták és megszórták pirospaprikával a kenyerüket,  a gyerekeknek a vízbe érintett szeletet megszórták kristálycukorral, ha volt.
Ha nem volt, átmentek a szomszédba és kértek kölcsön fizetésig egy bögrével.
Falun annyival volt könnyebb, hogy azért egy-két dologért nem kellett pénzt adni, vöröshagyma és szalonna létezett, de még az én tehetős paraszt rokonom is erősen meggondolta, hogy mekkora darab kolbászt ad a vendégnek.
Kenyeret pedig sajátkezűleg sütött, a péknél felcimkézve várta a fél falu kenyere gazdáját, a kenyér pedig nem savanyodott meg, nem penészesedett, kitartott a következő sütésig.
Ha volt tehén, akkor volt tej is, a gazda vagy a gazdasszony akkurátusan megmosta a tehén tőgyét, miután a tehén farkát odakötötte a lábához, és sajtárba fejte a habzó, illatos tejet.
Este mentünk a testvéremmel a tejeskannával a másfél liter tejért, nemigen vártuk meg, míg kihűlt, ittuk tőgymelegen, ma bizonyára hideglelést kapnának a gyerekek tőle.
Ha jól jött ki a lépés, néha kaptunk egy fagyit - három típusa volt, az ötvenfilléres, az egy és a kétforintos - utóbbi általában csak évzáró után...
És senki sem beszélt klímaváltozásról, az olvasztár állt a kemence mellett, az útépítő munkás aszfaltozott, a hegesztő hegesztett, a tanár állt a katedrán és küzdött saját magával meg a gyerekekkel. de egyikük sem tartotta ezt természetellenesnek.

A világ megváltozott, igényesebbek és kényesebbek lettünk, a mai gyerekek már nemigen lépnek mezitláb az utcára, nem csap fel a lábujjaik között a púder fínomságú, égetően forró utcai por, nem is nagyon találkoznak olyan utcákkal, ahol a föld olyan forró, hogy fizikai fájdalmat okoz rálépni, hiszen az Adidas eléggé jól szigetel.
Vannak más fájdalmak, de biztos vagyok benne, hogy ezeket is túl fogjuk élni, mint ahogy a politikusok disznóságait is, az emberiséget a túlélésre optimalizálta az Úr...
Hogy aztán változik-e a klíma?
Nekem mindig a Balaton jut ilyenkor eszembe, mely volt, hogy részben kiszáradt és a medrét felszántották, aztán a természet helyreállította az eredeti állapotokat.
Volt jégkorszak is, most éppen melegebb időszak van, de voltak évek tél és hó nélkül, aztán jött a fogcsikorgató hideg.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kellene vigyázni a környezetünkre, sajnos inkább csak pofázás folyik tettek helyett.
Nem is olyan régen még, ha valahol kivágtak egy ligetet vagy erdőt, helyette telepíteni kellett csemetéket, méghozzá annyit, hogy a törzsek kerülete meghaladja a kivágott fák törzsének kerületét, - ma csupa fanyűvő vitézkedik az egyébként is túlterhelt városokban, falvakban.
Talán előbb-utóbb felismerjük saját érdekeinket, mert ha nem, akkor elpusztulunk.
De a Föld akkor is élni fog.


Legfeljebb nélkülünk...


:O)))

PIPISKE A NAGYHATALMI HOMOKOZÓBAN

Úgy kellett ez a Trump, mint egy falat kenyér.
Már teljesen el lehettünk keseredve, hogy nem megy előre a világ, és akkor - mint derült égből a Németh Szilárd - belevágott a nagy, klimaváltozásos nyugalomba, megosztva mindenkit mindenkivel, beleértve saját magát is - saját magával.
Persze büszkék lehetünk azért, hiszen mire a világnak lett egy elmebetege, addigra nekünk már régen megvolt a saját, szellemi kihívásokkal küzdő betegünk, aki nem csak szociopata, paranoiás, de kleptomániás is.
A szakirodalom valószínűleg Orbán-szindróma néven fogja emlegetni a tünetcsoportot, névadóját meg remélhetőleg spirituszban tartósítva fogja őrizni a Kriminologiai Múzeum.
Ezzel együtt, ők ketten úgy viszonyulnak egymáshoz, mint egy Tyrannosaurus Rex csontváza egy pannongyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri) csontvázához, és nem a mi Vezérünk a Rex, habár élete nagy vágya lehet annak tudni magát.

Mindenesetre a világ régen sem volt biztonságos hely, most meg aztán végképpen nem az, lévén, hogy Trump felettébb szívesen mutogatja Amerika egyre satnyábbnak tűnő izmait.
Az amerikai elnök olyan, mint egy kocsmai krakéler a tizedik korsó után: kissé támolyogva bár de beleköt mindegyik vendégbe, akik szívesen elkerülnék a konfliktust, de ő nem engedi nekik.
Beleiszik a sörükbe vagy beleköp a poharukba és szidja az anyjukat.
A világ a második világháború után úgy volt berendezve, hogy a konfliktusokat a nagyhatalmak békésen oldották meg, legfeljebb mint a középkori hölgyek a lovagi tornán vitézeikkel képviseltették magukat, akik ha ott is maradtak holtan a csatamezőn, a nagyobb bajt  - a nagyhatalmak közvetlen összecsapását - elhárították.


Trump ezt az eljárásrendet kérdőjelezi meg akkor, mikor durván beleszáll Kínába, szankciókat hoz Oroszország ellen, nem véve figyelembe még azt sem, hogy saját szövetségesei érdekeit tiporja lábbal.
Bizonyára az okozhatja ezt, hogy túl sok amerikai filmet nézett, melyekben a világ leghatalmasabb állama legyőzi a komcsi Vietnamot, kiszabadítja az iráni amerikai túszokat és legyőzi a tömegpusztító fegyvereket rejtegető muszlim diktátorokat, és eddig még senki nem magyarázta el neki a film és a való élet eltérő tulajdonságait.
Most éppen az oroszokkal szórakozott egy sort, mire azok besokalltak és kiutasítottak párszáz amerikai követségi alkalmazottat a 008-astól a 712-es ügynökig, akiknek zöme persze kertészeti és takarítónői tevékenységet folytatott.
Erről persze a fogadó ország is tudott, de mosolyogva játsszák az ősi játékot.


Aztán addig-addig szórakozgattak az orosz határok mentén, míg most Putyin ad nekik gondolkodnivalót a párszáz-párezer fős katonai hepciáskodásokra válaszul - őszre hadgyakorlatot tart százezer katona és a hozzájuk tartozó technika részvételével, ami szép nagy cirkusz lesz, és akkor még nem szóltunk a kínaiakkal közös akciókról sem.
Merthogy Trump a kínaiakkal is konfrontálódik, ami azért nem arra vall, hogy túl jó stratéga lenne, talán meg kellene neki mutatni egy Hitler sorsáról szóló filmet, hogy tudja - hiba két frontot nyitni egyszerre...


Mi meg boldogan hallgatjuk, hogy Orbán Putyin trójai falova, meg a többi ilyen veretes baromságot, mert képtelenek vagyunk a saját helyzetünket reálisan értékelni, és tudomásul venni, hogy akkorák vagyunk, mint valamelyik orosz kormányzóság egy kisebb megyéje, melynek jelentősége igencsak elhanyagolható.
Európában is ez a bajunk, hiszen Orbán azt sulykolja, hogy tényezők vagyunk, miközben látnivaló, hogy még Anglia sem képes erőlködés nélkül lenyelni a Brexit békáját, és egyáltalán nem biztos az sem, hogy ha végül le is nyeli, nem pusztul-e bele.
Sajnos éretlenek vagyunk a beilleszkedésre a fejlett államok közé, úgy viselkedünk, mint a beszívott kamasz a lagziban, próbálunk legénykedni, és nem értjük, hogy miért néznek ránk még a csúnya lányok is lesajnáló pillantásokkal.


Ha valaha is a győztesek oldalán szeretnénk találni magunkat, hát az ehhez vezető út első lépése önértékelésünk rendbetétele kellene legyen.
Erre mostanság nem sok esélyünk van, szeretett miniszterelnökünk állandóan emberkedik, míg csak egyszer végre pofán nem törli valamelyik félnehézsúlyú, a többiek vidám röhögése közepette.
Pedig tanulhatna, hiszen álomvilága a visegrádiak örök és megbonthatatlan barátságáról a vége felé közeledik, ma a szlovákok hagyták cserben, holnap megeshet ez a csehekkel kapcsolatban is, és Lengyelország is csak annak köszönheti, hogy kesztyűs kézzel bánnak vele, hogy ott fekszik a hadak útján, Oroszország és Németország között.
Orbánt előszeretettel hasonlítják Kádárhoz, miközben persze annyi köze van hozzá. mint Ciccolinának Szűz Máriához.
Kádár nemzetközi elfogadottságát az alapozta meg, hogy soha nem kérdőjelezte meg az ország kapcsolatát ahhoz a szövetségi rendszerhez, melyhez tartoztunk.
Orbánt nyugaton Putyinhoz kapcsolják, Putyin meg jókat röhigcsélhet rajta, időnként ad neki egy puszit és vígan nézi az ezen hüledező Európát.
Trump meg nem foglalkozik vele, merthogy nincs hatvanmillió magyar, nem létezik magyar piac, nincs értékelhető katonai erőnk, a társadalmi berendezkedésünk túlzottan fasisztoid az amerikai ízlésnek, Orbán meg vazallusnak megbízhatatlan - de legfőképpen: Amerikának nincs szüksége Magyarország barátságára.
Viszont nem is érdekeljük - annyira sem, mint Kínát Észak-Korea, hiszen atomfegyverünk sincs.


Persze lehet, a Fidesz tudósai már tanulmányozzák Öveges professzor művét: Hogyan csináljunk barackmagból atommagot?
Ha a kísérletek sikerrel járnak, talán megváltozik súlyunk Európában, addig talán jó lenne inkább a pofánkat súlyba tenni...
Hogy hova jutott ez az ország - elképesztő...


:O)))