KASSZANDRA A PADLÓN

Ha egyszer megírják ezeknek az éveknek a történetét, egy hosszabb fejezet fog szólni a magyar értelmiség szűklátókörűségéről és kártékonyságáról.
A rendszerváltás során ez az értelmiség két lépésben magához ragadta a kezdeményezést.
Az első lépéssel a letűnt rendszer üldözötteinek nyilvánították magukat, a következő lépéssel meg orákulumnak, és ebből a státuszukból csak a kis mucsai tahó tudta kibillenteni őket, aki hokedlire mászott, és magasról tett az ő bölcsességeikre.
A harcnak itt vége is lett, mert abban a pillanatban, ahogy a gonosz törpe megkaparintotta a pénzesládikó kulcsát, értelmiségünk metamorfózison ment át. Véleményvezéreink elkezdték levakarni róla a koszt, és azzal biztattak, hogy hamarosan kiderül, színarany van alatta.
Nem volt.

Nem voltak túl sokan, nem is nagyon vitatkoztak egymással, békésen felosztották maguk között a médiát és körbeállva énekelték:
Uram, egy zseni veszett el Önben!
Úgy, mint Önben, nemkülönben!
Aztán kit elhajtottak a hervadásba, ki valahogy megkapaszkodott, kit meg megvettek kilóra, mint a libát, de egy ideig még azért előadta a pártatlan elemzőt, majd leszármazottjára hagyva politikai kapcsolatrendszerét nyugalomba vonult.
Volt, hogy véleményük használt, többnyire inkább ártott, a régi jó magyar szokás szerint klikkesedő politikai térben hol ide csatlakoztak, hol oda, de azt azért mindig tudták, honnan fúj a szél.


A csapat emblematikus figurája Lengyel László, aki Tamás Gáspár Miklós szerint fordított Cassandra, mert jövendölései soha nem válnak be, viszont mindig hallgatnak rá.
Most is ez történt.
Botka az ő találmánya, ő volt az, aki úgy vélte, a szavlejárt politikust át lehet csomagolni, ami talán nem is volt téves elképzelés, de a technológiába hiba csúszott, a primadonna belépőjébe hamis hangok csúsztak.
Botka se szereti Gyurcsányt - egyrészt hogy mer belerondítani az ő magassági privilégiumába, másrészt meg hogy mer jobb szónok lenni, mint ő, és ami legfőképpen zavarja, az a politikai szexepil...
A szexepil a szellemes megfogalmazás szerint megmagyarázhatatlan, leginkább a vonzizé alkalmas a magyarázatára, nőben akinek ilyenje van, az lehet csúnya, mint a  világháború, mégis koslatnak utána a férfiak.
Gyurcsányt is le lehetett önteni dézsából szarral, mégis maradtak követői, pedig hát ő is követett el hibákat és voltak tévedései is, csőstül.
És mégis.

Ha azt mondom, hogy Lengyel László úgy utálja Gyurcsányt, mint Harangláb a kukoricagölödint, nem mondtam semmit, ezt a magasságot a neves értelmiségi helyből megugorja, sőt, túl is szárnyalja, mint Orbán Ausztriát.
Az ember saját meggyőződése okán gyakran von le téves következtetéseket, meg aztán az is előfordul, hogy nem ismer fel ok-okozati összefüggéseket.
Lengyel sem ismerte fel, hogy az általa megszólítani szándékozott választói réteg számára Gyurcsány politikai szerepvállalása már nem annyira kardinális kérdés, mint neki, így aztán levonta a következtetést, Gyurcsányt kell támadni, ez a siker titka...
Úgy tűnik, tévedett, a célcsoport nem széthúzásra, hanem összefogásra játszik, és ellenszenves minden, ami ennek ellentmond.
Ennek következtében a sufnipártok se ültek vele egy asztalhoz, mert ezzel az akciójával alapjaiban kérdőjelezte meg a választási győzelem lehetőségét.
Lengyel azt hitte, hogy a választó olyan, mint az ő viszonyítási csoportja, a kinyúltpulóveresek népe, de ebben is tévedett, a választó a maga módján következetes.
Így aztán nem masírozik az új gúnár után, mint a libák, hanem először elnézegeti, hogy milyen is az új versenyző.


Ha sokáig nézegeti, az nem szerencsés, mert könnyen rájöhet, hogy a délceg jelölt éveken át bujkált a felelősségvállalás elől, és csak az utolsó pillanatban jött rá, hogy kiesik a politikából, ha nem vállal funkciót.
Pártján belül vitathatatlanul igény volt rá, az emberek többsége ugyanis összefüggést lát a magasság és a szellemi képességek között, annak dacára, hogy a rendszerváltás e tekintetben meglehetősen hatékonyan cáfolta ezt a hitet.
Mindenesetre a bizalom hamar odalett, hiszen hogyan is lenne képes valaki összehangolni egy ország politikai életét, ha arra is képtelen, hogy potenciális szövetségesével zöldágra vergődjön.
Már az első pár hétben látni lehetett, hogy ez az irány nincs igazán sikerre ítélve, de a neves páros, akikből akár két rendes embert is ki lehetne hozni, képtelen volt a korrekcióra.
Most meg néznek ki a fejükből bánatosan, és aggódnak, hogy mit szól a nép, ha Gyurcsány mégis rajta lesz a listán.
Ezazért még nem teljesen biztos, hiszen a helyében lehetne éppen feltételeket is támasztani, például csak akkor lesz a listán, ha Botka nem, mert bebizonyosodott, hogy Botka többet visz, mint hoz.
És még csak nem is hazudna...

Ha belegondolok, hogy Orbánt csak akkor lehetne elzavarni, ha a Jobbik is partner lenne ebben, és ehhez Gyurcsány éppen annyira konstruktívan áll hozzá, mint Botka őhozzá, akkor azért kicsit elbizonytalanodom, hogy lesz-e itt még a közeljövőben polgári demokrácia.
És jó-e az nekünk, ha olyanok vezetik az ellenzéket, akik képtelenek három-négy számot összeadni, viszont illúziókban élnek és nem hiszik el, hogy a politika az érdekek összehangolásának művészete.
Képtelenek logikusan gondolkodni, mégis szeretnek a tényekből logikus következtetéseket levonni, például azt, hogy a gyertyalángnak égett orrszőr-szaga van...


Meg vagyunk mi verve ezekkel...


:O)))

MÉG VAN IDŐ

Mondá a szocialista ász, márpedig ő egy piros ász, az pedig üt mindent...
Botka szerint még van idő stratégiát váltani.
Természetesen nem neki, hanem mindenki másnak.
Anyukám, hukkk, hozd a lavórt, hányni fogok!
Hukkk, mégse hozd, stratégiát váltottam, beszartam!
A nagy arc felettébb indokolt is, hiszen a Medián szerint tíz százalék alá merült a támogatottságuk - a biztos szavazók körében.
Hogy miért kell megvárni, míg az egész szocialista elnökségnek keszonbetegsége lesz, azt nem tudom, de azt már biztosan, hogy erre a szerepre Botka éppen annyira alkalmas, mint Bessenyei lett volna Ophelia szerepére a Hamletben.
Talán durva a véleményem, de Botka buta, vagy korrupt.
Mással nem lehet magyarázni tevékenységét, ehhez még társul előnytelen személyisége, gőgöt és pökhendiséget sugárzó magatartása, és bár nagy kedvem lenne egy-két érzékletes hasonlattal méltatni személyiségét, de hadd ne tegyem...


Azt mondta, hogy van még idő stratégiát váltani, és ezt akkor mondta, mikor már gatyát váltani sincs idő, mintha a pilóta a dugóhúzóban a föld felé zuhanó gépben tájékoztatná a kedves utasokat, hogy van még idő az italokat felszolgálni.
Van hát, idő az mindig van, csak nem biztos, hogy nekünk dolgozik.
Persze a többiek se jobbak, a DK ül a folyó partján és várja, hogy az MSZP tetemét előtte vigye a víz, és azt gondolja, hogy a szavazóbázist majd megörökli, mint Juliska a nagymama vibrátorát.
Csak hát ez tévedés, a kiábrándult választó vagy elsétál a politikai paletta másik végére, vagy otthon marad.
A Harmadik Lóhús pedig ül az erdőben, reszelgeti a körmöcskéjét és hülyeségeket beszél.
Nyuszika ül az erdőben, reszelgeti a körmöcskéjét.
Kérdi tőle a róka: mit csinálsz Nyuszika?
Hát hegyezem a körmöcskémet, és jaj a farkasnak, ha erre jön!
Arra megy a farkas: mit csinálsz Nyuszika?
Hááát - csak ülök itt, reszelgetem a körmöcskémet és beszélek hülyeségeket...
Akinek itt stratégiát kellene váltani, az elsősorban az MSZP, ennek első lépéseként el kellene hajtania Botkát, aki többet vitt, mint hozott.
Utána lehetne gondolkodni azon, hogy ki lenne még képes arcot adni a lepukkant pártnak.
Ha megvan a jelölt, akkor neki kellene látni egy választási párt gründolásának, az alapítás dicsőségét át lehetne engedni valamelyik civil szervezetnek, azonnal nevesíteni kellene a miniszterelnök-jelöltet, aki nem lehetne egyik párt prominens politikusa sem.


Utána tárgyalóasztalhoz kellene ülni, egy semleges szervezet által mediálva, közös lista, körzetenként egyetlen jelölt, a párt neve lehetne Magyar Jövő Pártja.
Az asztalnál ott kellene üljön a Jobbik is, mert nélkülük ma csak veszíteni lehet.
A pixisből kiesett politikusokat fel lehetne készíteni az önkormányzati választásokra.
Az új párt egy ciklusra jönne létre, meg kell határozni a feladatait előre, melytől eltérni nem lehet.
Az új párt a pártok vezetőiből állna, de a pártprogramot  menet közben nem barkácsolhatnák, mindössze arra lennének hivatottak, hogy a működés tisztaságát felügyeljék.
A képviselők az új párt képviselőiként más pártnak nem lehetnének tagjai.
Talán az utolsó pillanatban vagyunk, hiszen fél évvel a választások előtt sokat okoskodni már nem lehet.
És felesleges egymásra mutogatni, ha nem ezt lépik a pártok, akkor bevonulnak a történelembe, mint a demokrácia felszámolói.
A felelősség egységes, a következményeket is egységesen fogják viselni.
És őket még hivatal se várja, mint Szili Katalint.


Elképesztő és elkeserítő ez az egész, szégyen.


:O)))

NAGYVONALÚ AJÁNLAT

Megvan a mesterterv.
A Birodalmi Lépegető közkincsé tette az új tervet, mely annyira hasonlít a régire, mondhatni egypetéjű ikre, hogy még szülőatyja sem tudja megkülönböztetni tőle.
Mondhatnánk azt is, hogy Botka lepetézett, de az igazság az, hogy itt a választó teszi ezt éppen, rettenetes megilletődésében.
Ami a lényeget illeti, azt mondja Botka, hogy odaadja a listás helyek felét a többi, Orbán-ellenes pártnak a közvéleménykutatási eredmények arányában, de persze Gyurcsány nem játszik, ez is az egyszemélyes tömegmozgalom eleganciájának része.
És hát természetesen a Jobbikra sincs szükség, mondjanak bármit is, nem hiszünk nekik - ez pedig a jobboldal eszetlenségének szolgai átvétele, - mondjanak a komcsik bármit, mi nem hiszünk nekik...
Így alakítható ki leghatékonyabban az akcióegység.
A cukrosmadzagot egyedül a liberálisok eszmevezérelt (NER) vezetője nyalta meg, habár feleslegesen - egy ilyen jövőbeni együttműködést a szocialisták traktora egyedül is képes elboronálni, nem kell ehhez a liberális jellemóriás...


Nekem már ez az "odaadja" is nagyon tetszik, olyan rettenetesen demokratikus, mígellenben a felszeletelendő lista minden néphülyítéssel ellentétben nem közös lista, hanem az MSZP - ha jóindulatú akarok lenni, és miért is ne - Botka listája.
Érdekes, hogy ez a tenyeres-talpas mennyire be van oltva a demokratikus módszerek ellen, valószínűleg városvezetési gyakorlatából indul ki.
Még senki nem világosította fel, hogy amíg a polgármesteri hivatal seggnyalóinak fizetését ő állapítja meg, addig egy ilyen pártközi együttműködés létrehozóinak fizetését a tagságuk, leszámítva azokat, akik a prémiumot Orbántól kapják.
Így aztán nem törik össze magukat az iparkodástól, hogy helyeseljenek neki, és így soha nem fogja összeterelni őket, főként nem a saját aklába.
A stílusa emlékeztet annak az őrmesternek a stílusára, akit kiküldtek a hadgyakorlaton meghalt katona feleségéhez, tapintatosan közölni a halálhírt:
Özvegy Kovácsné?
Nem. Én Kovácsné vagyok ugyan, de nem özvegy, csodálkozott a feleség a nyitott ajtóban.
Azt maga csak gondolja, mondta az őrmester, nem a lófaxt nem!
Az elefánt a porcelánboltban prímabalerina Bokához képest.

Amúgy pedig az ördög itt is a részletekben lakozik.
Hogy a listártól ki kerül be a Parlamentbe, az attól is függ, hányadik valaki a listán, hiszen ha Botka az első negyvenhat helyen a saját jelöltjeit indítja, akkor a többiek esélye igencsak vetekedhet Szálasi esélyével a főtárgyaláson, esetleg még cizellálja is a dolgot, például legyen a listán negyvenhetedik Gyurcsány - már, miután az általa delegált tárgyalók, Molnár és Hiller lenyelték a békát - jelzem, megérdemlik ők is az élvezetet...
Aztán itt van a Jobbik kérdése is.
Velük aztán nem és nem, mert a Jobbik büdös, mint a kolera.
Csak azt felejti el, hogy a Jobbik szavazótábora szerint ez a minősítés leginkább a Szocialista Pártra illik.
Szerencsés tény, hogy jelenleg a büdösségi verseny nyertese Orbán lenne, ha végre sikerülne felhagyni ellenfeleinek ezzel a gyerekes doktrinerséggel.
A politika ugyanis a kompromisszumok művészete, míg a körülményektől független kérlelhetetlenség az ökrök sajátja - lásd: csak az ökör következetes.
A világ változik, a súlypontok eltolódnak, alkalmazkodni kell.
Ma a demokráciára és az országra a legnagyobb veszélyt a Fidesz jelenti, az Orbán elleni harcnak kell az első helyen állni a sorban.
Ha pedig nem lehet elkergetni a Jobbik nélkül, akkor meg kell keresni az együttműködés lehetőségét, tetszik - nem tetszik valakinek, akkor is.
Ha nincs velük együttműködés, akkor belelökik Vonát Orbán szerető karjaiba.
Botka remekül képviseli Orbán megosztó politikáját, ha a Szövetségesek anno így viselkedtek volna, ma már az Etelközben kapálna a magyar, kedvenc kerítése mögött...


Persze a többiek is megérik a pénzüket, az agresszíven ostoba Momentum, mely az antikommunistáknak lett gründolva, az Együtt, mely szép halállal óhajt búcsúzni a Parlamenttől, 
Orbán segédcsapatai, az LMP és a PM, Fodor Gábor és öt követője - ők mindahányan a túlélésért küzdenek, és arra építenek, hogy aki jobban utálja Orbánnál a szocikat, meg Gyurcsányt, az majd rájuk szavaz.
Juhász ismét próbál maga alá kotorni egy pártszövetséget, ő ezt Új Pólusnak hívja, hát legyen - nem jósolok nekik nagy jövőt, hiszen egy alom ez, anyukájuk a Viktor...
Az Együtt, a Párbeszéd meg a Momentum még egymással se tud összebútorozni.
A libából itt mindenki a combját akarja, és ha nem lehet valaki Pólus Center, akkor soha, senkivel, ugye...
Ezek a pártocskák csak szavazatherdálásra jók, a népek meg - sajnos - beszopják az idétlenségeiket.
Abból még nem lesz Nemzeti Színház, ha szerződtetjük a második sírásót, a harmadik alabárdost meg Gobbi Hildát.
A szocialisták megint elszalasztottak egy lehetőséget, a DK meg sodródik az eseményekkel, nincs elég ereje a folyamatok élére állni, amit persze részben saját magának is köszönhet.
Vonjuk le hát Bendegúzzal a következtetést a döglött ló tövében: Botka nem szép ember, de gavallér...
:O)))

AZ ELSZÁMOLTATÓK ELSZÁMOLTATÁSA

Ha nyernek, hát rendben van, bizonyára én tévedtem.
De ha vesztenek, nem úszhatják meg egy sajnálkozó gesztussal, de magyarázkodással sem.
Bizony, el kell számolni azzal, mit csináltak a választás előtti négy (nyolc...) évben - attól tartok, a lista rövid lesz, az eredmény pedig kiábrándító.
Bármely mérkőzésen ugyanis az eredmény a nyertes tehetségéből és a vesztes tehetetlenségéből  és tehetségtelenségéből születik meg, és ezen nem változtathat semmiféle magyarázkodás - hosszú távon még a szerencse szerepe sem meghatározó.
Hogy a magyar politikában immáron nyolc éve a rideg számítás és a politikai impotencia harcából ki került ki győztesen, az egyáltalán nem volt kérdéses, de hogy ez így alakult, az egyáltalán nem volt törvényszerű, még akkor sem, ha bekalkuláljuk Orbán gengszterizmusát.
Lehetett 2010 óta az első vesztett választást a politika inga-természetére hivatkozva, vagy a karaktergyilkosságok hatására fogva magyarázni, de 2014 után megszűnt minden magyarázkodás legitimációja, illene talán a tükörbe nézni.
És ha veszítünk megint, hát le kell vonni végre a konzekvenciákat.


Azt mondják az okosok, hogy a választási kampányok az eredmények kihirdetésének estéjén kezdődnek, csak a magyar ellenzék úgy gondolja, hogy ez visszafelé értendő.
Pedig nem -  a 2022-es kampány 2018-ban indul, mert ha nem, hát lehet is borítékolni a következő bukást.
Az ellenzék pártjai - ki halkabban, ki hangosabban - követelik a hatalmon lévők elszámoltatását, pedig őket is el kellene számoltatni, hiszen ők is felelnek azért, hogy képtelenek voltak megakadályozni Orbán elpofátlanodását.
Nem lehet állandóan arra hivatkozni, hogy a diktatórtikus körülmények, meg a média helyzete, hiszen nyivánvaló, hogy üvölteni kellett volna, amikor nekikezdtek a fékek és ellensúlyok felszámolásának, amikor a törvényhozásban bevezették a törvényalkotást - egyéni képviselői indítványra, hogy a médiumok elrablásáról ne is beszéljünk.
Le kell persze vonni a tanulságokat a gazasági és értelmiségi holdudvar tevékenységével kapcsolatban is, de a felelősség mégiscsak a pártok vezetőit terheli.
Alibizgetéssel továbbra sem fogunk semmire menni, márpedig itt ellenzéki oldalon - a Jobbik kivételével - végig ezt ment és megy.


A Szocialista Párt szervezeti téren a legerősebbek közé tartozott, itt nem kellett ökör-köröket szervezni a politikai munka hátországának megteremtése érdekében, mint a Fidesznek,  a szervezet adott volt
Mindössze magára kellett hagyni és felhagyni a politikai munkával ahhoz, hogy mára teljesen szétzilálódjanak, és maradványaik beálljanak a politikai karrieristák szogálatába.
A DK rengeteg lelkes aktivistával rendelkezett,  de a szervezetek élén sok esetben alkalmatlan emberek álltak, akik képtelenek voltak megoldani a belső konfliktusokat, másutt ez nem volt jellemző - igaz, szervezet se volt.
A sok sufnipárt sem arról volt híres, hogy hatékony szervezetekkel rendelkezett volna, inkább az volt a jellemző rájuk, hogy osztódással szaporodtak, Orbán vágyainak megfelelően.
Amelyik mégis kicsivel hatékonyabb a többinél, azt nagy valószínűséggel a Fidesz gründolta, az ellenzék megosztásának céljából, és a feladatát teljesíti is.
Egy vesztes választás után én azért megkérdezném: hány településen vannak jelen az ellenzéki pártok, hol van konkrét rálátásuk a helyi ügyekre, hol tudnak érdemi hatást gyakorolni a választókra?
Milyen szervezetek vannak, mert például a saját választókörzetemben sem 2010-ben, sem 2014-ben egyetlen - mellesleg a jobboldaliak által felgyújtott - molinón kívül a DK -nak nyoma sem volt, de a szocialisták is illegalitába vonultak, pedig ez a falu hagyományosan  szocialista szavazó volt.
Közben a Fideszesek itt ugráltak az ajtók előtt és kérdezgették a lakókat, hogy milyen a pártszimpátiájuk, erősítve bennük a bátorságot a hatalom ellen szavazásra.


Megkérdezném arról is a pártvezetőket, hogy hol vannak a pártok ifjúsági szervezetei, hol vannak azok a fórumok, ahol a velünk rokonszenvezők rendszeresen meg tudhatnák vitatni a világ folyását?
Megérdeklődném, hogy milyen feladatokhoz kérték a pártok nőszervezeteinek segítségét, hol vannak a nyugdíjas-szervezeteink, a hozzánk kapcsolódó vöröskereszt-jellegű szervezetek, egyáltalán, hány párttag volt a ciklus elején és mennyi van a végén, hány új tag van és hova lett a többi?
Aztán azt is, hogy milyen feladatokat adtak a tagoknak, az aktivistáknak, és mennyivel növekedett négy év alatt a központi apparátus, ebből mennyi a fizetett forradalmár?
És válastás után azt is megkérdezném, hogy területenként hány szavazatot szereztünk, és hogy megköszöntük-e már azoknak a vezetőknek a munkáját, ahol csökkent a szavazatok száma?
Meg, hogy mit találtak ki az áldatlan média-helyzet ellensúlyozására, és hogy milyen módon köszönik meg ingyenes és lelkes segítőik munkáját?
Millió kérdés merülhet fel, és minden jogunk meg is van feltenni ezeket a kérdéseket, hiszen - ha vesztünk -, akkor elherdálták vágyainkat, álmainkat, nyolc évet az életünkből és ki tudja mennyit gyermekeink életéből.


Ha veszítünk ez a politikai garnitúta megy a levesbe, hiszen egy esetleges vereség után szóba se szabad állni olyan pártokkal, amelyek nem vonják le a személyi konzekvenciákat, és e tekintetben lényegtelen, hogy önkéntesről vagy fizetett forradalmárról van szó, önként is lehet kártékonynak lenni...
Ha nyerünk, az egy más szituáció, de akkor is oda kell figyelni arra, amire ezidáig a csodavárás miatt nem volt időnk.
Politikai győzelem nincs szervezet nélkül, ehhez természetesen másfajta szervezetet kell kiépítenie egy klasszikus, ideologiai pártnak meg mást egy választási tömegpártnak, de szervezetre mindegyiknek szüksége van,
Monjuk, én már akkor is elégedett lennék, ha a mai pártok eldöntenék identitásukat, mely jelenleg Terry Blackre emlékeztet, annak tehetsége nélkül.
Kemény napok jönnek, pártjaink meg erősen emlékeztetnek ahhoz a komához, aki kiesett a felhőkarcoló százhuszadik emeletéről és a kérdésre, hogy hogy érzi magát, a harmincadik emelet táján azt válaszolja: még jól.


Most harcolni kell, de úgy tűnik, a demokrata politikusok megint bele akarnak halni saját politikájuk szépségébe.
Lehet, sikerülni fog...


:O)))) 

DÍSZMADZAGOK

Áll a bál Putyin egyetemi díszpolgári címe körül.
A Debreceni Egyetem egyes tanszékein kitört a szabadságharc, ott ül a sok okos ember, professzorok, professzor emeritusok, annyi eszük kellene legyen, mint a füredi káptalannak, de csak annyi van összesen, mint egyetlen bontott csirkének.
Ha valaki, én aztán híve vagyok az önkény elleni harcnak, de azon csak mosolyogni tudok, mikor nyugdíjas professzorokban felhorgad Petőfi Sándor, és nekimennek a világhatalom elnökének, aki egyébként leginkább azért kap a pofájára, mert a Jelcin idején szétrabolt Oroszország rablólovagjaitól visszavette a lopott holmi egy részét, és - megfékezve az oligarchákat - a kiskirályságok után helyreállította Oroszország nagyságát.
Ellene tiltakoznak azok, akik Brezsnyev idején ünnepi beszédeket mondtak a magyar és a szovjet nép örök és megbonthatatlan barátságáról és eszükbe nem jutott semmiféle tiltakozás.
Az egyész ügy nevetséges, hiszen Putyin el lesz keseredve, ha a végén nem kapja meg a világ egyetemeinek rangsorában sacc/kb ezerhatszázötvenedik Debreceni Egyetem díszpolgári címét.
Persze jellemző ez a nagymagyar seggnyalás, a túlhajtott lihegés, ennek semmi jelentősége nincs, elég, ha elküldik neki postán, hiszen mikor mondták Vologyának, hogy Debrecenbe kéne menni, akkor visszakérdezett: Pulykakakas jeszty?
Mkor mondták, hogy nincs, akkor mondta, küldjék el postán az oklevelet, majd kiszögezi a Gyurcsánytól kapott pulikutya óljában, a blöki biztosan örülni fog neki, hogy végre latin betűt lát.


Azt is nehezen értem, hogy miért kell nekünk utálni való diktátort importálni, hiszen van itthon is készleten diktátor, igaz csak diktátorocska, habár lehet, hogy a fordított szórend és a hosszú ó lenne indokolt.
Persze a saját diktátorunkat nyilvánosan utálni kockázatosabb, esetleg elvesznek bizonyos kedvezmények, hiszen az egyetemet tokkal-vonóval az állam tartja fenn, a kiszolgáltatottság száz százalékos, ennyit talán látni kellene még professzor emerítusoknak is, hogy az egérszürke mezei tanársegédekről ne is ejtsünk szót.
A kitüntetés ötlete valószínűleg nem úgy született, hogy a rektor a homlokára csapott: adjunk Vagyimír Vlagyimirovicsnak egy díszpolgári címet, aztán majd megdolgozik érte!
Inkább úgy történhetett a dolog, hogy Viktor Gyozevics csapott a homlokára, kellene adni valamit a cárnak, seggének nyelvvelilletésén túl is!
Kutya nem jöhet számításba, Nárcisz kölykeit a lapáttal együtt megtartjuk arra az esetre, ha megint benyomunk és idegesek leszünk...
Lajos, nézz utána, hátha szürkemarha akad, habár ebben a helyzetben minden szavazónkra szükség van...
Megvan!
Legyen díszpolgár az egyetemeden Lajos, ha akarod kölcsönadom neked Kerényit, neki van érzéke a díszoklevelekhez!
Nekem is jólesett, mikor átvettem, amit megvettem!
Ennek utána a dolog már sínre került, Lajos szólrt a rektornak: Rekikém, Putyint diszpolgárrá kell ütn... nem, nem ütni, koronázni, majd felveszitek a klepetusotokat és a hasatokra akasztjátok a pedál-medált, aztán jöhet Vologya!
Utána tánc, tea, aprósütemény, és ha eltolta a biciklit mi még magunkhoz emelünk három cseppet a hazai főzésből... 


A rektor pedig nem hülye, hanem rektor, majd az afterpartyn kér Viktortól valamit (Szervusz Miniszterelnök Úr, kérlekalássan!) egy kisebb részecskegyorsítót nemelehetne-e, olyan CERN méretűt, fölé építhetünk egy stadiont is, hátha a játékosokat is gyorsítja...
Teljesen indokolt a véleménye a tiltakozókról, mikor  hecckampányt gerjesztő szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácánoknak nevezte őket - ezeknek fogalmuk sincs az oktatásfinanszírozásról...
Az is felmerül, hogy most éppen Putyin az aki ellen tiltakozni kell?
Jó, a russzofóbia bele van kódolva magyaremberbe, de hát az USA elnöke éppen világháborút barkácsol, az ellen is lehetne éppen szót emelni, meg a nyugati hatalmak közel-keleti disznóságai ellen, a balti államok és Ukrajna hülyítése ellen, ha már ki akarunk lépni a világpolitikai porondra, mint egyetemi oktatók.
Amit csinálnak, az éppen az ág fűrészelése maguk alatt, és nem Putyin miatt, hanem a saját haverjaik miatt, akik az oktatási intézményeket is úgy kezelik, mint a sportegyesületeket.
Lajos csapata kap egy stadiont, Lajos egyeteme meg egy scsotkát, meg egy R-1 típusú szervezetirányítási rendszert: R-1 Lajos a 3,14csába, ha képtelen vagy keresztülvinni az akaratunkat, ami az enyém, ezeken a lyukaszoknis panelprolikon!
Némelyik helyett egy liba is lehetne egyetemi tanár...


Ez egy hülye ország.
Egyetemi szinten is...


:O)))

BOTKA, A JÉGTÖRŐ

Megtört a jég, írja az atv.hu, végre csatlakoztak Botkához, mind a négyen!
Ezt Fodor Gábor jelentette be pártja mai közgyűlése után, melyet Bősz Anett garzonjának konyha-sarkában tartottak.
A rendezvényen a szék híján a fürdőszobában álló Bősz Anett mosolygott, a politikai pártok meg röhögtek, főleg, mikor elolvasták Botka kommentárját.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, szerint egyes ellenzéki pártok vezetőinek magatartása arra utal, hogy csak a politikai túlélésre játszanak. Botka László egy szabadabb, demokatikusabb, egy jobb és igazságosabb országot szeretne, de ehhez össze kell gyűjteni több mint kétmillió szavazatot. A politikus szerint jelenleg joggal érzi úgy sok bizonytalan választó, mintha az ellenzék néhány szereplője nem is akarná megnyerni ezt a választást, csak a saját túlélésére játszana.Egészen meghatódtam, az éleslátás lenyűgözött, a folyamatokat borotválkozótükréből leső Botka felismerte a helyzetet, és mindjárt két illusztrációt is láthatott állítása alátámasztására.


Talán nem titok, hogy Fodor nem egy jellemóriás, és Botkának sem tudok mást kívánni, mint hogy legyen vele akkora szerencséje, mint Gyurcsánynak volt.
Botka annyira ramatyul áll már, hogy a politikaii hulladéktárolóban keres potenciális szövetségeseket, de még ott is elhúzódik tőle, aki úgy érzi, hogy van számára esetleg más, jobb  megoldás is a tenyerestalpas halálos csókjánál.
Fodornak már mindegy, a hulladéknak van egy olyan fázisa, melyben már újrahasznosításra is alkalmatlan, innen már egyenes vezet a Miniszterelnöki Hivatalba, ahol a nemzeti érzelmű liba és a díszcigány mellett még üres a népnemzeti liberális helye, természetesen megfelelő tiszteletdíjjal, autóval, sofőrrel, meg hivatásos hajkócolóval.
Botka igazlátó kétmillió szocialistákra szavazó választópolgárról ábrándozik, miközben ahhoz is kell egy adag elvakultság, hogy pártja támogatottságát valaki stagnálónak vélje.
Ha igazságosak szeretnénk lenni - és miért is ne szeretnénk azok lenni - itt lenne ideje feltenni a kérdést: Botka többet hoz, vagy többet visz?


Nem hibáztatom, kényszerhelyzetben volt, mert döngő léptekkel haladt az elnémethmiklósosodás felé vezető úton, meg kellett mutatnia, hogy számíthatnak rá a szocialisták, de présben is volt, mert a satu másik pofáját Orbán képezte, aki esetleges választási győzelme esetén a szegedieknek el tudja hozni a Kánaánt, de ugyanúgy ki is tudja szárítani a város valamennyi kútját, ha Botka szembefordul vele.
Mit adjak neked Laci? - kérdezte Viktor, Laci mogyoróival a kezében.
Egérutat, Nagyuram nézett le a padlószintre Botka, és lám, megkapta.
No, nem ingyen, feladata az ellenzéki összefogás meghiúsítása és Gyurcsány megölése lett, ezen dolgozik éppen, összes városvezetésben szerzett tapasztalatának felhasználásával.
Ebben sem túl sikeres, mert Gyurcsány - azon kívül, hogy magvaváló, még ütésálló is, habár tanulni nemigen tanul és a "csak a Botka következetes" bismarcki igazságát sem ismerte még fel, ugyanazt az utat járva be évtizedek óta, lépésről-lépésre.
Márpedig, aki mindig, mindent ugyanúgy csinál és más eredményt vár, az minimálisan is optimista...
A tetejébe elköveti azt a hibát, hogy törődik azzal, mit fognak mondani az emberek, jóllehet ez a politikában csak technikai kérdés, melynek szomorú igazságát már ezerszer tapasztalta a bőrén.
És hát nem lehet háborút sem nyerni úgy, hogy beássuk magunkat az első naptól az utolsóig, van egy pont, amikor össze kell szedni minden erőt, eszközt és támadni kell.
Orbán tankönyve, a Mein Kampf ilyen instrukciókat ad:

„Minden propagandának népinek kell lennie, és szellemi színvonalát azok legkorlátozottabbjaihoz beállítania, akikhez fordulni gondol. Szellemi szintjét annál mélyebbre állítja, minél nagyobb kell legyen a megragadandó embertömeg.

A tömegek felfogóképessége nagyon korlátozott, ezzel szemben a feledékenység nagy. E tényekből kifolyólag minden hatékony propagandának csak nagyon kevés pontra szabad korlátozódnia, és ezeket jelzésszerűen oly sokáig használnia, amíg csak a legutolsó is képes egy ilyen szóval kapcsolatban maga elé idézni azt, amit akarunk.

Minden nagy vezér művészete abban áll elsősorban, hogy egy nép figyelmét ne szétszórja, hanem mindig csak egyetlen ellenségre összpontosítsa… Egy nagy vezér zsenialitásához hozzátartozik, hogy még az egymással ellentétben álló ellenfeleket is úgy jelenítse meg, mint amelyek egyetlen kategóriához tartoznak, mert különböző ellenségek felismerése a gyenge és bizonytalan kategóriáknál könnyen vezethet ahhoz, hogy kételkedni kezdjenek saját igazukban.”

Nem akarom azt tanácsolni, hogy az ellenzék meg tanuljon Lenin: Sto gyelaty? című munkájából, de azért azt sem lenne szabad hagyni, hogy az egész ellenzéket manipulálja a Nemzet Szarkája, - már, ha becézni akarjuk.
Ahogy anno Mesterházy is csak lépéskényszerben volt hajlandó cselekedni, úgy Botka sem fog másként tenni, - hát lépéskényszerbe kell hozni.
Négy év állt rendelkezésre ahhoz, hogy a demokratikus oldal a sok pofázáson túl megtalálja a megoldást az enyveskezű kókler menesztésére, hát akkor most elő a farbával, mert egy vesztes választás esetén a Szocialista Párt éppen olyanná válik majd, mint amilyenek ma a Liberálisok.
Szegednek viszont lesz két-három évig polgármestere, aztán az Úr akaratából akkorra majd kiderül, hogy az egzotikus utakra, a rolexre meg a terepjáróra honnan volt a pénz, merthogy nem lehet mindent az asszony jövedelmére fogni, majd erről az adóhivatal gondoskodik.

Szánalmas helyzet, szánalmas szereplőkkel - mecsoda szégyen, hogy százéves munkásmozgalmi múlttal Simicskába lehet csak vetni minden reményünket.
Lajos!
Nyírd ki a gecit!

:O)))

FONTOSSÁGI SORREND

Ami azt illeti, a magyar ellenzék - beleértve a civileket is - remekül van.
Ami életérzését illeti, leginkább úgy érzi magát, mint kutya a kútban, de már kapálózni is csak alig-alig szokott, apatikusan várja a választásokat, mint vágómarha a taglót - jöjjön, aminek jönnie kell.
Ez persze nem akadályozza meg egyik szerveztet vagy személyt sem abban, hogy jó nagyokat rúgjon a másikba, de hát ez is régi magyar sajátosság
Mohács előtt, sőt utána is leginkább egymással voltunk elfoglalva, jóllehet volt vagy tizenöt év Buda elfoglalása előtt, amikor igazán lehetett volna tenni is valamit, azon kívül is, hogy mindenki a maga gesztenyéjét próbálta kikaparni a parázsból.
Ma sincs másként, legfeljebb annyiban, hogy az elpofátlanodott diktátorocska profi módon hülyíti a népet, olyannyira, hogy a felcsúti vicinálison utazó bambapofájú honfitársunk nem a szégyentelen lopáson van felháborodva, hanem az ellenzék asszonyainak migránsok általi megpocsékolását vizionálja.
A hülye - nem tudja, hogy a nemi erőszaktevőknek fontosabb, hogy áldozatuk bögyös legyen, mint hogy azzal foglalkozzanak, hogy áldozatuk erőszaktevés közben virágénekeket énekel, vagy az Internacionálét.

A deviáns magatartás leginkább rendkívüli élethelyzetekben fordul elő. a menekülés pedig rendkívüli élethelyzet, ami persze nem menti az erőszaktevőket, akik láthatólag legalább annyian vannak, mint brit tudósok a médiában.
Merhogy ha a migráns utánafüttyent a szépasszonynak, akkor azt már nemi erőszakként kezeli az ebben érdekelt média - lásd a szilveszteri eseményeket, melyek során a veszélyre izguló nők lelkesen odatartották kívántos popsijukat, hátha belecsíp valamelyik kanos arab gyerek.
Ha megtörtént az atrocitás, akkor azonnal nemi erőszakról szólt a nóta, de valóságos erőszak semmivel sem történt több, mint egyéb szilvesztereken.
Nálunk meg egyáltalán nem okoztak semmi problémát a migránsok, messziről jött ember pedig azt mond, amit akar.
A Soros-terv elérte a célját, felesleges volt a chemtrail permetezése, Orbán hatékonyabb volt, és akkor még kedvenc kerítéséről nem is beszéltünk.
Az ellenzék meg hagyja az orbáni baromságokat zavartalanul hirdetni, sőt, még alá is játszik az idiótizmusnak, a milliárdnyi bevándorlóról szóló történeteknek, a félelemkeltésnek, ahelyett, hogy azon dolgozna, hogy korrekt és valós magyarázatokat adna napjaink kihívásaira.


Ez persze némi felkészülést igényel, emellett szervezőmunkát is, hiszen ahhoz, hogy szembeforduljunk a hazugságokkal, leginkább média kellene, meg olyan PR szakemberek, akik képesek megfogalmazni azokat az üzeneteket, melyek eljutnak a legegyszerűbb emberekig is.
De média nincs, hát akkor más módszerekkel kellene élni, de leginkább szervezetekkel rendelkezni minden településen, településrészen, merthogy a személyes propagandánál még ma sem találtak ki jobbat.
Ha emellett tudatosítjuk, hogy Orbán hazudozik, akkor fel lehet venni a harcot vele, de ha helyette Gyurcsányt szapuljuk, akkor eleve halott az ügy.
Márpedig a mai ellenzék számára a nyolc évvel ezelőtt lemondott miniszterelnök a központi kérdés, ami egyrészt érthető, hiszen a politika szereplői számára ő az abszolút viszonyítási pont, hozzá mérik magukat és többnyire könnyűnek találtatnak.
Pedig hát Gyurcsány sem maga a tökély - és akkor el lehet képzelni, hogy a többiek milyenek.
És hát lássuk be, ma már nem annyira fontos a személye sem, hiszen hatalma nincs, pártja sem egy tömegpárt, és mégis.
Hogy Orbán fél tőle, az természetes, egyébként is paranoiás, emellett ő aztán pontosan tudja, hogy mennyi van a rovásán.
De ez a helyzet - még ha azokat a politikusokat leszámítjuk is, akik Orbán megbízásából, vagy Orbán pénzéért politizálnak, akkor is elborzasztó,
Talán itt van a magyarázat az ellenzék kudarcaira.
A politikus legfőbb jellemzője lényeglátása kellene, hogy legyen.
De itt nincs lényeglátás, az eszükre oly büszke politikusok képtelenek fontossági sorrendet állítani, olyanok, mint Jóska, aki először autót vesz, de lyukas a cipője és nincs lakása.


Az ország számára a legfontosabb feladat a létező diktatúra lebontása lenne, ez ugyanis akut veszély, olyan, mely szinte helyrehozhatatlan károkat okoz a magyar társadalomban.
Elsősorban a gyűlöletkeltésről, az ország polgárainak egymással való szembefordításáról van szó, de nyugodtan ide számíthatjuk, hogy egy minden eddiginél korruptabb társadalmat mondhatunk a magunkénak.
Ide sorolhatjuk a társadalmi mobilitás felszámolását, a társadalmi olló tágra nyitását - a gazdag és a szegények közötti társadalmi különbség növelését, a szervilizmuson a szolgalkűségen alapuló társadalom megteremtését, a nép tudatos és szisztematikus elbutítását. jóllehet a bázis sem volt éppen az egekben.
Ilyen állapotban az ország legutóbb Rákosi idejébenvolt,csak akkor Sztálinvárost építettük, ma meg Paksot.
A klérus utoljára Horthy idején bírt ekkora befolyással, az iskolák átvételével pedig oda a világnézetileg semleges oktatás.
Ezekhez a dolgokhoz képest erősen másodlagos, hogy milyen gyönyörű programok készülnek a budapesti pártirodákban, hiszem a mai feltételrendszerben bármilyen program csak ábránd.
Ha valaki fuldoklik, legelőször ki kell húzni a vízből, elsősegélyt kell nyújtani neki, és csak utána lehet elmélkedni az iskolai úszásoktatás fejlesztéséről.
Hogy ezt miért nem látják politikusaink?
Mert nem érdekük látni, hiszen ha minden jó megy, akkor még az ötszemélyes pártok vezetői is bekerülhetnek a Parlamentbe, és akkor négy évig Hawaii, kis ellenkezés, nagy jövedelem - a bolondnak is megéri, hát még a politikusnak.


Csak nekünk nem éri meg, meg a gyerekeinknek, de persze többnyire ők is vakok és süketek, mert ma még van munkájuk, bár nyugdíjuk már valószínűleg nem lesz - vénségükre liba helyett bogarakat fognak enni...
De az még messze van.
Hatszázezer ember menekült el eddig az országból, ötvenhatban az egyharmada sem.
Az ő gyermekeik hazája már nem Magyarország lesz, de - sajnos - lehet, hogy ők járnak jobban.
Lehet bármit mondani a kádári Magyarországra, de az egy jókedvű és gyarapodó, élhető ország volt, ahol az emberek közötti kapcsolatokat nem mérgezték meg.
És ma?


A politikusainkat mi választjuk.
Ki milyen virágot szakít, olyat szagolgathat.
Mi büdöskét szakítottunk, köszönjük meg saját magunknak...


:O))) 

AZ ÉN KORMÁNYOM

Az én kormányom klasszikus struktúrában működne, a minisztereket minisztereknek neveznénk és nem raknék a nyakukba egy nyálcsorgató idiótát, hanem felelős minisztériumokat vezetnének.
A miniszterelnök munkáját a miniszterelnökség apparátusa segítené, természetesen a hatásköröket nem gyűjtené, hiszen a döntési jogosítványokat oda kell telepíteni, ahol az adott területet legjobban ismerik, és ez nem okvetlenül egy nagyranőtt vízfej, amelyik csak bólogat a bölcs miniszterelnök döntéseihez.
Vezetője egy valóságos államtitkár lenne, ő lenne az, akit választások után cserélni lehetne, de a miniszterelnökség apparátusát nem.
A minisztériumoknál ugyanez lenne a helyzet, két államtitkárral, közülük az egyik politikai államtitkár, aki miniszterével együtt képviseli a minisztérium politikai döntéseit,  osztja a miniszter sorsát, de a minisztérium szakmai működtetéséért felelős államtitkár nem lenne politikai zsákmányszerzés áldozata.
Az apparátusok ma is tudják, hogy ki érti az adott területen legjobban a szakmát, közülük kellene, hogy kikerüljön ez a személy.
Lehetne akár egy ilyen kormány is:



Miniszterelnök:                          Bokros Lajos
Miniszterelnöki Hivatal:             Dobrev Klára
Minisztériumok:
Belügyminisztérium                    Szanyi Tibor
Külügyminisztérium                    Göncz Kinga
Honvédelmi minisztérium           Vona Gábor
Pénzügyminisztérium                 Veres János
Kereskedelmi minisztérium        Varga István
Igazságügyi  minisztérium          Magyar György            
Tájékoztatási minisztérium         Kálmán Olga
Információs (IT) minisztérium     Szijártó Zoltán       
Ipari - mezőgazdasági min.        Gőgös Zoltán
Kulturális minisztérium                Alföldi Róbert
Oktatási minisztérium                 Magyar Bálint
Egészségügyi minisztérium        Sinkó Eszter
Önkormányzati minisztérium:     Gémesi György
Környezetvédelmi min.               Illés Zoltán
Munkaügyi minisztérium:            Herczog László
Esélyegyenlőségi minisztérium:  Ferge Zsuzsa

Állambiztonsági szolgálatok:           Vadai Ágnes

Természetesen ez csak játék, hiszen a lényeg itt mégiscsak az lenne, hogy milyen területeken és milyen feladatokat kellene végrehajtani, ehhez  kellene megtalálni az embereket és a módszereket, ami szintén nem egyszerű feladat.
A fő cél persze a jogállam helyreállítása, de ehhez ezer apró intézkedést kell végrehajtani.
Csak például - a tájékoztatás területén újra kell fogalmazni az állami fenntartású televízió-csatornák feladatait, az állam hirdetési tevékenységét a magánkézben levő médiumoknál, a rádiófrekvenciák kiosztását, és még ezer dolgot, - no, ezeken kellett volna dolgoznia az ellenzéknek már négy éve, aprólékosan, részletesen, egy stábnak pedig a kormányváltást követő azonnali intézkedéseken.
Nagy cirkusz lenne, de megérné, persze ehhez kellene Országos Rendőrfőkapitány is, és az sem lenne baj, ha a Honvéd Vezérkar Főnöke is tudná, és egyetértene vele, hogy a Honvédség felhasználása belpolitikai célokra tilos.
Kellene egy-két szervezeti intézkedés is, azonnal fel kellene oszlatni a személyekhez köthető fegyveres testületeket, őrizetbe kellene venni a korrupcióval gyanúsítható állami tisztségviselőket, és így tovább.
A magam részéről az új kormány összetételét a Közlöny után elsőként a Népszabadságban tenném közzé...


Álmodik a nyomor.
De az álmok - ha egyszerre sokan álmodjuk - akár valósággá is válhatnak...


:O)))