2017. szeptember 27., szerda

MÉG VAN IDŐ

Mondá a szocialista ász, márpedig ő egy piros ász, az pedig üt mindent...
Botka szerint még van idő stratégiát váltani.
Természetesen nem neki, hanem mindenki másnak.
Anyukám, hukkk, hozd a lavórt, hányni fogok!
Hukkk, mégse hozd, stratégiát váltottam, beszartam!

A nagy arc felettébb indokolt is, hiszen a Medián szerint tíz százalék alá merült a támogatottságuk - a biztos szavazók körében.
Hogy miért kell megvárni, míg az egész szocialista elnökségnek keszonbetegsége lesz, azt nem tudom, de azt már biztosan, hogy erre a szerepre Botka éppen annyira alkalmas, mint Bessenyei lett volna Ophelia szerepére a Hamletben.

Talán durva a véleményem, de Botka buta, vagy korrupt.
Mással nem lehet magyarázni tevékenységét, ehhez még társul előnytelen személyisége, gőgöt és pökhendiséget sugárzó magatartása, és bár nagy kedvem lenne egy-két érzékletes hasonlattal méltatni személyiségét, de hadd ne tegyem...


Azt mondta, hogy van még idő stratégiát váltani, és ezt akkor mondta, mikor már gatyát váltani sincs idő, mintha a pilóta a dugóhúzóban a föld felé zuhanó gépben tájékoztatná a kedves utasokat, hogy van még idő az italokat felszolgálni.
Van hát, idő az mindig van, csak nem biztos, hogy nekünk dolgozik.
Persze a többiek se jobbak, a DK ül a folyó partján és várja, hogy az MSZP tetemét előtte vigye a víz, és azt gondolja, hogy a szavazóbázist majd megörökli, mint Juliska a nagymama vibrátorát.
Csak hát ez tévedés, a kiábrándult választó vagy elsétál a politikai paletta másik végére, vagy otthon marad.
A Harmadik Lóhús pedig ül az erdőben, reszelgeti a körmöcskéjét és hülyeségeket beszél.
Nyuszika ül az erdőben, reszelgeti a körmöcskéjét.
Kérdi tőle a róka: mit csinálsz Nyuszika?
Hát hegyezem a körmöcskémet, és jaj a farkasnak, ha erre jön!
Arra megy a farkas: mit csinálsz Nyuszika?
Hááát - csak ülök itt, reszelgetem a körmöcskémet és beszélek hülyeségeket...

Akinek itt stratégiát kellene váltani, az elsősorban az MSZP, ennek első lépéseként el kellene hajtania Botkát, aki többet vitt, mint hozott.

Utána lehetne gondolkodni azon, hogy ki lenne még képes arcot adni a lepukkant pártnak.
Ha megvan a jelölt, akkor neki kellene látni egy választási párt gründolásának, az alapítás dicsőségét át lehetne engedni valamelyik civil szervezetnek, azonnal nevesíteni kellene a miniszterelnök-jelöltet, aki nem lehetne egyik párt prominens politikusa sem.



Utána tárgyalóasztalhoz kellene ülni, egy semleges szervezet által mediálva, közös lista, körzetenként egyetlen jelölt, a párt neve lehetne Magyar Jövő Pártja.
Az asztalnál ott kellene üljön a Jobbik is, mert nélkülük ma csak veszíteni lehet.

A pixisből kiesett politikusokat fel lehetne készíteni az önkormányzati választásokra.
Az új párt egy ciklusra jönne létre, meg kell határozni a feladatait előre, melytől eltérni nem lehet.

Az új párt a pártok vezetőiből állna, de a pártprogramot  menet közben nem barkácsolhatnák, mindössze arra lennének hivatottak, hogy a működés tisztaságát felügyeljék.
A képviselők az új párt képviselőiként más pártnak nem lehetnének tagjai.
Talán az utolsó pillanatban vagyunk, hiszen fél évvel a választások előtt sokat okoskodni már nem lehet.
És felesleges egymásra mutogatni, ha nem ezt lépik a pártok, akkor bevonulnak a történelembe, mint a demokrácia felszámolói.

A felelősség egységes, a következményeket is egységesen fogják viselni.
És őket még hivatal se várja, mint Szili Katalint.



Elképesztő és elkeserítő ez az egész, szégyen.


:O)))

30 megjegyzés:

hello írta...

PuPu, ne hagyd ki a számításból, hogy a hátralevő időbe nem csak az általad javasolt teendőknek kéne beleférnie, hanem Battonyától Nemesmedvesig a 8 általánossal sem rendelkezőktől a több diplomás értelmiségi szavazópolgárokig mindenkivel megértetni, elfogadtatni a kialakított helyzetet, valamint aktivizálni őket a szavazáson való részvételre is!

hello írta...

Amúgy meg az előbb láttam Hahn Endrét Olgánál, aki ismertette a Median legújabb felmérését: az MSZP 9, a DK 5, a Jobbik 16, az LMP 7, a Fidesz 55 %-on áll a biztos pártválasztók között.

Erre szokták mondani, hogy innen szép győzni...

góbé írta...


Egy halovány remény maradt csupán. Nagyon szeretném szeretni Simocska Lajost, hátha ismeri Dugovics Titusz történetét. Lajosnak ha rajtam múlik, még a hepiendet is biztositanánk !

Vagy másfél éve volt, hogy ezzel igyekeztem borzolni a kommentelő társakat, most meg én borzongok.

hello írta...

Nem tudom, kedves góbé, mit gondoljak, mert Simicska épp ma nyilatkozta, hogy többé nem ad helyet politikai plakátoknak. Ebből nekem nem úgy tűnik, mintha felhorgadna a harci kedve.
Amúgy reménysugárnak valóban dédelgethető gondolat - volt? - többünk számára, mint lehetséges kiút ebből a csapdahelyzetből...

Promenad írta...

Utolsó reményünk :Simicska !
Mert már nincs más a tarsolyban.....

Joebacsi írta...

Promenád és góbé

Van annak valami diszkrét bája, hogy attól a Simicskától várjátok hogy kikaparja a gesztenyét nektek,akit 20+ évig fikáztatok...
Persze tudom, nem kell mentegetőzni, régi komcsi beidegződések, Moszkva/Brüsszel/Washington/Simicska majd hatalomra juttatja az elvtársakat, csak dolgozni ne kelljen, mert a munka büdös az össuefosóknak

Villon írta...

Joebacsi....
Genszterekkel genszter modta kell elbanni.
Ha teged jol megfizetnenek es tanacsot kellene adni Orban ellen, milyen tanacsot adnal?
Itt mindossze arra akartam ravilagitani, hogy felelelosseg nelkul konnyu pofazni.
Tehat Joebacsi mint egy uj zseni agytroszt, halljuk a tanacsaidat.

nemóvatos írta...

Csak egy dologgal vitatkoznék:
A PuPu által vázolt konstrukció nem bírna ki egy ciklust.
500 nap untig elég a Jobbikkal simán elérhető 2/3 birtokában.

kekec írta...

Választási párt márpedig nem lesz, vagy ha mégis az utolsó pillanatban kikényszerítik a szavazók (mint 2014-ben) egy alkalmatlan ME jelölttel: akkor vegyük elő az őrültség deffinicióját az ugyanazt csinálni és más eredményt várni témakörben.
Gyurcsány régi kínai technikája a türelmes üldögélésről - nem az ördögtől való (Botka esetében kezd beválni).Ráadásul az AKTÍV Gyurcsány az ellenzéki szavazók egy körében tényleg többet visz, mint amennyit hoz. A saját szavazói meg maguktól is aktívak.
És Jobbik sem lesz benne: annak feladata a jobbos szavazók megosztása. Informális asztalnál, ahol az egyéni körzeteket koordinálják az ellenzékiek - ott a helye.
DE még mindig nem vagyok biztos benne, hogy a demokratákkal alkotna Vona koalíciót, és nem torgyánosodnának el, és ha igen: mely tárcákra tartana igényt?

Névtelen írta...

neveletlen

Igazad lehet Pupu, merjünk nagyot álmodni, mint liba a reptéren.
Már látom is, ahogy Gyurcsány eligazítást tart a rohamnyuggereinek: 'Testvéreim, az csak lárifári, hogy a kigyúrt, kopasz jobbikos rossz ember, lehet, hogy nagy a szája, de benne is demokratikus szív dobog. Nekünk nem velük van elszámolni valónk, hanem magával a gonosszal, a patás Orbán ördöggel, tehát ha meglátjátok Vona Cuki Gábor nevét a szavazólapon, akkor ixeljetek ám, de vadul.'

Szerintem pedig a választási matek különbözik az euklideszitől. Pl a német választásokon a szodem, széljobb, zöld, liberális, stb mind Merkelt akarta elhajtani a hatalomból. Mit ad Isten, a Mutti pártja kisebbségbe került a Parlamentben és a többség mégse állt össze, hogy kormányozza helyette az országot.
Tudom, hogy hozzám képest Pelikán József sztár politológus, de valaki magyarázza már meg, egyt így hogy.

Joebacsi írta...

Villon

"Genszterekkel genszter modta kell elbanni."

Pontosan, csak akkor ne sirankozzatok, ha mas teruleteken Ti is megkapjatok ugyanezt.
Peldaul a sajto, ami az elmult 70 evben baloldali/liberalis privilegium volt. Valahogy nem emlekszem, hogy sirankoztatok volna emiatt, inkabb az olyan idezetek maradtak meg az en fejemben, hogy:
-"Akinek tv kell, vegyen maganak!"
-"A koztv nem az ellenzek szocsove!"
- Fajkaszhazy "A humor ellenzeki mufaj" Tivadaj

"Ha teged jol megfizetnenek es tanacsot kellene adni Orban ellen, milyen tanacsot adnal?"

Egyszeru, munkanak hivjak. Fel se tudom fogni, hogy ha mi mindannyian munkabol elunk, akkor egyesek miert hiszik azt hogy a sultgalamb majd berepul a szajukba.
Szoval nem sirankozni kellene, es a kifogasokat keresni (sajto,valasztasi rendszer), hanem elvegezni azt a munkat, amit a Fidesz a 2002es vereseg utan, vagy amit a Jobbik 2006-2009 korul.

Es a legfontosabb, ez raadas tanacs ingyen :) :
Neha meg kellene hallgatni a nepet, es nem automatikusan mindig a Fidesz ellentetet csinalni. Legjobb pelda erre a kerites. Az osszes kozvelemenykutatas (a balos intezetek altal publikaltak is!) azt mutatta, hogy a nep egyetert vele, meg a DKban is tobbsegben voltak a tamogatoi. De nem, ha Orban akarja, akkor a balfaszoknak kotelezo volt mindenaron ellene beszelni. Ezek a kretenek nem vettek eszre, hogy nem csak az orszaggal, de meg a sajat valasztoikkal is szembementek! LEhet szidni a fideszt, de ok legalabb nehany alapkerdesben egyetertettek az akkori mszp/szdsz kormannyal, es megszavaztak!


Kerekes Zs írta...

A történelem - úgy is mint az élet tanítómestere- egyértelműen bizonyítja, hogy minden társadalom, mely vezért keresett, meg is találta, és vihar sebesen száguldott vele együtt a megsemmisülés felé és csak hatalmas emberáldozatok árán volt képes végül megszabadulni tőle.
Az őrület - alias a gondolkodás hiánya- már unos-untalanig ismételt ismertető jele, hogy ha mindig ugyanazt csináljuk, de mindig más eredményt várunk..
Úgyhogy nem lehet, hogy nem pártot kellene gründolni vagy választani, hanem utat/célt melyen/ mely felé menni szeretnénk, és alkalmazni egy pár embert, akik a MI TERVEINK szerint építik az utat?
Sem a sült galamb várás, a kaparja ki már nekem valaki a gesztenyét effekt, sem a te hova mész? Én sehova! Akkor menjünk együtt stratégia sem vonzó nekem :)

mavtelep írta...

Joebacsi
Tán nem kéne "munkának" nevezni a gyűlöletkeltést, megfélemlítést, lefizetést, zsarolást, gyalázkodást, fenyegetést stb. amit az általad említettek elkövettek, - és ezt szó szerint értsd ! az emberek lelke/személyisége ellen !!!
Csak az történt nagyban, ami e blogban is kicsiben : mondjuk, mondjuk a magunkét - leginkább
kritizálunk, kiigazítunk, jó tanácsokat adunk, de nem törődünk az életünkkel, amit tönkretesznek.
Azok közül pedig, akik változtathatnának ezen, NEM ÁLLUNK SENKI MÖGÉ.
Passz, itt véget is ér a történet.
Szervusztok, jó reggelt !

mavtelep írta...

Jut eszembe : 2010-ben a 34. helyet szereztük meg a világ versenyképességi listáján.
Szívós munkával elértük a 69. helyet az emútt8évben, de már javítunk.
Kérdés : van-e ideje a most élő generációnak visszakapaszkodni a régi eredményhez ?...)))

Attila írta...

Üdv!

Kerekes Zs
Volt egyszer egy bajuszos Adolf, aki azzal hülyítette szeretett népét, hogy adjatok nekem 5 évet, és nem fogtok ráismerni az országra. Kapott 12-t, és valóban nem ismert rá a nép. Porig le lett rombolva. Remélem ez nálunk nem fog bekövetkezni, de az ország nagyon keményen meg fogja szenvedni nagyurunk regnálását.

Attila

Joebacsi írta...

Mavtelep

Na latod, megint ugyanott vagyunk.
Nekem se tetszik, amiket felsoroltal ("gyűlöletkeltést, megfélemlítést, lefizetést, zsarolást, gyalázkodást, fenyegetést"), viszont en 2 labbal allok a foldon, es felfogom, hogy sajnos ez a politika (es legfokeppen nem tagadom le illetve bagatellizalom el egyik oldal vetkeit se).
Tetszik-nem tetszik, mindenhol ez megy, nezd csak meg a francia valasztast, vagy az usa valasztast, ahol a New York Timesnak es a Washington Postnak nyilt foszerkesztoi levelben kellett bocsanatot kernie a rengeteg hazugsag miatt, amivel az olvasokat traktaltak a kampanyban.
De nezheted a legutobbi osztrak elnokvalasztast is, ahol a szocik egyik fo temaja az volt, hogy a szabadsagparti elnokjelolt bottal jar (es "termeszetesen" neonaci). Es ezek oktatnak minket toleranciabol.

Es vegul nehogy azt hidd, hogy "Ti" barmiben is kulonbek vagytok! Holnapig sorolhatnam a balos lejarato hazugsagokat, csak a kedvencemet emlitem meg: gondolom Te is hallottad eleget a Greczy klasszikust: A patas azert szuntette meg bosszubol a Malevet, mert egyszer lekeste a brusszeli gepet. (termeszetesen elotte tombolt es szetverte a ferihegyi VIP varo berendezeset...)

talalom írta...

Többeknek: A "népet" nem lehet meghallgatni, csak Puput, mavtelepet, Kerekes Zs.-t meg a többieket, akik egy kérdésben egyetértenek, másik százban meg százféleképp. Úgyhogy Joe bácsi - unalmas a duma. Ezen kívül, mi itt többségünkben emlékszünk mindazokra amit te itt vádként hajtogatsz, de nem sorolunk ellenvádakat: nem lenne elég rá tán még ennek a blognak a tárhelye sem. Csak röviden: mifelénk elég gyakran támadnak fel a mocsárvilágból a nemzetet hátba támadó piti kis akarnokok, akiknek van pofájuk a nemzeti trikolórral takargatni kétes szándékaikat.

Attila írta...

Joe bácsi!

Egyszerű a látásmódod. Neked kommunista beidegződés aki nem ért egyet Orbánnal. Ez nagyon primitív felfogás. Ha tudnád mennyi ex komcsi van a fideszben, talán nem írnál ilyen marhaságot. Akad III/III-as is. Ha még a családokat is megnéznéd, ott még nagyobb cifraságokat találnál. Ezeknek utána lehet nézni, de az fárasztó, és kiábrándító lesz számodra. Ami meg a Simicskát illeti, 94-ben megmentette a Fideszt a megsemmisüléstől. Sajnos. Most viszont támadjátok keményen. Okos ember mondá: ellenségem ellensége a barátom.
Ennyi, több szót nem érdemelsz!

Joebacsi írta...

talalom

Ok, nincs semmi gond, almodozzatok tovabb, legkozelebb 2018 aprilis 8-an ujra be fog kopogtatni az ablakotokon a VALOSAG.

Attila

Semmi kozom a fideszhez, 2006 kivetelevel nem is szavaztam rajuk soha, es (nehany specialis esetet kiveve) 18ban se tervezem.
Simicskat meg nem emlekszem, hogy tamadtam volna. Egyszeruen annyit irtam, hogy a szokasos baloldali messiasvarasban most epp ot talaljatok megmentonek, ami nekem es a (szerintem) tobbsegnek teljesen hiteltelen, tekintve az elozmenyeket.
A kommunistazasra inkabb nem reagalok, minimum "erdekes" amikor az az oldal vadol, aki az eddigi 3,5 miniszterelnokebol fel tudott mutatni egy Apro klanost, egy D-209est es egy pufajkast....
De tudom, en hazudok, nekem van beszukulve a latasom, biztos csongott a fulem, amikor az internacionalet hallottam enekelni az "elvtarsaktol"... (mindezt 2009ben!)


Promenad írta...

Joe bácsi,Joe bácsi !

Ejnye.ejnye......

jarisz írta...

A legnepszerubb talan a volt oktatasi miniszter lenne a Botyka levaltasara.:-D (b)

NewTiborc írta...

Vannak még csodák? Szerintem nincsenek!! Akkor szerintetek mit jelez az, hogy az origo teljes mellszélességgel védi a Botkát? Mégis volt parola? Ezért értem a Botkát, meg kell szolgálni. De a Molnár és a Hiller miért csapta be gerinctelenül a Lattmannt és még le is tagadják. Tudom, a Gyurcsány az oka!!!

Attila írta...

Joe Bácsi!

Erre már reagálni sem nagyon érdemes.

Üdv néked! Attila

Névtelen írta...


newtiborz meg a sajatjaid is rohognek a Lattmannon
http://hirtv.hu/egyenesen/fordulat-1404306




Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Igaza lesz BArtusnak...Ezek a kretén lefizetett kollaboráns ál-ellenzékiek nem képesek összefogni.Matematika 1 osztály, egy esély maradt, mindenki vs. fidesz, természetesen a jobbikkal karöltve !! Simicska is reménytelen...

CSÁKÓ JÓZSEF írta...

Lehethogy Símicska áttment melegbe???És elkezdte lenyalni Orbánról a G@cit????




Névtelen írta...

neveletlen

"Nem igaz, hogy a közös lista több szavazatot hoz, mint egy legalább öt százalékot elérő párt külön listája, nem ez a győzelem receptje"

https://444.hu/2017/09/28/gyurcsany-a-dk-lesz-a-meglepetes-megtobbszorozik-mandatumaik-szamat

Elég hosszú ideig tartott, míg Gyurcsánynak leesett a tantusz. Innét már csak egy lépés beismernie, hogy ha 2014-ben nem trollkodja be magát az összefosásba, akkor nincsen fideszes kétharmad, oszt jónapot.

kekec írta...

Neveletlen
Te valahogy elfelejted Házmestery nyomulását. Mérget mernél rá vewnni, hogy egy IDŐBEN (tehát SOKKAL korábban) létrehozott összefogás egy ALKALMAS jelölttel (pl Bajnai) nem lett volna győztes? Mert igény, az lett volna rá! De az utolsó pillanatokban kikényszerített, egy alkalmatlan jelölttel - biztos recept volt a bukásra.
És igen IGEN: Lattmant is alkalmatlannak tartom. egyrészt WTF, és csak egy szánalmasan vékony réteg ismerte a mostani bohóckodásig, másrészt alkalmatlan - amit a mostani bohóckodása igazol.

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves kekec, nem Mesterházy nyomult, hanem Bajnai, aki vérszemet kapott és az áhított mine jelöltség megtámogatására gründolt egy konkurens pártot. Csak amikor a mellőzött Gyurcsány beindította a fúrópajzsot, kiderült, hogy szarra épült a vár.

1970 írta...

"A kommunistazasra inkabb nem reagalok, minimum "erdekes" amikor az az oldal vadol, aki az eddigi 3,5 miniszterelnokebol fel tudott mutatni egy Apro klanost, egy D-209est es egy pufajkast.... "

Joebacsi!

Ez az egyik legprimitívebb mondat, amit az utóbbi időben olvastam:(
A "pufajkás" egyébként az elmúlt 28 év egyetlen értékelhető politikai teljesítményt felmutató miniszterelnöke volt...