UKRAJNA UTÁN

A dolgok mai állása szerint vagy az ukrán háborúnak lesz lassan vége, vagy lehet, hogy nekünk is, ahogy a világ összes lakójának.
Nem vagyunk persze  kitüntetett helyzetben a mi kis háborúnkkal, hiszen csak három éve tart, míg a Pakisztán-India közötti kasmíri konfliktus 1947 óta.
A vietnami háború az USA részvételével kilenc évig folyt, szóval nincs mire büszkének lennünk.
Bár lehet, hogy ha a dolgok eldurvulnak az elnevezés is változik, mint ahogy ez is egy különleges katonai művelet volt, figyelmeztető jellegűnek indult, aztán Anglia birodalmat játszott, és az USA beszállása után ukrán háború lett.
Most meg lehet, hogy Orosz -EU háború lesz, mígcsak az amerikaiak ismét be nem szállnak, mert akkor Orosz-NATO háború, majd a venezuelai várható fiaskó és Tajvan prognosztizálható elfoglalása után III. (vagy utolsó) Világháborúnak fogja nevezni, aki szerencsétlenségére túléli..

Hiába a nagy európai csörömpölés és méltatlankodás, a világ éppen átalakulóban van, és aki ezt nem veszi észre, az vagy vak, vagy ostoba.
Olyan helyzet alakult ki, mely eddig egy nyugat-európai vagy amerikai polgár legrémisztőbb álmaiban sem fordult elő.

Megkérdőjeleződött az USA gazdasági és katonai hegemóniája, a lesajnált és éppen felosztani álmodott Oroszországról hirtelen kiderült, hogy ismét katonai világhatalom, mely egy sor területen technológia fölényben van, hadseregei és tábornokai éppen most szerzik meg azt a harctéri tapasztalatot, melyre a 21, század háborújában szükség van.
Ott tartunk, hogy egy esetleg eljövendő háborúban nem lesz szüksége atomfegyver bevetésére, fegyverei hatékonysága biztosítja a hadszintéri fölényt enélkül is.
Egy esetleges összecsapásnál arra is számítania kell az Egyesült Államoknak, hogy az eddig megszokottakkal ellentétben a háború eléri az otthonaikat, az amerikai flottát 5 Mach sebességű rakéták fenyegetik a Karib-tenger térségében, - az óceánokon pedig csak Poszeidón, a tenger istene  tudja, mit rejt a tenger mélye?
Amerika elvesztette gazdasági hegemóniáját is, hiszen Kína és India ott liheg a nyakában, az USA  el van adósodva Kínánál, termelését kiszervezte a hajdan gyarmati sorban tartott államokba, és most kapkodva igyekszik hazavinni ezeket.
Még rosszabb a helyzet, ha erőforrások tekintetében vizsgáljuk a helyzetet, merthogy azt eddig is tudtuk, hogy Oroszországnak rendelkezésére áll a Mengyelejev -táblázat összes eleme.
De azzal - tán Kínán kívül - nem számolt senki, hogy a ritka földfémek mennyire meghatározó szerepet játszanak majd a modern technológiákban, Kína viszont az évtizedek során felvásárolta a világ legjelentősebb készleteit, és kidolgozta a feldolgozásukhoz szükséges technológiát, mely területen jóformán monopolhelyzetben van.
És a mikrochipek területén is hamar jöhet a változás, hiszen ha Tajvan "hazatér", akkor ez a vezető pozíció is Kínáé lesz, márpedig a sziget sorsa eldöntött tény, már csak a dátum kérdéses.
Gyakorlatilag megdőlt a dollár egyeduralma is a nemzetközi kereskedelemben, és ez nagyobb csapás az Egyesült Államokra, mint a vesztett vietnami háború volt.
Kínai űrhajó szállt le a Hold sötét oldalán, közös kínai-orosz holdbázis felépítését tervezik a bolygón, ami nem egy jó hír Amerikának.

Amerikát - országokat tekintve - többen nem szeretik, mint amennyien elégedettek vele.

Európa jelenleg kilátástalannak tűnő helyzetben van, lebeg a politikai űrben, mint Mohamed koporsója.
Miután nem állam, és döntései illúzióra épülnek, mely szerint egyhangú döntéssel el lehet jutni a boldogság honába, továbbá az európai nacionalizmusokat össze lehet békíteni, nemigen fér be a nagyhatalmak sorába.

A nagyhatalmak meg nem tudják, hogy kivel kell zöldágra vergődniük, ha európai döntésre van szükség, elég Ursula császárnő szava, vagy szükség van e még a Lordok Házának jóváhagyására is?
Anglia ugyan nem tagja az EU-nak, de időnként lányos zavarában azért bele-belepofázik az európai politikába, birodalmat és jelmezbált játszik.
Európának egyébként minden területen kilóg a feneke a gatyából, ez ellen a legszegényebb európai államocskák felvételével óhajt küzdeni, továbbá vad kardcsörtetéssel.
Nagy kár, hogy kardja olyan, - markolatig rozsdás - mint a díszszemlén Potrien őrmesteré volt a légióban Rejtőnél, és nagy nehézségekbe kerül kardot rántani.
Óriási bajban vannak az atlantisták, ugyanis ez a megbízhatatlan Trump ki akarja fizettetni velük az ukránoknak adományozott fegyvereket, amit az Unió nagyeszű vezetői a belgáknál zárolt orosz vagyonból akarnak kifizetni, mely ötlettől a belgák sikitófrászt kapnak...
Európa most dilemma előtt áll: fizet, vagy megkapja eddigi tevékenysége méltó jutalmát - végig kell néznie kedvenc farokzongoristája - jobb esetben politikai - agóniáját.
Ha fizet, abba tönkremegy, ha nem fizet, abba meg Ukrajna.
És a tetejében még gyors döntés is kell, mert lassan oda Odessza is, oda a tengeri kijárat, és akkor már oda Ukrajna, amely eddig fekete vitézként harcolt a gaz oroszok ellen.
És oda a sok európai harcimarci meg hadibanya, mehetnek vissza karosszérialakatosnak, - persze csak a hülyék, akik nem keresték gennyesre magukat ezen az alig pár milló halottat produkáló háborún.

Magyarország meg az isten se tudja, hogy fog ebből a helyzetből kikerülni, sok függ a választásoktól.

Ha a Tisza győz, annyi a józan észnek, ha Orbán, annyi Magyarországnak, más meg legfeljebb a "futottak még" kategóriában szerepelhet.
Amit a gazdasággal művelt a rendszerváltó elit, az se semmi, de ahhoz képest, amit a magyar társadalommal tettek - matyóhímzés.
Mi szokás szerint lenézzük az oroszokat, az ukránokat, a szlovákokat, az amerikaiakat, a kínaiakat meg pláne,  egy magyar baka a szuronyával többet ér, mint az összes többi a rakétáival, ugye...
Nem lehet a fejlődés lépcsőfokait átugrani, visszaálltunk a kezdő kockára.
Nem, nem a Kádár-rendszer végére, hanem a Horthy-rendszer virágkorára.
Még nem irtjuk a cigányokat, - bár nincs atombombájuk, mint a pirézeknek - de igény már volna rá.

Kár ezért az országért...

:O)))

NÉMETORSZÁG CSATLÓSA

Kísérteties a hasonlóság, - Németország már megint száguld egy újabb háborús vereség felé.
Valamiért azt hiszik, hogy nekik keleten kell hódítaniuk, pedig a történelem már néhányszor figyelmeztette őket, hogy illúzióikért keserves árat kell fizetni.
Európa államainak szövetségi viszonyai átrendeződtek, ezen belül a múlt század változásai a hajdani ellenségeket szövetségessé tették, egyeseket felértékeltek, másokat talonba tettek.
Anglia világpolitikai helyzete gazdaságilag is, katonailag is megrendült, birodalma szétesett, és ma hajdani dicsősége romjain merengve mutogatja elsorvadt izmait, próbálva maga helyett kölcsönvitézzel harcolni - a miért is?
Franciaország ha olyan erős lenne, mint láttatni szeretné, Macron kitúrhatná Napóleon sírját az Invalidusoktól, hogy helye legyen majdani koporsójának, Oroszország legyőzőjének.
Egyelőre ez még csak terv, ma még meg kell elégednie egy-két, felesége által kiosztott nyaklevessel, de ami késik, nem múlik.
Belgiumot a frász töri, mert ők kezelik a "befagyasztott" orosz vagyont, mely után sokan kapkodnak, de sikerük a világ pénzügyi politikájára - és Belgiumra -  katasztrofális eredménnyel járna.
Svédország, Finnország legszebb hagyományaikat követik, mikor nekimennek Oroszországnak.
a svédek sok évszázados vereségükért, a finnek csak úgy, megszokásból izmoznak kicsit, feledve a múltat, és feledve a nyugalmat, melyben az elmúlt évszázad második felében részük volt.
A balti törpék fenekébe gőzkalapáccsal sem lehetne beverni egy zabszemet sem, a népességük negyede orosz nemzetiségű - emlékeztetnek hajdani kollegámra. aki a Trabant ablakából öklét rázva fenyegette a kamionost: eltiporlak!

És a lengyelek!
Hát ők aztán maga az állatorvosi ló, melyen Európa összes nyavajáját tanulmányozni lehet.
Ők utálják az ukránokat, - százezer halottat eredményező közös történelmi múltjuk van, egyébként meg rettegnek az ukrán mezőgazdasági áruk dömpingjétől, és a két nacionalizmus gyűlöli egymást.
A lengyelek ezen kívül még gyűlölik a németeket a Német Lovagrendre visszamenőleg, gyűlölik az oroszokat a Varsói Nagyhercegségre visszamenőleg, mindkettővel háborúztak is a múlt században, de egyikkel sem bírtak, hát még a kettővel...
A csehek osztrákok, hollandok, olaszok, spanyolok, portugálok csendben várnak, a dánokban felébredt a viking, - majd elalszik megint nyugodtabbidőkben.
A szlovákok szláv identitászavarukkal küzdve ingadoznak, mint a középparaszt, mi meg próbálunk egy lyukból fújni hideget és meleget - változó sikerrel.

De itt van Németország is. mely  nyolcvan éven keresztül reálpolitikát folytatott, területén USA és NATO támaszpontokkal, de "saját jogon" soha nem csörömpölt két világháborúban kicsorbult kardjával.
Gazdasági erejét tekintve bátran pályázhat az EU vezető pozíciójára, de most mintha vérszemet kapott volna, katonai sikerekre vágyik.
Boris Pistorius német védelmi miniszter olyan jövőt vizionál, melyben a német hadseregnek ismét készen kell állnia az oroszok elleni harcra, és ez vérfagyasztó. 
A német militarizmus veszélye sejlik fel, az eltitkolt revansvágy ködlik fel.
Nem számít az, hogy a múlt században történelmi lehetőség adódott a múlt békés lezárására, nem számít, hogy Európa békés és jövedelmező kereskedelmet folytatott az oroszokkal, most itt a lehetőség megmutatni, hogy Deutschland, Deutschland... 
Nem biztos, hogy jó a helyzetértékelésük, nem biztos, hogy a hadiipari komplexum érdeke egybeesik a német nép érdekeivel.

Az oroszoknak nem terület kell, van nekik elég, még gondot is okoz a nagysága.
Az oroszoknak békés kereskedelem kell - és biztonság.
Ma Európa - Németország vezetésével - ezt a biztonságot veszélyezteti, és eszébe sincs figyelembe venni Oroszország jogos érdekeit, még most sem, mikor az oroszok az ukrán példán bizonyítják, hogy velük nem lehet az erő nyelvén beszélni.
Európa hanyatlik, és elszalasztotta a lehetőséget, hogy Oroszországgal összefogva jelentős világpolitikai tényező legyen.
Amerika a hasát fogva röhög...
Nem kellemes ez nekünk sem, a történelem folyamán megint a vesztes oldalon találhatjuk magunkat.
Az eddigiek során minden vesztett háborúnk az ország eljelentéktelenedésével járt, most se prognosztizálható más.
Nagy kár, hogy a nép ezt nem érti, és ábrándokat hajszol - már megint...
Virágzik a ruszofóbia, nekem meg időnként eszembe jut a Brian élete című film: Mit kaptunk mi a rómaiaktól?
Ki tudja, mi lesz ennek a vége, majd gyermekeink meglátják.
Vagy elpárolgunk és a Föld nevű bolygón kivirul a patkányok, skorpiók és a tobzoska  civilizációja.

Nagy a tét...

:O)))

HOL VAGYTOK RÉGI BARÁTOK?

 

Hát először is éljen november 7,  a Nagy Októberi Szocialista Forradalom száznyolcadik évfordulója, ha jól számolom.
azt hiszem én vagyok az egyetlen ma aki erről a napról megemlékezik, sic transit glória mundi, ugye...
Hallgatnak a haszonélvezők, hallgatnak azok akik magukat a következmények áldozatának tartják, és joggal, mert egy nagyon szűk réteg kivételével a változásoknak mindenki haszonélvezője volt.
Az a hatvan holdas hatgyerekes paraszt is, akinek utódai ma belegebednének, ha úgy kellene élniük, mint hajdan felmenőik éltek, hallgat a hajdani nincstlen proli kikupálódott dédunokája és fensőbbségesen lesajnálja a ma nincstelenjeit.
A kispolgárnak, ha ránéz a naptárra, előre nyújtva görcsbe rándul a keze, a bevésődést még nem sikerült törölnie.
Bánatosan emlékszik arra, hogy évtizedeken keresztül ezen a napon nyújtogatta a kezét a jutalom után, mellyel a szocializmus építésében végzett kiemelkedő munkáját jutalmazta munkáltatója.

Bár ma már szinte nyoma sincs, de hasznos volt azért az a forradalom.
Természetesen, mint minden forradalom kegyetlen és szélőséges volt ebben a tekintetben a hatékonyság aránya a guillotine és a géppuska arányának felel meg.
Abban sem volt szerencsénk, hogy a hatalmat a változások nevében évtizedekre magához ragadta egy ázsiai típusú despota.
A magyar nép számára meg a realitások soha nem érdekesek, a jólétet természetesnek veszi, az neki jár, viszont szeret félni.
Bezárkózva a spejzba lehet kicsit lázadozni, hogy aztán a hétköznapokban vad bokacsattogtatások közepette fényesre nyalja a mindenkori felsőbbség bánatos ülepét.
A mindenkori elnyomók számára darabideig hasznos az emlék, van némi visszatartó ereje a folyamatos elpofátlanodás rögös útján.
Csak azok az emberek hiányoznak, de azok nagyon, akik látják ezt az elembertelenedett világot és változtatni szeretnének rajta.
Persze ehhez idő kell, hogy egyre többen elkezdjenek gyanakodni, hogy talán mégsem az egyéni önzésre és törtetésre alapozott kapitalista társadalom fogja kivezetni az emberiséget abból a gödörből, melyet, mint a halálraítéltek megástak maguknak.

Éljen hát november hetedike és azoknak az évtizedeknek az emléke, mikor az ember ember lehetett, mikor mindenki előtt nyitva állt a felemelkedés, a művelődés és a kultúra kapuja.
Csak megjön az ember esze egyszer...

:O)))

 

EURÓPA ELRONTÁSA

 

Legszívesebben  a klasszikust idéztem volna, csak a kötelező mértéktartás tartott vissza, - viszont a mondat végére ide is illik a minősítés: "de nagyon!"
A materialista Isten lássa lelkem, szeretett miniszterelnökünkhöz való viszonyom leginkább Harangláb kukoricagölödinhez való viszonyához hasonlítható, de ez leginkább emberi minőségének tudható be.
Merthogy vaskeze erősen enyves, arany lába a demokráciától oly távol áll, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől anno, továbbá kispályás és bosszúálló.
A történetírás úgy fog emlékezni rá, mint arra a magyar miniszterelnökre, aki református létére szentet csinált egy metodista lelkészből - a pápát már kezelik sárga irigység ellen...

De ahogy egy kleptomániás orvos is lehet kiváló diagnoszta, az kétségtelen, hogy jobban fel tudja mérni, hogy merre tart a világ, mint az Európai Uniót jelenleg vezető táposcsirkék és a francia kiskakas.
És az is kétségtelen, hogy az a szervezet, mely a saját szabályit se tartja be, megérett a pusztulásra.

Márpedig az Unió, melynek statútuma konszenzusos döntést ír elő miden fontos kérdésben, most éppen azon mesterkedik, hogy hogyan lehet kizárni az uniós csatlakozást eldöntő szavazásból Orbán Viktort - és ezzel Magyarországot.
Már a Magyarországot illető pénzek visszatartása is necces, hiszen a jogállami kritériumok be nem tartására hivatkozik, ugyanakkor elindítaná a csatlakozási folyamatot egy olyan állammal, melyben háború dúl, melyben tombol a korrupció.
Ahol a katonáikat a utcán fogdossák össze, mely ország terrorista eszközökkel vívja harcát az oroszok ellen.
Harcát azért, mert nem volt hajlandó a majd' magyarországnyi orosz (és mellesleg a magyar) kisebbségnek megadni az identitásuk megtartásához szükséges legalapvetőbb jogot - az anyanyelv használatának jogát, és lőtték őket, gyilkolták saját állampolgáraikat.
És az Unió nem emel szót a balti országok hasonló nemzetiségi politikája ellen, az orosz nyelvű kisebbség kiutasítása ellen, holott ez nem csak az emberi jogokkal, de a józan ésszel és az európainak mondott és felsőbbrendűnek vélt etikával is szembe megy.


Európa egyébként is szembe megy a józan ésszel, saját maga alatt vágja a fát.
Az energiahordozók az oroszokkal való mindenáron való szakítás miatt jelentősen megdrágultak, ezt valamelyest ellensúlyozza bizonyos szektorokban a termelés - és így a kereslet visszaesése.
De ez azzal járt, hogy a műtrágyagyártás, az üveg és kerámiaipar, az aluminiumgyártás és a papíripar  komoly gondokkal küzd.
Az európai autógyártás is ezer sebből vérzik a kínai, japán és koreai konkurencia, az elektromos hajtás megjelenése óriási kihívás elé állítja az európai márkákat.
Németország leállította atomerőműveit, de napirenden van a működőképes erőművek újraindítása.
Az Unió képtelen kezelni a migrációs problémát, rengeteg a feszültség, és részben ez az oka a szélsőjobb megerősödésének.
A hab a tortán Amerika nyomása és az ukrán háború, a fegyverkezési őrület, mely elszívja a pénzt a társadalmi feladatok megoldása elől.
A tetejében az Unió jövőjét is másként képzelik el a globalisták, ezen belül is más az elképzelése a mainstream értelmiségnek és a józan többségnek, és más az elképzelése a nemzetállamok szerepének megtartásában érdekelteknek.
A kis államok jogait a nagyok szívesen korlátoznák.
A modellek közötti különbséget hozzávetőleg a szövetkezeti forma és a hadiipari óriásvállalat irányításban meglévő különbséggel lehetne szemléltetni.
A hadiipar felfuttatása is baljós jel, - azt szokták mondani, ha egy színdarabban a kellékek között szerepel egy falra akasztott puska, akkor az előbb-utóbb el is fog sülni.
A hadianyag-készleteket előbb-utóbb selejtezni kell, és még egy háború is olcsóbb, mint a megsemmisítés.


Európa bajban van, kérdés, képes lesz e önerőből kimászni a gödörből?
Pillanatnyilag nem ez látszik.
Az oroszokkal ütközni öngyilkos vállalkozás volt, semmi nem indokolta a szükségességét, kivéve a hadiipar érdekeit és a több évszázados angolszász törekvéseket Oroszország gyarmatosítására.

Mi lesz a vége a világ újrafelosztásának?
Valószínűleg Ázsia dominanciája, az USA szerepének lassú csökkenése, többpólusú világ.
Magyarország pedig - ha óvatos és mértéktartó -, ismét kompország lehet.
Ha nincs szerencsénk, akkor továbbra is két torzsalkodó csoporttal a fedélzeten, örök veszélyben, hogy a nagy lökdösődésben a komp felborul.
És akkor mi eltűnünk, mint az avarok vagy a vizigótok.
De az is lehet, hogy Európa is eltűnik jelenlegi formájában.
Az európai ember önelégült, nacionalista, kirekesztő, és ez nem biztató jel a jövőre nézvést.
Bár megjönne az eszünk, míg még erre lehetőségünk van...

:O)))

TÜNCIKÉZÜNK, VONULÁSZUNK...

 

A változás...

Egyszer régen, egy átalánydíjas csoport úgy döntött, hogy a vezetőjük (később Torgyán gazdasági tanácsadója lett) által elsikkassztott munkabért a gesztornak kell kifizetni, és mint a gesztor cég vezetőjét megívtak egy eszmecserére.
A derék ember az anyagot a mi számlánkra vásárolta és azt sem fizette ki, de hát akkoriban még a dolgozó volt az első, így  hát elmentem, hogy megoldást találjunk az ügyre.
A telephelyen egy barátságosan ordítozó tömeg várt, és mivel raklapgyártással foglalkoztak, úgy a harmadik mondat után előkerült az öntudatos dolgozó, kezében egy méteres léc, melynek a végén át volt ütve egy százas szög, és a tenyerét ütögette a léccel, miközben a felháborodott munkavállalók biztatgatták szavai nyomatékosítására.
No, akkor alkalmaztam a hibrid módszert, melynek során egyrészt megpróbáltam meggyőzni a hatvan-hetven embert, hogy a várható bevétel hetven felé osztva messze nem annyi, mint amennyi megérné az ügyet, másrészt meg elkezdtem vonulásztatni őket fel-alá - műhelyből a raktárba, raktárból az iroda elé, vissza a raktárba, és úgy fél óra alatt sikerült meggyőznöm őket, hogy a "majd megvizsgáljuk az ügyet és igyekszünk megfelelő megoldást találni" ígéret elegendő biztosíték számukra.
Az átalánydíjas csoport önálló gazdálkodást folytatott, az egyszerű megoldásnak a jogszabályok sem adtak teret.
Később vezetőjüket a bíróság elítélte, de szívbetegség miatt feltételesen szabadlábra helyezték és legközelebb már csak Torgyán doktor oldalán láttam - üldözöttként - feltűnni.
A dolgozók kifizetését egyébként megoldottam, mert sajnáltam őket.
Az ügy annyiban tarthat itt számot közérdeklődésre, hogy alátámasztja a hangos kiabálás és a tömeges vonulászás élményének pozitív hatását felmérgelt tömeg lecsillapítása esetén.

A módszert, amikor hirtelen ötlettől vezérelve alkalmaztam, nem ismertem.
A dolog tudományos hátterét nem én találtam fel, de az biztos, hogy országos méretekben is beválik- ha jól kezelik., és erre - bár jó példa az aktuális tüntetés is -, ezer példát hozhatunk a múltból.
Tagadhatatlan, hogy tüntetni felemelő dolog.
Amikor együtt masírozunk emberek tíz és százezreivel kellemes érzés tölti el az embert - hát nem igaz, hogy egyedül vagyok, vannak rengetegen, akik ugyanúgy gondolkodnak, ahogy én, és ha ennyien akarunk valamit, akkor annak meg is kell valósulnia!
Hát még, ha kiabálunk is hozzá, és egyszerre, és ütemesen, akkor az olyan, mintha az én hangom lenne ilyen erős és hangos, csak meghallja valaki és meghallják azok is, akik nem annyira aktívan politizálnak, mint én, és átlátják a helyzetet, ahogy én is.
Nem lehet ezentúl őket megvenni öt kiló krumplival, nem lehet megfélemlíteni őket, és együtt majd remek dolgokat csinálunk.
Most éppen árad a Tisza, kristálytiszta vizet hord az áradás, ahogy ez már lenni szokott...
Vagy kisnyúl.

Tanulhattunk volna, de nem tettük.
A csúcsponton egyszerre öt szervezet is hirdetett körmenetet, ebből legalább hármat Orbán alapított abból a célból, hogy a többiek konkurense legyen, és a nép egyszerű de akcionista része megtalálja a maga populistáját és eszébe se jusson választás-matematikailag értékelhetően fellépni Übü király rendszere ellen.
Azt se néztük sokszor, ki szervezi a tüntetést, elég volt, ha a szervező elordította magát, hogy orbántakaroggy, ácsolt egy színpadot, melyen felléptetett mindenféle exhibicionista alakokat, emancipuncikat, aztán a tüntetés végén jobb esetben azt közölte, hogy a tüntetésnek vége, menjetek haza békességgel, rosszabb esetben kissé illumináltan azt, hogy menjetek haza a pics@ba...
Vonulásztunk, ordibáltunk, Vityka meg a hasát fogva röhögött.
A tömeg általában jókedvű volt, mert örültünk egymásnak, és tüncikéztünk boldogan, a jobboldal a békamenetben, a baloldal meg egymást szidva húsz különböző, de egymást felettébb utáló szervezet égisze alatt.
De ennek vége, a dolog kiforrta magát - végre eljött az ideális felállás: két macska vagyok és játszom egymással.

Megint erőt mutatott a kormány és erőt mutatott az újellenzék, amelyik abban különbözik az óellenzéktől, hogy megkapja mindazt a támogatást ugyanazoktól az óválasztóktól, amit az az óellenzéktől megtagadott, viszont nem terheli az újellenzéket sem kényelmetlen kérdésekkel, és szakszerű programot nem követel tőle.
Győzni kell, aztán majd meglátjuk, mondják.
Ez a nép kicsit szalajt, de nem baj, ettől röhög rajtunk a világ már évszázadok óta...

Abban a darálóban a címképen meg te leszel, és mindegy is, hogy melyik tekeri a darálót, belőled lesz fasírt.
És ne reménykedj, ez nem személyi kérdés, mert ami itt folyik, azt úgy hívják, hogy kapitalizmus, és ameddig ebben a társadalmi rendszerben élünk, te legfeljebb abban reménykedhetsz, hogy hurka lesz belőled, nem kutyatáp. 
A végeredményt illetőleg majdnem mindegy...

A világ változik, adja az ég, hogy a változás elég gyors legyen és adjon esélyt az emberiség túlélésére.
Addig meg vonulásszunk, tüncikézzünk boldogan...

:O)))

HALOTTSZEMLE

 

A halottszemle célja a halál okának megállapítása, ezen belül az, hogy az elhunyt természetes halállal, esetleg öngyilkosság, gyilkosság, vagy baleset következtében adta vissza halhatatlan lelkét teremtőjének/hótta meg magát.
Itt állunk a magyar marxista baloldal igencsak gyűrött és összeizzadt lepedőjű betegágyánál a lassan hűlő tetem mellett, és szomorkodunk, hogy még egy rendes ravatal se jut neki.
Az könnyen megállapítható, hogy a halál folyamata Kádár temetésének napján kezdődött.
Nem, nem az újratemetési performance napján, az, - mint később világosan ki is derült - csak a maradék horthysta értelmiség, kommunista szülők apáikat megtagadó gyermekeinek és az 1956 után eltávolított vagy kivégzett kommunisták leszármazottjainak revansa volt, nyilvános sebnyalogatás a tömegek manipulálása céljából.
A halál - mármint a marxista baloldal halálának egyik oka, hogy a kor állampártjának vezetői képtelenek voltak kezelni a megváltozott világpolitikai helyzetet, görcsösen próbáltak igazodni a gorbacsovi politikához, melynek taglalásába most ne is menjünk bele - geopolitikai eredményét naponta szemlélhetjük, ha az ukrán háborút próbáljuk megérteni.
De a halál aznap kezdődött, amikor a halott főtitkárt a ravatalánál kegyeletüket lerovó tömegek és a tiszteletére a halotti menet útvonalán spontán felsorakozott emberek - párttagok és pártonkívüliek előtt - a párt vezetésének utasítására - szinte rohanva vitték a Kerepesi temetőbe, hogy minél előbb elparentálhassák azt, akihez képest naponta érezték saját kisszerűségüket és alkalmatlanságukat feladatukra.

A nemzetközi helyzet szinte kikövetelte a rendszerváltozást.
Élelmes és életrevaló gazdasági vezetők felismerék a lehetőséget személyes anyagi érdekeik érvényesítésére, és gondoskodtak arról, hogy a társadalmi vagyon rájuk bízott része elveszítse közvagyon jellegét.
Feltalálták a spontán privatizáció ötletes intézményét, mely ötletük aztán a tehetetlen és koncepciótlan - vagy nagyon is koncepciózus - pártvezetés asszisztálása mellett szárba szökkent és a rendszerváltás során új és új ötletekkel bokrosodott, egy idő után minden kontroll nélkül.
Az Antall-kormány - kerül, amibe kerül alapon - szétverte az ipart, az Orbán-Torgyán kormány meg a falut, a mezőgazdaságot, nagyobb vagyonvesztést okozva az országnak, mint a II. Világháború.
A Szovjetunió, mint piac elvesztése rendesen betett a magyar ipar maradékának, a szétvert-széthulló magyar mezőgazdaságnak.
Eljött - visszajött - bölcs népünk számára a vágyott  kapitalizmus némi cseléd-nosztalgiával,  a Purgly Magdolna Őfőméltósága által adományozott egy pár cipő emlegetésével és a mézesmadzag nyalogatásával egybekötve.
Eljött a kor, melyben majd Bécsben cukrászdát nyithat, aki akar, amikor a Cote d'Azuron töltheti a nyarat saját jachtján, mikor a saját öt hektáros földjének eredményeivel - a lova seggét nézegetve - lenyomja Bábolnát, jön az aranykor.
Hát, a valóság aztán más lett, a nyolcszázezer párttag meg - mikor kiderült, hogy ők az oka a kiegyezés óta mindennek - megvilágosodott.
Egy részükről kiderült, hogy belülről bomlasztotta a rendszert, ami végül is igaz volt, mert hiteltelen személyiségét összekapcsolták az ideológiával.
Egy részükből kibuggyant, mint szar a medvéből a téli álom után az addig gondosan titkolt szociáldemokrata, egy részükből felszínre tört a konzervatív nacionalizmus, egy részük meg megpróbált hű maradni az elveihez, de a pártvezetés gondoskodott, hogy ne legyen rá módja.
A pragmatikus Horn létrehozta a Szocialista Pártot - és gyanítom a Munkáspártot is, mely azt a célt szolgálta, hogy legyen olyan szélsőbaloldali erő, melytől el lehet határolódni.
Thürmer kiválóan abszolválta is a feladatot.
A halál másik oka a főnixként feltámadó jobboldal, mely sajátosan magyar kulturális elixírt honosított meg a magyar politikában.
A csodaszer egy kamion trágya és egy szippantóra való  takony dialektikus elegye, ezzel mázolják be ellenfeleiket, függetlenül azok nemétől, színétől, vallásától.
A demokratikus felfogással ellentétben ők a bolsevik megoldást favorizálják, nekik nem ellenfeleik vannak, hanem ellenségeik, és aki nem akar az ö receptjük szerint boldogulni, annak meg kell boldogulnia.
Ezekkel kísérelt meg a magyar baloldal kulturált vitát folytatni, sportszerűsködni és hosszú ideig valamiféle Sztálin despotizmusáért érzett felelősségvállalás eredményeképpen nem merte nevén nevezni a dolgokat.
Úgy csinált, mintha a maffia politikai párt lenne, a tolvaj nincstelen, ám népéért a lelkét is kitevő hős, az álszent, szemforgató vazallus istenes ember lenne.

A felelősséget a helyzetért a magyar nép és a baloldal vezetése felesben viseli.
A nép azért, mert se a pozitív, se a negatív példákból nem tanul.
Azt hiszi, ha lecseerélik azt a figurát, aki annak a húsdarálónak a karját forgatja, melybe az ő fejét nyomják, akkor megoldódik a problémája. 
Nincs  semmiféle elvárása a jövővel kapcsolatban, legfeljebb annyi, hogy neki is jusson egy odahajított cupák az asztal alatt.
Nincs önérzete, nincs felelősségérzete a jövőért, beleájul a csak neki készített mesék világába.
Semmit nem ért a világból, és bár a mesterséges intelligencia ma még meglehetősen buta, máris ezerszer okosabb nála.
Mint az ősember a mammutcsontért, úgy harcol a javakért, sokszor nem m is tud élni az általa birtokolt tárgyakkal, de már maga a birtoklás ténye is kielégíti.
A baloldal vezetése meg elherdálta egy évszázad munkájának eredményeit.
Már ma is rossz a helyzet, de még messze vagyunk a gödör aljától, hiszen még mindent nem sikerült felélnünk a Kádár-rendszer hagyatékából.
Még élnek nyugdíjas parasztok, még vannak, akik úgy követelik az egészségügyi ellátást, mintha még járandóság volna, a középosztály egyre vékonyodó rétegének alja még harcol, hogy megkapaszkodjon, de a társadalom halálosan beteg.
Itt nem alakult ki az évszázadok során az a civil háló, mely átvállalja a társadalmi gondok megoldásának egy részét, a baloldal meg hagyta szétverni szervezeteit, intézményeit.
És nincs képviselete.
De nem is csoda, hiszen nincs osztálytudata, hogy ilyen elavultnak mondott fogalommal éljek.
Nevezetesen nem tartja magát munkásnak, nem akarja tudomásul venni, hogy aki  bérből él, az ide sorolható, még akkor is, ha jövedelme egy nem meghatározó része nem is munkatevékenységből származik. 
Nem érez szolidaritást másokkal, a sajtómunkások nem törődnek az egészségügyi dolgozókkal, a műkörmös vállalkozónak hiszi magát, a pénztáros meg száműzött grófkisasszonynak.
Egy felborult világ kiszolgáltatott páriái.

Hogy mi lesz ennek a katyvasznak a vége?
Ki tudja, hiszen a világ proletárjai helyett a világ tőkései egyesülnek éppen, és - szerintem - a kapitalista társadalmi rend, a profit mindenáron való hajszolása képtelen lesz megoldani a globalizálódó világ környezeti, technikai és  technológiai fejlődésből adódó problémákat.
Hogy lehet a kihívásoknak megfelelően átalakítani a társadalmakat?
Merthogy erre szükség lesz, az bizonyos.
És hogy az átalakított társadalom nem a mai fogalmak szerinti tőkés társadalom lesz, az biztosnak tűnik.
Áthelyeződik a fejlődés súlypontja Ázsiába, ennek összes gazdasági, kulturális és mentális következményeivel.
Nem lesz könnyű dolguk leszármazottainknak.

Mi meg szégyellhetjük magunkat, hogy milyen világot hagyunk rájuk.

:O)))

DEMOKRATÁK ÉS DIKTÁTOROK

 

„A demokrácia a legrosszabb kormányzati forma – kivéve mindazokat, amelyeket eddig kipróbáltak.”
Ez Churchill véleménye volt.
Lehet, hogy nekem is ez lenne e véleményem, ha én is Marlborough herceg családjába születek és rokonom lenne a Szívek Hercegnője, de Dianát én csak sósborszeszes cukorka formájában élvezhettem, ami nem túl nagy veszteség, - Neurózsika van az egyszerű emberek között is fölösen nagy számban...
Churchill véleménye (az üléspont meghatározza az álláspontot, ugye...) a hatalmat birtokló elit álláspontja.
Remekül szolgálja érdekeiket, leginkább az angolszász világban, vagy Európa nyugati felén, természetesen a helyi sajátosságokkal megspékelve.
Annyiban nem igaz a neves tömeggyilkos véleménye, hogy az emberiség kipróbált már más kormányzati formákat is, - emlékezzünk a felvilágosult abszolutizmus uralkodóira, - de legutóbb letesztelte például a szocialistának nevezett társadalmi rend kormányzati formáját, és mindkettő hatékonyabb - és az átlag-állampolgár számára jobb volt - a parlamentáris demokrácia jelenleg is érvényesülő paródiájánál.
Arról nem is beszélve, hogy egy állam kormányzatának kizárólagos feladata az állampolgárok elérhető legmagasabb életszínvonalának biztosítása, a létbiztonság megteremtése, a jogbiztonság fenntartása, a közbiztonság megteremtése.
Enélkül a társadalmi berendezkedés formája csak üres kagylóhéj.
Az államszervezet ugyanis nem cél, csak eszköz - legritkább esetben a nép, jellemzően az uralkodó osztály kezében.

A nép ugyanis legritkább esetben uralkodó osztály.
Mikor meg ezer évente véletlenül éppen az, akkor egyrészt természetesnek tartja jódolgát, másrészt meg fene nagy telhetetlenségében "a más rétje mindig zöldebb" örök elve alapján fantáziálgat, anélkül, hogy felmérné ábrándjai valóra válásának valós következményeit. 
Mikor Kádár mondta, hogy vigyázni kell vívmányainkra, mert van vesztenivalónk, az emberek csak bólogattak és a Kommunista Kiáltványt idézték, mely szerint a munkásosztály csak láncait vesztheti.
Bár akkor éppen nem voltak láncaik, de kiköveteltük őket.
Ha visszagondolok, hogy a rendszerváltáskor itt az volt a sláger, hogy majd cukrászdát lehet nyitni Bécsben, és ezt komolyan is vették néhányan, akik életükben még egy cukrászda ajtaját se nyitották ki, hát sírva fakadok
Az elvi lehetőség felcsillantotta előttük a tízmillió milliomos képzetét - hát nem vagyok túl büszke nemzetem szellemi képességeire.
Az uralkodó osztály meg általában el van foglalva saját felvirágoztatásával, miközben olykor vet egy-egy csontot a szolganépnek, akik fene nagy önérzetükkel önmagukat is az uralkodó osztályhoz sorolják, jóllehet legfeljebb az átlagnál kicsit jobban fizetett csicskái Lölönek, vagy valamelyik multinak.
Jellemző, hogy ma szinte nincs munkás, nincs paraszt, csak munkavállaló létezik - miközben  a nyugdíjjogosult parasztot felváltotta a társadalombiztosítás nélküli zsellér meg a napszámos.

A világban az államszervezetek sokszínűsége a jellemző, és egyáltalán nem igaz, hogy minden nemzet számára megfelelő az angolszász parlamentáris demokrácia modellje.
Elég megnézni azt, hogy hogyan csináltunk bohóctréfát magunk is az intézményből, cirkuszt a parlamentből, néphülyítést a társadalmi konzultációból, és azonnal rájövünk, hogy ez a társadalom nem alkalmas erre a berendezkedésre, ennek a társadalomnak vezérürü kell, melyet követhet boldogan.
Ha az egyiknek kitelt a becsülete, váltja egy másik, aki ugyanazt ígéri, mint elődje, mikor kezdte a pályát, és ugyanannyira is fogja betartani, mint elődje.
Ez a nép tekintélyelvű, és ha nem mondják meg neki, hogy mit csináljon, hát tanácstalanul kóvályog a világban, miközben nagy unalmában minimálisan is két táborra szakadva gyilkolja önmagát.
Mindig ilyen volt, István-Koppány, kuruc- labanc, Kossuth- Széchenyi, Horthy- Kun Béla - örökkön csak a nemzet egyik fele számított, a másik fele ment a selejtbe.
Igy hát a magyar államberendezkedés csak annyiban parlamentáris demokrácia, mint a hazai kínai büfékben kapható eledel kínai étel...

A különféle népek kialakítják a maguk számára legmegfelelőbb államberendezkedést, és szó sincs arról, hogy ez minden esetben a parlamentáris demokrácia lenne.
Hogy melyik nép számára milyen a megfelelő államszervezési modell, az függ az adott nép szokásrendszerétől, történelmétől, környezetétől, vallásától, technikai és tudományos fejlettségétől.
Az európai ember - és bár nem teljesen jogosan, de nemzetünket is ide sorolom - a maga végtelen beképzeltségében rossz véleménnyel van minden , a sajátjától eltérő szokásról, viselkedésről.
Részben lenézi, részben félelmet kelt benne, részben agressziót vált ki belőle a másság.
Ezt a mentalitást az ember az őskorból hurcolja magával, amikor a másság jogos vagy jogtalan gyanakvást váltott ki, és ha az ember biztosra akart menni, hát haladéktalanul agyonverte a gyanakvás kiváltóját.
A világ sokféle.
Például a kínai embert többnyire a konfuciánus filozófia irányítja, mely szerint a társadalom a hierarchikus kapcsolatok - alá és fölérendeltség - rendszerén alapul.
Császár-alattvaló, férj-feleség, szülő-gyermek, idősebb és fiatalabb testvér, főnök-beosztott közötti alá-fölérendeltségi viszony a kínai (és részben az ázsiai ember) számára teljességgel természetes, és az általunk ismert demokrácia deviáns.
A kínai állami berendezkedés tekintélyuralmi rendszer, de milyen is lenne ezek után?
Nem zsarnokság, ugyanis ugyanez a konfuciánus gondolkodás azt tanítja a nép számára, hogy az uralkodó tekintélye csak addig jogos, míg példát mutat az alattvalóknak, erényes és igazságos, különben a népnek joga van megtagadni az engedelmességet.
Vagy ott van Afrika, ahol a törzsi hagyományok égtek bele az afrikai ember tudatába, és a természetes módon - és sokszor kegyetlen harcok árán - kialakult államformákat a gyarmatosítók iparkodtak megváltoztatni technikai fölényük birtokában, a mai napig tartó károkat okozva.
Ezeken a népeken úgy áll a parlamentáris demokrácia, mint tehénen a gatya, ők is inkább az egyszemélyi vezetést favorizálják, és tetszik-nem tetszik, a vezető a személyes képességek alapján kerül kiválasztásra, nem minden esetben európai erények mentén.
Ugyanez a helyzet az arab népeknél is, a vallási államok teokráciájáról nem is beszélve.
Oroszországban a történelmi hagyomány az egyszemélyi vezetést preferálja, - minden oroszok cárjától szép ív vezet Leninen és Sztálinon át Oroszország elnökéig.

Ha a hatalmon levők be is csapnak minket, nem kötelező szemet hunyni a felett, hogy a parlamentáris demokrácia sem mentes az egyszemélyi hatalomtól, azzal a differenciával, hogy a hatalommal szemben ezek a társadalmak iparkodnak fékeket és ellensúlyokat beépíteni - több-kevesebb sikerrel.
A valós helyzet az, hogy két választás között a népnek semmiféle beleszólása nincs az állam irányításába, a megválasztott vezető jóformán korlátlan hatalommal rendelkezik - az állatorvosi üvegló, melyen a ló összes betegsége tanulmányozható, ebben az esetben mi vagyunk, akik eljutottunk a már alig leplezett rendeleti kormányzásig..
Az USA elnökei számtalanszor indítottak különféle államok ellen katonai akciót kongresszusi jóváhagyás nélkül, 
Franciaország elnőke nevezi ki és váltja le a miniszterelnököt, egyszemélyi kül és belpolitikát folytat, az önkormányzatiság erős állami kontroll alatt áll, a megyéket prefektusok irányítják.
Angliában a kormányfőt a parlamenti többség választja, és amíg parlamenti többsége van, képes önállóan katonai akciót is indítani, például a Falkland - háborút parlamenti szavazás nélkül indították.
Szóval a szép, népbutító elvek gyakran megbicsaklanak az érdekeken - az uralkodó osztály érdekein.
Talán érdemes ezeken a dolgokon elgondolkodni, mielőtt elkezdünk gátlástalanul diktátorozni, erkölcsi magaslatokra mászni.
És érdemes visszább venni az arcunkból.
Európa lakossága az európai államok által megtagadott Oroszország és Belorusz nélkül hatszáz millió körül van, Ázsia lakossága majdnem ötmilliárd, Afrikáé pedig másfél milliárd.
Parlamentáris demokráciában az emberiség harminc százaléka él, és ebben mi is benne vagyunk, így talán a valós helyzetet ne is firtassuk...

Hozzá kell szoknunk, hogy a világ sokféle, és alkalmazkodnunk kell hozzá, mert a világ nem fog hozzánk alkalmazkodni.
Szomorú, de ebben valószínűleg nem tévedek...

:O)))

DIE WUNDERWAFFE

 

Az ukrán háború még abban a stádiumban van, mint a németek voltak a második világháborúban a Seelowi magaslatok elleni csaták idején.
Lassan elfogynak a katonák, elfogynak a készletek, elfogy az erő, már csak a csodafegyverekben bízhatnak, vezéreik pedig nemlétező hadosztályokat vizionálhatnak, miközben a hadrafogható férfiak láthatólag nem akarják életüket áldozni Zelenszkíj Ukrajnájáért.
Igazuk van.
És igaza van mindazoknak, akik azt a véleményt képviselik, hogy az ukrán nép számára is ezerszer jobb lenne a mai helyzetnél egy katonailag semleges, atomfegyver és nácimentes, demilitarizált, termelő és kereskedő Ukrajna.
Az oroszok megmondták, hogy nincs kifogásuk Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozása ellen, ez ellen a lengyel és francia parasztoknak van kifogásuk, mert az ukrán csatlakozás az európai mezőgazdasági termelés összeomlásával járna, ez pedig a ma hatalmon levő európai elit számára végzetes lenne.

Az ukrán paraszt számára pedig intő példa kell legyen a magyar mezőgazdaság története, mely Európa egyik vezető mezőgazdasági termelőjének, feldolgozóiparának totális tönkretételéről szól.

A globális Nyugat elszámította magát.
Stratégiai vereséget szeretett volna mérni Oroszországra, megroppantani az Orosz Birodalmat, lehúzni ha lehet még a regionális hatalmi centrum szerepénál is alább és lehetőleg szétdarabolni.
Ehhez Ukrajna lett volna az eszköz, és ma Ukrajna szétdarabolásáról hallani időnként igencsak reálisnak tűnő prognózisokat.
 Oroszország pedig erősebb, mint valaha és egyértelműen világpolitikai játékos.
Mindezt úgy, hogy közben Anglia csatlósszerepbe kényszerült, Franciaország nevének hallatán pedig a nyugati politikusok is csak legyintenek, míg Németország ismét belekezdett egy kilátástalan  hazárdjátékba.
Az USA - azzal hogy egymáshoz szorította  Kínát, Oroszországot és most már Indiát is, -egyértelműen defenzív pozícióba szorult.
Erős ellenfelei támadtak Ázsiában, Afrikában és már Dél-Amerikában is, miközben kezelnie kell saját belső problémáit, harcolni a világgazdasági vezető szerep várható elvesztésének rémével, a dollár egyeduralmának megszűnésével, ellenfelei katonai megerősödésével.
Trumpot sokan szeretik lekezelni, hülyének nyilvánítani, pedig csak - felismerve a reális helyzetet - szeretne Amerika számára elfogadható megoldást keresni a problémákra, minél jobb pozíciót elfoglalni az alakuló új világrendben.
A stílusa meg olyan - amilyen, hol bunkósbotot, hol mézesmadzagot lóbál, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Szerencsétlenségére még a hajdani gyarmattartók bűni is az ő fejére hullanak vissza, mint az izraeli - arab helyzet, melynek magvait az angolok vetették el úgy egy évszázaddal ezelőtt.

Félelmetes nézni, hogy hazai fotelforradalmáraink milyen lelkes hívei lettek az oroszok móresre tanításának.
Virágzik a ruszofóbia, a sinofóbia, India pedig még meg sem érintette a lelküket...
Szomorú látni, amint mindenkit lenéznek, aki bármilyen tekintetben eltér a mi kultúránktól vagy kulturálatlanságunktól, ahogy egy saját maguk becsapásából összelapátolt, vélt erkölcsi magaslatról ítélkeznek csalhatatlanul.
Bedőlnek mindenféle primitív propagandának, és már csak napok kérdése, hogy drónokat lássanak a Parlament felett, pedig nincs is augusztus 20...
Sajnos Magyarország soha nem tanul a történelemből, inkább ír magának egy kedvezőbb változatot, aztán addig ismételgeti, míg el nem hiszi.
Nemigen értjük a világot, régebben a mi nézőpontunkat béka-perspektívának hívták, de a békák ezt kikérték maguknak.
A világ a megsemmisülés határán táncol, miközben nálunk folyik a homokba pipiske, Zsoltibácsizunk, kétharmadról fantáziálunk, miközben zeng az ég...
Az európai ember a történelmet egyenes vonalú fejlődésként szemléli.
A kínaiak körkörös folyamatként.
Nekik van igazuk...


:O)))