FÚJJUNK LUFIT, KERESKEDJÜNK GÁZZAL

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a bank 100 százalékos tulajdonában lévő MFB Földgázkereskedő Zrt. megalapításával olyan állami érdekeltségű földgázkereskedőt hozott létre, amely további kereskedelmi földgázkészletek megvásárlásához nyújt finanszírozási hátteret.
Ezzel a lépéssel az alapítók szerint Magyarország tovább tudja növelni a rendelkezésére álló földgázkészleteket.
Ez a hivatalos indoklása a legújabb mutyigyanús akciónak.
Az új céget százmillió forintos alaptőkével hozták létre, ami ebben az üzletágban hozzávetőleg a nullával egyenlő, és minden lírai duma ellenére ez csak arra jó, hogy valakiknek a zsebébe beletolják a fent említett összeg többszörösét finanszírozási nehézségeik átmeneti enyhítésére.
Azt el kell ismerni, hogy Orbán és gazdasági holdudvara nem kispályán játszik, ami számunkra csak ezért szomorú, mert a jelenlegi helyzet olyan, mintha velünk akarná összedobatni a zsetonokra valót ahhoz, hogy bankot robbantson Monte Carlóban, a kaszinóban.
Volt már emlékezetes akciója a hatalomnak gázügyben.
Az állami tulajdonú MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. egy rendelet alapján hozott be olcsó földgázt Ausztriából.
Nagy részét azonban nem a szolgáltatóknak értékesítette, hanem minimális felárral továbbadta a MET Magyarország Zrt.-nek - korábbi nevén a Mol Energiakereskedő Kft.-nek.
Ez a cég többségében offshore hátterű: 50 százalékban kajmán-szigeteki, 10 százalékban svájci (itt járt legutóbb magánlátogatáson a Vezér és hű fegyverhordozója, Lázár…) tulajdonosa van.
A MET Magyarország Zrt. nagy haszonnal értékesítette a gázt, és évente körülbelül 35 milliárd forint nyereséget könyvelt el az üzletből, vagyis az elmúlt három évben összesen százmilliárdos nyereségre tettek szert tulajdonosai, akiket a kormány kijelölés útján tett milliárdosokká.
Ez már olyan szép összeg, mely meghaladja a hétköznapi állampolgár fantáziáját, nem is foglalkozik vele jóformán senki, mint ahogy a mostani cégalapítás sem veri ki a biztosítékot senkinél.
Jóllehet gázunk nincs, de immár két állami tulajdonú földgázkereskedelmi cégünk van.
Így aztán olyanok vagyunk, mint az az ember, akinek kilóg a csupasz feneke a gatyából, de a lábai mellett a kezeire is cipőt vásárol és büszkén flangál négykézláb, friss eleganciájában, végig a Váci utcán.
Ez a gázkereskedelem nem egy könnyű dolog, de hát könnyen ugrál az, akinek gázszerelő a barátja, az ab ovo ért a gázhoz, ha akarná, mindkét csuklóján gázórát viselhetne…
Ez abból is látszik, hogy az állam üres gáztározókat vett, ezzel is növelve a gázellátás biztonságát.
Ha valaki nem értené, akkor képzelje el, hogy elmegy a boltba és vásárol aranyáron egy húsz és egy tizenöt literes fazekat, majd hazacipeli és közli a családdal, hogy le van a gond a vasárnapi ebédekről.  Az egyikben libaleves készülhet, maceszgombóccal, míg a másikban ott rotyoghat a csülkös babgulyás.
A problémát már csak a liba meg a csülkök beszerzése okozza, merthogy az élet egyre drágább és egyre inkább lehet aggódni, hiszen közel a nagybevásárlás napja, és az alku nem ígérkezik könnyűnek, jóllehet a gazdától már vettünk egy jólfejlett, hízott nutriát, kolbásznak.
De ne akadékoskodjunk, hiszen naponta kapjuk a szép, andalító szavakat arról, hogy az ország gázellátása biztosított, csináljon ez a Putyin bármit is, minket nem érint, minket nem fog a golyó.
Az idősebb korosztály persze aggodalmaskodik, hiszen nyuggereink némelyike még emlékszik azokra az időkre, mikor azt hirdettük – még népköztársasági logo alatt – hogy hozzánk nem gyűrűzik be az olajválság, oszt mégis begyűrűzött, ugye.
Ki tudja, hátha most is, de természetesen bízunk a Lánglelkű Vezér helyzetértékelésében, aki a külkapcsolatok terén mindig erős volt, partnerei világszerte rettegik, csak az általa aláírt papírokat küldik folyvást fordítás-hitelesítő irodákba.
Nem egy nyugati államférfit lehetett már látni, aki – miután kezet fogott vele – elfordult és aggodalmasan megszámolta az ujjait, megvannak-e még mind, vagy már egy ujját helyettesítenie kell valamivel, ha öt sört szeretne rendelni a kocsmában.
Ez különösen Angela Merkelt érintené érzékenyen.
Hát, majd meglátjuk, nagyobb baj nem érhet bennünket, hiszen a magyar stratégiai gáz-tartalékot a gazdasági vezetés biztonsági okokból ravaszul diverzifikálva Csányi teheneiben tárolja, baj esetén legfeljebb babbal takarmányozzák majd a csordát a légkondicionált, zenélő istállóban. 
A hüvelyesek fogyasztása egyébként is egészséges, Lázárnak is milyen jót tett a londoni hüvelyes, olyan virulens lett tőle, mint egy tavaszi influenza…
Amúgy köszönjük, jól vagyunk, habár lehet, hogy az Úr bűneinket éppen özönvízzel tervezi megtorolni, amit ugyan megértek, de hogy miért éppen az én pincémen kezdte, ezt kevésbé.
Olvasom a hírekben, hogy Lenti környékére is csapást küldött a Fenti, áradnak a vizek, és ami igazán nagy baj, hogy korunk árvízi hajósa még elő sem vette legendás, nemzetmentő felemás gumicsizmáit…
Mindenesetre most elmegyek, és a téli előkészületek jegyében – ha mégis gáz lenne a gázzal – vásárolok egy jancsikályhát.
Lázárjancsikályha lesz a neve.

:O)))

DÍSZDOKTOROK EGYMÁSKÖZT

Beadás?

Itt járt Barroso, és jó diplomatához méltó módon jópofizott egyet a Mi Boldogságunkkal, majd felkereste a halálraítélt Corvinus Egyetemet, a vörös métely fészkét, ahol díszdoktorrá avatták.
Ideje volt, hiszen akinek szeme van a látáshoz, az már akkor látta, mikor a repülőgépből kiszállt, hogy kínosan érzi magát, feszeng, mint akinek a gyík felszaladt a lábszárán a nadrágja alatt.

Kevesen tudtuk, hogy ez a vendéglátójával szemben érzett kisebbségi érzésből adódik, mégiscsak zsenánt, hogy egy valódi díszdoktor fogadja, neki meg eddig csak az jutott, ami a hetedik gyereknek.
De ennek hamar vége lett, hiszen az Egyetem megajándékozta vágyai tárgyával, a díszdoktori oklevéllel.
Neki még fizetnie sem volt szükséges érte, legfeljebb karcosabb mondatait kellett kihúzni a beszédéből, már ha lettek volna benne ilyenek egyáltalán, amit erősen kétlek.

Barroso szelíd volt, mint egy kangalamb, nem sok időt pazarolt Magyarország politikájára, ami nem is csoda, hiszen lakodalomban sem csinálunk oda az örömapa asztalára, meg aztán most éppen békésebb időszakát éli a mi kis bipoláris zavarodottunk, alig van a rovásán valami.
Az a néhány T-72 -es harckocsi, amit Ukrajnának küldött, az Európai Bíróság döntésének fikázása, az Uniós tánogatások haveri zsebekbe tolása, Paks Putyinizálása semmi ahhoz, hogy mind a mai napig nem üzent hadat az Egyesült Államoknak és akkor sem rúgta fenéken Barrosot, mikor az lehajolt az elejtett tolláért – meg kell a jószándékot becsülni.

Mindössze arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai értékeket tisztelni kell, de ezzel amúgy sincs hiba, hiszen ha nem küldenék az értékeket, már régen kilovagoltunk volna az Unióból, nyergünk alatt az utolsó, tányéralapú támogatásként kapott bécsiszeletekkel.

Hálistennek ezt pontosan tudja Barroso is, és miután mi vagyunk az Unió koronáján a féltett fekete gyémánt, így hozta is magával a papírt, melyen fehéren feketével ott állt, hogy mennyi a zsozsó a következő hét évre.
Igaz, a repülőgépből csak úgy szállhatott ki, hogy előtte a pilótafülke ablakán keresztül bemutatta az okmányt, de végtére is valamit-valamiért – legyen rá büszke, hogy hazánk szent földjére léphetett.

Hiányoltam ugyan a kiscserkészek sorfalát a virágcsokrokkal, melyekből egy a vendéget, egy pedig Orbán pajtást illette volna – beleeshettem a telhetetlenség undorító bűnébe.

Ellenben az Egyetem előtt a Bizottság leköszönő elnökét baloldali tömeggyűlés várta, tele volt a járda egyik fele, voltak akár vagy harmincan is, akik lelkesen skandálták az adott helyzetben nehezen értelmezhető „Szabad ország, szabad egyetem" jelszavát.
Helyette talán találóbb lett volna a régi „Szabad országban, szabad emberek azt csinálnak, amit szabad” mondatot harsogni, de persze gyakorlatilag mindegy, Barroso azt sem értette volna.
A tolmácsnak meg mibe kerül úgy fordítani, hogy Barrosonak is kedves legyen az eredmény?
Harminc tüntető meg se kottyan neki, aki talán látta 2006 Budapestjét is, harminc tüntető látványa még az ingerküszöbét sem érte el.

Megették a díszebéden a töltött libanyakat, nagyokat nyalintottak egymás fenekébe, majd Barroso balra el, a Mi Büszkeségünk meg elégedetten mondhatta otthon Anikó asszonynak, hogy elhajtotta az ostoba gádzsót a malac farkára…

Ami ebből roppant tanulságos az, hogy végre illene leszámolni az illúziókkal.
Itt az Unió nem fog semmit tenni Orbán ellen, főként azért, mert jellegénél fogva nem is tud, hiszen valójában nem is Unió, jelenleg csak egy laza katyvasz, és Orbán ezt pontosan tudja.
Másrészt azért nem, mert kis ország vagyunk, még agyoncsapni sem érdemes bennünket, a mi súlyunk a tavaszi lepkeszellentés súlyával esik egy kategóriába.
Harmadrészt meg az Unió nem pelenkázásra szerződött bébiszitter – a nyugati demokráciák a saját politikai problémáikat önállóan szokták megoldani, nekünk is így kellene tenni, csak nehezen barátkozgatunk a gondolattal.

Hosszú és kínos lesz a tanulási folyamat, változásra majd akkor lesz esély, ha egy tüntetésen százezrek ordítják dühösen a követeléseiket, és a Pozsonyi Pikniken nem lesz több ember, mint a demokraták Egyetem téri nagygyűlésén.
Addig sajnos állandóan azzal a szomorú érzéssel kell szemlélni a világot, hogy esetleg Kertész Ákosnak igaza van.

Fáradt az ország, apatikus és kiégett, a nép elvesztette a hitét, a politikusok elvesztették a hitelüket, a Mi Hörcsögünk meg szorgalmasan hordja a magot a kamrájába, készülve a téli nehéz napokra…
Bajban van az elkötelezett blogger is, mert tudja, hogy ezen a választáson legalább Budapestet meg kellene nyerni, de kevésnek tűnik a lelkes ember.
Azért reménykedjünk, hátha összeszedik magukat a demokraták és elmennek a szavazóurnákhoz véleményt mondani – fontos lenne.
Talán még a gyerekeik is, velük mennek, ha szépen megkérik őket - mégiscsak közelebb vannak a szavazófülkék, mint London, és még csak mosogatni sem kell bennük - nem igaz?

:O)))

ÖNKIVÜLET

Olvasom a hvg-ben, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) bele akar nyúlni a Hallgatói Önkormányzatok működésébe.
A diákszervezetek túlzott befolyása miatt három főben maximalizálná a hallgatói önkormányzat részvételét az egyetemi és főiskolai szenátusokban, és  kormányrendeletben határozná meg a diákképviseleteknek nyújtható támogatások mértékét – írja a Magyar Nemzet a birtokába került jelentés alapján
A hír valóságtartalmát erősíti, hogy a közismerten kormányközeli laptól származik, némileg gyengíti viszont a tény, hogy a kormány részéről  még senki se cáfolta.

Remek elképzelés, végtére is a diák dolga a tanulás, az oktatás az oktatóké, a bölcs felügyelet az egész folyamat felett pedig a kormányé, azon belül is – végső soron – Nagyurunké, ki ítél eleveneket és holtakat.
Mit pofázzon bele a diák a felnőttek dolgaiba?
Közöd hozzá, kisköcsög?
Hogy Amerikában a diákok minősítik a tanáraikat, és hogy ennek kihatása van akár az alkalmazásukra is?
Az Amerikában van, kisfiam, ez itt pedig Magyarország, jobb, ha megjegyzed!
Nem okoskodsz, nem ötletelsz, kussolsz és beállsz a sorba, közben fennhangon énekled: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére!
Hanem mit kap?
Kettőt a szeme alá, egyet meg a pofájára, kispajtás!

Mégis, hogy jön az ki, hogy az egyetemeken a szenátusokban akár húszszázaléknyi is legyen a diákok száma?
Három!
Az egy jó szám, merthogy annyi a magyar igazság, meg mert addig még egy fideszes potentát is el tud számolni, ami ezután jön, az már a „sok” tartományába tartozik.
Hogy miért a KEHI az a szerv, mely annak elbírálására illetékes, hogy hány diák vehessen részt a diákokat is érintő döntések meghozatalában, az viszont rejtély.
A KEHI működését törvény és kormányrendelet szabályozza.
„A kormányzati ellenőrzés az ellenőrzött szerv szervezetétől függetlenül működő, elsősorban a közpénzek felhasználását, a nemzeti vagyonnal való gazdálkodást, annak megóvását, a közfeladatok hatékony, gazdaságos és eredményes ellátását vizsgáló tárgyilagos, tényfeltáró, következtetéseket levonó és javaslatokat megfogalmazó ellenőrzési vagy tanácsadó tevékenység.”

Hát nem tudom, ebbe hogyan tudják beilleszteni a háromfős hallgatói létszámra vonatkozó javaslatot, azt talán még az sem tudja, aki a javaslatot tette.
Viszont jól beleillik a trendbe, az önkormányzatiság és a civil szerveződések felszámolásának friss divatirányzatába.
Az egészben a legjobb, hogy a javaslatot állítólag az ELTE egyik gólyatáborában elkövetett nemi erőszak miatt tették.
Merthogy az, hogy egy nemi erőszakért elítélt ember bekerülhetett a hallgatók közé, az nem rendszerhiba - ebben a rendszerben nem létezik rendszerhiba – ennek felelőse kell legyen, így hát seggberúgható kutya hiányában a HÖK lesz a felelős egy olyan cselekményért, melyre bármikor, bárhol sor kerülhetett volna egy elmebeteg fennforgása esetén.
Hogy éppen egy diákrendezvényen került sor erre?
Istenem, ha a Bibó Kollégium falai mesélni tudnának, hogy mik meg nem történnek diák-körökben, csak nem mindegyik fajul nemi erőszakká…

Ettől persze a bűncselekmény még bűncselekmény, a bűnöst felelősségre kell vonni, az áldozatot pedig segíteni kell a trauma feldolgozásában, de ennek talán nem az a módja, hogy rá hivatkozik akárki, ha ki akarják rúgni például az egyetemi büfést.
Pedig a Hallgatói Önkormányzatok remek terepei lehetnének a politika tanulásának, leendő értelmiségiek százait okosíthatnák fel a politikai munka mibenlétéről, a demokrácia gyakorlásáról, megszüntetve legalább az értelmiség egy vékony szeletének politikai analfabetizmusát – de nem lehet.
Nem lehet, mert itt a demokráciát még megtanulni sem lehet lassan, nemhogy gyakorolni.

Az egyetemek autonómiájának felszámolása csak egy lépés a diktatúra felé, a társadalom észre sem vette, legalábbis nemigen tette szóvá.
De hát miért is emelte volna fel a hangját, mikor a települési önkormányzatiság felszámolásakor sem háborodott fel érzékelhető módon senki.
Úgy fosztottak meg háromezer települést az önállóságtól, hogy lakóik szinte észre se vették, pedighát, ha a rendszerváltásnak volt vívmánya, akkor a kevés között ez az egyik, ha nem a legfontosabb volt.
Merthogy elvették a pénzeik feletti rendelkezés jogát, elvették az intézményeiket, elvették a sorsukba történő beleszólás jogát, hátrahagyva a kiüresített kagylóhéjat, a testületeket, melyek tagjai tiszteletdíjuk fejében farokfelcsapva rohantak Orbán seggét csókjaikkal illetni.
Hogy nem verték őket agyon választóik, az csak a sajátos magyar népléleknek köszönhető, mely szívesen bízza sorsát bárkire, csak neki gondolkodnia ne kelljen.
Ott van arra a Központi Agy, nem túl nagy, de legalább szép sima a felülete.

Kis ország vagyunk, elég benne egy okos, az meg már megvan, láthatólag meg tudja találni a száját a libacombbal, a közvélekedés szerint is életrevaló, élelmes, ügyes ember, mi sem csinálnánk mást a helyébe, lopnánk, mint a gép – nemde?
Aztán itt vannak ezek a civil szerveződések is, azokra is gondja lesz Nagyurunknak, a Patchwork Klub maradhat, legfeljebb foltonként meg kell adóztatni őket, de amelyiknek köze van a pénzhez vagy a politikához, ott majd a mi embereink mondják meg a tutifrankót – például a KEHI, de szervezetet erre létrehozni nem nagy kunszt, ha megvan hozzá a Legfelsőbb Elhatározás!

Szóval Honfitárs, lásd be, gyerek vagy te még ahhoz, hogy te irányítsad a dolgaid, te kezeld a pénzed, vannak erre nálad hivatottabb emberek.
Te csak dolgozz rabszolga, és ha a Fényességesre veted alattvalói tekinteted, öntsön el a boldogság, hiszen éppen olyan, mint te vagy.
Csak ő kicsivel gazdagabb és kövérebb, csapd hát a fejed a porba és mereszd ég felé bánatos seggedet – te tetted magad szolgává, hát legalább csinálj úgy, mintha élveznéd!

:O)))

VÉRPADRA VELÜK

Orbán állítólag azt mondta Kötcsén az önkormányzati választásról, hogy úgy kell nyerni, hogy a balliberálisok esélye arra, hogy visszatérjenek a hatalomba, a nullával legyen egyenlő.
Nem hiszem, hogy ez a kijelentés bárkit is meglepetésként ért volna, a meglepő az lenne, ha másként foglalna állást.
A politika számára nem programokat és a programok közötti választás lehetőségét jelenti, számára a politika élet-halál harc, melyben az ellenfél megsemmisítendő ellenség, ő pedig nem a köz szolgáinak vezetője, hanem Bórembukk, a nagy hadvezér. aki kivont karddal vezeti győzelemre csapatait.
Amit Kötcsén mondott, az a diktatúra alapvetése, hiszen ha az ellenzéket megsemmisíti, akkor már csak ő marad a pályán, egy a tábor - egy a zászló, ein Volk, ein Reich, ein Führer, ugye.

Samesza, Nyitrai Zsolt már tovább is ment egy lépéssel, mikor Vezére szavait cizellálta: szerinte a kormányfő arra utalt, hogy az emberek érdekében le kell számolni „a bukott Gyurcsány és Bajnai-korszak” politikusaival, akik eladósították a településeket.
 „Nekünk kell szembesíteni a választópolgárokat azzal, hogy a következő hónapokban mire számíthatnak, ha a baloldal nyer, és nyilván a választópolgárok döntése lesz majd október 12-én, hogy mit választanak hosszas morfondírozás után”- magyarázta a fideszes képviselő az ATV értesülése szerint.

Szinte hihetetlen, hogy hova süllyedt Orbán, akiről hajdan el lehetett hinni, hogy minden politikai-ideológiai köpönyegforgatása dacára demokrata.
Le kell számolni az ellenfél politikusaival, engedte meg magának most államtitkára, ami természetesen nem vérengzést jelent, hanem politikai leszámolást elsősorban, de azért ez sem illik bele a demokráciák eszköztárába.
Igaz, régebben főnöke is megengedte magának, hogy kinyilvánítsa: amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol – megteszed!
A fejlett demokráciákban azért a politikussal nem számolnak le, csak az általa hirdetett elvekkel, vagy programmal vitáznak, más megoldást kínálva a választóknak.
Ha az ellenfél libacombot kínál, akkor mi majd szőlőt kínálunk, lágy kenyérrel, - de senki sem akar leszámolni az ellenfél séfjeivel, mert a vita nem a szakácsról, hanem az étlapról szól.

Ami meg a települések eladósítását illeti, a gátlástalan politikus lazán elfelejti, hogy a települési önkormányzatok - kevés kivétellel - Fidesz-irányítás alatt álltak, eladósításukat központi párt-instrukciókra – minél rosszabb, annál jobb… - a Fidesz-irányítású önkormányzatok végezték el fáradságos munkával, sok esetben az ablakon szórva ki azt a pénzt, melyet értelmesebb célokra is el lehetett volna költeni, mint a helyi libalegelők viacolorba öltöztetése.
Mindegy volt, a sápot ezekről a beruházásokról is le lehetett húzni, a Vezér pedig gálánsan kifizette az önkormányzatok tartozásait, a te, az én, meg az érintett települések választópolgárainak pénzéből.

Persze az állampolgár elájult ettől a nagyvonalúságtól, hiszen számára értelmezhetetlen fogalom már az is, hogy „adófizetők pénze”, Magyarországon az adó az állam bevétele, aminek elköltésébe aztán a szürke, mezei állampolgárnak beleszólása egy fikarcnyi sincs.
Tulajdonképpen a jelenlegi helyzet egyik oka, hogy magyarember hülye a demokráciához.
Alapfogalmakkal sincs tisztában, közgazdasági ismeretei alulról nyalják a nullát, az állam működéséről fogalmuk sincs.
Ötletszerűen állnak egyik vagy másik oldal mellé, olcsón meg lehet venni őket, hogy aztán a saját vételárukat ezerszeresen fizessék vissza mindenféle jogcímeken, vagy akár azok nélkül is, merthogy ezek mára már fertelmesen elpofátlanodtak.

Ez részben jó hír is, hiszen már a látszatra sem vigyáznak, valóban a tanúk kezébe nyomják az ítéletet, mint a klasszikus moziban, és ez csak előbbre viszi a pusztulásukhoz vezető nem túl gyors, de halálbiztos folyamatot.
Már csak a legostobábbak hisznek nekik, az pedig, hogy most hirtelen új adatok kerültek a hatóságok birtokába a Hajdú-Bét ügyében és most nyomoznak ezerrel – közröhej tárgya.
Folyik a megfélemlítés, mi történik majd, ha nem „helyesen” választasz, erre vonatkoznak az államtitkár szavai is, aki szembesíteni akarja a választót fertelmes tette majdani következményeivel.

Lesz itt min dolgozgatni a választások után, attól tartok…
Mindenesetre el kell menni és le kell adni a szavazatotokat az ellenzék helyi jelöltjeire, nem kellene megkönnyíteni a dolgukat, aztán majd a többit elintézi a szegénység terjedése, a középosztály lecsúszása, a fiatalok kilátástalan jövője.
Türelem - a világot sem egy nap alatt teremtették…

:O)))

AZ ELLENÁLLÁS NAPJA

A tegnapi tüntetésről szerettem volna írni.
Minden tiszteletem és megbecsülésem azoké, akik részt vettek rajta, de meggondoltam magam.
Talán majd az önkormányzati választás után jöhet el annak az ideje, hogy beszélgessünk azokról a dolgokról, melyek oda vezettek, hogy egy kétmilliós városból kétezer embert lehetett odavinni egy demokrata rendezvényre.

Mindenesetre nem lehet mindent Orbánra fogni, vagy pedig be kell bizonyítani, hogy azok közül az emberek közül, akik az ellenzéket vezetik, kik Orbán emberei.
Nem, nem újabb összeesküvés-elméletekre van szükség, hanem konkrét tényekre, tényeken alapuló elemzésekre – kíváncsi vagyok, hogy lesz-e a demokratikus oldalnak ereje az önmagával való szembenézésre, vagy maszatol tovább.

Hát akkor beszélgessünk ma a kutyaütők helyett a kutyákról, akik a politikusoktól eltérően az ember legjobb barátai.
A kutya egy állat, ezt a politikusról a politikailag korrekt beszéd jegyében nem mondjuk ki, pedig némelyikükkel kapcsolatban Brehm igencsak nyalogatta volna a szája szélét, mikor megírta „Az állatok világa” című korszakos munkáját.
A kutyának négy lába van, ezekkel halad előre a terepen, és bár időnként barátkozási szándékkal oda- odakotor hozzánk is a mellső mancsaival, ezek nem specializálódtak semmiféle egyéb feladatra a baktatáson, futáson és ugrándozáson kívül, legfeljebb még kotor velük, mikor rókára akar vadászni.

A politikus alacsonyabbrendűségének bizonyítéka, hogy a mellső két lába elkorcsosult, nem tud rajtuk futni, habár egy bársonyosabb forradalom idején el lehetne végezni a kísérletet - mi van, ha kitépik a két hátsó lábát?
A két elkorcsosult politikusi végtag az idők folyamán specializálódott, ezekkel mindent ellop, amit elér, ellentétben a kutyával, amelyik ha lop is, csak a szájával teszi ezt, a lopott kolbászt pedig a lehető legsürgősebben megeszi.
Ez is ellentétes a politikusi viselkedéssel, a politikus a lopott holmit eleinte Nokiás-dobozokba rakta, ma már azonban minimálisan is kamionokban szállítja biztonságos helyekre.

Ami hasonlóság, az a tartalékok képzése, - a kutya a megmaradt csontot elássa, majd elfelejti, míg a politikus először megsétáltatja a lopott pénzt mindenféle bankszámlák között, majd különféle megbízható helyeken parkoltatja, esetleg vesz belőle ingatlant, gyémántot, Microsoft – részvényt – és sosem feledkezik meg róla.
Ezek a helyek olyanok a politikusnak, mint hajdan Amundsennek a Déli sarkról visszafelé vezető útr mentén elhelyezett raktárai – a túlélés biztosítékai.

A kutya időnként ugat, a politikus állandóan – ez a legalapvetőbb kommunikációs különbség kettejük között.
Tartalmilag a differencia nem egetverő, talán csak annyi, hogy a kutya, akkor ugat, ha valamit közölnie kell a falu másik végén lakó kutyával, a politikus meg ugat, ha kell, ha nem.
Mindketten egyszerű dolgokat kommunikálnak, egyik azt ugatja, hogy betörő jár a kert alján, a másik meg azt, hogy csak a Fidesz.

Ellenben mindkettőnek csorog a nyála, ha kilátásba helyeznek számára egy zsírosabb cubákot, mindketten, ha kell, pitiznek is érte, a politikus pedig, ha megkapja, még a farkát is csóválja.

A nőkhöz való viszonyuk sem hasonlít, a politikus egyszerűen keresztüllöki a kutyán a nőt, ellenben a kutya előbb gondosan és aprólékosan megszaglálja, és csak utána lökdösi a szukát, de eszébe sincs ezért azzal vádolni szegény gazdasszonyát, hogy vak, sőt, büszke is arra, hogy milyen sasszemmel választja ki számára a legfinomabb csontokat.
Keresztüllökésről kutya-politikus viszonylatban szó sem lehet.

Mindketten szeretnek ugyanis zabálni, a politikus kedvence a töltött libanyak szépasszony módra, míg a Bodri azt szereti, ha a libanyakban egészben totyog a liba, ami nem is csoda, mert míg a kutya maga készíti az eledelét, addig a politikus előbb ellopja a rávalót, majd másokkal készítteti el azt a lopott pénz ellenében, mert rongyrázás nélkül nem élet az élet.
A jobb pedigrével rendelkező politikusok meg sem elégednek a libával, mondván, proli állat, összecsinálja az udvart, mígellenben a fácán magasról szarik mindenki fejére, e tulajdonságával is hasonlítva a fideszes politikusra, mint arisztokratikus állatfajra.

A kutya néha elkóborol a háztól, főként, ha megérzi valahol egy csinos szuka csábító illatát – ilyenkor kerítéseken mászik keresztül és átrágja magát tíz centis tölgyfaajtókon is.
A politikus nem tesz ilyet, ő ha megérzi a nő illatát, akkor – ha nem akadályozza benne egy kutyán áteső asszony sivalkodása – pórázra veszi és magával viszi országmentő útjára akár a ködös Albionba is, ezzel is demonstrálva, hogy a föníciaiak találmánya milyen erős, de láthatatlan kapocs tud lenni férfi és nő között.
Mindkettőnek az kell, hogy érezzék az illatot - a politikus a nő illatát, a nő pedig a pénz szagát…

A kutya a gazdájához hűséges, míg a politikus az érdekeihez, melyek között a fent említett pénz előkelő helyet foglal el, de behelyettesíthető ez pénzre konvertálható hatalommal, esetleg mindenféle materiális javakkal, trafikkal, földdel, állami megrendelések értékesítésének jogkörével.
A kutya szereti a gazdáját, még akkor is, ha az esetleg politikus.
Elviseli annak gusztustalan bűzét, hatalmaskodását, elviseli a hálátlanságát, az önzését, még azt is, hogy ostobának nézze, pedig ő legalább egyedül is hazatalál, míg a politikust haza kell zavarni.

Úgyhogy, míg a kutya egy értelmes állat, addig a politikus nem annyira, ez abból is látszik, hogy ostoba Petőfi-versekkel vakítja a parasztot (Fázunk és éhezünk, s átlőve oldalunk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk…) – mára már a fene se hisz neki, csak a mentalitását vette át a hazafi…

Hát akkor ennyit mára a kutyákról, meg a politikusokról.
Hogy melyikük tisztességesebb, percig sem lehet kétséges…

:O)))

KIHALÓFÉLBEN ÉPPEN...

Ma lesz az ellenállás napja, délután négykor lesz a tüntetés az Egyetem téren – ha tudtok, menjetek ki.
Jómagam sajnos vidéken leszek, nem tudok részt venni rajta, de nem lenne baj, ha szép nagy tüntetés lenne, erőt sugárzó és kemény.

Nem vagyok híve a lagymatag tüntetéseknek, anno a Milla tüntetéseivel is az volt a bajom, hogy bár ott mindig sokan voltunk, de az ember megnézte az esztrádműsort, kicsit óbégatott, aztán hazament békésen, ami egyébként nem baj, csak nem keltett egy csepp aggodalmat sem Orbánban.

Pedig volt olyan szituáció, amikor a tüntetés vezetői minden erőlködés nélkül oda tudták volna vezetni a résztvevőket akár az Országházhoz, akár a Cinege utcai putrihoz, hogy megérdeklődjék a miniszterelnöktől személyesen is: mi az álláspontja a demokrácia formai és tartalmi elemeinek ellentmondásairól a mai Magyarországon.
Nem volt meg hozzá a bátorság, nem véletlen, hogy egy idő után többekben felmerült, hogy a Milla olyan Orbán Magyarországán, mint a Rádiókabaré volt a Kádárt-érában, a gőz leeresztésére szolgáló, jól működő szelep.
El is kopott szépen, ma már csak a szép emléke él, utód pedig nincs a láthatáron.
Vannak próbálkozások, meg is mozgatnak talán – jóindulattal - párszáz embert, de ez azért nem az az elemi felháborodás, melyre szükség lenne a nálunk fennforgó diktatúró felszámolásához.

A mai állapotok fertelmesek, ha az ember elolvassa a politikai cikkeket, mást sem hall, csak azt, hogy melyik párt éppen kivel nem akar összefogni, kivel nem hajlandó együtt tüntetni, kit akar kiseprűzni a magyar politikai életből.
Mintha megbolondult volna a magyar baloldal, merthogy ennyi idiótát normális emberi közösség nem ültet a saját nyakába.
Mintha nem tudnának a kezeik és lábujjaik segítségével húszig számolni, mintha képzett emberek képtelenek lennének átlátni a választási törvényt, az abból fakadó szükségszerűségeket, ők nem ismerik azt a Hegeli – Engelsi igazságot, hogy a szabadság a felismert szükségszerűség.
Ha a második világháborúban nem teszik magukévá ezt az elvet a Szövetségesek, akkor ma lehetséges, hogy krumplit termelünk a Birodalom számára az Uralnál, de a mai okosok közül talán sokan meg sem születhettek volna.

Azt mondják sokan, hogy nem baj, ha most kevesen vannak, majd ők lesznek a szikra, mely lángra lobbantja a demokratikus ellenállást.
Nagyon sajnálatos, de ez nem így van.
Az emberek nem szeretnek gyenge szervezetekhez csatlakozni, tudat alatt az erőt szeretik, a győzelem esélyét, mert a vesztes oldalon élni ugyan lehet esetleg, de elégedettnek lenni semmiképpen sem. Márpedig az ember elemi igénye az elégedettség valamilyen értékelhető szintje.
Annak volt köszönhető a Milla átmeneti sikere is, hogy erőt tudott felmutatni, ami azt az illúziót keltette, hogy ez az a szervezet, mely képes lesz érdemben változtatni a haza sorsán.
Sajnos, a Milla nem volt szervezet, mint ahogy a mai pártok jelentős része sem az, ők is csak illúziót tudnak kelteni, de ennek hamar vége szokott lenni – az emberek nem kedvelik a reménytelen vállalkozásokat.

Amire ma leginkább kíváncsi vagyok, az a tüntetők korösszetétele.
Nem azért, mintha egy öreget vagy fiatalt többre értékelnék pusztán a kora miatt, azokkal értek egyet, akik egy zenekart nem öreg lés fiatal zenészekre osztanak, hanem jó és kevésbé jó zenészekre, mert aki a zenét hallgatja, nem a zenészek korára, hanem a mű tolmácsolásának színvonalára kíváncsi.
Mégis, a megfelelő korösszetétel fontos, mert a fiatalabb ember általában dinamikusabb, több dolgot fel mer vállalni, mint apái, nagyapái, ha élnek még egyáltalán.
Az idősebb ember – talán éppen a tapasztalatai miatt - óvatosabb, sokszor éppen a végeérhetetlen óvatoskodása miatt elszalaszt lehetőségeket, nem használ ki helyzeteket.

Elnézegetem a blogom hozzászólóinak korösszetételét és eléggé lehangol a látvány – a többség hatvanon felüli, kevés a fiatal – vénül a csapat.
Mi lesz a bennünket követő generációkkal, ha mindent a saját kárukon akarnak megtanulni?
Beszélgetek a gyerekeimmel, unokáimmal, a barátaikkal – az ő viszonyuk egészen más a politikához, mint az idősebbeké - egyszerűen nem foglalkoznak vele, alkalmazkodnak.
Ha valami tetszik nekik, azt tudomásul veszik, ha nem, szedik a sátorfájukat és odébbállnak, legyen szó családról, munkahelyről, országról.
Mélységesen lenézik a pártokat, a politikusokat, elképesztően rossz véleményük van róluk, és abban hisznek, hogy meg tudják oldani az életüket a politikusok nélkül is, ami persze nem igaz, mert Viktor egy álmatlan éjszakája drámai változásokat hozhat az életükben, még ha ennek ők nincsenek is tudatában.
Bezárkóznak a maguk szűkebb világába, a sok pici világ között kevés az átjárás, de ez persze nem csak a fiatalok gondja.
Lassan olyan a társadalom, mintha tízmillió lakatlan szigeten tízmillió Robinson Crusoe.fejné a kecskét, ülne a liba tojásain, várva, hogy kikeljenek a kislibák.
Ha Muki ad tejet, akkor jó, ha nem, akkor éhenveszik a magányos hajótörött.

Szóval, kellenének nagyon a fiatalok, kellenének az ifjúsági szervezetek, ahol felnevelkedhetne egy új politikusi nemzedék, ahol tesztelnék a képességeit és a felkészültségét, jellemét.
Bizonyára fogja mutatni legalább egy-két híradó a résztvevőket, remélem, nem csak ősz hajakat lehet majd látni.
Estére kiderül…

:O)))

HUKK

Nem úgy megy az, hogy csak úgy öntevékenyen berúgsz, kell ahhoz állami hozzájárulás is, meg aztán el kell tartanod a rendszer támaszait, akik eddig csak itták a pálinkát, ezután meg majd árusítják is, természetesen nemzeti keretek között.
Nemzeti italboltokat kíván nyitni a kormány, legalábbis ezt mondják a kósza hírek.
A szándék igaz lehet, merthogy a kormány cáfolja a dolgot, ami nem szokatlan a mai világban, hiszen jönnek a választások és ki akarná Józsit cukkolni ilyen gondterhes időkben?

A dohányboltoknál az ötlet részben bevált, Orbán majmai megkapták a banánt, hogy aztán a dolgok kissé másként alakultak, mint ahogy azt kitalálták, erről Vezérünk nem tehet, ő megtette, ami rajta múlt, még az elektromos cigarettát is betiltatta.
Ehhez képest a dohányáruk forgalma drasztikusan esett, mert a magyar okosnak hiszi magát, és azonnal áttért a feketepiaci forgalmazásra, mondván, inkább jöjjön a tüdőrák, mint az éhhalál.

A tévedés ott van, hogy ettől nem fizet kevesebbet a cigarettáért, mert az állam azt nem hagyja, hogy a költségvetésben tervezett adóbevétele csökkenjen, ami kiesik a cigarettaforgalmazás adójából, azt majd más adóbevételekből pótolja.
Így aztán aki azt hiszi, hogy az általános forgalmi adó kulcsa legalább a legalapvetőbb élelmiszerek körében csökkenni fog, az egy ábrándozó idealista.
Mindemellett a dohányzás egészségkárosító hatása elleni fellépés is sikeresnek mondható, merthogy a legszegényebbek számára feketén árult dohánytermékek csak nyomokban tartalmaznak dohányt, összetevőik között viszont ott a muhar meg a bürök, továbbá a termék előállítójának edzőcipője finom szálúra darálva.

És akkor most jön a következő lépés, a szeszforgalmazás , megregulázása, a Nemzeti Italbolt.
Állítólag az élelmiszerüzletekben azért lehet majd sört és bort árulni, de csak Sárazsadányi Rettentőt, meg Alcsúti Tablettást, továbbá alkoholmentes sört.
Ez úgy viszonyul a valódi sörhöz, mint a márianosztrai hármas körlet szépe (aki azért kuriózum, mert több füle van, mint foga, így viszont maga a biztonságos szex, nem harap…) Monica Beluccihoz.
Ellenben a keceli Aranyháromszögben felélednek a már kipróbált és bevált régi kapcsolatok, a földalatti tartályokban ott zenél majd a forrásban levő vegyészeti termék, melyet aztán majd palackoznak és feketén eladnak a falvak kijelölt nepperei.
A változás a szép, olajszőkítéses időkhöz képest annyi lesz, hogy immáron nem wartburggal járnak majd felettébb magas beosztású rendőrtisztek majd a pénzt begyűjteni, hanem igen magas beosztású miniszteriális potentátok - kamionnal.
Igaz, a feketepiac itt is fellendül majd, és az ukrán Marlboro mellé ukrán Johnny Walkert vedel majd a magyar, így is támogatva az ukrán nép igazságos harcát a moszkvai despota ellen.
De a kispénzűek jobban járnak végre, ők majd nem látják, mi folyik itt, miután a rézelejétől hamar megvakulnak.

Nem kell itt semmin csodálkozni, így működik a maffia szerte a nagyvilágban – szesz, dohány, szerencsejáték – még szerencse, hogy van nekünk Andy Vajna, így szakavatott kezekben van a kényes terület, emellett a pénzbegyűjtés is egyszerűbb – nem kell száz kaszinótulajdonossal tárgyalni, ő maga a kétkarú rabló.
Nem is értem, miért nem tette fel még senki a kérdést: miért kell Magyarországnak Andy?
Mi az a nemzeti plusz, amiért megéri nekünk milliárdokkal kitömni – és mennyiért – csak a Vezér tudja a választ.

A maffia klasszikus szakterületei közül már csak a szexipar van látszólag magánkézben, de ez csak illúzió – talán rossz helyen keressük a kurvákat, akik közül ma kevesebben ténferegnek az utak mentén és a kamionparkolókban, mint a minisztériumokban és az önkormányzatokban és némely magát ellenzékinek mondó pártban, ahol igen olcsón, de magas szervezettséggel adják el magukat a Nagy Nemzeti Húsvásáron.

Egyszer ennek persze vége lesz.
Reménykedjünk, nehogy addigra az országnak is vége legyen…
Viszont akkor fellendülhet a szemét-biznisz – a nagytakarításhoz komoly apparátus kell majd.
Némi aggodalmat csak az kelthet, hogy a szemét-biznisz is klasszikus maffia-üzletág, nehogy majd a Főkefe élén találjuk a Vezért, mert akkor megint mi rághatjuk a kefét…
Na, de addig is igyunk egyet a libasültre, 'takkó szittyó, barátaim!

:O)))

A KRITIKA KÍVÁNATOS IDŐPONTJA

Igen nehéz eldönteni, hogy valakinek a dolgaival kapcsolatban mikor kívánatos elmondani a véleményünket.
Annak kapcsán jutott ez eszembe, hogy így, egy hónappal a választások előtt ismét beindult egy Gyurcsányt támadó hullám, különféle helyeken leginkább a Népszabadságban megjelent cikkéért támadják, pedighát abban a cikkben csak azt írta le, amit valamennyi demokrata a bőrén érez, nevezetesen, hogy egy egységes demokrata tömb több sikerrel venné fel a harcot Orbán maffiájával, mint a jelenlegi pártstruktúra keretei között.
A véleményformálók között ott van a gyorsreagálású Szigetvári Viktor éppúgy, mint a szocialisták elnyűhetetlen Szekerese, - egyikük még el sem tudta olvasni talán a cikket, máris felháborodott, míg a másik elolvasta, majd hosszasan gondolkodott és aztán kikérte magának a pártja nevében, hogy más tanácsokat adjon nekik, nincsenek ők arra rászorulva, hiszen láthatólag felettébb sikeresek.
Mindketten jól illusztrálták Gyurcsány igazságát.
Már maga az is, hogy csak ebben az egy kérdésben vannak közös platformon, szépen demonstrálja, hogy volna itt mit tenni még a majdani győzelem érdekében, de hát vágyaink ne legyenek mértéktelenül idealisták.
Aztán megjelent egy tisztességesnek mondható elemzés Felcsúti Péter tollából – az ismert bankár összevetette a bevétel és kiadás oldalakat Gyurcsánnyal kapcsolatban, és az egyenleg nem lett túl kedvező, de ez mindegy is, mert a kérdés inkább az, hogy amit felrótt Gyurcsánynak – nevezetesen, hogy okos dolgokat rossz időzítéssel mondott el – azt miért is engedi meg saját magának?
Persze nehéz annak, aki ebben a közegben él megtartóztatni magát az azonnali reakcióktól, mégis ezt kellene tenni.
De nem lehet, mert az önjáró pártvezetők más nyakába szívesen ültetnek komisszárokat, de a saját nyakában egyik se szeretne látni senkit, aki esetenként felhívná a figyelmét a kommunikáció általános szabályaira.
Legutóbb például Falus főorvos kampánycsapatából rúgtak ki egy embert az ominózus jeges-vizes videó miatt, majd Szigetváriék bejelentették a főpolgármester-jelölt azonnali gyámság alá helyezését, szájzárat raktak rá, azt kommunikálva ezzel az ország felé, hogy lám, ez a mulya még a saját kampányát se tudja irányítani, de szavazzatok rá, mert főpolgármesternek azért jó lesz.
Nem hinném, hogy ezt a neves és képességes pártpolitikus önmagától találta volna ki, így ártani csak az ellenfél képes.
Ami a konkrét ügyet illeti, egyáltalán nem biztos, hogy Falus főorvosnak ártott az a videó, hiszen ha valaki azt mondja, hogy az esendő ember képét mutató Medgyessy kupán tudja verni a magáról mutatott képpel Orbánt.
Orbán sokak szimpátiáját azzal nyeri el, hogy olyannak mutatja magát, mint szavazóbázisa - a nép egyszerű gyermeke darálja a kolbásznakvalót, köpködi a szotyit, vágja nyakon az asszonyt, ha túl nagyra tátotta a száját – ezzel sikert arat.
Könnyű a dolga, nem kell szerepet játszania, ő ilyen a valóságban is, persze ehhez még adódik egy-két jellemvonás, melyet nem szokott propagálni.
Falus hiába darálná a kolbászt, ő nem ez a típus, nem lenne vele hiteles, de az a kissé esetlen, békés mackó-figura, melyet a videóban hozott klottgatyástól-mindenestől ő volt, szerethető volt.
De mindegy is, a lényeg az, hogy nem a jelölők dolga az, hogy jelöltjükből szánnivaló idiótát csináljanak, még, ha hivatalosan Falus az Együtt jelöltje is, akiről persze mindenki tudja, hogy a demokratikus oldal közös jelöltje, és ekként is kezeli őt minden demokrata.
Szóval, vigyázni kellene arra, akit mi akarunk pozícióba juttatni, még ha a hiúságunknak hízelegne is, hogy mi vagyunk a nagyhatalmú sündisznócska – a sünt tekintsük opcionálisnak.
Ha Falus főorvosnak van egy kampány-stábja, ezt elfogadta az összes érdekelt, akkor onnantól kezdve mindenki fogja be a száját, mert az az autó, melynek a kormányához az egész család odakapkod, hamar árokba fordul.
Jó lenne ezen elgondolkodni ambiciózus pártvezéreknek is.
Libát is egy pásztorlányka szokott terelgetni, nem az egész falu, és nem okvetlenül a bíró a legjobb libalegeltető, mégha ő lenne a legjobb bíró is, ami jelen esetben még csak nem is igaz…

:O)))