ÉRZELMI HULLÁMVASÚT

Egy valamennyire is sikeres tüntetés vagy bármiféle más akció után a demokraták már kiábrándult, de még csodát váró soraiban felhorgad a remény - hátha ez volt "az" a szikra, hátha most, hátha!Aztán eltelik kis idő, a tüntetők hazamennek, a politikusok meg elkezdik új értelmezési tartományba helyezni a dolgokat, persze mindenki a saját értelmezési tartományában ítéli meg az eseményeket.

A bánatos és elmagányosodott demokrata pedig ül a konyhaasztalnál és bávatagon néz ki a fejéből - a francba, hogy észre se vette, hogy amit ő forradalmi lelkesedésnek hitt, az populista hőzöngés, amit meg beszariságnak vélt, az a polgári középosztály visszafogott szakmaisága.
Aztán ha kap egy kis aprópénzt, akkor majd elégedetten bólint - na lám, megérte kimenni a Parlament elé, itt az eredmény!
Két-három évre meglett a lelki békéje, holott tévedett - nem a Parlament elé kellett volna kimenni, hanem be kellett volna menni a Parlamentbe.

Nopersze, ez nem olyan egyszerű dolog, merthogy a kapukat felrobbantani csak azoknak szabad, akik kellőképpen megbízhatóak, bombát is csak a megfelelő párt székházának megfelelő erkélyére szabad dobni úgy, hogy nagyot durranjon, mint Torgyán kukája is, vagy Szájer lakatlan lakása - de azért kárt ne nagyon okozzon.

Persze ezek a dolgok csak visszamenőleg tekinthetők legitimnek, akkor még szükség volt a látványsportokra, ma már az állam átvette a feladatokat ezen a területen is, de a szakértelem - rossz nyelvek szerint - azért jól jött Kolontáron.
Mostanában inkább gyújtogatunk, talán a nagy elődök példáján lelkesülve, igaz, mi nem a Reichstagot égetjük porig, csak a nagy tervek útjában álló sportcsarnokokat, de hát - ki a kicsit nem becsüli, ugye...

Szóval ha a tüntető úgy érzi, hogy valóban dühös, akkor két lehetősége van bemenni a Parlamentbe.
Az első, hogy megfelelő számban felvonul, majd a tömeg erejével egyszerűen elsöpri a rendfenntartókat, aztán beballag a kupolacsarnokba és menet közben kieszi a túrórudit a büfé hűtőjéből.
Ha még mindig dühös, akkor felballag a Nándorfehérvári terembe, és hosszasan keresgéli a tulajdonost, aki - ha ott is volt - már valami földalatti járaton elhagyta a terepet, mint tette ezt az operaházi tüntetés esetén is.
Ha azok, akik idáig eljutottak még mindig mérgesek, akkor kicsit törnek-zúznak, futball-relikviákat hajigálnak ki az ablakon pótcselekvésképpen.
Aztán amikor a tömeg százezer alá apad, akkor jön az ÁVH vagy mi - ezek a szervezetek szeretnek hárombetűs neveket választani maguknak -, és visszafoglalja az épületet Kovács Józsi segédmunkástól, aki nem szereti a túrórudit, viszont megtalálta az igaz, karcos törkölypálinkát a miniszterelnöki íróasztalban, és a felfedezés örömétől kissé tudatmódosult állapotban álomba merült.Vádalku keretében ő fog majd emlékezni arra, hogy amikor berontottak az épületbe, akkor egy langaléta, nagyorrú vezette őket, aki folyton azt kiabálta, hogy a kutyafáját!

Ez a változat nem igazán üdvözítő, mert a cirkusz után minden marad a régiban.

Egy rendes spontán népfelháborodást nem lehet a véletlenre bízni, ez az egyik tanulsága 1956-nak, de a romániai forradalomnak is.
Egy ilyet meg kell szervezni, felépíteni dramaturgiailag, megjelölve az áldozatokat és a bűnösöket, megírva a skandálandó jelszavakat, kijelölve a cheerleadereket - szóval macerás.

Arról nem is szólva, hogy ez szervezési munkát követelne, némi konspirációt, csepp hatékonyságot - namármost ezek azok a dolgok, melyek a mai ellenzéktől meglehetősen távol állnak.
Úgyhogy maradna a hagyományos módszer - választások útján menni be a Parlamentbe, de ilyen törekvésnek semmi észlelhető nyoma nincs, a pártprogramok is úgy kezdődnek, hogy a diktatúra bukása után...
De, hogy mitől is bukna meg az a fránya diktatúra, azt senki meg nem mondja.
Maholnap az ellenzék munkája új, magasabb szintre emelkedik - ha megkérdeznek egy falusi atyafit, hogy Gerzson bátyám, hát milyen pártokat ismer, az öreg vissza fog kérdezni, hogy miért, több is van?
Állítólag a szocialisták Puch forradalmár vezetésével már azt tervezgetik, hogy mi lesz a dolguk, ha Öfőméltósága, a Kormányzó Ur  - a remélhetőleg minél távolabbi jövőben - végelgyengülésben elpatkol.

Persze, ha belegondolunk, addig még sok víz folyik le a Dunán, egyszer talán csak befagy, és akkor a Duna jegén ki lehetne kiáltani a királyságot.
Sok problémánk megoldódna...
Addigra persze mindahányunknak sokat kell adóznunk, hiszen Rasi szül, ha szerencsénk van, nem ikreket, és a többi lányok is szépen ceperednek felfele.

Őket mindnyájukat sajátlábra kell állítani, és ha ebben az ütemben megy előre a dolog, akkor a Család méltán választhatja totemállatnak a százlábút...
De addig még ezerszer fogunk bizakodni és ezerszer süppedünk apátiába, majd megint reménykedünk egy sort és meghalunk, talán a következő nemzedék is, habár itt már van esély, hiszen Nagyúrunk se fiatalodik, csak okosodik egyre...

Azért azt mondom, nem lenne baj, ha már úgyis várni kell, elspekulálni azon, hogy milyen Magyarországról szeretnénk képet küldeni külföldreszakadt hazánkfiaianak, oda a távoli Európai Unióba.
Meg lehetne szervezkedni, szervezeteket építeni, eljuttatni alapvető ismereteket akár még a falvakba is...
Apropó Unió.

Nézem a tüntetésen, a parlamenten ott leng a székely zászlónak kinevezett textília, de az Unió zászlaját sehol sem látni - a parlament gondnoka már tudhat valamit!
Azért ne veszítsük el a  csüggedést, hátha ezek a kis eredmények egyszer valami rejtélyes módon oda vezetnek, hogy az emberek felismerik saját érdekeiket, letörlik fejük tetejéről a hatalmon levők által odacsinált érdekes állagú és illatú anyagot, és miszlikbe tépik őket.
Ami kétségkívül nem lesz szép, nem lesz mértéktartóan polgári, viszont nagyon igazságos lesz.

Hát azért, addig is - előre!

Tört fényű tekintettel a bizonytalan jövőbe!

:O)))

ESERNYŐS TÜNTETÉS ÉS ELLOPOTT SHOW

Igazán impozáns tüntetés volt a mai, és azoknak, akik ki mertek kukucskálni az ernyőjük alól, a látvány önmagában is lenyűgöző volt - a sok színes, esőtől csillogó ernyő igen szépen mutatott.
A beszédek is jók voltak, habár a vasutasok hiányában is némelyik olyan hosszú volt, mint a vonatfütty, és a szónokok sem voltak mindig tisztában a politikai beszédekkel szemben támasztható követelményekkel, de butaságot egyikük se mondott.
Jó érzés volt ennyi értelmes ember között lenni, eső ide – eső oda.
Hogy mennyire volt hatékony, az más kérdés, de ha egy harc első lépésének tekintjük, akár elégedettek is lehetünk vele.
Hozadéka talán annyi lesz, hogy a pedagógusok tárgyalói nagyobb önbizalommal ülhetnek tárgyalóasztalhoz, de ha valaki arra számított, hogy Orbán majd megretten, hát alaposan tévedett.
Már közölte is, hogy 2018 előtt nem jöhet szóba a KLIK feldarabolása, az pedig, hogy megszüntessék, szóba se került.
A pedagógusok persze igen jól látják, hogy a miniszterelnök és bandája nem ért másból, csak a nyers erőből, csak éppen nem hisznek a szemüknek.
A tetejébe azt hiszik, hogy képesek lesznek arra, hogy szigorúan szakmai kérdésekről tárgyaljanak, jóllehet ez illúzió a javából, körülbelül olyan, mintha Vukkal a növényevés szépségeiről tárgyalnánk, és elfelejtenénk, hogy ő bizony libaevésre van optimalizálva.

A pedagógusok született széplelkek, akik abban a hitben ringatóznak, hogy értelmes gondolatokat jól artikulálva eredményt lehet elérni, pedig ez a műfaj olyan, mint a marhanevelés az istállóban, abból ért a Riska, ha jól oldalbaverik a vasvellával, a szép szóra nem hallgat.
És nem nagyon hallják meg a tömegek se, akiket hívhatunk akár szülőknek is, mert a finom utalások alkalmazása nem a politikai nagygyűlések műfaja, és bármennyire szeretnék ezt szemérmesen elhallgatni a szervezők, de az oktatáspolitikai is politika, méghozzá igen keményen.
Ha a politikamentességet hangsúlyozzák, akkor az éppen a kormány névre hallgató Orbán szándékainak megfelelően viselkednek, aminek az lesz a vége, hogy hamarosan krétáról és kötelező óraszámról beszélgethetnek, ami a probléma lényegét éppencsak súrolja.
Itt ma is annak a szónoknak volt sikere, aki elmondta, hogy amihez a mai hatalom hozzányúlt, azt vagy ellopta, vagy elrontotta, és azért volt sikere, mert a nép az igazságot szereti hallani, főleg, ha a tüntetésszervezők nem alkalmaznak hangulatfokozó művészeket, akik kottából vezénylik a műsort.

Nagyon szép a civilesdi, meg a szelídség, csak éppen alacsony hatékonyságú.
Ha vennék a fáradságot és körülnéznének a saját osztályaikban, meglesnék, melyik társuk után mennek a diákok, rá kellene jönniük, hogy nem a legszebben beszélő, udvarias úrigyerekek a hangadók, hanem a krakéler kis csibészek, akik ha olyanjuk támad, a tanár életét is meg tudják keseríteni.
Egy ilyen harcban marokra kell kapni ellenfelünk torkát, mint rosszlány a liliomszálat, és nem szabad bedőlni a szirénhangoknak.
Olyan ellenféllel állnak szemben, aki nyilvánosan elmondta, hogy politikai pályafutásának egyik fő tanulsága, ha lehetősége adódik akkor a politikai ellenfelet meg kell ölni – és itt most a pedagógusok és vezetőik képezik a politikai ellenfelet, hát már csak önvédelemből sem szabad gyengeséget mutatni.

A másik gond az, hogy a szervezők csak elméletileg ismerték fel az együttes cselekvés szükségszerűségét, de a gyakorlatban ez leszűkült szimbolikus gesztusokra.
Egy ilyen esetben valamennyi érdeksérelmet elszenvedett rétegnek ott kellett volna lenni, a saját zászlaik alatt, a hatékonyság növelése érdekében.
Ha ott lett volna annyi vasutas, mint ahány pedagógus, annyi egészségügyi dolgozó, mint ahány vasutas, annyi rendvédelmi dolgozó, mint amennyi egészségügyi, és annyi fuvarozó, amennyi rendvédelmi, akkor Orbán lógó nyelvvel szaladna Grazig.
Mondjuk rendvédelmi dolgozó volt a tüntetés környékén, majd annyi, mint a tüntető, csak éppen szolgálatban - a Kis Beszari semmit nem bíz a véletlenre…
Ez a helyzet nem a pedagógusok problémája, itt bizony magával a rendszerrel van baj, méghozzá nagy baj.
Ezen belül az oktatási rendszer csak részeleme a nagy egésznek, jelzem, a jövő tekintetében egyik meghatározó eleme.
Ameddig a probléma okát fel nem ismeri mindenki, addig az eredmény csapnivaló marad.
A probléma okát pedig Orbánnak hívják, aki egyre jobban elszemtelenedik, egyre nyíltabban lop, egyre agresszívebb a sajátjaival is, nem is szólva a társadalomról.
Orbán éppen olyan, mint Rákosi volt, nem lesz itt nyugalom, míg nem megy száműzetésbe vagy rá nem rohad a műanyaglakat, vagy a kényszerzubbony.

A mai nap másik eseménye a DK kongresszusa volt, hát, mit mondjak, nem a legszerencsésebb egybeesés, de hát ki tudta, mikor a dátumot kitűzték, hogy közben az osztályharc fokozódik.
Gyurcsány helyzetértékelése reális volt a kitűzött célok is reálisnak és megvalósíthatónak tűnnek, az is rokonszenves volt, hogy a program-tervezetet nem Mózesként, kőbevésett parancsolatokként lengette, hanem teret hagyott a helyzet változásából adódó korrekcióknak, esetleges új feladatoknak is.
Hogy a pedagógus-tüntetés ellopta a showt tőle?
Hát így járt, ezt dobta a gép.
Talán tehetett volna ellene, esetleg ő is viselhetett volna skót népviseletet, mint Berki Krisztián a Story-gálán, ahol a kutya se figyelte Rogánt, mindenki az ő szőrös lábait leste…
Persze ez esetben nem ígérhetett volna semmit, amit azért a pedagógusok rossz néven vehettek volna.
Így is szép dolog volt tőle, hogy ezen felül még rezsimcsökkentést is kilátásba helyezett…
Azt hiszem, Orbánnak azért nyugodt az álma, de hiszen Ceausescu is nyugodtan szundikált anno.

Reménykedjünk…

:O)))

BALHÉ VAN, MEG ÖSSZEESKÜVÉS...

Azt mondta Lázár, hogyha a PSZ felelősen viselkedik, akkor nem balhéval, hanem tárgyalással és a tárgyalásokon keresztül változásokkal tudja elérni, hogy a pedagógusok helyzete és a gyerekek oktatásának minősége javuljon.

Hát bizony rá is fér a javulás, mert amikor egy iskolrendszer olyan termékeket bocsát ki, mint a kancelláriaminiszter és társai, hát az mindennek mondható, csak sikeresnek nem - a dolog nevelési oldalát tekintve leginkább.
Ami azt illeti, a pedgógusok nem a Fradi kemény magja, de ez persze nem jelenti azt, hogy a sofőrök is túl béékés népek lennéánek, ha feldühítik őket, szóval, a tüntetésen ott lesznek a taxisok is, győzködje inkább őket a tanarak helyett.

Teljesen meglepő, hogy a pedagógusok bekeményítettek, és miután engedékenyebb társaik csőréből kiénekeltették a sajtot, még mielőtt a róka elvihette volna, felkapták és visszarepültek vele a fára.

Megfogadták, hogy ezentúl mindent csakis prózában, és az sem biztos, hogy szépprózában, ugye...

Lázárt cserbenhagyta a stílusérzéke, már, ha volt neki olyan egyáltalán, és hibázott.
A balhézás ugyanis öncélú rendzavarást jelent, márpedig itt van cél és ez a cél az idő előrehaladtával egyre jobban körvonalazódik, bármennyire is iparkodik a kormány a krétára és a pedagógus-fizetésekre szűkíteni a problémát, egyúttal hangulatot keltve a telhetetlen tanárok ellen, akik most kaptak béremelést, még van rá ígéretük is, de ezeknek semmi sem elég...
Az egész úgy tűnik, mintha a kormány a közszféra béremeléseivel kegyet gyakorolna, amihez jól jön neki a statisztikai hivatal által kimutatott alacsony infláció, nagy kár, hogy a havi bevásárlásokat nem a Statisztikai Hivatal intézi Julis nénje helyett.

Orbán is remekelt, a Fidesz-frakció zárt ülésén, állítólag a konteo műfajában alkotott maradandót.
Egy méretesebb összeesküvést vizionált a pedagógus-akció folytán, merthogy számárta elképzelhetetlen, hogy ennyi tanár egyszerre jöjjön rá, hogy a mai oktatáspolitika egy kalap szarkalábat se ér, az meg egyenesen elképzelhetetlen számára, hogy valaki felelősséget érezzen a hivatásáért, anélkül, hogy pénzt követelne érte.
Jó, ő is érzi a saját felelősségét, de annak legalább van ellentétele, pármilliárd forint meg Anikó asszony tűpénze, az logikus, hogy ennyi pénzért már elfér a hazafias lózungok időnkénti puffogtatása is, de mégis!
Hogy jön az ki, hogy a pedagógusok - ingyen - a nemzet jövöjéért, a jövő nemzedékeiért aggódjanak, ilyen istenfia nincs, emögött minimálisan is a Gyurcsány-banda, de méginkább Soros György áll az ő hatalmas pénzeszacskójával!
Látszik rajtra a zavarodottság, habár még nem lóg a nyelve, de a paranoia aktuális elhatalmasodásának tünetei azért már értékelhetőnek tűnnek...
A kommunikációs stáb persze vadul tagad, mondván, hogy ilyesmi nem hangzott el - kínos ez a dolog nekik, hiszen az épeszűbbje tudja, hogy a KLIK megbukott, az iskolák önállóságának elvétele semmiféle pozitív hozadékkal nem járt, a jelenlegi szisztémát egyként utálja tanár és diák.

Így aztán jobb lett vona - legalább egymás között - nem Sorosozgatni, hanem átgondolni, hogy hogyan lehetne ebből a felcsúti nyárikonyhában kiötlött baromságból arcvesztés nélkül kiifarolni, mnéghozzá gyorsan és halkan.
Pocak tanulhatott volna az őszödi beszédből - leginkább azt, hogy nincs az a zárt kör, melyből ne szivárogna ki az, ami kellemetlen következményekkel járhat gazdájára, utána meg már lehet magyarázkodni, de minek?
A lillafüredi beszéd is úgy vonul be a magyar politikatörténetbe, mint amely bizonyította, hogy a Vezér elemelkedett a talajtól és álomvilága magasságában levitálva ítélte meg a társadalmat...
A hülyeséget természetesen más nyakába lett volna jó akasztani, ezért aztán a Népszabadság sokéves, hiteles szakmai múlttal rendelkező újságíróját próbálták beleterelni az áldozat szerepébe, kevés sikerrel.
A Soros-fóbia kommunikációs eszköznek indult, de Picipoci mára már annyira azonosult vele, hogy láthatólag el is hiszi, - ismert lelki jelenség ez, és hogy most elérte őt is, nem meglepő.
Nem ő az első diktátor, aki egy idő után képtelen szétszálazni, hogy mi a valóság, meg mi az amivel a nép egyszerű gyermekét etetjük - na, ne libacombra gondoljunk!

Lázár értelmetlennek nevezi a szombati tüntetést, jóllehet nem a tüntetés értelmetlen, hanem ők.
Ő egyébként nem él álomvilágban, csak az ilyenkor szokásos kárelhárítási tevékenységet folytatja, hátha lesznek csoportok, akik hisznek neki, és nem mennek majd tüntetni.
Lehet, igaza is lesz, de nem mindenki pedagógus, aki a tüntetésre készülődik, lesznek ott durvább népek is, meg ott lesznek az egészségügy rabszolgái is, aki szintúgy szeretnének végre valami komoly változást.
A kormány nagy igyekezete, hogy némi pénzmagot szórva közéjük lecsillapítsa őket, nem tudja feledtetni a strukturális változás iránti, igencsak megalapozott igényt.
És nem hisznek a kormánynak, Orbánnak meg még annyira sem.
Még a libák is tudják, hogy ha a gazdasszony egyik kezével csörgeti a szakajtóban a kukoricát, másikban meg ott villog a kés, akkor az, az álmoskönyv szerint jegyez vad gágogást és mártírsorsot.
Fene tudja, hogy mi lesz ennek a vége, de annyi hozadéka mindenképpen lett a dolognak, hogy - Mendrey megtérését is belekalkulálva - visszatette a politikai térképre a szakszervezeteket, és ráébresztette a munkavállalókat (akiknek leánykori neve dolgozó...) hogy hiába bizonygatja jószándékát a kormány, nem azt kell figyelni, hogy mit mond, hanem azt, hogy mit tesz.

Mire lehet számítani?
Orbán amúgy egyszerű gyerek, olyan, mit a gagyiárús, aki a vonatjegye árát szeretné elkérni a gyanútlan járókelőtől csillogó pecsétgyűrűje fejében.
Az ő sikeréhez elengedhetetlenek az ostoba balekok, és ebből az embertípusból nálunk jelentős mennyiség van készleten.
Csak az a baj, hogy aki már megvett három-négy pecsétgyűrűt, legyen bármekkora marha is, csak elkezd azon töprengeni, hogy miért hagyott a kezén mindegyik zöld nyomokat...
Orbán a gagyizáson túl csak agresszióban vagy szómágiában tud gondolkodni, most sem lesz másként.
Majd konzultációt hirdet, megpróbálja a tiltakozások vezetőit ellehetetleníteni, a résztvevőket megosztani, a nemzeti zászlót lobogtatni és a hímnuszt énekelve tovább lopni.
De egyre többen ismerik ki, egyre több embernek lesz elege ebből.

Nem lesz diadalmenet ez a harc, de a végén azért a normális embereknek kell győzni.
És utána nagyon kell szégyellni majd magunkat, mert ezt a történetet már megírta egyszer Thomas Mann - ott az Orbánviktort Cipollának hívták...

:O)))

NÉGY ÉV RABSZOLGASORS

Éppen erre szeretnék ítélni a külföldön dolgozó magyarokat - szlovák, cseh és lengyel sorstársaikkal együtt - a visegrádi államok vezetői, mondván, megértik a brit miniszterelnököt, akit leginkább a szociális rendszerükön élősködők zavarnak.
Érthető, hogy nem akarja a brit adófizetők pénzét a potyautasokra pazarolni, de talán mégsem az a legjobb megoldás, ha mindenkit egy kalap alá veszünk, majd mindenkitől megvonjuk a szociális ellátást, lehetne ezt talán jobban is cizellálni, - mondjuk, hogy aki munkában áll, az élvezze ugyanazon jogokat, mit akámelyik brit állampolgár, természetesen ugyanazon kötelezettségek mellett.
Persze, ha mindenkitől megvonják a juttatásokat, akkor azon rendesebbet lehet kaszálni, adminisztrálni se kell annyit, a hatékonyság mindg is erénye volt az angol közigazgatásnak...

Ahogy ezt már megszokhattuk, természetesen ez sem arról szól, mint amiről beszélnek, hanem sokkal fajsúlyosabb dologról - az Unió jövőjéről.
Az eredeti elképzelés szerint az Unió ugyanis egyetlen gazdasági tér, melyben az emberek szabadon választhatják meg a lakhelyüket, munkahelyüket, iskolájukat, maga a Paradicsom.
Azt ugyan mindenki sejtette, hogy a munkaerő oda fog vándorolni, ahol jobbak az életfeltételek, a kereseti lehetőségek, de a modell megalkotói nem tekintették ezt leküzdhetetlen akadálynak, hiszen azt gondolták, hogy a fejlettebb államok által felzárkóztatásra adott pénzek elegendőek lesznek a gond megoldásához.
Hibáztak, nem számoltak az orbánviktorok mentalitásával, akik a pénzeket biztosabb helyen látták a saját zsebükben, mint az infrastruktúrában, egészségügyben, munkahelyteremtésben, így aztán ide jutottuk, ahol most vagyunk.

Viszont menet közben világgá ment párszázezer emberünk, akik most kint várják, hogy kormányuk megvédje őket a hátrányos megkülönböztetéstől.
Magyarember mindig a töretlen optimizmusáról volt híres...
Az ügy azért is problémás, mert a mindenféle érdekek kusza szövevénye már megint nem egy európai megoldás felé mutat, hanem tovább gubancolja a világot.
Orbán nem akarja Európát államnak látni, kelet-európai cimborái se nagyon, emellett látják azt is, hogy az Unió fejőstehenének lassan elapad a teje, lassan saját lábra kellene állni, de azt is tudják, hogy erre képtelenek.

Ellenben ha hazajönnének a nyugaton dolgozók, hát ez hozzávetőleg uralmuk végét jelentené, ezért mindenáron meg kell hosszabbítani kinntartózkodásukat, addig meg lehet alkalmazni Naszreddin Hodzsa tanítását: négy év alatt vagy az emír halálozik el, vagy ő maga, esetleg a szamár, de az már egy másik probléma lesz.

Sorscsapásunk meg arra van szocializálva, hogy héfőről-keddre gondolkodjon, az is éppen elég fárasztó, még akkor is, ha Ceausescu magyar reinkarnációjáról, a Világ Eszéről van szó.
Mindenesetre az érdekek egybevágnak.

Az érdekeltek egyike sem akar egy közös államot, mindegyik boldogan ül a saját szemétdombján és egyik se viselné, ha lenne egy állam, melybe be kellene tagolódnia országának.

Az angoloknál ez érthető, komoly tradiciói vannak a Splendid Isolationnak, a szigetország befeléfordulásának, a fényes elszigeteltségnek, csak sajnos - vagy hála istennek - a világ a XIX. század vége óta rengeteget változott, és aki a gyarmatbirodalmat sírja vissza arrafelé, az épp olyan ostoba, mint aki Nagymagyarország feltámasztásában hisz - errefelé.
A világ összement és minden államnak be kell illeszkedni a nemzetközi munkamegosztásba, ha tetszik, ha nem.

A tőkekoncentrációt politikai koncentráció követi, szövetségi rendszerek uralják a nemzetközi teret, valamelyikbe integrálódni nem lehetőség, hanem parancsoló szükségszerűség.
A kérdés ez esetben például az, hogy az Egyesült Királyság Európához, vagy kissé nagyra nőtt volt gyarmatához kíván-e csatlakozni.
Lehet, oda elég a katonai-gazdasági szövetség is, míg Európa feltartóztathatatlanul halad az állammá válás felé, mert jelenlegi formájában nem képes hatékonyan megoldani még a migránsok formájában jelentkező kihívást sem.
Minden nap hallani, hogy mekkora szükség lenne közös hadseregre, közös pénzpolitikára, közös külpolitikára, de - éppen a hasonló problémák miatt - ezek megvalósítására esély sem látszik.
Persze egy erős Európa senkinek se lenne ínyére, nem tetszene sem Obamának, sem Putyinnak, egyedül a kínaiak mosolyognának sejtelmesen, nekik mindig volt idejük kivárni mindent...

Hamarosan eljön majd az a pillanat, amikor mindenkinek színt kell vallania, és akkor lehet, hogy kívül találjuk magunkat a bezárt kertkapu előtt.

Kívül mi, libák bent, nézni szabad lesz...
És az is lehet, hogy Anglia is kívül találja magát, bár ebben kételkedem.
Az se megy már sokáig, hogy Európa azokat tömje adófizetői pénzével, aki egyértelművé tették már régen, hogy csak a pénz miatt tagjai az Uniónak.
Az persze megint más kérdés, hogy egy ilyen helyzethez mit szólna János bácsi, meg Mari néni, de hát majd megoldjuk okosba - lesz egy újabb nemzeti konzultáció, és akkor azonnal kiderül, hogy úgy utálja mindenki ezt az Uniót, mint Harangláb a kukoricagölödint.
Nem lesz könnyű a következő tíz-tizenöt év, de a prognózisom beválni látszik.
Mikor csatlakoztunk a NATO-hoz, meg az Unióhoz, egyértelművé vált, hogy el lehet dobni mindkettőt, jöhetnek a pirézek...

Lesz majd egy állam, úgy fogják hívni, hogy Európai Unió, meg lesz egy Európai Nemzetközösség, oszt ebben majd becsoportosulhatunk az angol királynő jogara alá - ő ebben a műfajban már igencsak jártas.
De van egy durvább változat is, mely szerint Orbán riksakuli lesz a Selyemúton...

Viszont akik Angliába migrálnak, azok valószínűleg szippantani fognak, hála annak a bávatag idiótizmusnak, melynek tanúsítására restek sosem voltunk, és ha éppen nem ült a nyakunkban senki, hát akkor egy idiótát felemeltünk, és a nyakunkba raktuk.

Még így sem tartok attól, hogy csapatostul vándorolnak majd haza külhoni magyarjaink, hiszen ha összehasonlítják a londoni és a nyíregyházi kukák tartalmát, akkor abból nem valószínű, hogy Nyíregyháza jön ki jobban.
Hát, várjuk ki a végét.
Ha az európai vezetők pucájában lenne csepp vér, akkor mondanák Cameronnak, hogy övé a döntés, de az Unió szabályain nemigen érdemes változtatni.
Vagy ha igen, akkor csak az egység erősítése felé.

Azt gondoljuk, ezek nem a mi problémáink, pedig dehogynem - a mi problémáink is.
Vagy sikerül együtt megoldani ezeket Európával, vagy olyan világ jön, melyben még a szabolcsi nyomortelepekre is nosztalgiával emlékezhetünk vissza.
Nem kellene kipróbálni...

:O)))

KUTYÁBÓL NEM LESZ SZALÁMI

A pedagógusok már megint a rossz végére kerültek a problémáknak, Viktor meg a hasát foghatja a röhögéstől.
Persze, ő ismeri a kuncsaftjait, nem is teketóriázott sokat, belekotort a zsebébe, kihalászott belőle egy marék tökmagot, Balog miniszter kezébe nyomta, majd ellátta jótanáccsal: szórd eléjül apránként, aztán majd meglátod, a hálától párás szemmel fogják a segged is kinyalni.
Most mondjam azt, hogy nem csalódott?
A pedagógusok letettek az asztalra egy huszonöt pontból álló követeléscsomagot, a hatalom bele se nézett, gyakorlatilag ellentételezésképpen a seggét tette a tárgyalóasztal mellett álló székekre, és lazán hülyét csinált belőlük.
Ígéreteken kívül nem adott semmit, de az égvilágon semmit, viszont a hét végére ígért tüntetést sikeresen szétverte, anélkül, hogy akár a TEK-et vagy a rendőrséget be kellett volna vetnie.
Hogy a követelés követelés lett volna, arról már szó sem esett, az alázatosan kérelmező pedagógusok vállát megveregették, jól van tanár úr, nem kell pánikolni, míg minket lát!
Itt van egy kártya, ezen lesz annyi pénz, ha elfogyna a kréta, majd tud venni!
Ezzel akkor az önálló gazdálkodásra vonatkozó részt ki is pipáltuk, ugyebár, majd később megmondjuk, hogy a kártyával hol vásárolhat, egyszerre maximum kétszáz forintért!
És ne feledje, ez azonnali intézkedés volt, mert mi ha problémát látunk, olyanok vagyunk, mint a hejderménű, azonnal odacsapunk, ahova köll.
Vagy az a munkásököl?
Mindegylófax, a lényeg az odacsapás.

Ott volt az akciót kezdeményező iskola igazgatója, ott a messzetekintő szakszervezeti vezető, aztán kétkézre kapták az eléjük tartott  problémát, és úgy szopták, hogy behorpadt Balog miniszter homloka.
A legdühítőbb az egészben az a tény, hogy úgy söpörték le az asztalról a pedagógus-társadalmat, sőt, az egész magyar társadalmat, mint az elszemtelenedett legyet: gyorsan rutinosan, bízva benne, hogy a reakcióik éppen olyanok lesznek, mint azt oly szépen fejtette ki Kertész Ákos.
Mit sikerült kivívni?
Átalakul majd a KLIK költségvetése, ami remek dolog, hiszen annyi zseb van a Fidesz uniformisain, hogy szinte mindegy, melyik zsebből melyikbe tesszük a pénzt, de arról nem esett szó, hogy a KLIK arra sem képes, hogy a pedagógusok fizetéseinek rendezett és rendszeres kifizetéséről gondoskodjon - merthogy arra gondolni sem merünk, hogy a központi költségvetés pénzzavarban lenne.
De ha így is lenne, az se gond, majd ad kölcsön szerény kamatra Mészáros Lőrinc...
Meghatározták, hogy az azonnali intézkedést igénylő témák között kap helyet a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatása, azonnali intézkedést igényel az elmaradt jövedelmek kifizetése, aztán persze majd az önértékelési folyamatot is ésszerűsítjük, elég lesz egyetlen kérdésre válaszolni: komcsi-e vagy?
Aztán megfogalmaztak vágyakat is, például, hogy meg szeretnék tartani a legszegényebb gyerekek napi háromszori éteztetését.
Az ember felháborodik - az anyjuk csipáját, hiszen ezek belefulladnak a pénzbe, a luxusba, urizálnak, hobbizgatnak, és akkor szeretnék...
Szemétládák.
Namármost a jövedelem kifizetésének elmaradását - ha rajtam múlna - súlyosan szankcionálnám, a tanár egyetlen felettese - igazgatótól a miniszterig - sem kaphatna fizetést addig, ameddig csak egyetlen pedagógusnak is bérhátraléka lenne.

A többi kérdésről is konzultációk kezdődnek, sokat beszélgetünk, eleinte személyesn, később majd a helyetteseink, esetleg a minisztérium portása.
Lesz ezer bizottság, lehet, még tiszteletdíj is, aztán majd azokban a kérdésekben is születnek ígéretek, hogy majd megvitatjuk, amit kell és eldöntjük, amit kell,ugye.
A netto nyereség ezen az oldalon a kréta, a másik oldalon viszont egy feszült politikai helyzetet tudtak konszolidálni, négy nappal egy olyan tüntetés előtt, mely mellé odaállt a társadalom jelentős része, most meg ott áll mindenki mint borjú az új kapu előtt - mostanakkor mi is van?
Merthogy mindenki olyan elégedett, mint az öregember, ha meglátja a neves tévécsatorna új hírigazgatóját és merevedése támad.
Ugyan soha nem kapja meg, de belegondolni is gyönyörűség...
Kedves jó pedagógusok, már megint hülyére vettek benneteket, ti meg minket, talán akaratotokon kívül.
Mert nem kell azt hinni, hogy ettől a bohóc-produkciótól bármi megváltozna, legfeljebb Mendrey kap majd egy állást, mint kapott hajdan Kerpen Gábor, mikor szakszervezeténél befejezte áldásos tevékenységét.
A Fidesz névre hallgató Orbánviktor továbbra sem fog figyelembe venni semmit és senkit, most éppencsak kivárja, míg lecsendesülnek a hullámok, aztán folytatja az eddigi - álrtala oktatáspolitikának gondolt - ámokfotását.
Kutyából nem lesz szalonna, - belőle se lesz demokrata oktatásszervező.

A pedagógusok bűne magában hordja büntetését, ők fognak körbe-körbe szaladgálni a mókuskerékben, de a z igazi vesztes a társadalom lesz, legfőképpen a fiatalok.
Merthogy nem a kréta körül van itt baj, hanem ez az egész mai oktatáspolitika úgy szar, ahogy van.
Beleértve a felzárkóztatásra szorulókat, a funkcionális analfabétákat, a társadalmi mobilitásra való képességet, a közép és felsőoktatást.
Erről kellene tárgyalgatni, miközben a napi problémákat kezelni kellene, nem azon tökölődni, hogy ezek most azonnali problémák, vagy nem?
Utolsó csapásként a DK bejelentette, hogy átszervezte kongresszusát, de előtte hagyta azért, hogy egy hétig mindenki ezen rugózzon.
Mire döntött, jószerivel okafogyottá vált az egész, hiszen erős kétségeim vannak az iránt, hogy szombaton lelkes tömegek sűrű, tömött sorokban indulnának tüntetni - a mi ellen is?
Hiszen tárgyalunk elvtársak egy gondot már ki is pipáltunk, szaxervezet sem rakéta, majd szépen, egyenként, apránként, nem igaz?
Addig menjetek csak nyugodtan haza, nézzétek a sorozatotokat, addig sem kell a TEK-től várnotok a sorozatot...

A tanárok tanítani tudnak, tanulni, példát mutatni, kiállni értékekért, saját magukért - nem annyira.
Majd az idő megtanítja őket...

:O)))

KÉTSÉGES EGYSÉG

Elindult az akció, nem lehet az ilyet túl korán kezdeni.
Ceglédi Zoltán kezdte a sort, majd Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja nyalintott oda egy kiadósat pártbéli főnökének, aki maga is elmondta a véleményét Gyurcsányról - na hol? Hát a Magyar Idők című demokrata lapnak.
Aztán odanyilatkozott egyet a PM-től Tordai Bence is, aki szintúgy megalapvetette, hogy más pártokkal nem foglalkoznak, merthogy őket az emberek érdeklik.
Tóbiás nem árulta el, hogy őket kik érdeklik - jelenleg még vitakérdés, hogy a közép-középosztály vagy a felső-középosztály pártja szeretnének lenni, Marx lehányná őket, ha élne.
De nem él, ezért aztán itt állunk ezzel a nagy kalap párttal, meg a valódi kisemberekkel, pártképviselet nélkül.
Végignézve a fenetudja kinek a politikusai során, elkeseredik az ember - hát tényleg nem maradt szellemi tőke a baloldalon?

Gyurcsány néha  még mond ezt-azt, de egyre kevesebb  a lendület,  a hit, a baloldaliság, igaz viszont, hogy soha nem is határozta meg pártját baloldali pártként.
Ő nem pávatáncot, hanem tojástáncot táncol - elnézegetném a két táncost párban, a pávatáncos és a tojástáncos padödöjét, tütüben...
Ott van még Bokros Lajos, aki szintúgy nem baloldali, de legalább tisztán gondolkodó és tisztességes ember - nem is tolong utána szinte senki.
Kis párt - nagy önérzet, és minél kisebb az a párt, annál nagyobb.
A felsoroltak pártjai közül a többség mérhetetlen, csakúgy, mint vezetőik önbizalma.
Értem én, hogy ha valaki politikai pályára lép, abban kell lenni egy kis exhibicionizmusnak, de azt azért felettébb utálom, hogy matematikai analfbéták döntik el, hogy miként kellene  a győzelem minimális esélyével belemenni egy választási harcba.
A dolog pedig igen egyszerű.
A Fidesznek van X számú szavazója, a Jobbiknak Y számú rendíthetetlen híve, az LMP-nek Z számú, legfőképpen antikommunista liberálisa, tehát ha nyerni akarunk, akkor az X+Y+Z < D - ahol a D legyen mindenki, akitől távol áll a diktatórikus rendszer - nevezzük őket az egyszerűség kedvéért demokratáknak.


Mi tehát a két oldal érdeke?
Az X+Y+Z egy sunyi, de működőképes formáció, melyben a Fidesz hozza a törzsszavazókat, a megingathatatlan fideszeseket.
A Jobbik a szélsőjobb radikalizmust azoknak, akiknek a Fidesz túl gyenge, hiszen bár hatalmában állt volna, mégsem gázkamrákat és cigány-gettókat épített, hanem stadionokat, figyelmen kívül hagyva a tiszta turáni vér eszményeit.
Ezen kívül nem lövetett bele a migráncsokba sem, jóllehet igény lett volna rá.
Mindkét tábort erősítik a migránsok okán erényeikért aggódó magyar agg és a Lenin-szobortól szűzek, akik olyanok, mint az ominózus viccben a Rózsa Sándor általi megpocsékolástól megvédeni kívánt nagymama.*
A liberális térfélről az LMP feladata elcsippenteni a szavazatokat, oda csoportosult ugyanis a saját maguk által teleszart fészkét vesztett liberálisok azon része, melyek a demokrácia definícióját úgy adjákl meg, hogy ez egy olyan rendszer, melyben én mondom meg a tutifrankót.
Csak remélni merem, hogy a liberálisok hajdani logójának három szabad madara közül egy sem volt liba...


Ennek megfelelően aztán a vezetőik se különbek, tán Bokrost kivéve - csupa-csupa kalandvágyó politikai szédelgő, kezdve Nagyurunk ügyvédjétől, folytatva a teljes baloldalt bejárt Szigetvárin keresztül az örök ígéret Tóbiásig, aki maga a kétlábon járó bizonyítéka annak, hogy mindenki addig megy felfelé a ranglétrán, míg el nem éri azt a beosztást, melynek betöltésére már tökéletesen alkalmatlan.
A Fidesz nickre hallgató Orbánnak meg az az érdeke, hogy ne egy erős ellenféllel kelljen megvívnia, hanem egy veteránnal, egy úttörővel, meg két-három csecsemővel.
Az se nagy baj, hogy ezek egymással marakodnak, sőt.
Ez persze nem megy spontán módon, de - hálistennek - vannak erre megfelelő, kipróbált eljárások.
Szembe kell állítani egymással őket, akkor köpni se kell rájuk, elvégzik ezt a nehéz munkát öntevékenyen.
Magyarország akkor lesz az Ígéret Földje, ha mind a kilencmillió lakosa személyenként is gyűlöli egymást, plusz a határon belüliek a határon kívülieket és viszont.
Hát, ezen dolgozgatunk éppen, a mágus politikai elemzővel együtt, akinek tárgyilagossága megkérdőjelezhetetlen.

Azt írja például, hogy "Én meg visszaolvasom Bajnai 2012-es nyilatkozatait, és hát... szóról szóra ugyanazt az egyszer már csúfosan megbukott módszert találták fel újra a mai nyilatkozók. Minden párt meg a civilek is összefognak egy választási szövetség ernyője alatt?
Pont ugyanez volt a szöveg 2012 őszén is. Meg is csinálták: MSZP, DK, Együtt, PM, Milla, Szolidaritás, Haza és Haladás, Fodorék... mindenki! És ez az ötlet minden elemében megbukott.
Hamisnak, rossznak, vesztesnek bizonyult. Egyetlen részkoncepciót sem igazolt vissza belőle az élet. Egy körömfeketényi sikert sem tudott felmutatni ez a stratégia."
Csak tájékoztatásul írom a szerzőnek, hogy mindenki civil, aki nem pártpolitikus, de ha valaki felmászik a pódiumra, hiába bizonygatja magáról, hogy ő a civil, abban a pillanatban pártpolitikussá válik, csak még nem adott nevet a pártjának.
Amúgy meg  nem jött létre az ernyőszervezet, ehelyett Bajnai bambán belesétált a neki és a demokratikus oldalnak állított csapdába, saját pártot alapított, jóllehet neki nem pártpolitikusként volt reális esélye, hanem mint pártok felett álló demokratának, technokratának.
Aztán persze voltak körülötte, akik a választási vereség után kaptak egy leányvállalati menedzserséget az OTP Banknál, mások eltűntek, mint a büdösség, de a felelősség soha nem a tanácsadóké, hanem azé, aki dönt.

Pártpolitikussá silányítva egy lett a többi közül, akik ott úszkáltak a politikai szartengerben, melyet a jobb és baloldal nagy nemzeti együttműködésben állított elő.
Erről éppen a hajdani MSZP tag Szigetvárinak illene tudnia, akinek lakcíme hol Medgyessy, hol Gyurcsány, hol Bajnai hátsójában volt - ő mindenhol ott bábáskodott a kis kupac újszülött világrajöttén.

Most megint járvány van.
Két Gyurcsányozás között köhögnek a bolhák.
Értem én ezt is, rémes lehet ebből az intellektuális nyomorból felkepeszkedni a mára már kissé elhízott (hja, az a rengeteg  madártej, futás meg semmi...) politikus cipőpertlijéig, de mégis, - nem unalmas már kissé még mindig őt üldözni?
Különösen úgy, hogy Gyurcsányt csak félig a Fidesz amortizálta le, a másik felét saját demokrata elvbarátai, és lám, ő még mindig itt van a politikai pályán, sokszor saját maga ellenére is.

A törpepártok meg most énekelgetik hattyúdalukat. 
A következő választás után senki nem fogja értékesnek vélt szavazatát rájuk pazarolni, mehetnek a levesbe.
Vezetőikkel együtt.
A politikai elemző meg majd megvonja a vállát - hát hiába írta meg a frankót, ezeken semmi nem segíthetett.
Aztán a következő négy évben vagy jönnek új erők, vagy a kínaiak/arabok - ahogy a gép dobja.

:O)))

* Megy a hintó az erdőben, elétoppan Rózsa Sándor.
- Most kiszállítunk mindönkit! - mondja, rettenetes flintáját markolva.
- Jaj, a nagymamát is? - kérdi sírva a grófkisasszony.
- Mögmondtam, mindönkit!
És most mindönkit ki fogunk fosztani!
-Jaj, a nagymamát is?
- Mögmondtam, mindönkit!
És utána az asszonyállatokat mög fogjuk pocsékolni!
- Jaj, a nagymamát is?
- Hallgass lányom, nem hallottad?
Mögmondta, mindönkit!

MÉGIS, MIT VÁRTOK, TANARAK?

Kenik a madzagra a mézet szorgalmasan, van már egy alvezéráldozat is, aki körülbelül annyit tehet a kialakult helyzetről, mint Sóvárgó Alíz a második világháborúról.
Konkrétan semmit, legfeljebb azonosulását lehet szemére vetni a Legfőbb Hadúr politikájával.
Dejszen az ígéretek szépek voltak, Alízka meg meseországba képzelte magát, karrierje csúcsaként élte meg, hogy ő oszthatta a körmösöket kollegáinak.
Kevés ember akad, aki vissza képes utasítani egy ilyen magas hivatalt, ha felkínálják neki, ő sem tudta, pedig tudhatta volna, hogy az üres kamra szakácsnéja szerepét osztották ki neki.
Azt nemigen hiszem, hogy ne lett volna tájékozott a számára kiosztott terület gondjaival, habár, mint egyetemi oktató a saját bőrén nem tapasztalta meg a Nemzet Pocakos Tanítómesterének korbácsütéseit, a tetejében nem is állami, hanem egyházi intézménynél tevékenykedett, tehát az átlag pedagógusoktól eltérő körülmények közott, de mégiscsak pedagógusok között élte az életét.
Most kihajították, mint az ominózus macskát, bár jövedelem nélkül nem hagyták, a Pocista Simicskán kívül nem hagy senkit éhen veszni, az meg nem akar, egy istennek se, a rohadtja...
Ha a Vezér ejt valakit, akkor arról gondokodik, hogy maradjon azért valamennyi veszítenivalója, ezzel jobb eredményt érhet el, mintha betömné a szájukat gépronggyal.

Bizonyára van, aki ezt a helyzetet legalábbis részgyőzelemként éli meg, de téved.
Czunyiné annyira jelentéktelen figura Orbán sakktábláján, hogy még csak gondoskodni sem kellett az utódlásáról, az általa felügyelt területet egy laza mozdulattal hozzácsapták Palkovics államtitkár területéhez, aki egyébként a saját területén sem tudodtt eddig maradandót alkotni, hacsak azt nem tekintjük eredménynek, hogy az állami felsőoktatásban helyet kapó fiatalok száma igencsak lecsökkent.
Bár a tandíjmentességet megőrizte, csak az abban részesülők száma csökkent rohamosan, államilag finanszírozott helyeket nem képes produkálni, aki nem fér be az igencsak szűkre szabott keretbe, az fizethet, mint a katonatiszt.
Ha van miből.
Hogy ebben mi a szakmai teljesítmény, az ma még megfejtendő kérdés, de az biztos, hogy az oktatáspolitika felvirágoztatásához sok köze nem lesz neki sem.
Hogy nem vágták ki őt is hivatalából, az csak annak köszönhető, hogy a felsőoktatás összes résztvevője kussol és sunnyog, ahelyett, hogy beleállna a harcba egy értelmes oktatási rendszer kiépítéséért - mondjuk bölcsődétől a doktoranduszképzésig vázolva fel a modellt.
Az, hogy egy Parragh ott sertepertélhet az oktatás körül, az ország szégyene, az meg, hogy a szava súlyosabban esik latba, mint a pedagógusoké. az az ország halála.
Nem mondom, hogy Parragh buta, de ő a csempéhez és az okos beszerzésekhez értett úgy-ahogy, ő nem oktatási szakember, hanem egy diktatórikus hivatásrendi szervezet vezetője, aki nem a gyerek sorsát tekinti elsődlegesnek, hanem a többi csempész érdekeit.
Márpedig az oktatásban első a gyerek, bármennyire furcsa is ez.

Természetesen először a leggyengébb érdekérvényesítőt kellett feláldozni, aki mögött nem álltak tömegek, mert azt azért nem hiszem, hogy Bokod szorgos népe kiegyenesített kaszával sietett volna védelmére kelni.
De ha jönnek is majd sorba a többiek is, az sem old meg semmit, hiszen ezek - beleértve a repkényszájú minisztert is - mind csicskák, aki meg számít, azt Orbán Viktátornak hívják.
Ameddig ő van hatalmon, addig minden figura feláldozható, különösen szorult helyzetben.
A jó király felnégyeltetheti Palkovics államtitkárt és karóba húzathatja mosolygóstekintetű miniszterét, lesz helyettük másik.
Mert mindig van másik, ebben az országban államtitkártól felfelé káderhiány még soha nem volt, Szálasi is tudott még a végnapokban is helyre kis kormányt működtetni...
A szakszervezetek meg már megint beszopták a cumit, eltűrik, hogy a hatalom bánatos képviselői akarják megmondani, hogy miről lehet tárgyalmi, meg miről nem.
Gondolom, a követeléseiket felelősen állították össze, a realitásokra tekintettel, hát ki kellene tartaniuk mellette.
Nem látom értelmét a tárgyalásnak addig, ameddig a kormány nem ad konkrét választ a pedagógusok követelésének minden egyes pontjára, méghozzá indoklással egybekötve.
Harcba vezetni bárkit is csak úgy lehet, ha a résztvevők érzik az erőt, abból pedig nem éppen erőt lehet érezni, ha a miniszte langyos és semmitmondó igérgetéseire az akció vezetői odarohannak a tárgyalóasztalhoz, ahol a másik oldalon nem ennek a tehetségtelen bohócnak illene ülni, hanem minimálisan is Lázárnak, aki nem ágazati, hanem kormány-szinten lenne képes állást foglalni.

Ez időhúzás és az időhúzás minden harcban igen veszélyes, ez alatt ki lehet szúrni az akcióban résztvevők szemét hülye lózungokkal, meg lehet venni a megvehető szakszervezeti tisztségviselőket, az iskolák igazgatóit, néhány olyan tanárt, akinél a pártszimpátia a lényeg.
Miire eljutnak a megegyezésig, addigra az eredmény az lesz, hogy minden marad a régiben, csak az igazgatóknak adnak egy házipénztárt, melyből krétát vehet.
Ha egy ilyen harcban állandóan jópofizni akarnak a vezetők, akkor akár már ma is haza lehet ballagni és csicskázni tovább.
Aki a legjobb ebben, az megkapja a libasült dombornyomott receptjét, mézesmadzaggal betekerve, Kertész Ákos igazságával nyakonöntve...

Addig üsd a vasat, míg meleg.
Ez a Pocakkirályra is érvényes, nem kellene ezt elfelejteni.
Gyárilag beszari, ha erővel találkozik, akkor visszahúzódik, ha birkákkal, akkor kiröhögi őket.

Lehet választani, hogy aztán 2018-ban is választhassunk.

:O)))

VITAKÉRDÉS

Lázár szerint a KLIK léte nem lehet vitakérdés.
Közvetlen azután mondta ezt, hogy arra kérte a tanerőket, ne vigyenek az iskolába politikát.
Vicces gyerek ez a Jankó, jópofa dolog, mikor egy okos ember hülyéskedik.
Bizonyára ő is érzi ezt, de hát nem tehet róla, neki nem az a dolga, hogy értelmesen beszéljen, hanem az, hogy szeretett főnöke szekerét tolja, és ő teszi is ezt, nem él vissza vele, hogy ebben a magas színvonalú kormányban ő az egyetlen írástudó a sok funkcionális analfabéta között.
Na, de ez a duma azért túlzás.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy a politika közéleti tevékenység, míg az iskola a közélet része.
Aki a közéletben aktív vagy passzív módon részt vesz, az mind-mind politizál.
Akkor is, ha nem politizál, ugyanis a passzivitásával vagy egyetértését vagy beletörődését fejezi ki a fennálló rendszerrel kapcsolatban, és ezen ne csak politikai rendszert értsünk, érthetünk akár oktatási rendszert is.
Hogy az oktatási rendszer ide jutott, abban vastagon benne van a magyar jobboldal politikája, kezdve az állami oktatási rendszer szétverésétől az egyházak szerepvállalásán át az egyen-tankönyvekig.
Kell hozzá pofa, hogy ezek után valaki a tanárokon kérje számon azt, hogy az iskolákban politizálnak, legfőképpen szakpolitikai szinten.


Az iskolákba nem ők viszik be a politikát, hanem a hatalom vitte be azt, a sok baromságával, idióta intézkedéseivel, parancsuralmi rendszerének bevezetésével.
Az nem politika tán?
Az oktatás rendszerének felforgatása, a központosítás, a pedagógus önállóságának megvonása tán nem politika?
Dehogynem.
Hát akkor ne csodálkozzanak, ha a pedagógus ott politizál, ahol él, és rettenetesen örüljenek, hogy leginkább csak szakpolitikai kérdésekkel foglalkozik, holott az oktatáspolitika visszahat a társadalomra, tehát elvileg foglalkozhatnának a szegregációval, a szegénységgel, a történelemoktatás egyoldalúságával, a kenetes hazafiaskodási igényekkel?
Lázár ezt pontosan tudja, de ha egyszer a Fidesz és nemzeti focialista Vezére a megfélmlítés és a zsarolás politikáját akarja érvényre juttatni, akkor a jó katona teljesíti a parancsot - és Lázár jó katona.
Csak azt nem érti meg, hogy hosszú távon a jó katona is veszíthet egy rossz célok érdekében folytatott háborúban.
Keitel, Rommel és a többiek a Wehrmacht jó katonái voltak, mégis rosszul végezték.
El lehetne ezen töprengeniük némelyeknek, mielőtt még nem késő.


Azt mondja Lázár, hogy a KLIK léte nem lehet vitakérdés.
A miniszter óriási tévedésben van.
Ha ez egy megbokrosodott tanyasi iskolaigazgató ötlete lenne, még akkor is kétséges, hogy egy magát demokratikusnak hirdető országban lehetne-e ezzel lerázni az érintettet, de látnivaló: a szakma ezzel egyetért.
És ha egyetért, akkor arról kell tárgyalni, ami az egyik tárgyalófél szerint probléma, nem pedig arról, ami a másik tárgyalófélnek kellemes.
Ha a pedagógusok azt követelnék, hogy a tárgyalásokon a hatlalom képviselője minden alkalommal egy húszezresekkel kitömött malacperselyt cipeljen a hóna alatt, emlékeztetve arra, hogy mekkora összegekkel támogatta a kormány Csányi meg Mészáros Lőrinc malac és borjúnevelési projektjeit, akkor arról a követelésről kellene tárgyalnia.
Hogy Lázár nincs tisztában a demokrácia játékszabályaival, az bocsánatos bűn, hiszen azokban a körökben, melyekben ő cipelte a táskát nem volt divatban a demokrácia gyakorlása, csak a hirdetése.
De az, hogy nincs tisztában a helyzetével, az bizony hiba.
Ha a pedagógusok durcásak lesznek és leállnak a tanítással, akkor nem biztos, hogy akadna helyettük hirtelen más, akit felállíthatnának a katedrára.
A félelem ragályos, de valaki elmagyarázhatná neki, hogy a bátorság is ragályos betegség, márpedig a pedagógusok és neveltjeik ma megfelelnek a klasszikus Marxi megállapításnak: csak láncaikat veszthetik...


Azért éreztem fontosnak ezeket a dolgokat megírni, mert tartok attől, hogy a szombati tüntetés előtt néhányan elbizonytalanodnak,
Az lenne jó, ha ezek az emberek a kormányoldal képviselői lennének.
Ha Orbán Viktor elve az, hogy ha a kisvasútja ellen tiltakoznak, akkor meg kell hosszabbítani a vonalát Vlagyivosztokig, akkor a pedagógusok is hozzácsaphatnának még egy-két követelést az eddigiekhez.
Nagy a tét.
Ha a pedagógusok meghátrálnak, az kihat a többi ágazatra is, ha kitartanak és győznek, akkor a többiek esélyeit is jelentősen növelik.
A pedgógusoknak tanítaniuk kell.
Nem csak a gyerekeket, hanem az egész népet - most éppen demokráciára, érdekérvényesítésre, bátorságra.

Ha lehet, nem középiskolás fokon...

:O)))