TAVASZI TÜNTETÉS

index foto

Ez most tüntetés volt, habár ez is tavaszi napozásnak indult, de most talán még a neves amerikai blogger sem kap dührohamot, mint szokott, mikor a nép nevetgél és viháncol a mérgelődés helyett.
Egy idő után belejött a társaság és úgy viselkedett, ahogy olyankor kell viselkedni, mikor dühös az ember, ehhez megfelelő létszám is társult, úgyhogy majdnem minden stimmelt, habár aki forradalmat várt, az bizonyára csalódott.
Aztán persze elkopott a tömeg, a nép gazdátlanul vonulászott fel-alá, pedig még a juhász is tudja, ha nem megy elől a szamár, szétszaladnak a birkák.
Ha egyben marad a félszázezres tömeg, hát nem hiszem, hogy a Fidesz-székház előtt egy századnyi rohamrendőr sokat ért volna, de párszáz emberrel szemben még sokan is voltak.
Különösen, hogy ide már nem a kultúrrendőröket küldték, hanem a robotzsarukat, akik ott marconáztak talpig protektorokban, Darth Vader a TEK harcosaival meg bent várta a rohamot, de nem kellett kirántania fénykardját, mert a tömeg alapvetően azért békés volt...
Mikor írom a posztot, a tüntetők a földön ülnek, ami rendben is lenne , mondjuk holnap, a csúcsforgalomban, a Blaha - kereszteződésben, de így legfeljebb felfáznak, oszt megbírságolják őket a közterület szennyezéséért, ha oldalbapisilnek egy házat.
Azért azt mondanám a tüntetések szervezőinek, hogy ilyen esetekben a helyzetre legalább annyira fel kell készülni, mint amennyire a rendőrség felkészül, és nem lehet arra hagyatkozni, hogy majd valamelyik ki tudja, ki által delegált hangadó elrikkantja magát: Mennyünk tovább!
Ha akkor kezdjük el kitalálni, hogy hova, abból túró sem lesz, csak céltalan kóválygás a belvárosban, ami nem vezet sehova.
A tüntetést éppúgy meg kell komponálni, mint egy zeneművet, nem elég a nyitányt megírni...

Persze azért jó volt ez így is, habár a tömeg még nem ébredt rá az erejére, és persze így konfliktusa sem volt senkivel, de ne áltassa magát senki.
Ha élesre fordulna a helyzet, akkor előkerülnének Kubatov büntetett előéletű szabadságharcosai a kipróbált gyilkossal az élen, és akkor bizony verekedni kellene.
Ez a tömeg ma nem úgy néz ki, mint a sok lúd, amelyik disznót győz, inkább, mint egy békésen kószáló és legelőt kereső birkanyáj, melynek se egy Kukorica Jancsija, se pulijai nincsenek, de még a szamár is hiánycikk - kéretik kihagyni az általam feladott magas labda leütését...
Az is eléggé érdekes, hogy végre akadt valaki a jobboldalról, aki tarthatatlannak találta ezt az eljárást a CEU-val szemben, és nem a saját oldala ment neki, hanem a magukat demokratának tartó hívők, a kérlelhetetlenek, akik egymaguk akarják megnyerni a csatát.
Nem fog menni, mert egyrészt kevesen vagyunk, másrészt kevés köztünk, aki tudná, hogy miről beszél, mikor demokráciát emleget, harmadrészt meg úgy látszik, számolni sem tudunk, de hogy nem ismerjük az emberi természetet, az tutifix.
A választó az erő felé húz, márpedig az erőhöz az kell, hogy sokan legyünk, és az nem baj, ha nem mindenben értünk egyet.
Kádár anno azt mondta, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van, és sikeres lett vele.
Nekünk azt kellene mondani, hogy aki nincs Orbánnal, az velünk van, és mi is sikeresek lehetnénk, persze ehhez el kellene engednünk az igazság egyedüli letéteményeseinek szerepét, és abba illene hagyni egymás gyilkolását.
Aki ezt nem érti meg, az Orbánt támogatja, gondoljon magáról bármit is...


A tüntetés jó volt, de a nyomást a kormányon fenn kellene tartani.
A nyugati demokratákon ez nem múlik, de nálunk nélkül semmire sem mennek.
Ha Orbán nyomás alá kerül, emelni kell a gyógyszeradagját és egyre többet fog hibázni, és akkor egyszer majd elköveti azt a hibát, mely a bukásához vezet.
De önmagától soha nem fog lemondani a hatalomról, mert fél - annyi van már a rovásán, hogy olyan, mint a felfeslő kötött pulóver, megfogja valaki az egyik szál végét és lehet belőle pamutgombolyagot tekerni.
Tenni kellene róla, hogy még jobban féljen, a sameszaival együtt.
Nem szabad hagyni megnyugodni, mert mi sem lehetünk nyugodtak, ameddig egy beteg ember kezében van az ország.
Ez lenne a civilek dolga.
A pártoknak is meglenne a saját dolguk, de ez csak módszertani differencia.


Ezen kellene dolgozgatni.
Vágyálom?


:O)))

A NEMZETKÖZI GYURCSÁNY

Támaszpont Szíria, Idlib

Ő mindennek az oka, ő az, aki metrót robbant Szentpéterváron, harci gázzal irtatja Szíria népét, ő az, aki eldönti az amerikai elnökválasztást, az EU sorsát, aki rémtörténetekkel szórakoztatja Európa népét.
Sztálin kutyafaxa volt hozzá képest, pedig ő aztán igazán brand volt a diktátorok között.
Nálunk is ő az oka a politikai fennforgásoknak, ő eteti kézből Vonát, ő fordítja szembe az országot az Unióval, horribile dictu ő az, aki lézerirányítású rádióhullámokkal olyan hatást gyakorol Miniszterelnök Urunk agyára, amitől teljesen olyannak néz ki, mintha  időnap előtt engedték volna ki a grazi klinikár - nem jó, mintha az intézmény bezárása után bentfelejtették volna a Hárshegyi Ideg és Elmegyógyintézet pincéjében és most szabadult volna ki a pincéb... - ez se jó, szóval, mintha gyakorló elmebeteg lenne - de hát az is lehet, hogy az...
Ő az a rémhírterjesztő, aki olyan ügyes, hogy amit mond, az hihető, de velünk nem lehet kikukoricázni, mert olyankor Obama az USA-ban nem engedi adásba...


A lényeg az, hogy a Nemzetközi Gyurcsányt Putyinnak hívják, olyannyira, hogy maga Gyurcsány is rá hivatkozik, mikor saját felülmúlhatatlan demokrataságát akarja illusztrálni.
Az, hogy a világ egyik meghatározó hatalmának vezetője, nem érdekel senkit, mint ahogy az sem, hogy neki nem ellenfelei vágyainak, hanem saját országa érdekeinek kell megfelelni.
Ez az aktuális érdek ma az, hogy Oroszországnak jelen kell lenni a Közel-keleti térségben, ezért minden olyan törekvésnek ellent kell állnia, mely vissza akarja szorítani a Kijevi Rusz  hajdani határai közé.
Így aztán a konfliktus folyamatossága biztosított, és ahogy Orbán Brüsszelt akarja megállítani, (ami amúgy vagy valami, vagy megy valahová...) úgy a nyugatiak Putyint akarják megállítani, ami konkrétan azt jelenti, hogy ki akarják szorítani Szíriából, s ezzel a közel-keleti térségből.
Pedig ha valaki, hát Oroszország igazán érdekelt az iszlám fundamentalizmus visszaszorításában, hiszen a volt Szovjetunió utódállamai közül nem egy rendelkezik jelentős iszlám lakossággal.
Annak idején Amerika az "ellenségem ellensége a barátom" szép elvét követve felfegyverezte az afgán szélsőségeseket, aztán az iraki fundamentalistákat, majd megjelentek fegyverei és az általa támogatott csoportok Szíriában és Líbiában is, és az Iszlám állam virágzott, mint éjszaka a tök, míg csak meg nem jelent Oroszország.
Az Arab Tavasz elhozta a népeknek az amerikai befolyás gyakorlati megjelenését is.


Szíriában a kormányerőket vádolják azzal, hogy mérgesgázt vetettek be a civil lakosság ellen, ezt minden kivizsgálás nélkül azonnal el is fogadja a média, jóllehet a mérgesgáz bevetése legkevésbé a szíriai kormány érdeke.
Nem az első eset, hogy ezzel vádolják Aszad katonáit, de idáig is mindig kiderült, hogy ha volt ilyen egyáltalán, akkor a lázadók alkalmazták a gázt, majd igyekeztek ráterelni a gyanút a kormányra, tudván, hogy a nyugati kormányok ezt halálos bűnnek és casus bellinek tekintik.
A mostani felhasználás, melyet hivatalosan nem vizsgált ki senki, állítólag a civil lakosság ellen irányult, ez pedig a kormány szempontjából rendkívül illogikus, ugyanis katonai haszna nulla, míg politikailag csak árt - méghozzá nem is keveset - a szíriai rezsimnek, viszont rendkívül jól kommunikálható.
A helyzet hasonlít az iraki háború idején kialakult helyzetre, mikor Bush elnök azzal indokolta Irak megtámadását, hogy komoly vegyifegyver-készletekkel és előállításukra szolgáló programmal  rendelkezik.
Aztán erre vonatkozó bizonyíték sosem került elő, pedig az amerikaiak ugyancsak otthon voltak Irakban.
Most pedig olyan bizonyítékok vannak, melyek szerint a Guardian újságírója abban a szíriai városban járt, amit kedden állítólag vegyifegyver-támadás ért.
A környék teljesen elnéptelenedett, de a szarin gáz bűzét még mindig érezni - írta.
A szarin egyébként színtelen-szagtalan harci gáz.


Amerika rakétatámadással reagált, megtámadott szíriai katonai létesítményeket, ami a tűzzel való játék minősített esete, hiszen az orosz hadsereg közvetlen közelében hajtották végre a támadást.
Ha valaki azt gondolja, hogy ez válasz nélkül marad, az nagyon optimista.
Az amerikai külügyminiszter szerint az Egyesült Államok csaknem teljes bizonyossággal tudja, hogy az idlíbi vegyifegyver-támadáskor szaringázt vetettek be.
Hát, nem egy kétségbevonhatatlan bizonyosság, inkább csak a találgatás kategóriába esik- vagy szarin-gázt vetettek be, vagy a libatollas ágyat...
Ami engem Putyin vérben tocsogó fogsoránál is jobban felháborít, az a média gátlástalansága, az a szolgalelkűség, ahogy propagandamunkásokká válnak az újságírók.
Mert az azért lehetetlen, hogy ennyi hülye dolgozzon a médiumoknál, akik nincsenek tisztában sem történelmi sem politikai előzményekkel, akik elemi szinten sem képesek a logikus gondolkodásra, akik úgy kezelik Putyint, mint hajdan Rákosi propagandistái az imperializmus láncos kutyáját, Titót.
Szomorú dolog ez, mert a hülye csak hülyét képes nevelni, márpedig ennek az országnak művelt és széleslátókörű emberekre lenne szüksége, ha már a vezetése ugye, ennyire ilyen, hogy úgy mondjam...
Semmi ok az optimizmusra, ahogy megy az idő, ez az értékválság egyre csak mélyül, mi meg legfeljebb nézegethetjük, hogy butul a nép.


Persze igaz is - cselédeknek nem ismeretek kellenek, hanem cselédkönyv.
Ha még lesz valaki, aki ki tudja tölteni benne az adatokat...


:O)))

A KERÍTÉSÉPÍTŐ

Most éppen a társadalmi osztályok köré épít kerítést, legalább olyan éles pengékkel, mint a határon.
A kormány - Palkovics László szerint - 2019-től, felmenő rendszerben kötelezővé tenné a középiskolai felvételit.
Megszabnák, hogy az adott évben hány diák vehető fel gimnáziumba, szakgimnáziumba és szakközépiskolába, mint a felsőoktatásban.
Van azért egy hangyányi differencia: a pénz.
Ha van pénzed, egy érettségi birtokában beléphetsz a felsőoktatásba, legrosszabb esetben elmehetsz külföldre tanulni, de ha nincs érettségid, legfeljebb Kukutyinba mehetsz, zabot hegyezni.
Itt pedig éppen az érettségi megszerzésének lehetőségét akarja szeretett kormányunk elvenni a gyerekek egy jelentős részétől, ezzel elvágva a felsőoktatásba vezető utat, és örökre kijelölve helyét az orbáni falanszterben.
Tudom, a CEU megtartása fontos eleme a tanszabadságnak, a demokráciának, de legalább ilyen fontos - ha nem fontosabb - a társadalmi mobilitás fenntartása.
A társadalom, ha értelmisége beltenyészetté válik, ugyanúgy elsatnyul és megbetegszik, mint a túltenyésztett kutya - alkalmatlanná válik feladatára, jóllehet utódai külsőleg még sokáig úgy néznek ki, mintha kutyák lennének.
Az is meglehet, hogy hangosabban ugatnak majd, mint azok a kutyák, melyek még képesek ellátni feladatukat.
Annak, hogy valakiből értelmiségi váljék egyik fontos, habár nem egyetlen és végképp nem nélkülözhetetlen előfeltétele a felsőfokú végzettség megszerzése, most éppen ezt veszik el gyerekeink egy részétől.


Már így is minden óvoda felvételit tart, az általános iskolákban is divat ez, csakúgy, mint a különféle pénzbeszedő alapítványok működtetése, merthogy ahol pénzt szednek az oktatásért, az ugye egy jobb iskola, ami abból is kitűnik, hogy pénzt szednek az oktatásért - nemde?
A felvételi bevezetése egyszerű szelekciós eljárás, a jelentkezőket megrostálják és a kátrányos helyzetű gyerekeknek esélyes sem lesz a középiskolai felvételre, míg az önkormányzati képviselők gyermekei akkor is ott kötnek ki, ha a szájukban világít a Negró.
Ez az út egyenesen vezet oda, hogy a faluszéli kis házból (ahol két szoba volt, csak az egyiket konyhának hívták és hetente egyszer fürödtek akkor is lavórban) induló okos kisgyerekből az állatorvos segédje legyen, vagy legfeljebb traktoros, ha talál valakit, aki kifizeti a képzése költségeit.
Félreértés ne essék, ez nem cigány-probléma, hanem társadalmi probléma, mely az eddigieknél is jobban fogja tönkretenni az országot, a szétvert társadalmat még egy kritérium mentén megosztja, pedig már így is vannak olyanok, akik a felsőoktatásba - de már sokan a középiskolába sem tudnak bekerülni, anyagi okokból.
Más országok szűkös anyagi javaikat az oktatásba fektetik.
Mi nem, hogy adnánk, de még a mai szűkös lehetőségeket is elvesszük a legkiszolgáltatottabb rétegektől.
Fiatal koromban azt mondta az apám, hogy az a dolgotok, hogy vigyétek többre, mint ahol mi állunk, mert így fejlődik a család, így lesz könnyebb élete mindannyiunknak, és igaza volt.
De az igazának érvényre juttatásához volt egy olyan társadalmi környezet is, mely lehetővé tette, hogy a gyerek megfogadhassa apja tanácsát.
Ha a társadalmi környezet inkább gátja, mint segítője az ilyen törekvéseknek, akkor a legszebb szándék is kútba esik.
Márpedig itt a hattyúból is libát nevelnek...


A gyerekek nem egyformák, egyik hamarabb érik, másik lassabban fejlődik, és akkor még a régi mondás igazságáról - nem mindegy, ha a gyerek nekidől a polcnak könyv vagy fedő esik a fejére - nem is beszéltünk.
A kisgyerek nem tudja, hogy mi szeretne lenni, a fantáziája ingerszegényebb környezetben és megfelelő szülői útmutatás híján megreked a fodrászat, a kozmetikusság vagy az autószerelő szintjén, de még ezeket a fékezett habzású vágyait sem lesz képes elérni, ha véletlenül éppen nála fogy el a keretszám, és nem érettségizhet vagy nem juthat be a szakközépiskolába.
A Nobel-díjasokat nem a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ritkítja, hanem Punkó igazgató úr, aki kiszórja a felvételin azt, akinek aktuális állapota nem felel meg kényes ízlésének.
Az is érdekes kérdés, hogy a hatosztályos gimnáziumokban, a négyosztályos gimnáziumokban, a szakgimnáziumokban hogy lehet összehangolni a követelményeket, és hogyan lehet teret adni azoknak a gyerekeknek, akik mondjuk később érnek, mint életkoruk indokolná.
Mi a biztosítéka annak, hogy az évszázad informatikusát nem selejtezik ki a felvételin csak azért, mert még csak nem is hallott tíz éves korában informatikáról - jelzem a szoftvergyártás élvonalában India az egyik legjelentősebb szereplő.


Itt nem az folyik, hogy a módszereket folyamatosan vizsgáljuk és finomítjuk, hozzáigazítva a világ fejlődéséhez, itt nem nyírjuk és locsoljuk a pázsitot háromszáz éven át, itt húszévente mélyszántást tartunk, majd teleszórjuk a földet fűmag és tarack feles keverékével, aztán méltatlankodunk, hogy nem olyan zöld a pázsit, mint a ködös Albionban.
Most azt tervezi a kormány, hogy tankönyv helyett tabletet kap néhány ezer diák.
Már látom lelki szemeimmel, hogy fognak örülni a krisztinavárosi, a hegyvidéki meg a hódmezővásárhelyi, debreceni diákok, hogy lesz két tabletjük is az okostelefonjuk mellé.
Oda persze, ahol nincs internet, vagy nincs pénz az előfizetésére a településnek, melyben már kocsma sincs, oda minek a tablet, majd kapnak scsotkát...


Csak azért teszem ezt szóvá, mert a CEU ügye elvonja a figyelmet sok mindenről, erről is például, meg a rohanó időről is, pedig egy év múlva választás és még mindig a kormány tematizálja a közbeszédet.
Jönnek a hülye plakátok, a cirkuszok, a ép fantáziáját megmozgató népszavazási kezdeményezések, például: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 9., 76., 77., 115., 117. §-ait a 2017. április 4-én hatályban volt szövegük szerinti tartalomra módosítsa?"Julcsa rohanni fog voksolni, annyira érdekfeszítő az eldöntendő kérdés.
Orbán propagandistái jó szakemberek, tudják, mit akarnak elérni, és ismerik az odavezető utat.
Nem lenne baj, ha nálunk is lehetne már találni egy csapatot, amelyik ért is ahhoz, amit csinál...


:O)))

ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉGEK

Ha én demokratikus párt vezetője lennék, akkor nem hagynám már megint tovalebegni a szituációt, iparkodnék kihasználni a helyzetben rejlő lehetőségeket.
Merthogy most helyzet van, de úgy tűnik, ez hidegen hagyja a pártokat, akik úgy tesznek, mintha képesek lennének saját erőből megmozgatni akárcsak ötezer embert is egyszerre.
Pedig minden szépen összejött.
A CEU elleni támadásokat az érintettek és a társadalom az egyetemi autonómia és az oktatás elleni újabb támadásként értékelte, a fiatalok felháborodtak, és meglehetősen agresszív módon tiltakoztak.
A nemzetközi közvélemény az egyetem mellé állt, az amerikai politika is észrevette Magyarországot, és a nemzetközi tudományos élet tekintélyes személyiségei is az ügy mellé álltak.
A tegnapi tüntetés sikeresnek volt mondható, hiszen a problémára irányította a figyelmet, a szervezők egy része további kemény lépéseket is kilátásba helyezett.
Tegnap került nyilvánosságra az is, hogy az Unió erős intézkedéseket tervez alkalmazni a magyar és a lengyel kormányokkal szemben, amennyiben nem lesznek hajlandók végrehajtani a minden tagállamra kötelező határozatokat - fel kívánják számolni azt a helyzetet, hogy valamelyik állam a döntésekkel szembeforduljon.
Minap hivatalosan is elindult az Egyesült Királyság kilépési folyamata az Unióból, labilis helyzete hozva ezzel az angliai magyar munkavállalókat, hiszen teljességgel kiszámíthatatlan, hogy mi lesz számukra a folyamat vége, maradhatnak-e az eddigi feltételekkel vagy haza kell jönniük árokpartot pucolni a teljes foglalkoztatottság jegyében?
Amerika beletörődni látszik a szíriai helyzetbe, lemondott arról, hogy Aszad lemondását megfellebbezhetetlen prioritásként kezelje, Szíria egyre inkább az amerikai-orosz közel-keleti mutyi egyik elemévé válik, ennek folyományaként megszűnik a migránsok mozgásának jelentős része, és ezen semmit ne változtat, hogy közben Szijjártó Péter hülyeségeket beszél tízmilliókról, akik átmásznak majd szeretett kerítésünkön.

Itthon már mindenkinek elege van a kormánynak nevezett orbánviktor elmebeteg handabandázásából, gátlástalan rablásából, foci és stadionmániájából, strómanjai tündökléséből, ebből az egész abszurd helyzetből, mellyel az országból szögesdróttal körbekerített rabszolgatábort akar csinálni, jólfizetett őrökkel és kápókkal.
A helyzetnek - a haszonélvezőkön kívül -  mindenki szívesen véget vetne, a baj csak az, hogy nem találja a nép, hogy kit válasszon helyette, merthogy a jelenlegi kínálat karcsú, mint Lollobrigida volt fénykorában.
A strómanok egyre jobban félnek, és a félelem veszélyes, mert előreláthatatlan következményekkel járhat, hiszen a hatalmat minden áron meg kell tartani, nehogy félelmeik valóra váljanak.
A színpadon mindennek dacára ugyanazok a szereplők énekelnek, legfeljebb aki eddig operettet énekelt, most rapperként tündökölne, a rapper meg politikusként.
A színfalak mögött egymásba rúgnak, csípnek, harapnak, populista mondókákkal hasogatják a kulisszákat, az ingyen sör mára a legszolidabb választási ígéretté nemesedett - ebből előadás mostanában nemigen lesz.
Időnként a hatalom beküld egy-egy új ripacsot, azok egy darabig megkísérlik eljátszani a demokratát, de mivel fogalmuk sincs sem a demokráciáról, sem a parlamentarizmusról, hogy a szolidaritásról meg a nép állapotáról ne is beszéljünk, így a produkció hamar bohózatba fordul, még, ha a nézők egy része nem is érzékeli ezt, mert nem hallja a szöveget saját kedvencét tapsolván.


Az ilyen helyzeteket ki illene használni, de nem lehet, mert itt mindenki forradalmár, csak éppen mindenki a saját kis forradalmát vívja, leginkább a többi forradalmár ellen.
Az egyik meghirdeti a Nagy Áprilisi Populista forradalmat, fizessenek a gazdagok jelszóval mosva össze a tisztességes vállalkozót a strómannal, a jólkereső alkalmazottat a lenyúlt nemzeti vagyon üzemeltetőjével, a másik ül a folyóparton és türelmesen várja, hogy ellenségei tetemét előtte sodorja a víz, a harmadik pisztolypárbajra hívja Pocak tábornokot, szeretett csüngőhasú diktátorunkat, aki vidáman röhög rajta a zakója alatt viselt golyóálló mellényében, a többiek meg forradalmi hevülettel hirdetik, hogy nem fognak össze senkivel, hiszen ez a magatartás már az LMP-nek is nagyon bevált...
A tüntetés szervezőinek egyik fele elhatárolódik a másik felétől, aki hídlezárást helyez kilátásba, hiszen a rendőrség betiltotta azt - ez igazán forradalmi magatartás, Petőfi belehalna a röhögésbe, el se kellene mennie Segesvárig/Barguzinig.
A másik feléről kiderül, hogy csak a szája járt, merthogy reggelre képtelenek voltak összeszedni száz embert, pedig a hatalmat úgy is nevetségessé lehetne tenni, ha egy ember sem megy fel a hidakra, csak a járdákra, csak eljátszanák, amit hajdani kollégám adott elő a bálban.
Ő tudatmódosult állapotában elővette szolgálati pisztolyát és odamutatott az egyik sarokba, mondván, most ide lövök!
A nép hanyatt-homlok rohant onnan, ennek utána kollégám az ígéretét betartotta, majd elgondolkodva a másik sarok felé fordult: Most oda lövök!
Nép hanyatt-homlok menekült, hajdani kollégám meg odalőtt.
Ennek utána tanácstalanul körbenézett, majd elgondolkodó tekintettel közhírré tette: Most nem is tudom, hova lövök...
Nagy sikert aratott, a nép úgy ugrált ki ajtón-ablakon, ahogy csak képes volt rá, ő meg legyintett egyet, belelőtt a plafonba és eltette a pisztolyát...

Van a fővárosban rengeteg híd, lehetett volna ma reggel hídtúrát tartani, de ehhez persze kellett volna némi bátorság meg kis fantázia is.
És persze egységes akarat, ami itt nemigen fedezhető fel.
Ha ennek a társaságnak a kezébe nyomnának egy bográcsot, fűszereket, fát, gyufát meg egy libát, hogy főzzenek belőle libapörköltet, akkor a tűz a Népligetben lobogna, a bogrács a Rózsadombon lengedezne az állványán üresen, a fűszereket Újpesten nyalogatnák, míg a libát a Terézvárosban cipelné a hóna alatt a szerencsés megtaláló.
A libus ott élne aztán az idők végezetéig, tisztes jómódban. és végelgyengülésben adná vissza lelkét minden libák teremtőjének...
Olyan helyzet, mellyel politikailag kezdeni lehet valamit ritkán alakul ki, tudni illene kihasználni.
Ha időt adnak neki, akkor szeretett miniszterelnökünk majd előhúz a kalapjából egy új ellenséget, aki meg akarja pocsékolni nagyanyáinkat, meg akarja pedofilkózni kisded gyermekeiteket, el akarja enni előletek a szénát, szóval az új ellenség lesz a soros, aki a nemzetközi Gyurcsány...
Az ember már mérgelődni sem tud, inkább csak röhög.


Sajnos, ezt teszi Orbán is...
Jó ez így nekünk?


:O)))

ÉLJEN ÁPRILIS 4., FELSZABADULÁSUNK 72. ÉVFORDULÓJA!

Hetvenkét évvel ezelőtt vége lett annak a háborúnak, melyen az ország nem nyert semmit, de elvesztett majd' egymillió embert.
Elvesztette a nemzeti vagyon negyven százalékát is - ennél többet csak a rendszerváltás során sikerült elveszítenünk.
Veszteségeink közé sorolom a társadalom szétverését, ember ember ellen való fordítását, melynek következményei a mai napig hatnak, és melynek gyászos következményeiből szinte semmit nem tanult az ország.
Emlékezzünk hát ezen a napon a háború áldozataira, emlékezzünk gyilkosaikra és próbáljuk meg végre levonni a tanulságokat.
És igen, dicsőség a szovjet katonának, aki leverte a nácizmust, és aki a hazájában elkövetett gyalázatos tetteinkért cserébe nem irtott ki bennünket mind egy szálig.
Tanulni kellene a történelemből, nem pedig vágyainkhoz igazítani...

:O)))

A VÉGSŐ MEGOLDÁS

Aleppo

Mármint a menekültkérdésé.
Közismerten humánus kormányunk rendeletet adott ki, melynek értelmében az idegenrendészeti hatóságnak nem kötelező ételt és italt adni a migránsoknak.
Miután a menekültkérelem elbírálásának határideje meglehetősen képlékeny, viszont a kérelmező ez idő alatt nem hagyhatja el a szállását, csak arrafelé, ahonnan jött, így a probléma meg is oldódott - a gyengébb jellemek szépen, ütemesen visszaballagnak oda, ahonnan jöttek, míg a megátalkodottak jogkövető magatartást tanúsítva elhullanak,  mint a legyek.
Ötletes, mondhatnánk, mint Kohn az elromlott automata előtt, mely elnyelte a pénzét, de nem adott neki forrócsokit.
Az se zavaró tényező, hogy gyerekeket is cipelnek ezek a ravasz migránsok, akik nem is menekültek, hiszen ha azok lennének, megkapnák a menekült-státuszt, de tavaly például kiderült, hogy a közel harmincezer kérelmezőből mindössze kétszáznyolcvanan bizonyultak menekültnek, a többi merő hedonizmusból vállalta az utat, a habzsidőzsi reményében.
Namármost Magyarországon az a menekült, akiről a Vezér hű cselédei ezt megállapítják, a többi a nép testén élősködni akaró szerencselovag, szerencselovagina és apró terrorista.
Ezek itt ennék csak a libakuszkuszt, vagy a piláfot, de nem adunk nekik semmit, hehehe!


Most aztán jól rácsesztek a sompolygásra, ehetik, amit magukkal hoztak, ihatnak, ha esik a langy tavaszi eső, ellenben kaphatnak egy ágyat, melyet a praktikus hatóság hasáb alakúra terveztetett, melynek alapja egy hatszögletű síkidom, anyaga pedig furnér vagy papírmasé.
Logisztikailag előnyös ez a forma, nem kell az elhunytat ide-oda pakolni, csak törődne az istenadta...
A kétszáznyolcvan menekültre persze vár az aranyélet, a dínomdánom, a férfiakra dúsidomú hurik, halk zene, mézízű sörbet, tíz feleség, anyósok nélkül - maga a Paradicsom.
Szíriában édesíti még az életet az Iszlám Állam, mely tulajdonképpen egy utazási iroda, - a leghatékonyabban szervezi az igazhitű útját a Paradicsomba.
De vannak mindenféle más miliciák is, és ott van még a kormányhadsereg is, melynek kórusa időnként elénekli a Bassar Aszad azt üzente című dalt, toborzói ott táncolnak Aleppo utcáin - gyere pajtás katonának, jobb dolgod lesz, mint apádnak...
Az égen a legmodernebb repülőgépek repülnek, ezekről indítják a legmodernebb rakétákat - már, amit nem az Azovi-tengerről lőnek ki, vagy nem az amerikai nép, vagy Erdogan török elnök ajándékai a szír népnek.
Az is bolond, aki innen elpucol, nem igaz?
Mindenesetre a lakosság majdnem fele ennek dacára elmenekült lakóhelyéről, mindenféle táborokban élnek a szomszédos országokban, de vannak izgágák, akik úgy vannak ezzel, mint a londoni magyar migránsok - jobb ezektől az eszementektől minél távolabb kerülni...


Meg jó lenne békében, nyugodtan élni, nevelgetni a gyerekeket, strandra járni nyáron, dolgozni, szeretni, enni-inni - szóval normális életet élni, ami egy sátortáborban azért nehézkes.
A fejlett Nyugat úgy csinál, mintha csodálkozna, hogy milyen békétlen is ez a térség, de hát itt vannak emberek, akik 1948 óta táborokban élnek, hát hogyne lennének idegesek, mikor a mi nyuggereink is idegesek, jóllehet ők mégiscsak a Béketáborban éltek ugyanezen idő alatt.
Nehéz kérdések ezek, hiszen saját menekültjeinket - a zsákfalvak lakóit, a kisnyugdíjasokat, a közmunkásnak álcázott munkanélkülieket- sem tudjuk rendesen etetni, legfeljebb süket dumákkal, de azokban felettébb kevés a kalória.
Meg aztán én proli környéken nőttem fel, ahol rengeteg volt a szegény ember, de olyan azért nem volt, hogy valaki éhenveszett volna, mert élt az emberekben a szolidaritás, az emberek megosztották egymással a nyomort.
Talán most is meg lehetne osztani a Mészáros Lőrincnek nevezett Orbán Viktor nyomorát Juliska nénivel a faluszéli kis házból, és talán még a menekülteknek is jutna egy karéj kenyér, egy pohár tej, talán még jó szó is.


Hiú ábránd, a humanizmus vagy sajátja az embernek, vagy nem, a beteg emberen meg még számonkérni is felesleges, a szociopatának nincsenek érzelmei, nincs erkölcse, csak célja van: a hatalom, hogy legyen pénz, és a pénz, hogy legyen hatalom.
A többi nem érdekli, ő az, aki átlépi a haldoklót, árokba rúgja a hullát, kiveszi a kisgyerek kezéből a kakaósbögrét is.


Az embernek, már, aki ember maradt, ha rágondol, hányni támad kedve...


:O)))

FUTBALL-NAGYKÖVET

foto: (R)Evolúciós zsákutca blog

Áder János rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét.
Akinek ezidáig kétségei voltak, hogy Magyarország Megboldogítója zakkant, annak ez kell legyen az ultima ratio, a végső érv, és ha ez után is épelméjűnek képzeli a pocakos tábornokot, akkor maga is jobban teszi, ha felkeresi orvosát, gyógyszerészét.
Isten lássa lelkem, semmi bajom nincs a megtisztelt főszerkesztővel, egymás közt szólva hülye lenne tiltakozni az ellen, hogy tünetté nevezzék ki, van az a pénz, ugye, mitől korpás lesz az ember haja, habár, ha az életrajzát elolvassa az érdeklődő, támad olyan gyanúja, hogy saját jogon is szalajt kicsit.
De hát a karrier az karrier, és aki a Puskás Akadémia kommunikációs vezetője volt, kétségkívül a magyar sport élvonalában ténykedik, felvirágoztatva hazánkat.


Hogy mit szólna Puskás Öcsi reinkarnációjának lassan szindrómává érő tünetegyüttesének újabb összetevőjéhez a neves labdarúgó, ha élne, ki tudja, de életútja ismeretében feltehetőleg a nevezetes pocakot csapkodná a röhögéstől, ő ugyanis normális volt.
És pragmatikus is, tehát nem ítélné el a skriblert, aki az Aranycsapat farvizén igyekszik az örökkévalóságba, vélhetőleg hátbaveregetné és kedélyesen felszólítaná, hogy hívja meg egy Puskás-fröccsre, ami tudvalevőleg három sorbakapcsolt nagyfröccsből áll, így adja ki a 6:3 arányt - már deciliterben mérve.
Puskás világsztár volt, és - mai ésszel - nem lehet felróni neki, hogy megpróbálta tehetségét nem aprópénzre váltani, ő aztán igazán értette a labdarúgás és a pénz összefüggéseit - kis pénz - kis foci, ugye.
Nagy kár, hogy ez az igazság is megkopott az idők folyamán, ma a nagy pénz - kis foci igazsága kétségbevonhatatlan.
De vissza a diplomáciához!

Gondolom, a diplomácia - mint mindenhol a világban - a nemzeti érdekek érvényesítésének eszköze.
Az érdek nagyon fontos, hiszen aki érzelmi alapon közelíti a világ dolgait, az örökké csalódni fog.
Lord Palmerstone is megmondta, Angliának nincsenek barátai, nincsenek ellenségei - Angliának érdekei vannak - és ez áll Magyarországra is.
Ha állást foglalunk politikai kérdésekben, érdemes előtte ezt a mondatot néhányszor elismételnünk magunkban.
A gondom ezzel a nagyköveti kinevezéssel csak az, hogy nem látom mögötte Magyarország érdekeit.
Még ennek az agyamentnek az érdekeit se látom, hiszen ezzel csak kiröhögteti magát.
Elképzelem a diplomáciai tárgyalást:
Kérem Excellenciádat, hogy a Barca fogadja otthonában a Puskás Akadémia csapatát, megítélésünk szerint nagyban elősegítené népeink kölcsönös megértését  egy gólnélküli döntetlen!
Esetleg: Engedje meg Excellenciád, hogy bejelentsem, nemzeti tizenegyünk minősített megaláztatása miatt Magyarország és Portugália között beállt a hadiállapot, továbbá Cristiano Ronaldo egy büdös buzi!


Tudom, Viki király meg van győződve arról, hogy mindent megtehet, mindenre jogosítványa van, miként Rákosi elvtárs mondotta volt: határ a csillagos ég.
De mégis...
Ha valamelyik pártnak mégis eszébe jutna követelni a parlamenti képviselők és a magas állami tisztséget betöltők előzetes pszichiátriai vizsgálatát, hát felettébb üdvösnek találnám.
Ha csak a fele esne ki a latens pszichopatáknak, szociopatáknak, üldözési mániában és paranoiában, gigantomániában és bipoláris elmezavarban szenvedőknek, népünk felvirágzik, országunk épül, szépül, gyarapodik, és csak azért nem tapsol mindenki, mert mindkét kezében libacombot szorongat.
A túlvilágon pedig megkezdődik a bajnokság, a válogatott is pályára lép a legyőzhetetlen csatársorral: Budai - Kocsis - Orbán - Puskás - Czibor...
Nem lenne ellenfél!

Hej, de szép is lenne, ha már játszhatnának...


:O)))

ÁLLAPOTROSSZABBODÁS - A MI ÉJI BOGARUNK

Hát. idáig még csak-csak elvolt valahogy, mindig talált ellenséget, és valami olyan káprázatos tehetséggel választotta ki a gyengét, az elesettet, a kiszolgáltatottat vagy a sérültet, mint a hiéna az áldozatát.
Ezért is szakadhatott ennyire szét a társadalom, ezért lehetett szinte bármit megtenni szegénnyel, cigánnyal, migránssal, ezért lehetett hülyére venni az ellenzéket.
Azt hitte, hogy kifogyhatatlan az ellenségnek alkalmas emberek, államok, intézmények száma, és ő az idők végezetéig járhatja a pávatáncot, senki és semmi meg nem állíthatja.
El is pofátlanodott, lopott gátlástalanul, szemtelenkedett a középhatalmakkal. de még a nagyokkal is időnként.
A legnagyobb tévedése az volt, hogy maga is elhitte saját sebezhetetlenségét, és boldogan pöffeszkedett Európa leendő vezére és megmentője szerepében.
Azt gondolhatta, hogy a Brexit őt erősíti, de ebben is tévedett.
A nyúl elszemtelenedett.


Nagy-Britannia kiválása az Unióból ugyanis felgyorsította a folyamatokat, és eldöntötte azt, hogy az Unió nem folytathatja a jelenlegi gyakorlatot, változtatni kell.
Vagy szorosabbra kell fűzni a kapcsolatokat - és ez az Egyesült Európa felé visz, vagy gittegyletté kell alakulni, más megoldás nincs.
Európa vezetői mégis találtak harmadik utat, azt mondták, hogy amelyik ország nem akar részt venni a szoros integrációban, az használhatja a cég logóját, de másra nemigen számíthat, cserébe csinál, amit akar.
Hogy az ilyen államokra mi várhat, azt - aki kíváncsi rá - tanulmányozhatja Isaac Asimov Alapítvány trilógiájában, azokat a fejezeteket forgatva, melyekben a Birodalom és a Periféria viszonyáról értekezik a szerző.
Mit mondjak, nem szívderítő a kép, viszont érdekfeszítő, és van tanulsága is - a periféria tagjai is ugyanoda jutnak, ahová a Birodalom, csak sokkal lassabban, nyomorral és elmaradottsággal küzdve, háborúk és forradalmak közepette, a távoli jövőben - talán...


A téveseszmék oda vezettek, hogy minden mértéktartását elveszítve szeretett miniszterelnökünk rossz ellenséget választott.
Jó, rendben van, lépéskényszerben volt, mert az Uniós támogatások és a németek nélkül két hét alatt meghal az ország, márpedig a támogatások folyósításának szüneteltetése egyszerű technikai kérdés, a németek befolyása pedig egy olyan gazdaságban, melyben a német autóipari beruházások adják a GDP meghatározó részét, megkérdőjelezhetetlen.
A migránsok is elfogytak, Szíriában is konszolidálódni látszik a helyzet, már az amerikaiak számára sem létkérdés Aszad eltávolítása, a realitások figyelembevétele pedig közelebb hozza a háború végét.
Nem vagyok jós, még Jóska sem, - de az ukrán válság is valahogy így fog megoldódni, még akkor is, ha a magyar kispályás külügyminiszter arról beszél, hogy mi mindent nem fogunk megengedni Ukrajnában, mi, magyarok.
Az a baj, hogy prominenseink mindig elfelejtik, hogy mi keresztbe játszunk azon a pályán, amin a nagyok hosszában, és ritkán néznek a térképre - mindenesetre óriási hiba lenne az ukrán nacionalistákat magunk ellen fordítani.
És oda illene figyelni az ellenségválasztásra.


Orbán nekiment Sorosnak, ennek kapcsán pedig nekiment a Közép-Európai Egyetemnek (CEU), abban a hitben, hogy Amerikában megrendíthetetlen pozíciói vannak, hiszen ő már akkor nyalintott egyet az amerikai elnök alfelén, mikor a többiek még Clinton győzelmében hittek és úgy is pozicionálták magukat.
Similis simili gaudet, mondja a francia, ha rendelkezik némi latinos műveltséggel, és ez kétségkívül előny.
Az csak a baj, hogy Soros már akkor fényes volt, amikor Orbánt smirglizni kezdték, és a pénze megjelent Trump közeli környezetében.
Nem szólva arról, hogy az, aki képes volt sikeressé tenni a grúz és az ukrán színes forradalmakat, vagy egyetlen húzásával huszonkét százalékos értékvesztést elérni az OTP részvényeinél, egyéb húzásokra is képes, és pénze is van hozzá.
Az Egyetem Soros kedves gyermeke, fontos neki, mint libának a tojása, mert tulajdonképpen ez az intézmény őrizné az ő szellemiségét, még ha nem is hívja más Soros Egyetemnek, csak Orbán.
Aki egyébként abban is téved, hogy Soros olyan aranyhal, akit meg lehet sütögetni, miután a három kívánságon túl vagyunk.
Orbán orcát fogott, valaki elmagyarázhatná neki - habár az ország érdeke az lenne, hogy mindenki diszkréten fordítsa el a fejét, és csak akkor forduljon vissza, mikor az orca befejezte a csámcsogást.


A Fidesz mára már jócskán megőrölt köménymagja közül többen is Soros támogatását élvezték a rendszerváltás éveiben, közöttük maga a Vezér is, aki most látta elérkezettnek az időt beleharapni a kézbe, mely hajdan etette.
Nem tudom miért, de Arany János költeménye jut eszembe: 
"Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat."


Tulajdonképpen nem bánnám...


:O)))