A bizalom a társdalom tagjai közötti együttműködés alapja.
Szükség van rá a válallkozásokban, a családi kapcsolatokban, a legegyszerűbb, hétköznapi cselekedetekben.
A szülőnek bíznia kell a gyerekében, a gyereknek a szülőben, a házastársaknak egymásban, a beosztottnak a főnökben, a főnöknek a beosztottban, a választónak a pártokban a pártok tagjainak a pártvezérekben és viszont - ha nincs bizalom, megette az egészet a fene.
Lehet élni bizalom nélkül is, de ebben az esetben az életninőség igen nagyot romlik, nézegetünk a partnerre gyanakodva, aggódva - mit fog tenni, ha módja lesz rá, és mi tudunk-e védekezni ellene?
Orbán haverja, Garancsi emlegetette a kötélbarátságot, mely a hegymászók között van divatban, ahol a azért nem mindegy, hogy ki tartja a biztosítókötél végét, hiszen vakon meg kell bízni abban, hogy a társ megtartja, ha elvéti a lépést.
Nagy kár, hogy ezt a szép tulajdonságot Orbán nem a nemzet tagjaival tartja fontosnak, hanem a haverjaival meg azokkal szemben, akik elősegíthetik anyagi gyarapodását, miközben a hegy alja tele van gyerekekkel, fiatalokkal, munkavállalókkal meg öregekkel, akik derekán ott a kötél, csak éppen a másik vége is a hasukon tekergőzik.
Szóval, bizalom nélkül semmi sem megy, és ltt van a magyar társadalom ezeréves gondja, merthogy errefelé nem divat a bizalom, itt a társadalom tagjai minden viszonyukban olyan gyanakvással tekintenek egymásra, mint kukac a libára, jóllehet a társadalom nagy többsége itt a kukac szerepét tölti be. és csak a libának érdeke, hogy egymásban ellenséget lássanak.
Elég szörnyű állapotokat tükröz, hogy a sok szerencsétlen nem ismeri fel saját érdekeit sem, viszont képesek egmással késhegyre menő harcot folytatni Krisztus parthus származásának, vagy Horthy államférfiúi nagyságának ügyében, miközben a kis kleptomániás kilopja a fenekük alól az országot.
Természetesen ez a mély társadalmi probléma nem hétfőről-keddre alakult ki, évszázadok kellettek ahhoz, hogy kifejlődjön az a zsigeri bizalmatlanság, mely aztán napjainkra oda fejult, hogy egymást a legprimitívebb általánosításokkal tiszteljük meg.
Ebben az oszágban minden orvos csak pénzért hajlandó gyógyítani, minden ápolónő kurva, minden politikus lop, minden párt csak azért dolgozik, hogy vezetői hozzáférjenek a húsosfazékhoz, minden pedagógus kiégett iparos, minden cigány lop, minden zsidó harácsol - nemmellesleg minden baloldali ember a Gulag táborainak örököse és minden jobboldali ember náci, antiszemita és rasszista, ezért ab ovo alkalmatlan mindenféle együttműködésre.
A bizalmat nem lehet pénzen megvásárolni, a bizalom vételára bizalomban mérendő.
És nem lehet úgy megszerezni, hogy a másiktól elvárjuk, majd aztán ha elégedettek vagyunk, mi is adunk apránként bizalmat, mert ez így nem megy.
Ha egyszer majd normális társadalomban akarunk élni, akkor szembe kell fordulni saját ösztöneinkkel és bizalmat kell szavaznunk egymásnak, még akkor is, ha ez ellen minden porcikánk tiltakozik.
Természetesen a bizalom nem feltétel nélküli - aki bizalmat ad, az joggal várhatja el, hogy ne éljenek vissza vele.
Sok nagy pofáraesés kisérheti az ilyen hozzáállást, mégis, csak ez teremthet normális társadalmat, amire ennek az országnak már igen régen szüksége lenne.
Nincs ennek nálunk tradíciója, többnyire hülyének is nézik azokat, akik ebben a viselkedésben bízva próbálják élni életüket.
Ezért nem szent nálunk az adott szó, nincs divatban a gentlemen's agreement, ezért nem lehet nálunk egy kézfogással dönteni milliókról, ezért nem sikerül semmi.
Merthogy ebben az országban tízmillió sündisznó megy nyuszikához kölcsönkérni a gereblyét, egész úton azon morfondírozva, hogy nyuszika úgysem adja oda majd a gereblyét, sőt, lehet, hogy a nyelével hátba is vágja - így aztán mikor nyuszika ajtót nyit, már csak azt tudja mondani, hogy dögölj meg nyuszika és dugd fel magadnak a gereblyédet...
Itt senki sem hiszi el a másikról, hogy jót akar, itt nem divat elfogadni, hogy a másik is szereti a hazáját és mondjuk neki sem tetszik, hogy az aktuális kormányfő egy kleptomániás, gátlástalan szociopata.
Itt ha valaki kidugja a fejét a szekértáborból, azonnal akad valaki, aki jól fejbevágja - mars vissza a tieidhez.
Nehéz ez alól kivonni magát az embernek, bizalmatlannak lenni sokkal könnyebb, mint bizalmat szavazni, ami persze nem jelenti azt, hogy ne figyelnénk arra, mit tesz a másik fél.
Mégis, ki kellene mnár másznunk a saját kis csigaházainkból is, meg kellene próbálni új viselkedésmódokat keresni, bizalmat bizalommal viszonozni és elfogadni egymást, még ha a szembenálló fél ájultan tiszteli is a turultojást, amit mi barátkozva méregetünk: lehet-e belőle rántottát sütni...
Ha nem egyezünk ki egymással, akkor ez az oszág el fog tünni a térképről.
Nem ma, lehet, csak száz év múlva, de a száz év csak nekünk hosszú idő, a történelemben csak egy pillanat.
Jó lenne, ha az ükunokáink már megtanulnának európai módon élni, tiszteletben tartva egymást, és összefogva a közös feladatok érdekében, egy élhető társadalom tagjaként, immár erőszak nélkül, saját belső igényeiknek megfelelően.
Ilyen társadalmat jobb alulról építkezve létrehozni, talán ezen kellene dolgozni, beszélgetni egymással, mert ha nem ismerjük egymást, akkor megegyezni sem tudunk...
:O)))
Elöljáróban: nem szeretem a Jobbikot, nem vagyok biztos benne, hogy a párt minden tagja megvilágosult és szakított a rasszizmussal, antiszemitizmussal - maga a radikalizmus sem túl rokonszenves számomra.
De vak és süket se szeretnék lenni, álomvilágot festeni magamnak pedig végképp nem akarok, és remélem, még tudok fontossági sorrendet állítani.
Érdekes helyzet állt elő.
Botka lemondásának egyik oka a szocialisták látványos gyengülése volt, nevezetesen a párt támogatottsága egyes közvéleménykutatók szerint tíz százalék alá csökkent, amire évtizedek óta nem volt példa.
Fél évvel a választások előtt a biztos pártválasztók körében a Fidesz toronymagasan vezet, a szocialistáknak, a DK-nak és potenciális szövetségeseiknek támogatottsága éppen fele a kormánypárt támogatottságának.
Ennek dacára a magukat demokratikusnak minősítő pártok vezetői optimista nyilatkozatokat tesznek, és arról beszélnek, hogy ha elhozzuk az egyéni körzetek több, mint felét, akkor nyerhető ez a választás, persze csak egyszerű többséggel.
Ez is illúzió, mert az egyéni körzetekben sem lesz egyszerű a dolog, még ha a fellegekben meg is egyeznek a gigászok, helyi szinten lesznek olyanok - nem is kevesen -, akik magasról tesznek a megegyezésre, és vagy el se mennek szavazni, vagy arra szavaznak, akire akarnak - választék lesz, a bejegyzett pártok számából következtetve.
És mindenki úgy csinál, mintha a Jobbik nem is létezne, jóllehet nagyon is létezik.
Olyan emberek akarnak vállalkozni az ország vezetésére, akik képtelenek összeadni három-négy számot, illúziókba ringatják magukat - de a baloldali szavazókat mindenképpen.
Elég szégyenletes dolog ezt megtenni azokkal, akik egyébként a baloldal hiányának terheit cipelik, inkább tisztességgel meg kellene mondani nekik: tehetségtelenek vagyunk, nem vagyunk képesek legyőzni a micit.
Elméleti esély ugyan van arra, hogy felvegyük a harcot Simicska kedvencével, de csak akkor, ha bevonjuk a rendszerváltó szövetségbe a Jobbikot is, hiszen egymagában olyan súlyt képvisel, mint azok, akik itt kézzel-lábbal hadakoznak ellene, már az ötletre is kiütéseket kapnak, és hülyeségeket hordanak össze szakmányban.
Pedig a politika nem felhőkergetés és luftballonfújás, végképpen nem szépségverseny - a politika érdekeken alapuló kompromisszumok összessége.
Ha valaki azt képzeli, hogy egy átmeneti politikai szövetség előfeltétele, hogy a résztvevők gáncsnélküli lovagok legyenek Arthur király asztala mellől, emellett szépségben lenyomják Palvin Barbit, azok hímezzenek matyómintát, de ne foglalkozzanak politikával.
Ha valaki arra gondol, hogy Churchill (a bolsevizmust a bölcsőjében kell megfojtani...) és Sztálin szerették egymást, hát bizony téved.
Engesztelhetetlen ellenségei voltak egymásnak, de Hitler ellen, a nácizmus ellen mégis összefogásra kényszerültek, pedig a szerelem nem virágzott ki közöttük, miként ezt Churchill fultoni beszéde is bizonyította - a háború után.
Viszont az érdekeik egybeestek.
A kompromisszumok nélküli politikus nem politikus, hanem küldetéstudatos kókler, akitől az államférfit (meg az államnőt) az különbözteti meg, hogy adekvát válaszokat képes adni kora kihívásaira, nem pedig használhatatlan rögeszméivel szórakoztatja a nagyérdeműt.
Az álomnőt még a keble is...
Jó, jó, de a Jobbik náci párt, mondják elvhű barátaink, akikkel "elképzelhetetlen" az összefogás.
Nekem jó a fantáziám.
Azt mondom, hogy a Jobbik egy magyar parlamenti párt, mely az alkotmányosság talaján áll, mert ha nem, akkor fel kell jelenteni és fel kell oszlatni.
Igaz, tagjai szerint a szocialisták - a kommancsok, olyanok, akik az ártatlan embereket Recskre küldik, Gulagokat üzemeltetnek és kiirtották az ukránokat, továbbá hazudnak éjjel-nappal, míg magyar a magyart nem báncsa és hazug szó nem hagyja el rózsás ajkait.
Ami éppen akkora marhaság, mint a Jobbik lenácizása.
Még akkor is, ha tagjaik között valóban találhatunk kóbor neonácikat, habár azok jobban vonzódnak Budaházyhoz és Tyirityánhoz, mint Vonához, aki éppen a jobboldal közepe felé szeretné terelgetni pártját.
Idióták meg a mi pártjainkban is akadnak.
A demokratizálódási törekvéseket ostobaság gáncsolni, nem kell a Jobbikot a Fidesz, meg a szélsőjobb karjaiba lökni, ha éppen onnan szeretné kitépni magát.
Ezek a nagyon elvhű elvbarátaink rendre példálóznak Hitlerrel, aki legálisan, választások útján került hatalomra, csak éppen azt felejtik el, hogy a NSDAP mai magyar utódja nem a Jobbik, hanem a Fidesz.
Nem azt kell nézni ugyanis, hogy ki mit mond, hanem, hogy ki mit tesz, és e tekintetben a folytonosság - még a retorika is - egyre szembeötlőbb, beleértve a hatalom szögesdróthoz való beteges vonzódását is.
A Jobbik - ha elfogadjuk mai retorikáját - egy jobboldali nemzeti radikális párt, mely a céljait alkotmányos úton kívánja elérni.
Na jó, de utálják a cigányokat és a zsidókat, mondják elvbarátaink.
Rossz hírt kell mondanom nekik, a saját pártjaikban is majdnem ugyanannyian antiszemiták, hisznek a zsidó összeesküvésben, mint a Jobbikban,
A cigánysággal kapcsolatban még rosszabb a helyzet, de hát egy demokratikus országban mindenki annyira lehet hülye, amennyire csak akar, a követelmény mindössze annyi, hogy a gyűlöletkeltés, az erőszak és a hátrányos megkülönböztetés tilos.
Az előítéletek hangoztatása maga a populizmus, a nép azt hallja, amit hallani akar, egészen addig, míg csak rajta nem csattan az ostor.
A Jobbiknak nem volt még alkalma kipróbálni magát a hatalomban, reméljük, önmagában darabideig még nem is lesz, de ha lenne, akkor is ellen tudna állni a szélsőség kísértésének.
Az ilyen törekvések megfékezése elsősorban az állam feladata.
Viszont szeretett államunk, melyben hatalommal, sőt formális, és méginkább informális túlhatalommal bír a kormányzó párt, egyre jobban halad előre a hitleri úton.
Megvalósul a vezérelv, a faji elkülönítés, a művelődési, kulturális, gazdasági monopólium, az agymosás, a náci-jellegű hangulatkeltés egyes társadalmi csoportok és személyek ellen - kedves doktriner barátaink és vezető politikusaink viszont csendes és elnéző mosollyal szemlélik e vérlázító hétköznapi fasizmust.
Igaz még nem ülnek Buchenwaldban, de még megérhetik, és a dolgok mai állása szerint annak nem okvetlen Vona lesz az oka, még ha pártjának tagjai közül sokan lesznek is, akik vállalják majd az őrszolgálatot.
Sajnos, meglehet, a mieink közül némelyekkel együtt.
A fontossági sorrend azt követeli, hogy ha ég a ház és kifeszítve tartjuk a ponyvát az ablak alatt, akkor hívjunk mindenkit oda segíteni, és ne akarjunk válogatni a vödörrel érkezők között sem.
Persze meg kell velük majd a tűz eloltása után vívni a politikai harcot, de nem kell kétségbe vonni azt, hogy ők is honfitársaink, még ha eltér is egyes dolgokban a véleményük a mienktől.
Gondoljunk csak bele, ha a családban meghal valaki, igen könnyen támadnak a halott körül bűnbakok, akik nem adták meg a megfelelő ellátást, akik elhanyagolták, akik elették előle a libacombot, de hogy mi mit hanyagoltunk el, arról a saját köreinkben nemigen esik szó, arról a család másik fele beszél.
Hogy jobboldali barátaink sok esetben torz szemüvegen át látják a világot, ez nekünk is köszönhető, hiszen amikor mi álltunk a katedrán, nem voltunk képesek érthetően elmagyarázni a világ működését, hát persze most már nehezebb pótolni a mulasztottakat.
Nem kell nagyon kikeményítve lennünk magunkra, beszélgessünk kicsit magunk között a migráns-kérdésről, aztán nyugodtan sírva fakadhatunk.
Az elsődleges veszély ma nem a látens Jobbik-fasizmus, hanem a mai, reális és kézzelfogható Fidesz-nácizmus, mely ugyan - a nyugati pénzek reményében - sunyi módon iparkodik elkendőzni náci jellegét, de ez egyre kevésbé sikerül.
A hatalom éppúgy összefonódik a bűnözéssel, mint hajdan - az elfoglalt területek képtárait például Gőring fosztotta ki, csak neki nem volt annyi esze, hogy alkalmazza Mészáros Lőrinc kanászt a felvégről...
Orbán és társai szellemi kútmérgezők, annyi kárt okoztak már az országnak, mint a magyar történelemben kevesen.
A büntetésüket is ehhez kell majd mérni, mert egyszer eljön ennek is a napja, mindenképpen.
Addig is, össze kell fogni mindenkinek, aki ellensége ennek a velejéig rohadt, korrupt rendszernek.
Nem lehetünk finnyásak, nem lehetünk doktrinerek, össze kell fogni akár az ördöggel is annak érdekében, hogy ez az ország demokratikus módon tudjon továbbhaladni Európa felé.
Majd kell persze vitatkozni a módszereken, lehet majd szidni is egymást, de most nem ennek a kora van - most az összefogásról és Orbánék világgá küldéséről kell, hogy szóljon minden.
Jó lenne, ha ezt minden vezető politikusunk megértené.
A történelem ugyanis igen drága magántanár...
:O)))
..., hogy legyen honnan feltápászkodni, mondják a sokat megélt harcosok.
Ez így igaz, és most roppant időszerű is, merthogy visszatért Botka realitásérzéke, és lemondott a Szocialista Párt miniszterelnök-jelölti címéről és vérmes ambicióiról.
Jó döntés volt, habár tudom, vérző szívvel hozta, és neki sem tudok mást ajánlani, mint Churchill életrajzának tanulmányozását.
Persze van közelebbi példa is, mindjárt kettő is, olyan politikusok, akik rettenetes vereség után is képesek voltak feltápászkodni - az egyiket Obánnak, a másikat Gyurcsánynak hívják.
Vannak emberek, akiket egy kudarc agresszívabbá, van, akiket bölcsebbé tesz és megerősít, de vannak olyanok is, akik feladják, és vereségük óta a labdarúgást tanulmányozzák, hogy értsenek végre hozzá - ha már a politikához nem is annyira, ugye...
Vessünk hát egy bánatos búcsúpillantást a szocialisták leamortizálódott reménységére, és vígasztaljon bennünket az a tudat, hogy leomlásával egyidőben magasodott fel Pákozdon Miska huszár száz tonnás szobra, mely akár az ő emlékművének is tekinthető, mégiscsak jobb, mintha egy Miska-kancsó láttán jutna az emberek eszébe.
Természetesen most mindenki elkezd aggódni, hogy na jó, de akkor most hogyan tovább, és mindenkinek elindul az agya, már ha van.
Indokolt az útkeresés, hiszen, mikor végre kikerül egy szekér a kátyúból, a kocsis körülnéz, utat keres, nehogy tíz méter megtétele után egy másik kátyúban üljön a szekér, ő meg nyakig a sárban, és hiába a pántlikák, meg a sallangos lószerszám, soha el nem ér a lakodalomba, a menyasszony meg más vőlegény után néz.
Nem könnyű egy ilyen helyzet.
A mai magyar politika olyan, mint egy láp, a távolról üde rét könnyen elnyeli az embert kocsistól-lovastól, észnél kell lenni.
Ha nekem kellene döntenem, megpróbálnám a helyzet számtalan hátránya mellett megtalálni előnyeit is.
Egyrészt mindenkinek tiszta lappal lehet indulni.
Természetesen ma már nem lehet új ernyőszervezetet gründolni, a politikai nagyszínpadon a mai szereplőkkel kell megoldani az előadást, lehetőleg közönségsikerrel.
Tehát mindenkinek saját lista, minden körzetben egyetlen ellenzéki jelölt, a legesélyesebb.
Mindegy, hogy demokrata, szocialista vagy jobbikos, csak legyen elkötelezett a gonosz Hókuszpók eltávolításában.
És most jön a neheze: kell egy olyan miniszterelnök-jelölt, akit minden érdekelt elfogad.
Miért kell?
Ugyanazért, amiért a L'Oreal Palvin Barbit alkalmazza - hogy eladhatóbbá tegye a terméket, hogy legyen kit felidézni, ha a kormányváltókról beszélünk - legyen listásan is kire szavazni.
Olyan valakit kell kiválasztani, aki vonzó, okos, tapasztalt, rugalmas - és az se baj, ha jó megjelenésű.
Elég ezek közül egy-két tulajdonság, Golda Meier sem a szépségéről volt nevezetes, mégis jobb miniszterelnöke volt népének, mint Palvin Barbi valaha is lehetne...
A tetejébe ezt a személyt nem lenne szabad a választás előtt egy héttel össznépi pankráció szabályai szerint keresgélni, és félre kellene tenni a tradicionális szocialista castingot is.
Legalább ennek a kiválasztási folyamatnak demonstrálnia kellene azt, hogy a kormányváltó oldal képes hatékony együttműködésre - például a jelöltet mindegyik párt listavezetőként szerepeltethetné, üdítő változatosságként a torzsalkodások után.
Természetesen a tárgyalásoknak zárt ajtók mögött illene folyni, lehet, be is kellene falazni a terem ajtaját és minden nap felére csökkenteni az ételmennyiséget, változtatva kissé a minőségen is.
Első nap egy sült liba és a szekszárdi Schieber Pincészet 2012-es Tabu cabernet sauvignonja, egy hét után kétszersült és bodoglári arzénes víz, nitráttal dúsítva.
Volt már ilyesmi, pápaválasztáson, be is vált annak rendje-módja szerint.
A miniszterelnök-jelöltnek négy hónapot lehetne arra adni, hogy kidolgozza a kormányprogramot, előzetesen szerződésbe foglalva szabad kezet adni munkatársai kiválasztásához és adott esetben cseréjéhez - az ő egyszemélyi döntése alapján.
A kormányprogram kötelező elemeit szintén szerződésben kellene rögzíteni, aztán jöjjön, aminek jönnie kell...
Tulajdonképpen a pártok programjában rengeteg az átfedés, hiszen ugyanarról az országról gondolkodnak, még ha másképpen súlyoznak is - nem vak egyik sem.
Nem kellenének az asztalnál a sufnipártok, el lehet felejteni az LMP-t is, a saját dolgunkkal kell foglalkozni.
Az ideális miniszterelnök-jelölt nő, nem mai csirke, de értsen az államigazgatáshoz, legyen tapasztalata a versenyszférában, legyen jó fellépése, ha lehet, legyen gyereke és magánélete - a cica legyen ráadás.
Ha férfi, akkor tudjon valamilyen területen sikert felmutatni, legyen jó svádájú, sármos, ne legyen beoltva humor ellen, értsen a gazdasághoz legyen nemzetközi tapasztalata és ne kötődjön túlzottan egyik párthoz se.
Elvárás kell legyen - ha férfi, ha nő - a jó kommunikációs képesség, és lehetőleg ne Lengyel László legyen a tanácsadója.
Innentől kezdve nem kell foglalkozni semmi mással, csak azzal, hogy eljuttassuk a társadalomhoz a szándékainkat, méghozzá nagyon konkrét formában.
Nem szabad belemenni abba, hogy a Fidesz okvetetlenkedésére reagálunk, a sufni-pártok vergődésével sem kell törődni, a jövőre kell koncentrálni, csak arról beszélni rövid és okos mondatokban.
Kerülni kell a demokrácia és a diktatúra állandó emlegetését, helyette például a rokkantnyugdíjakról, a családi pótlékról és a várólistákról kell beszélni, az iskoláról és a gyerekekről, a gyermekek sportjáról, meg, hogy az élsport tartsa el magát.
Ha nem képes erre, akkor nem is élsport, a hobbiját meg fizesse mindenki saját maga.Lehet szót ejteni a korrupcióról, a maffiaállamról és arról, hogy ezek konkrétan mennyit vettek ki Józsi bácsi zsebéből a hülye stadionjaikkal.
Meg kell előre állapodni az azonnali feladatokban, de nem okvetlenül kormányprogram-szinten, és meg kell keresni az embereinket az erőszakszervezetek élére.
Még véletlenül sem szabad bosszúhadjáratot hirdetni, első a törvényesség - de azt azért meg lehet vizsgálni, hogy az Alkotmány hatályon kívül helyezése mennyire volt tövényes, vizsgálva a néhai Alkotmány szellemiségét és a jogalkotó szándékát is - de hát ezt a jogászok tudják, ők se maradjanak munka nélkül...
Hálistennek, nem az én dolgom, hogy kézben tartsam ezt a folyamatot, mely nehéz, de nem megoldhatatlan.
Mindenesetre a frász kerülget, mikor olvasom, hogy a szocialisták már nekikezdtek a castingnak, ahelyett, hogy egy rapid pártelnöki castingot tartanának, együttműködésre kész, a realitásokat figyelembe vevő pártelnököt keresgélve a jelenlegi helyett, aki biztosan megbukna a pápaválasztáson.
Ott ugyanis mielőtt felszállna a fehér füst, megvizsgálják a jelöltet, hogy vannak- e tökei.
Itt ez már kiderült Botka bejelentkezésekor - nincsenek.
Kellene hát keresni mást, egy súlyosabb egyéniséget, aki képes szembenézni a nehéz helyzettel, hiszen a szocialisták számára elkezdődött az élet-halál harc a túlélésért.
Ilyen helyzetben egy Kósáné Kovács Magda típusú vezető kellene, ehhez egy csinos pofi kevés.
És a hőbörgés is, ide politikus kell.
Meg kellene keresni, de csendben, felhajtás nélkül azok közül, akiknek nem mertek adni sem a hetven, sem a harminc százalékból.
Én drukkolok nekik...
:O)))
Hát akkor itt a vége.
Kilenc hónap alatt sem született meg az újszülött, Botka-apuka már túlhordta a kisdedet, mely ha esetleg meg is születik, normális már soha nem lesz.
Tudtuk ezt már hónapok óta, a vizsgálatok már az elején megmutatták, hogy az első erőszakos aktus - hiába dúdolt Botka-apuka gyönyörűségesen - rá fogja nyomni bélyegét az eredményre, ha ugyan lesz eredmény.
Az ultrahang is azt mutatta, hogy a baba egyre jobban hasonlít hordozójára, erőszakos és mintha a feje se lenne teljesen rendben.
És bár a pocakot szépen düllesztette apuka, az eredmény, mely világra jön majdan, nem biztos, hogy olyan lesz, mint amilyet vártak - büdös lesz, és világrajöttét nem gőgicsélés fogja kísérni.
Hát, innentől persze legyen ez az apuka gondja, én csak a családot sajnálom, a jobb sorsra érdemes nagymamákat, nagypapákat, az elvű és elnyűhetetlen nagynéniket, nagybácsikat, akik hittek Botka-apukában, meg imponált nekik az a bátorság, mellyel nekirohant fejjel a falnak.
Most már söprögetheti a korpát a hajáról, aztán majd nézegetheti a dokumentumfilmet a nyárson aranyhalat sütő Orbánról, akitől Kövér döbbenten kérdi: Megsütötted? Pedig kivánhattál volna tőle hármat!
Már kívántam...
A Demokratikus Koalíció vezetése és személyesen Gyurcsány is hihetelenül türelmes volt, rezzenéstelen arccal várta, hogy mikor jön már meg Botka esze, de hát a hathúszas vonatot is hiába várja valaki, ha nincs a menetrendben, csak hét óra tizenötös.
Most dőlt el bennük a borjú és ma bejelentették, hogy vége a dalnak, önálló listát állítanak, melyet Gyurcsány vezet, az egyéni jelöltek tekintetében pedig nyitottak a tárgyalásokra, melyek immáron nem szólhatnak arról, hogy hol és hány helyet ad Botka, hanem csak arról, hogy ki a legesélyesebb a nyerésre például Csongrád megye 1. számú országgyűlési egyéni választókerületében, és mely pártok vállalnak kötelezettséget a jelölt támogatására.
Botka ezzel el is vesztette a lehetőséget, hogy az ellenzék közös kormányfő-jelöltje legyen, innetől már csak - számára igen kedvező esetben - a Szocialista Párt és Fodor Gábor közös jelöltjeként léphet fel, hála politikai képességeinek és rugalmas gondolkodásmódjának.
Nem öröm ez, hiszen csökkentette a demokraták esélyét a győzelemre.
Az meg szinte vicces, hogy ha tisztességesen, demokrata módjára viselkedik, lehetett volna akár a demokrata oldal közös jelöltje is, akiért lelkesen dolgozott volna a DK-s aktivisták sokasága, és a felmutatható erő további pártok csatlakozását is generálhatta volna.
Mindenesetre tisztult a kép, a demokrata oldal pedig erősödött azzal, hogy nem kell megküzdenie a negatív képpel, melyet a Botka féle megosztó politika eredményezett ezidáig.
Természetesen jobb lett volna egy, a jelenleginél sokkal szélesebb kormányváltó koalíció egy pártsemleges miniszterelnök-jelölt vezetésével, de hát - sajnos - senki sem tudja átlépni saját árnyékát, akkor pedig jobb maradni a realitásoknál és a legkisebb rosszat választani.
Ezt választotta most a DK, és - szerintem - jól tette.
A higgadtság nem festett rossz képet a DK-ról, bár én azért megnéztem volna a DK irodájában székéhez kötözött Gyurcsányt a csomóba gyűrt zsebkendővel a szájában, amint éjjel-nappal három elnökségi tag őrzi, hogy időnap előtt el ne szabaduljon - de sikerrel jártak...
Mit nyert Botka?
Még egérutat sem, mert a választások sikertelensége esetén úgysem ússza meg, hogy a bűnbakkeresés elvigye, mint a Tiszán úszó libát a zöldár, és ez semmi jóval nem kecsegteti.
Egyébként is, ha maradt volna még benne cseppnyi tisztesség, akkor vagy még most, vagy a választások éjszakáján lemondana mandátumáról, melyet listavezetőként szerez.
Remélhetőleg nem tisztességtelen ember ő, csak rossz taktikát választottak neki tanácsadói, éppen úgy járt, mint Bajnai, aki szintén Gyurcsány szellemképével hadakozva gründolt pártot - vesztére.
Ez a kaland nem jött neki jól, és a legfájdalmasabb az lehet, hogy még a Gyurcsánnyal való összevetésből sem jött ki jól.
Innentől a kérdés az, hogy helyi szinten hogy működik majd az egyeztetés, kiket hívnak a tárgyalóasztalhoz, lesz-e kompromisszumkészség, vagy győz a doktriner ostobaság, képesek lesznek-e a pártok egy minimálprogram mentén elhajtani Orbánt és bűnözőit?
Nem vagyok túl optimista, mert a társadalom megosztásán szorgoskodók dolgoznak, mint a gép, jön a migráncsozás, a sufnipártok is aktivizálódnak, úgyhogy legalább egy miniszterelnök-jelöltben jó lenne megállapodni, mielőtt még elszabadul a pokol.
Az egy néha több a tíznél, a miniszterelnököt meg nem kilóra kell jelölni, meg nem is a libaúsztatóból kell kiválasztani azt, amelyik a leghangosabban gágog...
A következő néhány héten sok múlhat, többek között most fogunk választani az Unió és a periféria között, a demokrácia és a diktatúra között, a józan ész és a bánatos ostobaság között.
Még szerencse, hogy Nagyurunk szerint jön a Büszkeség Kora, az egész Kárpát-medencében.
Gondolom, nem a nagy eszünkre leszünk büszkék...
:O)))
Ha egyszer megírják ezeknek az éveknek a történetét, egy hosszabb fejezet fog szólni a magyar értelmiség szűklátókörűségéről és kártékonyságáról.
A rendszerváltás során ez az értelmiség két lépésben magához ragadta a kezdeményezést.
Az első lépéssel a letűnt rendszer üldözötteinek nyilvánították magukat, a következő lépéssel meg orákulumnak, és ebből a státuszukból csak a kis mucsai tahó tudta kibillenteni őket, aki hokedlire mászott, és magasról tett az ő bölcsességeikre.
A harcnak itt vége is lett, mert abban a pillanatban, ahogy a gonosz törpe megkaparintotta a pénzesládikó kulcsát, értelmiségünk metamorfózison ment át. Véleményvezéreink elkezdték levakarni róla a koszt, és azzal biztattak, hogy hamarosan kiderül, színarany van alatta.
Nem volt.
Nem voltak túl sokan, nem is nagyon vitatkoztak egymással, békésen felosztották maguk között a médiát és körbeállva énekelték:
Uram, egy zseni veszett el Önben!
Úgy, mint Önben, nemkülönben!
Aztán kit elhajtottak a hervadásba, ki valahogy megkapaszkodott, kit meg megvettek kilóra, mint a libát, de egy ideig még azért előadta a pártatlan elemzőt, majd leszármazottjára hagyva politikai kapcsolatrendszerét nyugalomba vonult.
Volt, hogy véleményük használt, többnyire inkább ártott, a régi jó magyar szokás szerint klikkesedő politikai térben hol ide csatlakoztak, hol oda, de azt azért mindig tudták, honnan fúj a szél.
A csapat emblematikus figurája Lengyel László, aki Tamás Gáspár Miklós szerint fordított Cassandra, mert jövendölései soha nem válnak be, viszont mindig hallgatnak rá.
Most is ez történt.
Botka az ő találmánya, ő volt az, aki úgy vélte, a szavlejárt politikust át lehet csomagolni, ami talán nem is volt téves elképzelés, de a technológiába hiba csúszott, a primadonna belépőjébe hamis hangok csúsztak.
Botka se szereti Gyurcsányt - egyrészt hogy mer belerondítani az ő magassági privilégiumába, másrészt meg hogy mer jobb szónok lenni, mint ő, és ami legfőképpen zavarja, az a politikai szexepil...
A szexepil a szellemes megfogalmazás szerint megmagyarázhatatlan, leginkább a vonzizé alkalmas a magyarázatára, nőben akinek ilyenje van, az lehet csúnya, mint a világháború, mégis koslatnak utána a férfiak.
Gyurcsányt is le lehetett önteni dézsából szarral, mégis maradtak követői, pedig hát ő is követett el hibákat és voltak tévedései is, csőstül.
És mégis.
Ha azt mondom, hogy Lengyel László úgy utálja Gyurcsányt, mint Harangláb a kukoricagölödint, nem mondtam semmit, ezt a magasságot a neves értelmiségi helyből megugorja, sőt, túl is szárnyalja, mint Orbán Ausztriát.
Az ember saját meggyőződése okán gyakran von le téves következtetéseket, meg aztán az is előfordul, hogy nem ismer fel ok-okozati összefüggéseket.
Lengyel sem ismerte fel, hogy az általa megszólítani szándékozott választói réteg számára Gyurcsány politikai szerepvállalása már nem annyira kardinális kérdés, mint neki, így aztán levonta a következtetést, Gyurcsányt kell támadni, ez a siker titka...
Úgy tűnik, tévedett, a célcsoport nem széthúzásra, hanem összefogásra játszik, és ellenszenves minden, ami ennek ellentmond.
Ennek következtében a sufnipártok se ültek vele egy asztalhoz, mert ezzel az akciójával alapjaiban kérdőjelezte meg a választási győzelem lehetőségét.
Lengyel azt hitte, hogy a választó olyan, mint az ő viszonyítási csoportja, a kinyúltpulóveresek népe, de ebben is tévedett, a választó a maga módján következetes.
Így aztán nem masírozik az új gúnár után, mint a libák, hanem először elnézegeti, hogy milyen is az új versenyző.
Ha sokáig nézegeti, az nem szerencsés, mert könnyen rájöhet, hogy a délceg jelölt éveken át bujkált a felelősségvállalás elől, és csak az utolsó pillanatban jött rá, hogy kiesik a politikából, ha nem vállal funkciót.
Pártján belül vitathatatlanul igény volt rá, az emberek többsége ugyanis összefüggést lát a magasság és a szellemi képességek között, annak dacára, hogy a rendszerváltás e tekintetben meglehetősen hatékonyan cáfolta ezt a hitet.
Mindenesetre a bizalom hamar odalett, hiszen hogyan is lenne képes valaki összehangolni egy ország politikai életét, ha arra is képtelen, hogy potenciális szövetségesével zöldágra vergődjön.
Már az első pár hétben látni lehetett, hogy ez az irány nincs igazán sikerre ítélve, de a neves páros, akikből akár két rendes embert is ki lehetne hozni, képtelen volt a korrekcióra.
Most meg néznek ki a fejükből bánatosan, és aggódnak, hogy mit szól a nép, ha Gyurcsány mégis rajta lesz a listán.
Ezazért még nem teljesen biztos, hiszen a helyében lehetne éppen feltételeket is támasztani, például csak akkor lesz a listán, ha Botka nem, mert bebizonyosodott, hogy Botka többet visz, mint hoz.
És még csak nem is hazudna...
Ha belegondolok, hogy Orbánt csak akkor lehetne elzavarni, ha a Jobbik is partner lenne ebben, és ehhez Gyurcsány éppen annyira konstruktívan áll hozzá, mint Botka őhozzá, akkor azért kicsit elbizonytalanodom, hogy lesz-e itt még a közeljövőben polgári demokrácia.
És jó-e az nekünk, ha olyanok vezetik az ellenzéket, akik képtelenek három-négy számot összeadni, viszont illúziókban élnek és nem hiszik el, hogy a politika az érdekek összehangolásának művészete.
Képtelenek logikusan gondolkodni, mégis szeretnek a tényekből logikus következtetéseket levonni, például azt, hogy a gyertyalángnak égett orrszőr-szaga van...
Meg vagyunk mi verve ezekkel...
:O)))
Mondá a szocialista ász, márpedig ő egy piros ász, az pedig üt mindent...
Botka szerint még van idő stratégiát váltani.
Természetesen nem neki, hanem mindenki másnak.
Anyukám, hukkk, hozd a lavórt, hányni fogok!
Hukkk, mégse hozd, stratégiát váltottam, beszartam!
A nagy arc felettébb indokolt is, hiszen a Medián szerint tíz százalék alá merült a támogatottságuk - a biztos szavazók körében.
Hogy miért kell megvárni, míg az egész szocialista elnökségnek keszonbetegsége lesz, azt nem tudom, de azt már biztosan, hogy erre a szerepre Botka éppen annyira alkalmas, mint Bessenyei lett volna Ophelia szerepére a Hamletben.
Talán durva a véleményem, de Botka buta, vagy korrupt.
Mással nem lehet magyarázni tevékenységét, ehhez még társul előnytelen személyisége, gőgöt és pökhendiséget sugárzó magatartása, és bár nagy kedvem lenne egy-két érzékletes hasonlattal méltatni személyiségét, de hadd ne tegyem...
Azt mondta, hogy van még idő stratégiát váltani, és ezt akkor mondta, mikor már gatyát váltani sincs idő, mintha a pilóta a dugóhúzóban a föld felé zuhanó gépben tájékoztatná a kedves utasokat, hogy van még idő az italokat felszolgálni.
Van hát, idő az mindig van, csak nem biztos, hogy nekünk dolgozik.
Persze a többiek se jobbak, a DK ül a folyó partján és várja, hogy az MSZP tetemét előtte vigye a víz, és azt gondolja, hogy a szavazóbázist majd megörökli, mint Juliska a nagymama vibrátorát.
Csak hát ez tévedés, a kiábrándult választó vagy elsétál a politikai paletta másik végére, vagy otthon marad.
A Harmadik Lóhús pedig ül az erdőben, reszelgeti a körmöcskéjét és hülyeségeket beszél.
Nyuszika ül az erdőben, reszelgeti a körmöcskéjét.
Kérdi tőle a róka: mit csinálsz Nyuszika?
Hát hegyezem a körmöcskémet, és jaj a farkasnak, ha erre jön!
Arra megy a farkas: mit csinálsz Nyuszika?
Hááát - csak ülök itt, reszelgetem a körmöcskémet és beszélek hülyeségeket...
Akinek itt stratégiát kellene váltani, az elsősorban az MSZP, ennek első lépéseként el kellene hajtania Botkát, aki többet vitt, mint hozott.
Utána lehetne gondolkodni azon, hogy ki lenne még képes arcot adni a lepukkant pártnak.
Ha megvan a jelölt, akkor neki kellene látni egy választási párt gründolásának, az alapítás dicsőségét át lehetne engedni valamelyik civil szervezetnek, azonnal nevesíteni kellene a miniszterelnök-jelöltet, aki nem lehetne egyik párt prominens politikusa sem.
Utána tárgyalóasztalhoz kellene ülni, egy semleges szervezet által mediálva, közös lista, körzetenként egyetlen jelölt, a párt neve lehetne Magyar Jövő Pártja.
Az asztalnál ott kellene üljön a Jobbik is, mert nélkülük ma csak veszíteni lehet.
A pixisből kiesett politikusokat fel lehetne készíteni az önkormányzati választásokra.
Az új párt egy ciklusra jönne létre, meg kell határozni a feladatait előre, melytől eltérni nem lehet.
Az új párt a pártok vezetőiből állna, de a pártprogramot menet közben nem barkácsolhatnák, mindössze arra lennének hivatottak, hogy a működés tisztaságát felügyeljék.
A képviselők az új párt képviselőiként más pártnak nem lehetnének tagjai.
Talán az utolsó pillanatban vagyunk, hiszen fél évvel a választások előtt sokat okoskodni már nem lehet.
És felesleges egymásra mutogatni, ha nem ezt lépik a pártok, akkor bevonulnak a történelembe, mint a demokrácia felszámolói.
A felelősség egységes, a következményeket is egységesen fogják viselni.
És őket még hivatal se várja, mint Szili Katalint.
Elképesztő és elkeserítő ez az egész, szégyen.
:O)))
Megvan a mesterterv.
A Birodalmi Lépegető közkincsé tette az új tervet, mely annyira hasonlít a régire, mondhatni egypetéjű ikre, hogy még szülőatyja sem tudja megkülönböztetni tőle.
Mondhatnánk azt is, hogy Botka lepetézett, de az igazság az, hogy itt a választó teszi ezt éppen, rettenetes megilletődésében.
Ami a lényeget illeti, azt mondja Botka, hogy odaadja a listás helyek felét a többi, Orbán-ellenes pártnak a közvéleménykutatási eredmények arányában, de persze Gyurcsány nem játszik, ez is az egyszemélyes tömegmozgalom eleganciájának része.
És hát természetesen a Jobbikra sincs szükség, mondjanak bármit is, nem hiszünk nekik - ez pedig a jobboldal eszetlenségének szolgai átvétele, - mondjanak a komcsik bármit, mi nem hiszünk nekik...
Így alakítható ki leghatékonyabban az akcióegység.
A cukrosmadzagot egyedül a liberálisok eszmevezérelt (NER) vezetője nyalta meg, habár feleslegesen - egy ilyen jövőbeni együttműködést a szocialisták traktora egyedül is képes elboronálni, nem kell ehhez a liberális jellemóriás...
Nekem már ez az "odaadja" is nagyon tetszik, olyan rettenetesen demokratikus, mígellenben a felszeletelendő lista minden néphülyítéssel ellentétben nem közös lista, hanem az MSZP - ha jóindulatú akarok lenni, és miért is ne - Botka listája.
Érdekes, hogy ez a tenyeres-talpas mennyire be van oltva a demokratikus módszerek ellen, valószínűleg városvezetési gyakorlatából indul ki.
Még senki nem világosította fel, hogy amíg a polgármesteri hivatal seggnyalóinak fizetését ő állapítja meg, addig egy ilyen pártközi együttműködés létrehozóinak fizetését a tagságuk, leszámítva azokat, akik a prémiumot Orbántól kapják.
Így aztán nem törik össze magukat az iparkodástól, hogy helyeseljenek neki, és így soha nem fogja összeterelni őket, főként nem a saját aklába.
A stílusa emlékeztet annak az őrmesternek a stílusára, akit kiküldtek a hadgyakorlaton meghalt katona feleségéhez, tapintatosan közölni a halálhírt:
Özvegy Kovácsné?
Nem. Én Kovácsné vagyok ugyan, de nem özvegy, csodálkozott a feleség a nyitott ajtóban.
Azt maga csak gondolja, mondta az őrmester, nem a lófaxt nem!
Az elefánt a porcelánboltban prímabalerina Bokához képest.
Amúgy pedig az ördög itt is a részletekben lakozik.
Hogy a listártól ki kerül be a Parlamentbe, az attól is függ, hányadik valaki a listán, hiszen ha Botka az első negyvenhat helyen a saját jelöltjeit indítja, akkor a többiek esélye igencsak vetekedhet Szálasi esélyével a főtárgyaláson, esetleg még cizellálja is a dolgot, például legyen a listán negyvenhetedik Gyurcsány - már, miután az általa delegált tárgyalók, Molnár és Hiller lenyelték a békát - jelzem, megérdemlik ők is az élvezetet...
Aztán itt van a Jobbik kérdése is.
Velük aztán nem és nem, mert a Jobbik büdös, mint a kolera.
Csak azt felejti el, hogy a Jobbik szavazótábora szerint ez a minősítés leginkább a Szocialista Pártra illik.
Szerencsés tény, hogy jelenleg a büdösségi verseny nyertese Orbán lenne, ha végre sikerülne felhagyni ellenfeleinek ezzel a gyerekes doktrinerséggel.
A politika ugyanis a kompromisszumok művészete, míg a körülményektől független kérlelhetetlenség az ökrök sajátja - lásd: csak az ökör következetes.
A világ változik, a súlypontok eltolódnak, alkalmazkodni kell.
Ma a demokráciára és az országra a legnagyobb veszélyt a Fidesz jelenti, az Orbán elleni harcnak kell az első helyen állni a sorban.
Ha pedig nem lehet elkergetni a Jobbik nélkül, akkor meg kell keresni az együttműködés lehetőségét, tetszik - nem tetszik valakinek, akkor is.
Ha nincs velük együttműködés, akkor belelökik Vonát Orbán szerető karjaiba.
Botka remekül képviseli Orbán megosztó politikáját, ha a Szövetségesek anno így viselkedtek volna, ma már az Etelközben kapálna a magyar, kedvenc kerítése mögött...
Persze a többiek is megérik a pénzüket, az agresszíven ostoba Momentum, mely az antikommunistáknak lett gründolva, az Együtt, mely szép halállal óhajt búcsúzni a Parlamenttől,
Orbán segédcsapatai, az LMP és a PM, Fodor Gábor és öt követője - ők mindahányan a túlélésért küzdenek, és arra építenek, hogy aki jobban utálja Orbánnál a szocikat, meg Gyurcsányt, az majd rájuk szavaz.
Juhász ismét próbál maga alá kotorni egy pártszövetséget, ő ezt Új Pólusnak hívja, hát legyen - nem jósolok nekik nagy jövőt, hiszen egy alom ez, anyukájuk a Viktor...
Az Együtt, a Párbeszéd meg a Momentum még egymással se tud összebútorozni.
A libából itt mindenki a combját akarja, és ha nem lehet valaki Pólus Center, akkor soha, senkivel, ugye...
Ezek a pártocskák csak szavazatherdálásra jók, a népek meg - sajnos - beszopják az idétlenségeiket.
Abból még nem lesz Nemzeti Színház, ha szerződtetjük a második sírásót, a harmadik alabárdost meg Gobbi Hildát.
A szocialisták megint elszalasztottak egy lehetőséget, a DK meg sodródik az eseményekkel, nincs elég ereje a folyamatok élére állni, amit persze részben saját magának is köszönhet.
Vonjuk le hát Bendegúzzal a következtetést a döglött ló tövében: Botka nem szép ember, de gavallér...
:O)))
Ha nyernek, hát rendben van, bizonyára én tévedtem.
De ha vesztenek, nem úszhatják meg egy sajnálkozó gesztussal, de magyarázkodással sem.
Bizony, el kell számolni azzal, mit csináltak a választás előtti négy (nyolc...) évben - attól tartok, a lista rövid lesz, az eredmény pedig kiábrándító.
Bármely mérkőzésen ugyanis az eredmény a nyertes tehetségéből és a vesztes tehetetlenségéből és tehetségtelenségéből születik meg, és ezen nem változtathat semmiféle magyarázkodás - hosszú távon még a szerencse szerepe sem meghatározó.
Hogy a magyar politikában immáron nyolc éve a rideg számítás és a politikai impotencia harcából ki került ki győztesen, az egyáltalán nem volt kérdéses, de hogy ez így alakult, az egyáltalán nem volt törvényszerű, még akkor sem, ha bekalkuláljuk Orbán gengszterizmusát.
Lehetett 2010 óta az első vesztett választást a politika inga-természetére hivatkozva, vagy a karaktergyilkosságok hatására fogva magyarázni, de 2014 után megszűnt minden magyarázkodás legitimációja, illene talán a tükörbe nézni.
És ha veszítünk megint, hát le kell vonni végre a konzekvenciákat.
Azt mondják az okosok, hogy a választási kampányok az eredmények kihirdetésének estéjén kezdődnek, csak a magyar ellenzék úgy gondolja, hogy ez visszafelé értendő.
Pedig nem - a 2022-es kampány 2018-ban indul, mert ha nem, hát lehet is borítékolni a következő bukást.
Az ellenzék pártjai - ki halkabban, ki hangosabban - követelik a hatalmon lévők elszámoltatását, pedig őket is el kellene számoltatni, hiszen ők is felelnek azért, hogy képtelenek voltak megakadályozni Orbán elpofátlanodását.
Nem lehet állandóan arra hivatkozni, hogy a diktatórtikus körülmények, meg a média helyzete, hiszen nyivánvaló, hogy üvölteni kellett volna, amikor nekikezdtek a fékek és ellensúlyok felszámolásának, amikor a törvényhozásban bevezették a törvényalkotást - egyéni képviselői indítványra, hogy a médiumok elrablásáról ne is beszéljünk.
Le kell persze vonni a tanulságokat a gazasági és értelmiségi holdudvar tevékenységével kapcsolatban is, de a felelősség mégiscsak a pártok vezetőit terheli.
Alibizgetéssel továbbra sem fogunk semmire menni, márpedig itt ellenzéki oldalon - a Jobbik kivételével - végig ezt ment és megy.
A Szocialista Párt szervezeti téren a legerősebbek közé tartozott, itt nem kellett ökör-köröket szervezni a politikai munka hátországának megteremtése érdekében, mint a Fidesznek, a szervezet adott volt
Mindössze magára kellett hagyni és felhagyni a politikai munkával ahhoz, hogy mára teljesen szétzilálódjanak, és maradványaik beálljanak a politikai karrieristák szogálatába.
A DK rengeteg lelkes aktivistával rendelkezett, de a szervezetek élén sok esetben alkalmatlan emberek álltak, akik képtelenek voltak megoldani a belső konfliktusokat, másutt ez nem volt jellemző - igaz, szervezet se volt.
A sok sufnipárt sem arról volt híres, hogy hatékony szervezetekkel rendelkezett volna, inkább az volt a jellemző rájuk, hogy osztódással szaporodtak, Orbán vágyainak megfelelően.
Amelyik mégis kicsivel hatékonyabb a többinél, azt nagy valószínűséggel a Fidesz gründolta, az ellenzék megosztásának céljából, és a feladatát teljesíti is.
Egy vesztes választás után én azért megkérdezném: hány településen vannak jelen az ellenzéki pártok, hol van konkrét rálátásuk a helyi ügyekre, hol tudnak érdemi hatást gyakorolni a választókra?
Milyen szervezetek vannak, mert például a saját választókörzetemben sem 2010-ben, sem 2014-ben egyetlen - mellesleg a jobboldaliak által felgyújtott - molinón kívül a DK -nak nyoma sem volt, de a szocialisták is illegalitába vonultak, pedig ez a falu hagyományosan szocialista szavazó volt.
Közben a Fideszesek itt ugráltak az ajtók előtt és kérdezgették a lakókat, hogy milyen a pártszimpátiájuk, erősítve bennük a bátorságot a hatalom ellen szavazásra.
Megkérdezném arról is a pártvezetőket, hogy hol vannak a pártok ifjúsági szervezetei, hol vannak azok a fórumok, ahol a velünk rokonszenvezők rendszeresen meg tudhatnák vitatni a világ folyását?
Megérdeklődném, hogy milyen feladatokhoz kérték a pártok nőszervezeteinek segítségét, hol vannak a nyugdíjas-szervezeteink, a hozzánk kapcsolódó vöröskereszt-jellegű szervezetek, egyáltalán, hány párttag volt a ciklus elején és mennyi van a végén, hány új tag van és hova lett a többi?
Aztán azt is, hogy milyen feladatokat adtak a tagoknak, az aktivistáknak, és mennyivel növekedett négy év alatt a központi apparátus, ebből mennyi a fizetett forradalmár?
És válastás után azt is megkérdezném, hogy területenként hány szavazatot szereztünk, és hogy megköszöntük-e már azoknak a vezetőknek a munkáját, ahol csökkent a szavazatok száma?
Meg, hogy mit találtak ki az áldatlan média-helyzet ellensúlyozására, és hogy milyen módon köszönik meg ingyenes és lelkes segítőik munkáját?
Millió kérdés merülhet fel, és minden jogunk meg is van feltenni ezeket a kérdéseket, hiszen - ha vesztünk -, akkor elherdálták vágyainkat, álmainkat, nyolc évet az életünkből és ki tudja mennyit gyermekeink életéből.
Ha veszítünk ez a politikai garnitúta megy a levesbe, hiszen egy esetleges vereség után szóba se szabad állni olyan pártokkal, amelyek nem vonják le a személyi konzekvenciákat, és e tekintetben lényegtelen, hogy önkéntesről vagy fizetett forradalmárról van szó, önként is lehet kártékonynak lenni...
Ha nyerünk, az egy más szituáció, de akkor is oda kell figyelni arra, amire ezidáig a csodavárás miatt nem volt időnk.
Politikai győzelem nincs szervezet nélkül, ehhez természetesen másfajta szervezetet kell kiépítenie egy klasszikus, ideologiai pártnak meg mást egy választási tömegpártnak, de szervezetre mindegyiknek szüksége van,
Monjuk, én már akkor is elégedett lennék, ha a mai pártok eldöntenék identitásukat, mely jelenleg Terry Blackre emlékeztet, annak tehetsége nélkül.
Kemény napok jönnek, pártjaink meg erősen emlékeztetnek ahhoz a komához, aki kiesett a felhőkarcoló százhuszadik emeletéről és a kérdésre, hogy hogy érzi magát, a harmincadik emelet táján azt válaszolja: még jól.
Most harcolni kell, de úgy tűnik, a demokrata politikusok megint bele akarnak halni saját politikájuk szépségébe.
Lehet, sikerülni fog...
:O))))
