2014. március 20., csütörtök

FÉLELEM

Az én nemzedékem, melyet némi beképzelt pofátlansággal Nagy Generációnak is szoktunk nevezni, roppant szerencsés volt, nem kellett háborút viselnie, elszenvednie sem katonaként, sem polgárként.
Pincébe is csak egyszer kellett húzódnunk, 1956-ban, de az is inkább csak elővigyázatossági intézkedés volt.
Gyerekek voltunk, még élveztük is a helyzetet, lestük a felnőttek furcsa viselkedését, a rádió körül ülő férfiak izgatott beszélgetését, a házi kenyérsütést, aztán a búcsúzó ismerősöket, akiket utána már soha nem láttunk, legfeljebb hír jött róluk Kanadából vagy Németországból.
De nem féltünk, és nm értettük a felnőttek félelmét sem. 


Talán csak akkor legyintett meg bennünket a félelem szele, mikor a szovjet harckocsik körülvették a háztömböt, ahol laktunk, és a harckocsi-lövegeket az ablakokra irányozták, időnként a tornyot is forgatva, a motorokat túráztatva – aztán elmentek és mindenki megkönnyebbült.


Aztán felnőttünk anélkül, hogy félni kellett volna, legfeljebb némelyik tanárunktól féltünk, aki igen gyakran osztotta a karót, de mástól nemigen.
Felnőttünk, munkába álltunk, a dolgokról véleményünk volt, melyet aztán természetünk függvényében elmondtunk vagy elhallgattunk, de nem féltünk, mert nem volt mitől.
Az ország olyan volt, mint egy nagy Hyde Park Corner, mindenki mondta a magáét, az izgágábbja bekalkulálta a kieső jutalmakat, az elmaradó kitüntetéseket, de nem félt.


Az élet egyre jobb és jobb, egyre szabadabb lett, igaz, hogy voltak tabuk, de - őszintén szólva - a népnek nemigen hiányzott az, hogy gusztustalanul zsidózhasson, cigányozhasson, hogy mások ablaka alatt vonulászva artikulálatlanul óbégasson, olyan hangzavart keltve, mint a legelőről hazafelé tartó libacsapat.
Így aztán nem félt a zsidó sem, a cigány sem, a sváb sem – sőt még Julcsa néni sem félt, mert egyszerűbb volt a boltban megvenni a tojást, mint ellopni a tyúkját, vagy leszüretelni más termését.


Nem volt tere az olyan idiótáknak, akik a liberálisokat szidták, igaz, hogy aki liberális volt, az nem is igen tudta magáról, hogy liberális, aki bement a Pártbizottságra és verte az asztalt, hogy némely főnökök ne higgyék, hogy mindent meg lehet tenni a melóssal, az se tudta magáról, hogy szociáldemokrata, csak felháborodott az igazságtalanságon.
Amikor jött a rendszerváltás, akkor azt hitte mindenki, hogy a folyamat folytatódik, mert onnantól kezdve majd a tabukat is ki lehet mondani, a főnökség lecsüngő alkatrészeit méginkább marokra lehet kapni és megcsavargatni, csak egy párnát kell venni, hogy amikor a kolbászból font kerítésre támaszkodunk, akkor a gyulai fel ne törje a könyökünket.


És még mindig nem kellett félni, mondta is mindenki gátlástalanul a magáét, előkerült a dadogós, akiből nem lehetett rádióbemondó, mert üldözték a komcsik, az ellenálló, aki egyszer jelentőségteljes hangsúllyal ráköszönt a folyosón a párttitkárra, hogy hogy vagyunk, hogy vagyunk Sószóró elvtárs?
Azt hitte mindenki, hogy akkor most megint egyre jobb és jobb lesz, a tanácselnök elment polgármesternek, a pártbizottság titkára gazdasági igazgatónak, és rövid vacillálás után még mindig nem félt senki.


Aztán kirúgtak néhány százezer embert, akik ahhoz voltak hozzászokva, hogy az utcán végigmentek és minden gyár, bánya, hivatal kapuján ott hirdették a táblák, hogy milyen beosztásba várnak munkaerőt.
Végigmentek az utcán először és nem találták a kiírást, hogy milyen állások üresek, végigmentek másodszor az utcán és már a gyárak tábláit sem találták.
Akkor már csak az ostobábbja gondolta azt, hogy szép az élet, ihaj, majd elleszek én a munkanélküli segélyen, hiszen Németországban is el van rajta a Klaus meg a Jürgen, akkor ellesz a Jóska is – és még mindig nem félt senki.


Aztán lejárt a munkanélküli segély ideje, az utcákon megjelentek a szélsőséges hordák, a politikában mindenféle bosszúvágyó idióták.
Elkezdődött az olajszőkítés a privatizáció, halott egyenruhásokat találtak rendőrségi irodákban, halott embereket elhagyott kutakban, Julcsa néni libaólját – először életében – le kellett lakatolni, a füstölőkből kilopták a kolbászt, a munkanélküliek az utcákon ténferegtek, vagy a rendelőintézetekben üldögéltek, hátha valaki leszázalékolja őket, és szépen lassan elkezdtek félni.


De még csak egymástól, meg a jövőtől féltek, mert azt hitték, hogy azért még maradt biztos pont az életben - az állam, mely majd megvédi őket, ha nagy a baj.
Aztán kiderült, hogy már az államtól sincs biztonságban senki, mert már az állam is azoknak a kezében van, akiktől félni kell, hogy a libaólak fosztogatói jóságos apácák azokhoz a nagyüzemi rablókhoz képest, akik azt állam hatalmát bitorolva büntetlenül tehetnek meg mindent, beleértve politikai ellenfeleik megfélemlítését, bebörtönzését is.
És azok ellehetetlenítését, akik elképesztő és gátlástalan disznóságaikra fényt akarnak deríteni, mint például az oknyomozó újságíró munkáját, akire rendőrt küldtek Felcsúton.


Az utóbbi négy évben eldurvult a helyzet, merthogy most derült ki igazán, hogy ebben az országban szabadság van, itt szabad éhen dögleni, nem csak a szó átvitt értelmében, hanem a valóságban is.
Hogy itt olyasmi is megtörténhet, amire az elmúlt félszáz évben példa nem akadt, hogy gyerekek éheznek, télen dideregnek a fűtetlen szobákban, nyugdíjas öregek fagynak meg a lakásaikban és munkanélküli, társadalomból kiesett páriák az utcákon.
Hogy meghalt a jogállam, elvágta a torkát az országot kifosztó rablóbanda.
Mindenki annyit ér, amennyije van, mondta a kormányzati potentát szorgalmas harácsolása közepette, miközben a kormányfő is úgy lop, rabol, mint a gép.
És Magyarország megtanult félni.


Sunyít, lapít és kussol a magyar, nem osztja meg gondolatait sem a munkatársaival, sem a barátaival, hanem visszahúzódott a család csigaházába, ott veri dühös tehetetlenségében az asszonyt, gyereket, akik immáron tőle is félhetnek, és ettől neki kicsit jobb.
A Gárdista is örvendezik annak, ha látja a cigány porontyának szemében a rettegést, hiszen lám, ő nem egy munkanélküli, haszontalan társadalmi hulladék, nem egy senkiházi lumpen, hanem a Rend oszlopa, mégis valaki, még ha retteg is attól, hogy mi lesz, ha egy csendes nyári estén valaki a veséjébe vágja a kést.


A félelem rettenetes érzés, nyúlós, ragadós, undorító és ragályos, a félelem egyenes út a halálba.
De lehet tenni ellene, és a bátrak tesznek is.
Jóllehet a veszély, melytől félni kell, őket is fenyegeti, de legyőzve a félelmeit kiállnak az elveikért, egy élhető, nyugodt, biztonságot adó országért.
Persze nem mindenki Sárkányölő Szent György lovag, de nem is kell annak lenni.
Csak icipici időre kell legyőzni a félelmet, csak két tollvonásnyi időre, igen, ott a szavazófülkében.


Mert ez az első, amitől meg kell szabadítanunk az országot - a félelemtől, amely elveszi az emberi tartást, az önérzetet, az önbecsülést és alamizsnáért tülekedő csürhévé zülleszti a társadalmat.
Hát legyetek bátrak, csak arra a kis időre, melyet egyedül töltötök a szavazófülkében.

:O)))

30 megjegyzés:

Névtelen írta...

Látod látod PuPu ennek a béna népnek
még csak megjegyzése sincs.
,

asta írta...

PuPu-nak
Nagyon hallgat mindenki... hát kezdem. A végével egyetértek. Milyen érdekes, hogyan jutunk közös nevezőre. Erről kéne beszélgetni.:)

Félelem? Én bizony megtanultam félni már gyerekkoromban is. És volt mitől. Pontosan attól, amitől most is. Más a forma, más idők, de a félelem nyúlós valósága újra itt van. Ugyanolyan megalázó, ugyanolyan hazug.. valójában... én legalábbis úgy gondoltam .... csak az érti meg igazán, aki már korábban megtapasztalta. A rendszerváltás nekem azért volt megváltás, mert ettől a félelemtől szabadultam meg. Te nem féltél, mondod. Nem volt okod. Sokaknak meg volt. Mindaddig, míg ezt el nem ismered, nem fogod megérteni a korábbi rendszer lényegét.
Tudom, hogy voltak annak a rendszernek pozitív oldalai, ezt ma már én is elismerem, de a lényege mégis ugyanaz: nem a tehetség, hanem az igazodás számított elsősorban. Megtanult mindenki hazudni, vagy legalábbis elhallgatni, csöndebn lenni...
Ma ez még rosszabb, mert akkor ezt idegen nyomás számlájára írhattuk és abban a kellemes illúzióban élhettünk, hogy ezek nem mi vagyunk. Ez csak kényszer.
A legrettenetesebb azzal szembe nézni, hogy ez nem igaz. Sajnos, olyan a többség, amilyennek most látszik. Ettől az ember még sokkal rosszabbul érzi magát, mint korábban.. mert a félelem érzéshez egy hatalmas csalódottság is társul.

És itt, ebben a közös csalódásban találunk egymásra mégis...mi... akik az ellenkező oldalakról jöttünk.
Legyünk bátrak? Legyünk! Minél többen.

Ferenc Kristof írta...

Valóban, a szavazófülkében már nem kell félni, de előtte egy rakás fidesz szempár fog pásztázni, és már tudhatod i, hogy a te szavazatod rontott lesz!

PuPu írta...

Kedves asta, ezt a csatát mi már megvívtuk, akkor sem értettünk egyet.
Hogy ki, mikor mitől fél, az rengeteg dologtól függ, én mondjuk az én generációmról beszéltem, mert azt tudom, hogy a szülők, nagyszülők élete és félelmei máshonnan eredtek, mint a mi élettapasztalataink.
Nekik volt háború, zsidóüldözés, kitelepítés, lakosságcsere, téeszesítés, ötvenhatos zűrzavar, nekünk a béke jutott jódarabig.
Kádár békéje azt hiszem, hogy a korban adható béke maximuma volt.
Én 1970-ben végeztem, és valahogy eszem ágában sem volt félni, de persze aki megégeti az ujját, az a gyufásdoboztól is fél.
Ezzel együtt állítom, hogy a hétköznapi életben a mi generációnkból senkinek nem volt mitől félnie, éltünk dolgoztunk, szórakoztunk, neveltük a gyerekeinket.
Persze lehet, hogy én csak ritka szerencsés vagyok...
:O)))

Névtelen írta...

Nagyon jó írás, csak éppen az utolsó soraival vitatkoznék. A választás bojkottálásán kívül nincs esély a kormány leváltására. Nem hiszem el hogy ezt pont Pupu ne tudná felfogni.

asta írta...

Vívtunk, vívtunk... de nem vívtuk meg:)!!

Hogy nem értünk egyet ebben? Nem baj? Miért is kéne... miről vitatkoznánk akkor?:)

Én nem a szüleink félelméről beszéltem... a saját külön bejáratúról. Volt szerencsém a saját bőrömön megtapasztalni. Az a béke egy nagy tömeg félelemének a békéje volt, csak nem hiszed el. Szürke béke volt, a lehetőségek megvonásának békéje. Rengeteg kárt okozott a lelkekben. Gyurcsány is beszélt róla...Kádár népe. Nem nagyon értették.. én nagyonis értettem. Érdekes, hogy a mai viszonyok között már te is érted a károkozást.

Hogy lehet az, hogy a mai történésekben mégis teljesen egyetértünk? Lenne ötletem a megfejtésre...:) És most, legalább most próbáld végiggondolni az analógiát! Sikerülni fog!:O) Neked biztosan.

Öreg harcos írta...

Kedves Pupu és kedves Névtelen!!!!Van megjegyzés, csak dolog is van, így nincs idő rögtön reagálni..Ma leírtál egy évszámot, így "belőttem"- amit eddig is sejtettem, hogy többé-kevésbé tényleg egy generáció vagyunk..Hogy "Nagy"-e , azt a fene tudja.Majd az utánunk jövők kielemzik.Talán ezért van, hogy szinte mindig arról írsz, ami engem is foglalkoztat, a véleményünk is szinte mindig megegyezik..Kivételesen, ma délelőtt néztem az Egyenes beszédet. Néztem az "igazmondó juhászt" és azon töprengtem, hogy fél-e.Tudom, hogy a nyilvánosság ilyenkor a legnagyobb biztosíték. Én úgy emlékszem, hogy soha nem féltem..A hatalomtól nem féltem, természetesen.Megvívtuk a magunk kisebb-nagyobb csatáit. A véleményemet mindig megmondtam,de mit kockáztattam? Jól mondod, maximum azt, hogy nem kapok jutalmat november hetedikén.Az, hogy nem lesz munkám, eszembe se jutott, mert ez nem volt valós opció.Hogy a főnököm bosszút áll? Fel sem merült. Hogy a családom esetleg rosszul jár? Ugyan...!Ma??? Elképesztő történeteket hallok.Igen, sokan félnek. Talán azok is, akik a hatalom közelében vannak.Mert féltik előjogaikat, megszerzett trafikjukat, földjüket, a gyereknek kibulizott alibi állásukat-sajnos a sor folytatható.És fél az, akinek ugyan van munkája, de a főnök "vérnarancsos" és nem nézi jó szemmeml, ha az asztalodon az "ÉS" van.Hogy elmenjél tüntetni, lakossági fórumra???Főbenjárú bűn. Szép, új világ!Ezt akartuk??? Úgy őszintén???

ön és közveszélyes írta...

"Tulajdonképpen nagyon kellemes gyávának lenni. Annyi terhelő helyzetet ki lehet bírni a gyávasággal! Még sincs jó sora a gyáva embernek. Az önféltés nehéz bilincs."
Popper Péter

Moon River írta...

Hogyan is tanulhatták, tanulhattuk volna meg 15-20 év alatt azt a demokráciát, amire a franciáknak 200 évük volt? Polgári társadalom? A magyar feudális hangulat tán 1848 táján kezdte először érezni, hogy van, ami a félelemnél is fontosabb. A kollektív tudat nem felejt, az benne van a lelkekben, egy nép lelkületében. Senki nem fog kevésbé félni attól, hogy erre kérjük. A bizalom kiépítése nem érdeke a regnáló hatalomnak, nem is teszi, tudatosan nem. A mostani a félelem kormánya, mert aki túlságosan hatalomfüggő, az mindig fél. Hát mink itt alant meg győzködjük egymást....jó is ilyen ragacsban csúcsot javítani... háton.

nemóvatos írta...

Meglehetősen pontos történelmi áttekintést olvashattunk, sajnos szomorú utolsó időszakkal megrajzolva.
Ami igazán elszomorít: meglesz a megfelelő mennyiségű "tollvonás" ami azt támasztja majd alá, hogy sokan értenek egyet PuPu véleményével, még ha nem is mindenki ismeri (sajnos) az írásait. De volt-e (még lehet-e)valaki aki a sok félelem elutasító "X"-et egy hatásos helyre terelné? Miért van az, hogy magukat baloldalinak mondók vakmerő magabiztossággal gyűjtögetik a szavazatokat és erodálják a kormányváltás esélyét?
A magukat legnagyobbnak vallók miért nem tudják (akarják) megnyerni az előbbieket? Miért mindenki ennyire kompromisszum képtelen?

Névtelen írta...

"Felnőttünk, munkába álltunk, a dolgokról véleményünk volt, melyet aztán természetünk függvényében elmondtunk vagy elhallgattunk, de nem féltünk, mert nem volt mitől." - Így.
...

"Mert ez az első, amitől meg kell szabadítanunk az országot - a félelemtől, amely elveszi az emberi tartást, az önérzetet, az önbecsülést és alamizsnáért tülekedő csürhévé zülleszti a társadalmat." - ÍGY-ÍGY !

nonest írta...

Remek írás, nekem a vége nem világos...Persze, értem én, meg kell szabadulni Orbántól, mert előtte sem volt jó, de legalább félni nem kellett. Illetve:dehogynem. Az egzisztenciális félelem nem Orbánnal érkezett és nem fog vele elillanni. Eltelt 24 év a gengszterváltás óta, de csak rosszabb és rosszabb lett!
Kádár elvtárs, gyere vissza!:-)
Nekem senki ne jöjjön azzal, hogy "szabadok vagyunk", mert körbekacagom!

kekec írta...

11.07-es névtelen: A 2010-es választást nem az a 200 ezer ember nyerte meg 2/3-al Orbánnak, akiket behülyített pluszban 2006-hoz képest.
Hanem az az 1 millió, aki "bojkottált", otthon maradt és a távollétével tüntetett. Aki távol marad az MOST IS Orbánt segíti.
Et tény - és a tények makacs dolgok!

asta írta...

canvas sherescÖreg Harcos

Mondom, volt ezek szerint akkor egy olyan világ és nem kevés ember, akinek volt félni valója. És az nem volt alaptalan. Én tisztelem azokat az embereket, akik képesek voltak kitartani az elveik mellett később is, akik a helyzetüknél fogva hitték azt, amit mi nem tudtunk hinni, mert más volt a tapasztalatunk. Ma sokkal jobban állnánk anélkül az 50 év nélkül, mert elveszett sok generáció számára az önálló gondolkodású, öngondoskodó,autonóm polgár mintája... a paternalista állam ezt kiölte, és lám ma, 24 év után sem tudott még kialakulni.( Kádár népe) Ezért van ennyi birka,a demokrata gondolkodás igénye nélküli, atyuska után vágyó tömeg... és egy Orbán nekik.
Nekünk is voltak elveink és mi is kitartottunk. Hogy most mégis egy platformon állunk, annak tán az az oka, hogy soha nem tartoztunk a talpnyalók táborába... és ez nem kevés. Rengeteg érték ment veszendőbe azokban az időkben, és megy most is, mert ez ugyanaz, az előző minden pozitívuma nélkül.

hello írta...

Kedves PuPu és Asta!

Minden időszakra igaz, hogy egyidőben az ország különböző polgárai igen különböző szituációkat, de még közel azonosakat is akár nagyon másképpen élhetnek meg, ezért ezen szerintem felesleges vitatkoznotok, mert világos, hogy ki-ki a saját megélt tapasztalataiból indul ki.

Mint a mai blogból is nyilvánvaló, sokféle félelem létezhet: az egyén közvetlen, létében való fenyegetettségétől az egzisztenciális félelmeken át az ember hazájának békéjét, nyugalmát fenyegető jelenségek kiváltotta félelemig. Egyik sem lebecsülendő, mert bármelyik az életminőségünk alapvető befolyásolója.

Egyetértek azzal, hogy van, akikor MUSZÁJ bátornak lenni.
2014. ápr. 6. ilyen alkalom lesz.
Természetes, hogy meg kell cselekednünk, amire hajt a lelkiismeretünk, a józan eszünk és a hazánk szeretete. Hogy elmegyünk szavazni, és megfontoltan, figyelve húzzuk be az 1-1 X-et a megfelelő helyre. Nagyon bízom benne magam is, hogy ennek a jelentőségét napról napra egyre többen felfogják.

Ugyanakkor sajnos a helyzet olyan, hogy nem alaptalan a félelem a választás bármerre eldőlő eredményének következményeitől. :-((
Ezt legyőzni, arra egyelőre nem tudom a receptet.
PuPu, erre mit tanácsolsz?

hello írta...

11:07-es Névtelen!

Nem akkora kunszt átlátni, hogy ennél a kezdetben Debreczeni József által felvetett, majd leginkább Bartus által hangoztatott "megoldásnál" kontraproduktívabbat nemigen lehet kitalálni: a jelen rezsim immár "csont nélküli" triumfálását eredményezné.
Meséld már el, hogy - rajtuk kívül - ez kinek lenne jó, és mitől???

Névtelen írta...

Nem a szavazóknak kell bojkottálni!!!!! Az ellenzéknek nem szabadna belemenni a játékba!!! Különbség!

morzsi írta...

Mi, magyarok, soha nem vagyunk egyedül, mert mi vagyunk, - meg a majré.
Arról vannak elképzeléseim, hogy a Rákosi rendszerben kinek mitől voltak félelmei. Hogy kiderül, hogy apánk, nagybátyánk a Waffen SS-ben volt és nem sorozták, hanem éppenséggel önként és dalolva lépett oda be, - vagy hogy valaki a családban nyilas volt, de nem lépett be időben az MDP-be, vagy, hogy kiderül, hogy a hálószoba falán lévő "négyökrös szekér" című festmény, a házunkban élt és elhurcolt zsidó család lakásából származott.
De, hogy a Kádár éra alatt miért félt valaki, azt már nehezebben értem. Hogy elveszítheti az állását egy rossz helyen elmondott Kádár, vagy Komócsi vicc kapcsán?
Rosszabb esetben megintették, jobb esetben kirúgták. Jobb esetben, mert akkor a barátok rokonok két perc alatt találtak neki más, - az esetek többségében - jobb állást.

Hogy ma miért félnek az emberek, egy sokkal bonyolultabb kérdés.
Szerintem joggal félhet az, aki állami beosztását kihasználva 10 és 20%-os kenőpénzeket fogadott el, aki értelmetlen tanulmányok/elemzések tucatjait íratta csak, hogy abból ő is hatalmas pénzeket szerezzen magának, hogy aki 150 millió forintot utaltat a Székelyföldi magyar Futball akadémiának, amikor ezt a pénzt a CT vizsgálatokra fordítva szinte meg lehetne szüntetni a hónapokig tartó sorban állást, - nekik van félni/félteni valójuk!

De Neked, nekem és Őneki, nincs félnivalónk!

Ahogy Ferenc Kristóf (mért nem József?) írja, a szavazás előtt egy rakás fideszes szempár fogja figyelni, hogy vajon Te merre szavazol. Nü! Mondja az angol. Figyeljenek. És féljenek...hogy elveszítik előjogaikat, szervilis
poziciójukat.
Tisztelettel: - morzsi -

civilhuszár írta...

Tegnap hallottam idősebb asszonyok beszélgetését a buszmegállóban a félelem egy sajátos jelenségéről, mégpedig az elnéptelenedésről.
fogynak a fiatalok, lassan arrafelé minden tizedik ház eladó. Ha netán sikerül is albérletbe kiadni, több az olyan eset, hogy hatóságilag kell kirakni a lakót, mert nem fizeti a lakbért amellett a felhasznált víz-gáz-villany számláját nem rendezi.
Hogy rosszabbul élünk mint négy éve, az most csúcsosodott ki Orbán négy éve alatt. Az egyre több kiszolgáltatott idős ember meg nem csak simán félve éli életét, hanem időnként rettegve is.

hello írta...

"Nem a szavazóknak kell bojkottálni!!!!! Az ellenzéknek nem szabadna belemenni a játékba!!! Különbség!"

Ezt meg hogy érted?
Milyen ellenzék bojkottáljon, ha a szavazók ne?
Faramuci válasz.
Nem kicsit...

pleinair írta...

Kedves Asta,
" Az a béke egy nagy tömeg félelemének a békéje volt, csak nem hiszed el. Szürke béke volt, a lehetőségek megvonásának békéje. Rengeteg kárt okozott a lelkekben."

Igen, Rákosi uralma alatt volt félelem, volt személyi kultusz, AVH, fekete Volga, voltak besúgók, vérfagyasztó hajnali csöngetések, Főutca, Márianosztra stb. De már 1965-70-től Kádár számlájára nem írható a félelemnek legkisebb mértéke se.
Szürkeség volt az elfojtott, innovációs lehetőségtől megfosztott vállalkozások terén. Nem volt számukra kiugrási lehetőség, a maszek maga volt a patás ördög, a társadalom rossz szelleme. Ugyanakkor voltak nagy, több százezer, több millió munkást foglalkoztató állami vállalatok.
Az oktatásban viszont nagy fordulatot jelentett, hogy a tradicionálisan értelmiségi családok gyerekei helyett elsősorban a munkás és paraszt származású fiatalok kaptak lehetőséget továbbtanulásra. Ebből az elsőgenerációs értelmiségből nem a szürkék emelkedtek ki a "fényes szelek" idején, hanem Sós Imrék, Horváth Terik, és sajnos kitermelődött néhány selejt is. Ezek hálából most az ország kifosztásával kamatoztatják a hetvenes-nyolcvanas években ingyen szerzett tudásukat.
És igen, származási alapon voltak ennek az időszaknak kárvallottjai is. Az un. "egyéb" és értelmiségi származásúak számára csak nagy nehézségek árán nyíltak meg a felsőoktatás kapui.
De a magam részéről ezt is megértem. Az igazságosság jegyében nem volt haszontalan ez a szellemi vérfrissítés. Az enervált értelmiség kifinomultabb volt talán, de sok esetben hiányzott belőle az erő, mert évszázadok óta tálcán kapta a lehetőségeket.

Névtelen írta...

ne félj pupukám, sose félj.

az emeszpé politikája miatt matematikai esélye sincs a baloldalnak a győzelemre.

igy nincs min izgulni.

ps: tudod az emeszpé politikájával az a baj, hogy akár egy bizonyos Gy.F. is a magáénak vallhatná... de huss.tudom itt a te blogodon ez már valóságos káromlásszámba megy... :p ... node azért mégiscsak bosszantó lehet, ha a gazdaállat ennyire tré állapotban van, nem?

asta írta...

Na úgy látszik itt egyedül maradtam.. gondolod Morzsika, hogy csak nyilas, WaffenSS meg egyéb ilyen társaságnak kellett félni? Gondolod? Rosszul gondolod... de nem vitatkozom tovább, nyilvánvaló, hogy te nemigen ismerted belülről azt a réteget, amelyről beszélek. Mert én tudom, hogy tisztességes, gerinces embereknek kellett félni pontosan azért, mert nem voltak hajlandók a meggyőződésük ellenében cselekedni... ezt te úgysem fogod megérteni. ( a feltételezés pedig erősen sértő a felmenőimet illetően) Nekem rossz volt, gyűlöltem, legalább annyira, ahogy a mostani önkényt is gyűlölöm. Függetlenül a színétől. És pont. Erről többen nem beszélek. Végülis mindegy....bár talán nem is annyira. Mert ha ennyire nem képes valaki átérezni vagy megérteni a másik fájdalmát, legalább részben, ha úgy gondolja, hogy egy egész becsületes réteget áldozatul lehet dobni bizonyos vérfrissités, vagy akármilyen címen, abból demokrata sem lesz soha. És béke sem lesz... és nem miattam, hanem azok miatt, akik képesék még ma is így gondolkodni erről. Ez a másik fele annak, amit most művelnek egyesek...

PuPu írta...

A félelem, a szorongás nem az a műfaj, amit pontosan meg lehetne magyarázni.
Lehet a félelemnek valós indoka, lehet képzelt lehetőségektől való rettegés, de ez szinte mindegy is annak, aki fél.
Arról nem is szólva, hogy még a legirreálisabb félelemnek is valahol a lélek mélységeiben - és a történelemben - van valóságalapja.
Félhet a kitelepített vagy állásából eltávolított polgár gyermeke éppúgy, mint az Auschwitzban megölt anya gyermeke, a pufajkások által naponta megvert emlékműromboló családja, de rettegett a rendszerváltáskor az a falusi párttitkár is, aki hallotta, hogy egyik-másik pártfunkcionáriussal hogy bántak el ötvenhatban,
Azt hihettük volna, hogy ebben a világban már nem lesz ok és indok a félelemre, és tessék: ismét itt vicsorog a képünkbe,itt röhög a rettegésünkön és tönkreteszi az országot.
Merthogy azon kívül, hogy kellemetlen, még gyűlöletet, a gyűlölet pedig erőszakot szül.
Ennek kellene elejét venni talán.
:O)))

PuPu írta...

Biztató névtelennek:
Tudod, én nem vagyok egy félős fajta, meg aztán rengeteg történetet lehet olvasni olyan diktátorokról meg diktátorocskákról, akiket padlóra ejtett a történelem - dulván...
Megaztán ez egy olyan blog, ahol még akár magát Gyurcsány Ferencet is lehet savazni, már persze illemtudó keretek között, és azt a kockázatot vállalva, hogy visszaszólnak neked,
Az pedig, hogy Gy.F. vállalhatná az MSZP politikáját, nem egy túl nagy baj, nagyobb baj lenne, ha a Fidesz politikáját vállalhatná.
Egy tisztességes társadalomban egyébként is egység van az alapvető dolgokban, a viták árnyalatokon és hangsúlyokon folynak, de ezen elmélkedni ráérünk majd a választás után...
:O)))

asta írta...

Nem csalódtam benned PuPu!:) Pontosan így gondolom. Ha tőlem megkérdezi ma valaki, milyen párton vagyok, azt szoktam mondani: békepárti vagyok. És oda fogok szavazni, ahol ezt a békét remélem megtalálni.Nem akarok gyűlölködni, mert a gyűlölet öl.
És hogy csak néhány mondat erejéig visszatérjek Morzsi írására, ami nagyon megdöbbentett, mert olyan jelenségre világított rá, amiről nem szokás beszélni, pedig kellene. Konkréten: nehogy bárki is azt gondolja, ha bármilyen gyűlölet él benne a történelem során, a múltban az elődök által elszenvedett borzalmak miatt, az különb azoknál, akik ma verik a mellüket és talpig zászlóba öltözve üvöltöznek. Legyen világos: ez ugyanaz... Amit én elmondtam az a történelem, és úgy is kezelem. Tanulok belőle és igyekszem az én életemben, a saját akaratomból nem elkövetni ugyanazokat a hibákat, amelyek oda vezettek.
Ennyit tehetünk és ezt meg is kell tennünk. Mindenkinek.
Ezért kell elmenni szavazni mindenkinek, hogy ezt megtehessük és ezért állunk most azonos platformon. A vitáinkat pedig nyugodtan elhalaszthatjuk későbbre... de akkor viszont nem ártana megejteni:)

Éva Varga írta...

Az úgy nevezett szabadságról:
éltem a Kádár-rendszerben is, fiatal felnőttként értem meg a rendszerváltást.
Utazás? Gimnazista koromtól fogva minden évben utaztunk külföldre is, világot látni, amolyan hátizsákos turistaként. Most hiába van világútlevelünk, nincs miből utazni - és ez az újfajta röghözkötöttség sokkal rosszabb, mint az, ami 1990 előtt létezett - amennyiben létezett.
A félelem ott van, emberek körülnéznek, mielőtt mondanak valami bizalmasat, vagy egy nagyobb közösségben, ahol a jelenlegi hatalom seggnyalói viszik a prímet, inkább hallgatnak, mert a teleüléshez köt a felvett hitelre vett lakás - eladni bizonyos helyeken szinte lehetetlenség -, a munkáltató, aki utánad nyúl bárhova és a nagyhangúak, hőzöngők, akik most már egyre nyíltabban helyeznek kilátásba kényszerítéseket arra az esetre, ha nem nekik tetsző módon alakulnának a dolgok.

Ez nem demokrácia, ez nem köztársaság. Ezt a két dolgot kell legelőször visszaszerezni, de ehhez elengedhetetlen lenne a szolidaritás eszméjének folyamatos és magas szintű gyakorlása. ami most nulla szinten áll - meg kell csak nézni, hogy mit vált ki, ha a fideszpribékek egy-egy társadalmi csoportra, rétegre ráuszulnak.
Sajnos: semmit.
Amíg ez nem változik, addig itt másfajta változás sem lesz.

Anikó írta...

megint fején találtad a szöget, minden így van, ahogy írod, egyet felejtettél ki, hogy a többi mellett az egzisztenciaféltésbe belebetegszenek az emberek, súlyos, halálos kórokba, a tehetetlenségtől, a kilátástalanságtól, és ez senkit nem érdekel, lassan már a gyógyítókat sem.

Névtelen írta...

Azért az nagyon érdekes ha megnézitek a statisztikákat, híreket akkor egyértelműen látható hogy a fidesz kormányzások idején megnőnek az erőszakos bűncselekmények számai....patkány pintérről meg csak annyit az ország de lehet kelet eu legnagyobb maffiózója

rézevőfiamór írta...

Kedves Asta, én magam is "egyéb" kategóriás voltam, de azon túl, hogy az egyetemi felvételin 20 pontot kellett abszolválnom (az "F"-nek elég volt 17) semmiféle hátrányt nem tapasztaltam. A baráti körömben viszont voltak, akikről időnként sütött a félelem. Kivétel nélkül az értelmiség azon rétegéből jöttek (a szüleik is!) ahol a teljesítményt nem vagy alig lehetett mérni, tehát a megszokott, kényelmes egzisztencia a főnökség jóindulatától függött. Nekem szerencsére olyan szakmám volt, (agrármérnök, termelésirányító) ahol egyetlen dolgot vártak el - már a szakmai teljesítményen túl - hogy NE TÚL HANGOSAN jártassam a pofám!