2014. március 21., péntek

JÉGCSÁKÁNY

Már az is jellemző, hogy senki nem hisz a természetes halál lehetőségében, mindenki a hatalomra gyanakszik, miután Welsz Tamást egy rendőrségi gépkocsiban érte a halál.
Ha infarktusa vagy agyvérzése volt szegénynek, akkor meghalhatott volna előbb vagy később is fél órával, ez igazán csak a sors lutrija, de az Úr úgy rendelkezett, hogy haljon meg a rendőrautóban, teret nyitva ezzel mindenféle szépencizellált összeesküvés-elméleteknek.

Tovább rontott a helyzeten az a minapi eset, mikor meghalt egy Komáromi András nevű üzletember, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosa.
Ő volt a jogtulajdonosa cége legfontosabb termékének, az EMIR-nek.
Ez az a szoftver, amelyik Magyarország EU-csatlakozása óta kezeli a brüsszeli pénzek pályáztatását és elosztását.
Soha nem akarta eladni - sőt, de aztán tettek neki egy olyan ajánlatot, melyet nem lehetett visszautasítani.
Hogy aztán Lázár János mondta-e neki, hogy vagy az aláírása kerül a szerződésre, vagy az agyveleje, ezt nem lehet pontosan tudni, de az tény, hogy a jogokat eladta, majd másnap váratlanul elhunyt.


Mondhatjuk, az események szerencsétlen egybeesése, nyilváníthatjuk az előadott teóriákat hülyeségnek, tehetünk bármit – lényegtelen, ami itt lényeges, hogy mit hisz a választó erről az ügyről a választás előtt bő két héttel.
A választó meg olyan fajta, aki természetesen mindig az elképzelhető legrosszabb verziónak ad hitelt.


A kormányzat számára a legrosszabb verzió ebben az esetben pedig az, hogy Welsz Tamás új dokumentumokat akart átadni a nyomozati szerveknek, csak ezúttal nem az MSZP, hanem a Fidesz politikusairól, ezért érte ez a sajnálatos egészségügyi esemény a rendőrautóban.
Hogy miért kellett a vállalkozót rendőrségi autóval vinni – taxiztatták vagy előállították? – isten se tudja, mert az ügyészség hallgat, mint a csuka. 

A halálesetet állítólag az V. kerületi rendőrkapitányság vizsgálja – miért éppen az? – holott ha rendőri intézkedés közben érte a halál, akkor ez az ügyészség feladata lenne…- szóval a hatóságok maguk is hozzájárulnak ahhoz, hogy a zűrzavar fokozódjon.

Hogy a rendőrautóban, vagy menet közben bárhol mi is történt, az megint az éji homályba vész.
Mindenesetre annakidején az öregkatonák úgy tanították az újoncokat, hogy kiabáld, hogy állj vagy lövök, lődd le fiam a támadódat, aztán lőj egyet a levegőbe is,- majd az ügyész kiválogatja, hogy melyik volt a figyelmeztető lövés…
Szerintem ez volt az a pont, mikor a Fidesz agytrösztje igennagyon megbánta, amit tett, leginkább mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett, mert az ügy hihetetlenül kellemetlen lehet számukra.


Ha ez egy olyan szituációban történik, mikor az ellenzék egy felkészült és egységes propaganda-csapattal rendelkezik, akkor most annyi a Fidesznek, de még így is, hogy tutira számíthatnak arra, hogy a kormányváltók majd magukra húzzák a balhét, még így is veszélyes a dolog, hiszen a nép – minden reményük dacára nem tökhülye mind egy szálig.
Ilyenkor előjönnek azért a régi szép emlékek, Földi László dicsőséges szerepéről a megfigyelési ügyben, a lelőtt zsoké ügyében a bűnjelként szereplő pisztolyt összefogdosó, és ezzel bűnjelként alkalmatlanná tevő Pintérről, az olajmaffiózókról, magas beosztású rendőrtisztek által aktatáskában hurcolt olajpénzekről, bizonyos Wartburgok csomagtartójáról, az irodájában megöngyilkolt, a szervezett bűnözés ellen harcoló rendőrtisztről.
A kútbadobott Nógrádi maffiózóról, Vancsik Zoltán képviselő rejtélyes haláláról, Orbán haverja, a bűnöző Sepsi által gyűlölt kiskunhalasi rendőrkapitány eltávolításáról, akit mellesleg a televízió-székház ostroma idején Budapesti rendőrfőkapitányként szolgáló Gergényi Péter tett lapátra, hogy most bíróság előtt áll, az ne tévesszen meg senkit.


Ahogy ment előre a világ, egyre durvábbak lettek a módszerek, egyre kevésbé féltek a különféle ügyek kitervelői, ma meg már egyáltalán nem félnek.
Érdekes, de ezekben a gyanús és zavaros ügyekben szocialista politikusok érintettsége nemigen mutatható ki, hacsak áldozatként nem.
Mindenesetre azt mindenki tudja, hogy mennyire gátlástalan Orbán és bandája, így hát – miután az ominózus páncélszekrényben találtak biankó – kitöltetlen - útleveleket is – senkinek nem kell meglepődnie, ha egyszercsak felbukkan egy turista nálunk, egy hófehér színesbőrű (a fehér is szín, nemde?), Bissau-Guineai útlevéllel, nagy orral, hóna alatt egy bombával - lárifári.
A volt pénzügyminiszter szerint sincs még vége a botránynak, merthogy Veres Jánost is megvádolták hamis útlevél birtoklásával.
Igaz, nem nála találták, hanem – állítólag - az Interpol által körözött Welsz Tamás házában, egy páncélszekrényben, ami nagyon életszerű, de talán még életszerűbb lenne az ügyészségen elhelyezett páncélszekrényben őrizni a titkot a bűnelkövetőknek, nem kellene annyit sétafikálni, ha az arra illetékes titkosszolgálati munkatárs ki akar tölteni egyet-egyet.


Hát éppen itt tartunk, úgy félúton a pöcegödör alja felé, és ha egyáltalán ki akarunk még mászni belőle valaha is, akkor ezt a maffiát el kell zavarni.
Jobban járunk, ha most tesszük, mert most még nem fog vér folyni, de ha ez így megy tovább, akkor bizony csúnya világ jön, mert a rabló nemigen szereti elereszteni a zsákmányát.


A két halottat Isten nyugosztalja, sajnálom őket, hiszen fiatal emberekről van szó, még élhettek volna – még ha valamelyikük bűnös valamiben, akkor is.
A Simon-ügy meg megy a maga útján.
Simon akkor tenné legjobban talán, ha őszintén elmondaná, mi történt, merthogy itt szó lehetett egy új magyar légitársaságról is, melyből részesedést kínáltak neki, ennek fejében kellett őrizgetnie valaki vagy valakik pénzét, felhasználni befolyását – a szélhámosok roppant meggyőzőek tudnak lenni, és az sem kizárt, hogy még pénzük is van.
És az olyan politikusok, akiknek instabillá vált a helyzetük saját pártjukban, könnyen megszédíthetők a nagy pénz ígéretével.
Mindenesetre a jégcsákány lesújtott, várjuk meg, hogy kit talált el…

:O)))


37 megjegyzés:

promenad írta...

Új szakaszába lépett a hideg polgárháború.....

asta írta...

Ez az eset már szürreális.... Az évszázad krimijét írhatja meg egyszer az, aki a valódi történetekhet hozzá jut... valamikor 150 év múlva.

1ügyű írta...

Én két kérdést tettem fel magamnak az elmúlt pár hónapban, ezen ügyek kapcsán:
1., Tényleg szivárogtat az ügyészség?
2., Az ügyészségnél bizonyítékot is manipulálnak esetleg?

Öreg harcos írta...

Kedves Pupu!
Részemről teljes az apátia..Nemrég nyilatkozta egy politikus, hogy nagyon meglepődne és igazi hungarikum lenne, ha a választásokon sikerülne elzavarni a regnáló hatalmat. Ugyanis TÖRVÉNYES választáson még soha nem győzték le a maffiát.
Sajnos úgy látom igaza van!!! Itt nincs esély, itt minden megtörténhet. Gondolom Simon Gábor (és még sokan mások) nem aludt túl jól az éjszaka.

Névtelen írta...

Akkor is bojkottálni! !! Az egész választást illegitimmé kellene tenni! Arra az EU figyelne. Ha Debreczeni is felvetette akkor csak van benne valami.

PuPu írta...

Kedves bojkottpárti névtelen, - te tudod garantálni, hogy se Szili, se Schmuck, se az LMP ne induljon?
Egy bojkott csak akkor ér valamit, ha mindenki részt vesz benne, mert ha nem, akkor az egész csak arra jó, hpgy még kényelmesebb lehessen a Fidesz!
:O)))

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Engem a fidesz nem tud meglepni. Ezek olyan mértékben züllöttek, amire szavakat nehéz találni.
Az, hogy a romániai magyar állampolgárságot szerzett levélben szavazhat, az egy dolog, - de hogy a külföldön dolgozó magyar állampolgár meg nem, az adja magát, hogy csalás lesz! (Csak le kell gyártatni X levelet és majd az aktivisták megcsinálják és kész.)Simán produkálhatnak 3-500 ezer szavazatot a jelenlegi kormány mellett.
Az általad említett összeesküvés elmélet sem istentől való, mert ha 2006-ban nem félt Egyeske attól, hogy államellenes bűncselekményt hajt végre, miért félne egy sima kis emberölés miatt?

Egy szónak is száz a vége, - ha igaz az, hogy 3 millió embernek "lenyúlták" a magánnyugdíj megtakarítását, akkor a fidesz nem maradhat hatalmon!
Üdvözlettel: - morzsi -

Anikó írta...

Mindenesetre a két sajnálatos eset után és is azt mondom több, mint furcsa, és a rendőrök helyében én is ezt állítanám, mialatt "robogtak" a mentőállomás felé.... a politika olyan mértékben elzsiványosodott, elzüllött, elmaffiásodott, hogy én se nem csodálkoznék, se nem lepődnék meg sajnos, ha igaz lenne, hogy itt elteszik láb alól a kényes, engedelmeskedni nem akaró, útban lévő embereket. Al Capone anno ipari tanuló se volt ezekhez....

D .ELEMÉR írta...

nagy Írás Pu pu
az biztos ahogy ,Virág elvtárs is mondotta Elvtársak a nemzetközi Helyzet egyre Fokozodik!!
őszintén írom ez lesz lehet a magyar Történelem legmocskosabb választása
Mi lesz itt ?
hát nem egy Népünnepély lesz a Biztos!!
Virág elvtárs mondja pelikán
nem haragszik meg virág elvtárs ha azt mondom ez egy Mocskos fasiszta briganti!!!

magyarmagyar írta...

"Welsz Tamás új dokumentumokat akart átadni a nyomozati szerveknek, csak ezúttal nem az MSZP, hanem a Fidesz politikusairól"

Nem értem én ezt az egészet! Ha nekem valami efféle kulcsinformáció kerülne a birtokomba, először is 168629 példányban lemásolnám és biztonságba helyezném különböző helyeken. Nem EGYETLEN "zöld dossziéban" tartogatnám amit bármikor elvehetnek tőlem. Sőt, csak a másolatokat lobogtatnám, az eredetit abszolút fellelhetetlen helyen őrizném. Na ekkor lehetnék biztonságos pozícióban. Tudhatná mindenki, hogy hiába tesznek el az útból, az információ valamilyen forrásból újra és újra előkerül!

Öreg harcos írta...

Kedves Magyarmagyar!!! Egyetértek...Egy értelmesebb általános iskolás így tenne. Már Horváth Andrásnál kiakadtam..Gyűjtögeti az anyagot egy zöld dossziéban, majd megvárja míg jön a "nyomozóhatóság" és elviszi. Ha egyáltalán így történt. Welsz hülyét csinál a fél világból, majd itthon pancser módra várja, amíg kap egy "visszautasíthatatlan" ajánlatot. Egy gyerekmondóka jár az agyamban, ha még emlékeztek?
Én vagyok én, te vagy te. Ki a hülye, én vagy te????

asta írta...

Öreg Harcos

Sekélyes a fantáziád:)
Gondolkodtam és számba vettem a lehetőségeket. Még az sem lehetetlen, hogy meg sem halt, csak eltüntették... tudja valaki? Nem. Kórházba vitték? Nem. ( Pedig a János kórház pont olyan messze van, mint a mentő központ)
Aztán: nézegettem a Sólyom légitársaságos kapcsolatait. Ki is támogatta ezt?
Megszólalt az a kis féreg Zuschlag ( akit eddig tényleg sajnáltam, de megérdemelte a 6 évet előre is), szóval hosszú interjúban Gyurcsányt gyanúsítgatja...
Folytassam? Észveszejtő.

Pedig csak két kérdést kell feltenni:
1. Kinek az autójában halt meg? Erre tudjuk a választ

2. Mitől halt meg? ( mert hogy megállt a szíve az nem válasz, mindnyájan előbb utóbb abban halunk
meg, hogy megáll a szívünk-ugye? )
Ha valami csoda folytán az derülne ki, hogy nem természetes halállal halt meg, akkor több kérdés már nincs. Akkor a helyzet világos.

Névtelen írta...

...és akkor, ha más nincs, színre fog lépni Rozsa Flores Eduardo!

hello írta...

Kicsit olvasgattam:

http://444.hu/2014/03/21/welsz-tamas-megmergezte-magat/

Ezt állítja a Hír24 a Simon-ügy gyanús körülmények között meghalt koronatanújáról, aki intézhette a volt MSZP elnök-helyettes kibukott anyagi ügyeit, és ő szerezhette az afrikai útleveleket is, amivel számlákat nyitottak.

Az biztos, hogy Welszt a rendőr vitték be a Budai Mentőállomásra,ahol már nem tudták újraéleszteni. Eddig arról szóltak a hírek, hogy a rendőrautóban lett rosszul, a Hír 24 szerint már a lakásában összeesett, miután beszedett valamit.

A kiérkező rendőröknek állítólag azt mondta:

„Uraim, bevettem valamit. Nem tudnak ellene semmit tenni”

Amikor a rendőrautóba tették, akkor már nem volt tudatánál.

Ez a verzió amúgy több pontot ellentmond az eddigi híreknek. Volt ugye az, hogy bizonyítékot akart átadni a rendőröknek, a Hír24 szerint viszont házkutatást tartottak nála.

>>>>>>>>>

http://444.hu/2014/03/20/a-nap-paranoias-gondolata/

az Index többek között ezt írja róla:

Úgy tudjuk, Welsz Tamás a Simon-ügy kirobbanása óta nagyon rossz idegállapotban volt. Magánéleti problémái is voltak, barátnője szakított vele, nemrég elköltözött tőle, illetve anyagilag is ellehetetlenült. Egy ismerőse az Indexnek elmondta, hogy az utóbbi napokban Welsz már öngyilkosságot fontolgatott.

Lehet, hogy tök véletlen. Csak eszembe jutott, mennyire tipikus, hogy ha valaki politikailag is érzékeny bűncselekménybe keveredik, és esetleg a titkosszolgálatok is rászállnak, akkor a csajuk kirúgja őket, és ettől meg akarnak halni.

>>>>>>>>>>>

http://www.hir24.hu/belfold/2014/03/21/titkosszolgalatok-csalas-legitarsasag-ki-volt-welsz-tamas/

>>>>>>>>>>

Tegnap - persze poénként - egy kommentben meg ezt olvastam:

"tüdőgyulladásba szoktak - hideg volt a kés."
********

Na, szóval fakultatív, ki minek hisz.
Egy biztos, szerintem: nem mostanában fog kiderülni az igazság. Ha egyáltalán, valaha...

asta írta...

A sírból..:) Az is előfordulhatna... miért is ne? Mert Gyurcsány is ott rejtőzött a rendőr autóban... behajtogatta magát az ülés alá, aztán orvul megszúrta a kiírtandó elemet egy mérgezett tűvel, ami nem mutatható ki a boncolásnál,mert felszívódik.... Hogy közben a három rendőr mit csinál, az nem ismert, de már vizsgálják..majd kitalálja valaki két nap múlva...talán.
Már csak azt kell kideríteni, hogy a nagy zűrzavarban hova tűnt Gyurcsány az autóból... ezt nyomozza nagy erőkkel a rendőrség, már az össze kivezető utakat lezárták és mindenkit igazoltatnak, aki szemüveges, meg olyan colos... és erről már ma este hírt kapunk a HírTV-ből és a Magyar nemzetből a zsákmányolt bianco kitöltött útlevelek fénymásolatával és a hozzá tartozó összes titkos bankszámla kivonatával.:)))
Bízzunk a nemzeti rend őreiben! De óvatosságból azért menjünk el x-elni!!!

asta írta...

Hello

Egy okkal több, hogy jó helyre x-eljünk. Megtudhatjuk a krimi végét! Engem a fene esz a kíváncsiságtól:)

Erzsébet írta...

...Frei T: 2015...

asta írta...

Hellonak - folytatás

Án is olvasgattam és találtam egy barát nyilatkozatát, amelyben cáfolja, hogy depressziós lett volna, kizárta az öngyilkosság lehetőségét. Jókedvűnek írta le, aki viszont már egy előre megbeszélt időpontban a nyilvánosság előtt akarta kiteríteni a lapokat.... Ha ez igaz... ha igaz?
Az azért mindenképpen gyanús, hogy a halál okát mindez ideig nem közölték, pedig ennyi idő alatt már bőven el lehetett végezni a boncolást. Ez a történet leggyanúsabb pontja.

asta írta...

Kíváncsivá tettél... már annyit hallottam erről a könyvről. Ír valamit, ami ehhez kapcsolható?

Névtelen írta...

Sok érdekességet ír.....

hello írta...

Astának:

Mindenképpen jó helyre kell ikszelnünk!

Ma elég sok dolgom volt a városban, és lépten-nyomon 2 féle óriásplakát virított szembe.
Az egyik:
Ha valakinek egy 1/10 molekulányi kételye is lenne, hogy a Zuschlag-könyv-ügyében honnét fúj a szél, láthatja, ott egy MSZP feliratú piros szatyor(?) a könyvreklámmal együtt! Na, vajon ki pénzeli ezt a plakátot???

A másik, amitől egyből dalra fakadtam:
"Kék a szeme, arca csupa derű..."
Kész röhej, korábban már agyoncikizték a kékre változtatott szemeszínét, hát nem megint ezt a képet vették elő?
:-))
Mégis mit gondolnak?
Ettől szimpatikusabb lesz?
Vagy elírigyelte Feritől még a szeme színét is? :-))

hello írta...

Nnnna, az újabb verzió, by MTI:

Nem találtak külsérelmi nyomot Welsz Tamáson

Nem találtak külsérelmi nyomot a tegnap meghalt Welsz Tamáson az igazságügyi orvos szakértők jelenlétében elvégzett boncolása során.

A férfi együttműködött a rendőrökkel, és nem alkalmaztak semmilyen kényszerítő eszközt, így bilincset sem vele szemben - hangzott el az ORFK, esti budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője elmondta: az elhunyt maga jelentkezett a rendőrségnél annak érdekében, hogy önként átadjon birtokában lévő dolgokat. Erről azonban a rendőrség nem ad részletesebb tájékoztatást - fűzte hozzá. A szóvivő hangsúlyozta: a rendőri eljárás során a férfi végig együttműködő magatartást tanúsított, az eljárásban részt vevő rendőrök pedig nem észlelték, hogy a később elhunyt férfi bármilyen idegen anyagot, élelmiszert, gyógyszert vett volna magához.

A szóvivő hangsúlyozta: azokkal az ismeretlen eredetű, Welsz Tamásnak tulajdonított, egészségi állapotára, esetleges szándékaira vonatkozó, az interneten megjelent mondatokkal kapcsolatban a rendőrség leszögezi, azok az eljárás egésze alatt nem hangoztak el. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy "végleges szakértői véleményt valamennyi vizsgálat elvégzése után adnak a rendkívüli haláleset körülményeit vizsgáló hatóságnak".




Névtelen írta...

A békési Kuzma őrnagy is akkor öngyilkolta meg magát, amikor már jól felderítette az olajos gengsztereket. Ha Pintér is agylágyulásban fog szenvedni, majd ő is beszél dolgokról, mint az öreg Kádár, akinek azért nyomta a lelkét egy pár gyilkossági ügy.

civilhuszár írta...

Nem tudom miért névtelennek jegyzett be a rendszer.

A békési Kuzma őrnagy is akkor öngyilkolta meg magát, amikor már jól felderítette az olajos gengsztereket. Ha Pintér is agylágyulásban fog szenvedni, majd ő is beszél dolgokról, mint az öreg Kádár, akinek azért nyomta a lelkét egy pár gyilkossági ügy.

Neked5 írta...

Hozzászólás, origo.hu :
"Csak a hülye – vagy aki valamilyen érdekből nem akarja érteni és látni – nem látja és nem érti, hogy ilyen halál nincs véletlen, és emiatt nem lett volna öngyilkos a barátunk, mert neki ez egy rutin simli volt. Panamában körözték, legalább 10 éve nagypályás nemzetközi elitgengszter.. ó hát persze, őt aztán kurvára meghatja hogy beviszik kihallgatni… és “bevesz valamit” pont indulás előtt, mert nem tudta hogy mennie kell, mert nem lett volna ezer alkalma öngyilkos lenni, már ha akart volna, de hát nem akart nyilvánvalóan; majd teátrálisan a hattyú halálát mit ad isten éppen pont véletlenül a rendőrautó hátsó ülésén táncolta el… aha… aki ezt benyeli, arra mint már írtam egyetlen egy szó van: agyhalott…
Az EMIR szoftver ügy március elején. Ott is politikai kapcsolat, az orbánkormány valamilyen ismeretlen erőszakkal, nyilván zsarolással, megkaparintja az EU-s támogatásokat monopol-mód adminisztráló szoftver rendszert, a tulajdonos másnap egészen véletlenül pont meghal.. szegény jóltáplált jómódú 30-40 körüli ereje teljében levő, fitt vállalkozó, belehalt bánatában igaz..?
Nézzünk szembe a nyilvánvalóval, egy maffiakormány diktatúrájában élünk, ahol már így, a nyilvánosság előtt takarítják el, akár a Rákosi -korszakban, a nem kívánatos, a kormány és érdekkörei útjában levő, kellemetlen figurákat…
Vissza Welsz-re. Aki azt képzelgi hogy az mszp – valóban nem sokkal különb politikus bűnözőktől hemzsegő bűnszövetkezete (jelzem a véleményem róluk is, mielőtt bárki újra le szoclibezne engem idióta módon) – ma akkor májer maffia még mindig, hogy képesek végrehajtani egy ilyen gyilkosságot, az nevetséges. Az orbándiktatúra mindent kontrollál, lehetetlen ilyen akciókat végrehajtani ma. Ha nem a fideszmaffia volt, akkor utána máris az öngyilkosság jöhet szóba, és csak valahol sokkal később, a lista végén esetleg hogy szoclibek tették el lábalól.
Hiszen mit is tudott Welsz, mint is akart tálalni? Simonról már sok mindent nem kellett, hiszen ennél jobban már hova bukjon be? Bent ül a böriben könyörgöm. Gyurcsányék, Lendvaiék ellen ha lenne bizonyítéka, már régesrég jó pénzért eladta volna ab bizonyítékát, ez nem az a titoktartó pali, egy nemzetközi top bűnözőről beszélünk. Ez a pali kérem dolgozott ide is, oda is, ahonnan jött a lé, szart ő arra hogy fidesz vagy maszop; mi sem bizonyítja ezt jobban minthogy a vérfideszes Sólyom mutyiban is főszereplő volt… Van olyan naiv kislány, aki elhiszi hogy odaengedték volna e projekt közelébe, ha nincsenek meg az erős fideszes mutyivilágban a stabil kötelékei? Szóval nézzünk szembe a nyilvánvalóval: FIDESZ ELLEN AKART BORÍTANI DOLGOKAT… és jó öreg Don Pintér papa időben megelőzte a zűrt…"

hello írta...

Ebben a történetben az a gyönyörű, hogy még az 1 oldalon álló média sincs azonos állásponton:

Welsz halott - ki örülhet?
Ma | 06:53

Csak annyi biztos, hogy minden bizonytalan a csütörtökön furcsa körülmények között elhunyt Welsz Tamás halálával kapcsolatban. Egymásnak ellentmondó hírek és vadabbnál vadabb teóriák kaptak szárnyra eddig. A nemzetbiztonsági hivatalok működésére rálátó forrásaink pedig olyan kérdéseket feszegetnek, amelyekre talán soha nem kapunk választ.

Egy állítás látszik bizonyosnak (bár vannak már olyan vad teóriák is, amelyek még ezt is kétségbe vonják), hogy csütörtök késő délután elhunyt a 41 éves Welsz Tamás, aki Simon Gábor ügyében való érintettsége okán került - ismét - a figyelem középpontjába. Innentől azonban semmi sem bizonyos. A különböző lapok egymásnak erősen ellentmondó részletekkel igyekeznek bővíteni beszámolóikat. Ezek szerint: HírTV - Welsz Tamást bilincsben tették az érte érkező rendőrautóba, mert gyanúsítottként akarták kihallgatni - lényegében előállították. Magyar Nemzet - Welsz maga hívta ki a rendőröket, mert egy érdi és egy budai helyszínről bizonyítékokat akart nekik átadni, és miközben ezekért mentek, lett rosszul. Erre erősít rá a Népszabadság is: ők úgy tudják éppen Érdről tartottak Budapestre, amikor a hátsó ülésen, bilincs nélkül utazó Welsz rosszul lett. Hír24: a rendőrök házkutatást akartak tartani Welsz irodájában.

Welsz egészségi állapota: Index - világ életében rosszul viselte a stresszt, magánéleti válságba került, mivel barátnője szakított vele, anyagilag ellehetetlenült a nyomozás miatt, már az öngyilkosságot fontolgatta. Origo - remek fizikai kondícióban volt, folyamatosan sportolt, konditerembe járt, két héttel halála előtt vásárolt abban a budai házban újabb lakást, amelyben cégei két ingatlant is bérelnek irodának. (Tegyük hozzá: Welsz Tamás karrierje, ahogy az az elmúlt években a hírekből kirajzolódott, soha nem került messze a bűnelkövetéstől - így nehezen hihető, hogy éppen most mondták fel az idegei a szolgálatot.)

A konkrét halálesettel kapcsolatban is sok változat kering közszájon. Ami bizonyos: az V. kerületi Rendőrkapitányság vizsgálja az esetet - ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a vagy egy belvárosi járőrpár szállt ki Welsz lakására, vagy a rosszullét/szívleállás helyileg az V. kerületben történt. A rendőrautó egyébként a budai, Alkotás úti mentőállomásra vitte az akkor már klinikai halál állapotában lévő Welsz Tamást, akit az orvosok nem tudtak újraéleszteni.

A hatóságok hallgatnak.

Welsz Tamásnak nem csupán halála körülményei furcsák, de az elmúlt években magyarországi élete is rengeteg kérdést vetett fel. Panamából menekülve költözött haza barátnőjével, Horthy Andreával, mivel az ottani hatóságok okirat-hamisítással vádolták meg. A panamaiak szerint több, magyar érdekeltségbe tartozó offshore céget lopott meg százmillió forintos nagyságrendben. Miután elmenekültek az országból, Panama az Interpol segítségével nemzetközi körözést adott ki ellene, a magyar hatóságok azonban lényegében nem nyúltak a Budapesten igen nagy lábon élő Welszhez.

folyt. köv.

hello írta...

Akkor került igazán a figyelem középpontjába, amikor egyik cége vette át a hamvába holt Sólyom Airways légitársaságot és kijelentette: Afrikában élő üzletemberek megbízásából jár el, akik milliárdokat akarnak fektetni az ügybe. Persze semmi nem lett az egészből, azonban Welsz addig is és ezt követen is, mint Bissau-Guineába delegált magyar konzul (az ottani állampolgársága, minként az uruguayi is, megvolt) járta Budapestet. Noha ez is átverés volt, annyira jól sikerült, hogy még a Külügyminisztérium is megkereste egy-két éve Welszt: élénkítse a magyar - bissau-guineai kapcsolatokat. Úgy tudni azonban: az állami korrupciójáról híres afrikai országból leginkább csak hivatalos okiratokat (rendszámot, forgalmi engedélyt, jogosítványt, útlevelet) hozott kitöltetlenül Welsz, és bárkinek adott belőle, aki meg tudta fizetni. A biankó okmányokat kitöltésük után visszaküldte Afrikába, ahol nyilvántartásba vették azokat, így hivatalos papírokká váltak. Lapinformációk szerint ötszáz ember vásárolhatott ilyen módon afrikai személyazonosságot magának Welsztől.

Szintén több forrásból megerősített sajtóhír: Welsz közeli baráti és üzleti kapcsolatokat ápolt egy egykori titkosszolgával, valamint többször kijelentette: nem tart attól, hogy kétes bizniszei miatt megütheti a bokáját, mivel remek viszonyban van a magyar titkosszolgálatokkal. Az mindenesetre legalábbis érdekes, hogy míg Simon Gábor azonnal előzetes letartóztatásba került, miután Welsznél megtalálták a számára kiállított, hamis afrikai útlevelet, számos hamis cégpapírt, amellyel a Bécsben elhelyezett milliókat akarták legalizálni, tízmilliós nagyságrendben készpénzt, valamint több tucat, részben kitöltetlen bissau-guineai úti okmányt, Welszet meg sem gyanúsították semmivel. Néhány napja ugyan kiszivárgott, hogy az ügyészség Simon ügyében egyről háromra emelte a gyanúsítottak számát, azt azonban nem közölték, hogy a két újabb eljárás alá vont személy Welsz és barátnője-e. A korábban ismertetett, halála körüli ellentmondások sem adnak magyarázatot arra, hogy elő akarták-e állítani, vagy sem.

Welsz látszólagos érinthetetlensége tovább táplálta a gyanút, hogy együttműködik akár a rendőrséggel, akár az ügyészséggel, akár a titkosszolgálatokkal - a hivatalos szervek azonban konkrét kérdésre sem nyilatkoznak arról: kötöttek-e vádalkut vele.

Az ügy körüli homály egyre élesebben veti fel a kérdést: kizárható-e Welsz Tamás halálával kapcsolatban az idegenkezűség - vagyis a gyilkosság lehetősége. Az pontosan érzékelhető, hogy a közvélemény elsöprő többsége aligha hisz a véletlenekben, vagyis a spontán rosszullét teóriájában.

Azt információk hiányában nehéz megmondani, kik könnyebbülhettek meg a halálhír hallatán. Minden jel arra utal, hogy Welsz mindenben készségesen állt a nyomozók rendelkezésére, így nagy kérdés, hogy bármilyen - esetleg az afrikai iratokat vásárló ötszáz ember személyazonosságáról szóló - információt visszatartott-e még. Miként az sem világos: mióta került Welsz a hatóság látókörébe, mióta segíti a nyomozati munkát.

Simon Gábor ügyében a hírek szerint tavaly novemberben kezdtek vizsgálódni a hatóságok - ami komoly jogi problémákat vet fel, hisz ebben az időszakban Simont még országgyűlési képviselőként védte a mentelmi joga. Ha a bűnüldöző szervek arra gyanakodtak, hogy bármilyen illegális tevékenységet folytat egy képviselő, az ellene folyó nyomozás megkezdéséhez kérniük kell a mentelmi jog felfüggesztését. Simon esetében semmi ilyesmi nem történt.

hello írta...

a cikk 3., befejező része:

Azonban a hírek szerint tavaly november és idén február között gyártott Welsz olyan afrikai útleveleket, amelyekkel aztán nyolcan is - köztük Simon - bankszámlát nyitottak. Emellett - mint korábban említettük - Welsznél olyan hamisított dokumentumokat foglaltak le, amelyeket Simon számára készíttetett, hogy "lepapírozza" a bécsi bankbetéteket.

Több, a titkosszolgálatok működésére rálátó forrásunk egybehangzóan megerősítette: könnyen elképzelhető, hogy egy fedett titkosszolgálati művelet áll a november óta tartó ügy hátterében. Egymástól függetlenül alapvetően azonos teóriát vázoltak fel, amelynek ismertetése előtt leszögezzük: pusztán a sajtóban megjelent hírekre és évtizedes tapasztalataikra alapozták forrásaink az elméletüket, így ez sem sokkal több, mint az interneten keringő több tucat teória egyike.

Segítőink szerint Welsz - a gyenge és korrupt államhatalom miatt a hírszerzők afrikai paradicsomának tekintett - Bissau-Guineában alapozta meg magyar titkosszolgálati kapcsolatait, az sem elképzelhetetlen, hogy legalizált útlevéllel még segített is olykor a külföldi hírszerzéssel foglalkozó Információs Hivatalnak. A tekintetben nagy a bizonytalansági faktor, hogy Welsz vette-e fel a kapcsolatot - a titkosszolgálat megbízásából - Simonnal, vagy az ismeretség korábbi, és Welsz dobta fel az illegális forrásból származó bevételeit elrejteni szándékozó politikust. Az biztosnak tűnik, hogy a Simon elleni fellépést pontosan időzítették a választási kampány elejére, hogy az rányomja a bélyegét az ellenzéki erők kampányára.

A szakértő szem számára csapdáról árulkodik az időbeli egybeesés a Simon elleni nyomozás megkezdése és az afrikai okmányokkal nyitott bankszámlák között. Forrásaink hozzátették: megállapíthatatlan, hogy a biankó, vagyis ki nem töltött útleveleket Welsz vagy megbízói fel akarták-e használni politikai zsarolásra, esetleg olyanok számára is készítettek ilyet, akik soha nem is kértek Welsztől hamis papírokat. (Ezt az elméletet erősíti, hogy több lap, így az ügyről mindig idő előtt és kiemelkedően pontosan tájékozott Magyar Nemzet hírbe hozott olyan vezető szocialista politikust, aki kétséget kizáróan jelezte: nem ismerte Welszt, soha nem kért tőle semmit.)

Segítőink szerint a következő napokban, hetekben sem fogunk tisztán látni az ügyben - hisz a kormányzati érdekeket kiszolgáló ügyészség fenn fogja tartani a mostani, gyanúsítgatásokra alkalmas légkört. Ez pedig sem a közvéleménynek, sem az ellenzéknek nem kedvez, kizárólag a Fidesz húz ebből politikai hasznot.
Szerző: trencséni|STOP

hello írta...

Ugyancsak a stop-ról:

"Welsz Tamás halála egy gyanús ügy újabb, gyanús fejleménye"

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságainak soron kívüli összehívását kezdeményezi az Együtt-PM a Simon-ügyben, mert, mint írták, Welsz Tamás váratlan halála "egy gyanús ügy újabb, gyanús fejleménye".

Gulyás József, az Együtt-PM szakpolitikusa pénteken közleményben tudatta ezt az MTI-vel.

Szerinte a szolgálatok főigazgatóinak a bizottságokban kell tájékoztatást adniuk többek közt arról, hogy az üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó, aki csütörtökön "tisztázatlan körülmények között" elhunyt, korábban együttműködött-e a szolgálatokkal, vagy állt-e az ellenőrzésük alatt, illetve szerepelt-e a nyilvántartásukban.

"A rendőrségtől választ várunk arra: az Interpol-körözés ellenére miért engedték ki tavaly Welsz Tamást az őrizetből, milyen alapossággal vizsgálták a nemzetközi nyomozóhatóság megkeresésével összefüggő ügyeket Magyarországon? Az ügyészség pedig adjon tájékoztatást arról, hogy kötöttek-e vele vádalkut a Simon-üggyel vagy más büntetőügyekkel összefüggésben" - sorolta kérdéseit a politikus.

Az Együtt-PM ugyancsak a rendőrségtől vár tájékoztatást arról, hogy Welsz Tamás meg volt-e bilincselve a rendőrautóban, történt-e vele szemben bármilyen, kényszerrel járó rendőri intézkedés a bilincselésen kívül, mennyire volt körültekintően előkészített a gyanúsított szállítása.

Névtelen írta...

közben kiderült nagyjából mi történt.

a csaló welsz a simonnál parkoltatta a lopott pénzét miután pereket inditottak ellene (ezért volt a simon útlevele a welsznél. hogy a simon ne tudjon hozzáférni a magnet-os pénzhez)

azután amikor szép sorban robbantak simon bankszámlái, a sok pénz elvesztése súlyos stresszel járt. innen a -leirás alapján- stroke.

nem annyira izgalmas? nincs benne kémtörténet? nincs benne pártpénz? egy rendőr sem öte meg welsz-t?

őszintén sajnálom...

rézevőfiamór írta...

Névtelen,2014. március 22. 9:24:
Ne kapkodd el azt a sajnálkozást! Várd meg, amíg kiderül, hogy ez a Velsz nevű TUDJUKKI tulajdonképpen ősi, lubavicsi tudjukkik szokás szerint háromszor tarkónlőtte magát. Amit bizonyít az is, hogy a nótbukján megtalálták a búcsúlevelét.
No, akkor tessék együttérzeményesen részvételni, őszintén sajnálkozni!

hello írta...

Legutóbbi Névtelennek:

A felsorolt kérdőjeleid közül melyik miatt sajnálkozol?
Merthogy az se mindegy!

Amúgy meg az agyalások sora még korántsem ért véget:

http://www.gyomroi-hirhatar.hu/hirek/hogyan-halt-meg-welsz-tamas

Öreg harcos írta...

Kedves Névtelen!!!
Azért ennyire Te sem lehetsz naív...

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Olvasom itt a megjegyzéseket és majd mindenre választ kapok a Simon ügyben.
Egy dologra nem. Hogy a fészkes fenébe szerzett az egész panamáról tudomást a magyar ügyészség és rendőrség?
Ugye felvetették, hogy a volt felesége, - az kilőve, - aztán a barátnő, - kilőve, - aztán néma csend...
Megmondom. Egyetlen magyarázat van rá. A magyar titkosszolgálat. Csak nekik volt lehetőségük lehallgatni Simont és társait.
Ebben eddig semmi különös nincsen. De Simon a botrány kipattanásakor országgyűlési képviselő volt, - védettséget élvezett, s mindaddig amíg a mentelmi bizottság ki nem adta a mentelmi jogát, semmiféle nyomozati cselekményt (értsd adatgyűjtés, megfigyelés, lehallgatás, stb) vele szemben nem foganatosíthattak volna!

Hasonló a szituáció, mint az első fidesz kormány idején a Székely Zoltán ellen folytatott nyomozásnál.
Most azzal kellene a magyar lakosságnak szembenéznie, hogy egy olyan ügyben foglalkoztatták a magyar titkosszolgákat, amely vészesen hasonlít ahhoz az ügyhöz (Watergate) amelybe egy amerikai elnök belebukott.
Persze ha az emberek ezt megértenék, hogy az AVH-t (hm, mennyire rímel az ÁVH-ra!) a kormány az ellenzék egyik prominense elleni foglalkoztatta törvénytelenül, akkor sem lenne skandalum, mert ezt mi megszoktuk. Na ez a hungarikum. Tisztelettel: - morzsi -

James Bond írta...

Welsz Tamás egy pitiáner bűnöző volt, és sokáig azt hitte, hogy befolyásos kuncsaftjai okán nem érheti baj. Tévedett. Amikor a Simon ügy kapcsán (is) látókörbe került, a Nagy Maffia rögtön ellenőrzést tartott a Fideszen belül: szépen végigkérdezték a narancsos haramiákat, ki mindenki volt közülük Welsz ügyfele. A kisrablók persze rögtön “énekeltek” (tudják ők jól, hogy aki a Cégen belül hazudozik, az rögtön lófejet kap az ágyába). Sok név került a listára, túl sok. talán még a Szent Család és közvetlen környezete is érintett lehet. Gyorsan kellett hát lépni. Megkeresték Welszet, és alkut ajánlottak neki: Welsz kiadja az ügyféllistát, és tanúvédelemben részesítik. Megrendezik a halálát (kap valami olyasféle szert, amit Romeó Juliskája is bevett), az NNI nyomozói hívják a mentőket, akik meg is érkeznek megállapítják a halált, és elviszik a korpuszt. Természetesen nem igazi mentősök, hanem a titkosszolgálat álcázott emberei csinálják mindezt. A megállapodás szerint hősünk felébred, megkapja az “új” személyazonosságát, majd illa berek, nádak erek – eltávozik az országból. Azonban becsúszott egy apró “hiba”: az újjáélesztés elmaradt… Erről azonban a derék Welsz már nem szerezhetett tudomást, ugyanis időközben sajnálatos módon végérvényesen elhalálozott. A Fidesz kezében pedig ott van a kb. 600 nevet tartalmazó lista a “Bissau-Guineai állampolgárokról”. Az első dolguk, hogy a sajátjaikat eltüntetik a listáról. A maradékot pedig használni fogják. Természetesen csupa-csupa baloldalhoz kötődő név kerül majd nyilvánosságra. Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány: mehettek legelni!
.
Utóirat: a fenti történet a képzelet szüleménye. Az egyezés valóságos személyekkel és eseményekkel csupán véletlen lehet…

Névtelen írta...

Emberkék! ŐT a TEK emberei szállították.Buta vicc lenne ha ilyen kaliberü embert sima tanonc őrmesterek kisérték volna utolsó utjára

hello írta...

Ezt - egy hosszabb írás befejező részleteként - olvastam az imént:

"Több évtizedes védői praxisomból tudom, hogy a terhelő bizonyítékok átadásában nem szoktak a tanúk vagy a gyanúsítottak belehalni, különösen akkor nem, ha eleve ők „szeretnének” bizonyítékot átadni a hatóságnak. Azt is a gyakorlatból tudom, hogy a Magyar Nemzet ott olvasható információi törvényes úton nem juthattak a lap birtokába.
Természetesen én senkit nem gyanúsítok semmivel. Mindkét személy természetes halált halt.
Csak rosszkor.

Viszont felmerül a kérdés: Ha Önnek, kedves választópolgár, dolga akad a jelenleg regnáló hatalommal, vajon vesz tartós tejet, belekezd-e egy könyv olvasásába, vagy inkább megnézi még utoljára a gyerekeit, mert lehet, hogy holnap......."