Latorcai János
hosszasan nézett maga elé, a kolompra.
Súlyos volt a dilemma, az ajtóban ott állt Heringes Anita az uniós zászlóval, csak úgy virítottak rajta az arany csillagok, a tetejébe a Magyarországot jelképező csillagot sem vágta ki belőle körömollóval az elvetemült komcsi provokátor, pedig a nőknél a menetfelszerelés mindig tartalmaz körömollót, ott szokták tartani a bajusztrimmelő és a tartalék szatyor között, az örökre elveszett kulcsok mellett.
Valamit tenni kellene, de hát most nem lehet kekeckedni az Unióval, nehéz napok járnak, Hitler is belebukott a kétfrontos harcba.
A Vezér nem venné jónéven, ha diplomáciai bonyodalom támadna emiatt az Unióval, súlyos a helyzet, nem semmiért vesszük fel a költségtérítést!
Aztán megoldotta a problémát, mert eszébe jutott az Éjjelrepülő Birodalmi Sas – majd a takarítónő éjjel kiviszi, oszt csináljon vele, amit akar, majd varr belőle az unokájának úszónadrágot, jó anyag, kínai…
Aztán eltöprengett, mivel indokolja eltitkolhatatlan rosszallását: az Uniós zászló „nem illik a parlament egységes arculatába". Az Origónak nyilatkozó Heringes Anita elmondása szerint azt is hozzátette: „mi lenne, ha minden nemzetiségi szószóló bevinné a saját zászlóját?"
Hát ez bizony teljesen demokratikus lenne, alapjaiban rengetné meg az egységes arculatot, de ha már itt tartunk, maga Heringes Anita (Biztos, hogy nem norvég az a hering?) sem illik a Parlament egységes arculatába, kilóg belőle, mint Jóska csúnyája a gatyából, pálinkafőzés után…

Sajnos, Anitát nem bírja el a takarítónő, meg aztán ezt már meghaladja a KDNP-s puvoárt, erről döntsön az, aki saját képére és hasonlatosságára formálta a Parlamentet, aztán van Házőrség, Rendőrség, TEK meg Fradi „B” közép, a többit majd ők elintézik.
Anita örülhet, ha nem lesz belőle filézett Heringes…
Az Uniós zászló régóta
érzékeny kérdés, hiszen egyetlen király sem szereti, ha vára fokára kitűzik a
Királyok Királya zászlaját, hiszen ebből az következik, hogy nem ő a
legkirályabb király.
Ezért aztán dacol, oszt helyette kilógat az ablakon egy sohasemvolt zászlót, mely szimbolikáját és kivitelét tekintve leginkább Lajcsikát idézi az óvodai nagycsoportból, mikor Olgi néni vízfestékkel zászlót festet a gyerekekkel.
Nem kívánnék belemenni abba, hogy Erdély nemzetiségei között milyen helyet foglalt el a székely etnikum, amúgy rendes határőr-népek voltak, aki székely, az bizonyára büszke identitására, mely leginkább az orosz birodalmon belül élő kozákok pozíciójához hasonlítható talán.

Tartsunk mértéket: a székelyek nem jelképezik Erdélyt, és nem magyarabbak a magyarnál.
Ha valami originálisan székelyt kell felidézni, akkor nem nagyon dúskálhatunk a választási lehetőségekben, ami meg elsőre beugrik, az a Székely Hadosztály, a maga dicstelen szerepével – ők nyitották meg a frontot 1919-ben a románok előtt.
De hát ez is már régen volt, a székely zászlónak még híre-hamva sem volt, azt csak 2004-ben varrták meg a Nemzeti Turkálóban rendelkezésre álló maradék anyagból, úgyhogy történelmi múltjához kétség sem férhet.
Tervezője - Pécsi L. Dániel - heraldikai munkásságát nem taglalnám, aki képet akar róla kapni, az nézze meg Beregsurány címerét a kerékre szerelt unicornissal, melynek szarva lekonyult, nehogy kilógjon a címerpajzsból.
Namármost a tudós művész vexillológiai (zászlótani) törekvései is szépek, meg azok is szépek, akik ezt az egész székelyzászlós marhaságot kitalálták, mi ezen a Rizner Ferivel másodikos korunkban túlestünk, sőt, nekünk még titkosírás-sablonunk is volt, a Siccből merítettük.
Nagyon titkosak is lettünk azonnal, míg csak össze nem vesztünk, mert akkor nem kódoltuk a véleményünket, mint itt teszem most, hanem széttéptük a segédeszközt…
Mindenesetre a
vezérnek és félkegyelmű bandájának úgy jött ez az egész, mint egy falat kenyér,
hiszen ezzel lehet élesztgetni az amúgy semmire sem jó és felettébb káros
magyar nacionalizmust, az Európában már kissé anakronisztikus nemzetállami
törekvéseket, így lehetett megint ellenséget csinálni a románokból, ahelyett,
hogy barátságra, gazdasági és politikai együttműködésre törekednénk velük.
Viszont a történelmi székely zászló nem bontja meg a Parlament egységes arculatát, csak nevetséges, mint a települések polgármesteri hivatalaira kibiggyesztett társai.
Nem lennék meglepve – különösen, ha az első Orbándúlás idején dudvaként szaporodó országzászlókra gondolok -, ha kiderülne, hogy a Nagyméltóságú Asszonynak saját zászlókészítő üzeme van, csak meg ne szúrja pici ujját!
Az Unió nyűg, az egészséges magyar társadalom kialakításának első számú akadálya, a nemzet megrontója, csak az a baj, hogy ő kezeli a lélegeztetőgép csapját.
Ezért aztán nem Orbán és Kövér dobta ki az ablakon az Unió jelképét, hanem megkérték Gaudi-Nagy Tamás és Lenhardt Balázs eszmetársaikat, hogy hajtsák végre helyettük ezt a hőstettet, ami a suttyó szánalmasság felettébb szép példája volt.
Ezt talán csak az múlta felül, mikor levették a Parlamentről az Uniózászlaját, mert ez nem tűnt magánemberek idióta akciójának egy percig sem, ez idióta állami főméltóságok magánakciója volt.
Most éppen itt tartunk, egyre többen követelik vissza az Uniós zászlót a Parlamentre, mert csak a legostobábbak nem tudják, hogy az Unió mi vagyunk – mi is vagyunk.
1848 tizenkét pontját könnybelábadt szemekkel szokták elbőgni a jeles napokon, benne azt is, mely Uniót követel Erdéllyel.
Megkaptuk, mikor Unióra léptünk Európával, csak az a baj, hogy a provinciális szemlélet nem tud mit kezdeni vele, ez sokkal nagyobb valami, mint a saját spejzben lógó saját kalbász, melyből csak kanyarítunk egyet a bicskával, oszt letoljuk a Lófingató* után.
Ezek úgy kezelik az Uniót, mint Jóska bácsi a zsiráfot: ilyen állat nincs is.
Pedig van, - majd megtanítják nekik, csak az a baj, hogy a tandíjat nekünk kell fizetnünk…
:O)))
* Mielőtt még valaki megróna, ez egy kereskedelmi forgalomban levő pálinka neve…

8 megjegyzés:
Abban igaza is van Latorcainak, hogy nem illik egy olyasféle egységes arculatba az Unió zászlaja, mely egységes arculatot ez a korszerűtlen, ostoba, mucsai, illiberális kormány képvisel.
Ez valóban nem kompatibilis Európával.
Ennél primitivebb indoklást , ha nagyon gondolkodott volna sem tudott volna kitalálni.
sajnos ez jellemző erre a bagázsra.
Azt most nem tudom eldönteni, hogy Latorcai, Kövér, Jakab a nagyobb bugris-e de ha én ellenzéki képviselő lennék tegnaptól csak uniós zászlóval a kézben szólalnék fel és azt tanácsolnám a képviselő társaimnak is: TARTSANAK A PADJUKON EGYET. Hátha integetni is jó esetenként.
A suttyókat meg üsse meg a guta nagymarhamagyarságukban!
Aztán mi lesz, ha majd minket vágnak ki az EU-ból ezzel az indokkal? És egy qrva szavunk nem lehet, mert megalapozottan...
cask gratulalni tudok az IRONAK,
teljesen egyetertek VELE
Kedves Pupu bácsi!
Tegnap apukám eljött hozzánk és elhozta a múlt hónapi és ehavi tartásdíjat, összesen 47 ezer forintot. Mondta, ebből meg lehet élni.
Apunak nagyon jó kedve volt, csak úgy ragyogott az arca, tele volt ötlettel. Mondta a nagyinak, hogy van egy projektje, ami mindent felül múl és a Főnökség is rábólintott... - A kettes földalatti Parlamentnél lévő kijáratának egy részét lefalazza és egy úgynevezett retro - vagy metró? - kocsmát hoz létre, aminek az lenne a neve, hogy ALIJEV TESÓ sörözője.
Már mindent kigondolt, hogy lenne meleg étel is, meg menü, ilyen, hogy - húsleves maceszgombóccal, meg sólet, töltött libanyakkal, de erre nagyi kiabálni kezdett, hogy Béluska te állat! ezek zsidó ételek! amire apu csak mosolygott, hogy - mindenki ismeri azt a versikét, hogy:
- azeri-zsidó két jóbarát,
- együtt eszik a pászkát...
A nagyi nem szólt semmit, csak megfogta a leveses tálat és - de akkor már apu kívül volt az ajtón és elköszönt.
Hát ez történt tegnap Pupu bácsi. - öcsike.
Pupu soha nem gondoltam volna, hogy valaha egy frei posztot osztok majd meg, de ez most valóban érdekes:
Frei Tamás hivatalos oldaláról:
Valószínűleg véget ért a magyar szabadságharc!
Megkockáztatnám ezt a kijelentést, vállalva, hogy az idő végül nem engem igazol.
Orbán Viktor sok szempontból rosszul idézett interjúja a német Die Welt-nek kremlinológiai szempontból stratégiai fordulatot jelez.
A Nyugaton most már szinte mindenhol Putyin-csatlósnak minősített magyar kormányfő abban az értelemben tényleg Oroszországot csinált Magyarországból, hogy nálunk is a sorok között kell olvasni. Silabizálgatni, tippelgetni, mint amikor a titkolózó, és állandó cikkcakkokat leíró Kreml politikáját próbálják az Oroszország szakértők (kremlinológusok) értelmezni.
Mi sem tudjuk, hogy pontosan mi a helyzet.
Annyi mondat hangzott már el arról, hogy ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok, hogy a külvilág (meg persze mi is) összezavarodott. Az orbáni Magyarország mostanra kiismerhetetlen, cikk-cakkozó, hol szabadságharcot hirdető, de ugyanakkor a Nyugatnak gazsuláló, EU pénzből gazdasági fejlődést produkáló, de mégis a pénzosztó kézbe harapó furcsa ország lett.
De a jelek szerint ennek most vége.
Vége lehet…
A magam részéről többször alaposan elolvastam az eredeti (nem az MTI által idézett) interjút, és ezt másoknak is ajánlanám. Főleg a kormányfő szándékait teafűből kiolvasni próbáló csinovnyikoknak, akiket még visz a szabadságharcos lendület.
Ők valószínűleg még azt hiszik, hogy a régi lemez szól.
Szeretném hinni, hogy ennek most vége.
Ahogy a volt magyar külügyminiszter, Jeszenszky Géza pár nappal ezelőtt fogalmazott, nem kellene két szék között a pad alá esni. Mert szerinte ismét van két szék!
Értsd, ismét a fejünk fölött dúl a hidegháború, vagy valami hasonló, bekeményedő Oroszországgal (egyik szék) és sorait záró Nyugattal, élén Amerikával (másik szék).
Orbán Viktor interjújából akár azt is ki lehet olvasni, hogy ő ezt megértette.
Az Oroszországot a 80 dolláros olajárfolyammal pár hónap alatt megroppantó gazdasági szankciók erejéből felfogta, hogy egy ici-pici országnak nem lehet két kapura játszania. Eddig lehetett, de most már tilos!
Minket, ha kell, falevélként sodor el Amerika, és az ő érdekeik (micsoda vicc, még mindig az Amerikából kitiltottak személyét, és a konkrét okokat kutatni… miközben ez csak egy üzenet).
Szép óvatosan, hogy ne tűnjön nagynak a fordulat, Orbán Viktor tekerni kezdte a kormánykereket.
Sok jel mutat erre.
A német „wir”, vagyis „mi” annyiszor hangzott el az interjúban, mint még soha. Mi európaiak. Mi demokraták. Mi felelősen gazdálkodó EU vezetők. Köszönjük Németországnak, hogy garantálja a demokráciát, egyet is értünk a külpolitikájával és lényegében mindennel. Mi is szurkolunk Ukrajnának, mert mi egyek vagyunk Európával, megteszünk mindent, hogy talpra álljon, mert Magyarországnak az a fontos, hogy mindig legyen „valami” Oroszország és köztünk.
Orbán Viktor komolyabb arcvesztés nélkül ennél visszavonhatatlanabbul nem mehetett volna szembe azzal, amit eddig mondott. Hogy hisznek-e még neki, az persze más kérdés.
Figyelni fogják, amit tesz, az biztos!
Aligha véletlen, hogy az interjú után (bár ez nagyon nem fog tetszeni az oroszoknak) a magyar kormány be is jelentette, hogy decembertől ismét szállítunk gázt Ukrajnának…ma pedig épp az Oroszországot elkerülő, Azerbajdzsánból Európába tartó gázvezeték útját egyengettük...
Update:
a kormánykerék-tekerésről... Szijjártó Péter külügyminiszter reggeli interjúja a Magyar Nemzetben: "Azzal vádolni minket, hogy nem illeszkedünk az európai jogrendszerbe, s ne lennénk Európa-pártiak, orbitális hazugság. Magyarország transzatlanti és európai elkötelezettségét a tények alapján nem lehet kétségbe vonni, percepciókkal, fantazmagóriákkal pedig nem lehet mit kezdeni."
Eddig...
Na, most akkor....??????
Nagyon azért nem reménykedem ettől az embertől.
De az is lehet, hogy nem illik az EU-s zászló a vöröskövér bajuszához- latorcai ezt is mondhatta volna.
Más: Kedves Pupu, most már harmadszorra megtanultam, ha a te írásodat olvasom, ne egyek közben. Az egész hardver elképesztően néz ki, most éppen a húslevestől....
Az írás remek.
Megjegyzés küldése