Mindenesetre a mai rádióinterjúban a terápia hatása érezhető volt, nem úgy, mint a grazi terápiáé, ami igazán nagy kár, mert a pöttöm diktátor emberkedésének árát mi – te, meg én fogjuk megfizetni.
Volt idő, amikor ez az ember messziről még úgy tűnt, mintha amúgy épeszű lenne, még ha szerepel is nekünk, de ma már megrendült a hitem ebben, hiszen hülye ember az, aki párzási időszakban a hímelefánt farkát húzogatja, mint a harangkötelet – igen, persze, hogy azt a farkát.
Olyanokat mondott a vezető világhatalomra, melyhez hasonlókat nemhogy diplomáciai körökben, nemhogy úri társaságban, de még a felcsúti kocsmában is kockázatos lenne hangoztatni, mert a fene tudja, mi lenne a következménye.
Vannak ilyen krakéler emberek a való világban is, de azok általában már nem a saját lábukon jönnek ki a kocsmából, hanem gurulós hordágyon, és annyi cső lóg ki belőlük, hogy fel lehetne építeni belőlük a Déli Áramlatot.
Azt mondta a Mi Napsugarunk, hogy „az amerikai beutazási tilalmi ügy egyre inkább elveszíti komolyságát, "egyre zavarosabb az egész dolog".
Meg azt, hogy a kormányának átadott dokumentumon se aláírás, se fejléc, se pecsét, "ez egy fecni", "ömlesztett összegyűjtése azoknak a vádaknak, amelyeket az elmúlt négy évben az ellenzéki pártoktól már hallhattunk" - jellemezte Orbán Viktor a dokumentumot, hozzátéve: ha nem angolul lenne, azt hinné, egy ellenzéki párt írta.
A miniszterelnök ezért úgy tekint e dokumentumra, "mint ha vissza akarna valaki rángatni bennünket a választások előtti politikai helyzetbe".
Meg olyat, hogy "mi az Egyesült Államoknak szövetségesei és barátai vagyunk, én nem merem vádolni az Egyesült Államokat azzal, hogy nyers gazdasági érdekek miatt rágalmazási hadjáratot folytat egy ország ártatlan állampolgáraival szemben".
Ennek a komának - mint szabványos tüneteket produkáló rendes szociopatának – nincs veszélyérzete.
Viszont megtudtuk, hogy a választások óta megváltozott a politikai helyzet, a felhatalmazása megerősödött és őt már nem lehet visszarángatni a választások előtti politikai helyzetbe, mert menet közben megizmosodott.
Aki vele próbál ujjat húzni, azt úgy széttépi, mint azeri paraszt a gombos harmonikát.
Ezt egy mellékmondat erejéig hadd köszönjem meg a magukat a választásoktól finnyásan megtartóztató polgártársainknak, akiknek javaslom, hogy a helyi állatkert hiénakifutójának amúgy is rozoga kerítését is bontsák el, hadd játsszon az édibédi büdös állat a gyerekeikkel, meg hadd fogócskázzon velük!
Hát, nem tudom, hogy az amerikaiak lenyelik-e ezt a folyamatos pofátlankodást, mert ugyan Fénylő Csillagunk azt tanácsolta szövetségeseinek, hogy ne azt figyeljék, amit mond (ezt szerintem is felesleges figyelni…) hanem azt, hogy mit tesz, de most eljutottunk arra a rendkívüli történelmi pillanatra, amikor a szavak és a tettek egybeesnek.
Nem ringatom illúziókba magam, pontosan tudom, hogy a politika érdekekről szól és nem a hiúságról, de Amerika számára veszélyes precedens az ilyesmi, hiszen a szövetségi rendszerének fellazulására lehet következtetni belőle.
Obama számára ez kínos lehet, az Unió számára nemkülönben, Putyin meg röhöghet a markába, mert az orosz érdekek Paks kapcsán már rendben vannak, idén már fizetünk is nekik a semmiért, és ha meghiúsulna az üzlet, még többet kellene fizetnünk.
Érdeklődéssel figyeli, hogy az amerikaiak elfoglalják-e a tihanyi félszigetet, mert onnan legalább olyan válaszokat kapnának, melyek bármelyik világhatalom számára kedvesek lennének, míg Orbán állandóan kocsmai stílusban hepciáskodik…
Orbán olyan, mint a bolha, melyet különféle kunsztokra tanított be gazdája, a békétlenkedésre történelmi távlatokban is oly fogékony magyar nép, és most találkozott a cirkuszigazgatóval, aki a bemutatást követően – Itt van egy bolha - szórakozottan kérdezi: Igen?
És egy New York Times közbejöttével agyoncsapja az élősködőt…
Hát, majd meglátjuk, de addig is lesznek azért érdekes dolgok, mint például Európa legmagasabb ÁFÁ-jának burkolt, de jelentős mértékű emelése, az oktatás szétverése, a mindenáron való bevételnövelés, mert fogytán a lóvé, és olyan szép terveink vannak még – például a Budapest Bank megvásárlása.
Na, nem azért, hogy köztulajdonba kerüljön, mert, bár "meg kell vásárolni néhány bankot", utána ezeket elérhetővé kell tenni magyar tulajdonosoknak.
Konkrétan például neki, hiszen egy részvénytársaság tulajdonosi struktúrája gyakorlatilag nyomonkövethetetlen, emellett a pénzt is könnyebb kilapátolni belőle, mint egy futballakadémiából, külföldi részvényest meg könnyebb előállítani, mint szotyolapirító-berendezést.
Majd ad a vásárlásra kamatmentes hitelt - a Budapest Bankra az MKB, az MKB megvásárlására a Budapest Bank – az állami gazdaságokat is így vették a szerencsések.
Szorgos népünk meg várja a csodát, de nem mozdul, hiszen csak a cafeteriából származó jövedelmét csökkentik, a családi pótlékot akarják elvenni, csak a nyugdíjakkal akarnak kicsinyt babrálni, a devizahitelesek pofájába köptek egyet és el akarják venni a Barátok közt című műsort is, miközben persze harsonázzák a győzelmi jelentéseket.
És ma már nem érdekes az, hogy a korrupciós vádak igazak vagy nem (igazak, egyébként…) mert csapataink már megint harcban állnak, de Felcsút Lángoszlopa (tiszta égő…) győzelemre vezet minket!
Milyen szerencsés nép is vagyunk!
:O)))
17 megjegyzés:
PuPukám, mindössze napról napra az újabb fejleményeket konstatálhatod, de ettől még, legalábbis egyelőre, semmi nem változik.
Bennem meg lassan a skizofrénia tünetei diagnosztizálhatók, mert miközben vérig háborítanak az általad is listázott történetek, egyfolytában Ózd példája, azaz annak a rémképe lebeg a szemem előtt, hogy a nép kikre/mire képes öket lecserélni... :-((
Majd a következő (esetleges) választásig rögzítik a kötelezően forintosított devizahitelek kamatait, hogy a még mindig örömében tapsikoló zombik ismét az urnák elé csoszoghassanak.
Reggel Kovács Zoltán előadta, hogy milyen FRANKón megmentették a devizahiteleseket. :D :D :D
Az amerikaiak által megküldött -orbán által fecninek nevezett- irat elfogadott a diplomáciában, ugyanúgy hivatalosnak számít, mintha a papírokon pecsét lenne.
Nekem hasonló félelmeim vannak, mint hellonak.
Megy a harsány csatározás különböző mellékösvényseken, az ország meg észrevétlenül sodródik a JOBBIK karjaiba. Köszönhetően a "jó" kormányzásnak, meg az ellenzék töketlenkedéseinek.
Érdekes módon Fénylő Lángoszlopunk ellenzékben még ilyeneket mondott, hogy a szélsőségesek visszaszorításának egyetlen hatékony eszköze van, a jó kormányzás. Most nem hallom elmélkedni a JOBBIk előretöréséről...
Elnézést és utólagos engedelmet darázsfészektől és PuPu-tól is de be kell kopiznom a hozzászólást a 444-ről.
"darázsfészek > libertard • 2 órája
Szerintem meg éppen ez a tipikusan magyar attitűd. "A másik sem jobb, akkor inkább maradjon ez." Amíg ez a banda nem tűnik el az MSZP után, addig esélye sincs egy normális ellenzéknek felemelkedni, mert ezek ellehetetlenítenek minden más pártot. Úgyhogy első lépés ezt a szemét bandát szétbombázni, bíróság elé vinni minden ügyüket, tök mindegy, hogy a Jobbik, a maradék MSZP, a DK, vagy a LMP teszi ezt, aztán miután a fidesz stiklijeire rácsodálkoztak a megvezetett emberek, és a börtönben ülnek vagy szökésben vannak a mostani kormánytagok, akkor kiírni egy új választást."
Melyik diplomataképzőn tanítják ugyan ezt a fajta viselkedést, amit produkálnak ifjoncaink? De hát amikor ennyi ápolt gyűlik össze egy kormányban és házatáján, egy ilyen nyikhaj zselézett fejű külügyminiszter lehet, már nincs min csodálkozni.
Naív Demokratának
Az euróhiteleket 308,97, a svájcifrank-hiteleket pedig 256,6 forintos árfolyamon forintosítják.Kötelező a forintosítás.
Ki fog jól járni? A legjobban a gazdagabbak jártak a végtörlesztéssel mivel kiszállhattak az egészből 180 forintos frankárfolyamon.
A devizahitelesek többsége nem járt jól mert a forintgyengülésből adódó törlesztőrészlet-emelkedést nem tudja ellensúlyozni az elszámoltatás.
A Nemzeti Bank sokat fog keresni ezzel, hiszen ők váltják át majd a pénzt a forintosításhoz a devizatartalékból így 144 milliárd forint üti az MNB markát.
Az MNB pénze viszont nem az állampolgárok pénze nincs is felette állampolgári kontroll.
A tipikus frankadós 37 ezer frank tőketartozással indult, amelynek 5,6 millió forint volt a felvételkori értéke, összesen 5,7 százalékos hitelköltség mellett, a havi törlesztőrészlet pedig 40 ezer forint volt.
Ez a tartozás jelenleg 29,1 ezer frankra (7,5 millió forintra) rúg, miközben a hitelköltség 7,8 százalékon ketyeg, ami havi 78 ezer forintos fizetnivalót jelent.
Jövőre, a banki elszámolás, a forintosítás és az eredeti kamatra (5,7 százalék) való visszaállás után a tőketartozás 6 millió forintra (23,4 ezer frank) mérséklődhet, a havi törlesztőrészlet pedig 56 ezer forintra mérséklődhet - azaz még így is jócskán meghaladja majd az induláskori értéket.
A jelenlegi piacon lévő Bankok a hitelek törlesztőrészletébe beleépítenek egy biztosítási költséget arra az esetre, hogy ha az adós nem fizetné vissza a hitelét.
Ezeket a biztosításokat költségként számolják el mikor nyereségük van, és ami a legszebb az egészben, hogy a hatályos törvények értelmében a kár biztosító általi kifizetése adómentes.
Tehát ha az adós bebukott a bank a biztosítótól megkapja (adómentesen) az összeget. A bank természtesen továbbra is érvényesíti a követelését az adóssal szemben.
Az örömükben tapsikoló zombik közben tesznek dolgra.
még a Kati néni > Tiffauges • egy órája
Azért elég sok mindent elmond a helyzetről, hogy egy ámerikai úriembert tekintünk a magyar nép jelen szabadságharcosának. Nem semmi. Nekem is kifejezetten szimpatikus a Jóbarát úr.
444.hu-ról.
Pupu, nézd már a jó oldalát annak, hogy a fidesz (és főleg Orbán) "beleáll" az amcsikkal való küzdelembe. Mert lehetett volna, hogy grazban egy kissé jobban "helyre teszik" és akkor lett volna nekünk egy konszolidált diktatúránk - az ilyesmi eltart pár évtizedig - nekem meg nincs erre ennyi időm. Így meg azért történelmileg belátható időben teszik lapátra, mint a lócitromot.
Akit az Isten el akar veszejteni - először az eszit veszi el!
A keménységét inkább a fagyott kutyaszarhoz hasonlítanám, a többi stimmel!
Sajnos nagyon egyet lehet erteni a blogban elhangzott azon [kemenynek tuno, de helytallo] megjegyzessel, amely "finnyas" honfitarsainkra vonatkozott. Ez a legszornyubb. Ha elkepzelem, hogy ezek az ide-se-oda-se szavazook miatt kerultunk ebbe a szornyu helyzetbe, nem tudom, hogy kit utaljak jobban: oket vagy a fideszt. Barmennyire is utalom a tunteteseket, nem mondhatok mast, hogy minel tobben ki kell menni az utcara es hallatni szavunkat es egyutt kiabalni azokkal, akik kozul nagyon soknak csak most dereng fel, hogy eddigi kozombossegukkel hova juttattaak magukat es masokat.
Ezt én is: "hadd köszönjem meg a magukat a választásoktól finnyásan megtartóztató polgártársainknak"
Egy kérdés még: ha a bankok magyar kézbe kerülnek, akkor melyik lesz az a cég, ember, aki tömi majd őket pénzzel, hogy a hitelezés legalább fenntartható legyen? Most is bizony olyan országok vannak kakiban, ahol a saját kézben lévő bankok aránya magas. Míg külföldi kézben lévőknek az anyabank küldi minden évben a lóvét, most ki fogja küldeni???? :(
Kiváló cikk Pupu!
Lehet ekézni a szavazástól távolmaradókat. Ettől még nem fog változni semmi. Az MSZP és társai nem tanultak 2010 óta semmit, akkori bukásuk a választók egyértelmű ítélete volt. Azóta is képtelenek megszólítani a szavazókat. Csak azért, mert a kisebb rossz, még nem fognak nagy tömegek mögéjük állni - pontosan azért, mert nem birkák. Finnyásaknak e tömegeket meg aztán végképp nem nevezném, inkább igényeseknek.
Az MSZP-nek egyébként történelmi lehetősége volt 2002-2010 között: nekik sikerült először az újraválasztás. Belefoghattak volna számos fontos dologba az egészségügyben, oktatásban. Ezzel nem tudtak élni. Elmúlt >4 éves tevékenységüket látva pedig egyértelmű: ők is megértek az MDF, a FKGP sorsára. Talán eltűnésük után végre lesz egy friss, baloldali erő, amely akár képes választást is nyerni.
Másik lehetőség az erőszakos út, de utána ki fog kormányozni? A jelenlegi parlamenti pártoktól túl sok jót nem várok - az alacsony választási részvétel számomra azt sugallja: ezt gondolja a választópolgárok többsége ("a finnyás szavazók") is.
1. Felmerül bennem a gyanú, hogy azért nincs a "fecnin" pecsét és aláírás, mert e-mail-ben érkezett, nehogy "a postás elkeverje".
2. Barnamedve! Az MSZP-nek - a többi baja mellett - nem volt kétharmada, még a párton belül sem a reformokhoz, és az "istenadta" akkor is beszopta a 300 forintos cumit.
3. Az állami kamattámogatással felvett forinthitelek THM-je 16,7%! Most persze jó lenne átváltani a 6,7-re, de már nem lehet.Mindenki menjen a... ki az erdőből!
4. Én sem örülnék, ha a katonai szövetségemben olyanok üldögélnének, akik piti 2 milliárd forintért eladják az információkat.
5. Szegény Mark Palmer, ha most látná az istápoltját!
Dehogy érkezett az mailban.
Wolk 2014. november 15. 20:18
Nem dróton rángatta oda a görcs?
Nebazz!
Akkor ez még égőbb! Diplomáciai úton küldeni egy levelet cirkalmas fejléc és lóméretű szárazpecsét nélkül a diplomácia nyelvén az utolsó lépcsőfok a végső "nyasgem" (követségek bezárása) előtt!
A tartamat nem befolyásolja a hogyan.Igaz? Tehát nincs miről beszélni.
Megjegyzés küldése