2014. december 11., csütörtök

CSALÁSI PÓTLÉK

No, ezt aztán nem vonhatja meg senki, mert ezt a politikai és gazdasági elit kapja ilyen-olyan jogcímeken, él is belőle, mint Marci Hevesen, vagy inkább,  mint Lőrinc Felcsúton.
Elvonni sem lehet, erre egy istennek sem talál jogcímet, sem Vida Ildikó, sem Polt Péter, legyen bármilyen pofátlan a csalás, csináljon bár a Bazilika közepére a potentát, kutya sem ugat utána.
Ebben az országban ki lehet felejteni a vagyonbevallásból szankció nélkül egymilliárd forintot, legfeljebb baráti társaságban elröhigcsél rajta az elit, ami attól elit, hogy ők tudtak legügyesebben legtöbbet lopni abból a pénzből, melyet te fizettél be Ildikónak, abban a hiszemben, hogy az ország működtetését biztosítod belőle.
Hát nem egy született lúzer vagy?
Az ilyenre nem szabad pénzt bízni, az ilyentől el kell venni az utolsó fillérig a lóvét, úgyis csak felzabálnád vagy elinnád, valld be!

Persze vannak helyek, ahol azért van még illemtudás, ahol a vállalkozások termelésből meg saját fejlesztésekből élnek, ahol a vállalkozó ugyan időnként rácuppan az állami tőgyre, de alapvetően azért nem a te pénzedből él.
És nem ennyire vígan, mint itt, ahol a nagyvállalkozót lassan már csak idézőjelek között illik emlegetni, hiszen nagy részük csak arra vállalkozik, hogy elkölti a te pénzed.
Ezek a helyek nem errefelé vannak, a történelem úgy hozta, hogy szinte valamennyi ilyen hely tőlünk az Atlanti Óceán felé esik.
Nálunk meg te esel – pofára.
És még szerencséd van, ha az elit elitje a vissza nem térítendő állami támogatásból légkondicionált libafarmot épít, ahol a libák zeneszóra totyognak, tollruhájuk tisztításáról a Patyolat gondoskodik, míg szállításukat a Főtaxi gondoskodik, tollfosztásmentes személyi biztonságukat pedig a Tizedes Security szavatolja.
Ez legalább egy termelő beruházás, melyben ugyan embert nemigen alkalmaznak, mert egyrészt az élőmunka drága, a közterhei még drágábbak, a tetejébe Julcsa, ha mardossa a gyomrát az éhség, képes élve kitépni a combját a drága állománynak és nyersen is magába tömni – hol vannak már a szegény, foltozott, de tiszta ruhájú, becsületes magyaremberek?

De hát az elit az már csak ilyen, alapvetően rajtad élősködik, mióta a világ világ, meg még három nap, legfeljebb korlátozni lehet telhetetlen bírvágyát, átnevelni reménytelen.
Ha az ilyet börtönbe zárod, akkor már másnap van csicskája, extra kajája meg menyasszonya.
Tulajdonképpen az, ami nem tetszik nekem, hogy finom legyek, hogy szakadt volna anyjukba a fejük a rohadtaknak, az a gátlástalanságuk, mellyel a legszegényebbeket fosztogatják még most is, amikor a nyomor már elöntötte az országot, és minden jóérzésű ember rettegve várja a telet: hányan fagynak meg idén az utcákon, hányan a fűtetlen lakásokban, hány embernek nem jut kenyérre, lakbérre, meleg ételre.
Szinte szadista kéjjel sanyargatják a legnyomorultabbakat, az éhhalállal fenyegetik őket látszólag olyan célok megvalósítása érdekében, melyeket akár helyeselni is lehetne, ha a célokhoz vezető út nem zsarolással és fenyegetéssel lenne kikövezve.

Most éppen a családi pótlék megvonására találtak új ötletet.
Mivel 2015 szeptemberétől kötelezővé válik a gyermekek óvodába járatása, egy változtatás - az iskoláztatási támogatáshoz hasonlóan - megvonná a családi pótlékot azoktól a családoktól, akiknek a gyermeke legalább húsz napot igazolatlanul hiányzik az óvodából.
A megvonás átmeneti, ha a gyermek ismét jár az intézménybe, azt újra folyósítják.

Tulajdonképpen helyeselni lehet a gyermekek óvodai nevelését, hiszen nekem is az a véleményem, hogy mire egy kisgyerek iskolába kerül, addigra már bőven lekéstünk a neveléséről.
Jobb azt minél előbb kezdeni, hiszen a megfelelő szókincset, viselkedésmintákat, fegyelmet-figyelmet  ki kell alakítani, nem szólva arról, hogy a rasszizmus ellen is így a legegyszerűbb fellépni – már, ha a helyi hatalmasságok is célnak tekintik.

Mégis azt hiszem, hogy a kényszerítés nem a legjobb megoldás, mellesleg általában hatástalan is azoknál, akiknek leginkább szükségük lenne gyermekeik fejlesztésére.
A magyar állam által alkalmazott módszer leginkább az idomításhoz hasonlítható, megalázó és rohadt kényelmes megoldás.
A pszichológusok szerint rendkívül erős belső késztetéssel járnak a biológiai motívumok, például az éhség, a szomjúság.
Magyarán, aki éhezik, az mindent meg fog tenni azért, hogy ezt a helyzetet felszámolja, márpedig ahol egy család a családi pótlék nélkül éhezik, akkor annak megvonása kényszerítést jelent, amire nemigen van itt felhatalmazva még az állam sem, legyenek bármennyire is tiszteletreméltó törekvései.
Azt gondolom, hogy talán többre lehetne menni azzal, ha azokat, akik óvodába járatják a gyereküket, inkább valami többletjuttatással ösztönözné a társadalom a helyes magatartásminta követésére, például az óvodások, napközisek szülei a családi pótlék mellé kaphatnának havi rendszerességgel élelmiszercsomagot, zsírt, lisztet, cukrot, sót, krumplit, talán futná a rávaló az alapvető élelmiszerek áfájából.

Ma szabályozták az önkormányzatok által adható támogatás maximumát is, felső korlátot szabtak  az önkormányzatok által havi rendszerességgel nyújtható támogatásoknak, az öregségi nyugdíj legkisebb összegében.
Bizonyára csőstül akadnak az ország minden táján önkormányzatok, ahol a havi rendszerességgel adott támogatások meghaladták a képviselői költségtérítések összegét is, mégis, már megint a legszegényebbekre figyelnek árgus szemekkel.
Én meg azt várom, hogy mikor határozzák meg az országgyűlési képviselők javadalmazását a segélymaximum valamilyen többszörösében, mikor alakítják át a családi pótlék és a gyermekek utáni adójóváírásokat rászorultsági alapú juttatásokká, mikor jön el az a nap, amikor azoktól próbálnak elvenni, akiknek nagyon van, és azoknak adni, akiknek nagyon nincs.

Mindegy, talán majd az M0 körgyűrűn szedett autópályadíjból tervezi ezt Viktor, de lehet, hogy tévedek…

:O)))

22 megjegyzés:

talalom írta...

Úgy tűnik, minden hatalom kedvenc mániája, hogy ha egy országban van 10-20 százaléknyi ember, aki nem az elvárt sztenderdek szerint él - pl. nem törődik a gyerekével - akkor a maradék 80 százalékot kell kényszeríteni valami hülyeségre. Igaz, ez egyszerűbbnek tűnik, mint azt az ötödöt meggyőzni, hogy nemcsak a gyereke,hanem az ő érdeke is például, hogy az a büdös kölyök tanuljon.
A fiamat gyerekkorában olyan betegség érte, ami miatt átmenetileg mozgáskorlátozottá vált. Ezért soha nem volt napközis. Ám a suliban bevezették az iskolaotthonos rendszert - kísérleti jelleggel - vagyis délután négyig kötelező volt az iskolában maradniuk. A könyveiket sem hozták haza, csak hét végén értesülhetett az ember, hogy mi a fene folyik ott. Én persze felháborodtam: az összes kínos melót, ami egy gyerekkel jár, nekem kell elvégeznem, és még csak az az örömöm sem lehet, hogy naponta követhessem, hogyan, mit ért meg a tanultakból, mivel foglalkozik egész nap? Akkor miről beszélgessek vele? Egy tanév alatt letettek végül a "kísérletről". Csak remélem, hogy mire az unokám iskoláskorba kerül, megbukik ez az országos "kísérlet".

hello írta...

Miért van olyan érzésem, hogy szándékosan provokálják a népet, feszítik a húrt, mintegy azt várva, mikor szakad el a cérnájuk, hogy azután akár "rendcsinálás" címén szükségállapotot is bevezetve minden maradék tiltakozási lehetőséget felszámolhassanak?

Jutka írta...

Kedves Hello és a többiek. Sajnos nekem is ilyen érzésem van.
Nagyon nagy kapkodás van, ezt mindanyian látjuk.Ki most az ellenség? nagyon nagy baj lehet ha ilyen abszurd pénzbehajtási trükkökre van szükségük már.
Most már a nyugdíjak megadóztatása van még hátra?
Nem szeretnék jós lenni.

góbé írta...


Helloka!

Azééé'meraz úgy is lőn... (bocs, az imént hallgattam Parti Nagy Lajost ) - ezt nagyon eltaláltad. Hogyan lesz belőle különben kerál helyett minden(re)ható mánnemköztársasági, de elnök? Az országos házban a 2/3 ki tudja lesz-e két év múlva, a hivek fogynak, valamit csinyáni kőő. A TEK is csak viszi a piizt, hasznáni kéne üket...

Donáto írta...

Már vagy 20 éves lemaradásban vagyunk kedves Pupu.
Amikor a 90-es évek elején, először elhangzott az országházban, hogy ez vagy az, kap vissza nem térítendő (hogy mindenki megértse: visz-sza nem té-rí-ten-dő köl-csönt!) a magyar államtól, - akkor kellett volna a javaslattevőt úgy pofán vágni, hogy a fal adja a másikat. - Mert az nem "kölcsön", hanem korrupció!
Nem tudok jobb példát, de ha Texas állam kormányzója -mert él-hal a kosárlabdáért, - a 18 ezer lakosú szülővárosában felépít a saját pénzéből egy 40 ezer néző befogadására alkalmas fedett stadiont, akkor az ott élő emberek fülig érő szájjal megmosolyogják, hogy ez a kormányzó milyen egy "mesüge", ide épít, ahol jó ha egy meccsre elmegy 2 ezer ember.
De ha ezt az adófizetők pénzéből -építteti? - Az sima ügy. Akkor egyből lelövik.

Kibic37 írta...


hello, Jutka, Góbé!

Napok óta ezen agyalok én is. Bármennyire is bomlott agyú legyen valaki, nem hívhatja ki maga ellen ennyire a sorsot hacsak nincs vele valami hátsó szándéka. Ez utóbbiak terén pedig idáig hallatlan innovációs képességekről tettek tanúbizonyságot. :(((

hello írta...

Nnnna, basszus, jól megvigasztaltatok!

Mindig büszkén hangoztattam, hogy "gyárilag" optimista alkat vagyok, de az utóbbi időben ilyen téren bárhogy erőlködöm, csak a felénk vágtató mozdony fényét látom az alagútban...

Brandtné Szalai Veronika írta...

Kedves Mindenki! Emlékeztek-e még orbán "érzelem-ittas" dumájára arról, hogy senkit nem hagynak az út szélén. Na, ez egy pávatánc volt. Nem sokkal ez után megkérdeztek egy hozzá közeli "közgazdászt", aki volt szíves elmondani nekünk, hogy jó ha mindenki tisztában van azzal, hogy
számkivetettek, megnyomorítottak csak kolonc a társadalom nyakán, és valamilyen módon igen is, meg kell tőlük szabadulni. Én akkor megkérdeztem, nem talán tán valamiféle "végsőmegoldáson" törik a fejüket.
Lehet, hogy rátapintottam?
Íme a likvidálás forgatókönyve:
*munkáról nem is álmodhatnak,
*a segélyeket megszüntetik,
*a szegénységet kriminalizálják,
*az egészségügyi ellátás nekik nem elérhető,
Kipusztulnak. Meg aztán azok is, akik utánuk jönnek.
El vagyok keseredve.
Hová jutottunk és hová tartunk?

CathlenKata írta...

Tessék szíves nekem elmondani van elég bölcsőde és óvoda?
Mert nagyon sokat bezártak nem is olyan régen.
A kisgyerekes barátaim el vannak keseredve és járkálnak, mint a holdkóros, hogy találjanak egy olyat ahol hely is van a kölöknek, plusz útba is esik jövet-menet a munkából. ( Ha netán van melóhelye)

Névtelen írta...

Nagyon sok kistelepülés van az országban, ahol hírét sem hallották az óvodának. Mondjuk munkahely sincs, ezért aztán a szülők ráértek a gyerekkel foglalkozni. Most majd a gyerek buszozik reggel este az óvoda miatt, mert az legközelebb három településsel odébb van, ahol eddig is gondot okozott, hogy suli előtt egy évet ott kellett kötelezően eltölteni a kicsiknek.

Góbé írta...


Veronika!
Az a kedves, magát közgazdásznak definiáló homo seggicust úgy hivják, Bogár László...

Ha végignézzük a folyamatot!
2010.-től minden rétegtől egyesével vettek el, a többi tapsolt addig amig rá nem került a sor. A manyuppal együtt besöpörtek több ezer milliárdot.
Ezután következett nagy cégek, bankok "multik" sarokba szoritása, -mi nem a népet sarcoljuk - jelszóval, amit persze a cégek az erőfölényt kihasználva átháritottak a lakosságra. Jöttek a több-száz milliárdok.
Kellet a lóvé a haveroknak, hát einstandoljuk a trafikokat, müvészeti akadémia a haveroknak, földmutyi, stb,... s persze kellenek a stadionok is, vegyünk hát el először a felső, most a középfokú oktatásból, egészségügyből.
Úgy látszik még mindig nem elég, de már oly kevés szabad, rabolható pénz. Szüntessük hát meg a szanaszét lyuggatott szociális hálót. Ha megfigyelitek, PuPu is egyre fanyarabb, arrogánsabb, egyfajta elkeseredettség ütközik ki belőle és sajnos joggal! Ma már ott tartunk, hogy az ezer, meg százmilliárdos lenyúlható tételek megszüntek, viktátorék ma már az aprópénzért is lehajolnak. Netadó, - amellyel szemben megmutatkozott végre valami komoly ellenállás – Családi pótlék, mellyel nem csak az a baj hogy a kötelező óvodai képzéshez csupán, hanem munkaviszonyhoz is kötik! Az a 200 ezer közmunkás egy évben nem 12., hanem legfeljebb 2-3 hónapot dolgozhat! A fennmaradó időben eszerint nem lesz csp. De segély sem lesz, mert a kiherélt lecsupaszitott önkormányzatok a legjobb szándék mellett sem tudnak segélyezni.
S a legújabb, miszerint Budapest és a nagyvárosok környéke, az elkerülő utak, az autópályák fizetőssé lesznek?!? Ebből is bejön biztosan 10-20 milliárd, de taccsra vágnak félmillió ingázót. Igen nagy a kaki, láthatóan kapkodnak, nem tudják mihez nyúljanak…
De kérdem én, ha láthatóan ezeknek a Jóisten pénze is kevés, meddig tart ez az ámokfutás?
Egyre inkább meggyőződésem, hogy a maffia szándékosan sodor kilátástalan helyzetbe milliókat, elvéve tőlük a megélhetés az emberi lét minimális lehetőségét a XXI. században. Lázadást provokálnak, majd a rend megteremtése, nemzet megvédése jelszavával kiteljesitik és befejezik önkényuralmi berendezkedést. Tényleg a rendkivüli állapot kihirdetése, a rendeleti kormányzás várható a súlyos helyzet miatt kinevezett és felkent leendő elnökünk által…
Ha pedig ez nem tudatos, csak egy bomlott elme játéka Magyarországgal, még roszabb a helyzet.
Csökött agyú diktátorocskánk szerintem alig várja, hogy a TEK-es hordáját végre komoly akcióban lássa, hogy általuk bosszút állhasson, revansot vegyen 2006-ért.
A helyzet egyre súlyosabb, félelmetesebb. A DK, a MOMA, az mszp s a futottak még, hol vannak, mit csinálnak? -Schiffernek kifogyott a tintája hogy most nem ir feljelentést? A sukoróitól azért sokkal durvább a helyzet. Több-sukorónyi ügy felmerült már…
Nem mer szólni Fletó? Bokros sem ? Szóljon, szóljanak! Ők azok egyedül akik birják gyürődést, akik messze fölötte állnak a fityisz silány kommunikátorainak, de még viktátorunknak is!
Avagy bizzunk a már most egymásra féltékeny, néha acsarkdó "civil"összefogásokban? Azt azért nem kellene megvárni, hogy felbőszitett, öntörvényü, szabályozatlan, de a sérelmi miatt jogosan elégtételt venni kivánó milliós tömeg megmozduljon, az vér nélkül nem fog menni.

csakafidesz? írta...

T.Nagyonsokan!
Elképedve olvasom az általatok kreált összeesküvés-elméleteket a társadalom kivéreztetéséről és a rendkívüli állapot bevezetéséről.
Őszintén szólva én is szeretek összeesküvés elméletet gyártani, mert meg vagyok arról győződve, hogy csak a különféle alternatívák nyilvános felvázolása készteti az olvasót gondolkodásra és ad számára választási lehetőséget.
Persze lehetne ezeket akár jóslatoknak is nevezni, de mi már nem élünk ezzel a maradi kifejezéssel, mert ugye nem vagyunk jósok.
Különösen nem szeretjük, ha a jóslat végeredménye negatív kicsengésű és a végkifejlet önmegvalósításba torkollik, mert abból akár nagyon nagy baj is lehet. Európa közepén ugyanis ilyent nem is engednének meg. Békeidőben háborús állapotokat mesterségesen létrehozni az-az ország végét jelentené. Régen rossz lenne, ha a NATO-nak kellene bennünket önmagunktól megvédeni
A szegénységgel, nyomorúsággal pedig nagyon veszélyes játszani, mert abból könnyen önbeteljesülés lehet.
Nincs az a TEK, Rendőrség, Honvédség, aki a feldühített nagy létszámú tömeggel, eséllyel tudná felvenni a versenyt. A kormány, pedig ennek megállításához külső segítséget biztosan nem kapna.
A környező országok határainkhoz közel csapatösszevonásokat hajtanának végre és ezen a záron még egy légynek sem lenne sok esélye átjutni.
Az öntörvényű, végsőkig elkeseredett tömeg meg legázolna mindent és mindenkit, aki az útjába kerül. Az önfeláldozásra is hajlandó tömeg iszonyatos erővel bír, különösen akkor, ha számára a győzelem élet és halál kérdése, amikor már a halál is többet jelent, a nyomorúságos életénél.
Nem ide tartozik, de talán mégsem haszontalan, ha idehozom. Bizonyára sokan tudjátok, hogy 1942 szeptemberében Sztálingrád külterületi részein összevont önkéntesek közül csak minden másodiknak jutott lőfegyver és a lőszerben sem dúskáltak éppen.
De sokan voltak és fegyvertelenül is nekirontottak a jól felfegyverzett német állásoknak és jelentős vérveszteség árán szereztek maguknak fegyvert, lőszert, mert hiszen a hazájuk sorsa mindennél - még az életüknél is - fontosabb volt nekik. A végét már ismerjük. A sok lúd legyőzte a disznót.


Nem akarom védeni Orbán kormányát, de ezt nem merné megkockáztatni még az esetben sem, ha tényleg a rossz szándék vezérelné. A rossz, öngyilkos szándékot viszont én sem feltételezem róla!
De nem is erről van szó. A költségvetés egyensúlyának biztosítása, a vállalt kötelezettségek mindenáron történő teljesítése - az ország gazdasági ellehetetlenülésének folyamatában - egyszerűen kétségbeesett lépésekre kényszeríti a 2010.óta oly magabiztos kormányt.
Ehhez még hozzájárul Oroszország csőd közeli állapota, a keleti-nyitás sikertelensége, az USA és az EU– kapcsolatok elhidegülése és az egyre fokozódó belső elégedetlenség.
Nem egyszerű feladvány ez, mert ők azért mindent megpróbálnak majd annak érdekében, hogy a felszínen tudjanak maradni. Nagyon nagy számukra a tét!
Azt csak remélni lehet, hogy a nemzet létét meg sem próbálják kockáztatni!

Donáto írta...

"csakafidesz?"-nek!
Írásod második bekezdésével nem értek egyet.
Ezeket tényleg a rossz szándék vezeti! Ezek életükben nem dolgoztak, nem is tudják mi az "átlag" bérből élni. Nekik semmi, de semmi bajuk nem volt a Kádár rendszerrel, csak az, hogy nem ők ültek a miniszteri bársonyszékekben. (Ezt egy beszédében a Mániákus bökte ki, nem az én kitalációm.)
Ők másképpen itélik meg az ország lakosságát, - vagy ellenszegül az ő agyament ötleteiknek (lásd drogteszt) vagy pálinkát böfögve velük együtt menetel a nihilbe.
A "nemzet léte" számukra nem azt jelenti, mint Neked, hanem azt, hogy ha buknak. rossz esetben mindannyian börtönben végezhetik.
Üdv: Donáto

Frank írta...

Ezt az üzenetet próbálták "Pro Domo" kezelni, de valahogy kiszivárgott, a TEK legendás ébersége dacára.

Vida lldikó privát üzenete Orbán Viktornak: "Na figyelj Viktor, én már bepereltem ezt a rohadék Goodfriendet. De te mikor pereled be végre azt a szemétláda John McCain szenátort, te kis beszari, újfasiszta seggdugasz???"

:-))))))

hello írta...

Újabb tüntetés lesz vasárnap - 09:48
Tüntetést hirdetett meg az El a kezekkel! - Dühös magyarok elnevezésű Facebook-csoport vasárnap délután háromtól a Kossuth térre. A költségvetés elfogadása ellen tiltakoznak.

A Facebookon azt írták, azért szerveznek tüntetést, mert az a céljuk, hogy megakadályozzák a költségvetés ilyen formában való elfogadását, ezért a demonstrációt a törvény megszavazása elé időzítik.
Mint írják:

Meg kell mutatni az Orbán-rendszernek, hogy ha ezt a költségvetést elfogadja, visszafordíthatatlan károkat okoz az országnak:

- a szociális ellátások szűkítésével, eltörlésével tízezrek életét lehetetlenítik el,
- a magánnyugdíjpénztári szabályok átalakításával a magántulajdonunk kerül veszélybe,
- elfogadhatatlan árfolyamon forintosítják a devizahiteleket,
- elveszik a pénzt az oktatástól,

- a különadókkal a haveri cégeket hozzák helyzetbe, újabb lehetőséget teremtenek a korrupcióra.
Amennyiben az állam nem hátrál meg, és elfogadja ezt a gyalázatot, amit költségvetésnek nevez, tudni fogjuk, hogy milyen lépéseket kell majd tennünk - írják, de konkrétumokat nem említenek.

A szervezésben a már csatlakozott támogatók, civil és érdekvédelmi szervezetek önkéntesei segítenek: a Százezren az internetadó ellen Facebook-csoporttól, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségétől, a Vegyipari Dolgozók, a Budapesti Közlekedési, a Mozdonyvezetők, a Szociális Munkások, a Teherfuvarozók Európai Szakszervezetétől, a Szolidaritástól, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók, a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezettől, a 60ezren a MAGÁN nyugdíjukért csoportunktól és még több, az Autonómokhoz tartozó szakszervezettől.

Előzetes program:

15:00-15:30 - gyülekező az Akadémia Széchenyi téri épülete előtt
15.45 - hangos átvonulás a Kossuth térre
16.00-tól beszédek

A felszólalók: Gulyás Balázs Százezren az internetadó ellen Facebook-csoport, Vajda Zoltán (60ezren a MAGÁN nyugdíjukért), Nagy Emília (HAT, OHA, Hívatlanul), Székely Tamás, szakszervezeti vezető és Kárpáti Tibor https://www.facebook.com/tibor.karpati.1 (vendég)

(klubrádió)

pleinair írta...

Amit orbán kormánya művel. az majdnem kimeríti a népirtás fogalmát. Betiltotta az öregek és végső stádiumú rákos betegek kezelését,- akkor is ha kisgyerekről van szó - betiltotta a drága, de hatékonyabb gyógyszer alkalmazását.
Az egészségügy, a várólisták is abba az irányba hatnak, hogy mielőbb "hulljon a férgese". Így le van a gond sok léhűtő öreg nyugdíjas havi apanázsáról is.
Az éhhalálra ítélt munkanélküliek főleg, ha cigányok, meg sem fogják érni a nyugdíjkorhatárt.
Természetes szelekciónak enged utat orbán, vagy passzív eutanáziát alkalmaz, ami elérte azt tömegmennyiséget, ami lassan népirtássá növekedik.

Góbé írta...

T. Csakafidesz?

Két kérdés feléd, csupán.
Szerinted orbánt is jellemzi a jóhiszemü racionalitásod?
Mondod "nincs az a TEK, stb. ami nagylétszámú tömeggel felvenné a versenyt."
Kérdem, hányszor mondtad, mondtuk, mondták, hogy ezt azért mégsem merhetik megtenni, ez már a vég lenne...
És hányszor megtették? Soroljam?...

Egy Hegel nevü úr azt mondta, vizsgáld meg az alap-problémát, figyeld meg hogy mely módszerrel, útvonalon indulnak el a megoldás irányába, s ha kellően informálódtál, a lehetséges folytatást ki tudod következtetni.

Talán elsőre összeesküvés-elméletnek tünhet, de ha a hegeli gondolatmenetet alapul véve, megfigyeled viktátorunk tevéseit, megnyilvánulásait, mulasztásait, egyben biztos lehetsz: Neki nem számit már kik és hányan állnak mögötte. Tüzzel,vassal, vérrel, bárhogyan, meg akarja valósitani önmagát,eszköz, áldozat nem számit.


A második, melyet e megnyilvánulásod fogantatott:

"...Nem egyszerű feladvány ez, mert ők azért mindent megpróbálnak majd annak érdekében, hogy a felszínen tudjanak maradni. Nagyon nagy számukra a tét!
Azt csak remélni lehet, hogy a nemzet létét meg sem próbálják kockáztatni!..."

Szerinted ennek valóban az a módszere, hogy: itt most egy felsorolás következne, hogy mily durva, a "népeket" kifosztó, lealázó
esélytelenné tevő, semmibe vevő intézkedéseket hoztak, miközben azt is megmagyarázzák, hogy miért jó nekünk hogy ők, - vezetőink- tehetősek, gazdagok...
Ne reménykedj! A "nemzet létét" nemhogy kockára teszik, lexarják! Csak egy olyan tevésüket, megnyilvánulásukat, intézkedésüket mondj, ami tényegesen MAGYARORSZÁG össznépi érdeke lett volna...

Kibic37 írta...


Kedves Góbé!

"... hányszor mondtad, mondtuk, mondták, hogy ezt azért mégsem merhetik megtenni, ez már a vég lenne...
És hányszor megtették? Soroljam?...
- mondod.
Szerintem is itt van valahol az eb elhantolva. Meg itt is:
Nagyon nagy számukra a tét! E két dolog együtt már komoly okot adhat az aggodalomra. Ezek semmitől nem riadnak vissza, ha veszélyben érzik az eddig elsikkasztott/ellopott/elrabolt javakat. (Személyi szabadságukról nem is beszélve...)

Kibic 37 írta...


Olvassátok el Bruck András cikkét!
Pont ezzel a témával foglalkozik ö is.

csakafidesz? írta...

T. Góbé!
Alapvetően nem vagyok egy optimista alkat, a gondolkodásom leginkább pesszimista.
Soha sem szeretek csalódott optimista lenni. Nem szoktam közeledő vihar előtt bárányfelhőket kergetni éppen ezért igyekszem a bárányfelhőket is viharfelhővé festeni.
Azokkal pedig végképp nem értek egyet, akik azonnal farkast kiálltanak...
Tudom, hogy az igazság mindig a két álláspont között van, de én - lehet, hogy kényelmi okokból -mindig az egyszerűbb megoldást választom.
A bizalmam mindig a fenntartásaimmal együtt működik és csak addig tart, amíg a bizalom meg nem törik.
Én úgy látom, hogy minden vadhajtása ellenére Mo még közel sem Észak-Korea, nincsenek embertelen körülmények között fogvatartott politikai foglyok, egy meggondolatlan családtag bűne miatt nem bűnhődik az egész családja, valamilyen szinten szólásszabadság van és jól-rosszul működnek a demokrácia intézményei is.
Addig, amíg ez az intézményesített „áldemokrácia” ha akadozva is, de működik és nem csap át a fentebb említett kemény diktatúrába, addig nyugodtan lehet bízni – egy más jövőben. Az igaz, hogy ők „tűzzel, vassal” ragaszkodnak a megszerzett hatalomhoz – mert bőven van mit veszíteniük – de emellett változások is bekövetkezhetnek. Orbán nélkül is létezhet Fidesz? Természetesen létezhet, és ki tudja, hogy aki majdan átveszi tőle a stafétabotot nem akar-e a jelen állapotokon is változtatni.
Ti egy kissé túldramatizáljátok a helyzetet, ami közel sem olyan drámai, mint amilyennek beállítjátok.
Kétségtelen, hogy létezik a szegénység, az egészségügy katasztrofális helyzetben van, a jövő megalapozása mélyponton van, de még működnek az intézmények léteznek az önkormányzatok, működnek az oktatási intézmények, a bíróságok és demokratikusan választott képviselőkkel az Országgyűlés.
PuPu írta nem is olyan régen, hogy ebben az országban mindenkinek megvan a saját 56-ja. Sokan sokféleképpen élték meg azt a pár napot, amíg ez tartott. Én a szüleimmel és a kisöcsémmel állandó rettegésben, mert apám munkásmozgalmi múltja miatt rajta voltunk a helyi Forradalmi Munkástanács „halállistáján”. Pedig apám 51-ben Rákosi börtönében ült, ahonnan gyógyíthatatlan betegséggel szabadult, de ez nem számított. Pedig ezt és az utána következő időszakot nem csak ő, hanem a családja is keményen megszenvedte.
A rendszerváltás után csak azt lehetett mindenhol hallani, hogy az „átkosban” így meg úgy történtek a dolgok. Igen ott is volt egy un. kivételezett réteg, aki mindenből elsőként kivette a részét, de elsősorban nem voltak ennyien és esetleg csak talicskával hordták a pénzt és nem kamionnal.
Nem véletlenül nevezték a „rendszerváltást” egyszerűen csak „gengszterváltásnak”.

Igen, történtek dolgok, de én(és még sokan mások) fiatalként, fiatal szülőként piszkosul jól éreztük magunkat benne. Az ugyan egy puha diktatúra volt, de ma már nyugodtan nevezhetjük „emberközpontú diktatúrának” is.
Nagyon szeretném remélni, hogy most sem fajulnak el a dolgok és egy megfelelő külpolitikával sikerül azt az uniós bizalmat visszaszerezni, amit Orbánék oly lazán „elcsesztek”. Ha helyreáll egy egyensúlyi állapot, szerintem magától lesz elviselhetőbb a helyzet, hiszen mindenkinek – a Fidesz-nek is - elsősorban ez áll érdekében. Nem kell a változást annyira siettetni, helyette inkább a lehetőségeit kell alaposan kiérlelni.
Azt hiszem, hogy mi mindannyian ennek az érdekében dolgozunk.
A harag az mindig is rossz tanácsadónak bizonyult!

Kibic37 írta...

Ez ugyan nem az aktuális témába vág (vagy mégis?), de idehozom, mert ettől is kinyílt a bicska a zsebemben:
"...Lassan megszokjuk, hogy a hatalmon lévők mindent titkosítanak, és már föl sem merül bennünk, hogy ennél nagyobb aljasságot egy kormány nem követhet el...."
Vérlázító összefoglaló a maffia által titkosított dokumentumokról.

Wolk írta...

"...Ismerek egy olyan forgatókönyvet, miszerint lesz egy forradalom, mégpedig az „öregek éhséglázadása”. Eszerint a verzió szerint a nyugdíjasok leülnek majd a kereszteződésekbe, és eltorla-szolják az utakat. Össze fog omlani a nyugdíjrendszer, mert nem lehet a járulékbefizetésekből finanszírozni a nyugdíjakat. A helyzet enyhítésé-re két rossz megoldás van. Az egyik, ha újabb hiteleket vesznek fel, és még jobban eladósítják az országot, a másik pedig, hogy az adóbevételeket átcsoportosítják a nyugdíjkifizetésekre. Ez pedig magával rántja a közszolgálta-tásokat és az egészségügyet is. Szerintem nem kell 10-20 évet várni erre a forradalomra, jó erőben és egészségben meg fogjuk élni.

Mit tehetünk?

Aki kivár, az legalább vegye ki időben a hallókészülékét a füléből, úgy nem lesz olyan hangos a robbanás. Nagyon pesszimistán fogalmaztam, de nincs más út, csak ha megpróbáljuk a magunk eszközei-vel a kockázatokat csökkenteni. Öngondoskodással és társadalmi aktivitással. Aktivizáljuk magunkat politikailag is, hozzunk létre szervezeteket, vagy csatlakozzunk másokhoz, és gyakoroljunk nyomást a döntéshozókra, hogy megkésve is, de a zuhanó emberek alá legalább feszítsenek ki egy mentőponyvát."

Mészáros Róbert

Azonban ettől sokkal közelebbi éhséglázadásokkal is számolni kell.

"..– A romák attól félnek, hogy január tól tovább csökken a szociális támogatás mértéke és ideje, tovább szigorítják a családi pótlékra való jogosultság feltételeit.

A cigányok tehát úgy kalkulálnak, hogy az eddiginél is kevesebb jut majd családjuk fenntartására. Általában a mostani bevételeik sem elegendőek arra, hogy fizessék a közüzemi díjakat. Ha az állam ebből a kevésből is elvesz, akkor végképp nem jut még élelemre sem.

....elsősorban azok a romák készülnek kétségbeesett lépésekre, akik a rendszerváltás előtt elérték az alsó középosztályi szintet, megízlelték, milyen az, ha az embernek méltósága van. (A politika ezt úgy mondaná: beilleszkedtek.)

Néhány évig még az üzemek és bányák bezárása, álláshelyeik elvesztése után is találtak valamilyen munkát, mára azonban teljesen kilátástalanná vált a helyzetük."


http://m.nol.hu/belfold/20110910-roma_jovokep__ehseglazadas-1198251