2014. december 13., szombat

KAPUFA

Legyünk erős rés, ne pedig bástya, pontosabban idézve az MSZP kapu akar lenni és nem erőd, mondta Tóbiás József az MSZP pártértekezletén, majd a résztvevők elénekelték az Örömódát és hazaballagtak.

Hogy minek is örültek, azt egyelőre a párt ideológusai próbálják megfejteni, pedig a rejtvény nem túl bonyolult, van az úgy, hogy az ember örül annak is, hogy él, és hogy éppen megfelelő számú luk van rajta, melyek közül az erre rendeltek szelelnek.
Ez a nyitott kapu remek költői kép, fantáziadús ember lehetett, aki kitalálta, különösen úgy, hogy a pártelnök még kicsit cifrázta is a képet:  "Az erőd bezárkózik. A kapu nyitva van. Én egy jövőbe mutató, erős, vitákkal teli, építkező MSZP-t látok. Mi akarjuk a változást. Ne rettenjünk meg a hétköznapok változásaitól sem" – mondta, majd elégedetten hátradőlt.
Hát a fene tudja, szerintem a szónok alapvető tévedésben van a kapuk funkcióját illetőleg, ugyanis a kapu immanens tulajdonsága a zárás, egy rendes kapu kint tartja azokat, akiket kint kell tartani, de módot ad arra is, hogy belül kerüljenek azok, akiknek ezt az építmény – adott esetben akár egy bástya - gazdája lehetővé teszi.
Az a kapu, mely nem tartozik épülethez, állandóan nyitva van, nem kapu, csak két félfáján bánatosan leffeg a pusztában, mintha egy Jancsó filmből emelték volna át pártértekezleti felhasználásra.

Namármost itt van ez az erőd is, melyet eme pártelnöki dekrétummal megtagadtunk.
Ha belegondolunk a dologba, akkor talán gyermekkorunkig kell visszamenni és felidézni a „Három kismalac meg a farkas” című mesét.
Ez arról szól, hogy a három kismalac külön-külön házat épít megának farkaseledellé válás ellen.
Az első kismalac szalmából építi a házát, jön a farkas, felfújja azt a randa pofáját és Fúúúúú – elfújja a kismalac feje fölül.
Malacunk hanyatt homlok bemenekül a második kismalac deszkákból összerótt házába, de aztán meggondolja magát és inkább elmegy  a francia hátterű Meridiam-csoport ügyvezető igazgatójának, onnan nézegeti bánatosan néhai szalmakunyhója eltaktikázott maradványait.

A farkas felkeresi a második kismalacot is, mely anyagi okokból kifolyólag deszkákat használt házacskája felépítéséhez, arra is ráfújt – Fuúúúúú, és bár az nem repült a szélbe, de recsegtek-ropogtak a deszkák, látszott rajta, hogy nem sokáig bírja egyedül a viharokat, ezért átrohant a harmadik malachoz, aki örökség útján egy kőházhoz jutott, mondván, álljanak ellen közösen a rút, csorgó nyálú, örökké éhes toportyán-féregnek.
Hát, nem egyszerű erre rábírni az örököst, de végül azért...
A dög ide is eljön, de az elődök által összetapasztott kövekre hiába fúj nagyokat – Fúúúúúúúúúú! Fúúúúú!!!  FÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!!!! – azok meg sem mozdulnak, még a kapu fölül sem esik ki a kő, melyre az van vésve, hogy „A baloldal bástyája”.
A baloldal bástyája omladozva ugyan, de áll, miként Katalinban az anglikán vallás, vagy, hogy is van a vonatkozó szólásmondás.

A farkas odamegy a kapuhoz is, de az nem a Szocialista Párt kapuja, nem áll tárva-nyitva, nem lehet ki-be szaladgálni rajta a malac-lak és a farkasodú között még a pénztárnokoknak sem, merthogy teszi a dolgát, miként a bástya is.
Aztán persze a malacok furfangosak, a farkast zsákba gyömöszölik, belehajigálják a lobogó forróvizes üstbe a haverjaival együtt, majd beledobják Sukorónál a Velencei-tóba, gereznáját meg elküldik Brüsszelbe, ahol tarisznyát varrnak belőle, abban küldik vissza a baráti nagyhatalom atommagjait, melyet etetés céljára küldött a rothadó Nyugatnak.
Az meg mosolyog, emlékképet is készít – halszem-optikával – majd megvonja a vállát: nincs harag, nem igaz?
Próbálkozni lehet, ti is azt teszitek…

Na, akkor ennyit az erődről, meg azokról a pártelnökökről, akikre éppen egy sorozatgyilkos vadászik, de ő a kapukat akarja nyitogatni.
Ha viszont nem vadászik, akkor még nagyobb a baj…

Viszont voltak az értekezleten tagadhatatlanul pozitív momentumok is, például az államelnök majdani választásával kapcsolatban.
Hogy- hogy nem, az épkézláb gondolatok a szocialistáknál soha nem a pártelnöknek jutnak eszébe, valószínűleg a megválasztásuk utáni percekben megkapják ezek ellen a védőoltást, melynek hatása a posztról történő eltávolításuk után - mely Bizánc és a Kreml emlékét idézi – lemúlik, és a volt pártelnökök ismét megokosodnak.
Most is ez történt,
Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke azt mondta: az MSZP szervezzen mozgalmat, és követelje, hogy 2017-ben - Áder János köztársasági elnök mandátumának lejártakor - a nép válassza az államfőt.
Értékelése szerint Magyarországon az elnöki rendszer kiépítése folyik.

Ez utóbbi nem lenne baj, hiszen az elnöki rendszer is egy államszervezési modell, de a jelenlegi gyakorlat alapján ez egy olyan államelnök lenne, mint görény a libaólban.
Diktatúrák alkonyulatával azért az emberek szeretnének garanciákat kapni az egyeduralmi törekvésekkel szemben.

Lendvai Ildikó volt pártelnök mozgalom indítását szorgalmazta, szerinte ki kell alakítaniuk a szabad Magyarország intézményrendszerét, és alternatív alkotmánybíróságra, alternatív ombudsmanra lenne szükség
Igaza van.

Harangozó Gábor országgyűlési képviselő azt kérte pártjától, ne utasítsa el mindig a változásokat.
Úgy folytatta az atv szerint, hogy az MSZP minden reformjellegű intézkedést "élből" elutasított, ilyen volt a banki különadó is, holott szerinte a pénzintézetek valóban nagyon nagy profitot realizáltak még a legnagyobb válság idején is.

Hát, szóval én inkább azt szorgalmaznám, hogy ne nevezzük reformjellegű intézkedésnek a fosztogatást, érintsen az magánszemélyt vagy gazdálkodó szervezetet, hanem teljes vagyonelkobzás mellett csukjuk be azokat a várbörtönbe, akik ide juttatták az országot, akik rászabadították az országra ezeket a janicsárokat.

Elég volt a töketlenkedésből, a demokrácia és a határozatlan, gyengekezű, doktriner liberalizmus, meg az elvtelen látszat-szocialistáskodás összekeveréséből, a mutyinak becézett gazdasági bűnözésből, a maffiából.
Itt az ideje kitakarítani ebben az országban.
Törvényesen, határozottan, következetesen.

Ha valaki ki tudott – legalábbis ki szándékozott – törölni a történelmünkből negyvenöt évet, hát mi se hezitáljunk, ha az utolsó öt-hat évet ki kell radírozni.

Persze vigyázzunk, ki ne lyukadjon a papír…

:O))))

36 megjegyzés:

pleinair írta...

Hát lyuk az van rajtuk, szelel is, baj csak akkor van, ha bolond lyukból bolond szél fúj. (Tóbiás)

Zotya írta...

A parlamenti választásokat követően annyi kompromisszumkészség nem volt az MSZP-ben, hogy biztosította volna, hogy 3 ellenzéki frakció alakulhasson.
Az én bizalmam kitartó de azt csak egyszer lehet eljátszani... akkor végleg. Így számomra teljesen tökmindegy ki és mit mond az MSZP-ben. Mintha nem is léteznének...
És nem én vagyok ezzel így egyedül...

Frank írta...

A fidesz is reagált az mszp rendezvényre, nem mulasztották el a szokásos gyurcsányozást sem. Ebből is látszik, hogy az ellenzéki oldalról egyedül Fletótól rettegnek, nem kicsit.

hello írta...

Az MSZP az én szememben már elég régóta hiteltelenné vált. Azóta mondhatnak bármit.
De ahogy látom, a társadalom jó része is így van velük.
Mindenesetre, ha sikerül Orbánékat meneszteni, nem rájuk vágynék folytatásként.
A Jobbik lenne a még rosszabb.

Szóval lenyűgöző a választék...

sphagin írta...


Egyetértek "Zotyával".
A baloldal megerősítése nélkül az MSZP se fog megerősödni.

A megújulás miben léte is eléggé elnagyolt és így könnyen lehet, hogy a nyitott kapun még véletlenül se téved be senki, legfeljebb a Hír TV-sek.

A mozgalmi jelleg jó elképzelés, de ehhez mozdulni is kellene.
Amíg erről csak beszélnek, addig ez semmit nem hoz a konyhára.

Wolk írta...

Magyarország magánvagyonának a 48 százaléka a lakosság 3 százaléka tulajdonában összpontosul, 9,7 millió ember pedig a maradék 52 százalékon osztozik.

Ebben a 3 százalékban ezek is -pártfüggetlenül-mind benne vannak. A 9,7 millió birka meg legelő nélkül tejel nekik.

morzsi írta...

Két dolgot szeretnék megjegyezni a dolgozattal kapcsolatban.
A Harangozó Gábor által mondottak, hogy az MSZP minden javaslatot "élből" elutasít, még a bankok külön adóját is, jóllehet még a gazdasági válság idején is jelentős hasznot realizáltak a bankok...
Kedves PuPu!
Mi köze van kormánypárti, vagy ellenzéki politikusnak egy vállalkozás hasznához? Mi közöm van ahhoz, hogy a szomszédom mennyit keres és miből vásárolt már megint egy új AUDI-t?
Mi az, hogy extra prifitra tesz szert? Talán tessenek utánozni! Tessék létrehozni egy vállalkozást ami piac képes, felépíteni, működtetni. Aztán csak az Adóhivatalnak kell elszámolnia. Másnak nem!
Talán csak nem az a baj, hogy az extraprofitból ők nem kaptak?

A másik, amiről itt nem volt szó, hogy tegnap a Mániákus közölte, hogy "ki kell űzni az országból a drogmaffiát!"
Édes istenem! Ha egyszer, csak egyszer, - amit mond, köze lenne a valósághoz és valóban "összeakasztaná a bajszát" mondjuk egy mexikói drog báróval! Én csak ülnék a fotelomban, élvezném a helyzetet és ilyenekkel bíztatnám, hogy - Na! Viktor! Légy férfi! :O)

Névtelen írta...

Gyurcsány egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy van egy fogadás közte és a felesége között. Felesége szerint 2018 után nem lesz a parlamentben olyan párt, hogy MSZP. Dobrev Klára egy okos asszony. Szerintem igaza van, főleg ha olyan emberek vannak pártelnöki pozícióban mint Tóbiás. Nemrégen riportalanyként láttam a tv-ben. Tragédia. Ahhoz, hogy egy párt népszerű legyen szükséges a jó program, szükséges a jó szervezet és fontos a hiteles és jól kommunikáló vezető,aki személyében is sokak számára is jó kiállású ember. Mesterházy lehetett volna ilyen ha egy kicsit bölcsebb és ha felismeri a helyzetet azon a bizonyos közös tüntetésen amikor a tömeg az összefogást követelte. A jelen MSZP-ben a fiatalok között akad azért alkalmasnak látszó ember (pl: Harangozó Tamás) aki elég talpraesett vezető lehetne, de jelenleg a párt süllyed és ha nem talál alkalmas vezetőt végleg el is tűnik, ahogy az idős szavazóbázis kihal. Új szavazóbázist a fiatalok jelenthetnének, de azokat csak egy fiatal vezető tudja megszólítani.

csakafidesz? írta...

T. Hölgyeim és Uraim!

Az MSZP alapproblémája, hogy máig sem tudta eldönteni, hogy tulajdonképpen mi az ő szerepe ebben a "magyar vircsaftban".
1989-ben, amikor az MSZMP szakadása megtörtént, akkor az a vélemény alakult ki róluk, hogy elárulták a pártjukat és lepaktáltak az akkori reformellenzékkel.
Aztán jött a III.Köztársaság első szabad választása és a kiszakadt baloldali reformer csoport az előzetes számításokkal ellentétben eléggé gyenge eredményt ért el és ezzel teljesen eljelentéktelenedett.
Amikor megkezdődött az elmúlt 40 évezés, akkor "karanténba zárták", arra való hivatkozással, hogy ők az MSZMP utódpártja. Hiába ők voltak a legdemokratikusabb párt a parlamentben ennek ódiumát cipelniük kellett a következő választás fölényes megnyeréséig.
Egyedül is kormányozhattak volna, de ők belelavírozták magukat egy olyan koalícióba, amiről előre lehetett tudni, hogy csak bukás lehet a vége. Az SZDSZ ahelyett, hogy a kormányzás egyik hajtómotorja lett volna, inkább fékként - kerékkötőként - működött. Ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen a rendszerváltás előtt ők voltak az a párt, akik a legvehemensebben kommunistáztak. Akkoriban az MSZP politikusai között olyan személyiségek ültek, akik ugyan az MSZMP hatalma idején másod ill., harmadvonalban politizáltak, de akikről feltételezni lehetett a tisztánlátást. Ennek ellenére bedőltek annak a rossz dumának, hogy a magyar nép azért választotta ezt a két pártot az eső két helyre, mert azt akarja, hogy koalícióban kormányozzanak.
A 73 %-os többség semmire sem volt elég. Továbbra is folyt az ország kiárusítása, a régi rendszer felszámolása – természetesen mindez a liberalizmus jegyében. Eközben a fokozódó munkanélküliség ellenére, az MSZP elfelejtkezett az elesettek védelméről.
Ezeken a hullámokon kezdett el erősödni a FIDESZ és a Kisgazdapárt. Lejárató kampányba kezdett és jó piármunkával – időnkénti robbantásokkal, vigyázva, hogy a célszemélyekben kár ne essék – sikerült elérniük, hogy 1998-ban ők nyerjék a választásokat.
1998-2002 között az MSZP ellenzékben – a fenti példákból nem okulva- jelentős létszáma ellenére úgy viselkedett, mintha Szent Grál lovagrendjéhez tartozna. Csak semmi kilengés, mi vagyunk a becsület és tisztesség letéteményesei, szigorúan betartjuk a játékszabályokat és ennek idővel majd úgyis meg jön az eredménye.
Eszükbe se jutott, hogy az eredményes politizáláshoz a becsület az kevés, ahhoz hozzátartozik a vagányság is egy kis becstelenséggel vegyítve. A FIDESZ, amikor megtapasztalta, hogy az ellenzéke mulya és impotens, kiépítette a saját információs világát és megalkotta sajátos kliensrendszerét.
Hiába nyert az MSZP-SZDSZ 2002-ben a FIDESZ ellen, az addigra már az elektronikus és nyomtatott médiában akkora előnyre tett szert - amit optimista megközelítésben is behozhatatlannak látszott.
Az MSZP mögül már régen eltűnt az értelmiségi holdudvar, a jelentősnek mondható oligarchák már a Fideszt támogatták.

csakafidesz? írta...

/:folytatás:/
Persze lehetett volna enyhíteni a helyzeten, ha a szoclib kormány felhagy Szent Grál szolgálatával és elődeihez hasonlóan egészpályás letámadást indít. Sorba kirugdalja a Fidesz embereit és helyettük saját illetve, hozzá lojális embereket ültet.
Nem volt már bátorságuk hozzá. Féltek a FIDESZ reakciójától, aki a médián keresztül amúgy már megkezdte a 2006-os események hangulati előkészítését.
Azzal az ideológiai megközelítéssel, hogy nem lehet 4 évenként mindent újra kezdeni, meghagyták – átvették - a Fideszes klientúrát.
Az önkormányzatok, az klf. állami intézmények tele voltak és maradtak a FIDESZ embereivel.
Nem lehet azon csodálkozni, hogy most itt tartanak. A párt szempontjából kifejezetten káros, ha még most is a régi emberek mondják meg a „frankót”. Azok az apparatcsikok akik, már akkor sem értették a modern politizálás lényegét, amikor hatalmon voltak.
Olyanok, akik ma is csak a pártalapszabályt ismerik és elfelejtkeznek arról, hogy a sikerhez néha improvizációra is szükség van.
Valóban ez a párt mára már a tetszhalál állapotába került. Identitászavarát eddig sem tudta és ezután sem fogja tudni leküzdeni. A legjobb rossz az lenne, ha önként és gyorsan feloszlatná önmagát és új alapokon új párttá szerveződne.
A tegnapi témához néhány gondolat. A Köztársaság téri Párház eladása nem hiba, hanem szégyen. Megbecsteleníti mindazok emlékét, akik annak védelmében haltak hősi halált.
A baloldallal szemben gyakran elhangzik az a vád, hogy nincsenek példaképei és hiányoznak a szimbólumai.
Tessék. Lett volna egy lehetőség. A Köztársaság-teret beleértve a Pártházat is már régen Nemzeti Emlékhellyé lehetett volna nyilvánítani – volt is rá a szociknak 12 évük – ahol a Terror Háza mintájára állandó kiállításon a Nagyközönségnek be lehetett volna mutatni az 1956-os dicső forradalom és szabadságharc egy másik arcát.
Elrettentő példaként első helyen javasolnám bemutatni azt a felvételt, ami azt a pillanatot örökíti meg, amikor a feltartott kezű ÁVH-s sorozott kiskatonákat éppen a géppisztolysorozat eléri, és eltorzult arccal kezdenek „összecsúszni”.
A felvétel kifejezetten bravúros, szerintem akár díjat is nyerhetett volna, ha valami morbid pályázatra készül.
A kiskatonák nem voltak hősök csupán áldozatok. A fékezhetetlen, bosszútól szomjas csőcselék áldozatai.
Hősként Mező Imre és két társa halt meg, akik fehér zászlóval tárgyalni indultak és eközben érte őket a halálos lövés. A mai történeti álláspont szerint a lövés hátulról jött, ami egyébként az ügy szempontjából teljesen lényegtelen. Fehér zászlóval – megadást jelentő szimbólum – tárgyalni induló parlamentereket csak barbárok és beépített ügynökök gyilkolásznak le. Bár ki tudja. Lehet, hogy akkoriban ez volt az elfogadott színvonal.
Elnézést a terjedelemért, de így is csak egy kis hányadát sikerült papírra vetnem annak, amit lényegében mondani akartam.

Névtelen írta...

"csakafidesz?" nek!
Csak egy megjegyzésem lenne nem rövid kommentedhez.
Mi az, hogy "ehelyett tovább folytatódott az ország kiárusítása"?

Ez csuda jól hangzik, de egy betű sem igaz belőle!
Ki vette volna meg a MALÉV-ot, a KERAVILL-t, az Ápisz-t vagy éppen a Szivárvány Áruház Vállalatot? Nekem egy fityingem sem volt? Te? (Ha lett volna pénzed talán, de valószínüleg nem volt, tehát Te sem vetted meg.)
Vagy Mészáros Lőrinc, vagy Szijjártó Petya, vagy Simon L. László? Ők csak az elmúlt pár évben lettek tehetősek.
Úgy, hogy ezeket a fidesz által öntött lózungokat hagyjuk.
Üdv: Balu, a medve.

Góbé írta...

T Csakafidesz?!

Nagyon pontosan összefoglalod, de van egy-két megjegyzésem.

Szerintem az szdsz.-t nem szerelemből hivták koalicióba, arra kellettek, hogy a többiek ne tudjanak komcsizni. Antallék "eredményei"- 30%-os infláció, 40 %-os uzsora-hitelkamat,- után csak kemény intézkedésekkel lehetett egyensúlyt teremteni. Ha egyedül csinálják, biztos a bukás, amit elkezdtek, BIZTOSAN nem tudták volna befejezni. No meg azt is meg akarták mutatni, hogy elkötelezettek az új rendszer irányába. Egyedül csinálva teljesen elszigetelődtek volna.

Volt esély a 1998.-ban a folytatásra. Az 1. fordulót simán nyerték, utána elaludtak, ültek a babérokon, orbán meg közben lepaktált torgyánnal aki visszaléptette jelöltjeit a fidesz javára, igy nyertek. Ott roggyant meg valami. Meggyőződésem ha Hornék tudják folytatni, ma közelebb állnánk Ausztriához, mint Cseh-,vagy Lengyelországhoz.

A 98-as bukta után, a 2002-es győzelem ellenére, az mszp nem csak mulya de súlyosan megosztott is /Puch-Simicska/ volt, melyet nemhogy megoldani nem, de még fokozni is tudtak, melyre a Fletó mögüli kihátrálásukkal tették fel a koronát.
Azt az esélyt elszalasztva, már 8 éve hiába próbálnak "megújulgatni"...
Az külön sajnálatos, hogy mára egy Lendvai, egy Kovács László kiemelkedik még a fiatalok közül is..

Amit a Köztársaság térrel kapcsolatosan, annak jelentőségéről irtál, le a kalappal!

Wolk írta...


Az MSZP alapproblémája, hogy máig sem tudta eldönteni, hogy tulajdonképpen mi az ő szerepe ebben a "magyar vircsaftban".

Innen nem is olvasom tovább. Dehogy nem tudta eldönteni. Ellopni mindent.Ez az MSzP meg a többi párt és politikus vagy kapcsolataik elsődleges szerepe. Az volt a cél, hogy Tőled meg tőlem és még 9 millió 995 ezer magyartól ellopják a köztulajdont.

Wolk írta...

csakafidesz? figyelmébe ajánlom.

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/427764_a_titkolozo_maffia

csakafidesz? írta...

Balu!
A kivásárlásokat a nyugati tőke csinálta. Célja nem a munkahelyteremtés, hanem a piacszerzés volt.

Wolk!
Ez a ki lopott többet ezt hagyjuk. Azt hiszem, hogy annyian, ennyire nem gazdagodtak meg akkoriban, mint ezek az utóbbi időben. Azokat lassan felejtsd el, ezeket meg fékezd meg, mert mire észreveszed már csak üvegszemed lesz.

Góbé!
Az SZDSZ-el kapcsolatban a véleményem már régóta ez. 12 évig voltam az MSZP aktív tagja.
Egy biztos Hornéknak egyedül fel kellett volna vállalni a kormányzást és ha végképp nem megy lemondani.Az SZDSZ kívülről támogathatta volna őket, de hogy érdek nélkül megtette volna-e ebben nem hiszek.
De. Jobb a bizonytalan bizonyosság mint az előre bekódolt kudarc.
Természetesen a véleményedet tiszteletben tartom, de ez az én véleményemen semmit sem változtat.

csakafidesz? írta...

T. Wolf!(20:45)
Köszönöm az ajánlott írást, csak azt nem tudom, hogy ezt miért nekem ajánlottad.
AM.cikkének 92,5%-a a FIDESZ-ről szól és semmi köze ahhoz amit én leírtam.
Ja, persze! Most jutott eszembe, hogy Te annak csak az első mondatát olvastad el.
Akkor miért is kellene ezen csodálkoznom?

Névtelen írta...

Végül is, egy új közösséget kéne létrehozni:
D demokratikus
E ellenzéki
C civilek
É és
P pártok
Ö összefogásának
K kerekasztala

Aki gondolkodott annak idején (rendszervátás), láthatta, hogy a kerekasztalnak volt eredménye...

Wolk írta...

Re:csakafidesz?

Egy szóval sem tettem arról említést,hogy ki lopott többet. Arról igen,hogy a népvagyont lopták el Tőled meg tőlem.

Ezért is érdektelen az álca. A pártok hatalmi helyezkedése amiről írsz.

Vonatkoztass el attól, hogy az általam ajánlott cikk a fideszről szól. A titkosítás takarhat bármit. Akár még alkut is a baloldallal. A baloldal sumákságait is lehetne sorolni vég nélkül. Titkosítás nélkül de ebbe tényleg ne menjünk bele.

csakafidesz? írta...

T Wolk!
Valaki azt írta, hogy ne plagizáljam a FIDESZ álláspontját.

Ha ezt elfogadom, akkor Rád ez többszörösen érvényes.

Amít írsz az egy megalapozatlan - ráadásul feltételemódban fogalmazott - összeesküvéselmélet.

Névtelen írta...

A "munkahely teremtés!" meg a "cigányok felzárkóztatása!" meg az "üvegzsebtörvény!" meg az esélyegyenlőség" meg "kiűzzük a drogmaffiát!"
De jól hangzanak! Csak az a bajom ezekkel, hogy tele van velük a hócipőm.

Ebben a kis, de jó adottságú országban, mindenki melóő nélkül szeretne meggazdagodni.

Wolk írta...

Re:csakafidesz?

A privatizációtól kezdve az olajos ügyeken át rengeteg galád titkot őrizget mindkét oldal. ( pl.Nógrádi látta, amikor Pintér Sándor belügyminisztert megvesztegették mégsem akarja egyik párt sem az ügy tisztázását) A titkosszolga akták fontos adatait mindkét oldal megritkította. Vagy nehogy azt hidd, hogy az áfacsalások most kezdődtek.

Ezek tények. (nem pedig feltételezések)

Névtelen: nem tud itt meló nélkül meggazdagodni senki csak akinek engedik van hátszele és aztán megbízhatóan leadja a sápot a sponzoroknak.

Az egyszerű emberek ilyenről nem gondolkodnak. Arról igen, hogy becsületes munkából akarnak megélhetést maguknak és a családjuknak.

Ez az amiről minden párt megszámlálhatatlan mesét adott már elő megszámlálhatatlan változatban.

Aztán mindig begyűrűzött valami, ami csak az állampolgárt terhelte meg de a pártelit vagy holdudvara tovább gazdagodott.

csakafidesz? írta...

Wolk!
Nem a vita kedvéért pontosítalak.
Én egy szóval sem említettem, hogy az ÁFA-csalások most kezdődtek, mivel az ÁFA-csalások az adónem bevezetésétől kezdve volt és addig lesz amíg a magyar ember rákényszerül arra, hogy csaljon. Ennek gyakran vagyunk mi is bűnrészesei jelesül akkor, amikor számla nélkül zsebbe fizetünk egy szolgáltatónak.

Az olajügyek pedig az MDF-kormány működéséhez köthetők. A Horn-kormánya ennek éppen az ellenkezőjét produkálta. Kormányzásuk idején szüntek meg az ilyen tipusú ügyek.

Wolk írta...

Állítom, hogy a kéz kezet mos a politikusok bűne és bevett gyakorlata amit a mi életszinvonalunk jól tükröz.

Ottilia marton írta...

Végig olvastam mind a kommenteket!
Annyit tennék hozzá csupán? hogy az szdsz , amely partnerül választatott SZERINTEM nem volt kitalálva! Egyszerre volt ott benne a Solt Ottilia féle SZETA a szegénység felmutatójaként , meg a komenistázó ostoba mag. Ők meg magukban sem tudták a harcukat megvívni--és a progresszív elgondolásoknak hol ezek, hol azok ellenálltak.
Debreczeni írja le ezt a Ne bántsd a cigány című nemrégiben megjelent SZERINTEM igen jó könyvében:(61.oldal
"az szdsz továbbá az akkori nyilvánosságban hegemon szerepet vivő baloldali liberális véleményformálók szüntelenül bíráltk a jobboldali kormányzatot a szerintük túl lassú piaci átalakulás....miatt, és folyamatosan a gazdasági sokkterápia alkalmazását követelték....és kik voltak a ....szószólói (a szegények védelmének)ugyanaz a balliberális elit, amely a gazdasági sokkterápiát követelte."""És bár mindez szabadságot is hozott--de azzal meg élni nem tudtak azok , akik élhettek volna!

Joszi írta...

T.Nevtelen, kitunoek az eszreveteleid privatizacio ugyben, s meg a peldaid is pontosak, csak nem vagy, vagy voltal profi?Bizony ez igy van, s erdemes. Megnezni az ellenpeldat, mi lett azokbol a cegekbol, ahol nem tortent privatizacio, nem jott kulfoldi toke.Ott jottek a partkaderek elobb MDF szinekben, majd akarmelyikben, s ezt kovette a megsemmisules, mert toke hianyaban, beruhazas nelkul, igy megy ez.Hova lett pl.az Alkalmi Aruhaz?Hova lett a Centrum, hova tunt a nem privatizalt cipoipar, stb.?Tenyleg felesleges a Fidesz baromsagokat nekunk is szajkoznunk.

csakafidesz? írta...

Joszi!
Ebben az orszában addig volt viszonylagos jólét, amig volt mit eladni. Hornék idejében sem volt jelentős mértékű saját erőből megvalósuló gazdasági növekedés, ami pedig volt azt javarészben az országba beáramló külföldi működő tőke produkálta.
Ezek nem Fideszes lózungok, ezek a lecsupaszított tények.
Bizony Hornék kiprivatizáltak mindent, ami Antall-Boros kormányzás után még megmaradt.
Jószerivel nem is tehettek mást, hiszen elődjüktől egy teljesen kivéreztetett büdzsét örököltek.

Ma,még mindig ugyanez a helyzet. Ha nem lennének itt a külföldi autógyárak illetve, ha a piac netán átfordulna receszióba, akkor aztán megnézhetnénk magunkat.
De, a mai állapotokat tekintve semmi sincs kizárva. Volt már arra példa, hogy gazdaságokat külső hatások döntöttek be.
Ami késik az soha sem múlik!

Joszi írta...

Csaka, mindig attol van jobblet, ha van mit eladni.Vevo nelkul ez nem megy.Eladhato porteka nelkul sem.A keredes az,ki hozta be a mukodo toket, s az bun e?Fideszes lozung a privatizacio karhoztatasa, s ezzel szemben a haverok vagyonszerzesenek istenitese.Privatizacio eredmenye volt a kereskedelmi kultura megjelenese, annak hianya pedig a CBA szeru kepzodmenyek letrejotte.A munkaalapu fantazmagoria pedig visszateres a Rakosi fele ipari orulethez.

csakafidesz? írta...

Joszi!
Erre a sok összehordott zagyvaságra nagyon nehéz válaszolni.
Lehet, hogy nálad már nem különülnek el a különbözőidőszakok és együtt vizsgálsz mindent 1950-2014-ig?

Ja, csak emlékeztetlek! A kérdéses - górcső alá vett, vitatott - időszak 1994-től, 1998-ig terjed.
Igaz, Rákosin már túl vagyunk, de a CBA-n még innen. A Fidesz akkor éppen egy törpepárt, aki nem volt abban a helyzetben, hogy a "haveroknak" bármit is osztogasson. A privatizációt pedig senki sem kárhoztatta, de azt a gyakorlatot igen, hogy mindent áron alul - aprópénzért - adtak el.
Azt is csak úgy baráti alapon közlöm veled, hogy 1994-ben még volt az országban mit eladni és olcsó pénzért vevő is mindig akadt.
Na, erről ennyit és én itt be is fejeztem.

Joszi írta...

Az eg aldjon,amit nem privatizaltak Hornek, abbol gazdagodtak Orban haverjai, mar 98-kezdve.A tipikus lozung, az aron alul.Mi van aron alul?Amit olcsobban adsz el, ha dragabban is van vevo, de minden mas esetben ez azt jelenti, hogy aron alul van, amit mas adott el.Hiaba akarod 100 ert adni a krumplit a piacon, ha csak 80 ert van vevod.Valaszthatsz, rad rohad, vagy eladod es penzed lesz, melyert ujra vethetsz es eladhatsz.

morzsi írta...

Édes csakafidesz? !
Nem veszed észre, hogy azt mantrázod, amit a fidesz hirdet? Hogy a komenisták, meg a bolsik, mindent eladtak.
Tévedsz. Amit lehetett eladtak Antalék, aztán Hornék. Aztán amit tudtak Orbánék. (lásd 12 állami gazdaság. Áron alul...)
Hidd el nem védem a szocikat, mert nagyon dühös vagyok rájuk, de lopásban a kisinasaik sem lehetnek a fidesznek. (ami ugye nem menti a szocikat)
Ez a banda, feltalálta a spanyol viaszt. hogy ha mi lopunk, akkor az nem bűncselekmény, mert mi nem lopunk tudvalevőleg, hanem kiegészítjük a készleteinket. Vagy megvédjük a karvaj tőke nyomulásától, meg a nemzeti értékek,meg a munkahely teremtés, bla-bla-bla, de ezt már Te is ismered...
Üdv: - morzsi -

Névtelen írta...

Ezek rosszabbak mint a legrosszabb maffia, mert a maffia nem mond olyanokat a szegényeknek, hogy - szüljél több gyereket...

csakafidesz? írta...

Morzsi!
"Nem veszed észre, hogy azt mantrázod, amit a fidesz hirdet? Hogy a komenisták, meg a bolsik, mindent eladtak."

Kedves! Te tévedsz! Én soha sem mondtam azt, hogy mindent a Hornék adtak el, csak azt mondtam, hogy mi mindannyian abból éltünk reletíve jól, hogy még volt mit eladniuk.Nyilván, ha volt eszük, akkor abból nekik is jutott.
Emlékezni kellene bizonyos előzményekre is. Nem olyan régen még azon siránkoztunk, hogy mi mindenünk veszett oda a privatizáció során. Apáink, nagyapáink no meg a mi munkánk ment el az enyészetbe. Mára már nincs könnyűiparunk, nincs nehéziparunk, megszüntek a nagy hozamokat produkáló szövetkezetek és nincs élelmiszerfeldolgozó iparunk sem. Ezt mind annak köszönhetjük,hogy a nemzetközi karvalytőke kivásárolta még az eget is a fejünk fölül.
Ne mondja azt nekem senki, hogy helyes volt a vagyon maradékát is eladni. Az, hogy szükségszerű volt az nem vitás. Ha nem adjuk el, akkor hamar bedőlt volna a gazdaság és államcsődöt jelenthettünk volna. Kis szerencsén és BL-on múlott, hogy erre végül is nem került sor.
Ez nem mantra ezek a tények.

Csak zárőjelben jegyzem meg, hogy itt nagyon sok "kollegának" akkut baloldali pártfóbiája van. Ha így haladunk, akkor itt is megjelennek a baloldali pártokat eltúlzottan bíráló kifejezetten ellenséges hangok.

Majd a civilek! Egy baj van ezzel -persze ez lehet, hogy csak az én bajom -, valahogy nem nagyon bízom benne.

csakafidesz? írta...

PS: Javasolnám, hogy keress vissza a vita kiindulópontjára.

Úgy kezdődött, hogy az általam írt - eléggé hossszúra sikeredett - hozzászólásra innen-onnan válaszok érkeztek.Ezek között volt Balu egyet nem értő hozzászólása, aki jelesül éppen a privatizáció körüli megközelítésemet kifogásolta.Aztán szó szót követett és akkor érkeztél Te és leírtad azt, amit Balu is megfogalmazott, hogy nem kellene a Fidesz hülyeségeit állandóan megismételni.
A tévedés jogát mindig is fenntartottam, de akkorát még most sem tévedhetek, hogy a privatizációt teljes egészében a szocikra kenem.
Nem dicsekvésképpen mondom, de ennél azért jobban ismerem a közelmúlt történéseit.

Joszi írta...

Te tenyleg nem veszed eszre, hogy a kompllett jobbik-fidesz mantrat mondod fel, karvalytokestol, veszendobe menesig?A lovasutat is veszendobe vitte a karvalytoke, ezzel dedapaink munkajat is, ugyanugy, mint a tobbit.

NewTiborc írta...

Kedveseim, látom jól egymásba gabalyodtatok és lassan elfelejtitek a fő irányvonalat, az MSZP megújulását. Szerintem az már rég nem igaz és nem lehetséges. Miért? Mert fóbiás az egész banda. Miér?, Mert az öszödi beszéddel a Fleto belecsapott a levesbe. Miért? Mert megtámadta rég bevált jól működő 30-70 %-os alkut. Miért fájt ez? Mert a baloldalon is nagyon sok henyélő politikus jól megélt és most megél ebből, nagy ivben lesz...a bennünk. valaki írta, hogy a harangozóba bizik. Vajon miért? Ő is fóbiás. A megújúlás reményében megint megtalálta a Gyurcsányt, mint közellenséget, mondván rajta múlt a kétharmad buktatása. Nem tudom hányas volt matekból szegény gyerek, de talán számoljunk. Az országyűlés jegyzőkönyve szerint a témában 131 igen, 62 nem és 0 tartozkodó szavazat volt. Na most a Harangozó szerint ha a Vona és a Gyurcsány jelen lett volna, akkor nincs meg a kétharmad. A matematika jelenlegi állása szerint ha mindkét muksó nemmel szavazott volna, akkor az 64 nem szavazat, illetve összesen 195 szavazat. Ez alapján az igenek aránya 67,2 %.Ezeknek sosem jön meg az esze, még mindig nem találják az ellenfelet, pedig az már sokszor orrbaverte Őket. Vagy az az igazság, hogy a tolvajnak mindig az fáj a legjobban, ha néven nevezik és ezzel a Gyurcsány akkora bünt követett el, amit soha sem fognak neki megbocsátani. A legszomorubb meg az, hogy az MSZP "Kapcsolat" fórumán a fideszhez hasonló fanok Kempelen Farkast meghazudtolva bizonygatják e szerencsétlen ember bűnösségét.
Hát, igen Jani bácsi szavaival élve: Előre rendületlenül a megújúlás útján.

Névtelen írta...

csakafidesz-nek,
re-mény-te-len.... Üdv. Balu