2014. december 8., hétfő

NEM TERELÉS, VALÓBAN IDIÓTÁK

Melyik a rázósabb: a fű vagy az alkohol?Hát nem, ezek valóban ennyire idióták.
Hallgatom a rádióban a betelefonálós műsor hallgatóját, aki arra gyanakszik, hogy a Kocsis Máté által indítványozott drogteszt csak terelés, valami fontosabb dologról szeretnék ezzel elterelni a közvélemény figyelmét.

Lehet, de ez ma már lényegtelen is, hiszen lassan a kormány minden lépése mellé be kellene adni egy egyéni képviselői indítványt.
Egyik például az lehetne, hogy a szűzek deflorálását csak vizsgázott szakemberek végezhetnék, illeték ellenében, úgynevezett Nemzeti Méhkaptárokban, - egyneműeknél a Nemzeti Melegházakban, a másik szólhatna arról, hogy a háziasszonyoknak nem lehet két cekkert cipelniük egyszerre, a harmadik, hogy betiltanák a retikül és a cekker együttes használatát, egyben a férfiak számára tiltottá tennék a gumi óvszer használatát vasárnaponként - és így tovább.

Azért ez a drogteszt jó ötlet, biztos vagyok benne, hogy sok értelme van, különösen, hogy évente egy alkalommal tervezik ilyen módon a szélbe szórni a pénzt, ami nem is lenne kevés, viszont oltári nagy baromság lenne, és így szépen beilleszkedne a NER egyéb baromságainak rendszerébe.
Speciális vizsgálatok nélkül, vérből, vizeletből kimutatni a drogokat nem lehet túl hosszú ideig, a fiatalok által használt drogok közül azokat a diszkó-drogokat, melyeket általában használnak, még kevesebb ideig, az úgynevezett varázsgombára meg nem is igen vizsgálják a pácienseket.
A pécsi Fact Intézet kutatásaiból kiderül, hogy a probléma ettől függetlenül valós, hiszen
rendkívüli módon megnőtt a kábítószert kipróbáló fiatalok száma, akik már az általános iskola végzős osztályaiban is találkoznak a tudatmódosító szerekkel hazánkban 

A változásért a klasszikus drogoknál jóval olcsóbban előállítható és beszerezhető, egyúttal a hatóság kijátszására is alkalmas dizájnerdrogok a felelősek.
Ezek olyan vegyületek, amelyeket a kábítószerlistán szereplő tiltott anyagok apró változtatásaival állítanak elő.
A dizájnerdrogokat növényi tápsóként, fürdősóként is árusítják, de azért én nem rohannék a helyetekben felnyalni a muskátlitápot, előtte tájékozódjatok az unokáitoknál.
Mindenesetre érdekes lesz az attrakció, amint egy ország kollektíve pisil, habár a libák se szégyenlősek a mezőn, a tetejében állandóan füveznek, mégse félnek.
Érdekes kérdés, hogy mit terveznek a rajtakapott delikvensekkel, különösen a politikusokkal, merthogy ahogy ezt a garnitúrát és a birtokukban lévő tudatot elnézem, lehet, hogy rajtuk valamit hozna egy ütősebb tudatmódosító szer.

Az ellenzék, persze, már megint érzelmi húrokat penget, holott itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy egy módosító indítvánnyal kizárják a gyermekkorúakat, ellenben beemeljék a törvényjavaslatba a politikusok elmeorvosi alkalmassági vizsgálatát.
Ennek eredménye kötelezően nyilvánosságra hozandó közérdekű adat lenne, de ha az illető lemond, akkor ettől el lehetne tekinteni.
Nincsenek nagy reményeim, nem hiszem, hogy a törvényjavaslat beterjesztője ilyen, önmagára is veszélyes javaslatot támogatna, a kormány pedig sikítófrászt kapna, hiszen a vizsgálat végén komoly fejetlenség venné kezdetét.

Mindenesetre azt, hogy van értelme ennek vagy nincs, azt nem a drogok felől közelítve kellene eldönteni, hanem azt kellene vizsgálni, hogy van-e olyan laboratórium, melynek van erre kapacitása, esetleg van-e olyan személy, aki képes lenne egy ilyet megszervezni, esetleg ezek hiányában meg kell bízni egy svájci laboratóriumot, valami olyasmit, mint az
Institut Bio-Analytique Medical SA. – Anikó főméltóságú Asszony üzlettársának laboratóriumát, vagy annak valamiféle kooperációs partnerét.
Végtére is csak negyvenmilliárdnyi összegről van szó, de nem herdálunk, lehajolunk az aprópénzért is, ha már a húsosabb falatok kezdenek kicsúszni a kezünkből – ez a Paks is, egyre bizonytalanabb…
Persze kell valamit kezdeni a droghelyzettel, de nem hiszem, hogy éppen a mi Kocsis Máté barátunk lenne erre hívatott, hiszen ő legfeljebb fogyasztóként kerülhetett ezidáig kapcsolatba a droggal, meg a tűcsere-program szétverésében jeleskedett – dögöljenek is rakásra ezek a rohadt drogosok.

Kocsis drogügyi coming outja után persze előkerültek a szakemberek is, Zacher Gábortól például kaptunk egy költségbecslést százmilliárd forintról és egy eredménybecslést nulla hatékonyságról.
Talán mielőtt egy ilyen baromsággal előhozakodnának, érdemes lenne kikérni hozzáértő emberek véleményét is, ami természetesen csak ábránd, hiszen egy kormánypárti politikus mindent tud, amit pedig nem, azt tudja a frakcióvezetője, és ha ő sem, a piramis csúcsán még mindig ott ül a Nemzeti Lótuszfaktusz, minden titkok és a tutifrankó tudója.
Lehetne ugyan a terjesztők ellen is harcolni, de ez a módszer egyszerűbb és veszélytelenebb, meg aztán nincs felesleges feszültség az üzletágak között…

Persze lehet, hogy ez az egész csak terelés, hiszen a panamai diktátor, Noriega tábornok is kábítószer miatt került amerikai börtönbe, az meg aztán végképp semmibe sem kerülne, hogy kiderüljön, hogy a Puskás-stadion gyepszőnyege rövidre vágott cannabis.

:O)))

14 megjegyzés:

MoonRiver írta...

Már nem tudok kit és mit megkérdőjelezni. Ha mindenki itten rendben van, egy dobásom maradt:

https://www.youtube.com/watch?v=iExR9PxDPGk

magyarmagyar írta...

Na, ha ettől sem megy utcára a szülők tömege, akkor tényleg a hülyék országa ez itten. Akkor már szabad az út orbánc kutyájának államtitkári kinevezéséhez is!

Kibic37 írta...


Nem biztos, hogy Zacher Gáborra kell hallgatni. Én abban is látnék némi fantáziát - magyarmagyar-ral egyetértve - amit egy másik írás kommentelője vetett fel:
" vau • 5 hours ago

Rohadjak meg ez ellen nem megyek ki tiltakozni. Megvárom, amíg megcsináják és elveszítik a választóikat szépen.

Rég vártam már egy ilyen nívós öntökönrúgást.
"

Kibic37 írta...


Nekem egyébként ez is tetszik :))))

Kibic37 írta...

Sorry, a link valamiért hibás lett. Ha itt sem működik, meg lehet nézni ebben az írásban Hmmmm 16. kommentjénél.

morzsi írta...

Vagy egy éve már írtam. 1994 februárjában, a választások előtt egy szoci képviselő azzal a "képtelen" javaslattal állt elő a parlamentben, hogy a közelgő választásokon csak olyan jelöltek indulhassanak, aki 3 hónapnál nem régebbi elmeorvosi bizonyitvánnyal tudják igazolni a beszámíthatóságukat. A javaslatot nagy többséggel az országház elutasította...
Pedig de jó lett volna ha akkor azt komolyan veszik! Ma talán pár tucat skzifrénnel, paranoiással kevesebb ülne az ország házában.

Nem irigyellek PuPu. Előző írásaidban némi fáradságot éreztem, mintha olvasóidtól vártál volna megerősítést. De nem pihenhetsz, mert a marhaság a csukott ajtó alatt is ömlik az ember lakásába a küszöb fölött.

Még Zacher doktorhoz annyit, hogy ő megemlítette, hogy vagy 200 ezerre tehető a drogosok száma, míg az alkoholistáké több mint 800 ezer.(az elmebetegek számáról diszkréten hallgatott...)
Üdv: -morzsi -

nemóvatos írta...

Azt azért tudnotok kell, hogy a rendőrségnél rendszeresítve vannak különböző drogteszt csomagok, központi beszerzésben.
Az egyenruhákat sem vadidegen cégek gyártják és szállítják.
Van még betakarítani való, ha hagyjuk.

Névtelen írta...

Nahát...ez már a csúcs!Nem a kábítószer forgalmazók és terjesztők ellen kell fellépni..hanem a fogyasztókat pisiltetni...aminek semmi hatása,eredménye a világon nincs.vagy mit akarnak...akinél pozitív a teszt azt börtönbe zárják, vagy kap egy baráti fülest?...vagy...ejnye-bejnyét?
Még mindig van kidobható pár száz millió?

Névtelen írta...

Morzsi

Valóban jót tett volna az elmeorvosi vizsgálat kötelezővé tétele.
"Még Zacher doktorhoz annyit, hogy ő megemlítette, hogy vagy 200 ezerre tehető a drogosok száma, míg az alkoholistáké több mint 800 ezer."
Ezzel azért vitatkoznék.A szám mindkettő esetében optimista.Rengeteg a gyógyszerfüggő is.
A javaslat magát a beterjesztőt minősíti. Szűk látókör,a hozzáértőkkel való konzultációk elmaradása stb-stb. Bedobnak egy tervet... törvényre emelik és "majd meglátjuk mi lesz" alapon dolgoznak,szinte mindenben.
Kocsis kis pajtás ha konzultált volna,vagy akár megkérdezett volna egy ebben jártas embert,a megelőzésre fordított volna több energiát,amit már az iskolában el kellene kezdeni.Soha,egyetlen országban sem működött csak a tiltás magában a beleölt százmilliárdok ellenére sem.(dollár és euró). Ez az egész úgy baromság ,ahogy van.

Névtelen írta...

+
"De a legfontosabb kérdés, hogy akarjuk-e ezt egyáltalán? Azt akarjuk-e üzenni a gyerekeknek, hogy majd jól lebuktatunk titeket? (És nem azt, hogy segítünk, ha gondod van, vagy támogatunk, melletted állunk, ha szükséged van ránk). Komoly különbség van kábítószer használat és drogfüggőség között. Még komolyabb különbség aközött, hogy egy gyerek az egyéni, családi, közösségen belüli problémáit, szorongásait próbálja-e kábítószerrel „megoldani”, vagy hétvégenként buliban használja. Ha a kábítószert tünetnek tekintem, akkor nem azzal kellene-e inkább foglalkozni, hogy vajon a gyermekvédelmi rendszeren belül vannak-e megfelelő válaszok a gyerekek kábítószer-használatára? Vannak-e olyan intézmények, ahol a függő gyerekek megfelelő ellátást és támogatást kapnak? Van-e olyan szakember az iskolákban aki segít annak a gyereknek akin látja, hogy beszívva megy be órára?

Miért nem ezek a fontos kérdések? Én szülőként nem akarok a gyerekem után nyomozni. Beszélek és beszélgetek vele, hogy ha gondja van, akkor tudja, hogy nekem elmondhatja. Beszélünk, hogy érezze, ha bajban van én mellette állok. Nem vagyok se rendőr, se spion, hanem a szülője. Olyan szakemberekre és intézményi hálózatra lenne szükség, ami minden iskolában elérhető, ahol bármelyik gyerek segítséget kérhet. Nem pedig tesztekre, mert azok (illetve az azzal “megszerzett” információ) konkrétan semmit nem ér.”

http://444.hu/2014/12/08/a-drogszures-gyermekjogi-szempontbol-abszurd-a-csaladok-oldalarol-vegtelenul-kockazatos-es-katasztrofalis-teveszme/

Mellesleg:"Gyermekek fokozott büntetőjogi védelme

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium már korábban a Parlament elé terjesztette a gyermekbarát igazságszolgáltatásról való elképzeléseiket, aminek tartalma többnyire megegyezik az új Btk. szabályozásával ezen a területen.

Új tényállások jelennek majd meg, melyek biztosítják a gyermekek fokozott védelmét bizonyos jellegű magatartásokkal szemben. Így bűncselekmény lesz a gyermekprostitúció kihasználása, valamint a kiskorú érzelmi fejlődésének veszélyeztetése. A jogalkotó álláspontja szerint a gyermekeknek joguk van ahhoz, hogy érzelmileg kiegyensúlyozott felnőtté váljanak. Több gyermekvédelmi szervezet, jogalkalmazó szerint a kiskorú veszélyeztetésének hatályos tényállása nem nyújt kellő védelmet a kiskorúnak a vele közös háztartásban élő, nevelésére, gondozására köteles személyek megfélemlítése, megalázása, stb. ellen. Erre tekintettel a törvény a bűncselekmény tényállási elemei közé iktatja a kiskorú érzelmi fejlődésének veszélyeztetését is.

A sértettek kiszolgáltatott helyzete vagy méltányolást érdemlő állapota miatt öngyilkosságban közreműködés helyett emberölésnek minősül majd, ha az elkövető 14. életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt öngyilkosságra rábír.

A kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén (pl. nemi élet szabadsága, nemi erkölcs elleni bűncselekmények, emberkereskedelem) az elévülés úgy változik, hogy a sértettnek a 18. életévének betöltése után is lehetősége és megfelelő ideje (5 év) lenne a feljelentés megtételére."

Névtelen írta...

Nono...az otlet nem is olyan rossz.
Erdemes tovabbfejleszteni.
Hogyaszongya:evente minden allampolgart elo koll allitani,es nyilatkoztatni:na? Mennyi penz van a zsebeben? He?! Es ha nem annyi,jol megbuntetni,mert hagyta magat meglopni.Majd jol megtanulja a plebs,hogy a zsebtolvajlas elleni kuzdelem nemzeti allampolgari kotelesseg!
De van B tervem is.
Mindenki kapjon SMS-t:
Ha fel,hogy a buszon ellopjak a penztarcajat,uljon at villamosra!
(BM)
Nict wahr,Herr Doktor?!

Donáto írta...

Nem tagadom. Minden empátiám latba vetettem. A végén transzba estem. És láttam magam előtt. ahogy ott ezt az egészet kitalálták.
A Mániákus azt mondta, hogy ki kéne utasítani ezt a hőzöngő amcsit, mire a Futsalos félve megemlítette, hogy az nem jó, mert másnap az egész magyar washingtoni állományunkat gépre teszik és irány Budapest.
Mániákus a fejéhez kapott, párszor kidugta a nyelvét és azt mondta: - megvan! Én majd beszélek a Házban és azt mondom, hogy legyen férfi, álljon ki a független magyar bíróság elé és vállalja el nyiltan, hogy Ildikót méltatlanul gyanúsította. Ha bekapja a horgot, akkor már egyenesben vagyunk!
Mert ha nincs diplomata védettsége, akkor ahogy kijön a követségről, le tudja tartóztatni a TEK, vagy a Civil Összefogás, mindegy melyik, értitek?
Leviszik Izsákra az őrsre kihallgatni, onnan meg nem jön vissza élve.
A Hajléktalanok Védője erre széles mosollyal hozzátette, hogy ő akkor meg előterjeszti a drogteszt nevü projektjét, amitől az amik teljesen össze fognak zavarodni, mert tudvalévő, hogy az amik egyszerre két felé, nem tudnak koncentrálni.
Remek! - mondta Mániákus, akkor ahogy a híres magyar edző Tornyi Barnabás mondaná, "rafkósok" (értsd, rafináltak...)vagyunk.
Máté! Erre iszunk! Hozassál be abból a jóféle 58 fokos házi páleszból és énekeljük el azt, hogy a "fehérvári huszárok"
És a Hajléktalanok Védője, arcán széles mosollyal csak annyit mondott: Igenis, máris hozatom...

Kapat írta...

Azt hiszem, nem sokat tévedtél kedves Donáto. Valahogy így születnek fideszéknél még az ad hoc törvények is. Azt hiszem, mindannyiunk fantáziája szegényes, ha szeretnénk a gondolataik mögé látni ennek a gátlástalan társaságnak. Az ellenzékben töltött 8 évet igen hatékonyan töltötték. Aprólékosan kitervelték az egymásra épülő, egymás után következő lépéseiket, mellyel tökéletesen felépítették (lebontották?) jelenlegi borzalmas világunkat. Itt az orrunk előtt történt mindez. Bármennyire elkeserítő, sajnos mi is részesei vagyunk ennek a folyamatnak. Akiknek nem volt elég a legelső (1998-2002) 4 éves regnálásuk, akiknek azután még mindig voltak kétségeik affelől, hogy ezek minden gazságra képesek, azok bizony tájékozatlanok vagy vakok voltak (jóhiszeműség, tudom). Volnának erősebb jelzőim is. Köszönet érte az elvakultaknak, sajnos mindannyian szívunk.
Tehát ez a kis eszmefuttatásod nagy valószínűséggel nem áll messze a valóságtól.

Wolk írta...

Re: Donáto 2014. december 9. 14:31

De jó egy lényeglátó ember bejegyzését olvasni.