2015. június 13., szombat

DOBERDÓ

"Első világháborús emlékmű épülhet Budapesten a kormány döntése értelmében; a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint a "központi" emlékművel a 100 évvel ezelőtti világháború hőseinek állítanának emléket."- írja a Világgazdaság.
Megnyugodtam.
Idáig rettenetes állapotban voltam, kínzott valami hiányérzet, magam sem tudtam megfogalmazni, hogy pontosan mi hiányzott, de ahogy elolvastam ezt a hírt felugrottam - na, végre, már csak ez hiányzott!
Meg két nagy seggberúgás, de valószínűleg azt is hamarosan megkapjuk az Uniótól, és akkor végre elhárul az utolsó akadály
 is Szálasi rehabilitációja elől.

Félreértés ne essék, nem az első világháború katonáinak emléke zavar, hiszen a családunk hősi halottainak neve is olvasható egy emléktáblán egy dunaparti település templomának falán, csak éppen nem találom okát annak, hogy miért éppen most, és egyáltalán mi célból kell százmilliókat erre a célra fordítva megemlékeznünk egy egyáltalán nem dicsőséges, vesztes háborúról.
Az áldozatok emlékműve minden településen megtalálható.
Miért nem elég az, hogy szobra lesz a vad, geszti bolondnak, a gyujtogató, csóvás embernek, úrnak, magyarnak egyként rongynak, miért kell 2015-ben erre a célra százmilliókat költeni?

Tisza szobra egyébként olyan szép,hogy a mellékalakok se bírják nézni, elfordulnak tőle.
A feje felett az anakondával birkózó oroszlán meg le se szarja, van annak baja elég - az Állatkert őrizhette volna jobban is ezt a beképzelt csúszómászót, amelyik azt gondolja, hogy egy oroszlánt is le tud egyben nyelni...
Már látom szemeimmel, milyen lesz az új emlékmű, lesz rajta hős honvéd, szuronnyal döfi keresztül a kígyót, lesz rajta zokogó özvegy Hende titkárnőjéről mintázva, a talapzat matyómintásra faragva, a felirat rovásírással - Nem! Nem! Soha! -, a fején ott víjjog a turul, lába alatt ott a hajdani - sosemvolt - Nagymagyarország-térképe, a Szentkorona - egyetlen dolog nem lesz feltüntetve rajta,.
Nevezetesen az, hogy százhatvanezer halottunk adta életét a semmiért, semmirekellő urai ábrándjaiért.

Ez persze csak a Trianon utáni Magyarország embervesztesége, a Magyar Királyság vesztesége hatszázhatvanezer ember volt, úgyhogy ha már emlékmű, ott kellene legyen rajta a horvát, a tót meg a román is.
Valamiért azt gyanítom, hogy nem lesznek ott.

Szóval örülök, hogy lesz Olimpia, meg lesz vizes világbajnokság, stadionok, meg minden, amitől büszkén dobban a honfiszív, de azért ez kissé indokolatlannak tűnik, ennél sokkal szebben is meg lehetne emlékezni a Nagy Háború centenáriumáról, majd amikor aktuális lesz, 2018-ban.
Volna is rá ötletem. például a Budai Vár fokán ott állna a Legdicsőbb Ivarsejt, bokáját fogva, majd száz ágyú száz díszlövésétől kísérve vizes, szappanos lábbal jól seggberúgnák először az Antant, majd a Kisantant első emberei, királynő fennforgása esetén a trónörökös.
Az erről készült felvétel pedig felkerülhetne az a facebookra, aholis a lájkok száma kifejezhetné a népek szolidaritását a magyar néppel, melynek megpróbáltatásai száz év elteltével sem szűnnek meg...


Tele van a lelkem már ezzel a hülye szimbolikus politizálással, amikor már a vereségeinkből is hőstettet akarunk kovácsolni.
Vegyük végre tudomásul, hogy azok a politikusok, akik elcseszett döntésének állítunk emléket, a magyar nép gyilkosai voltak.
Mint ahogy a Második Világháborúban is, nem a hazát védtük, hanem más államokat támadtunk, rossz politikai döntések alapján.
Senki és semmi sem kötelezett bennünket hadüzenetre sem Szerbia, sem a Szovjetunió ellen, mint ahogy, ha ezen a harcias egérszaron múlna, már holnap indulhatnának ütőképes csapataink az Unió ellen, most nem papírtalpú bakancsban Olaszország ellen, nem nyári felszerelésben az orosz télbe, most kardlengetve masírozhatnának, Viktort kiáltva elfoglalni Brüsszelt.

A szimbólumoknak természetesen komoly szerepe van minden közösség, így a nemzeti közösség életében is.
A jobboldal ezt mindig túlhajtotta, a baloldal meg soha nem érzékelte és használta fontosságának megfelelően, pedig minél primitívebb egy ember, annál egyszerűbb és nagyszerűbb dolgokat kell neki mutogatni, amivel azonosulhat.
Ez így volt már akkor is, mikor a turult feltalálták, most akár fel lehetne találni a kitárt szárnyú libát, mint a jólét szimbólumát, a talapzat esetleg tepsit mintázhatna.
Csak velemszületett szerénységem tart vissza attól, hogy a tevét ajánlgassam, mint a munkabírás, az egyszerűséggel párosult kritikai érzék szimbólumát, melynek elég egyszer enni adni és utána hetekig robotol.
Mindenesetre az nem kritérium, hogy a szimbólum igaz is legyen, a jó politikus azzá teszi, a nép meg falja a baromságokat.
Persze ez jobbról jobban megy, ők aztán igazán odavannak a Szentkoronáért, a hősi múltért és ha Horthy Stromfeldtől lopott fehér lova (jelzem, fehér ló nincs is, őseink mégis azt áldoztak anno - jellemző, nekünk még a mondavilágunk is hazug...) élne, a Jobbik ott hasalna alatta és vadul szopná a csődörből a kancatejet...
Nem hiszek abban, hogy az első világháborúról lehetne az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság honvédő harcai nélkül beszélni, habár...
Trianonról is lehet a szerződés jóváhagyóinak említése nélkül világfájni...


Ha már emlékmű, hát akkor elmondom ismét régi ötletem - a parlament bejárata elé egy sétány két oldalára négy emlékművet szobortatnék, egyet Mohácsnak, egyet Aradnak, egyet a két világháború áldozatainak, egyet a holokauszt áldozatainak.
Mindegyiken annyi lenne a felirat, hogy "Ne feledd!" és az áldozatok száma.
És a képviselőket, közjogi méltóságokat csak a kettő között vezető sétányon keresztül, gyalog engedném be a Parlamentbe, hátha elgondolkodnának.
A nagytétényi szoborparkot pedig kibővíttetném, legyen hely  Kossuthnak, Tiszának, Nagy Imrének, meg a többieknek, akik elfelejtették, hogy a politikus dolga nem saját szobrának megalkotása, hanem az ország felvirágoztatása.

Nem hiszem, hogy bármelyik politikus lelkesedne az ötletért.

:O)))


  

17 megjegyzés:

Surányi Ferenc János írta...

Hú..., ez a terv egy zavaros elme szüleménye.Nem is értem igazán,hiszen az ország szinte minden falvában, városában név szerint megnevezve tisztelgünk és emlékezünk az úri gazemberek által indított háború összes áldozataira.
Továbbá felhívom a figyelmét annak az őrültnek,-tudjátok kinek -, arra,hogy az I.világháborúba egy határozottan multikulturális állam katonáit küldték vonaton feleslegesen sumák célok és más úri gazemberek érdekeiért...,végül is a halálba.Csak emlékeztetőül : horvát,tót,román,bunyevác,német,zsidó,ruszin és magyar katona indult a háborúba...,nagy csinnadrattával és az egyházak áldásával...

"... menjetek csak fiaim minden második orosznál van csak puska a többinél karó meg bot.De a kutyaúristenit amire odaértünk mindnél volt puska !"

Névtelen írta...

te Teveember!

Pupu!

mondod tele e tököd már ezzel a szimbolikus politizálással.
OK!
nekem is.
.
DE!
.
nem veszed észre, mint ahogy sokan nem veszik észre, hogy ez a Gyurcsány imádat, a DK elvtelen seggnyalása is egy szimbolikus politizálás?

szimbóluma ő ma már sok mindennek, s annak az ellenkezőjének is.
viszont a nyálcsorgató hívők, kik csak a csuti disznógeci híveihez hasonlíthatók, ugyanolyan primitív hordát alkotnak itt, és másutt is ebben a kis kurvaországban, mint a
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK BANDA HÍVEI
.
egy értelmes felnőtt, demokratikus elkötelezettségű ember mindig megkérdőjelezi egy kicsit, ha nem nagyon az aktuális vezető minden megnyilvánulását.
hiszen senki sem lehet tökéletes, még én sem, hiszen hiányzik belőlem a hiba
.
DE!
.
félre a viccel, mert a tökéletességemmel kapcsolatban természetesen vicceltem, nem úgy, mint egynémely ide írkáló, magát véleményformálónak tartó szerencsétlen!
ráadásul, ha talál magának valakit, akivel szépen körülnyalhatják egymást, véget ér az értelme ennek az oldalnak is.
.
egy szó, mint száz a jelenlegi "politikai elitünk", s ebbe beleértek mindenkit a csuti disznógecitől a Gyurcsényig, s akár Schiffertől Kunczéig bezárólag csak gátja a fejlődésnek.

le kell cserélni mindet!

Kapat írta...

Tisztelt "Névtelen"!
Hát, komolyan elgondolkodtattál. Először nem is akartam válaszolni ékes tirádáidra, jelzős szerkezeteidre.
Azután mégis : azon kívül, hogy leszólod kis csapatunkat, akik ezen az oldalon megszólnak (minden érdek és kényszerítés nélkül), tudsz valami okosabbat is annál, mint hogy mindenkit el kell zavarni?
Nos, mivel érveid nincsenek, sem hasznosítható elképzeléseid, nincs is mivel vitatkoznom.

Évásanyó írta...

Nos tisztelt Névtelen! tessék: elzavartunk mindenkit! hát akkor, mondjad gyorsan, ki legyen a főnök szerinted?...jobbikost ha kérhetlek, akkor ne...! az én javaslatom per pillanat a : .....liba..:)))mint legnépszerübb...

Névtelen írta...

kapat!

kapard elé a látszerész címét, s menjél el sürgősen hozzá!
aláírtam, tudod ki vagyok!

íme az okosabb dolog, mint amit ti bármikor is ki tudtok izzadni:
.
RADIKÁLIS DEMOKRATÁK

a demokrata nem fél

a RADIKÁLIS DEMOKRATA nem fél akár radikális eszközökkel fellépni a demokrácia érdekében, védelmében.

a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK egy olyan szervezet, melynek a hatalom megszerzése, de nem hosszú távú megtartása a célja.

amennyiben később igény mutatkozik, abban az esetben párttá is alakulhat, de nem ez a legfőbb célja.

integrálni, tömöríteni kívánja azokat a természetes személyeket, s szervezeteket – pártokat, civil szervezeteket, mozgalmakat, s mindenkit – akik érdekeltek a demokrácia, a jogállam teljes egészének helyreállításában, újbóli megteremtésében.

tagja lehet mindenki, korra, nemre, rasszra, vallási identitásra tekintet nélkül.

PROGRAMJA

jelen helyzetben, magyarországon nem lehet más célja egy demokratának, mint az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői
TELJES KÖRŰ, ÉS VÉGLEGES ELSZÁMOLTATÁSA, FELELŐSSÉGRE VONÁSA

a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK a magyar politikában – jelenlegi meghatározásuk alapján – addig vesznek részt, míg segítségükkel az orbáni diktatúra felszámolása, s a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása meg nem történik.

amennyiben békés úton – úgy tűnik nem ez lesz a megoldás, sajnos – céljaik elérhetőek, abban az esetben a következőt kell tenni:

chartát kell elfogadni csatlakozóra nézve, mely a következőket tartalmazza:

minden csatlakozó szervezet, párt, természetes személy egyenlő.

amint a választásokon sikeresen megbuktatjuk az orbáni diktatúrát, a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK alakítanak kormányt, mely szigorúan szakértői kormány kell legyen, s ez a kormány felelős, és kötelezett, hogy a kitűzött célokat megvalósítsa.

ha és amennyiben ezek eléréséhez több mint egy választási ciklus, avagy kevesebb, mint egy választási ciklus szükséges akkor addig áll fent a szövetség.

a chartának, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK által létrehozott szövetség a csatlakozott szervezetekkel addig áll fent, míg a fenti célok meg nem valósulnak.

ha választásokon akarjuk megdönteni az orbáni diktatúrát, úgy minden szervezet, párt és természetes személy, aki az együttműködésben részt vesz, jelöl, illetve jelöltje, tagja indul a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK keretén belül aláírásával elfogadja, s egyben nyilatkozik arról, hogy addig az együttműködés résztvevője, míg a győzelem következtében a kitűzött cél, azaz a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása, illetve az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői teljes körű, és végleges elszámoltatása, felelősségre vonása meg nem történik.

amint a kitűzött célok megvalósulnak, a szövetség kormány rendkívüli választásokat ír ki, melynek lebonyolításáért felelős, s annak végéig, az új kormány létrejöttéig ügyvezető kormányként tevékenykedik tovább. a rendkívüli választásokon, minden csatlakozott szervezet önállóan, avagy az általa meghatározott szövetségben vesz részt.
a jelenlegi orbáni diktatúra egyetlen képviselője, támogatója, tagja, szervezeteinek tagja, segítője, támogatója nem vehet részt. a közéletből, az állami, állami vállalati szerepvállalásból örökre, végérvényesen ki kell őket zárni.
akiket kell, lehet, s lehetőség van rá elzárásos büntetésre kell ítélni, akik elmenekültek az országból – sok lesz ilyen – azokat fel kell kutatni, hazahozni, s bíróság elé kell állítani. amennyiben célszerű, akkor az általuk hozott, akár visszamenőlegesen alkalmazott törvényeket kell alkalmazni rájuk nézve. a teljes körű vagyonelkobzás - az elmentett vagyonok is, melyek strómanok, leszármazottak, rokonok kezén vannak – meg kell történjen.

Névtelen írta...

kapat!

te nyertél!
valamiért, mikor bemásoltam, lemaradt az aláírás, ezért megkövetlek!

abramovics

ui.: most ide írtam egyből, remélem átmegy rendesen

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Tisztelt Névtelen , teljesen egyetértek Veled, végre fel kéne fogni , hogy "szeretet és demokrata könnyekkel" nem lehet az orbáni mocskot árvízszerűen elsodorni.Itt kibaszottul radikális eszközökre van szükség.De az a baj, hogy a szerencsétlen magyar emberek- "basszameg"- BUTÁK ÉS REMÉNYTELENÜL műveletlenek. ÁÁÁÁÁÁÁ!!!! Sajnos a a bő családomban is van ilyen /rögtön megjegyzem, hogy sem én sem a nejem nincs vele vérségi rokonságban, szerencsére...:-))/
Végre Te is azt látod amit én, persze, kellenek PUPU cikkei, nekem is napi rutin az olvasásuk, de mire megyünk vele?? SEMMIRE!!!!Ezeket a fideszes patkányokat ütni, rúgni, tiporni kell.Minél hamarabb, de reszkető fejű duzzogókkal semmire nem megyünk...

PuPu írta...

Hát, ne fékezzétek magatokat, de ez csak egy blog, ahol a bejegyzések aktuális véleményeket tükröznek, a tietek, meg az enyém.
Mintha a kocsmában ülnénk egy sör mellett és beszélgetnénk.
Namármost ki lehet rontani az ajtóm és felképelni aki szembejön, de nem célszerű - szerintem.
Forradalmat nem így kell csinálni...
:O)))

magyarmagyar írta...

Részben egyet kell értsek Abramovics kollégával. Jómagam alapvetően szelíd, kompromisszumkereső emberke vagyok. Viszont megtanított az élet arra hogy vannak mások, akik nem ilyenek. Vannak akik csak az erő vagy az erőszakos bunkóság nyelvén értenek. Az olyannak beszélhetsz te akármeddig. Na de ha leordítod a fejét, vagy előveszed a kisbaltát, akkor rögtön lemegy kutyába és vinnyog félelmében. Elég szánalmas emberfajta, ha lehet elkerülöm ezeket. Van amikor nem lehet, akkor előveszem az "Úri" modoromat. Azt rögtön megérti, amikor a nőnemű felmenőit meg az idióta spermiumokat kezdem emlegetni, amik közreműködésével tévedésből létrejött anyaszomorítónak. Sajnos a jelenlegi fityiszbagázs élén a főfityisszel csupa ilyen tévedésből emberszabásúnak született, embernek látszó valamikből áll.

Nem tudom, mi lesz a vége. Ennek a rombolásnak az eltüntetéséhez kell egy nemzedéknyi élet. Abban viszont igaza van a "kitántorgó" százezreknek, hogy nekik egyszerűen NINCS idejük ezt kivárni. Ők is csak egyszer élnek. Sajnos a hiányuk pótolhatatlan. Akkor régen az első nagy hullámban jórészt a nincstelen robotosok mentek ; minden mindegy, rosszabb már úgyse lehet jelszóval. Most a nemzet java megy folyamatosan - azok, akikkel fejlődhetne az ország. Marad a selejt, meg az az idősebb generáció, oszt nyögdíj nélkül majd a jórésze éhenhalhat.

Az elszámoltatás is csak a bevált napóleoni módszerrel lehetséges szerintem. Akkor a nagy tolvajokat bevágták valami penészes börtönbe, aztán közölték velük hogy mennyit loptak, mennyit kell visszaköhögni. Ha a pénz megérkezik a kincstárba, akkor mehet isten hírével. Ha nem, akkor nem...

dolores írta...

Én is elolvasok mindent, ami érdekel, de keveset írok.

Most éppen névtelennel értek egyet, nem először.

Én még emlékszem

Névtelen írta...

Bartus mindig is őszinte és szókimondó volt, persze ettől még nem kell vele egyetérteni. Legutóbbi írásában világosan kifejti, hogy miért csalódott Gyurcsányban, hogy a meghirdetett elvek és a cselekedetek, szerinte, köszönő viszonyban sincsenek.

http://nepszava.com/2015/02/velemeny/bartus-laszlo-veszprem-utan.html

Az anyázás pedig sehova sem vezet, csak a blog színvonala sínyli meg.

Névtelen írta...

Teveember!
.
Pupu!

beszéljük meg!
akár VALÓBAN egy kocsmában, sör mellett - én nem iszom alkoholt soha, semmilyen formában, bár minden haverom "idült alkoholista"
.
tetszik, nem tetszik, létrehoztál egy olyan felületet, ahonnan el lehetne indulni!
én nem vágyom a vezér szerepére - az legyen más, ha akar - de azt a jogot igenis vindikálom magamnak, hogy beleszólásom legyen a jövő alakításába!

amit úgymond programként, mint Radikális Demokraták megfogalmaztam, az alakulhat, finomodhat - természetesen nem lehet kiherélni, mint egyesek szeretnék! - úgyhogy uccu neki, vessed el magadat jó öreg tevénk, s szervezzél meg egy forradalmat velem együtt, meg a csatlakozókkal!
számtalan helyre - ide is - leírtam már a tüntetések szervezőinek üzenve, hogy mit, és hogyan kellene "képileg" megjeleníteni azokon.
szart sem ért, mennek a buta, nyálas fejük után, s tologatják a szart az egyik sarokból a másikba ide-oda!
mondok példát is, hogy mindenki értse:

kiszámoltam, az ellopott pénz hány raklapnyi, s javasoltam miként kellene azt megjeleníteni!
csak a pofázás a színpadon, a nyavajgás, meg a "kis saját ellenzéki karrierépítés" volt a válasz, semmi értelmes érdemleges tett.

radikalisdemokratakkukacfreemailponthu

itt várok mindenkit
téged is Teveember, alias Pupu, aki lehet nem is aljas!

a labda - focizásilag ugyi! - nálad pattog, csinájjá vele valamit!

Névtelen írta...

aser:
Így van.
Minden emlékműre rá kell írni az utána bekövetkező áldozatok számát!
Mert ez fogja emlékeztetni a mai politkusokat,felelősségükre.

PuPu írta...

Hát - én most konkrétan elmegyek két hétre nyaralni, aztán lehet róla szó, összejöhetünk valahol egy sörre, ami akár málnaszörp is lehet, mondhatunk egymásnak okosakat, akár még te is, kedves abramovics, csak az a baj, hogy én nem nagyon szeretem a hőbörgést.
De ha addig elmész varázslóhoz és megkéred, hogy csináljon belőled egy higgadt pasit, hát próbálkoz6unk!
:O))))

PuPu írta...

Magyarmagyarnak: rettentően rokonszenves módszert javasoltál!
Napoleon okos ember volt...
:)

talalom írta...

Az érdekes egy "jogállam" lesz, amikor visszamenőleges törvényekkel operálnak, ahogy a fidesz teszi. A jogállam nem az, amikor nekem van igazam, hanem az, amikor mindenkire azonos törvények vonatkoznak, és a bűnözőnek is joga van megvédeni magát. Sőt, a bűnösséget bizonyítani kell. A politikai károkozást meg egyetlen módon lehet büntetni: szavazással - a legutóbbi közvélemény-kutatások meg azt mutatják, hogy még mindig elégedett a nép. Sajnos a demokrácia megvédése elég macerás dolog, és nem is nagyon látványos. Az lett volna demokrata tett, ha a 3 millió magánnyugdíj pénztári tagból legalább 1 millió maradt volna. A többi hőbörgés.

Névtelen írta...

talalom!

úgy találom, nem érted, érted?!

én nem visszamenőleges törvénykezést akarok, hanem azt amit te is akarsz!
írod:
.
"A jogállam nem az, amikor nekem van igazam, hanem az, amikor mindenkire azonos törvények vonatkoznak, és a bűnözőnek is joga van megvédeni magát."
.
nos én az ő törvényeiket alkalmaznám rájuk, csak úgy jáccásiból, hogy érezzék a törődést!
amúgy meg amíg a demokratikus jogállam nem áll helyre, addig az általuk hozott törvények vannak érvényben, nem? alkalmazzuk azokat .
ennyi, s nem több, OK?
most ebben a kis kurvaországban ezek a
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK BANDATAGOK
.
a tisztességes, becsületes emberekre alkalmazzák a maffia törvényeiket.
mivel egy maffiózó nem ért a szép szóból - hiszen azért maffiózó, mert csak az erőszak nyelvén ért - a maffia szabályai, törvényei szerint kell őket elítélni.
mikor pedig helyreállt a jogállam, akkor perújrafelvétel, s a demokratikus jogállam épeszű, tehát nem az eleddig alkalmazott, a hülyeséggel határos marhára liberális törvénykezése alapján kell őket végérvényesen kitakarítani a közéletből, s lehetőleg az szabad emberek köréből is!
.
ha, és amennyiben anno a Gyurcsány kormány nem annyira töketlen, s idióta módon "udvarias" emberszámba veszi az állatokat, a demokrácia lerombolására szerveződött maffia bandát, akkor most a csuti disznógeci táborozna valamelyik komfortos kis intézetben élete végéig a demokratikus jogállam megdöntésére irányuló hazaárulás bűncselekménye megvalósítása okán.

ezt kellene megértened, s nem csak neked, sokaknak, s akkor ezt a kérdést végérvényesen le lehetne rendezni, OK?
.
abramovics

Donátó írta...

Van igazság abban, amit "Névtelen" állít. A ma érvényes törvények szerint majd mindenkit indokolás nélkül fel lehet állítani a poziciójából/állásából.
A legújabb törvénymódosítás szerint nem kell az ügyvédi irodáknak a NAV felé elszámolniuk.
Vagy. A törvények szerint minden közbeszerzés eljárást szabályos versenynek kellene megelőznie.
Tessék, adja magát. Kormányváltás esetén mindenkit ki kell rúgni, aki "az ő szekerüket tolta," ahol meg nem volt szabályos verseny, azt semmissé kell tenni.
Summa summárum, dolgozni kellene az ellenzéknek, de az nem megy nekik. Itt bukik meg minden jó ötlet, legfőképpen az, hogy ott kellene lenni MINDEN szavazat számlálásnál. Én lehet, hogy idealista vagyok, de nem hiszem, hogy számszakilag korrektek voltak a tavalyi szavazatok számlálásai!
Persze addig ellenzéki képviselő nem mozdul, ami fenéken nem billentik, - de lehet, hogy akkor már késő...:(