2015. június 5., péntek

MI, MOGYORÓK

Előd Horthy-utód Orbán?
Ez az idióta úgy hordja halomba a baromságokat, hogy bátran nevezhetne a Guinness Bookba való bekerülésre az egy főre eső történelmi-politikai idiótaság kategóriában.
Komolyan felmerül a kérdés, hogy ha még sokáig szabadon mászkál a társadalomban, nem tesz-e kárt magában, mert akkor annyi az országnak, oda az igazság.
Igaz mauzóleumot nem kell építeni neki, a célra bőven megfelelne a Kancsó Aréna, köcsög a köcsögben, micsoda szimbólum!
Merthogy másokban már kárt tett, az nem kétséges, de úgy látszik az ápolószemélyzet nem képes követni szellemi tevékenységét, mert hülyeségének mozgása mint a higany.
Mire az arra hivatottak eljutnának oda, hogy egyik állítását elemezzék, ő már meg is cáfolta azt, sőt - ellenkező állításával az őrületbe kergette azokat, akik komolyan akarták venni szavait, akik normális emberként akarták kezelni őt.
Egész Európa a halálbüntetésről beszélt, de mire megfenyegették, addigra kiderült, hogy ő az első és legnagyobb magyar abolicionista, akinek soha, egy percre sem fordult meg a fejében a halálbüntetés visszaállítása - nézzék csak meg, hát van a BTK-ban lenyakazás vagy akasztás?
Na jó, méreginjekció beszúródik, mint ahogy egy zászló is felgyullad időnként magától, néha leesik egy létra, beugrik egy-egy autóbaleset vagy váratlan szívelégtelenség, de az egyik sem büntetés, hanem a kockázatos életvitel velejárója, mondhatnánk, szakmai ártalom...

Most éppen azzal tette belém az ideget, hogy az OKJ-s szakképzése során a fáraóképzési szakon a tanmenet szerint Magyarországra látogató, katonai puccsal hatalomra került egyiptomi elnöknek azt találta mondani a Nagy Benyalás során, hogy   „nem ódzkodunk a katonaemberekből lett vezetőktől”.
Mint mondta, jól emlékszik azokra az időkre, amikor „a magunkfajta, akár nyápicnak is nevezhető civilektől kemény kezű katonák vették át a hatalmat, hogy az országot megmentsék”.
Legyenek ugyanolyan jó tapasztalatai a katonákkal Egyiptomnak, mint Magyarországnak"  –mondta, és állítását hatszázezer halott támasztotta alá.
Ez az ember vagy hülye, vagy egy rohadt szélsőjobboldali tróger, vagy mindkettő egyszerre, de hogy nem rendes ember, az vitathatatlan.
Osztottam, szoroztam, összesen két katonát találtam, akikre ráillett a leírás - az egyik Horthy, a másik Szálasi.
Indult még a versenyben Rákosi is, aki a Tanácsköztársaság alatt tán egy hétig a Vörös Őrség parancsnoka volt, de
 katonai pályafutása a másik két versenyzővel egy napon sem említhető.
Horthyval és Szálasival viszont rendkívül jók a tapasztalataink, nem is csoda, hogy ez a mi egy sejtbe szorított, csapkodó farkú lángelménk Szálasi után kiradírozta a történelemkönyv lapjait, és a következő teleírt lap az ő képét ábrázolja, mint az oroszokat kiverő hőst.
Ne taglaljuk itt, hogy mit vert ki, legyen elég a hadvezéri szerep...
Persze, szerintem is megvan a jogfolytonosság, csak idő kérdése az altengernagyi előléptetés, már, ha a kalózoknál létezik ez a rang. 


De a legjobban az háborít fel, amikor a nemzet nevében nyilatkozik, teljes szereptévesztésben.
Őt ugyanis - még a saját maga összegányolt jogszabályok szerint sem a nemzet képviseletére hatalmazta fel a választás, hanem arra, hogy két választás között a Parlament által jóváhagyott kormányprogram szerint irányítsa a végrehajtó hatalom munkáját, ebbe pedig nem tartozik bele az, hogy a nevemben nyilatkozatokat tegyen.

Megőrülök, mikor kijelenti, hogy mi, magyarok ilyenek vagy olyanok vagyunk.
Lószart Mama, hogy klasszikust idézzek, mi magyarok sokfélék vagyunk, egyik ilyen, másik olyan, egyikre büszke vagyok, másikat elismerem, harmadiktól meg kiütéseket kapok, mikor meglátom belovagolni Erdélybe, aktatáskájában cipelve mindenféle szent hamvakat. 
Ezeket állítólag áhítattal tisztelnem kellene, nekem meg - franc a tiszteletlen fejembe - állandóan a régi vicc jut eszembe a levesporként hazacsempészett nagypapáról, akit -  mire hazacsempészője el tudta volna mondani a hőstettet, már megfőztek libalevesnek.
Bocsi...
Szóval, Vici az én nevemben ne nyilatkozzon, ő beszéljen a személyes véleményéről, tisztelje, ha akarja az országvesztőket, Horthyt meg Szálasit, egy pszichiáter meg legyen már elég tökös hozzá, hogy értékelje a jelenséget, melyet Orbán Viktornak hívnak, oszt küldjük rá a mentőket.

Ti meg menjetek holnap strandra, a számítógépet meg kapcsoljátok ki, mert Orbán Viktor állapotának elemzése káros az egészségre!
Hmmmm...

:O)))






4 megjegyzés:

panelproli írta...

Hát éppen ez akasztotta ki a nyugalmam horgonyát, hogy aszongya "Legyenek ugyanolyan jó tapasztalatai a katonákkal Egyiptomnak, mint Magyarországnak".
Mit beszél ez az elmeháborodott?
Tényleg itt lenne az ideje zárt osztályra vinni, csak lenne, aki venné a bátorságot hozzá.
Sok reményem nincsen, mindenki, mint a birka néz ki a fejéből, akik meg háborognak miatta, kevesen vannak és nincs erejük a változtatásra.

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Sajnos egyre kevesebb kedvem van megjegyzést írni a dolgozatodhoz. Mi magyarok komplett hülyék vagyunk, Orbánék joggal néznek/gondolnak minket azoknak.
Itt van ez a nem túl rokonszenves Szilvásy György, akit ugye első fokon a független magyar bíróság 2 év 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt. Most meg új eljárást kezdeményezett a "másodfok."
Nincs, nem volt! magyar újságíró, aki felderítette volna, hogy Szilvásy kinek kémkedett!
Románoknak? Az nem lehet, magyar ember lenézi a szomszédait, ilyent nem tesz. Üzbégeknek, tadzsikoknak, vagy kinek?
Persze Szilvásy sem normális, mert a helyében - ugyan titoktartásra kötelezték, - már elmondtam volna a bejárónőmnek Marika néninek, aki mint a Reuter, világgá kürtölte volna az egész marhaságot.
Szóval jó napozást mindenkinek. Az UV-sugárzástól meg senki ne féljen, mert megvéd minket attól is a polgári kormányunk...:D)

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Strandra ? Fürödni ?

Ha eszembe jut ez a kelekótya, még a kanál levesbe is belefúlok !
Nem akarok öngyilkos lenni !

A fene megette az egészet, nem is fogok ebédelni, elment a kedvem tőle !

Üdv sphagin

obsitos írta...

Kedves PuPu Gömbös Gyulát kihagytad a sorból. A választási csalások terén bizonyára ő volt a Viktor egyik példaképe.