2016. február 15., hétfő

B-TERV

UNIÓ ÉS SCHENGEN UTÁN...
Emberek, sz@rban vagyunk!
Miután köztudomásúlag ott állunk a szakadék szélén és csak az uniós lélegeztetőgép tart életben bennünket,  a Lángeszű azt mondta: 
az elmúlt években stabilizálódó gazdasági eredményekre építve idén a cél, hogy mindenki léphessen egyet előre.
Mit mondjak, ragyogó kilátások.
Persze sokan nem érzik ezt, mert úgy vannak vele, mint a felhőkarcolóból kihajított ember, akinek a hatvanadik emelet táján kikiabálnak: Hogy vagy? - Mééééééééééég jóóóóóóóóóól!
A differencia annyi, hogy ő tudja, hogy zuhan, a magyar középosztály jelentős része meg úgy érzi, hogy szárnyal.
Persze eljön majd az idő, amikor személyesen is megtapasztalhatja, hogy mi a differencia a szárnyalás és a sz@rnyalás közott, de ezzel nem számol, mert egyrészt úgy gondolja, hogy őt nem fogja a golyó, másrészt meg tudja, hogy elég nagyon akarni, és máris ott az eredmény - ezt a tézisét naponta teszteli a külön erre a célra a lakásába telepített labor porcelánedényében...
Hát mit mondjak, nem lesz jó dolga, merthogy a mai szegények számára a nyomor természetes állapot, megvannak a sajátos technikáik a túlélésre, mondhatnám, ők a földszintről már nem eshetnek sehova, de aki a másodikon lakik, annak azért kockázatos a dolomitkockákkal kirakott udvarra esni.


Recseg-ropog ez az egész hóbelevanc, a Világ Esze meg nagypolitizál, megoldja Európa problémáit, felkészül Amerika.
Most éppen egy B-terven munkálkodik, mely valószínűleg a Bomlasztásról kapta a nevét, ebben pedig ő kétségkívül profi.
A B-terv lényege abban foglalható össze, hogy először húzzunk kerítést a macedón-görög, a török, a bulgár meg a román határon, majd ha ez nem segít, akkor kerítsük be Európát cakumpakk, úgy, ahogy van, oszt nézegessünk kifelé a kerítés mögül, mint majom a ketrecből.
Úgyis visszafelé megyünk a történelemben, most éppen a feudalizmus hajnalán tartunk, hűbériség, mifene, - hát mi írja elő azt, hogy itt meg kell állnunk?
Vissza a majommal közös ősig, vezessen bennünket továbbra is diadalról diadalra a Hiányzó Evolúciós Láncszem!

Közben persze mindenki tudja, hogy a menekültválságot elsősorban az iraki-szíriai helyzet okozza, azt meg a nagyhatalmak, melyeknek hatalmában állna akár meg is állítani az áradatot, mindössze azzal, hogy véget vetnek a mindenféle szabadcsapatok garázdálkodásának és mindenhol segítik a törvényes kormányt.
Persze ez illúzió, de legalább ne nézzenek bennünket hülyének.
A drót itt csak arra jó, hogy fellendítse a drótvágó ollók forgalmát - de az is lehet, hogy az Első Magyar Szögesdrót Művek (Vezérigazgató: Tiborc István) számára kíván piacot teremteni.
Mindenesetre az önzetlenség szép példája ez, hiszen az idegenforgalomra nem lesz túl jó hatással, márpedig most, hogy Rasi beteszi sajátlábát az idegenforgalomba, megvédve ezzel az egész ágazatot a turistáktól, komoly bevételkiesés lesz ez a Családnak!

Hogy Angela Merkel miért tűri ezt, az csak a demokraták örök optimizmusával magyarázható, hiszen Orbán veszélyesebb, mint a zika-vírus, mely megszületésük előtt  veszi el az emberek eszét, míg a Poci-vírus a megszületésük után teszi képtelenné az embereket a gondolkodásra.
Igaza van Orbánnak, az Unió ebben a formájában gyenge.

Ahhoz, hogy erős legyen, valódi állammá kellene alakulnia.
Ebb
en meg éppen azok akadályozzák, akik most a védelmezéséről beszélnek - a kelet-európai pitiáner despoták.
Aki olvasta Asimov remekművét, az Alapívány-trilógiát, az remekül tudja prognosztizálni a peremvidéki lét következményeit.

Mindegy, legalább felvirrad majd az íjgyártók, a nyilasok meg a tarsolylemez-lakatosok napja...

Mi soha nem félünk a jövőtől, Orbán lovaként bátran megyünk neki a falnak, majd utána évszázadokig siránkozunk és sajnáljuk magunkat.
Most se lesz másként...

:O)))




15 megjegyzés:

hello írta...

A siránkozásban valóban hatalmas a praxink: nem hiszem, hogy van a világon a miénknél lehangolóbb, depressziósabb szövegű himnusz.

hello írta...

Bocs, tudom, hogy a témán már túlhaladtunk, de szolgálati közleményként, akiket érdekel:
A "BALHÉ VAN, MEG ÖSSZEESKÜVÉS..." témához betettem a szombati tüntetés ATV-s linkjét, amelynek a 85. percétől teljes egészében hallható Fazakas Gergely szülő beszéde.

Aptyuka írta...

Himnusz.
Van szörnyűbb is: Székely himnusz.
„ott, ahol szenvedni jó”

hello írta...

Azt nem ismerem, de ezek szerint az már vegytiszta mazochizmus.

góbé írta...


Egy-két hete figyelem a postaládámat, reménykedve hogy a Dk.-Mszp.-Együtt-LMP-PM-MoMa bármelyikének - persze jobb lenne ha közös - szórólapját ott találom mely riaszt, hogy még attól is nagyobb szarban van a HAZA!!!
Hátha pontról pontra bebizonyitanák hogy az ujabb alaptákolmány-módositással, zorbán nevü kotonszökevényünk a lassan össznépinek tünő felháborodás elől előre menekülve, a migránccsok mögé bujva, a totális diktatúra bevezetésének egyedül tőle függő lehetőségét akarja megteremteni !
...Egyenlőre csak a csekkek, meg a fizetési felszólitások halmozódnak... hátha egyszer...

A himnuszról:

Kölcsey irt egy gyönyörü, történeti áttekintést, fohászt hazánkról, melyet 20 év mulva Erkel megzenésitett. Ennek a Dohnányi féle átdolgozása vált elfogadottá 1938-tól. - fontos a dátum!, Trianon fájdalma és revidiálása -. Ekkor vált a Himnuszunk a ma már sokak által, s akár joggal kritizált siránkozássá. Viszont! Kissé odafigyelve, az Erkel megzenésitésében a verbunkos üteme, ritmusa is felfedezhető, sőt meghatározó. Himnuszunk ilyen formában ugyan nem egy induló, de ...

Inkább hallgassátok meg - gugli: Magyar Himnusz gitáron - Kontor Tamás


promenad írta...

Hmm ! Nem túl optimista vizió.
Megjegyzem én a másodikon lakom !

Cereus írta...

Peremvidéki létből, kiszabadult (neveletlen, hazug, öntelten gőgös)
.....langy szívű sihederje, évet értékelt. Persze, a maga módján ,ahogy szokta.
Beteg lovát próbálta paripaként eladni, továbbtenyésztésre alkalmasnak feldicsérve.
A körülötte ülők réveteg tekintettel, tapsra előkészített kezekkel, nyelvüket lóbálva
vártak az újabbnál újabb sikerek felsorolására, hogy kitörhessen az "őszinte" tapsvihar.
A mindennapi gondokról pedig mélyen hallgatott, mert ilyenek nincsenek.
Orbán egy rendkívül veszélyes politikusa nem csak az országnak, de Európának is.
Jó lesz a fejére koppintani amíg nem késő!
Nem kicsit nagyot!

Kibic37 írta...


Aptyuka & hello!

Bocsánat, hogy belevau (ezt a kifejezést egy korábbi kedves hozzászólótól shitpalizáltam), de az idézett sor nem a székely himnuszból való. Az ugyanis úgy kezdődik, hogy
"Maroknyi székely porlik mint a szikla"
A folytatást már nem vállalom, mert nem tudom...
Az idézett sort viszont gyermekkoromban sokat hallottam, a dallamát is ide tudnám kottázni, ha a blogmotor erre lehetőséget nyújtana. A szöveg az irredentizmus egyik gyöngyszeme:
"Ott, ahol zúg az a négy folyó
Ott, ahol szenvedni jó
Ott, ahol kiömlött annyi drága vér
Zeng a dal, Kolozsvár visszatér
Zúg a kürt az ősi vár fokán
Honvéd áll a Hargitán
Erdély szent bércére zúgva száll
Visszaszáll a magyar turulmadár.


Hát nem gyönyörű?

góbé írta...


Kedves Kibic37, hát akkor legyen akkor nosztalgia...:

"Három könny ül szempillámon,
Nehéz, forró, mind a három...
Lelkem legmélyéből jönnek sej,lalala
Szememből e drága könnyek sej, lalala

A legelső mely ugy éget,
Siratja a Felvidéket...
A második a legdrágább,
érted pereg Bácska-Bánát, Bácska-Bánát.

A harmadik a legnehezebb,
Erdély-ország, érted pereg.
Érted pereg vagy 'tán másért, vagy 'tán másért...
egész Nagy-Magyarországért, sej-lalala..."

...drága emlékezetü Nagyanyám nyomán...

Bocs PuPu, de ne hiddjék már a kurucinfón hogy csak ők tudnak keleti szelet fi.gani

Kibic37 írta...


Kedves Góbé!

Bizony, bizony a nosztalgia! A boldog gyermekkor után. Amikor esténként a szomszéd kertben az öreg veterán játszotta harmonikán az idézett dalt (utána mindig az jött, hogy "Este ha leszáll az alkony, masíroz az ezredünk..."), csak hallgattuk, és nekem sejtelmem sem volt róla, hogy mi folyik körülöttem.
Aztán elkezdtek potyogni az égből a bombák...

Ami pedig a kurucinfót és a magyarságunkat illeti, csak Ungvári Rudolfot tudnám idézni, aki egy Gyurcsány-tüntetésen (Nagy Imre szobor 2011 (?)) nagy nyilvánosság előtt vonta kétségbe mindazok leányági felmenőinek erkölcseit, akik szerint ő nem magyar.

hello írta...

Kedves Kibic, ezt ilyen választékosan megfogalmazni még sose láttam! :-))) Gratulálok!

Az említett tüntetés dátuma: 2010.11.02.

Kibic37 írta...


Kedves hello, köszönöm!
Ha van valami, amit tisztelek magamban, az a szerénység, de az elismerés mindig jól esik. Tőled pedig különösen! :))

ps. a dátumot is köszönöm!

Névtelen írta...

Hogy nem Orbán fogja megoldani a menekült válságot, az már egyszer biztos.
Egy jó 'A' tervet viszont már igencsak látnék az EU-tól, ha idénre 3 millió migránssal számolnak. :(

http://www.independent.co.uk/news/world/europe/eu-expecting-another-3-million-refugees-migrants-before-end-of-2016-a6722096.html

DarthVader írta...

Penge mint mindig, de egy aprócska észrevétel:

"nagyhatalmak, melyeknek hatalmában állna akár meg is állítani az áradatot, mindössze azzal, hogy véget vetnek a mindenféle szabadcsapatok garázdálkodásának és mindenhol segítik a törvényes kormányt."

Vannak olyan törvényes kormányok, amelyeknek nem biztos hogy érdemes segiteni.

(Ha jól értem, 1956-ban se történt más, mint a szovjet csapatok véget vetettek a szabadcsapatok garázdálkodásának és segitették a törvényes kormányt. De akkor miért nem ezt ünnepeljük?)

PuPu írta...

@DarthVader
Nagyuram, az érdemesség sem politikai kategória.
Mint egy másik hozzászólásodban szépen kifejted, az oroszok a hadikikötőjük okán érdekeltek Aszad rezsimjének fenntartásában, az amerikaiak ugyanezen oknál fogva ellenérdekeltek, és egyéb közel-keleti érdekeltségeik miatt Szíriában is megrendezték a szerintük demokrácia kivívásának nevezett cirkuszt, soktízezer halottal.
Mint Irakban, mint Líbiában, mint Tunéziában, mint Egyiptomban.
Nem kellett volna.
Úgy viselkedtek, mint a gyerek, aki csupasz kézzel feltúr egy hangyabolyt, utána meg féllábon ugrálva csapkod maga körül és dühösen sziszeg.
56-nál jól látod a helyzetet, de azért nem ünnepeltük anno a szovjet csapatok beavatkozását, mert nincs abban semmi ünnepelnivaló, hogy nem voltunk képesek rendet tartani a házunk táján, és akkor még szégyennek nevezték azt, hogy magyar a magyar ellen harcolt - ezt ma NER-nek nevezzük, ha jól tudom.
Továbbá mert az akkori követelések egy része jogos volt, Rákosi sztalinizmusával nem lehetett azonosulni, és az új vezetés nem is akart.
De horthysta restaurációt sem akart, egy évtizeddel a vesztett háború befejezése után.
A rendszerváltás uitán meg azért nem, mert mindenféle cábár kurvából, züllött bűnözőből inkább nemzeti hőst farigcsáltunk, nehogy szembe kelljen nézni azzal a szomorú ténnyel, hogy a nép zöme 56-ban nem nyilasrendszert, nem Horthy restaurációt, hanem jobb szocializmust és jugoszláv mintájú önigazgatást akart, az utcákon viszont két héten keresztül a csőcselék volt az úr.
Tetszik-e vagy sem, Szíriában Aszad kormánya a törvényes kormány és Szíriában egyedül az oroszok folytatnak törvényes felhatalmazás alapján katonai műveleteket, a többiek ott mind-mind agresszorok, csak ezt ma nem divatos kimondani.
:O)))