Mielőtt belekezdesz az olvasásba, ő nyájas olvasó, kérlek végezz némi önvizsgálatot, és csak akkor folytasd, ha megállapítottad magadról, hogy sem korlátolt, sem doktriner nem vagy, ellenben nyitott vagy az előítéletmentes gondolkodásra és nem a megbélyegzéseket, hanem a megoldásokat kedveled.
A téma itt ugyanis éppen az, hogy azoknak, akik önmagukat baloldalinak vagy liberálisnak tartják, itt a legfőbb ideje szembenézni az ország és benne saját helyzetükkel virágzó diktatúrácskánk napjaiban.
Amiről itt beszélnünk kellene, az az Orbán-rendszer lebontása, elsősorban annak reális lehetőségét vizsgálva.
Nem túl bonyolult matek ez, meg kell határozni, hogy hány szavazója van a Fidesznek nevezett Orbánnak, aztán meg kell vizsgálni, hogy hányan szavaznának az MSZP-re, ezt a számot megnövelni azokkal, akik Botka új jelszavaira vevők - lásd: Arccal a vasút felé, A föld azé, aki megműveli, Gyertek lányok traktorra!
Gondolom, hamar kiderül, hogy a párt egyedül is képes győzni egy választáson, úgy lenyomja a Fideszt, mint Süsü a cölöpöt.
Az ehhez szükséges úgy kétmilliónyi választópolgár a Nagy Megvilágosodás terméke lesz, mely a Materialista Világszellem és a Katolikus Egyház internacionalista és morganatikus frigyéből fogan, vagy kisnyúl.
Erre a történelmi szükségszerűségből fakadó fejleményre bátran lehet építkezni, első lépésként megtervezve a szebb jövőt, melyben a választók - ráébredve tévelygéseik káros voltára - megtérnek Ábrahám kebelére, mely jelen esetben Botka szőrös mellével esik egybe.
Hogy a hagyományosan baloldalinak nevezhető választók jelentős része úgy utálja a hitelességét naponta kockára tevő, múltjában egy egyetemi biológiai kar szertárának csontváz-mennyiségét felhalmozó, erősen mutyista benyomást keltő pártot, mint Harangláb a kukoricagölödint, ezt hagyjuk most figyelmen kívül, mint ahogy azt az ideológiai támolygást is, melyet felülmúlni még a kocsmából hazafelé tartva az árokban kerékpározni kísérletező atyafi se igen tud.
Az a mentalitás sem segíti az ügyet, mely szerint kell Gyurcsány pártja - Gyurcsány nélkül és kell Szanyi "Balra át! -ja - Szanyi nélkül - a választó nem politikus, nem szeret segget csinálni a szájából.
Hát, ha egyedül nem megy, akkor szövetségest kell keresni, leginkább azokban a pártokban, melyek már jelen vannak a Parlamentben.
A kereszténydemokraták kiesnek, merthogy ők gyakorlatilag csak a párttámogatások kifizetési jegyzékén léteznek, képviselőik pedig inkább riasztanak, mint vonzanak.
Semjén Zsolt egy tánciskolába járt Farkas Flóriánnal, metakommunikációjában mindkét szervilis politikus gennyesebb, mint egy rozsdás szög által okozott és lótrágyával kezelt nyílt seb.
Harrach kereszténydemokrata pedig leginkább terhes anyák ijesztgetésére alkalmas, továbbá ha a fejét letakarjuk, akkor a torzszülöttek számának statisztikailag értékelhető, markáns csökkentésére.
Számításba jöhet még az LMP névre hallgató pszeudopárt, melynek tagjai nincsenek, támogatói pedig a szétvert liberálisok szellemileg kihívásokkal küzdő maradékából kerültek ki, akiket megfogott a sok zöldség, meg a szívükhöz oly közel álló akciózások özöne.
Legutóbb pedig a delegált társelnök mentalista mutatványa, a nyíltszíni átváltozás, avagy hogyan lesz a farkasból birka a többi birka között?
Velük egy a baj: szövetségkötésre alkalmatlanok, merthogy hiányzik ehhez a szándék, választóik pedig ezt zajos helyesléssel fogadják, hiszen ők elsősorban antibolsevisták és csak másodsorban demokraták, ezért is támogatják az Orbán-féle rablóbandát.
Ha számolgatunk, őket még véletlenül se szabad a demokratákhoz számítani, hanem bátran hozzá lehet számítani Orbán segédcsapataihoz.
A többi párt nem sok vizet zavar - a Párbeszéd attól párbeszéd, hogy a kongresszusukon Karácsony Gergely beszélget Szabó Tímeával, a párt erőssége Karácsony magassága.
A magyar választó azt hiszi, hogy a magas ember okos is, pedig ez nem igazán hiteles korreláció - továbbá nem csak elhanyagolt mucusokból áll a szavazók masszája.
Az Együtt is arról nevezetes, hogy még véletlenül se akar együttműködni senkivel, a párt nevét Egyedül - re illene változtatni, ha a cél nem éppen az együttműködési szándék lejáratása lenne.
Agilis pártelnökük pedig ha megszakad, se tudja lemosni magáról a gyanút, hogy pártját betépett állapotában hozta létre, célja pedig a kiskorú magyarok megrontása és kábítószerfüggővé tétele.
Akikről idáig szó volt, azokban egy közös: mindahányan Orbán szekerét tolják, ezekkel szövetségre lépni olyan, mint egy éppen induló autón a féket taposni.
Marad még a Demokratikus Koalíció, melynek elnöke sokat fejlődött az elmúlt időszakban -már nem csak Orbán ősellensége, hanem immáron Botkáé is, aki valamilyen rejtélyes oknál fogva azt képzeli, hogy kidobhat az ablakon közel félmillió szavazatot.
Persze ezen lehet számháborúzni, de ez mindenesetre sokkal több, mint a Fodor féle párt hat tagja, de még az új csodapárt, a semmiből feltűnt Momentum várható szavazóinak száma is.Utóbbi párt olyan, mint Mészáros Lőrinc - rettenetes tehetségének köszönheti felívelő karrierjét.
Hálistennek meglehetősen ellenszenvesek még a budapesti választónak is, és az se biztos, hogy megint el lehet adni a romlatlan fiatalok imázsát, de persze a mainstream média meg fogja próbálni ezt, ismét és sokadszor hülyének nézve a választót...
A DK hajlana az összefogásra bárkivel, akinek célja Orbán eltakarítása, sajnos rajtuk kívül ebben igazán csak a Jobbik érdekelt, de a Jobbikkal való összefogáshoz a pártnak át kellene lépnie saját árnyékát, és ez nemigen fog menni, hiszen az átlag DK szavazó hitéleti úton kötődik pártjához, doktriner és sehol egy deka pragmatizmus.
Ez jellemző egyébként a Jobbik szavazóira is, akiknek politikai nézetei kimerülnek a cigányozásban és zsidózásban, merthogy az mégsem lehet, hogy egy tisztességes magyarember olyan ostoba tinó legyen, mint amilyennek magukat borotválkozás/szemöldökszedés közben látják, oka kell annak lenni!
Az ok pedig a fenti népcsoportok tulajdonságaiban és a migránsok által keltett fenyegetésben rejlik, ezeknek a mohamedánoknak aztán mindegy, hogy fiú vagy lány, csak luk legyen rajta - és a hosszas udvarlásokat sem kedvelik.
A gyűlöletnél csak a félelem a komolyabb kohéziós erő, magyarember meg amúgy is imád rettegni, és imádja, mikor a seggét rugdalják, ezért sem tud mit kezdeni a demokráciával, mely szerinte akkor van, amikor ő mondja meg a frankót.
A Jobbikot úgy hozta létre Orbán, mint Thürmer pártját Horn Gyula, csak éppen Vona őnálló életre kelt, mint a prágai Gólem és teremtője ellen fordult - mostanában éppen arra készül, hogy maga alá temesse.
Ezért szeretné magát bejátszani a politikai középre, merthogy választást nyerni csak onnan lehet, pontosabban akkor, ha el sikerül hitetni a választóval, hogy ott van a közép, ahol az adott politikai erő áll.
A rendszerváltó érdek egyedül velük esik egybe, ezért hát velük lenne természetes összefogni ennek érdekében, de ez maga lenne az eredendő bűn, hiszen a Jobbik zsidót és cigányt eszik, és ezekkel nem lehetne együtt kormányozni.
Nem hát, még szerencse, hogy nem is kellene.
Mindössze a közös érdektől áthatva le kellene váltani Orbánt, be kellene csukni a vazallusaival együtt, elkobozni a vagyonukat és elzárni a pénzcsapjaikat, aztán helyreállítani a jogállami intézményeket és egy új választás után folytatni a politikai harcot.
És hogy ne lehessenek aggályok, egy választási tömörüléssel kellene ebbe az akcióba belevágni, melyben a mandátumkat nem a pártok, hanem ez a tömörülés kapja, a jelöltek pedig az ő jelöltjei, nem a pártoké.
A pártoknak és szavazóiknak ezt a tömörülést kellene támogatniuk.
Nem kell együtt kormányozni, nem kell nyelvespuszikat osztogatni, el kell zavarni a maffiát és visszavenni a lopott holmit.
Ez egy átmeneti időszakot feltételez, melynek hossza egy választási ciklus lehetne, addig félre kellene tenni az ellentéteket és operatív államirányításra kellene szorítkozni.
Illúzió, tudom.
Mégis, több a realitása, mint a süketeléseknek a passzív szavazók mozgósításáról, mely ha sikerülne is, nagyjából a mai pártpaletta mentén realizálódhatna, visszatükrözve annak arányait.
És még valamit: a Jobbik számára reális lehetőség a Fidesszel kötött koalíció is, márpedig, ha ebbe hajszoljuk bele, akkor ebből az országból puszta és mocsár lesz, ütközőállam az Unión kívül, az Orosz Birodalom peremvidékén.
Az se nagyon fér össze a demokráciáról vallott felfogásommal, hogy a Jobbik egymilliós szavazótáborát egységesen kirekesszem a társadalomból, hiszen ezek az emberek éppen olyanok, mint mi, csak éppen a fejükbe mást töltögetett be a környezetük, másból vezetik le saját nyomorúságukat, mint mi - ez ellen nem kiátkozással, hanem okos szóval kell harcolni.
Végig kellene ezt gondolni, mert lassan késő lesz már...
:O)))
39 megjegyzés:
A jövő idő erős optimizmusra vall :)
Mit remélsz a brexit és Trump megválasztása után? Majd pont mi fogjuk felismerni a saját érdekeinket ?
Persze elképzelhető, hogy az emberek egyszer majd racionálisan cselekszenek, de csak akkor, ha már az összes többi lehetőséget kimerítették :))))
Kedves Pupu, évek óta szorgalmasan lájkolgatom pusztjaidat, de még sohasem éreztem megszólalási kényszert. Most is csak egy rövid ötlet miatt. A javasolt borzalmas, ámde valóban szükségesnek látszó együttműödésnek nevet ajánlanék, legyen Ne lopj! választsi együttműködés. Hiszen ez, meg a demokrácia helyreállítása most a legfontosabb ebben az országban, ám ez utóbbi jelszónak oly magas, mint (bocs) rókának az alkonyi égen szálló libacsapat. A másik efféle mondás, ami általánosan ismert a tízből, a Ne paráználkodj! még kamupárt nevének sem jó, lévén attól ijedten fordulna el hazánk lakosságának ivarérett része.
Pupu, az értelmes, internetező, és hozzád eltaláló vékony réteg egyet fog veled érteni. Csak sajnos a választásokat nem az ebbe a halmazba tartozó tömeg fogja eldönteni.
Nagyon szép elv a demokrácia helyreállítása, csak az a feneség, hogy az elmúlt 200 évben 3 olyan békés, építkező szakasza volt az országnak, amelyek egybe estek a diktatúrákkal (ha a felvilágosult abszolutizmust is annak tekintjük) A nép ezekre az időszakokra párás szemű nosztalgiával emlékezik, horribile dictu - a diktatúrát a békés jóléttel azonosítva.
Ezért egyáltalán nem hívószó a választók többségénél a "demokrácia helyreállítása" és egy garantáltan hónapokig (legalább) működésképtelen kormány felállításával kampányoló társaságra szavazni.
"Tetszettek volna" kötelező irodalommá tenni az 1984-et, vagy legalább az egyébként szuper jó "Állatfarm" filmet minden általános iskolással megnézetni. Akkor azért a tömegeknek is derengene, hogy mi folyik itt - bár akkor is a többség abból indulna ki, hogy a "haldokló nyugat" konjukturájára kapaszkodva végül is valahogy elketyeg az ország, és még nem vitték csődbe. Azaz a kormány teljesíti a minimálisan kötelező kűrt - a gőzt meg nyomják a sípba erősen.
Szóval a Marcsa nénik miért is szavaznának egy eleve azzal kampányoló társaságra, hogy nem akarnak kormányozni (és főleg nem tudja, hogy hova), csak egy átmeneti időszak után lehet majd újra választani?
PuPu, sajnálom, de most Kekecé a dobogó.
Marcsa néni, meg Józsi bácsi azt viszont megértené, - ha lenne aki elmondaná nekik - ha a falujuk határát nem adják vissza a falunak, örök cselédek, zsellérek lesznek még az unokáik is a saját földjükön, mükörmös, terepjárós "naccságáknak" kiszolgáltatva. Amig g.orbán uralkodik ez lehetetlen, először Nagyurak Együttlopó Rendszerét kell beszántani és sóval behinteni.
A kosútrádiónak meg az m-sok-tévének kiszolgáltatott réteg egy részét valójában csak a Jobbik tudta megtalálni és megszólitani, ezt Botkáéknak figyelmen kivül hagyni súlyos hiba. Annál is inkább, mert ez a sok-százezer 12-15 éve még az akkori MSZP-re szavazott.
Mint ahogy az is óriási hiba, hogy az alig mérhető 1-2 %-os pártocskákat meg sem kisérli korrekt, elfogadható módon maga mellé - és nem maga alá! - integrálni. a sokszor 1-2 %-nyi szavazat elveszitése összesitve akár 10-12 % elvesztését jelentheti, amivel akár kormányt is lehetne váltani !!!
Mit is akar Botka valójában ?!?
A Semjén !Farkas / Harrach hasonlat fenomenális.
Az írás többi része is !
neveletlen
Kedves Pupu, nagyon hercig kis bekezdést rittyentettél az LMP-ről.
Ajánlom figyelmetekbe az alábbi interjút, száz szónak is egy a vége, Orbánt védte, Ferit meg bántotta, oszt jónapot. A többivel meg ne foglalkozzatok, mert elszédültök, mint teve az aszfalton.:)
http://www.echotv.hu/video/121693/20170618_Heti_merleg_1
Üdv!
Kövezzetek meg, de a g.Orbán maffia elzavarása a három nagyobb ellenzéki párt összefogása nélkül lehetetlen. Ha befogott orral is, de ezt kéne tenni, különben újabb 4 év szabad rablás jön. Mire feleszmélnek az emberek az országnak annyi! nem szaporítom a szót, előttem már minden le van írva.
Attila
Kedves kekec!
"az elmúlt 200 évben 3 olyan békés, építkező szakasza volt az országnak"
Melyik korszakokra gondol, érdekelne?
(Egyébiránt, ha a többség ilyen módon él meg egy történelmi korszakot, az nevezhető valójában diktatúrának?)
teve!
akkor tehát véglegesen letetted a garast a
.
RADIKÁLIS DEMOKRATÁK PROGRAMJA MELLETT!
.
DE!
.
azon túl, hogy lopott holmival dicsekedni csak a genetikusan tolvajok szoktak - lásd smittpali, mint "doktor" - annyit még hozzá kell tenni, hogy a Bokrostól is lopni próbálsz - hiszen a forrás megjelölése nélkül magadévá teszed az écát! - mi szerint 500 nap elég a demokratikus jogállam helyreállításához.
ami természetesen marhaság, és tisztességtelen ígéret, mely nem teljesíthető, azaz szimpla hazugság, a magyar "választó" lebecsülése, becsapása, tudatos félrevezetése a rövid távú politikai haszonszerzés reményében.
.
A TISZTESSÉGES AJÁNLAT A RADIKÁLIS DEMOKRATÁKÉ!
.
akik a következőt mondják, vállalják:
.
"amint a választásokon sikeresen megbuktatjuk az orbáni diktatúrát, a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK alakítanak kormányt, mely szigorúan szakértői kormány kell legyen, s ez a kormány felelős, és kötelezett, hogy a kitűzött célokat megvalósítsa.
ha és amennyiben ezek eléréséhez több mint egy választási ciklus, avagy kevesebb, mint egy választási ciklus szükséges akkor a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK által létrehozott együttműködés, a csatlakozott szervezetekkel a fenti célok eléréséig, megvalósulásáig áll fent."
.
aki mást mond, mint mi, az
.
HAZUDIK!
.
nem lehet tudni, hogy a jelenlegi
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDA
.
eltakarítása után keletkező káosz mennyi ideig fog tartani, azt mennyi idő alatt lehet úgy menedzselni, hogy egy konszolidált, törvényekre alapuló szakértői kormány belefoghasson a
.
VALÓDI MUNKÁBA, A DEMOKRATIKUS JOGÁLLAM HELYREÁLLÍTÁSÁBA!
.
.
a jobbikkal való "kényszerű összeborulásról" csak annyit, hogy ha és amennyiben egy "párt" magát nem tekinti demokratikusnak, azzal nem lehet egy diktatúra felszámolására szövetkezni úgy, hogy a demokratikus jogállam helyreállítása a cél!
amennyiben ebben komolyan gondolkodsz, hiszel, nagyobb marha vagy, mint gondoltam!
pedig már egy sima egyszerű tevemarha is a biológia csodája, ne tetézd tovább, ne emeld a tétet!
ugyanis, egy deklaráltan nem demokratikus párt csak és kizárólag abban az esetben érdekelt egy diktatúra megbuktatásában, ha és amennyiben ők egy, a saját tulajdonukat képező diktatúrára tudják cserélni a régit!
márpedig, ha ennek a magát magyarnak nevező csürhének diktatőra kell, ám legyen!
.
DE
.
AZ A DEMOKRATIKUS JOGÁLLAM DIKTATÚRÁJA LEGYEN!
.
na, ezen lehet nektek gondolkodni!
.
.
abramovics voltam, s vagyok
"Az se nagyon fér össze a demokráciáról vallott felfogásommal, hogy a Jobbik egymilliós szavazótáborát egységesen kirekesszem a társadalomból, hiszen ezek az emberek éppen olyanok, mint mi, csak éppen a fejükbe mást töltögetett be a környezetük, másból vezetik le saját nyomorúságukat, mint mi - ez ellen nem kiátkozással, hanem okos szóval kell harcolni."
Én is ezt gondolom. A Jobbikot az egymilliós táborával semmibe venni egyenlő fejük homokba dugásával, Ha ezt tesszük, hátulról akkorát kaphatunk, hogy a sokszor emlegetett Julcsa is megirigyelné.
Ha az Mszp benne lenne a DK által tervezett "egy az egy ellen" választási taktikában, akkor a fidesz jelöltjével szemben az esélyesre szavaztatná híveit akkor is, ha az jobbikos. Ha le akarjuk váltani orbánt, ez ésszerű taktika lenne részünkről és a mi jelöltjeink esetében a jobbikosok részéről is.
Névtelen
A fidesz ellenzéki szerepben is rombolt, vadállati módon tett tönkre mindent, amit tudott. Csürhéjét ráeresztette az országra, tört, zúzott, karaktergyilkolt. Most se várhatunk mást tőle, sőt!
Ha a demokratikus jogállam működhetne diktatórikusan, akkor a fidesz által elvesztett választás után erre lenne szükség. Egyelőre a jogállam diktatúrája is megfelelne, a demokratikus jelző ideje csak orbán és bandájának gyökeres kiirtása után jöhet el.
Szar-Babramovics.
Mar megint a seggedbol beszelsz akarom mondani bofogsz.
A kissebbsegi erzesedet nem lehet hulyeseggel compenzalni.
Meg neked sem!!!
Kedves pleinair, én éppen azt gondolom, hogy nem lenne szabad sem DK-s sem Jobbikos jelöltet indítani, hanem a jelölteknek - mondjuk - a Tiszta Szív, Tiszta Ész, Tiszta Kéz Szövetség jelöltjeinek kellene lenni, melyet egységesen támogat és híveiket e sszövetség támogatására kéri fel minden párt, a Szövetség elnöke és miniszterelnök-jelöltje pedig egy pártonkívüli politikus lehetne, lehetőleg nő, lehetőleg gazdasági szakember, mondjuk Fehér Erzsébet, a Pannonplast elnöke vagy Király Júlia banki vezető, esetleg Hergovits Mariann (Ernst & Young) de lehetne más is, lényeg, hogy akarja a tiszta országot és a tiszta közéletet.
Bizonyára lehetne közös jelöltet találni, az nem lenne nagy baj, ha olyan lenne, aki maga is megtapasztalta az Orbán-éra negatívumait...
Ha pártok indítanak jelöltet, akkor azonnal elindul a pozicióharc, ami az ügy halála lenne...
A közös jelöltek a következő választáson nem indulhatnának, ott viszont már a pártoknak kellene versenyképes jelölteket állítani, Orbán pártját meg fel kell oszlatni, mint puccsistra szervezetet.
Persze ez nem mindenkinek tetszene, a megszerzett pozíciókról lemondani nem könnyű, de ez nem baj.
Na, mindegy, ne éljünk illúziókban, jöna tíz kicsi indián harca egymás ellen...
:O)))
teve!
má meginn csak marhaságot beszélsz.
mer a pannonplast elnöke - bár személyesen őt nem ismerem -,
.
DE
.
látatlanban kijelentem nem megfelelő aposztra, amivel kínálni szándékozol őt.
tekintettel arra az el nem hanyagolható tényre, hogy a Váradi Ernő alkalmazottja.
te nem ismered az Ernőt, én viszont meglehetősen jól ismerem.
nem az a babazsúrra való fickó ő.
olvass utána, s utána töröld az idióta kommentedet, mert úgy maradsz!
az Ernú, egy nagypályás tolvaj, karrierje szempontjából, egy amolyan magyar trump - nem kicsit kisebb, nem kicsit savanyúbb,
.
DE
.
a mienk!
csődök ide-oda, pénzüket vesztett kisrészvényesek, ám ő mindig növeli a vagyonát.
na egy ilyen fickónak az alkalmazottjától várod te a megváltást.
mint a simicska által kinevezett gazdasági miniszter, a mit tudom én milyen "né"
.
.
abramovics voltam, s vagyok
A cikkben együttműködésre "ajánlott" politikai szervezetek oly mértékben "soháztak" egymással kapcsolatban, hogy az egyre inkább erősödő Jobbiktól lassan az egyre többet bénázó, potenciális társát ekéző baloldalnak kell(ene) ajánlatot tennie egy kétharmad összehozására.
És akkor még alig esett szó egy szakértő/ügyvezető kormány pártösszetételéről.
Ha az Úr akarja, a kapanyél is elsül.
Most is ez történt, ezidáig csak kilógott a szájából, most meg nem elsült?...
Nem mintha igaza lenne az istenadtának, merthogy nem beosztottja a hölgy Váradi Ernőnek, de ma már - ha jól tudom - nem is aktív gazdasági vezető.
Szóval, maradjunk talán Király Júliánál, a rajta kívül említett hölgyektől pedig elnézést kérek.
:O)))
Babramovics egy seggfej.
Negativ a paratlan hatvanyon.
Mar ha feler az eszehez, hogy ez mit jelent...
Hàt Istvàn-felderitő(!) határőrtiszt létedre te sem tudod mit kéne tenni a zembereknek..
:)
Hogy honnan a bánatból szeded ezt a felderítőséget!
Ez valami bámatos becsípődés nálad?
Nem mintha szégyen lenne, sőt, anno vonzó dolog lett volna, csak éppen nem igaz!
Kár...
És adjál nicket magadnak, vagy ez már meghaladja a képességeidet?
Tudod, O Név/URL-cím - a karikába kell a pöttyöt tenni, majd beírni, hogy Szomorúszemű...
:O)))
Mi van a Szabó Gáborral?
Kikből él újabban?
Feladta az "orbànűzést".
:)
neveletlen
Nem nyitni kék, hanem visszaszerezni a választók bizalmát. (Tudom, ha a kamuba sült Pogátsa mondja, akkor hülyeség)
http://nepszava.hu/cikk/1132290-botka-laszlo-kihivasa
1970
Osztrák-magyar monarchia a kiegyezés után, Horthy korszak a Bethleni konszolidáció után, Kádár korszak az 56-ot követő konszolidáció után. Egyik sem a mai demokráciafelfogás szerint ketyegett, felülről irányított volt, és közelebb állt a diktatúrához. A Kádár-rendszer volt a legőszintébb, az legalább kimondta, hogy "proletár diktatúra" volt. Viszont a köznép is élvezte mindhárom hatását, mivel egy-egy békésebb, építkező szakaszra esett. Ezért is hasonlítottam az Orbán-rendszerhez. Meg kell hagyni: a jobboldalnak eddig szerencséje volt, a kormányzása mindig egy konjukturális szakaszra esett.
Sikítófrászt kapok, ha elképzelem, hogy Orbán kezelte volna a kuruckodásával és Eltolcsyval karöltve a 2008-as válságot!
Neveletlen:
Na ja, az mszp (benne Gyurcsánnyal) tette tönkre "2010"-re a társadalmi mobilitást. Amit nem ment, hogy Orbánék azóta hogyan kormányoznak. Kb a többi is ilyen megalapozott állítás. MINDEN statisztika szerint 2010-ig zárult a jövedelmi olló, (pedig közben volt egy VILÁGgazdasági válság) azóta nyílik (amit a nemzet gázszerelője önmagában is bizonyít). És az 1 millió szavazó 2010-ben nem utolsó sorban Gyurcsány hátba döfése miatt nem szavazott az mszp-re. Ebből a fele már nyíltan DK szimpatizáns, a többi is a DK-ra szavaz, ha teheti, amit legjobban az uniós szavazás bizonyított, ahol önállóan indult. Ugyanis Gyurcsány kiválásával látták bizonyítottnak, hogy az mszp Puch-párt, és egyetlen érdekük a 70-30 fenntartása, és a tisztességes, az ország érdekében valóban kormányzó régi mszp-sek háttérbe szorítása sem fog szavazókat hozni, már előre közlöm. Aki erre gerjed - eleve nem fog az mszp-re szavazni, hanem fut az 1-2 %-os megváltók után.
Ezzel szemben Botka nem hozott szavazókat az mszp-nek a felmérések szerint. Akkor ki is hoz többet és taszít többet?
Az öszödi beszéd kezelése meg a balliba "értelmiség" részéről megérne egy misét, a babarczyesztike féle "nem kell félni, jó lesz" fideszes propagandával együtt.
Nagyjából és egészében akkor lesz esélye a baloldalnak, ha elkezdenek mea culpás cikkek dömpingelni, ahol kezdik menteni a 2010 előtti kormányzást. Mert van mivel!
Összességében egy mszp-s pártlapban megjelenő pogácsa emberi fogyasztásra alkalmatlan,
rágós, nyúlós vacak. És a felszolgálása egészen nyilvánvalóan Orbán érdekét szolgálja.
1970! Békés, építkező élet nevezhető-e diktatúrának? (Kb. ezt kérdezted.) Igen, hogyne. A diktatúra nem azt jelenti, hogy fegyveresek kóricálnak az utcán, és mindenkit elvisznek, aki szót emel, mondjuk a Patyolat rossz munkája ellen, vagy a telefonhiány miatt. Az a terror.
A diktatúra az,amikor egy szűk kör - Politikai Bizottság, kollégiumi szobatársak - dönti el(diktálja), mi, hogyan történjen az országban mindenféle kontroll, az érintettekkel - sőt a valósággal - való egyeztetés nélkül.(Az egyeztetés,a kontroll intézményeit nevezzük jogállamnak.)
A többségi demokrácia alapelveit Lenin dolgozta ki. Az Oroszországi Kommunisták Pártjában ugyanis a hívei kevesebben voltak, mint a polgári társadalom keretei közötti osztályharc hívei. Erre találta ki, hogy de a társadalom többségét (bolse), a munkás- és katonatanácsokat a proletárforradalom hívei képviselik, tehát ők a többség (bolsevik). A nemzet nem lehet ellenzékben - ismerős? Bár ezt egy kései követője mondta: a mai magyarországi kormányfő.
A gond akkor van, amikor a "nemzetközi helyzet fokozódik". A demokrácia a kontrollok, ellensúlyok beépítésével rugalmas,képes az alkalmazkodásra. A diktatúra azonban merev, változásképtelen - ezért vagy összeomlik csendben (mint a Kádár-rendszer), vagy terrorrá válik, és magával rántja az egész társadalmat (mint a Horthy-rendszer).
Kedves Pupu, tényleg illúzió, hogy a pártok szerényen félreállnak és átadják a jelöltállítás feladatát egy tiszta eszet, kezet és szívet hirdető szervezetnek. Nem is tudom, egy ilyen újsütetű szervezet honnan akasztana le annyi, szavazók számára szimpatikus jelöltet.
A pártok pénzt, energiát fektetnek a kampányba, nem fogják feladni a küzdelmet.
Önző érdekeiknek egybe kellene esni az ország érdekével, Orbán megbuktatásával.
Csak azt nem értem, miért fagytak be a tavaly ősszel megkezdett tárgyalások a Moma és a DK + két kispárt között. Az Mszp nélkül is folytathatnák, ezzel nyitva állna a csatlakozás lehetősége hozzájuk. Nehogy már egy botka ítélje őket tétlen várakozásra!
neveletlen
Kedves Kekec, úgy látom, ti jobban utáljátok az Mszp-t és az LMP-t mint a Jobbikot, lelketek rajta. Azt mondd meg lécci, hogy Feri kivel akar összefogni, mert jelenleg, vele senki se.
Kedves Pleinair, milyen igazad van, vajon miért nem kezdeményez a DK tárgyalásokat a demokratikus kispártokkal? Gyönyörű példát mutathatnának az összefogásra, Góbé olvtárs szerint tizen százalékokat lehetne ezzel nyerni.
Plenair! Tiszta eszet, kezet,szívet HIRDETŐ szervezet számtalan van. Azt kellene elfogadnunk, hogy a politika döntések sorozata, és a döntéseknek mindig vannak kárvallottjai és nyertesei is. A kérdés: mi következik egyik vagy másik párt felfogásából. Fizessenek a gazdagok? OK. De MENNYIRE gazdagok? Mert a párszáz milliárdos pénzéből nem lehet mindenki "gazdag". 1 milliárd 10 millióra osztva 100 ft/fő. 100 milliárd 10 ezer ft. Az gazdagság? Egyetlen kormány sem tud senkit gazdaggá tenni: csak párszáz klienst lefizetni. Normális kormány hagyja, hogy érvényesülj a képességeid, szorgalmad, igényeid szerint. És elvárja, hogy adj a közösbe, hogy a kevésbé tehetősek is megélhessenek, meg legyen út, orvos,tanár stb.
Ja, és bocs Plenair! Ugyan miért állnának félre a pártok? Kinek a javára? A pártokról legalább kb tudni- kivéve a most kormányzókat -, hogy mit akarnak. A hogyan majd később dől el. Igen,hatalmat akarnak - azért, hogy azok az elképzelések érvényesüljenek, amit ők képviselnek. Mi a baj ezzel?
Neveletlen
Gyurcsány bárkivel (kivéve nyíltan a Jobbikot és Fodort) összefogna, nem rajta múlik. Ezért mondom már régen, hogy el kellene indulnia egyedül a Nemzeti Kerekasztallal és az Árnyékkormánnyal. Mit veszíthet? Vagy felzárkózik a többi, vagy lemaradnak.
Én nem utálom az mszp-t, ott is dolgozik néhány tisztességben megőszült ember, (bár akinek esze volt, az elment a dk-ba) és összességben jobb véleménnyel vagyok a kormányzásukról, mint az ország többsége. Én Bot(ócs)kát utálom, mert szétveri a 2018-as esélyt.
talalom, az Isten megáldjon már! Amikor a múlt héten "talált" az MNB MINDEN magyar állampolgárnál 9 milliós megtakarítást? (szorozd be a családod létszámával, és ellenőrizd, hogy az "átlagban" vagytok-e? mert én nem!)És ez csak az itthon levő kes, amiben nincsenek benne a kioffsorozott összegek! És nincs benne a nem mozdítható ingatlanvagyon, stb.
És ehhez számold hozzá a stadion építésekből megspórolható összeget, Paks II-t, az olimpiai marhaságot, a várba költözést....
Lenne forrás, csak tisztességesebben kellene elosztani.
Kekec' Félreértettél, erről beszéltem: csak az bátorkodtam megjegyezni, hogy nem mindegy, minek alapján osztasz.
Kedves kekec!
Nem véletlenül kérdeztem rá erre a dologra, és reméltem, hogy nem mossa össze ezt a három korszakot - amiképpen manapság sajnos divatos. Ez a három időszak alapjaiban különbözik egymástól, ráadásul "felvilágosult abszolutizmusról" írt, így joggal gondolhattam, hogy akár a Mária Terézia utáni időszakot is ide számítja.
Véleményem szerint a kiegyezés utáni időszak valóban egy prosperáló kor volt, de nem volt önálló államiság, így nehezen hasonlítható a többihez. Ráadásul a politikai elit a századfordulótól egyre pocsékabb döntéseket hozott, majd szép lassan, de belavírozta a birodalmat (és hazánkat) egy pusztító háborúba, aminek ismerjük a következményeit. Sajnos mind a mai napig nem vonták le ennek tanulságait...
"Vitéz kőbányai világos" (a'la Hofi) időszakát mindennek nevezném, de prosperálónak nem. Három millió koldus országa voltunk, bőven 10 millió alatti lélekszámmal. Egy pöffeszkedő, uralkodó elit és a nyomor volt jellemző. Kétségkívül, hogy ebből az elitből kiemelkedett Bethlen István, de a többiről szót sem érdemes ejteni. Teleki a zsidótörvényeivel, Gömbös, Imrédy, Sztójay - a hideg is kirázza az embert. Mindez - Bethlen félreállítása után - egyenes úton vezetett Szálasihoz. A korszak valójában több időszakot ölel fel, de a névadóját (Horthyt) talán csak annyiban érdemes megemlíteni, hogy íme a példa arra, hogy fontos történelmi pillanatokban (1919-20, 1941-42, 1944 március, 1944 október) milyen ember NE álljon az ország élén. Az Ön által említett 200 év legborzasztóbb, leggyalázatosabb, az országának (közvetett és közvetlen módon) legtöbb szenvedést okozó figurája volt Horthy (éppen ezért döbbenetes számomra a mostani szoborállítási hullám - ha ennyire ingerenciát éreznek, állítsanak Bethlennek szobrokat). Ezt az időszakot semmiféle építkezéssel sem tudom összekapcsolni, és szerintem az emberek nagy tömegei sem így élték meg. De amit ez a korszak alkotott is, az is az azt követő totális pusztulás elvitte:(
A Kádár-korszak teljesen más időszak volt. Egy megszállt ország volt, egy világháborús vereséggel (köszi Horthy:() maga mögött. Ebben a közegben a korszak névadója képes volt saját arculatot adni országának oly módon, hogy az emberek életszínvonala érdemben javult, a gyermekeik mobilitása biztosított volt. Ez az ország akkor emelkedett ki ennek a régiónak a közegéből, akkor tapasztalta meg (sajnos máig is utoljára) a valódi prosperitást. Ez az, amit a rendszerváltásnak nevezett "valami" totálisan szétrombolt, eljutva odáig (tegnapi hír), hogy a románok utolértek minket fejlettségben.
Engem rohadtul nem érdekel ez a végtelenül álságos "demokrácia vs. diktatúra" minősítgetés, mert azt hiszem ez az ország az elmúlt közel 3 évtizedben bőven megtapasztalhatta, hogy milyen hazug dologról van szó. Sokkal lényegesebbnek tartom, hogy egy kor mit nyújt az embereknek, mennyire képes számukra normális, emberhez méltó életet biztosítani. Nagyon fontos szempont az is, hogy honnan hová jutott abban az időszakban az ország. E tekintetben pedig azt gondolom, hogy a Kádár-korszaknak van mit felmutatnia. (És persze: "proletárdiktatúra" - Na és most mi van? Koleszosdiktatúra, ahol négy évente választhatjuk azt a pszichopatát, aki esetleg még egy újabb stadiont felhúz a háza mellé. És, íme egy újabb szempont a korszakok megítéléséhez: Mire is használják az ország erőforrásait? - Na, e tekintetben a jelenlegi időszak fényévekre van mindhárom említettől - a béka hátsó fele irányába...)
Kedves talalom!
Nem egészen ezt kérdeztem, hanem azt, hogy amennyiben a többség pozitívan él meg egy korszakot, az diktatúrának nevezhető-e. Ahogy fentebb is írtam, a Kádár-korszak önmagát nevezte diktatúrának, proletárdiktatúrának (ahogy definiálta: a többség diktatúrájának). Ennek a meghatározásnak meg is felelt, számomra csak az a kérdés, hogy ez valóban diktatúrának nevezhető-e. És a mai helyzet mennyiben nevezhető demokráciának, ahol (kb. másfél millió megvezetett emberen keresztül) egy pöffeszkedő, önelégült, ostoba kollégiumi banda (élükön egy pszichopatával) uralkodik a társadalom többsége felett, ellopva, lenyúlva előle az előrelépés minden erőforrását.
Azt gondolom, hogy ezt a "diktatúra - demokrácia" értelmezést alaposan át kellene gondolni, főleg az elmúlt közel 3 évtized tapasztalatai tükrében. És - ugyanezen az alapon - Önnek ezt a gondolatát is egy kicsit:
"A gond akkor van, amikor a "nemzetközi helyzet fokozódik". A demokrácia a kontrollok, ellensúlyok beépítésével rugalmas,képes az alkalmazkodásra. A diktatúra azonban merev, változásképtelen - ezért vagy összeomlik csendben (mint a Kádár-rendszer), vagy terrorrá válik, és magával rántja az egész társadalmat (mint a Horthy-rendszer)."
Kedves 1970! Igen,azt kérdezted,hogyha a többség pozitívan él meg egy korszakot,az lehet-e diktatúra.Erre mondtam: persze,hogyne. Kifejtettem részletesen is. Mi az, amit nem értesz???
1970
Röviden a lényeg (hogy félre ne értsd) a TÖBBSÉG számára nem hívószó a "demokrácia helyreállítása" sőt a "diktatúraellenesség" sem. Ez tény, az okokon meg lehet vitatkozni.
És fenntartom, hogy a többséghez képest szánalmasan vékonyka réteg az, amelyik ezeket a fogalmakat értékén kezeli. Ezért nem lehet kizárólag ezekkel választást nyerni. Egyszerű matek.
Kedves talalom!
Rendben, értem, de ebben nem értünk egyet. Szerintem a Kádár rendszer valójában nem volt diktatúra, pedig annak nevezte magát. A jelenlegi rendszer pedig valójában diktatúra, holott nem annak nevezi magát.
kekec!
Ez igaz. De miért is lenne hívószó, amikor ezeket a fogalmakat totálisan lejáratták, sőt hazug módon értelmezték és értelmezik?
De a tobbbsegnek meg a korrupcio ertelmezese is magas .Sajnos!!🦁
Megjegyzés küldése