2019. január 10., csütörtök

KARMELITA SZÍNHÁZ

Szent Mihály legyőzi a Gyurcsányt                        INDEX foto
Bő húsz évig volt kolostor a Miniszterelnökség, a maradék kétszázharmincnégy évben általában színházként funkcionált, legutóbb a Táncszínház társulata dolgozott benne.
Lehet, ez inspirálta az ötletadókat, habár úgy tudom, sem a rókatánc, sem a pávatánc nem szerepelt a repertoáron.
De a tradíció az tradíció - a táncosokat is úgy vágta ki innen Nagyurunk, mint hajdan II. József a karmelitákat - mint a macskát mosni, hogy finom legyek és légies...
Persze ez a II. József nem egy jó példa, egyszer sem próbálta fel a koronát, míg Viktor állítólag többször is, még Népszabadsággal is kitömte, hogy megálljon a fején - fülre gyúrni körülményes.
Azért is szállíttatta át a Nemzeti Múzeumból, merthogy ahhoz nem volt kulcsa, mígellenben a Parlamenthez volt, így éjszakánként nem volt akadálya a besurranásnak, zavartalanul lehetett sapkapróbát tartani, ahogy a Szentkoronát eléggé el nem ítélhető módon valamelyik libsi lesvájcisapkázta.


A színház egyébként éppen megfelelő hely Miniszterelnök Urunk fellépéseihez, a színpad bejáratott, a súgólyukban Putyin, a díszletek illenek egy született protestáns Vezérhez, aki reggelente majd itt vesz részt rövid hálaadó miséken, itt veszi magához az oltáriszentséget, és ha imáink meghallgatást nyernek, itt kurtítják majd meg a csúnyáját - természetesen azt is vallási alapon, nem spórolva a centikkel.
Irodájának ajtaján személyesen egy katolikus püspök helyezte el területkijelölő illatnyomát, annyival térve el az oroszlánok és házimacskák szokásától, hogy egy kétfázisú szerkezettel tette ezt a humán megoldás helyett.
Az első fázisban feltöltötték a spriclit, majd a második fázisban lespriccelték vele a területet - ha arra járna egy kóbor Gyurcsány, vagy bárki, mindjárt tudhatná a szagról, hogy ki is itt a Halljakend!
A ceremónia befejezteként a püspök felírta az ajtó szemöldökfájára, hogy O1G, vagy valami hasonlót, természetesen az állam és az egyház alaptörvényszerű szétválasztásának jegyében, ad majorem Dei gloriam, ugye...


Innen nyílik a Biztonsági Szobának nevezett pánikszoba, ide ugorhat be a Nemzet Reménye, ha megijed valamitől.
Megijeszteni nem túl nehéz, legfeljebb ráküldi valaki Szabó Tímeát.
Legutóbb is majd összecsinálta magát a Rettenthetetlen, testőrei farokfelcsapva rohantak útját állni a negyven kilónyi tömény, gyilkos ösztönnek...
A pánikszoba biztonságos hely, fala a Novara cirkálóról átmentett hajópáncél, ellenáll az atombombának, a gáznak, a konzervnyitónak.
Ebben retteghet majd páncélozott kevlár alsógatyájában a Nagy Elefánt (borneói típusú), kinek lépte alatt döng a Föld, kinek tekintetének súlya alatt Chuck Norris is megtörten roskadozott.
Tökéletes mérnöki munka, kívülről se kilincs, se kulcslyuk, elég egyszerűen behegeszteni, aztán megkeresni a szellőzőberendezés csöveit, és máris kész a magyarság megmentése céljából a jövőnek félretett genetikai minta, mely mellett dolgozgatva valamennyi későbbi miniszterelnök erősen elgondolkodhatna lehetőségei határain.
Különben is - Lenint is tartósították, pedig az csak egy büdös komcsi volt!


De a legjobb az egész műintézményben a Gundel.
Merthogy sznobok is.
Ő is, leszármazottai is, meg a haverjai is, nekik aztán az ország legjobb étterme kell, hogy adja a kaját - a legolcsóbban.
Akkor esik legjobban a falat, ha nekem készült és szinte ingyen - merthogy potyából a sz@r is fincsi - és ez még jó is.
Eszik is a kaviárt nagykanállal!
Merthogy ugyan a nevére íratta már a fél országot, de  'a gazdag ember attól gazdag, hogy lehajol a legkisebb leejtett pénzért is, a NER-ben nincs herdálás, amúgy meg hadd irigykedjenek a libsik!
Én majd megmutatom nekik, hogy mi az igazi liberalizmus, mikor az ember saját szerencséjének kovácsa!'
A dolgozószoba előtti erkély remekül hasznosítható hely, részben le lehet róla pisilni a Bűnös Városra, részben ki lehet vinni oda Putyint -  vakulj bibás! - másrészt meg szükség esetén géppuska-állásnak is megfelelő hely.
De hát erre nem lesz szükség, a cselédek csendes népek, a vár tövéből szemlélik majd, ahogy enerváltan integet, neki meg egyik szeme a Dunán, a másik a hőmérőn - a franc egye meg ezt a globális felmelegedést, mikor fagy már be végre?
A lóvé már bekészítve a királyválasztóknak, Habony már a jelszavakat is megálmodta - "Ki lenne más jobb király, mint első Viktor Miháj?"

Az ünnepség csúcspontján - fején a koronával, Semjén hátán - felvágtatna a Várba, majd négyfelé vágná ezt a sunyi Lázárt.


A Duna jegén vágott lékbe meg belesuttyantanák a nagyorrút,  csak a keze hadonászna a víz felett még egy darabig, azzal a mereven feltartott középső ujjával...


:O)))

5 megjegyzés:

góbé írta...


Érdemes lenne nemzetileg megkunzultálni eme remekmüvet...valahogy...

neveletlen írta...

'A Duna jegén vágott lékbe meg belesuttyantanák a nagyorrút, csak a keze hadonászna a víz felett még egy darabig, azzal a mereven feltartott középső ujjával...'

Ez is jó, de szerintem kóserebb lenne, ha a sajátjai eresztenék le a süllyesztőbe, ő pedig a hüvelykujját mutatná fel. ;)

https://video.search.yahoo.com/search/video?fr=yfp-t&p=terminator+melts+youtube#id=1&vid=e16f26790f8c52dc898864545c831edd&action=view

Cereus írta...


Ha egy falusi neveletlen bunkó a szarból való kiemelkedéséhez Sorostól ösztöndíjat, támogatást kap, és később hatalmat is hozzá az már csak így viselkedik. Megszédülve önmaga "bölcsességétől" elfelejtve azokat tisztességes traktorosokat (munkásokat) akivé maga is válhatott volna kemény munkával és sok-sok TÚLÓRÁVAL. Tébolyult elméjével a tanultabb, dörzsöltebb hatalmasságokhoz furakodik, mert abban a csábos tévedésében bízik, hogy majd alkalomadtán kiállnak mellette és megvédik.

Más.
Ahol a társadalom túlfizetett, elit emberei étkeznek azt ne menzának, hanem étteremnek hívják, porcelán tányérral üveg pohárral és éttermi árakkal számlázzanak azoknak akik késsel, villával is tudnak enni.

VargaMisa írta...

te szemét lipsi

PuPu írta...

Bakker neveletlen, nem neked való a demokrácia!
Gyurcsány azt mond, amit akar, aztán az emberek eldöntik, hogy követik vagy nem, - te például nem, ez meg a te jogod.
Miért zavar téged ennyire?
Összehasonlítási alap, ez kétségtelen, de nem neki kell elhülyülnie, hanem a népnek megokosodnia - és ez még mindig nem biztosíték semmire, de legalább a nép dönt...
:O)))