Mintha a világ sík idiótákat alkalmazna kormányzására.
Olyanok mind, mint a gorilláknál az Ezüsthátúak, ordítanak, döngetik a mellüket, a kisebbek leginkább csak ordibálnak, emellett ezüst hát helyett csüngő pocakot viselnek.
Elképesztő.
A világ megbolondult, vezetőiként pedig sültbolondok tucatjai hülyítik hálás népüket.
Itt van mindjárt Trump, akit az amerikai polgárok juttattak hatalomba, és akiről első perctől kezdve - sőt, már az előtt is - látszott, hogy nála alkalmatlanabb arra, hogy a világ legerősebb hatalmát vezesse, talán nincs is.
A történelemben nem példátlan ez a helyzet, talán Nero és Caligula római császárok ennek meggyőző bizonyítékai.
Korunk csak annyiban mutat súlyosabb tüneteket, hogy ma a születésnek csekélyebb a szerepe, így a népnek fáradságos munkával ki kell választania saját idiótáit, akik aztán nem egyszer vágóhídra küldik azokat, akik ki és megválasztották őket.
Legutóbb például Trump meggyilkoltatta az iráni hírszerzés és különleges erők vezetőjét, Kasszem Szulejmani tábornokot, aki a legbefolyásosabb iráni politikus volt.
A gyilkosságot az USA különleges alakulatai hajtották végre, drónnal bombázták le a tábornok gépkocsioszlopát - Irakban.
Beláthatatlanok az eset következményei, különös tekintettel arra, hogy Trump láthatólag nem tanult semmit az amerikai külpolitika közel-keleti kudarcaiból, nem látta be, hogy egyes - Amerika számára nemkívánatos - személyek eltávolítása nem old meg semmit.
Nem oldja meg a társadalmi-vallási feszültségeket, nem oldja meg az USA nyilvánvalóan antidemokratikus és imperialista világpolitikai szerepfelfogását - inkább csak olaj a tűzre.
Olaj pedig van arrafelé éppen elég, ahol az események történtek, begyújtásukhoz sokszor egy gyufaszál is elég, az előidézett tűz viszont úgy száguldhat végig a világon, mint az ausztrál bozóttüzek, melyek oltása a reménytelen kategóriába tartozik.
Természetesen, ahogy az első világháború kitörésének sem volt oka Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása, a második világháborúnak sem a gleiwitzi rádióadó megtámadása, sőt, még a Molotov-Ribbentrop paktum sem, úgy egy esetleges harmadik világháború kitörésének sem Szulejmani meggyilkolása lesz az oka, legfeljebb csak az indoka.
A valóságos ok az olaj lesz, és az, hogy a világ olajszállításának jelentős része Irán orra előtt és befolyási övezetében, a Hormuzi szoroson keresztül bonyolódik, ami természetesen idegessé teszi az olaj-üzletben érdekelt multinacionális cégeket.
Ezek a cégek már meggyilkolásuk előtt felosztották maguk között Kadhafi és Szaddam Huszein majdani hagyatékát, melynek kitermelése ma ennek alapján folyik.
Eddig a status quo megfelelt a nagyhatalmi érdekeknek, kivéve Amerikát, mert egyik állam se veszélyeztette azokat, kivéve Iránt, amely zsigerből gyűlöli az Egyesült Államokat, de engedve a többi nagyhatalom nyomásának lelassította atomhatalmi státuszának kiépítését.
Na, ennek van vége ezzel a gyilkossággal.
Mától kezdve nem lehet tudni, mikor blokkolja Irán az olajszállításokat, mikor támadja indirekt módon az amerikai intézményeket, mikor akarja az USA megdönteni az iráni kormányt, mikor kezdi ezt Oroszország fenyegetésként kezelni, mikor érzi úgy Kína, hogy Amerika pozíciója eléggé meggyengült ahhoz, hogy kihasználva ezt rendezze a tajvani és hongkongi helyzetet - saját szájíze szerint.
Trump azt mondja, hogy Amerika nem akarja megdönteni az iráni rendszert, de hát ki hisz Amerikának, a gyengeelméjűeken kívül?
Az iraki diktátor kivégeztetése után kiderült, hogy a nyugati államok hazudtak, Kadhafi esetében detto.
Gorbacsov elhitte azt, hogy a NATO nem terjeszkedik az orosz érdekszférában, nem telepít fegyvereket az orosz határok mentén, aztán csak NATO-tagok lettek a balti államok, a Varsói Nagyhercegség fegyverkezik, a kisoroszok - leánykori nevükön ukránok - háborúban állnak az oroszokkal, nem is nagyon titkolt amerikai támogatással.
Az Arab Tavasz zűrzavart és háborúkat hozott, úgy-ahogy nyugvóponton levő problémákat ismét előkapart - lásd a síita-szunnita ellentéteket, vagy a kurd kérdést, a lehetőségét is elvéve a békés rendezésnek úgy további száz évre.
Nagy baj, hogy Amerika elveszített realitás-érzékét, közben pedig az oroszok katonailag erősebbek, mint valaha és megjelent egy új, ma szinte mindenkinél gazdaságilag erősebb világhatalom - Kínának hívják.
Egy ilyen helyzetben arcoskodik ez a sárgahajú őrült, aki azt hiszi, hogy egy esetleges harmadik világháborúban a repülőgép-hordozói többet érnek majd egy kalap szarnál...
Nálunk sem jobb a helyzet, még szerencse, hogy nemhogy világpolitikai, de még európai tényezők se vagyunk, hálistennek.
De ha rosszul alakulnak a dolgok, mi se maradunk ki.
Így is fennáll a veszély, hogy a Nagyeszű hadat üzen valakinek, hirtelen felindulásában.
Jó lenne már tanulni valamicskét a történelemből...
:O)))
19 megjegyzés:
Oliver Stone már 2008 környékén felhivta a figyelmet, az USA végső célpontja Irán ! ( Amerika elhallgtott történelme 10. -Bush és Obama - a 18. perctől...)
Egy Sógor Dániel nevü történész ugyanezt erősiti meg: https://mandiner.hu/cikk/20150918_nem_Arab_es_nem_tavasz_megerteni_a_kozel_keletet_ii
A héják eddig birták. Végre megcsináltak egy stupid, korlátolt elnököt, akit rá tudtak venni erre az őrültségre.
Nem valami vidám az évkezdet. Na és épp ez az Pupu, amit mi magyarok soha nem tanultunk meg, eddig sem és eztán sem fogunk, hogy tanuljunk, okuljunk a történelemből, nem, mi zsigerileg hülyék vagyunk ehhez. Majd megint megszívjuk, mint annyiszor, nekünk ez a sorsunk.
Trump kiadta a parancsot: "Megölni az iráni tábornokot!" Ezzel a magát mélyen vallásosnak valló USA, s annak elnöke ideiglenesen hatályon kívül helyezte a "Ne ölj!" tízparancsolatbeli passzust. Ez persze csak egy nüansznyi kifogás, észrevétel az eset kapcsán, a következmények beláthatatlanok.
Gobé 2020. január 4.9?32
Igen.
PuPu a blog megint remek! Sajnos.
Nekem már évek óta vannak rossz érzéseim - ahogy Neked is Pupu, hiszen többször is írtál erről. Legkésőbb akkortól, amikor Bush lerohanta Afganisztánt, majd sorba Irakot, Líbiát stb. Ráadásul kiderült: hamis ürüggyel: se Szaddam, se Kadhafi nem fejlesztett tilos fegyvereket és nem "irtotta" a népét. Aztánjött Netanjahu, akinél vicsorgóbb rasszistát keveset találni - nemcsak az antiszemita rasszista, hanem a cionista is.
Pár napja, azt hittem kidőlök a székből: a rádióban két külpolitikai szakértő fejtegette, hogy kár,hogy az EU-nak nincs hadserege, így nem tudja megállítani a szíriai török nyomulást. Könyörgöm! Nem tűnt föl, hogy az EU a NATO szövetségi rendszerének tagja, és a Bundeswher, a francia, meg a magyar hadsereg a NATO kötelékében tevékenykedik??? És nem tűnt föl, hogy Törökország ugyanennek a szövetségnek a tagja - az egyik legerősebb nemzeti hadsereggel! Hogy az USA (NATO) által lerohant államok legfőbb bűne az volt, hogy nem voltak elég oroszellenesek? )Oroszbarátok se - de üzleteltek velük, meg bérbe adtak Földközi-tengeri támaszpontokat.) Nem vagyok russzofíl, de komolyan mondom, latolgatom: nem kéne a Csepel sziget magasságába vontatni az Aurórát? És szétlőni vele az összes Barbie meg Ken hátsóját a rózsaszín pónijukkal együtt?
Senki nem tanul a történelemből,a Trump félék pláne,mert azt sem tudják hogy mi az.Mindenfelé őrültek vezetik az országok egy részét,és csak abban lehet reménykedni,hogy a hatalom és pénz éhségük nagyobb,mintsem egy háborút kirobbantsanak.Mert annyi eszük talán van hogy háborúban mit sem ér a pénz,hatalom.Talán de nem biztos.
"Keresztényvédő" kormányunk médiumai elfelejtenek beszámolni arról az örvendetes tényről, hogy Iránban példátlan mértékben növekszik a keresztények száma. Nyilván ez nem túl nagy öröm a teokrácia vezetőinek, de tény, hogy sem a keresztényeket, sem a zsidókat nem üldözik a perzsa államban.
Az is tény, hogy a 2001- szeptember 11-i támadást sem az arabok vagy muszlimok követték el, legalábbis a tudomány mai állása szerint. Erre vonatkozóan számos tudományos kísérletet és számítást végeztek és az áldozatok hozzátartozói neves mérnökök és építészek támogatásával követelik néhány szándékosan el nem végzett vizsgálat elvégzését. Hogy kik akadályozzák? Donald Trump és körei.
Az igazi terroristákat tehát nem Iránban kell keresni, még akkor sem, ha az aszimmetrikus harc egyik jellemzője a terrorakciókhoz hasonló műveletek kivitelezése.
https://www.youtube.com/watch?list=PLEFE3415DB6C26C3C&v=D2AVrci-TLs&feature=emb_logo
https://www.ae911truth.org/languages/hungarian
"Nekem már évek óta vannak rossz érzéseim - ahogy Neked is Pupu, hiszen többször is írtál erről. Legkésőbb akkortól, amikor Bush lerohanta Afganisztánt, majd sorba Irakot, Líbiát stb."
Kedves talalom!
Igazad van - legkésőbb. DE az USA-val kapcsolatban már azért 1945 óta lehetnek komoly rossz érzéseink. Hirosima, Nagaszaki - a totális népirtás szimbólumai (nem csak az ott meghaltakra, hanem azokra is gondolok, akik e terrortámadás következtében később betegedtek meg és hunytak el). Valakit felelősségre vontak ezért?
"Az Egyesült Államok épp most költött el két billió dollárt (ez 590.500.021.141.504 forint) katonai felszerelésekre. Mi vagyunk a legnagyobbak és messze a legjobbak a Földön. Ha Irán megtámad egy Amerikai bázist vagy egyetlen amerikait, megküldjük őket ezekkel a gyönyörű új fegyverekkel... hezitálás nélkül." (Donald Trump Twitteren)
Ez a degenerált vadb.rom fel sem fogja, mivel szórakozik és hány ember (köztük rengeteg ártatlan civil, nő, gyermek) életével játszadozik. Nem lehet a politikai pályára lépés előtt alapos elmeorvosi vizsgálatra küldeni az ilyeneket?
1970 !
1945.-ben, a kommunistafaló, igazi héja, MacArtur is fölöslegesnek tartotta, ellenezte az atombomba bevetését. A Trump szintjét is alig megütő Truman toporzékolta ki Hirosimát és Nagaszakit. Reménykedjünk, ha ezt megússzuk, Amerika többé nem választ "T"-betüs elnököt...
Kedves 1970!
Megint igazságod vagyon, kiegészíteném egy-két gondolattal.
Részint tisztánlátó, józan gondolkodású kortársunkat, Kepes Andrást idézve:
"Minél nagyobb ereje van egy civilizációnak, annál nagyobb az esély arra, hogy ha nem gondolkodik globálisan, előrelátóan és pozitív módon, akkor idővel elpusztítja saját magát. Márpedig ennek a mai, modern társadalomnak roppant ereje van."
Megállapításával tökéletesen egyetértve hozzátenném, hogy a globális gondolkodás olyan messze áll a mai világunk "uraitól", mint Makó Jeruzsálemtől.
De a legfontosabb kérdésre rátapintottál: hol van a józan ész kívánalma? Hol a felelős államférfi, aki nem a saját egoizmusát kiélve, hatalmának megtartására, a következő választási győzelmére gondol, hanem az eljövendő nemzedék jövőjére???
Sajnos amíg az ilyen választott vezetők szaporodnak, feltehetjük a felelősség kérdését saját magunknak is.
Nem vagyok egyik felnek sem az ugyvedje, sem az elkotelezettje. Politkaban az egyik 19 a masik egy hijan 2o. Mert ugye az egyik oldalrol terrorista es terrorista csoportokat tamogato aljas rezsim, a masik oldalrol pedig hazafi...Egy barati beszelgetesen mar 3 honapja megmondtam... Az ero diktal... Nem kell foltetlen nagy emberaldozatokkal jaro haboruba keveredni. Eleg, ha az elektromos eromuveket es az erzekeny infrastrukturat
tobbek kozott az olaj tornyokat lebombazzak. Es akkor 10 evig kuss van. Persze. legalabbis egyenlore mi csak nezok vagyunk... Imadkozi persze lehet, de nem biztos , hogy segiteni fog...
Kedves góbé!
És abban is reménykedjünk, hogy "duplaR" betűst sem választ többet, mert a trumpli szintet azért ő is alig ütötte meg...holott ez a szint azért közelíti a minden idők legalját (ha nem az...).
Kedves Kapat!
Egyetértünk. Felelős államférfiak nincsenek ma, vagy elenyésző számban léteznek még itt-ott, de ezeket egyre inkább szorítják ki azok, akikről írtál (a salvinik, a bolsonarok, a trumplik és társaik). Ez egy kortünet, sajnos...
1970!
Sőt, még a XVI-XVIII. sz-ban kiirtották a földrész teljes őslakosságát, a XX. sz.közepén a távol-keleten háborúzott (Korea, Vietnam), 61 éve fojtogatja a gyarmatosítóit elkergető Kubát.A folyamatos közel-keleti háborúskodásban (Egyiptom, Izrael,Palesztína, Libanon, Jemen stb.) se jemeni gyártású vadászgépek álltak a MiG-ekkel szemben...
De úgy láttam, mi itt nem az "őstörténetről" beazélgetünk, és nem arról akarjuk meggyőzni egymást, hogy "ki a hibás". Hanem azt latolgatjuk, mit tehetünk mi,gyengülő európaiak - köztük magyarok - az információs háború elvesztése után, két mamut - a kelet-ázsiai, meg az USA - hatalom közé szorulva.
Kedves talalom!
Az egész felsorolásból azért ne hagyjuk ki az USA dél-amerikai kalandjait se (a múltban, mint pl. Chile, vagy a jelenben, mint pl. Venezuela és Bolívia).
Én sem arra utaltam pusztán, hogy "ki a hibás", csak abból van nagyon elegem, hogy egyre szaporodnak azok a kalandor, ostoba politikusok a világban (és hazánkban is), akik - más nemi szervével verve a csalánt - üvöltöznek, uszítanak, bele sem gondolva abba, hogy ezzel emberek tömegeinek az életét veszélyeztetik. A 20. században volt már egy ilyen időszak (Mussolini, Hitler és társai, hogy Szálasiról, vagy a lovastengerészről ne is beszéljünk), amikor felelőtlen, rövidlátó "politikuskák" semmilyen felelősséget nem vállalva mondataikért, cselekedeteikért lángba borították a fél világot. Milliók halálából, országok, nemzetek pusztításából, a jövő generációi életének megnyomorításából, országok megszállásából nem csináltak lelkiismereti kérdést.
Azért azt halkan megjegyezném, hogy Szaddam rendelkezett tömegpusztító fegyverrel (vegyi fegyverrel, ami kb 3 db 150 literes hordóba befér) és be is vetette a kurdok ellen. Az más kérdés, hogy nem találták meg. 3 db hordót nem nehéz eltüntetni.
Szaddam ugyanolyan őrült barom volt, mint Kaddhafi, Asszad, meg a többiek. (Na meg persze Trump, Sztálin, Hitler et al.) Más kérdés, hogy egy olyan soknemzetiségű/vallású/törzsi országot, ahol a demokrácia még csírájában se nagyon létezik, lehet-e irányítani terror nélkül. A történelmi tapasztalatok azt mondják, hogy nem. Ez a 22-es csapdája, először meg kéne tanítani a népet a demokrácia szabályaira, hogy aztán el lehessen zavarni a diktátort az azt követő káosz nélkül, de ennek a diktatúra a legnagyobb kerékkötője.
Ettől sokkal nagyobb baj, hogy demokratikus eszközökkel is meg lehet választani egy idiótát.
(Azt végképp nem értem, miért akarja minden áron bárki a 9.11-es akciót NEM az iszlamisták nyakába varrni, amikor a világ számos pontján követtek el előtte is, utána is iszlamista barmok terrorakciókat. De hát vannak, kik hisznek a lapos földben is. Meg a pocakos tábornoknak/Trumpnak/Borisnak is)
Azért,mert nem az iszlámisták követték el. DarthVader olvass utána,meg fogsz lepődni,hogy mire képes egy elmebeteg kisérletező banda. Egy modern fegyvert próbáltak ki ugy,hogy emberek voltak a két épületben. Azt tudom,hogy a föld gömbölyü,de azt is,hogy az üregrezonanciával mérhetetlen pusztítást lehet okozni.Nincs határa az emberi aljasságnak.
@lorinczy:
Miről fecsegsz? Ez új, ez az üregrezonancia.
Speciel én élőben néztem TV-n az eseményeket. Az első gép becsapódása után minden nyugati TV társaság élőben adta a környéket, igy láttam a második gépet becsapódni, láttam a tornyok leomlását. Élő egyenesben. Nem másnap, nem egy hét után. Akkor. Kapcsolgattam a CNN, a Sky News, meg a tököm tudja melyik között, mind ott volt a helyszinen, és mutatta az eseményeket más-más állásból. Drámai volt. Amikor feltűnt a második gép, már minden riporter orditotta, hogy ez is erre tart és be fog csapódni (akkor már légtérzár volt, minden mást eltereltek.) És ahogy az a nagy dög gép ráfordult az épületre, egyik oldalon bement, a másik oldalon meg egy hatalmas lángcsóva ki - hát utána sokszor lehetett látni felvételről, de élőben real time - valami félelmetes volt.
Ja. Van, hogy a Föld lapos.
Megjegyzés küldése