2020. december 10., csütörtök

PARTRASZÁLLÁS



Nagyurunk megegyezett Merkellel.
A jogállamiság követelménye marad, de a történetre került még egy-két vitézkötés, meg bírósági eljárás, miegyéb, és ez elég arra, hogy minden fideszes szájból és éppen használaton kívüli seggből győzelmi induló harsogjon.
Megvédtük a magyar emberek pénzét, kiáltják, jóllehet csak haladékot kaptak:
Persze ez is eredmény, hiszen még másfél évig lehet orrba-szájba lopni, utána meg ki tudja, ki lesz kormányon - lehet, még jól is jöhet, ha a majdani koalíciós kormányt lehet vádolni a jogállam lebontásával is.
Olyan szánalmas ez az egész.
Ha magyarembert akárcsak érintőlegesen is érdekelné a külpolitika, akkor beárazhatná ezt a hatalmas győzelmet,  akkor talán megértené, hogy ez olyan gesztus, mint amikor a halálraítéltet addig nem végzik ki, míg a törött lábán gipsz van, továbbá bejelentheti igényét, hogy mit kér enni a villamosszék kipróbálása előtt.
Nem kell renénykednünk, errefelé elég, ha kihirdetjük a nemzet győzelmét az elnyomó brüsszelita maffia felett, a többit meg elrendezik majd a jogászok.
Ezzel együtt a demokratikus oldal csalódott, nem rúgták szaros bakanccsal pofán szeretett vezérünket, és ez azért fáj egy kicsit, talán érthető módon...


A szörnyű az, hogy tulajdonképpen indokolt a csalódás, bár tudjuk, hogy az államok vezetői is elsősorban a saját országuk érdekeit helyezik előtérbe, és a németek nem tartanák szépnek, ha éppen a német uniós elnökség alatt kerülne sor kenyértörésre Lengyelországgal, ahol egyébként is felettébb utálják a németeket, meg Magyarországgal, ahol a német autógyáraknak egymásba ér a kipufogójuk.
És akkor még itt van Merkel közeli visszavonulása, akinek nem mutatna jól az életrajzán pályafutásának egy viszonylag viharosabb lezárása.
Persze meg lehetett volna kicsit mogyorózni a Zsírmalacot és lengyel kollegáját is, de nem érte volna meg - verekedésbe nem jó keveredni, vagy le kell ütni az ellenfelet és mentőt hívni hozzá, vagy egérutat kell adni neki, de ne sározódjon be a nadrág, mert az nem túl elegáns.
Emellett a németek megtanulták, hogy egyszerre egy fronton érdemes harcolni, először le kell zárni a Brexitet, aztán ki kell alakítani valamiféle elfogadható viszonyt a Biden adminisztrációval, utána jöhetnek sorra a renitensek.
Hogy mit összeröhögtünk Ceausescun, a Világ Eszén, és lám, nekünk is jutott egy példány a fajtájából, a gigantomániás szociopatából, nagyobb szégyen, hogy megadóan tűrjük a kártékonykodását.


Közben hülyeségeket hirdetünk és hazudozunk járványról, vakcinákról, a kilencmillió virológus megszakérti a dolgot, és felháborodik, mert nem mindenki kaphatja a Pfizer vakcináját, azon meg nem háborodik fel, hogy a hatvan év feletti népesség hátrányos helyzetbe került, hadd hulljon a férgese...
A nép ideges, az emberek egymáson vezetik le a feszültségeiket, még el sem kezdődött a tél, de már sikerült néhány milliárdocskával megtámogatni a sportot, az egyházakat, és kapott kis alamizsnát az egészségügy is.
A nincstelen tüzelőt nem kapott.
Jobban jártunk volna, ha a kórházakat átminősítik hotellé, na bumm, legfeljebb Rasi is felügyelte volna őket, bizonyára ő is poliészter, mint a kedves papa...
Mindenesetre a végleges döntés majd ma születik meg, Mint Vezérünk mondá, kezdődik a partaszállás, csapataink, mint kés a vajban, a parton meg hullák fekszenek.
Ha lenne zsebtükör náluk, felismerhetnéd önmagad is.


Végtére is mindegy - business as usual...


:O)))

18 megjegyzés:

góbé írta...


Nem igazán értem PuPu hogy miért szépited, itt bizony a kotonszökevény elérte amit akart a 'zeu meg engedett a zsarolásnak.

Tehát még vagy másfél évig bátran lophat eus pénzt és szerintem még azután is.
Legalább az eu-ügyészségbe történő belépés lett volna egy alapfeltétel.

Azon meg végleg kiakadtam hogy ez a jogállamisági mizéria csak akkor inditható, ha a dolog a 'zeu pénzügyi érdekei sérti.
Ha ez nem bizonyitható, gyakorlatilag bármit megtehet !
A haverok kezébe adhatja a teljes hulladék-gazdálkodást, - amit már el is inditott - éppen félúton van hogy a hogy az ország felszini és nem felszini vizeit a klán birtokába adja, avagy a leválthatatlanságát biztositó választási törvényt fabrikáltat.

Azzal sem okoz kárt az eunak ha kúria, az apostoli királyság visszaállitását pedzegető vargazsével az élen rátelepszik a helyi biróságokra, össze-vissza szervezve, letérdepeltetve őket o1g érdekei szerint.
Végülis, gyakorlatilag felhatalmazást kapott a rég vágyott közigazgatási biróság létrehozására.

Az sem sérti az eut pénzügyileg ha alaptörvénybe kerül, a katonaság a itthon, a polgárok ellen is felhasználható, bevethető lesz. - Ez is folyamatban.
Ahhoz sem lesz senkinek semmi köze, ha apostolilag megkoronáztatja magát, ( méghogy diktátor !! )... visszaállitja a vármegyéket, az ispánokat... Pallosjog ?!? Ki tudja hol áll meg igy ez a cezarománis kotonszökevény ?

Inkább semmit ne csináltak volna ! Ezzel, igy egy biankó felhatalmazást kapott a legnagyobb disznóságokra, ha kérdőre vonják lobogtathatja a papirosát, ugyan mutassák meg mely passzusba ütközik az éppen aktuális mocska.

Van egy halovány remény, talán az EU-Parlament elutasitja ezt a gyalázatosságot.

kekec írta...

Az ellenzék a nyilvánvaló választási csalások ellenére bevonult a Parlamentbe, és legitimálta Orbán 2/3-át. És most durcás, mert az Unió nem hajlandó helyettük harcolni.
"Ha szereted a VIRSLIT ÉS A POLITIKÁT - NE NÉZDD MEG, HOGYAN CSINÁLJÁK!"

1970 írta...

Kedves PuPu!

Bizony, sokan megvetően röhögtek a románokon, hogy nekik egy Ceausescu rendszer jutott, aztán - egyszer hopp, másszor kopp - mi is megkaptuk.
Góbénak alapvetően igaza van, de én tovább is mennék: az "egybeérő kipufogók" érdekei mindenek felett állnak, és szerintem ezt kisgömböc is pontosan tudja. Gyakorlatilag mindent megtehet...
(Tölgyessy elméje meg végképp elborult:
https://hvg.hu/itthon/20201209_Tolgyessy_Peter_orban_joguralom_konferencia)

Attila írta...

Üdv!

Egyetértek Góbéval, az EU egy rakás szerencsétlenség. Itt lett volna a lehetőség, letörjék Nagyurunk szarvát, helyette kapott még másfél év szabadrablást. Lengyelek nem sokat hezitáltak volna a vétó feladásával, mert belátható közelségbe lett volna egy kormányváltás. Egyedül viszont még Nagyurunk se ment volna sokra.

Attila

Attila írta...

Üdv!

Egyetértek Góbéval, az EU egy rakás szerencsétlenség. Itt lett volna a lehetőség, letörjék Nagyurunk szarvát, helyette kapott még másfél év szabadrablást. Lengyelek nem sokat hezitáltak volna a vétó feladásával, mert belátható közelségbe lett volna egy kormányváltás. Egyedül viszont még Nagyurunk se ment volna sokra.

Attila

promenad írta...

Tegye fel a kezét,aki nem ezt várta!

pleinair írta...


Vásárhelyi Mária
Hát kedves EU parlamenti képviselők, ha ez a győzelem, akkor milyen lenne a vereség?? Az EU, mint 10 éve mindig, most is cserbenhagyta a magyar demokratákat, Angela Merkel most is elvtelen kompromisszumot kötött a magyar diktátorral, a mi kontónkra. Lényegéebn mentőövet dobott Orbánnak nemcsak mostani szorult helyzetében, hanem a 2022-es választásokra is. Addig biztosan nem lesz jogállamisági eljárás Magyarország ellen, és később is csak a támogatási pénzek elosztásával kapcsolatos kérdések miatt indulhat ilyen vizsgálat. Politikai kérdések miatt nem. Ha tehát Orbánék a pénzeket nem vagy nem ilyen feltünően lopják el a következő években, akkor azt csinálnak, amit akarnak. Megszállhatják a bíróságokat is, tovább korlátozhatják a sajtószabadságot, szolgálhatják az orosz és kínai érdekeket stb. ezek nem sértik az Unió érdekeit. Hát ennyit az értékközösségről! Néhány hónappal ezelőtt nagyjából ezt jósoltam, vagyishogy ismét kötnek egy olyan komromisszumot, amelynek segítségével Orbánt kisegítik a csapdából, amelyet saját magának ásott, Angela Merkel pedig az Unió megmentőjeként vonulhat le a színről. Aztán mindenki annyira optimista volt azzal kapcsolatban, hogy most nem fognak engedni a diktátor zsarolásának, hogy én is bizakodni kezdtem. Nem kellett volna. A dramaturgia mindig ugyanaz. Továbbra is dőlni fog a pénz, hogy Orbánék ellophassák és tovább betonozhassák egyeduralmukat. És nekem senki ne mondja, hogy Orbán Magyarország problémája és nekünk kell megoldani, mert képtelenség ezt a magyar demokratáknak megoldani, amíg az EU Orbánt támogatja. A magyar ellenzék olyan szinten nem rendelkezik erőforrásokkal, hogy nemhogy a diktatátor elleni sikeres küzdelemhez, hanem a túléléshez sincs elegendő forrása. Hiszen tudjuk, hogy a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz. Márpedig az EU folyamatosan a diktatúrát tőkésíti fel, és tétlenül nézi a magyar ellenzék és demokraták teljes kivéreztetését. Lehet, hogy Angela Merkel most azt gondolja és abban a szerepben tetszeleg, hogy megőrízte Európa egységét, szerintem azonban éppen ellenkezőleg, Európa egységének sírásója."

Attila írta...


Azért itt most nem annyira a szabadrablás a leglényegesebb, hanem 2022-ig sorra hozhatják a 133 "bátor" ember részvételével az ellenzéket ellehetetlenítő törvényeket, és nyugodtan farigcsálhatják a tákolmányt. Orbán megmondta, hogy 2030-ig tervez. Nem most lett ez elszúrva, hanem sokkal régebben. Az EU joggal mutogathat vissza- Ti szavaztátok meg, nem mi.

Attila

stirlitz írta...

Hülyeség ez papír könnyen lehet orbán kötele amit most megkötöttek, lehet csak 2021 -től azt is gondoltam hogy csak eus pénzeket fogják vizsgálni De ami igazán érdekes az a papir amit viyta bele rakotott: mi az ami jogsertes mi az ami nem hogy irjak le neki egzaktul ha tenyleg leírjak + betartatják vele akkor neki vége ő hozta a kötelet a saját akasztásához

Attila írta...

Kedves pleinair!

Szerintem ugyanazt írtam mint Vásárhelyi Mária, csak az én egyszerűbb nyelvezetemmel. Nagyon bizakodtam, hogy most az EU a sarkára áll, mert egyre nehezebb lesz megállítani Orbánt. Nem tartom lehetetlennek, hogy ezzel a kompromisszummal a saját sírját ássa az Unió.

Attila

góbé írta...


Ha én anno, Merkel helyébe lettem volna...:

Annyi közölnék G.orbánnal, kedves Viktor! Immáron 10. éve használod egyszerre ATM kifizetőhelynek, ugyanakkor lábtörlőnek az EU összes szervezetét, tagjait.

Mea culpa az én tevékenységem / mulasztásom is hozzájárult ahhoz, hogy e 10 év alatt, a mi pénzünkön kistaffiroztad családod, rokonaidat, barátaidat, üzletfeleidet.

Mind-eközben lezüllesztetted, részben meg is szüntetted a Magyar Köztársaság egészségügyi, oktatási, közigazgatási, igazságszolgáltatási, szociális, tudományos, kulturális rendszerét, nem egy területen komoly válságot okozva !
Mi itt Európában komolyan vesszük és alapként megköveteljük hogy egy hozzánk csatlakozott ország jogállamként müködjön !

Látva, hogy e kritérium, - mármint a jogállam - értelmezése a Te és „minisztereid” fejében zavart okoz, javaslom neked és a gazságügyi cukiságodnak, tanulmányozzátok a 2004.-es belépésetekkor megfogalmazott - és akkor, általatok teljesitett(!) – feltételeket ! ....

Naugye !!!

E 10 év alatt számtalanszor felhivtuk figyelmedet, nemegyszer a buksidat simogatva még dorgáltunk is, hogy nem jó az irány, inkább próbálj beilleszkedni a klubba ahová nem hivtunk, Ti akartátok.
Erre mire vetemedsz ?!? Egy világválság kellős közepén, visszaélve azzal a joggal amit a klub biztositott számodra, dacosan toppantva emeled a tétet, a vétóval fenyegetőzöl, azt hivén, hogy ezzel sarokba szorithatod Európát.

Nos, kedves Viktor ! Ha te erre vetemedsz, akkor én is tétet emelek !

Vagy visszaállitod a csatlakozásotokkori, 2004.-es állapotot mind a média, mind az igazságszolgáltatás mega ’zösses többi …, a sor szinte végtelen, … vonatkozásában, avagy beélesitjük a 7-es cikkelyt melynek keretében tőled, meg a lengyel haverodtól megvonjuk a szavazati jogot.

Ahogy hajdanán megalakult a Szén-Acél…, majd a Közös Piac…, majd az Unió…, rapid létrehozunk egy Unió 2.0 válságkezelő egyesülést és azt a bizonyos közös hitelt már ez a formáció fogja felvenni. Örülhetsz, de ha később akarnál, akkor sem engednénk beszállni, te ezzel végig szembe mentél.

Egyet sose feledj !!! A segitséget, a pénzt nem a Magyar Köztársaságtól, a magyar emberektől sajnáljuk, nekik oda is fogjuk adni !
Alappal tartva attól, hogy francia, holland, olasz, spanyol stb. polgárok adóit nem Magyarország javára, hanem kizárólag a sameszeid, strómanjaid, oligarháid, de leginkább a saját gyarapodásodra, gazdagodásodra használnád, közvetlenül - téged kikerülve, - a magyar városok, cégek, vállalkozások felé fogjuk folyósitani, szigorú ellenőrzés mellett, melyet az Európai Ügyészség fog garantálni.

Üdv ! Amúgy már nemigen csiplek….

Merkel Mutti….

1970 írta...

Kedves góbé!

Ez mind szép és jó, de az a helyzet, hogy ideje szembe nézni azzal, hogy az EU ugyanolyan képmutató módon viszonyul a demokrácia "szent" elveihez, ahogy azt az USA teszi. Egyedül a kőkemény gazdasági érdekek dominálnak (ahogy PuPu írta a német autógyárak hazánkban "egybeérő kipufogóiról"). Nézd meg, mit művelt (és művel) az USA Latin-Amerikában és az arab országokban (miközben simán a keblére ölelte az őket kiszolgáló tömeggyilkosokat)!
A demokrácia szépen hangzó elveit a gyakorlatban éppen azok tapossák sokszor a földbe, akik a szólamok szintjén azt fennen hirdetik, és közben játsszák a főbírót. E tekintetben tulajdonképpen a kisgömböc tökéletesen illeszkedik a jelenlegi világtrendbe.
Mutti pontosan tudja, hogy a kisgömböc egy erkölcsi hulla, egy hazug, gerinctelen féreg, de tisztában van azzal is, hogy tökéletesen kiszolgálja a német érdekeket. Muttit, mint igazi hazafit pedig elsősorban ez érdekli, nem a demokrácia helyzete Magyarországon.
Tudod, az a legszörnyűbb, hogy a kisgömböc a magyar érdekek legnagyobb kiárusítója, az elmúlt 200 évben, miközben fennen hirdeti magáról az ellenkezőjét, szidva mint bokrot azt az államférfit, aki - vele ellentéteben - minden lépésével a hazai érdekeket védte, a saját népének javát szolgálta. Sajnos ezt a hazug propagandát többen be is nyelik simán...

Attila írta...

Üdv Góbé!

Bár így lett volna! Megint a kisstílű alkudozás, huzakodás amiben nagyurunk verhetetlen! Ha vállalták volna a konfrontációt, mindkét kormány simán megszavazta volna az egész hacukát. 1938-ban a béke érdekében Hitler kezére adták Csehszlovákiát, gondolván tartós béke lesz!
Mi lett az eredmény? A II. Világháború! Valami hasonló megy Európában most is, csak most az Unió léte a tét.

Attila




Névtelen írta...

Na, ez az, amit Angela sosem fog mondani orbánnak.
Neki sokkal fontosabb a "tisztán" nyugdíjba vonulás, no meg a német multik megmentése, a magyar nép figyelembe vétele helyett.

kekec írta...

Azzal értek egyet, hogy Orbán újradefiniálta az Uniót. Értékközösség helyett érdekközösség.
Németország gazdasági érdeke pedig a német multikat kiszolgáló Orbán rendszer fenntartása.
Nem igazán érdekli őket, ha az uniós forrásokat ellopják, mivel nem érdekük egy magasabb hozzáadott értéket termelő konkurencia felépítése.
Csak az optimisták reménykednek. A pesszimisták legalább nem csalódnak.

Attila írta...

Üdv!

Egyértelmű, hogy kozmetikázzák a pandémia okozta esetek adatait. Hadházy Ákos megtalálta az erre vonatkozó kötelezően kitöltendő adatlapokat a neten. Tehát Nyunyóka mami hazudott, mikor azt állította, hogy nincs pontos kimutatásuk az elhunyt koronás betegek adatairól.

https://www.nnk.gov.hu/attachments/article/844/Fertozobeteg_bejelentes_kijelentes_(FERTOZO_JELENTES_WS)___JVF994_v9.0_2....pdf

Pont ebben nem hazudnának? Ugyan már! Egy igaz szó nem jön ki a szájukon!

Attila

góbé írta...

ÜDV 1970 !

Azért nincs igazad, mert azokat a bizonyos érdekeket határ nélkül, parttalanul, az egyszer már közösen megállapitott, lefektetett "értékek" teljes figyelmen kivül hagyásával érvényesiteni borzasztóan veszélyes.
Ez vezetett a II. VH kirobbanásához, és ez fog vezetni az EU jelenlegi formációjának széteséséhez.
Megszünni persze nem fog, csak újjászerveződni, amiből viszont mi már törvényszerüen kimaradunk.

A Mutti: Szerintem inkább növelte volna a presztizsét, a majdani történelmi hagyatékának pozitiv értékelését, ha ellenáll az egész EU-t le- és magalázó zsarolásnak, mellyel egy kis kukac, tolvaj, diktátorocska sarokba szándékozott és sajnos tényleg sarokba szoritott 25 országot, 500 millió európai polgárt.

Egy De Gaulle, egy Helmuth Kohl...itd... no, velük ezt megtenni lehetetlen lett volna.

És itt nem arról van szó, hogy egy kemény határozott fellépés nekünk is segitheett volna, ami igaz, de mellékszál.
Itt az EU nimbusza, presztizse szenvedett súlyos károkat ! Csak abba gondolj bele, a már jócskán előttünk járó Kina, de akár az USA is, akikkel állitólag versenyben vagyunk, hogyan értékeli ezt a szerencsétlenkedést...

Szives figyelmetekbe ajánlom ! Nyers de cáfohatatlan:

https://www.klubradio.hu/adasok/rona-peter-orban-az-uj-talleyrand-115180



1970 írta...

"azokat a bizonyos érdekeket határ nélkül, parttalanul, az egyszer már közösen megállapitott, lefektetett "értékek" teljes figyelmen kivül hagyásával érvényesiteni borzasztóan veszélyes."


Kedves góbé!

Véleményed szerint az EU elmúlt évekbeli "töketlenkedése" ezzel a pókhasú majommal ezt bizonyítja?
Vagy éppen ez:
http://muon.hu/15-milliard-forintot-adunk-a-nemet-mercedesnek/

Sajnos nem ezt látom megvalósulni, amiről írsz. Itt a kőkemény gazdasági érdekek dominálnak, és - ahogy Attila is írta - ez vezetett a nácizmus tragédiájához is. Veled ellentétben úgy látom, semmit nem tanultak az EU vezetői a II. vh-t megelőző időszakból. Ugyanúgy egyezkednek egy szörnyű politikai kártevővel, ahogy anno Hitlerrel tették.

Amit Muttiról írtál, azzal egyetértek, de szerintem őt a saját nemzeti érdekei foglalkoztatják, a tőke kőkemény érdekei. Ez a szomorú helyzet.
(De Gaulle-lal kapcsolatban: Nézd meg mit művelt ez az ember saját honfitársaival, meg Monacoval! Ő sem egy érték-, inkább érdekvezérelt ember volt!)

Az EU "nimbusza", "presztízse" nem most foszlott a semmibe, hanem már jóval korábban.