Eltelt kis idő, Toto szegény elpusztult, és kis híja volt, hogy nem ez történt - politikai értelemben - az ajándékozókkal is.
Aztán a körülnmények szerencsés együttállása, Orbán tolvajlásainak, idiótaságainak és Gyurcsány ütésállóságának eredményeként lassan-lassan megváltozott a helyzet, ma Gyurcsány ismét fajsúlyos szereplője a belpolitikának, Dobrev Klára pedig szép karrier előtt állna, ha sajtkukac férje nem érezne megint késztetést arra, hogy remek ötleteivel brillírozzon.
Most például hadjáratot indított a koronavírus elleni orosz vakcina ellen.
“Észre kellene venni: az EU megint elvégezte a munkát a magyar kormány helyett: bevizsgálták és engedélyezték a német-amerikai vakcinát, sőt már Magyarországra is küldtek belőle. Nem kell emberkísérletekbe kezdeni, nem kell elvenni az emberek kedvét az oltástól az orosz vakcinával, hanem be kell adni az EU által engedélyezett biztonságos vakcinát.
Ennyi a feladat." - mondta a DK szóvivője, kinek számára enyhítő körülmény, hogy fizetésért olyan, amilyen, ugye.
A koronavírus elleni vakcina ma a világ legnagyobb üzlete, amelyik beszállító kizárólagosságot szerez egy országban, az gennyesre keresheti magát, ami önmagában nem lenne baj, hiszen nem vagyunk mi kommunisták, ahogy a Keresztapa című filmben a másik maffia is állást foglalt - kapitalizmus van, vagy mifene, dőljön el versenyben a dolog - győzzön a jobb.
De, hogy melyik a jobb, emberfia nincs ma, aki meg tudná mondani, még a szakemberek között sem, merthogy a puding próbája az, hogy megeszik, a vakcináé meg a tömeges alkalmazás.
Erre mondja most a DK, hogy emberkísérlet, ami természetesen minden gyógyszerre igaz, mind egy-egy folyamatos emberkísérlet, és ezen semmit nem változtat, hogy tájékoztatják a nagyérdeműt, hogy a gyógyszer mellékhatása egymillió felhasználóból egy esetben halál.
Ez ugyan százalékosan csak rengeteg tizedesjeggyel kifejezhető százalék, de annak az egy embernek éppen száz százalék.
A politikusok ne akarjanak kijárói lenni egyik vagy másik vakcinának, mert hülyék hozzá, vágjanak is bármilyen bölcs pofát.
Amúgy is tele van a púpom a russzofóbiával, primitív dolognak tartom, főleg tudományos kérdésekben, ahol nem játszhatna szerepet a politikai rokonszenv vagy ellenszenv, különösen az egész világot érintő egészségügyi kérdésekben, mint volt hajdan a járványos gyermekbénulás és amilyen ma a Covid pandémia.
Ugyanez a véleményem Paks kérdéséről is, valószínűleg ezzel se leszek népszerű, hiszen az áram a konnektorból jön, mint tudjuk.
Politikusnak szerintem az nevezheti magát, aki a társadalom érdekeit képviseli akkor is, ha a társadalom aktuálisan éppen tudatmódosult állapotban van
A járványos gyermekbénulás ellen is kétféle vakcina volt versenyben, a Salk és a Sabin nevével jelölt változatok, utóbbiak jelentették aztán a tényleges megoldást a járványra.
Ezeket a Szovjetunióban és Kubában használták először tömegesen - a mi generációnk is kapott belőle, hálistennek, akiket előtte elért a betegség, azokra rossz esetben a vastüdő várt.
Politikusok jönnek-mennek, miniszterelnökök, államfők szintúgy, de Oroszország marad, nekünk pedig elemi érdekünk korrekt, jó viszonyt ápolni vele.
Ezt érdemes jól megjegyezni, különösen most, amikor a Biden-adminisztrációval kapcsolatban a legtöbb elemző fokozott oroszellenességet prognosztizál, ami csak új veszélyt hozna a világra.
Putyin beoltatja magát a vakcinájukkal, a tesztelésben egyik lánya is részt vett.
Az orosz tudomány igen magas szinten folytat kutatásokat a vírusokkal kapcsolatban, hiszen ennek hadászati jelentősége van, egy lehetséges háború biológiai hadviseléssel is fenyeget, és nem szabad hinni a szirénhangoknak, hogy a nagyhatalmak felhagytak az ilyen fegyverek kifejlesztésével, bármit is állítanak.
Oroszország a világ egyik vezető katonai hatalma, nem engedheti meg magának, hogy a szent naivitás jegyében lemondjon az ilyen kísérletekről, hisz ezt ellenfelei sem teszik meg.
Ebből adódik, hogy a virologiai kutatások magas színvonalon állnak, a fegyver és a gyógyszer között a differencia pedig csak egy kunkori szőrszál...
Reméljük, hogy a fegyverrel nem kell majd szembenéznünk, a gyógyszerek pedig hatásosak lesznek és végre nyugalmat adnak a nyugtalan világnak.
Az ellenzék pedig elkezdhetne leszokni a külön akciókról, csak egységesen, egy szervezetként illene megjelennie, már régen.
És el kellene végre kezdeni a kommunikációt, felületeket kellene teremteni, közös újságot, televíziót, rádiót, ha kell akár külföldről kell sugározni, a közösségi médiában is egységesen kell fellépni.
Erre kellene az energiákat fordítani, meg arra, hogy el kellene mondani az állampolgároknak, hogy lesz családi pótlék, lesz egészségügy, lesz oktatás, lesz állami iskola, lesz olcsó internet, lesz minden diáknak tablet, lesz a nincstelennek támogatás, és a nép végre rá fog így jönni, hogy ez a fontos, merthogy a zsírmalac által ellopott turultojásból nem lehet rántottát sütni reggelire...
:O)))
12 megjegyzés:
No ja , ha a Szíjjártó félék nem hablatyolnának és intézkednének össze-vissza, meg az oroszok a nemzetközi oltóanyag szférában kicsit őszintébben és részletesen kommunikálnának.
Addig marad a politikai haszonszerzés elsődleges cél.
Pupu, azt azért beláthatnád, hogy populizmus nélkül nem lehet a néppel kommunikálni. Ha Orbán oroszbarát, akkor rá kell játszani a valós russzófóbiára. A nép átlagos részének ez egyszerű képlet: Orbán oroszbarát, akkor az orbánelleneseknek orosz(vakcina)ellenesnek kell lenni.
Aztán igazi választás csak abban lesz, hogy bemegyünk egy oltópontra, vagy sem. Ott már azt adnak be, ami kéznél lesz. És mivel a nyugati vakcinákra túlkereslet van (a németek is gondban vannak) ha az unió nem tiltja, nagy eséllyel fogunk orosz vakcinát kapni. A felelőtlenség inkább a bármiféle vakcina elleni ellenérzések erősítésében áll.
(és azt jegyezzük meg, hogy az ottani orvosok is eléggé kételkednek a saját vakcinájukban)
Kedves PuPu !
Egyetértek a dolog szakmai részével, ám te kevered azt a politikával, ami már egyszerűen ártalmas rád nézve !
Lehet nem fogod fel, hogy ami borzolja itt a kedélyeket, az bizony az üzlet, amit Putyin Orbánnékkal készül nyélbe ütni !
Putyin készíthet bármilyen engedélyeztetési eljárást , az nem lesz érvényes az EU-an, de, ha a magyarokkal ezt elvégezteti, akkor már lesz neki egy olyan gyógyszere, amit az egész világon elfogadnak ! Ez már hatalmas pénz, amiből persze csurgat majd Orbánnak is.
Erről szól a mese és nem másról, a politikai vetületen kívül persze, mert azért ez mégis csak az EU üzleteit rontja.
Mintha nem is az EU partnerei lennénk.
Ha nekem ilyen szövetségesem volna, úgy rúgnám seggbe, hogy fejre állna és mehetne a búsba !
Nem kell ide védened ezeket, megteszik ezt ők is, csak nincs igazatok !
Üdv sphagin.
Világra szóló engedély a magyarok által?
Jól értem kedves Sphagin?
Kedves PuPu!
Érezhető volt, hogy ez a posztod ki fogja váltani egyesek dühét és haragját, pedig csak egy kicsit át kellene gondolniuk, mi is a lényege annak, amit írtál.
Az a baj, hogy itt 30 éve ez a politikai elit fújja ugyanazt a berögzült mantrát (amelynek csak egyik rendkívül káros eleme a russzofóbia) ész nélkül, függetlenül attól, hogy éppen kormányon lévő kisgömböcről, vagy ellenzékéről van szó. Az ellenzéki neoliberális politika küzd a fasiszta ruhába csomagolt neoliberális kormánypolitikával, miközben az ország atomjaira hull szét a társadalmi kohézió teljes szétrombolása, meg a folyamatos gyűlöletkeltés miatt. Ebben a társadalmi légkörben egy járvány már csak olaj a tűzre.
Persze-persze ! Oltikázzunk, avagy hogy'is monggya mindeniki nyunyókája: Oltakozzunkk, oltakozzatok.
Azt azért senki ne képzelje már balf@sz módra, hogy Putyinék megreszkiroznak egy kétséges kimenetelü lim-lom oltó-szerü-anyagot, mellyel 50-100 évre kiirnák magukat a tudomány-technika-innováció világából, ronggyá égetve önmagukat, felvállalva egy durva, embert -életeket követelő félrecsúszást!!
Putyin nem ktonszökevény !!!
Aztánmeg: Vannak még kishazánkban hiteles szakemberek is, politikai elkötelezettség nélkül.
-dr. Falus, dr. Szlávik, dr. Merkely... itd... Figyeljünk rájuk !
Értelmes, intelligens ember nem eshet abba a hibába hogy hozzáértő szakemberek mellőzésével a retek kotonszökevény és a sleppje által diktáltak alapján itél arról, olyanról, amiről gőze sincs !!
Más!!!:
Sphagin, Talalom, meg mindenki, akit illet:
Szóljatok már "nagyjaitoknak" hogy nem csupán az én, de sokak agyát rendesen felbaxxa, amikor saját pártotokat, annak a többihez képesti egyedül üdvözitő, faxxa mivoltát dicsőitik azon kevés, éppen hogy elérhető méduimokban. !!
Sokkal szivesebben és bizakodóbban hallgatnánk hogy ezen fontos dolgokat, lépéseket, szándékokat nem'a szemeszpé, avagy a déká, meg'a jobbik, momentum, itd... hanem ők, együtt, összefogva és nem a különbséget hangsúlyozva, egymással versengve, a másik mogyoróit szorongatva szándékoznak megtenni !!!
És ne gyertek már megint azzal hogy én mutassam meg !
Én vagyok a választópolgár !! Ne '22-elején, két hétre legyetek felém kedvesek !
Már most! Ti! Mutassátok meg hogy fontos vagyok, vagyunk számotokra !
Különben hogyan, miért higgyek nektek, bennetek...?
"Erről szól a mese és nem másról, a politikai vetületen kívül persze, mert azért ez mégis csak az EU üzleteit rontja.
Mintha nem is az EU partnerei lennénk.
Ha nekem ilyen szövetségesem volna, úgy rúgnám seggbe, hogy fejre állna és mehetne a búsba !"
Kedves sphagin!
Mondd az véletlenül sem jut eszedbe, hogy mennyit ér az a "szövetség", amelyik ilyen undorító és gusztustalan alkukat folytat le egy ilyen közönséges rablóval és országkifosztóval (kisgömböc), mint aminek az elmúlt napokban, hetekben tanúi voltunk? Amennyiben az EU (és a Néppárt) valóban egy értékközösség volna, akkor - ahogy írtad - "úgy rúgná seggbe, hogy fejre állna és mehetne a búsba". Az EU - és sajnos a magyar parlamenti "ellenzék" - azonban nem értékközösség, hanem pusztán a kőkemény tőke- és gazdasági érdekek mozgatják őket. Amivel ne is lenne baj, ha nem hirdetnének egészen mást (a bort iszik, vizet prédikál tipikus esete).
Nézd meg, milyen emberek vezetnek/vezettek nagyhatalmakat, miközben fennen hirdetnek olyan eszméket, amelyeket csak magukra nem tartanak érvényesnek:
https://merce.hu/2020/12/30/trump-egy-kilenceves-gyerekkel-is-vegzo-tomeggyilkosoknak-adott-kegyelmet/
Kedves nemóvatos !
Átvitt értelemben értsd !
Vannak, illetve lesznek országok, amelyek simán elfogadják az orosz vakcinát, pláne, ha az ára is megfelelő lesz.
És a magyarok által elvégzett vizsgálatok után megkapott EU-s engedélyt lobogtatva az EU-ba is forgalmazni tudja a vakcinájukat ! Nem beszélve arról, hogy szinte egyedüli vakcina lesz, amely EU-n kívüliként rendelkezik EU-s engedéllyel is és ez megdobja az értékét ! Üzlet ez a javából és megéri ezt lejátszani azoknak, akik ezt nem szeretnék nagydobra verni !
Kedves 1970 !
Tudomásul kell venni, hogy mindenféle emberek vannak és akárhogy is vélekedünk felőlük, együtt kell velük élnünk, ha akarjuk, ha nem. Persze köztük vannak ügyesek is, akik hatalomra tesznek szert, amibe előbb utóbb bele is buknak. Addig azonban iszonyú károkat tudnak okozni, köszönhetően olyanoknak, mint a magyar parlament is ! Ezek vagyunk mi, ilyenek vagyunk mi ! Igen, igazat adok neked, de az is igaz, hogy ezzel nem vagyunk kisegítve ! Az írástudók felelősége, hogy ebbe ne nyugodjunk bele és tegyünk meg mindent ezek ellen. A világ már csak ilyen és ilyen is lesz, ezért ezt szinte örökké csinálhatjuk, mert az emberek bizony gyarlóak. A vérünkben van a hedonizmus és a gyarlóság.
"Persze köztük vannak ügyesek is, akik hatalomra tesznek szert, amibe előbb utóbb bele is buknak."
Kedves sphagin!
Éppen ez az, ami miatt nem az a lényeg, hogy valaki hatalomra tesz szert (és arra miként tesz szert), hanem ez, hogy azt miként és mire használja. Több olyan általam (is) nagyra tartott államférfit tudok említeni, aki nem éppen "kellemes" körülmények között jutott hatalomra, de aztán valami értelmeset kezdett ezzel a hatalommal. Vagy éppen nézd meg Hitler esetét! Miképpen került hatalomra? És mihez kezdett azzal?
Az "írástudók felelőssége" nálam már csak a "szépen hangzó üres duma" kategóriája, látván azt, hogy nem egy ilyen "írástudó" miként tapsikolt az elmúlt 30 évben olyanoknak, akik szörnyű károkat okoztak (és okoznak még most is) hazánknak.
z. B. Kéri László...
Kedves 1970 !
Ebben nincs vitánk, de az írástudók felelősége ettől még fenn áll !
Még a Kérié is !
Tapasztalatom szerint, a hatalommal sokan nem tudnak mit kezdeni. Sodródnak az árral és mennek amerre lehet. Kénytelenek védeni magukat és a hatalmukat és azon veszik észre magukat, hogy szembe mennek a forgalommal ! Innentől már nincs megállás, a bukás be van kódolva ! Mi meg örülhetünk, ha olcsón megússzuk !
Kedves sphagin!
Tudod mi (lenne) az "írástudók igazi felelőssége"? Ha végre kiállnának, és elnézést kérnének a választópolgárok tömegeitől azért, amit aktív részvételükkel - hiszen mindannyian bejáratosak voltak a mindenkori döntéshozó politikai elit köreibe - tettek ezzel az országgal az elmúlt 3 évtizedben. És itt most ne mossuk el - ahogy erre fentebb góbé utalt is - a választópolgár és az "írástudók" közti határvonalat azzal az üres dumával, hogy "mindannyiunk felelőssége", meg "mi alakítottuk így", etc. A nagy lókakit! Ezek az emberek egyszer sem néztek szembe a saját felelősségükkel abban, hogy - az ő közreműködésük "eredményeképpen" (is) - egy alapvetően élhető és normális országból egy tömény katasztrófaheggyé váltunk 3 évtized alatt. (Tudtommal TGM volt az egyetlen, aki erre utalt, na de ő is volt már minden, csak "akasztott ember nem", és még most is időnként nagy marhaságokat ír le.)
Tudom én, hogy nehéz ezzel szembenéznie ennek az elitnek, de e nélkül nem lesz változás. Amire pedig már nagyon nagy szükség lenne...
A hatalomról: egy igazi államférfi felméri a lehetőségeket és az adott keretrendszerben próbálja hazája és honfitársai számára a legjobbat megvalósítani. Aki az "árral sodródik" az előbb-utóbb tényleg azzal szembesül, hogy csak a hatalom az egyetlen számára, amiért - szélkakas módjára - bármit képes megtenni.
Ennél már csak egy rosszabb típus van: akinek nincsenek elvei (lsd. "térdre csuhások!", vagy Szájer!), csak a pénz a lényeg, amihez a hatalom mindenáron való megtartása csak egy eszköz. Az ilyen emberek - mint kisgömböc is - jelképeznek igazi hanyatló korokat...és képesek mindenre.
Megjegyzés küldése