AZ USA MEGTÁMADJA MAGYARORSZÁGOT!

Szerencsétlen Orbán Balázs rosszkor, rossz helyen rosszat szólt. 
Ha ugyanezt hithű Fideszes baráti társaságban mondja néhány sör mellett egy budai sörözőben, a kutya nem ugat utána.
Ő azonban úgy járt, mint az uszodalátogató, aki a trambulinról belepisilt a medencébe, erre pedig az összes vízben úszkáló, aki már akár többször is  belepisilt a medencébe mérhetetlenül felháborodott és a nép ellenségének nyilvánította.
Isten ments, hogy meg akarjam védeni a népharagtól, megérdemli a sorsát, korpa közé keveredett és most megtapasztalhatja a saját bőrén, hogy miként dolgozik a jobboldali propagandagépezet.
Szerintem az ókeresztények érezhettek ilyet Rómában, mikor a Colosseumban kinyitották a kiéheztetett oroszlánok ketreceit, azzal a differenciával, hogy a mai oroszlánok degeszre zabálják magukat és - reményeim szerint egyelőre - nincsenek ketrecben.
Ez a szerencsétlen Balázs pedig éppen ütemre mondott valamit, ami éppen jókor jött ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire elkötelezett hazafi rajta kívül az összes Fideszes - mind magyarabb a Magyarnál, akinél megkezdődött a tülekedés - a mainstream értelmiség jeles épviselői ismét találtak maguknak egy segget, mely egyébként a természet gonosz játéka folytán újdonat  hősük nyakán foglal helyet.

De térjünk a lényegre - sto gyelaty, ha megtámadnak bennünket?
Szögezzük le bevezetőként, hogy bennünket megtámadni melléfogás, macerás ügy, az a rengeteg seggnyaló, feljelentő, túlsó partról átúszó - kész kavalkád.
Támadó legyen a talpán, aki kiismeri magát.
Igaz, mindegyik lop, de ez talán mégsem azonosulás az Eszmével (mindegy, hogy milyen eszmével...), mégha azt is mondják, ha a szájuk éppen nincs tele, mint a hörcsögnek.
Kreatív nép vagyunk, elpusztításunkról - leghatékonyabban - magunk gondoskodunk!
A defetista Balázs ellen hát felindultak a testvéri tankok,  mert mi az hogy, hogyha a gaz oroszok megtámadnak bennünket, akkor ez a cenk ki akarja tűzni a fehér zászlót, ahelyett, hogy hitvány vérét csapra verné?
Most, amikor ukrán testvéreink élet-halál küzdelmet vívnak a hüllőszemű rém csapataival, melyeket saját jelentéseik szerint már háromszor megsemmisítettek, leölték harcosait az utolsó szálig, és ma már csak kínai dublőreik harcolnak helyettük?
De - haha!- tágra nyitott szemmel nem lehet jól célozni, ezért Szerhíj és Ihor győzelme megkérdőjelezhetetlen, habár távlati, mint a kommunizmus eljövetele!
Igaz ugyan, hogy Magyarországot előbb fogják megtámadni az ukránok, mint az oroszok, de mindegylófax, mint ezt Vlagyimir Vlagyimirovics is kifejtette, mikor logopédushoz küldte az ukrán nacionalistákat.
De mi van, ha nem a szlávok támadnak?
1956-ban tagjai voltunk egy katonai szövetségnek, a Varsói Szerződésnek, és a szövetség vezető ereje, a Szovjetunió támadt ránk, mert kifelé kacsingattunk a jóból.
Ma is tagjai vagyunk egy katonai szövetségnek, a NATO-nak, melynek vezető ereje az Amerikai Egyesült Államok, de ma megingathatatlan bástyája vagyunk az atlantista politikának.
Vagy kisnyúl, 
Mi van akkor ha az aktuálisan NATO-nak nevezett USA támad ránk?
Hogy ilyen nincs? 
Dehogy nincs, hiszen a második világháború óta szinte az összes háborút az USA robbantotta ki, ha veszélyben érezte akármilyen politikai, katonai vagy gazdasági érdekét, gyilkolt és gyilkoltatott, sokszor titkos műveleteket, terrorista eszközöket felhasználva.
Ha egy ember hasonlóképpen viselkedik, mint Amerika viselkedett például Irakban, azt nemes egyszerűséggel útonállónak hívnánk, ami lényegesen rövidebb, mint a "demokrácia lánglelkű védelmezője", és jobban is tükrözi a realitásokat.


Mégis azt mondom, ha az USA megtámadna, ki kellene tűznünk a fehér zászlót, hiszen a világ legerősebb hadseregéről beszélünk.
Ha Kínáról, akkor a legnagyobbról, ha Oroszországról, akkor a rakétatechnikában vezető atomhatalomról, mely a második legnagyobb hadsereggel rendelkezik, ha végrehajtják Putyin legutóbbi hadseregfejlesztési parancsát.
Ha megnézzük saját történelmünket, mikor hősies ellenállást tanúsítottunk világhatalmakkal szemben, mindig elbuktunk.
Elbuktunk a kalandozásoknak nevezett rablóhadjáratainkkal , elbuktunk a tatárral, a törökökkel szemben, elbuktunk a Habsburgokkal szemben, elbuktunk 1848-ban, az első világháborúban, a másodikban is, 1956-ban is, és már csak kilencmillió párszázezren vagyunk.
Az ukránok is el fognak bukni, és ma már az egyén kiszolgáltatott ugyan, de mint az ukránok milliói megmutatták, nem teljesen tehetetlen.
Ma már nem lehet mindenkit ellenállás nélkül a vágóhídra hajtani, könnyen meglehet, hogy adott esetben a hajcsárok helyet cserélnek velük.


De persze a szép mesék a hősiességről megkarcolják az emberek érzelmeit, mert azt többnyire nem teszik közkinccsé, hogy például az ukrán harcokban egy újonc túlélése nem éri el az egy hetet.
Lehetne gondolkodni is, mielőtt hősi énekeket zengünk...


:O)))