UKRAJNA UTÁN

A dolgok mai állása szerint vagy az ukrán háborúnak lesz lassan vége, vagy lehet, hogy nekünk is, ahogy a világ összes lakójának.
Nem vagyunk persze  kitüntetett helyzetben a mi kis háborúnkkal, hiszen csak három éve tart, míg a Pakisztán-India közötti kasmíri konfliktus 1947 óta.
A vietnami háború az USA részvételével kilenc évig folyt, szóval nincs mire büszkének lennünk.
Bár lehet, hogy ha a dolgok eldurvulnak az elnevezés is változik, mint ahogy ez is egy különleges katonai művelet volt, figyelmeztető jellegűnek indult, aztán Anglia birodalmat játszott, és az USA beszállása után ukrán háború lett.
Most meg lehet, hogy Orosz -EU háború lesz, mígcsak az amerikaiak ismét be nem szállnak, mert akkor Orosz-NATO háború, majd a venezuelai várható fiaskó és Tajvan prognosztizálható elfoglalása után III. (vagy utolsó) Világháborúnak fogja nevezni, aki szerencsétlenségére túléli..

Hiába a nagy európai csörömpölés és méltatlankodás, a világ éppen átalakulóban van, és aki ezt nem veszi észre, az vagy vak, vagy ostoba.
Olyan helyzet alakult ki, mely eddig egy nyugat-európai vagy amerikai polgár legrémisztőbb álmaiban sem fordult elő.

Megkérdőjeleződött az USA gazdasági és katonai hegemóniája, a lesajnált és éppen felosztani álmodott Oroszországról hirtelen kiderült, hogy ismét katonai világhatalom, mely egy sor területen technológia fölényben van, hadseregei és tábornokai éppen most szerzik meg azt a harctéri tapasztalatot, melyre a 21, század háborújában szükség van.
Ott tartunk, hogy egy esetleg eljövendő háborúban nem lesz szüksége atomfegyver bevetésére, fegyverei hatékonysága biztosítja a hadszintéri fölényt enélkül is.
Egy esetleges összecsapásnál arra is számítania kell az Egyesült Államoknak, hogy az eddig megszokottakkal ellentétben a háború eléri az otthonaikat, az amerikai flottát 5 Mach sebességű rakéták fenyegetik a Karib-tenger térségében, - az óceánokon pedig csak Poszeidón, a tenger istene  tudja, mit rejt a tenger mélye?
Amerika elvesztette gazdasági hegemóniáját is, hiszen Kína és India ott liheg a nyakában, az USA  el van adósodva Kínánál, termelését kiszervezte a hajdan gyarmati sorban tartott államokba, és most kapkodva igyekszik hazavinni ezeket.
Még rosszabb a helyzet, ha erőforrások tekintetében vizsgáljuk a helyzetet, merthogy azt eddig is tudtuk, hogy Oroszországnak rendelkezésére áll a Mengyelejev -táblázat összes eleme.
De azzal - tán Kínán kívül - nem számolt senki, hogy a ritka földfémek mennyire meghatározó szerepet játszanak majd a modern technológiákban, Kína viszont az évtizedek során felvásárolta a világ legjelentősebb készleteit, és kidolgozta a feldolgozásukhoz szükséges technológiát, mely területen jóformán monopolhelyzetben van.
És a mikrochipek területén is hamar jöhet a változás, hiszen ha Tajvan "hazatér", akkor ez a vezető pozíció is Kínáé lesz, márpedig a sziget sorsa eldöntött tény, már csak a dátum kérdéses.
Gyakorlatilag megdőlt a dollár egyeduralma is a nemzetközi kereskedelemben, és ez nagyobb csapás az Egyesült Államokra, mint a vesztett vietnami háború volt.
Kínai űrhajó szállt le a Hold sötét oldalán, közös kínai-orosz holdbázis felépítését tervezik a bolygón, ami nem egy jó hír Amerikának.

Amerikát - országokat tekintve - többen nem szeretik, mint amennyien elégedettek vele.

Európa jelenleg kilátástalannak tűnő helyzetben van, lebeg a politikai űrben, mint Mohamed koporsója.
Miután nem állam, és döntései illúzióra épülnek, mely szerint egyhangú döntéssel el lehet jutni a boldogság honába, továbbá az európai nacionalizmusokat össze lehet békíteni, nemigen fér be a nagyhatalmak sorába.

A nagyhatalmak meg nem tudják, hogy kivel kell zöldágra vergődniük, ha európai döntésre van szükség, elég Ursula császárnő szava, vagy szükség van e még a Lordok Házának jóváhagyására is?
Anglia ugyan nem tagja az EU-nak, de időnként lányos zavarában azért bele-belepofázik az európai politikába, birodalmat és jelmezbált játszik.
Európának egyébként minden területen kilóg a feneke a gatyából, ez ellen a legszegényebb európai államocskák felvételével óhajt küzdeni, továbbá vad kardcsörtetéssel.
Nagy kár, hogy kardja olyan, - markolatig rozsdás - mint a díszszemlén Potrien őrmesteré volt a légióban Rejtőnél, és nagy nehézségekbe kerül kardot rántani.
Óriási bajban vannak az atlantisták, ugyanis ez a megbízhatatlan Trump ki akarja fizettetni velük az ukránoknak adományozott fegyvereket, amit az Unió nagyeszű vezetői a belgáknál zárolt orosz vagyonból akarnak kifizetni, mely ötlettől a belgák sikitófrászt kapnak...
Európa most dilemma előtt áll: fizet, vagy megkapja eddigi tevékenysége méltó jutalmát - végig kell néznie kedvenc farokzongoristája - jobb esetben politikai - agóniáját.
Ha fizet, abba tönkremegy, ha nem fizet, abba meg Ukrajna.
És a tetejében még gyors döntés is kell, mert lassan oda Odessza is, oda a tengeri kijárat, és akkor már oda Ukrajna, amely eddig fekete vitézként harcolt a gaz oroszok ellen.
És oda a sok európai harcimarci meg hadibanya, mehetnek vissza karosszérialakatosnak, - persze csak a hülyék, akik nem keresték gennyesre magukat ezen az alig pár milló halottat produkáló háborún.

Magyarország meg az isten se tudja, hogy fog ebből a helyzetből kikerülni, sok függ a választásoktól.

Ha a Tisza győz, annyi a józan észnek, ha Orbán, annyi Magyarországnak, más meg legfeljebb a "futottak még" kategóriában szerepelhet.
Amit a gazdasággal művelt a rendszerváltó elit, az se semmi, de ahhoz képest, amit a magyar társadalommal tettek - matyóhímzés.
Mi szokás szerint lenézzük az oroszokat, az ukránokat, a szlovákokat, az amerikaiakat, a kínaiakat meg pláne,  egy magyar baka a szuronyával többet ér, mint az összes többi a rakétáival, ugye...
Nem lehet a fejlődés lépcsőfokait átugrani, visszaálltunk a kezdő kockára.
Nem, nem a Kádár-rendszer végére, hanem a Horthy-rendszer virágkorára.
Még nem irtjuk a cigányokat, - bár nincs atombombájuk, mint a pirézeknek - de igény már volna rá.

Kár ezért az országért...

:O)))

NÉMETORSZÁG CSATLÓSA

Kísérteties a hasonlóság, - Németország már megint száguld egy újabb háborús vereség felé.
Valamiért azt hiszik, hogy nekik keleten kell hódítaniuk, pedig a történelem már néhányszor figyelmeztette őket, hogy illúzióikért keserves árat kell fizetni.
Európa államainak szövetségi viszonyai átrendeződtek, ezen belül a múlt század változásai a hajdani ellenségeket szövetségessé tették, egyeseket felértékeltek, másokat talonba tettek.
Anglia világpolitikai helyzete gazdaságilag is, katonailag is megrendült, birodalma szétesett, és ma hajdani dicsősége romjain merengve mutogatja elsorvadt izmait, próbálva maga helyett kölcsönvitézzel harcolni - a miért is?
Franciaország ha olyan erős lenne, mint láttatni szeretné, Macron kitúrhatná Napóleon sírját az Invalidusoktól, hogy helye legyen majdani koporsójának, Oroszország legyőzőjének.
Egyelőre ez még csak terv, ma még meg kell elégednie egy-két, felesége által kiosztott nyaklevessel, de ami késik, nem múlik.
Belgiumot a frász töri, mert ők kezelik a "befagyasztott" orosz vagyont, mely után sokan kapkodnak, de sikerük a világ pénzügyi politikájára - és Belgiumra -  katasztrofális eredménnyel járna.
Svédország, Finnország legszebb hagyományaikat követik, mikor nekimennek Oroszországnak.
a svédek sok évszázados vereségükért, a finnek csak úgy, megszokásból izmoznak kicsit, feledve a múltat, és feledve a nyugalmat, melyben az elmúlt évszázad második felében részük volt.
A balti törpék fenekébe gőzkalapáccsal sem lehetne beverni egy zabszemet sem, a népességük negyede orosz nemzetiségű - emlékeztetnek hajdani kollegámra. aki a Trabant ablakából öklét rázva fenyegette a kamionost: eltiporlak!

És a lengyelek!
Hát ők aztán maga az állatorvosi ló, melyen Európa összes nyavajáját tanulmányozni lehet.
Ők utálják az ukránokat, - százezer halottat eredményező közös történelmi múltjuk van, egyébként meg rettegnek az ukrán mezőgazdasági áruk dömpingjétől, és a két nacionalizmus gyűlöli egymást.
A lengyelek ezen kívül még gyűlölik a németeket a Német Lovagrendre visszamenőleg, gyűlölik az oroszokat a Varsói Nagyhercegségre visszamenőleg, mindkettővel háborúztak is a múlt században, de egyikkel sem bírtak, hát még a kettővel...
A csehek osztrákok, hollandok, olaszok, spanyolok, portugálok csendben várnak, a dánokban felébredt a viking, - majd elalszik megint nyugodtabbidőkben.
A szlovákok szláv identitászavarukkal küzdve ingadoznak, mint a középparaszt, mi meg próbálunk egy lyukból fújni hideget és meleget - változó sikerrel.

De itt van Németország is. mely  nyolcvan éven keresztül reálpolitikát folytatott, területén USA és NATO támaszpontokkal, de "saját jogon" soha nem csörömpölt két világháborúban kicsorbult kardjával.
Gazdasági erejét tekintve bátran pályázhat az EU vezető pozíciójára, de most mintha vérszemet kapott volna, katonai sikerekre vágyik.
Boris Pistorius német védelmi miniszter olyan jövőt vizionál, melyben a német hadseregnek ismét készen kell állnia az oroszok elleni harcra, és ez vérfagyasztó. 
A német militarizmus veszélye sejlik fel, az eltitkolt revansvágy ködlik fel.
Nem számít az, hogy a múlt században történelmi lehetőség adódott a múlt békés lezárására, nem számít, hogy Európa békés és jövedelmező kereskedelmet folytatott az oroszokkal, most itt a lehetőség megmutatni, hogy Deutschland, Deutschland... 
Nem biztos, hogy jó a helyzetértékelésük, nem biztos, hogy a hadiipari komplexum érdeke egybeesik a német nép érdekeivel.

Az oroszoknak nem terület kell, van nekik elég, még gondot is okoz a nagysága.
Az oroszoknak békés kereskedelem kell - és biztonság.
Ma Európa - Németország vezetésével - ezt a biztonságot veszélyezteti, és eszébe sincs figyelembe venni Oroszország jogos érdekeit, még most sem, mikor az oroszok az ukrán példán bizonyítják, hogy velük nem lehet az erő nyelvén beszélni.
Európa hanyatlik, és elszalasztotta a lehetőséget, hogy Oroszországgal összefogva jelentős világpolitikai tényező legyen.
Amerika a hasát fogva röhög...
Nem kellemes ez nekünk sem, a történelem folyamán megint a vesztes oldalon találhatjuk magunkat.
Az eddigiek során minden vesztett háborúnk az ország eljelentéktelenedésével járt, most se prognosztizálható más.
Nagy kár, hogy a nép ezt nem érti, és ábrándokat hajszol - már megint...
Virágzik a ruszofóbia, nekem meg időnként eszembe jut a Brian élete című film: Mit kaptunk mi a rómaiaktól?
Ki tudja, mi lesz ennek a vége, majd gyermekeink meglátják.
Vagy elpárolgunk és a Föld nevű bolygón kivirul a patkányok, skorpiók és a tobzoska  civilizációja.

Nagy a tét...

:O)))

HOL VAGYTOK RÉGI BARÁTOK?

 

Hát először is éljen november 7,  a Nagy Októberi Szocialista Forradalom száznyolcadik évfordulója, ha jól számolom.
azt hiszem én vagyok az egyetlen ma aki erről a napról megemlékezik, sic transit glória mundi, ugye...
Hallgatnak a haszonélvezők, hallgatnak azok akik magukat a következmények áldozatának tartják, és joggal, mert egy nagyon szűk réteg kivételével a változásoknak mindenki haszonélvezője volt.
Az a hatvan holdas hatgyerekes paraszt is, akinek utódai ma belegebednének, ha úgy kellene élniük, mint hajdan felmenőik éltek, hallgat a hajdani nincstlen proli kikupálódott dédunokája és fensőbbségesen lesajnálja a ma nincstelenjeit.
A kispolgárnak, ha ránéz a naptárra, előre nyújtva görcsbe rándul a keze, a bevésődést még nem sikerült törölnie.
Bánatosan emlékszik arra, hogy évtizedeken keresztül ezen a napon nyújtogatta a kezét a jutalom után, mellyel a szocializmus építésében végzett kiemelkedő munkáját jutalmazta munkáltatója.

Bár ma már szinte nyoma sincs, de hasznos volt azért az a forradalom.
Természetesen, mint minden forradalom kegyetlen és szélőséges volt ebben a tekintetben a hatékonyság aránya a guillotine és a géppuska arányának felel meg.
Abban sem volt szerencsénk, hogy a hatalmat a változások nevében évtizedekre magához ragadta egy ázsiai típusú despota.
A magyar nép számára meg a realitások soha nem érdekesek, a jólétet természetesnek veszi, az neki jár, viszont szeret félni.
Bezárkózva a spejzba lehet kicsit lázadozni, hogy aztán a hétköznapokban vad bokacsattogtatások közepette fényesre nyalja a mindenkori felsőbbség bánatos ülepét.
A mindenkori elnyomók számára darabideig hasznos az emlék, van némi visszatartó ereje a folyamatos elpofátlanodás rögös útján.
Csak azok az emberek hiányoznak, de azok nagyon, akik látják ezt az elembertelenedett világot és változtatni szeretnének rajta.
Persze ehhez idő kell, hogy egyre többen elkezdjenek gyanakodni, hogy talán mégsem az egyéni önzésre és törtetésre alapozott kapitalista társadalom fogja kivezetni az emberiséget abból a gödörből, melyet, mint a halálraítéltek megástak maguknak.

Éljen hát november hetedike és azoknak az évtizedeknek az emléke, mikor az ember ember lehetett, mikor mindenki előtt nyitva állt a felemelkedés, a művelődés és a kultúra kapuja.
Csak megjön az ember esze egyszer...

:O)))

 

EURÓPA ELRONTÁSA

 

Legszívesebben  a klasszikust idéztem volna, csak a kötelező mértéktartás tartott vissza, - viszont a mondat végére ide is illik a minősítés: "de nagyon!"
A materialista Isten lássa lelkem, szeretett miniszterelnökünkhöz való viszonyom leginkább Harangláb kukoricagölödinhez való viszonyához hasonlítható, de ez leginkább emberi minőségének tudható be.
Merthogy vaskeze erősen enyves, arany lába a demokráciától oly távol áll, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől anno, továbbá kispályás és bosszúálló.
A történetírás úgy fog emlékezni rá, mint arra a magyar miniszterelnökre, aki református létére szentet csinált egy metodista lelkészből - a pápát már kezelik sárga irigység ellen...

De ahogy egy kleptomániás orvos is lehet kiváló diagnoszta, az kétségtelen, hogy jobban fel tudja mérni, hogy merre tart a világ, mint az Európai Uniót jelenleg vezető táposcsirkék és a francia kiskakas.
És az is kétségtelen, hogy az a szervezet, mely a saját szabályit se tartja be, megérett a pusztulásra.

Márpedig az Unió, melynek statútuma konszenzusos döntést ír elő miden fontos kérdésben, most éppen azon mesterkedik, hogy hogyan lehet kizárni az uniós csatlakozást eldöntő szavazásból Orbán Viktort - és ezzel Magyarországot.
Már a Magyarországot illető pénzek visszatartása is necces, hiszen a jogállami kritériumok be nem tartására hivatkozik, ugyanakkor elindítaná a csatlakozási folyamatot egy olyan állammal, melyben háború dúl, melyben tombol a korrupció.
Ahol a katonáikat a utcán fogdossák össze, mely ország terrorista eszközökkel vívja harcát az oroszok ellen.
Harcát azért, mert nem volt hajlandó a majd' magyarországnyi orosz (és mellesleg a magyar) kisebbségnek megadni az identitásuk megtartásához szükséges legalapvetőbb jogot - az anyanyelv használatának jogát, és lőtték őket, gyilkolták saját állampolgáraikat.
És az Unió nem emel szót a balti országok hasonló nemzetiségi politikája ellen, az orosz nyelvű kisebbség kiutasítása ellen, holott ez nem csak az emberi jogokkal, de a józan ésszel és az európainak mondott és felsőbbrendűnek vélt etikával is szembe megy.


Európa egyébként is szembe megy a józan ésszel, saját maga alatt vágja a fát.
Az energiahordozók az oroszokkal való mindenáron való szakítás miatt jelentősen megdrágultak, ezt valamelyest ellensúlyozza bizonyos szektorokban a termelés - és így a kereslet visszaesése.
De ez azzal járt, hogy a műtrágyagyártás, az üveg és kerámiaipar, az aluminiumgyártás és a papíripar  komoly gondokkal küzd.
Az európai autógyártás is ezer sebből vérzik a kínai, japán és koreai konkurencia, az elektromos hajtás megjelenése óriási kihívás elé állítja az európai márkákat.
Németország leállította atomerőműveit, de napirenden van a működőképes erőművek újraindítása.
Az Unió képtelen kezelni a migrációs problémát, rengeteg a feszültség, és részben ez az oka a szélsőjobb megerősödésének.
A hab a tortán Amerika nyomása és az ukrán háború, a fegyverkezési őrület, mely elszívja a pénzt a társadalmi feladatok megoldása elől.
A tetejében az Unió jövőjét is másként képzelik el a globalisták, ezen belül is más az elképzelése a mainstream értelmiségnek és a józan többségnek, és más az elképzelése a nemzetállamok szerepének megtartásában érdekelteknek.
A kis államok jogait a nagyok szívesen korlátoznák.
A modellek közötti különbséget hozzávetőleg a szövetkezeti forma és a hadiipari óriásvállalat irányításban meglévő különbséggel lehetne szemléltetni.
A hadiipar felfuttatása is baljós jel, - azt szokták mondani, ha egy színdarabban a kellékek között szerepel egy falra akasztott puska, akkor az előbb-utóbb el is fog sülni.
A hadianyag-készleteket előbb-utóbb selejtezni kell, és még egy háború is olcsóbb, mint a megsemmisítés.


Európa bajban van, kérdés, képes lesz e önerőből kimászni a gödörből?
Pillanatnyilag nem ez látszik.
Az oroszokkal ütközni öngyilkos vállalkozás volt, semmi nem indokolta a szükségességét, kivéve a hadiipar érdekeit és a több évszázados angolszász törekvéseket Oroszország gyarmatosítására.

Mi lesz a vége a világ újrafelosztásának?
Valószínűleg Ázsia dominanciája, az USA szerepének lassú csökkenése, többpólusú világ.
Magyarország pedig - ha óvatos és mértéktartó -, ismét kompország lehet.
Ha nincs szerencsénk, akkor továbbra is két torzsalkodó csoporttal a fedélzeten, örök veszélyben, hogy a nagy lökdösődésben a komp felborul.
És akkor mi eltűnünk, mint az avarok vagy a vizigótok.
De az is lehet, hogy Európa is eltűnik jelenlegi formájában.
Az európai ember önelégült, nacionalista, kirekesztő, és ez nem biztató jel a jövőre nézvést.
Bár megjönne az eszünk, míg még erre lehetőségünk van...

:O)))

TÜNCIKÉZÜNK, VONULÁSZUNK...

 

A változás...

Egyszer régen, egy átalánydíjas csoport úgy döntött, hogy a vezetőjük (később Torgyán gazdasági tanácsadója lett) által elsikkassztott munkabért a gesztornak kell kifizetni, és mint a gesztor cég vezetőjét megívtak egy eszmecserére.
A derék ember az anyagot a mi számlánkra vásárolta és azt sem fizette ki, de hát akkoriban még a dolgozó volt az első, így  hát elmentem, hogy megoldást találjunk az ügyre.
A telephelyen egy barátságosan ordítozó tömeg várt, és mivel raklapgyártással foglalkoztak, úgy a harmadik mondat után előkerült az öntudatos dolgozó, kezében egy méteres léc, melynek a végén át volt ütve egy százas szög, és a tenyerét ütögette a léccel, miközben a felháborodott munkavállalók biztatgatták szavai nyomatékosítására.
No, akkor alkalmaztam a hibrid módszert, melynek során egyrészt megpróbáltam meggyőzni a hatvan-hetven embert, hogy a várható bevétel hetven felé osztva messze nem annyi, mint amennyi megérné az ügyet, másrészt meg elkezdtem vonulásztatni őket fel-alá - műhelyből a raktárba, raktárból az iroda elé, vissza a raktárba, és úgy fél óra alatt sikerült meggyőznöm őket, hogy a "majd megvizsgáljuk az ügyet és igyekszünk megfelelő megoldást találni" ígéret elegendő biztosíték számukra.
Az átalánydíjas csoport önálló gazdálkodást folytatott, az egyszerű megoldásnak a jogszabályok sem adtak teret.
Később vezetőjüket a bíróság elítélte, de szívbetegség miatt feltételesen szabadlábra helyezték és legközelebb már csak Torgyán doktor oldalán láttam - üldözöttként - feltűnni.
A dolgozók kifizetését egyébként megoldottam, mert sajnáltam őket.
Az ügy annyiban tarthat itt számot közérdeklődésre, hogy alátámasztja a hangos kiabálás és a tömeges vonulászás élményének pozitív hatását felmérgelt tömeg lecsillapítása esetén.

A módszert, amikor hirtelen ötlettől vezérelve alkalmaztam, nem ismertem.
A dolog tudományos hátterét nem én találtam fel, de az biztos, hogy országos méretekben is beválik- ha jól kezelik., és erre - bár jó példa az aktuális tüntetés is -, ezer példát hozhatunk a múltból.
Tagadhatatlan, hogy tüntetni felemelő dolog.
Amikor együtt masírozunk emberek tíz és százezreivel kellemes érzés tölti el az embert - hát nem igaz, hogy egyedül vagyok, vannak rengetegen, akik ugyanúgy gondolkodnak, ahogy én, és ha ennyien akarunk valamit, akkor annak meg is kell valósulnia!
Hát még, ha kiabálunk is hozzá, és egyszerre, és ütemesen, akkor az olyan, mintha az én hangom lenne ilyen erős és hangos, csak meghallja valaki és meghallják azok is, akik nem annyira aktívan politizálnak, mint én, és átlátják a helyzetet, ahogy én is.
Nem lehet ezentúl őket megvenni öt kiló krumplival, nem lehet megfélemlíteni őket, és együtt majd remek dolgokat csinálunk.
Most éppen árad a Tisza, kristálytiszta vizet hord az áradás, ahogy ez már lenni szokott...
Vagy kisnyúl.

Tanulhattunk volna, de nem tettük.
A csúcsponton egyszerre öt szervezet is hirdetett körmenetet, ebből legalább hármat Orbán alapított abból a célból, hogy a többiek konkurense legyen, és a nép egyszerű de akcionista része megtalálja a maga populistáját és eszébe se jusson választás-matematikailag értékelhetően fellépni Übü király rendszere ellen.
Azt se néztük sokszor, ki szervezi a tüntetést, elég volt, ha a szervező elordította magát, hogy orbántakaroggy, ácsolt egy színpadot, melyen felléptetett mindenféle exhibicionista alakokat, emancipuncikat, aztán a tüntetés végén jobb esetben azt közölte, hogy a tüntetésnek vége, menjetek haza békességgel, rosszabb esetben kissé illumináltan azt, hogy menjetek haza a pics@ba...
Vonulásztunk, ordibáltunk, Vityka meg a hasát fogva röhögött.
A tömeg általában jókedvű volt, mert örültünk egymásnak, és tüncikéztünk boldogan, a jobboldal a békamenetben, a baloldal meg egymást szidva húsz különböző, de egymást felettébb utáló szervezet égisze alatt.
De ennek vége, a dolog kiforrta magát - végre eljött az ideális felállás: két macska vagyok és játszom egymással.

Megint erőt mutatott a kormány és erőt mutatott az újellenzék, amelyik abban különbözik az óellenzéktől, hogy megkapja mindazt a támogatást ugyanazoktól az óválasztóktól, amit az az óellenzéktől megtagadott, viszont nem terheli az újellenzéket sem kényelmetlen kérdésekkel, és szakszerű programot nem követel tőle.
Győzni kell, aztán majd meglátjuk, mondják.
Ez a nép kicsit szalajt, de nem baj, ettől röhög rajtunk a világ már évszázadok óta...

Abban a darálóban a címképen meg te leszel, és mindegy is, hogy melyik tekeri a darálót, belőled lesz fasírt.
És ne reménykedj, ez nem személyi kérdés, mert ami itt folyik, azt úgy hívják, hogy kapitalizmus, és ameddig ebben a társadalmi rendszerben élünk, te legfeljebb abban reménykedhetsz, hogy hurka lesz belőled, nem kutyatáp. 
A végeredményt illetőleg majdnem mindegy...

A világ változik, adja az ég, hogy a változás elég gyors legyen és adjon esélyt az emberiség túlélésére.
Addig meg vonulásszunk, tüncikézzünk boldogan...

:O)))