2025 - MIKOR A VILÁG ALAPJAIBAN VÁLTOZOTT MEG

Van az néha úgy, hogy  észre se vesszük, hogy a világ megváltozott körülöttünk, ma már semmi sem az, mint tegnap volt, minden másként működik, más szabályok szerint, vagy éppen átalakulóban van, és hiába próbáljuk kikalkulálni, mi lesz ennek a változásnak a vége, nem vagyunk rá képesek.
Nem csoda, hiszen akik a világot kormányozzák, szintén sötétben tapogatóznak, próbálják érdekeiket újrafogalmazni, elfogadtatni tegnapi partnereikkel és ellenfeleikkel, jobb esetben keresni a kompromisszumokat.

Persze ez nem megy zökkenők nélkül, némi faxméregetéssel van megspékelve -, blöffökkel és fenyegetőzésekkel fűszerezve működik a világpolitika boszorkánykonyhája.

Az év úgy kezdődött, hogy a világ megkérdőjelezhetetlennek tűnő vezető hatalma, az egypólusú világ egyértelmű vezetője az Egyesült Államok volt.
Elnöke ennek megfelelően viselkedett, és miután szeretett volna bevonulni a halhatatlanságba, rágyúrt a Nobel-békedíjra is.
 Utóbbi értékéből azért sokat levon, hogy mostanában nettó háborús bűnösöknek ítélték oda azért, mert két népirtás között éppen cigarettaszünetet tartottak.

Oroszország proxy-háborúban állt a NATO-val, a világ a vállát vonogatta, hiszen az oroszok nemigen léptek ki a Donbaszból, nem foglalták el Kijevet, még Harkovot sem, csak mint a hangyák, szorgalmasan őrölték az ukrán hadsereget.
A hírekben olyasmik szerepeltek, miszerint két heti ádáz küzdelem után elfoglalták Donocska falut, - hárman meghaltak...
A hírek valóságértékét azért erősen megkérdőjelezte a híradás arról, hogy az oroszok néhány hűtőkamionban átadták az ukránoknak hat-hétezer ukrán katona holttestét, és ők is kaptak harminc orosz holttestet...
Az Európai Unió vezetői szorgalmasan abszolválták a NATO-tól kapott kötelező feladatukat, vad politikai toporzékolásuk egyébként hidegen hagyta az orosz vezetést, mely higgadt profizmussal tette a dolgát.
Kína a csendes szemlélő szerepét vette fel, csendes mosollyal hallgatott, mint szokott.
Nagy volt a bizakodás, a meghozott szankciók majd meghozzák eredményüket és Oroszország összeomlik,  - ettől majd Kína is úgy megretten, hogy részben összecsinálja a lába szárát, másrészt meg elkezd az amerikai elvárásoknak megfelelően viselkedni.
Trump ránézett a palagáz eladási statisztikákra, majd sorból időnként kilógó Indiára, és összevonta szemöldökét.
Ránézett a ki nem bányászott szénhidrogén-tartalékok listájára és megrázta két dolgos öklét Venezuela felé.
Merthogy az még nem tette le a nagyesküt, mely szerint a majdani kitermelésen az USA fog tollasodni a Monroe-elv alapján, mely szerint Amerika az amerikaiaké, de leginkább az Egyesült Államoké...
A nyugati világ merő optimizmus volt, az Ukrajna mezében játszó NATO laposra veri az oroszokat, az amerikai kereskedelmi szankciók térdre kényszerítik Kínát, az amerikai LNG gáz megoldja Európa gazdasági problémáit.
Az amerikai hadsereg fölénye egyértelmű marad, zászlaja dicsőségesen lobog a világtengerek felett, a civilizáció fölényesen legyőzi a barbárokat...

Hát elmúlt az év, és aki nem figyelte a változásokat, az bizony merőben új és érdekes világra ébred január elsején.
Darabideig még viheti a lendület és beszélhet hülyeségeket szakmányban, de sokáig ez nem megy, mert a nép rájön, hogy aki csak hülyeségeket képes mondani. az valószínűleg szellemi kihívásokkal küzd - reménytelenül.
Az egypólusú világnak vége.
Az Egyesült Államok még nem vesztette el szuperhatalmi státusát, és egy jó ideig még nem is fogja, de a világon osztoznia kell másokkal: Kínával, Oroszországgal és talán egyre inkább Indiával is. (Magyar rasszisták figyelem, rossz napjaitok jönnek...).

Az ukrán háború NATO által kitűzött célja a lenézett Oroszország végleges stratégiai meggyengítése, végső soron  Oroszország szétdarabolása volt - jugoszláv mintára.
Csak hab lett volna a tortán a gyengének vélt orosz hadsereg megalázása.

A törekvés csúfos kudarcot vallott.
Az orosz hadsereg felőrlő hadműveletekbe kezdett, melyek eredménye 2025-ben realizálódott.
Az év végére felgyorsult az előretörés és gyakorlatilag vége felé közeledik a kitűzött cél, a Donbasz felszabadítása, továbbá lassan megvalósul a könnyen kikövetkeztethető meg nem nevezett cél - Ukrajna elvágása a Fekete-tengertől.
Ezzel gyakorlatilag megszűnne Ukrajna, mint középhatalom, nem veszélyeztetné az oroszok melegtengeri kijáratát, az oroszlakta területek ismét Oroszország fennhatósága alá kerülnek, Ukrajna meg gazdaságilag kilátástalan helyzetbe kerülne, valószínűleg demilitarizált állapotban.
Megoldásra vár még Kalinyingrád szárazföldi megközelítésének és Finnország NATO-tagságának kérdése, de ezeket a problémákat - ha van rá szándék - már békés úton is könnyen lehet rendezni.

Az Egyesült Államoknak tudomásul kell venni, hogy az egypólusú világnak vége. 
Trump ezt nár beiktatásakor tudta, és összes eddigi lépése a kármentésre irányult. Vámrendelkezéseivel haza akarja vinni az ipari termelést.
Katonai téren erőt akar mutatni - több-kevesebb sikerrel, miközben azt a mutatványt próbálja előadni, hogy olyan szabályokat fogadtat el a világ országaival, melyek mindenkire vonatkoznak, csak az Egyesült Államokra nem.

Hamvába holt próbálkozás.
Belpolitikai gondjai is akadnak, az amerikai társadalom sem a régi már...
Katonailag is bajban van, hiszen rakétatechnika terén óriási a lemaradása Oroszországhoz és Kínához képest.
Az orosz rakéták, az Oresnyik, a Burevesztnyik cirkálórakéta,  a Kindzsal,  a Satan, a Poszeidón szupertorpedó legalább öt évvel megelőzik az amerikai kutatásokat, és a drónok területén is óriási a fölény.
Kína még ebben az évtizedben lakott holdbázist kíván építeni a Holdon, az oroszok pedig atomerőművet.
És akkor még nem beszéltünk a hadiipari kapacitásokról, a lőszerekről, a kínai hajógyárak teljesítményéről...

Apropo, hajózás...
Kína szép csendesen, lépésről lépésre felépítette darabszámra a világ legnagyobb és legmodernebb flottáját - ezzel a Csendes óceán megszűnt amerikai tóként szerepelni -, és belátható időn belül ez a flotta a vízkiszorítást tekintve is első lesz.
A Mennyei Birodalomnak jelenleg három repülőgéphordozója már van, a legújabb felveszi a versenyt az USA legmodernebb egységével...
Az orosz flotta megjelent Venezuela partjainál, ezzel a Karib tenger "elvesztette szüzességét ", erre az amerikaiak - kalóz-tevékenységük mellett - blokáddal kísérleteznek.
Csak az a baj, hogy a venezuelai vagy más zászló alatt hajózó tankerek Kína által vásárolt olajat szállítanak, és ha az amerikaiak ezzel játszanak, könnyen kaphatnak kényelmetlen kínai válaszlépéseket.
De az amerikai lépések a világ más pontjain is nehézségeket okoznak, például a Hormuzi szorosban az irániak is foglaltak le tankert - ők egyébként képesek lezárni a szorost...
És ezek még csak a felszíni flották, a tengeralattjárókról még szó sem esett...
Kína évente 5-6 atomtengeralattjáró építésére képes, és a szándék egyértelmű - belátható időn belül utolérni az amerikaiakat e területen is.
Az oroszokkal együtt már ma is felveszik a versenyt az USA-val, melynek tengeralattjáró flottája támadó jellegű, míg a keletieké területvédelemre koncentrál.
Érdekes még a helyzet az Északi Sarkkörön, ahol az oroszok behozhatatlan előnyre tettek szert az atom-jégtörő flottájukkal, de a kínaiak is jelen vannak a térségben.
A Sarkvidék ásványi kincsekben igen gazdag, a klímaváltozás reális lehetőséget ad ezek kiaknázására, nem véletlenül szeretné Trump megszerezni Grönlandot.
A verseny a valós lehetőségekért a nagyhatalmak között elindult.
Mi lesz a vége?
Ki tudja...

A feltörekvő hatalmak is egyre nehezebben viselik az amerikai diktátumokat. 
India látványosan közeledik a BRICS országokhoz és figyelmen kívül hagyja az amerikai instrukciókat, márpedig az elemzők szerint a XXI. század Kínáé. a következő Indiáé, mely ma már a világ legnépesebb országa.
Dél-Amerika sem elégedett a helyzetével, és a venezuelai példa hamar ragadós lehet.
Kínának óriási befektetései vannak Venezuelában, ahol Maduro elnök az óriási olajvagyon hozadékát népe felemelésére kívánja fordítani, szembe szállva az USA-val.
A Közel-Keleten a Hamasz két évvel ezelőtti vérengzését követő izraeli válasz kíméletlensége felerősítette a világban az évezredek óta besulykolt antiszemitizmust, sajnálatosan még baloldali körökben is.
A zsidók és arabok közötti béke ismét beláthatatlan távolságba került, de Irán és Izrael viszonya se mondható megnyugtatónak. 
Bonyolítja a kérdést, hogy Izrael Államot összemossák a zsidó néppel, - az állam egyes negatívan megítélhető intézkedéseinek elítélését kivetítik valamennyi zsidó emberre, tekintet nélkül személyes álláspontjára.
Az egész arab világ robbanásveszélyes - ennek az állapotnak a fenntartása nem az arabok érdeke...

Afrika iránt a nagyhatalmak közül leginkább Kína érdeklődött, rengeteg befektetést hajtott végre, utakat, vasútat épített és épít - mellesleg felvásárolta a földrész ritka földfémeket kitermelő bányáit.
Szigorúan üzleti alapon tevékenykedik, semmiféle politikai elvárást nem támaszt, ami nagyon jó ajánlólevél egy olyan földrészen, ahol szívből utálják a korábbi gyarmatosítókat.
Ha ilyen gazdasági hátteret találnak hamar kiebrudalják korábbi uraikat.
Amikor a nyugati elemzők előadják értékelésüket a világról, rendszerint elfelejtik hozzátenni, hogy a nemzetek többsége egyáltalán nem lelkesedik az angolszászok meghonosította rendért, sőt...
Afrika jelentősége egyre inkább nőni fog, nem egy országában népességrobbanás tapasztalható, és már ma is késő lenne meghozni azokat a gazdasági döntéseit a világnak, mely megállíthatná a tömeges  migrációt. 

Ázsiáról nem sok szót kell ejteni, vietnami barátom szerint nincsis  miről - ha Kínában mindenki egyszerre pisil, akkor Vietnamban árvíz van...
Persze érdemes lenne közelebb ről megvizsgálni az orosz-kínai, a kínai -indiai, az indiai-pakisztáni viszonyt - mindegyik atomhatalom - végül is úgy három és fél milliárd emberről van szó...

A végére hagytam Európa tragédiáját.
Nem elég, hogy nincsen jelentős ásványkincse, lakóinak száma is eltörpül Ázsia mellett.
Nincs egységes hadserege, nincs egységes állama, saját - egyébként öngyilkos - szabályait se képes betartani.
Egy sor éhes törpe lesi egymást zsákmányra várva, szedett-vedett hadseregekkel, tehetségtelen politikusokkal, idióta eszmékkel, nacionalizmusokkal verve - óriási egoval.
A helyzet katasztrofális.
A világ változik, Európa meg nem akar változni.
Mint amikor egy új táblát raknak ki egy útkereszteződésben, de a sofőr rutinból vezet.
Nyakra-főre keresztbe  jönnek bazi nagy a kamionok, ő meg méltatlankodik és rázza az öklét a Fiat500-ból, mondván, letiporja a szabálytalankodót!
Egyszerűen nem értik a helyzetet, de főleg nem értik Trumpot és inkább el akarják pusztítani az oroszokat, mint megérteni.
A demokráciájuk addig terjed, hogy az a demokrata, aki egyetért velük, aki nem, az hülye vagy despota.
Jelzem, egy despota is láthat a megújuló világban, míg egy magát demokrataként identifikáló táposcsirke is bóklászhat fel-alá, mint a vakegér. 
Oroszországgal együtt Európa tényező lett volna a világ politikai térképén, így meg nulla.
Rossz nézni, ahogy Trump hülyét csinál belőlük, Putyin meg megüzeni, hogy nem számít, hogy mit gondolnak.

Rossz nézni azt is, ami a hazai pályán folyik.
Biztosan értenem kellene a nép lelkét, de nem megy...
Egy olyan vezető ellen lázadnak, aki minden jogkőrt bekapart magának és le akarják váltani egy olyanra, akinek még csak bekaparnia sem kell a jogköröket, mert ők induláskor ajándékba adnák.
Senki nem akar háborút, ezért szemétnek nyilvánítják a háborús hisztéria ellen szavazó maffiózót és az Uniót vezető háborús dobokat verő idiótákat sztárolják.
Tudja mindenki, hogy itt a választások után meg kell szorítani a gatyamadzagot, de azért a  nép üdvözült tekintettel várja a tizennegyedik havi nyugdíjat attól a maffiózótól, akit egyébként szemétnek nyilvánít, és aki már ezerszer átverte.
Imádja az ukránokat, akiket utált, mint a sz@rt, míg átjártak hozzánk értékállóvá tenni hrivnyában számított nyugdíjukat, de lelkesen vásárolták az ukrán csempész-cigarettát.
Rettegnek, hogy az oroszok elérnek a magyar határig, és eszükbe sem jut, hogy lehet, az ukránok hátrálnak majd hozzánk, hogy egy NATO-tagra húzzák az oroszokat, akik viszont lehet, hogy megállnak a magyar határnál, időt adva nekünk az ukránokkal való csókolózásra.
Még szerencse, hogy nem vagyunk Odessza...

Szóval nagy bizalommal tekintek 2026 elé, a remény hal meg utoljára, ez egy leendő háborúban is elképzelhető, de azért jó lenne elkerülni.
Csak megjön a politikusok esze, talán némelyiknek unokája is van, és nem szeretné őket angyalbőrben látni.
Ebben reménykedve kívánok Nektek, magunknak boldog és az ideinél nyugalmasabb új évet!

:O)))  

 

 

COULROFOBIA

Lassan legördül a függöny.
A bohóc, ki megkapta Hamlet szerepét készül a végső meghajlásra.
A két sírásó elgondolkodva nézi. Az egyik odaszól társának: azért a Trump munkásabb lenne lenne... 
A színész lehangolt.
Nem csoda, a színdarab szerint csak Yorick koponyáját kellene nézegetnie, erre most éppen többszázezer koponya borítja el a színpadot, bár a színész rájuk se néz. 
El van foglalva azzal, hogy játékban tartsa népét, ami azt illeti, nem túl sikeres játékban.
Neki se sokkal több szerencséje volt, mint a koponyák gazdáinak, de megérte.
A múlté már a pénzcsináló zongora, valakinek is csak akkor érezhette magát néha, mikor nem voltak a közelben rendezői, de erre kevés esélye volt.
Megmondták neki, hogy mit csináljon, hogyan csinálja, ő pedig engedelmesen követte a rendezői instrukciókat.
Sokáig úgy tűnt, megéri, néha úgy is érezte magát, mint kisgyerek, aki zárás után betévedt a csokoládéboltba.
Nem csak az utalványát váltotta be, hanem zabált gátlástalanul, milliárdos lett korrupt országa csúcsán, és most kissé tanácstalanul nézeget: mi lesz vele, ha kialszanak a rivaldafények?
Melyik ország vágyik arra, hogy náluk telepedjen le?
Vajon lesz egyáltalán lehetősége letelepedni?
A rendezőt leváltották, a segédrendezők is mentek vele a levesbe. Nekik rosszabb dolguk van, mint a rendezőnek volt, az legalább nem emlékszik semmire...
A színpadmester a régi, már képtelenség volt leállítani a színpad átdizájnolását, a díszletfestők egyik része begorombult és a kisecset helyett vödörrel önti a festéket...

Mifelénk nagy tábora van a bohócnak.
Bölcs népünk egy pillanat alatt beleszeretett a daliás üldözöttbe, aki - szegény - pályafutása kezdetén még anyanyelvén sem tudott rendesen beszélni.
Mint tudjuk, van az a pénz, hát megtanulta.
Gyújtó hangú beszédeiről maga Kossuth Lajos, a másik politikai zseni is példát vehetett volna, politikája pedig sikerszéria: Ukrajna lakossága a háború kezdetéhez képest tízmillió fővel csökkent, és elvesztett egy magyarországnyi területet.
Pedig arcvesztés nélkül ki tudott volna jönni ebből a helyzetből, de hát a rendezők, meg a kreatív csapat, ugye...
Nálunk meg a sok sokat olvasott ember vehemensen moralizál, ami azt mutatja, hogy ugyan sokat olvastak, de történelemkönyveket soha, vagy ha mégis, hát szövegértelmezési kihívásokkal küzdöttek.
Persze nehéz a helyzet, hiszen ma errefelé egyetlen politikus mutatja azt, hogy átlátja a világ dolgait, az az egy meg - szerencsétlenségünkre - egy ócska maffiózó, aki kézzel-lábbal-magyarpéterrel ragaszkodik a hatalomhoz.
Majd erről is írok, vélhetőleg "Rögös utam a skizofréniáig" címmel

Hát, érdekes időknek nézünk elébe, az ősi kínai átok látszik beteljesülni rajtunk.
Külpolitikailag - belpolitikailag egyaránt, - és még csak nem is ez lesz a legrosszabb, hanem amikor a választópolgár rájön, hogy már megint - és joggal - hülyének nézték, az orránál fogva vezették és már megint rossz lóra tett.
Minap a kamionosok mérgelődtek egy sort, a hatalom ötvenet engedett be a fővárosba.
Ha bejött volna ötszáz kamion, a hatalom gondolkodóba esik, ha ötezer, farokfelcsapva meghátrál.
Normakövető nép vagyunk, le is szarták a kamionosok fejét, ahogy illik.
Míg lemossák a fejükről a gyógypakolást, lesz idejük gondolkodni azon, hogy hol rontották el.
Miként a többi választópolgárnak is van még ideje a választásokig azon spekulálni, hogy miért jobb a kutya bolhájára szavazni, mint magára a kutyára volt?
Vagy inkább a mosómedvére kellene?

Hát, tört fényű tekintettel a bizonytalan jövőbe, ugye...

:O)))

VALAMENNYI KEDVES OLVASÓMNAK

 

:o)))

 2025

VALAMENNYI ZSIDÓ BARÁTOMNAK!

ARÁNYTÉVESZTÉS

Ukrajna elvesztette a háborút, Európa elvesztettet a  józan eszét.
Háborús nyilatkozatok, kardcsörtetés, fenyegetőzés, szájalás, Ursula von der Leyen és Kaja Kallas, a csivava államok a Baltikumban,  - a szinte a nevetségességig fokozott hisztéria.
A gazdasági összeomlás küszöbén az orosz vagyon elrablása, az Ukrajnába öntött és azonnal el is lopott, vagy eredmény nélkül elégetett horribilis pénzek felvetik a kérdést: normálisak ezek?
Még ha Amerika ott is lenne a háttérben, akkor sem lenne épeszű ez a forgatókönyv, hiszen az USA messze van, számtalan belső és külső kihívással küzd, miért lenne számukra fontosabb, hogy mi történik Európában, mint például Dél-Amerikában?
De Amerika jelenleg nemigen támogatja a hamvába holt akciót, láthatólag ki akarja vonni magát a konfliktusból, és kissé értetlenül nézi az európaiak feszengését.
Trump világosan kinyilvánította, hogy elfogadja Oroszország biztonsági igényeit, és nem kell aktív hadvezérnek lenni ahhoz, hogy megértse az ember, hogy a NATO ezt a háborút elvesztette.
Trump nem Biden, és bár néha az összerendezetlenség benyomását kelti, a józan esze megvan, és még nem megy a szekrénybe pisilni, mint kissé megfáradt elődje, felméri a realitásokat.
A realitás pedig az, hogy a világ átalakult, a lapokat éppen újraosztják.
Ha Amerika ott akar lenni az asztalnál a következő partinál is, akkor át kell értékelnie viselkedését, számot kell vetnie saját ereje csökkenésével, ellenfelei megerősödésével, különben lehet, hogy a western saloon kisvártatva romokban hever.
A konyha nem működik, a kislányok elmenekülnek, a világszép Mary pedig a bárpult alatt  fekszik hatszor-hétszer megpocsékolva, a lövöldözés előtt egyik szemére, de immár mindkettőre vak zongorista pedig azt a fiút dicséri aki a balhé kezdetén kilőtte a lámpát...
Mintha a fajsúlyos nyugati szereplők közül egyedül Trumpnak nem ment volna világgá a sütnivalója, igaz persze, ő nem politikus, hanem mentális kihívásokkal reménytelenül küzdő üzletember.
A Nyugat, most azt kapja éppen, amit érdemel.
A gőg, melyet a Kelettel szemben tanúsított, most benyújtotta a számlát, és a számla tetemes.
Az a lenézés. lekezelés, melyet a Szovjetunió összeomlása után Oroszországgal szemben előadtak, most visszaütött.
Talán célszerűbb lett volna komolyan venni az oroszok kéréseit, figyelmeztetéseit, akkor most nem tartanánk itt.
A jugoszláv modell sikeres volt, Koszovó pedig remek precedens volt az erő demonstrálására. 
Azt hitték, menni fog nagyban is, és szép tervek születtek Oroszország feldarabolására.
Nem sikerült, Koszovó precedense pedig visszaütött.
Nyugat ma szájtátva bámulja, hogy Oroszország ismét katonai szuperhatalom, fegyverei perceken belül elérik az európai fővárosokat, mégcsak atomfegyvereket se kell bevetnie a megsemmisítő csapás során, hiszen hagyományos fegyverei is pusztítóak.
Ámulattal vegyes rettegéssel figyelik Kínát, hitetlenkedve lesik Indiát, elképednek Venezuela bátorságán, nem tudnak mit kezdeni Dél-Afrika viselkedésével, miközben a nyugati világrend recsegve-ropogva a fejükre dől.
A Nyugat egysége sem kifogástalan, és egyre kevésbé lesz az.

Nálunk meg a politika középpontjában az új bohóc mutatványa és a Szőlő utca áll.
Nevetséges, hiszen ha a NATO háborúba megy, akkor nekünk is menni kell, és aki azt mondja, hogy majd mi jól kimaradunk belőle, az hazudik, de nagyon.
Mellesleg sunyi módon mi is fegyverkezünk, lopunk is, mint a nyugatiak, hálistennek már mi is fegyverbeszerzésnek hívjuk a sperhaknit.-
A magyar Honvédségnek lassan már több kiképző repülőgépe lesz, mint hadrafogható katonája...
Ehhez képest népes tüntetést tudunk előadni a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, mely tulajdonképpen egy működő államban egyszerű büntetőjogi kérdés lenne, tekintet nélkül az érintett potentátokra, és lelkesedünk a csibészért, akit a másik csibész küldött saját magát leváltani.
A háromnevű csibész is támogatja, az, aki már bevált az önkormányzati választásokon.
Mainstream liberális értelmiségünk meg gondterhelten csóválja a fejét, mondván, ez az egyetlen valamirevaló megoldás.
Hogy egy esetleges háborúban, mely egyáltalán nem alaptalan feltételezés nem tíz Szőlő utcai fiatal lesz érintett, hanem százezer, aki máshol lakik, és ötvenezer, aki jó esetben hazatér a harcból egy országba, melyet lehet, hogy már nem is Magyarországnak hívnak - az ma nagyon keveseket érdekel.
Külön szerencsétlenség, hogy errefelé a háborúellenes álláspontot egy gátlástalan tolvaj képviseli, akit politikai ellenfelei jólfejlett utálattal vesznek körül, mondván, ha neki a béke jó, akkor nekünk valószínűleg a háború - v.ö: mindegy ki jön utána, csak valaki zavarja már el!
Pedig nem mindegy, hogy ki jön utána, mint ahogy az se mindegy, hogy béke lesz, vagy háború.
Nem szeretném a Szőlő utca ügyét elbagatellizálni, hisz mint cseppben a tenger, megjelenik benne mai társadalmunk minden jellemzője, ocsmánysága, bűne.
Ezek ellen is fel kell lépni.
De hogy ez legyen a társadalomnak odavetett gumicsont, amikor emberek százezreinek tönkretétele, esetleg élete a tét?
Hallgatom a közgazdászt, aki Trianont siratja, a szakértőt, aki mai is ukrán győzelmet delirál, a barátomat, aki az Indiának eladott orosz tengeralattjáró esetéből von le következtetést a nyugati katonai fölényről és elkeseredek.
Soha nem jön meg már ennek az országnak az esze?

Azt hittem az én generációm már megússza világháború nélkül.
Lehet, mégsem?

:O)))