ARÁNYTÉVESZTÉS

Ukrajna elvesztette a háborút, Európa elvesztettet a  józan eszét.
Háborús nyilatkozatok, kardcsörtetés, fenyegetőzés, szájalás, Ursula von der Leyen és Kaja Kallas, a csivava államok a Baltikumban,  - a szinte a nevetségességig fokozott hisztéria.
A gazdasági összeomlás küszöbén az orosz vagyon elrablása, az Ukrajnába öntött és azonnal el is lopott, vagy eredmény nélkül elégetett horribilis pénzek felvetik a kérdést: normálisak ezek?
Még ha Amerika ott is lenne a háttérben, akkor sem lenne épeszű ez a forgatókönyv, hiszen az USA messze van, számtalan belső és külső kihívással küzd, miért lenne számukra fontosabb, hogy mi történik Európában, mint például Dél-Amerikában?
De Amerika jelenleg nemigen támogatja a hamvába holt akciót, láthatólag ki akarja vonni magát a konfliktusból, és kissé értetlenül nézi az európaiak feszengését.
Trump világosan kinyilvánította, hogy elfogadja Oroszország biztonsági igényeit, és nem kell aktív hadvezérnek lenni ahhoz, hogy megértse az ember, hogy a NATO ezt a háborút elvesztette.
Trump nem Biden, és bár néha az összerendezetlenség benyomását kelti, a józan esze megvan, és még nem megy a szekrénybe pisilni, mint kissé megfáradt elődje, felméri a realitásokat.
A realitás pedig az, hogy a világ átalakult, a lapokat éppen újraosztják.
Ha Amerika ott akar lenni az asztalnál a következő partinál is, akkor át kell értékelnie viselkedését, számot kell vetnie saját ereje csökkenésével, ellenfelei megerősödésével, különben lehet, hogy a western saloon kisvártatva romokban hever.
A konyha nem működik, a kislányok elmenekülnek, a világszép Mary pedig a bárpult alatt  fekszik hatszor-hétszer megpocsékolva, a lövöldözés előtt egyik szemére, de immár mindkettőre vak zongorista pedig azt a fiút dicséri aki a balhé kezdetén kilőtte a lámpát...
Mintha a fajsúlyos nyugati szereplők közül egyedül Trumpnak nem ment volna világgá a sütnivalója, igaz persze, ő nem politikus, hanem mentális kihívásokkal reménytelenül küzdő üzletember.
A Nyugat, most azt kapja éppen, amit érdemel.
A gőg, melyet a Kelettel szemben tanúsított, most benyújtotta a számlát, és a számla tetemes.
Az a lenézés. lekezelés, melyet a Szovjetunió összeomlása után Oroszországgal szemben előadtak, most visszaütött.
Talán célszerűbb lett volna komolyan venni az oroszok kéréseit, figyelmeztetéseit, akkor most nem tartanánk itt.
A jugoszláv modell sikeres volt, Koszovó pedig remek precedens volt az erő demonstrálására. 
Azt hitték, menni fog nagyban is, és szép tervek születtek Oroszország feldarabolására.
Nem sikerült, Koszovó precedense pedig visszaütött.
Nyugat ma szájtátva bámulja, hogy Oroszország ismét katonai szuperhatalom, fegyverei perceken belül elérik az európai fővárosokat, mégcsak atomfegyvereket se kell bevetnie a megsemmisítő csapás során, hiszen hagyományos fegyverei is pusztítóak.
Ámulattal vegyes rettegéssel figyelik Kínát, hitetlenkedve lesik Indiát, elképednek Venezuela bátorságán, nem tudnak mit kezdeni Dél-Afrika viselkedésével, miközben a nyugati világrend recsegve-ropogva a fejükre dől.
A Nyugat egysége sem kifogástalan, és egyre kevésbé lesz az.

Nálunk meg a politika középpontjában az új bohóc mutatványa és a Szőlő utca áll.
Nevetséges, hiszen ha a NATO háborúba megy, akkor nekünk is menni kell, és aki azt mondja, hogy majd mi jól kimaradunk belőle, az hazudik, de nagyon.
Mellesleg sunyi módon mi is fegyverkezünk, lopunk is, mint a nyugatiak, hálistennek már mi is fegyverbeszerzésnek hívjuk a sperhaknit.-
A magyar Honvédségnek lassan már több kiképző repülőgépe lesz, mint hadrafogható katonája...
Ehhez képest népes tüntetést tudunk előadni a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, mely tulajdonképpen egy működő államban egyszerű büntetőjogi kérdés lenne, tekintet nélkül az érintett potentátokra, és lelkesedünk a csibészért, akit a másik csibész küldött saját magát leváltani.
A háromnevű csibész is támogatja, az, aki már bevált az önkormányzati választásokon.
Mainstream liberális értelmiségünk meg gondterhelten csóválja a fejét, mondván, ez az egyetlen valamirevaló megoldás.
Hogy egy esetleges háborúban, mely egyáltalán nem alaptalan feltételezés nem tíz Szőlő utcai fiatal lesz érintett, hanem százezer, aki máshol lakik, és ötvenezer, aki jó esetben hazatér a harcból egy országba, melyet lehet, hogy már nem is Magyarországnak hívnak - az ma nagyon keveseket érdekel.
Külön szerencsétlenség, hogy errefelé a háborúellenes álláspontot egy gátlástalan tolvaj képviseli, akit politikai ellenfelei jólfejlett utálattal vesznek körül, mondván, ha neki a béke jó, akkor nekünk valószínűleg a háború - v.ö: mindegy ki jön utána, csak valaki zavarja már el!
Pedig nem mindegy, hogy ki jön utána, mint ahogy az se mindegy, hogy béke lesz, vagy háború.
Nem szeretném a Szőlő utca ügyét elbagatellizálni, hisz mint cseppben a tenger, megjelenik benne mai társadalmunk minden jellemzője, ocsmánysága, bűne.
Ezek ellen is fel kell lépni.
De hogy ez legyen a társadalomnak odavetett gumicsont, amikor emberek százezreinek tönkretétele, esetleg élete a tét?
Hallgatom a közgazdászt, aki Trianont siratja, a szakértőt, aki mai is ukrán győzelmet delirál, a barátomat, aki az Indiának eladott orosz tengeralattjáró esetéből von le következtetést a nyugati katonai fölényről és elkeseredek.
Soha nem jön meg már ennek az országnak az esze?

Azt hittem az én generációm már megússza világháború nélkül.
Lehet, mégsem?

:O)))