2012. március 3., szombat

NEMZETI RAJKÓK

Már megint emberkednek a hatalom birtokosai, ezt már tényleg nemigen lehet kibírni röhögés nélkül.
A túlbuzgalom mindig nevetségességet szül és ez a kisded már nemegyszer megszületett az utóbbi időkben.
Ha nem lenne annyira rettenetesen kisszerű és szomorú, akkor talán még el is lehetne poénkodni rajta, hogy ebben az országban minden nemzeti, kivéve a Nemzeti Színházat, mer azt még kis ideig kénytelenek megtűrni a liberálbolsevik métely mocsarában, majd ha elcsitulnak a szenvedélyek, ugye, majd akkor…
Piszkosul belejött Vezérünk és sleppje a gátlástalan lopásba, már pír sincs az arcán, mikor valamire ráteszi a kezét.
Legutóbb példul a világhírű Rajkó zenekart nézte ki magának, és bár az átlagember azt gondolta volna, hogy okoz majd némi technikai nehézséget, hogy a hulla, melynek halálát ők okozták, még kissé rángatózik a cimbalom alatt, de az átlagember naiv és el sem tudja képzelni, hogy milyen egyszerűen orvosolhatók egy Ilyen esetben a nehézségek.
Például az, hogy az együttes tagjainak túlnyomó többsége egy istennek sem akar megújulni, azt pedig egyenesen arcátlanságnak tartják, hogy meghallgatásra akarják behívni őket a Design Terminál Kft tejfehér tagjai, akik állítólag majd elbírálják a résztvevők zenészi kvalitásait.
Hogy úgy mondjam, pápábbak akarnak lenni a Pápánál, hiszen a Pápa már elbírálta őket, mikor gratulált nekik műsorukhoz.
Olyan ez hozzávetőleg, mint amikor a vakondok akarja vizsgáztatni a libát óceánrepülésből, merthogy természetesen itt is érvényes az elv: aki tudja, csinálja, aki meg hülye hozzá, az elbírálja.
A zenekar levédette veretes nevét, Rajkó Zenekar néven nem lehet együttest alapítani mostanában, de ez nem okozott gondot a Fidesz emlőin vagy Orbán egy másik, hasonlóképpen becses testrészén felnevelkedett titánoknak, majd ezentúl Nemzeti Rajkó Zenekarnak hívjuk oszt mehetnek ezek az izgága füstösök panaszra a Sóhivatalba!  
Ha beperelnek, akkor majd a jogászok elvitatkozgatnak, Tündike kijelöli majd az első fokon eljáró bírót, aki majd igazat ad a zenészeknek, majd a másodfokon eljáró bírót is, aki meg elhajtja őket a malac farkára.
Hát így, akkor, és nem másképpen, hiszen miért pont a cigányzene világa maradna ki a változásokból, a sok komcsi zenész egyébként sem képes rendezett munkára, például a kontrás másképp fűrészeli a hegedűt, mint a brácsás és megint másképpen, mint a prímás, akiről amúgy is látszik, hogy valakinek hiszi magát, márpedig ebben az országban csak egyvalaki lehet valaki,mert a többinek kuss!
Ha meg nem bírnak magukkal, akkor a felét bezavarjuk a cimbalom alá, a másik felének meg adunk kis baksist, úgyis csak a pénz érdekli őket, ezt pontosan tudja a vezér, von Haus aus.
Kisgömböcnek nem elég az amúgy igen tehetséges Nemzeti Udvari Zenész, neki minden kell, rajkózenekar is!
Az ő cigányzenekarában például cimbalomból is három lesz egymás tetejére rakva, a legfelsőn játszik majd a zenész, az alsót pedig mindig szabadon kell tartani, mint hajdan a hadseregben a Miniszteri Utat, hátha valamelyik miniszter vagy államtitkár el akarja bazseválni a „nem loptam én életemben, csak pár millát Debrecenben” című slágert - esetleg maga a vezér akarja elcimbalmozni a nyuggerek lóvéját.
Hogy nem is tud cimbalmozni?
Nana!
Idáig még nem próbálta, tehát egyáltalán nem kizárt, hogy tud, majd ki köll próbálni!
Idáig még nyugdíjpénztári vagyont sem lopott és lám, mikor kipróbálta, milyen virtuóz módon ment!
Egyébként meg ez az ország mindent eltűr, ma például Szócska államtitkárnak fehér köpenyt adtak, hogy amikor a gazdasági tárcákkal tárgyal, tudja, kiket kell képviselni – ahelyett, hogy fehér köpeny helyett vitték volna a hólapátot - úgyis itt már a tavasz - oszt jól fejbevagdalták volna vele hálából a sok semmitmondó mellébeszélésért.
A dolgok mai állása szerint két rajkózenekara van a nemzetnek, a Nemzeti, meg amelyik tud zenélni.
Ez kimondottan praktikus - lesznek a nemzeti fehér rajkók, ők kapják a lóvét meg a pedál-medált, meg lesznek a fényt kapott rajkók, akik meg kapják az adóellenőrzést, meg egérutat, ha sokat okoskodnak!
Méghogy ezek Rajkók!
Rajkó az, akiről a Vezér azt mondja, hogy rajkó és punktum!
Keressenek másik nevet maguknak, mi lenne, ha például Purdé-zenekarnak hívnák magukat?
Az azért már mindennek legalja, mikor a politika állapítja meg a tehetséget.
No, majd a Nemzeti Száztagú Cigányzenekar átszervezésénél majd gördülékenyebbek lesznek a dolgok, mert gond mindenhol van, ahol nem a Vezér nemzeti emberei ülnek, még a Wachslert is reaktiválni kellett a nagy káderhiányban, pedig ő indulni mert a Vezér ellen egy választáson hajdan, mikor még nem tudatosodott a hívekben, hogy Vezér csak egy van és Kövér az ő prófétája.
Így aztán, mikor elővette a Sztálin összest, és rábukkant a Nagy Előd tehetséges megoldására, mellyel kihozatta a Gulagról  Rokosszovszkíjt, aki aztán kezét-lábát törte a kegyekért., nagyon elégedett volt és kiengedte a Fidesz székház pincéjéből Wachslert, aki egy kutyaházban lakott már sok-sok éve, és megbízta a Kossuth téri fák megmetszésével.
A munka sikerült, reméljük, a Vezér itt meg tud majd állni, bár ki tudja.
Én azért felriadok, ha az ablakom alatt beindítanak egy láncfűrészt!


:O)))

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

a világ ésszel élő részein a design fogalma egyenlő a gazdasági erővel, a pénzzel, a fejlődéssel. nálunk úgy kezdődik, hogy egy nyálas zsúrfiút kineveznek egy Design Terminál névre hallgató intézmény élére, aki hozzáértésben még Kerényitől is elmarad... aztán folytatódik a Rajkó zenekarral, és ez még csak az első lépések egyike.

marja írta...

A Nemzeti Színház mellett, van még egy nemzeti amelyik nem "NEMZETI", a Nemzeti Bank. Na az is csípi a szemüket.