2014. július 11., péntek

FELELŐSSÉG

Ül a bánatos értelmiségi jól kifenekelt fotelocskájában, mellette hű számítógépe és kissé életunt házastársa - jobb esetben egy macskányi kutya, rosszabb esetben egy kutyányi macska is - és borong.
Borongani jó, mert az értelmiségi lét feltételezi a társadalmi felelősségérzetet, és aki borong, az nyilvánvalóan felelősséget érez embertársai és a világ dolgai iránt, ergo kétségbevonhatatlan az értelmiségi ego.

Borongó értelmiségink nem tartozik azon uszkve negyven, akik tágabb, sem azon kétszáz értelmiségi közé, akik szűkebb környezetükben el merik mondani a véleményüket, hiszen a vélemény kockázatokkal jár, ők pedig nem hazárdjátékosok, akik egy lapra tesznek fel mindent.
Marad tehát a net, ahol a szorgalmasabbja Szókratész, Antiszthenész, Jóakaró, esetleg PuPu nicken aggódik libasült nélkül maradt honfitársaiért, a kevésbé szorgalmas meg ezekhez az aggodalmakhoz fűz szintén aggodalmas kommenteket.
Mentségükre szolgáljon élemedett koruk, merthogy ma a fiatal egyáltalán nem foglalkozik politikával, márpedig a forradalom ifjúsági műfaj, a klasszikus politika, mint olyan pedig halott, béke poraira.

A fiatal számára a politika teljességgel felesleges tevékenység, a világot ugyanis pragmatikusan kell kezelni.
Ha egy hiéna nyálcsorgatva a nyomodba szegődik, akkor a követendő eljárás nem a döggel való szembefordulás, hanem valamelyik velünk együtt masírozó embertársunk dög elé lökése, majd miután jó étvágyat kívántunk neki, haladéktalanul és farokfelcsapva lépjünk a távozás hímvesszejére, vagy mire is.
A mai fiatal a politikai posztokat még csak nem is kommentálja, kivéve, ha szélsőjobbos, mert ők érdemi hozzászólásokkal színesítik az életet, úgymint „letépem a fejed kisköcsög”, meg „aki megmondja a neved, annak ötven rugót csengetek vérdíjként, te hazaáruló mocskoszsidólibsibolsi köcsög!”

Korunk fiatal értelmisége leginkább a cicuskutyus-jujjdehülye-cukicucc szentháromság által határolt háromszögben mozog, leginkább a facebookon, ahol olyan képet mutat magáról, amihez a való életben köze nincs, mert a köcsögösködéseit nem posztolja ki – nem bolond.
Ha neki momentán megvan a napi betevője, akkor nem foglalkozik a lúzerekkel.
Akik viszont egyre többen vannak, de fiatal értelmiségünk nem borong miattuk, mert számukra ezek az emberek egyszerűen nincsenek.
Ha mégis vannak, akkor éppen jó helyen vannak, megérdemlik a sorsukat, miért nem harcolnak, tépnek, harapnak, ha meg nem teszik, akkor vessenek magukra.
A Lázár-doktrína szerint úgyis annyit érnek éppen, mint amennyi materiális javakban rendelkezésükre áll, ezeknek meg már nem áll semmi, nincs semmijük, nem is érnek semmit sem.

A nyomorult meg ott ül az árokparton, és várja, hogy vessenek neki valamit, és nem is csalódik.
Annyit kapni fog, ami egy életnek nevezhető élethez kevés, a meghaláshoz sok, hiszen ha meghal és nincs rokona, aki a hátán kicipelje a sírjához, akkor ott büdösködik majd az árokszélen, ami a kifinomult szaglású új urakra és hölgyekre bizonyára zavarólag hatna.
Az csak a baj, hogy a történelem arra tanít, hogy a szélsőségesen nagy társadalmi különbségek mindig komoly feszültségeket szültek.
Az iskolázatlan tömeg nehezen tudja kifejezni, hogy mi fáj neki, hogy látja a mérhetetlen gazdagságot és érzékeli a saját nyomorát, a kilátástalanságot, és bár megfogalmazni nem mindig tudja, de fáj a szíve a porontyaiért is, akiknek éppen olyan sorsot szán ez az ország, mint amilyen neki jutott.

Az agressziót az esetek többségében az váltja ki, hogy az egyik fél nem tudja megfelelően megfogalmazni a gondolatait, szűk az érvkészlete, és amikor ez elfogy, akkor beveti az utolsó érvet és üt.
Ha vitapartnerének szerencséje van, akkor csak ököllel, ha nincs, akkor baltával.
A mai magyar társadalomban nem csak a legszegényebbek milliói frusztráltak, frusztráltak a középosztálynak nevezett kevésbé nyomorgók széles rétegei is, hiszen őket minden nap fenyegeti a társadalmi lecsúszás veszélye, a családjukat méginkább, hiszen az ő gyermekeik nem lesznek versenyképesek a közepes iskoláikkal, szerény kapcsolati tőkéjükkel, vállalhatatlan taníttatási költségeikkel.
Ha nem csúszott le apád, majd lecsúszol te…

Ők sem harcolnak, de ha harcolnak, akkor is leginkább egymással.
Ütik egymást szakadatlanul, mindenféle elvont és életidegen elveket kérve számon egymáson, utálatos szemforgatások közepette, miközben alig várják, hogy végre gazsulálhassanak valamelyik új bárónak.
A szegények soha nem tudták megszervezni magukat, ezt a munkát mindig az értelmiség legjobbjai vállalták fel helyettük, de valahogy ma nem akaródzik ez nekik.
Pedig most is illúziókat kerget az, aki azt hiszi, hogy a nyomor majd egy táborba hajtja a falusi szegényembert, az új zsellért a faluszéli cigányutcák lakóival, vagy az elcigányosodott, munkanélküli falvak elhajított népével, a lecsúszó értelmiségit a rokkantnyugdíjas bányásszal.
A nyomor önmagában nem forradalmasít, inkább szolgalelkűségre, alamizsnalesésre nevel.
Katalizátor kell ahhoz, hogy a társadalom szembeforduljon pöffeszkedő élősdijeivel, ez a katalizátor pedig mindenhol a világon az értelmiség, mely átlátja a problémákat és képes gazdasági-politikai alternatívát kidolgozni a társadalom számára.
Nem egyszerű munka, nem egy legyet kell agyoncsapni, hanem a gátlástalan, nyers erővel kell szembeszállni.
Kockázatos.

De valakiknek fel kellene vállalni ezt a kockázatot, mert az ország már eddig is nagyobb károkat szenvedett el, mint a második világháborúban.
Meghalt az ipar, a mezőgazdaság, odalett a magyar falu, milliós tömegek váltak munkanélkülivé, de ez a kisebb baj.
A nagyobb az erkölcsi rombolás - a társadalom finom szövetének széttépése, a megosztottság, az ellenségeskedés, a társadalmi mobilitás hiánya.
Ki tudunk keveredni valahogy ebből a helyzetből?
Egyszer majd bizonyára, de addig hosszú még az út, ezer és ezer harcot kell megvívni azoknak, akik normális társadalomban szeretnének élni.
Értelmiség – adott a feladat!

:O))) 

25 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez az értelmiség?? soha, talán majd valamelyik technokrata csoport fejlődésnek löki a társadalmat, amikor eléggé elege lesz a "saját kezem is leharapom, csakhogy mondjak valami okosat" értelmiségből. Sokat beszélnek aztán semmi sem úgy alakul ahogy nagyon megmondták, mert nem is látják jól a világot.

xyz írta...

Nem hiszek az értelmiségben, mert mindegyik egyedül érzi magát. Nem tudnak többen egyöntetűen nyilatkozni. Nincs hol. A véleményük nem jut el a célszemélyekhez. A valóságot feltáró internet kevés, a TV-re lenne szükség, ami nincs. (Az RTL próbálkozása egy nagyon nagyon halvány kísérlet)

vándor írta...

A mai politikai viszonyok között aligha remélhető, hogy kinőhet az arctalan tömegből 1 ember is, aki eséllyel próbálkozna új szelet hozni a közgondolkodásba, és főleg politikai mainstream totál zárt világába - mert mint folyamatosan tanúi lehetünk, ezt egyik oldalról sem tűrik el! Még a magukat megveszekedetten "demokratáknak" valló formációk sem!!!

talalom írta...

Nem a nyomor, sőt,nem is a szegénység a legnagyobb baj - mindig lesznek nyomorultabbak a Földön, a nyomor is, a szegénység is relatív. (Bár sajnos itthon már sokan tépik az abszolút ínség küszöbét, amit az éhezés jelent.) Egy bangladesi vagy egy más nációjú nép szegénye boldogan cserélne egy 80 ezer forintból élő magyar nyugdíjassal.
A gond a kilátástalanság. Hiányzik az a perspektíva, hogy ha ezt teszem, ha dolgozom, akkor x év múlva lehet lakásom, gyerekem, talán kocsim, nyaralóm is.
Ezen pedig nem tud segíteni semmilyen kormányprogram, mert nem magyar kormányokon múlik a dolog, hanem azon,hogy hogyan leszünk képesek úgy együtt élni hogy ne irtsuk ki egymást még véletlenül se.
Ezek a helyzetek többször előfordultak az emberiség történelmében, és először mindig irracionális válaszok születtek. Például olyasmik, hgoy nem abban,hanem ebben az istenben hiszel, boldog lehetsz - ha az életedben nem is, akkor a halálod után. Vagy:ha szegény is vagy, ha éhezel is, mégis magyar (német, orosz,piréz, bármi) vagy, ami nagy büszkeség.Ősi, ósdi viccek ezek, de így élünk.
Az nagyon igaz, hogy a szegények maguktól sose lázadnak föl, kell ahhoz az értelmiség. Még Dózsa is nemesember volt, többet tudott a világról, mint az általa vezetett hadak. Egy koherens társadalmi programhoz kevés a véleménymondás, kedves xyz! Ahhoz kéne valamiféle szintézis is, amikor Te is engedsz a 48-ból,meg a másik is. Nem az orbándbandáról beszélek, az ő vízióik eléggé egyértelműek, és akár tetszik nekünk, akár nem, sokakat meggyőznek. Én már nem nagyon törődöm azzal,miket beszélnek, elég öreg vagyok, mind ismerős szöveg,némi módosítással. Ha pl. a "nemzet" helyébe beilleszted a "dolgozó nép" kifejezést, meg is érkeztünk. Nagyjából 1954-be. Ezért szerintem fölösleges a gaztetteiket csócsálni, azt kellene kitalálnunk, hogy ha nem így, akkor hogy?

Anikó írta...

Igaz minden szavad és mondatod, de nem hiszek ebben a mai értelmiségben, annyifelé húznak ahányan csak vannak, konszenzusnak híre hamva sincs... ez egy katasztrófa... de a legnagyobb katasztrófa az én szememben mégis csak az ország teljes erkölcsi lezüllése, a szolidaritás teljes hiánya, az empátia teljes hiánya, a szeretetlenség, a közömbösség, a minden mindegy és a majd csak lesz valami állapot... ebből itt ki fog új utat mutatni, nem tudom.
Tényleg bele kell zuhanni a szakadékba???? Tényleg tökéletesen le kell nullázódnunk????
Hát milyen emberek vagyunk mi itt, ebben az országban ????

Névtelen írta...

A "diktatúrák"-nál eljön a pillanat, amikor elkezdik "felfalni" önnön gyermeküket, segítőiket, kiszolgálóikat.
Orbanisztánban is elérkezett a pillanat, hogy saját "tőkéseiket" kezdik megzsarolni, mert pénzhiányban szenvednek, és kezdenek félni a gazdasági hatalmuktól.
Kezd paranoiás lenni a hatalom, és annak vezetője.
Orbanisztánt csak a fentartói, kiszolgálói tudják, és fogják megdönteni.
Érzi ezt a kedves vezető is, és kezd össze-vissza vagdalkozni.
Üt, vág, nem nézi, hogy hova.
Ez már a vég kezdete.
Érzi, hogy hatalma már nem tart soká.
Nem a nép, az értelmiségiek, hanem a fidesz megzsarolt oligarhái fogják megelégelni Vityát, és állítják félre.
Ezzel a fidesz is összeomlik, mert a fidesz az Orbán maga.
Amennyiben nincs Ordán, nincs fidesz.
Annyira egymás ellen vannak fordítví az emberek, hogy nincs olyan téma, amiben összefognának.
Az emberek része az "értelmiség" is.

Barnamedve írta...

Kedves Névtelen,

ez kb. meddig húzódik még? Hogyan zajlik le: békésen, vagy polgárháborús körülmények között? Milyen áldozatokkal jár az átlagemberek körében és mi várható utána?

Tudom, ezekre csak egy időgép birtokában lehetne válaszolni, de kíváncsi lennék a lehetséges forgatókönyvekre (illetve, hogy melyikre mekkora esély van).

Üdvözlettel:
Barnamedve

kalmik írta...




Az értelmiségnek van az itt leírtaknál egy sokkal silányabb, de annál hangosabb része, akik nyakra-főre butítják a tájékoztatásra, áhító tömegeket. Ők azok, akik dumálni, badarságokat írni nagyon szeretnek, mások véleményét nem olvassák, vagy ha igen, akkor nem értik meg. Elefántcsont toronyban képzelik magukat, az élet sűrűjéből mit sem látnak, ha látnak nem értik meg, csak szajkózzák a saját, és a Fidesz népbutító marhaságait. Egyetlen dolog vezérli őket: a baloldal és Gyurcsány fóbiájuk. Ők azok, akik kemény bírálattal illetik az orbánizmust, de elsősorban a baloldalt, és Gyurcsányt akarják legyőzni olyan áron is hogy tovább épülhet a diktatúra. Orbán maradhat, az MSZP,és Gyurcsány tűnjön el. Ha bele hallgattok, néztek, vagy olvastok a baloldalinak hazudott sajtóba, tudjátok kikről beszélek.

grund írta...

"...illúziókat kerget az, aki azt hiszi, hogy a nyomor majd egy táborba hajtja a falusi szegényembert, az új zsellért a faluszéli cigányutcák lakóival..."
Igen, mára már annyira elmélyült a társadalom megosztottsága, hogy a hatalmon lévők kényelmesen hátradőlve élvezhetik pozícióik előnyeit, csak az ellentétek szintentartásáról kell gondoskodniuk. És az ellenzéki oldalhoz diszponált álellenzékiek, a mindenre kapható médiák segítségével, teszik is a dolgukat "rendesen". Sok gondolkodó embernek ebből van elege, és ezért látják kilátástalannak a helyzetet és lesznek közönyösek.

Névtelen írta...

Kedves Névtelen 13:13,
sajnos nincs igazad, nem ez fog történni. - Így.

miért beteg a magyar társadalom írta...

Hankiss Elemér: A befejezetlen ember Helikon Kiadó 2014
Részlet a könyv 139 oldaláról

"Szembejönnek velünk

Megyünk az utcán. Áramlik a sok ember. Siet a munkába, iskolába, szalad a villamos után, intézi ügyes-bajos dolgait, sétál a barátjával, hozza a gyerekét a bölcsödéből, fut haza vacsorát főzni, szorgos, tisztességes, rendes embersereglet.
De ha volna a zsebünkben egy lényeglátó szemüveg, s feltennénk az orrunkra, e szorgos és tisztességes emberseregben feltűnne itt-ott egy furcsa alak.
Feltűnnének a győztesek és a hatalmasok, a hazugok és álszentek, a korruptak és uzsorások, a harácsolók és a könyörtelenek, a maffiózók és aranyfogúak, a szőke ciklonok és a borotvált fejűek, a rókák és a sakálok.
Pokoli csapat. Angyali csapat.
Nem kapnánk le ijedtünkben ezt a varázsszemüveget? Észre sem véve, hogy jönnek az áldozatok és a vesztesek is, a kiégett szívűek és a megalázottak, a zsörtölődők és a lázongók, a fuldoklók és a reményvesztettek. És jönnek a bátrak és a hősök, a jók és a szelídek, jönnek az élet tisztességes napszámosai.
Valahogy, valamiféleképpen jön velünk szembe az emberiség."

csakafidesz? írta...

T. PuPu!
Ezzel a poszttal nekem nem aranyoztad be a napom, mert ha arany akkor sérga és én bármerre néztem csak mocskosszürkét láttam.
Ezért persze nem Te, hanem kizárólag a "Gyurcsány" a hibás, mint úgy általában mindenért.
Ő nevezték ki nálunk ősellenségnek és sajnos nem csak a kormány és a neonáci oldalon, hanem immáron a (ál)demokratikus baloldalon is.
Mindenki mindenáron egyedül öt akarja legyőzni. Ez a belső háborúskodás viszont minden létező szabad energiánkat felemészt.

Mit lát mindebből a jövő generációja, aki már átesett az első agymosáson. Aki a rendszerváltozás után nőtt fel mást sem hallott, hogy az "átkosban minden rossz volt, az emberi jogokat a sárba tiporták, a szovjet elnyomás micsoda károkat okozott, bla-bla".
A szüleik,- akik akkor voltak fiatalok, mindenüket ott szerezték - szintén beálltak a sorba és a kórust erősítették. Persze nagy tisztelet a kivételnek.
A nemzet úgy szocializálódott, hogy azt látta, hogy van egy magabiztos, gátlástalan társaság aki mindent magának kisajátít és van a "széplelkek" társasága, aki gépfegyverekkel szemben kőbunkóval képzeli el az igazát kiharcolni.
A mai baloldal vezetése ma is olyen emberekből áll akik írtóznak az erőszak light-os formáitól is, mindent becsületes módon akarnak megoldani és azt gondolják, hogy az elkeseredett nép majd ezért melléjük áll.
Nem veszik-vették még észre, hogy az "Istenadta" nem hülye, ő a bizonytalan helyett a meggyőzően biztosat akarja, ezért aztán az erőszakosra, a magabiztosra, a törtetőre szavaz, mert mellette érzi magát biztonságban.

Mitől lehet itt változás? Hát ez a szétforgácsoltság ami ma megmutatkozik semmiképpen sem segít a helyzeten.
Majd ha valamikor egyszer az egység szükségességének belátása kerül a tárgyalások homlokterébe és a maiak vagy a reményteli ifjak közül néhányan elfogadják, hogy nem csak az első sorból, hanem a háttérből is sokat lehet az ügy érdekében tenni, akkor kinőhet egy olyan vezető, akinek egyetlen szavára megmozdul az ország azon része, aki ma jobb híján a másik oldalt favorizálja, de egyébként nincs megelégedve sem a jelenlegi sorsával, sem pedig a jövő kilátásaival.
Amíg ez nem következik be, addig mi és a hozzánk hasonlók feleslegesen mondjuk a magunkét.

civilhuszár írta...

A magyar értelmiségnek idegen elnyomás kell ahhoz, hogy szerveződni tudjon az elnyomás ellen. Ha hazai elnyomás van, akkor egy nagy hányada vazallussá válik a hazai diktátor fenséges tomporát fényezve.
A többiek meg zúgolódnak, várják a csodát. A csoda viszont az, amikor az érdekeikért kezdenek kiállni az értelmes egyedek. No nem az esőre, hanem ahova a tömeget szoktatta a kedves vezető, az utcára. És minél többször, már csak azért is, hogy a már nagyon elnyomó hatalomnak azért a zabszem kezdjen kellemetlenséget okozni az uralkodó elitje seggében.

Névtelen írta...

Kedves Barnamedve.
Én is feltennék neked egy kérdést időgép nélkül.
Hány embert sikerült meggyőznöd, hogy el kell menni, és az összefogásra szavazni?
Százat, kétszázat, vagy talán ezret?
Talán csak egyet, kettőt, vagy egyet se?
Voltál egyáltalán szavazni?
Több lett a kérdés, mint gondoltam.
Amíg a sok, megbántott ember önmagátol, vagy egymást bíztatva nem megy el szavazni, addíg baj van.
Nem volt megfelelő alternatíva, mondják sokan, és inkább választják a sokkal rosszabbat, a fideszt.
A nem szavazás is szavazás.
A nem szavazók is mindíg a győztesekre szavaznak.
A nagy töbségnek tehát a fidesz tökéletesen megfelel.
Az ellenkezőjéről nem tudsz meggyőzni, mivel, ha nem tetszett volna nekik a fidesz, elmentek volna szavazni kifogás nélkül.
A kérdésedre a válasz a napi hírekben olvasható.
A reklámadó-Simicska elsődlegese, de Nyerges is.
Takarékszövetkezete álamosítása.
A bankok adóztatása-Csányi.
Útépítókre visszamenőleges adó- megint csak Simicska, és még egypáran.
Ki kapott kaszinó üzemeltetést- mert Demján nem.
Soroljam, mert van még.
Vannak bőven akik Orbán nélkül is jól élnek már.

Barnamedve írta...

Kedves Névtelen,

ne haragudj, de ezzel a gondolatmenettel vitába szállnék.

2010-re az MSZP annyira hiteltelenné és vállalhatatlanná vált, hogy már akkor sem lehetett rájuk jó szívvel szavazni. Semmiben nem különböznek a FIDESZtől. Azaz bocsánat, talán egy-két dologban mégis: nem uszítanak látványosan a másik tábor ellen, az általuk létrehozott kormányok azért néhány jó dolgot is csináltak (és még több rosszat)...etc. Szóval már megbocsáss, de csak azért, mert egyesek szerint "a nem szavazás a FIDESZre való szavazás" (amivel egyébként sem értek egyet), nem mentem el 2010-ben szavazni. Ezt akkor rengetegen gondolhatták hasonlóan, ezért tudott a FIDESZ végül földcsuszamlásszerű győzelmet aratni. (Egyébként Magyarországon megérzésem szerint általában mindig "valami/valaki ellen" szavaznak az emberek. Tehát nem azért szavazunk valamelyik pártra, mert teljes mértékben magunkévá tesszük programját - hanem azért, mert nincs jobb és a másik oldal győzelme sokkal rosszabb lenne. Ezért pattogott ide-oda a hatalom már az MDF-től kiindulva.) 2010-re a nem szavazóknak egészen egyszerűen elegük lett abból, hogy lényegében semmilyen fontos változás nem mutatható fel egyik oldal regnálása alatt sem. Gondolok itt pl. az egészségügy reformjára, vagy az oktatáséra - hogy csak két, igen fontos területet említsek. Mindkettő időzített bomba, mind a mai napig. Mára ehhez hozzáadódott a nyugdíjrendszer tönkretétele is.

Bartus László írásait olvasgatva jöttem rá, hogy itt sokkal súlyosabb problémák is vannak a háttérben: a kormány (2010-2014) magát az alkotmányt puccsolta meg. Amihez az ellenzék is asszisztált. Ezt - ha részleteiben is érdekel - a nepszava.com -on megjelenő írások nálam sokkal jobban képesek elmagyarázni. Ajánlom olvasgatásukat.
A végső következtetés az, hogy minden párt - beleértve a DK-t is - gyakorlatilag bűntárs ebben a folyamatban. Ezt csak a választás bojkottjával lehetett volna kikerülni - ehelyett mit csináltak? Összefogást. Így ugyanarra az MSZP-re (is) kellett volna szavazni 2014-ben, amire gyomorforgás nélkül már 2010-ben is csak bajosan lehetett volna. Csodálod, hogy az emberek ismét távol maradtak az urnáktól? Ráadásul köztudomású volt a választási csalás is: miért menjen el bárki szavazni, ha a FIDESZ olyan eredményt hoz ki végül, amilyet nem szégyell?

Egyszóval úgy érzem: az én lelkiismeretem annak ellenére tiszta, hogy nem mentem el szavazni. Nem volt más lehetőség, a DK is hiteltelenné vált. Hiába próbálják sokan a DK-t az egyetlen demokratikus erőnek beállítani, végülis ők is felesküdtek a jelenlegi "alkotmányra", nem? Ha viszont legalább ők bojkottot hirdettek volna, akkor talán lett volna esély arra, hogy erre a külföld is felfigyel. Így viszont bárki széttárhatja a karjait: kérem, hiszen ők is elindultak a választáson, tehát elismerik azt törvényesnek.

Ezek után fogalmam sincs, hogy miként lehetne a FIDESZtől megszabadulni. Választással biztos nem, ez jól látszik. Két út maradt: vagy az említett oligarcha-út, vagy pedig egy polgárháború. Egyik lehetőség sem tűnik túlságosan biztatónak.

Üdvözlettel:
Barnamedve

Névtelen írta...

Pupu kedves, már csak azt kellene tisztázni, ki az értelmiségi? Ui. ha a nyilvánosságban (köz)szereplő megmondókat tekintjük "az" értelmiségnek, akkor alighanem tévedünk, ők - sajnos - ugyanolyan megélhetésiek, mint a politikusaink. A többieket pedig nem vonzza a néptribün szerep.

Olasz Ildikó írta...

Egyszerűen képtelen voltam a hsz-eket végigolvasni. Egyszerű, gondolkodó, érdeklődő, véleményt alkotó ember vagyok - és a szokásos értelemben semmiképpen nem értelmiségi -. Tulajdonképpen ez a megjelölés ma már idejét múlt. Még a szakbarbárság hajnalán ez elfogadható volt, de ma már csak egy igen-igen vékony rétegre mondható, hogy értelmiségi. Tehát, mint olyan, elhanyagolható Amit mondani akarok, az csak annyi: számtalan okot felsoroltak itt a hozzászólók, a pofátlan gazdagodástól a mélyszegénységen keresztül a Gyurcsány tehet mindenről (sőt ma már Bajnait előzve idesorakozott "a" Pásztor Albert is), egyetlen egyszer sem olvastam azt, hogy a hazugság az oka mindennek. A kitalált, aztán a médiában hírként továbbadott rágalmak, a papagáj kommandó által állandóan ismételgetett értelmetlen, és a társadalom nagy részét hülyének néző szövegek elviselése mindennél rosszabb. Én ettől akadok ki legjobban, és az ettől való megszabadulás számomra a távlati kilátások non plus ultrája. Ehhez képest az apolitikus ifjúság, meg az állását, egzisztenciáját féltő középosztály otthonülése semmi.

csakafidesz? írta...

T. Ildikó Olasz!
Sajnos sokszor hallani, hogy a Fidesz egy maffia, no de az MSzp, Dk sem különb, hiszen az ominózus 8 év alatt szinte semmit sem tettek a lakosság életének jobbátételének céljából.
Kérdezem, tehettek volna egyáltalán valamit? Bizonyára tettek volna, ha hagyják őket dolgozni.
Láttad a Sztálingrád c. monumentális német filmalkotást. 1993-ban készült és naturális hűséggel mutatja be a háború borzalmait. Aki még nem látta feltétlenül nézze meg.
Ott lehet látni igazán, hogy milyen kartácstűzben előrehaladni
elképesztő körülmények között.
Csoda, hogy ezek az emberek ezt a szörnyű igénybevételt idegekkel bírták és képesek voltak a kimenetet a maguk javára fordítani.
Térjünk rá a ma is érvényes aktualitásokra.
Mit is csinált a Fidesz 2002 és 2010 között?
2002-ben az előre nem várt váratlan vereség előhívta és folyamatba helyezte az új jelszavukat nevezetesen, hogy "a haza nem lehet ellenzékben". Lépten-nyomon választási csalásról beszéltek annak ellenére, hogy a választást az ő köztisztviselői karuk bonyolította. Ezt követően bármit is kezdeményezett a szoclib kormány ök mindennek az ellenkezőjét mondták. Aztán előre megfontolt és megtervezett kospirációval megszerezték és kiszivárogtatták az öszödi beszéd néhány demoralizáló mondatát és megszervezték a 2006-os eseményeket aminek ők végig tevékeny résztvevői voltak. Azt is határozottan ki lehet jelenteni, hogy az ő szándékuk szerint történtek az októberi események is.
Azt hiszem nincs értelme ezt tovább taglalni. Ha a szoclibek - akik a végén már erősen megosztottak voltak ( de miért is???) - nem csináltak semmit akkor ők vajon mivel érdemelték ki a 2010-ben elnyert 2/3-ot.
Ma már ezeket a dolgokat kellene hangsúlyozni és nem azt, hogy ezek sem különbek azoknál. Ez egyszerűen nem igaz!
Akit hagynak élni az teljesít, akit még élni sem hagynak az csak kényszerűségből teljesít és eközben gyakorta hibázik.
Ezeket a hibákat csak neki felróni óriási ostobaság és ráadásul káros is. Ez nem a amúgy is megtépázott önbizalmat növeli, hanae állandó önvizsgálatra kényszerít és folyamatos bizonytalanságban tart.
Erről már le kéne szokni és a történelmi tényeket a valóságos környezetbe beemelve kellenék kezelni.
A vagdalkozásnak ma már semmi haszna és semmi értelme.

Névtelen írta...

Kedves Barnamedve.
Akkor a megoldás, hogy a bukott kurzust falhozállítani, főbelőni, és tovább nincs velük gond, mivel úgy sem tudnak változni előnyükre.
Jöhet az új garnitúra.
A baj csak az, hogy 3-4 választás után kihalna az ország, nem lenne akit meg lehetne választani.
Csak azok elmentek volna választani akiket a fidesz meg-, és lealázot, vagy a munkahelyek hiánya miatt külföldre kényszerült menni dolgozni, akkor az ellenzéknek lett volna 4/5-e.
Pont az általad képviselt felfogás szerint erősödik a jobbik.
Nem akarom részletezni, hogy miért.
A közalkalmazottak 50%-os béremelését annakidején a fidesz lefikázta, azóta sem emlékszik rá senki.Arra viszont igen, hogy az álamadóság mennyire emekedett tőle.
Az MSZP ellen tízezrek is tüntettek, a fidesz ellen jóformán senki, talán annyival jobbak a másiktól, hogy hibáik sincsenek.
Mikor szervezett valaki népi engedetlenséget a fidesz ellen?
Senki nem akar a másikkal összefogni, mert akkor alkalmazkodi kell, és kompromisszumot kötni.
Aki viszont erre hajlandó, azt meg-karaktergyilkolják. Ehhez a fideszre sincs már szükség.
A fidesz beleverte a népbe az elmúlt 12-ében -2002-es vereségük óta- , hogy nem kell alkalmazkodni, kompromisszumokat pedig végképp nem kell kötni, mert akkor gyengék vagyunk.
Pedig szerintem a demokrácia lényege a kompromisszum készség.
Továbbra is fent tartom, hogy AKI NEM MENT SZAVAZNI AZ A FIDESZRE SZAVAZOTT".

csakafidesz? írta...

T. Névtelen!
Egyetértek. Tekintettel arra, hogy óriási homály fedi történelmünknek ezt az éppen dicsőségesnek nem nevezhető szakaszát, jó lenne ha mi közösen vagy valaki egyénileg "percről-percre" haladva feldolgozná a mai politikus urak és pénzemberek sok esetben dicstelen szerepét a folyamatok alakításában.
Mert ami abban a "nyóc" évben történt az volt az igazi haza elleni bűncselekmény, az igazi önsorsrontás. Tüntetések, sztrájkok, negatív hangulatkeltés, a parlamenti munka botrányba fullasztása, népi engedetlenség, népszavazás, permanens aláírásgyűjtés, traktoros megmozdulások és még hosszan lehetne sorolni.
Félelemből, vagy túlzott szerénységből ez még ma is a legújabbkori történelmünk feldolgozatlan sötét foltja.

Ezt kellene a felnövő generációknak feltétlenül megismerni, mert csak így lenne meg szüntethető meg a "mindenért Gyurcsány a felelős" unalomig ismételgetett közhelye.

A helyzet jelenlegi kialakulásában óriási bűnt követett el
- a véleményformáló értelmiség, aki nem a valóságnak megfelelő müódon értékelt, elemzett, tájékoztatott.
- Hibás a baloldali politikusi garnitúra, mert hibásan mérte fel a helyzetét és nem volt eléggé erőszakos, meg sem próbált a saját akaratának érvényt szerezni.
- Hibás az akkori ellenzék, aki tudatosan vezette fél a "népét".
- Végül, de nem utolsósorban hibásak vagyunk mi a "nép", akik birka módjára mindezt hagytuk.

ERGO, AKI NEM MENT SZAVAZNI AZ A SAJÁT ÉRDEKEI ELLEN TETT ÉS TÁVOLMARADÁSÁVAL MINDEKKÉPPEN A FIDESZT ERŐSÍTETTE.

- Valahogy így! :=()

csakafidesz? írta...

Javítok!
fél= félre

Bocs!

Levanszarva Mégaszaris írta...

Az eltartott (csipkekesztyűs) kisujjal finnyogó "Mindegyformák ezek, überpiha, jaj valamint veszék, nincskireszavazni" saját 2500-as IQ-jába belegárgyult értelmiség még most is, amikor azokat a kényesen eltartott kisujjait éppen a saját seggébe töri bele a (jórészt miatta _IS_) kétharmados maffia harsányan a szemébe röhögve, szóval még most is azon mereng, hogy szabad-é csúnyán beszélni! És a Minden Gonoszság Kútfejével, a Gyurcsány "többetviszminthoz" Ferenccel sohadesoha és semmikörülményekközött ésdemégakkorsemha!
Én ezeket az életidegen, doktriner, a peronoszpóra, jégverés, pocokinvázió kombónál is kártékonyabb figurákat _CSAK EGYSZER_ ebbe a kurvaéletbe belökném egy ringbe, kék sarokban egy fitt és tevékeny béközép gárdista! Aztán ütközzenek a csodás és meggyőző érvek az öklökkel és bakancsokkal.
Ha tanul belőle az mindnyájunknak jó, ha nem tanul, az is jó, mert eggyel kevesebb rontja a levegőt.

Promenad írta...

Sajnos én is a "kevésbé szorgalmasak közé" tartozom.De nélkülem is vannak elegen,akik rágják a gittet /lásd a mostani HSZ-eket /

pleinair írta...


Kedves Barnamedve, szerinted mi lett volna, ha a DK bojkottjára 'külföld is felfigyelt volna'?
Volt itt már annyi figyelemre méltó, felháborító esemény, amire külföld nem reagált!
Rá kellett jönnünk, hogy saját magunknak kell megoldanunk a legnagyobb problémát: orbán eltakarítását.

pleinair írta...


Az biztos, hogy a nagyobb létszámú tüntetéseket az értelmiség szervezte. Az ötven-nyolcvanezres tüntetések eredménye ugyanaz volt, mint a párezreseké: semmi.
'Menjetek haza, békésen', mondák a konfliktusoktól félő, megalkuvó szervezők, és mi kiüresedett lélekkel, reményvesztetten hazaballagtunk.
Egyetlen esetben értünk el eredményt, az is csak némi anyagi hasznot hozott: a kormány feladta a netadóval kapcsolatos tervét.
Így aztán nem csoda, hogy a tüntetéseken egyre kevesebben vesznek részt. Ezeknek a semmibe vezető tüntetéseknek már csak csalódással végződő, hangulatkeltő jelentőségük van. Ennél több kellene. Sztrájkokra, és az illegitim kormány törvénytelen törvényeinek bojkottjára lenne szükség.
A borongó értelmiségnek meg folyamatosan félre kellene verni a harangokat.
Annak a kevés médiumnak, amit ellenzékinek neveznek, be kellene fejezni az ellenzék megosztására irányuló tevékenységét. Lásd Bolgár urat, aki fidesz technikával űzi a papagájkommandót idéző sulykolást Gyurcsány és a DK ellen, abbeli hitében, hogy ezzel Botkának segít.