2014. augusztus 1., péntek

LÁTTÁL MÁR KORMÁNYZÓT UBORKAFÁN?

Ki nem látott, jöjjön ide, láthat.
Éppen mászik ez a nemes állat…
Másfél milliárdot fordít a kormányzat a hajdani karmelita kolostor - mai nevén Várszínház - átalakítására, hogy a Nagybeteg Agybeteg méltó körülmények között tudja majdani miniszterelnökét, aki természetesen nem ő lesz.
Lesz az még több is, majd a föld alatti garázs, az új irodai berendezés, az informatika, a pánikszoba, a menekülőalagút, a Várstadion, stb. külön költségvetési soron jelenik meg.


Hogy ki lesz akolostor gazdája, azt ma még nem lehet biztosan tudni.
Mostanában Lázárt emlegetik a cím várományosaként, de két év hosszú idő, 1936-ban Jezsov például még szilárdan hitte, hogy ő a Gazda első számú támasza, erre 1938-ra kiderült, hogy már nem, és harminckilencben felvehette a „néhai” előnevet is.
Rendes diktátor közelében a macskája sincs biztonságban, hamar kiderülhet róla, hogy gepárd – kis biztatásra bizonyára bevallja.


Lehet, Lázár helyett addigra már Hoppál lesz a favorit, segget nyalni az is tud – a Fidesz politikusai csereszabatosak.
Nem kell ezen a költözködésen csodálkozni, hiszen a kétharmaddal az ország lakossága felhatalmazta őt, hogy a választási ciklus felétől első ütemben minimálisan is kormányzó legyen, mint Hunyadi János, de méginkább, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós őkegyelmessége, a Nemzet Példaképe.


Ha valaki azt hinné, hogy ezzel a köpcös kis parvenü ezzel felér az uborkafa tetejére, hát rettenetesen téved, a Sándor-palota csak egy lépcső a megfelelő környezet felé.
A Táncszínház után az Országos Széchényi Könyvtár repül a Palotából, együtt a többi jelenlegi használóval, melyek számára majd tönkreteszik a Városligetet.
Ha az egész attrakció költségét összeadjuk, százmilliókat, milliárdokat hajigálunk ki az ablakon, ha nem ezermilliárd lesz a számla vége.
Merthogy, ugye, a Parlamentben nem maradhat, a Nándorfehérvári terem nem méltó az ő nagyságához, és egyébként is, most, hogy a Parlament létszáma felére csökkent, egyre kevesebb hely jut az ő egyre terjedelmesebb egójának, költözni kell, nincs mese. 


Amikor a parlament épült, akkor az ország háromszor ekkora volt, a Parlamentnek volt alsó és felsőháza, néha még tekintélye is, habár ami azt illeti, eleink sem voltak sokkal jobbak mai utódaiknál, talán ezért is tartunk itt, ahol tartunk.

Mindenesetre ne hamarkodjuk el az ítélkezést, hiszen ki tudja – lehet még a dicsőséges Magyarországnak ismét felsőháza, ott ül majd benne Csányi gróf, Pintér táborszarnagy, hódmezővásárhelyi báró Lázár János, Semjén püspök, Tőkés püspök, Hegedűs püspök – de szépek is lesznek így, falkában!


Már csak Erdős bíborossal kell valahogy levajazni, hogy református létére a Szentkoronára is igényt tarthasson, de az is lehet, hogy áttér.
Pázmány Péter meg sírvafakad a sírjában: Uram, én nem ilyen lovat akartam!

Nem is tudom, miért jut eszembe az a százezernyi magyar gyerek, akik a szó szoros értelmében éheznek, hiszen azok azért éheznek, mert a szüleik nem akarnak dolgozni a mi munkaalapú társadalmunkban.
Mindenesetre lesz még Puskás-stadion a Népstadionba szuszakolva, a Gellérthegyről a sörnyitó átmegy a Szoborparkba, a Citadella ormaira felkerül a Tatabányai turul.
Tatabányára, a turul helyére Prónay Pál emlékműve kerül, kezében böllérbicskával, Horthy szobra a Szabadság téri református templomból átkerül a Bazilikába, a Szent Jobb pedig kissé átalakítva – egy pénzeszacskót szorít – új értelmezést kap - ki fog derülni, hogy az ereklye a honfoglaló Orbán (Szent) István jobbja, ezért aztán átkerül Felcsútra, Puskás autentikus illatokat árasztó zoknija mellé.


Iparkodni kell, mert azt talán maga az Úr sem meri prognosztizálni, hogy meddig lehet emberek közé engedni Pannónia & Hunnia Lángoszlopát, a Mi Elmebetegünket…

Ti pedig, barátaim bízzatok a természetben, az úgyis végzi a maga dolgát, mert ha ebben a bánatosan debil ellenzékben és tehetséges politikusaiban bíztok, akkor hordhatjátok a földet a Ferenc József földről a süvegetekben a koronázódombhoz.


Ha ezt a helyzetet valaki 1989-ben prognosztizálja nektek, helyből idiótának nyilvánítjátok.

Ez jusson eszetekbe, mikor kijelentitek, hogy itt azért ez, vagy az soha nem fordulhat elő.
Előfordulhat minden – megmondta ő is, neki meg megmondták a Hangok – hihetünk nekik…

:O)))

13 megjegyzés:

hello írta...

Igen, PuPu, egyre világosabb, hogy itt tényleg bármi megtörténet.

Anno volt egy olasz film azzal a címmel, hogy "A rendőrség csak áll és néz". Nálunk meg ez úgy van, hogy a társadalom csak áll és néz. Még csak nem is dermedten, inkább közönyösen.

Sokszor eszembe jut a viszonylag fiatalon elhunyt szüleimmel kapcsolatban, hogy mi mindent spóroltak meg abból, ami és ahogy alakult azóta ebben az országban, hogy ők már nincsenek.

Unknown írta...

Aki úgy gondolja, hogy ettől már nincs lejjebb, az téved. Ebben az országben minden lehetséges. Még az is, hogy az UBORKAFA az égig nő.

Hacsak az Úristen nem elégeli meg, és sistergő istennyilát nem vág belé..

Merthogy a "Nép, az istenadta" már régen lemondott arról, hogy saját kezébe vegye sorsa irányítását. talán épp azért, mert már GONDOLKOZNI IS REST, na meg a Lipót sem műxik, nincs mitől tartani, hogy beviszik.

Így hát Orbán hatalmát csak Orbán döntheti meg. Ha mégis elvágj azt az ágat, amelyiken éppen ül. Van rá esély!

Ebben bízhatunk egyedül. Mert hogy az ellenzék soha nem fog ebbe hathatósan besegíteni, az fix. Inkább egymás alatt vágják a fát. És így hamarabb esnek hasra, minthogy Orbán közelébe kerülnének.. Bezzeg, ha összedolgoznának: Már rég elérték volna és leszadik, berakják oda, ahová való és ahonnan megszökött: az elmegyógyintézetbe.

Civil48 írta...

2011-ben írtam valahol:
Az idők elején, a legerősebb, magának vindikálta a „jogot”, hogy Ő mondja meg a „tutit”, s ha valaki más véleményen volt, azt jól fejbe verte, - rendezve így a sorokat. A lelki, a nem érthető jelenségek megmagyarázására ott volt a sámán.

Később ezt a vezérszerepet a behódolt, kevésbé erősekkel megosztotta, kisebb kiváltságok biztosítása mellett. Aztán, - a még későbbiekben: kijelentette az egyik, hogy az Ő, (a törzsfőnök, király, császár, sah, stb.) „beosztása” csak családilag örökölhető „hivatal”, - mert a sámán, a pópa, a pap, stb. isteni sugallattal megerősítette az Ő isteni eredetét, de legalábbis annak földi helytartója mivoltát. Aztán a vallás is „központosítva” lett, - igaz, előbb kijelölték, hogy melyik testvér legyen a világi utód, és melyik a pápa. Az is igaz, amikor már nagyon kilógott a „lóláb”, ez utóbbival felhagytak. Ekkorra már az érdekek szövevénye ezt megengedte, sőt segítette, - segítve egymást az egyházi és a világi hatalom.

Sem az egyházi, sem a világi hatalom nem szerette, sőt tiltotta és büntette azt, aki nem hitt az Ő fensőbbségében, avagy másképpen látta a világot. Megégette, üldözte, kiátkozta, kiközösítette, kitiltotta, lefejeztette, száműzte, (mikor, ki vagy mi volt soron) azt az alattvalót, akinek kétségei támadtak, aki azt szóvá tette, kritizálta. Sokszáz évet veszített emiatt a világ a fejlődésben, - de azóta sem okultunk, - hiába volt felvilágosodás - csak a „megoldási” módok finomodtak, - a népbutítás tovább folyik.

A hosszú „fejlődés” során tovább osztódott a népesség, a „társadalmi munkamegosztás” kívánalmai szerint.. A tömegek feladata továbbra is az lett, hogy eltartsa a kiváltságost, ha csak lehet, ne gondolkozzon, vagy csak annyit, ami a „szolgálathoz” kell. Az uralkodó és a haszonélvező csoportok (nemzetségfők, arisztokrácia, nemzetközi ipari és pénzarisztokrácia stb.) élvezik, a kiváltságolt segítőik (politikusok, tudósok, feltalálók, bank és egyéb tisztet viselők, stb.,- tehát a tömegekre hatást gyakorlók) biztosítják ezt az uralmat. Maga a rendszer felépítése olyan, hogy aki „segít” ezt fenntartani annak többet juttat, - megvásárolandó a „tevékenysége”. Aki nem áll be ebbe a sorba azt kilöki, ellehetetleníti. A gondolkodó, a kritikus szemű-szavú „alattvaló” továbbra sem kell. Az a népbutítás, amely ezer-éveken át folyt, a mostani „technikák” mellett főleg a „tömegtájékoztatás” dolga lett. A nagy tömegnek ott a celeb-„műsor” győzikéstől, mónikástól, való- világostul. A „segítők” ha önként és dalolva vállalják a „butítást” ható-, és szerepkörüknek megfelelően, de - a teljesítménnyel köszönő viszonyban sem lévő - sokmilliós fizetés-prémium-végkielégítés-korrupciós -pénz, stb. féle konstrukciókkal díjazottá lesznek. Hogy a többiekkel (akár a kirúgott gondolkodókkal, akár a tömegekkel, akár a tömegek azon csoportjával is, akiknek tudomásuk sincs nagyon a mibenlétükől sem) mi lesz, - sokadrendű-rangú kérdés. Vagy még az sem. Hiszen, a világ, - mióta világ, - így működik.

Az ősközösségtől napjainkig jellemzően így volt (van): a kevesek arrogáns erőszakossága mindig legyőzte a tömegek félelmét, bátortalanságát, butaságát, hiszékenységét.

Vöröskarom írta...

Kedves Pupu!

Nem akarom az írást különösebben "méltatni", végül is "csak" olyan, mint mindig: pengeéles, ugyanakkor sziporkázóan szellemes - de napról napra egyre fájóbb, egyre maróbb...

A magam örök pesszimizmusával attól tartok, az én korosztályom sorsa már nem fog jobbra fordulni, az ellenzék "bénaságát" már itt is, máshol is ezerszer "kibeszéltük", s ugyanilyen hiábavaló dolog a "zemberek" észre térésében bízni.

Ugyanakkor tisztelettel felhívom mindenki szíves figyelmét Tuareg kezdeményezésére (megtalálható Pupu blogjának jobb oldalán, kicsit lefelé haladva) - talán van még remény, nincs még veszve minden...

Szép napot mindenkinek, üdv.: Vöröskarom

Anikó írta...

Pupu attól félek a köpcös kis parvenü titokban olvassa a blogod és ami eddig még nem jutott az "eszébe" azt most megteszi, a fölsorolásod szerint...

Vöröskarommal 8,06 ó mindenben egyetértve, főleg ami Tuareget illeti, viszont annyi különbséggel, hogy én még optimista vagyok egy kicsit:-))))

Kibic37 írta...


Civil48!

Félelmetesen pontos diagnózis!
Különösen ami a tömegkommunikáció szerepét illeti.

civilhuszár írta...

http://apertura.hu/_jgfw_/cls/phpthumb/phpThumb.php?src=/var/www/apertura.hu/web/images/stories/2008/tel/kovacs/body_jeles_03.jpg&w=260&h=

A kép látványa, a gonosz manó Európára való rátelepedését szimbolizálja a fantáziám szerint

Tehát mellékesen tudhatjuk már, hogy Mussorbaniként vonult ki vezérünk a Dublinban levő intézményből, csak idáig ügyesen titkolta. És a beavatottak is jól tartották a pofájukat, gondolom búsás haszon fejében.

Aztán elgondolkodtam, hogy mi magyarok megbántottuk-e az íreket ? Mi az angoloknak üzentünk hadat. Tehát bosszúból sem "csinálhattak" azt ebből a fickóból, azt ami. Mert ugye már vannak nagy tudású modern Frankestein-féle professzorok, és mit lehet tudni ?

Jutka írta...

Kedves Mindenki!
Ezen a mai nagyon meleg reggelen, csak elmélkedni lehet, de hát az is felesleges.
A mai hírekben szó volt, hogy meghosszabbitották a O.V házának az örzését a TEK által, mert valamilyen fontos személy mehet az O.V családhoz. Elgondolkodtam, vajon ki (kik) lehetnek azok.
Talán a Putyin jön tanácsot kérni, vagy segitséget kérni, nehogy már az EU bevezessen büntető intézkedéseket...
Nagyon szomorú az egész.
Sajnos az új MSZP vezér sem különb a többitől, és nem egy egyéniség. Ö is olyan mint az átlag magyar. Ügyeskedik itt, és ott.....pár száz ezerért . Az, hogy számos Fidesznyik is ezt csinálja, és, Ök nem törödnek ezzel.
Elszomorodva nézemaz ATV műsorát is, csupa elhasznált fej, Szerintem a Gy. F. is belefáradt, amit nem is csodálnék.
Jó lesz tudomásul vennünk ez lesz , és ez folytatódik amig egy fönix ki nem kell a tojásából.
Az emberek is belefáradtak, és mi lett az Operaház előtti tüntetésből, aztán a Szabadsajtó utján lévőkből..........
Nem folytatom tovább, meleg van.

csakafidesz? írta...

T.Jutka!
Sajnos egyre inkább bebizonyosodik, hogy ezt a csatát hagyományos eszközökkel és stratégiával nem lehet sikeresen megvívni.
Kívülről segítség nem várható, senki sem fogja magát feláldozni más nép tehetetlensége láttán.
A harcot „ketrecen” belül kell megvívni, ahol köztudottan minden lehetséges eszköz felhasználható.
/:A Fidesz eddig sem nagyon válogatott az eszközökben, ettől lett annyira sikeres. Módszereit nem szégyen adaptálni! Ez a „mi nem olyanok vagyunk” csak egy hülye duma! Meg is van az eredménye!:/
Ez nem szépségverseny, itt szembe kell kerülni az ellenféllel és az győz, aki harcképtelenné teszi a másikat.
Mi kell ehhez? Elsősorban kell egy edzett harcos, aki a célért a saját testi épségét sem kíméli, aztán nem utolsósorban kell egy nagy tömeg, aki bíztatásával a ketrecben küzdőt kívülről támogatja.
A többi az már megy magától. Ha az ellenfél azt látja, hogy neki a végén alig maradt támogatója, azonnal elbizonytalanodik és könnyen legyőzhető lesz.
Ma - sajnos - nem ez a helyzet!
Az ellenfél – számottevő ellenfél hiányában - egymagában uralja a küzdőteret és ráadásul láthatóan számottevő közönsége is csak neki van.
Csak elvétve akad néhány vakmerő „kamikáze”, aki jelenlétével igyekszik valamiféle zavart kelteni, de számarányuk olyan kicsi, hogy szinte észre sem vehető.
A többség meg csak tétlenül hallgat és némán elszenvedi mindazt, amit a megkérdezése nélkül a ketrecben egyedül álló – magát legyőzhetetlennek tartó - harcos vele szemben nap, mint nap elkövet.

Az elégedetlen tömeg meg távolmaradásával – akaratán kívül – a kormányzókat támogatja.
Ennek oka: - sem közel, sem távol nem látható senki, aki a ketrecen belül állónak igazi kihívója lehetne. A számba vehető politikusok megosztottságuk, támogatottságuk valamint egyéniségükből adódóan nem vehetők komolyan.
Azt már régtől tudjuk, hogy ember is „falkába” szerveződve igazán erős és egyébként is letűnt már a magányos világmegváltók kora.

A közönyt csak akkor válhatná fel az aktív tenni akarás, ha hirtelen valahonnan előkerülne egy „ketrecharcos falkavezér”, akit láthatóan elfogad a ma még láthatatlan tömeg, és akit ez tömeg hajlandó szinte vakon követni.
Ez a bizonyosan időigényes küzdelem, ha nem is járna azonnali eredménnyel, de legalább felélesztené az emberekben a reményt.

Remény nélkül viszont továbbra is csak a sokak által említett közöny marad. Azzal pedig nem lehet éhező gyerekeket jóllakatni.

Ellenzéki pártok! Jó lenne már végre felébrednetek! Nem vagytok ti olyan ostobák, hogy ezt magatoktól nem látjátok?
Vagy ti is mindannyian valami titkos érdektől vezérelve a Fidesz szekerét toljátok?
Na, ne má!

Vagy ti is arra vártok, hogy a vezér majd elfűrészeli maga alatt a faágat?
Arra aztán várhattok!

Kis köpcös írta...

Kedves Anikó! Hátpersze, hogy olvasom. S minden ötletet természetesen innen szedek. Kávézás közben jókat mosolygok rajtatok. Üdv. Kis köpcös
:) :) :)

csakafidesz? írta...

Tisztelt Hölgyek és Urak!
Tegnapi blogjában PuPu egy nagyon fontos dolgot pendített meg, nevezetesen rávilágított, hogy nagyjaink miként pocsékolják a pénzünket, miközben mi mindanyian ezernyi megoldásra váró kérdéssel küzdünk.
Elég csak Gyurcsány kormányzati negyed elképzelésére és a Fidesz akkori reagálására gondolni és azonnal rájövünk, hogy ők most ugynazt akarják tenni, csak egy rosszabb állapotú országban sokkal több pénzért.
A kivagyiság, a pökhendi magatartás nem ismer határokat.
Ennek kellene meálljt parancsolni, csakhogy ez a 2/3-os többség birtokában lévő hatalmasok ellenében ez lehetetlennek látszik.
Tegnap írt hsz-om szinte senkiben sem váltott ki sem egyetértő, sem annak ellentmondó reakciót. Sőt azóta egyáltalán nem szólt hozzá senki!
A 16:08-kor írt gondolatok ezek szerint sekit sem hoztak lázba. Vagy...? Pedig a téma súlya ezt megérdemelné.
A 90-es évek "forradalmi" időszakában léteztek az MSZP-n belül un. "szekfű klubok".
Itt ismert pártfunkcik rendszeresen tartottak előadásokat, de voltak más rendezvények is.
Itt szerepelt egy alkalommal az MSZP akkori magasrangú vezetője CsS is.
Egyetlen ott elhangzott mondata azóta is megragadt bennem, ami imigyen szólt: "Elvtársaim! Tele gatyával nem lehet politizálni". Pont.

Javasolnám meghallgatni a múlban oly népszerű, de mára méltatlanul mellőzött költő, Váczi Mihály egyik unalomig ismert, de mára ismét aktuálissá vált versét. Érdemes elgondolkodni rajta azoknak, akik idejük jó részét ma csak siránkozással töltik.

"http://www.youtube.com/watch?v=M5QrVCU9ZaE"

Akinek persze ez nem inge, ne vegye magára.

Jutka írta...

Kedves " Csak a Fidesz?"
Nagyon meleg van ma is, és ilyenkor nehezebben fog az ember agya. Igy hát ne vegye zokon ha nem reagálunk.
Olvasni azonban a hüvösebb szobában is lehet, már ahol van .
Jó hétvégét minden Pupu olvasónak.

csakafidesz? írta...

T. Jutka!
A megszólításom nem helyes! A nagy melegben már a másolás sem megy?
A hsz-re vonatkozó hivatkozás meg több mint szánalmas! Sorry!
Többnyire ezért állunk itt, ahol most éppen vagyunk. Sehol!

A hüvös szobában való olvasásra javasolnék egy tegnapi keltezésű videot az ellenzéki összefogás jelenlegi helyzetéről.
Íme, szeretettel:
http://www.atv.hu/videok/video-20140801-mraz-agoston-samuel

Szép napot és kellemes hétvégét!