2016. május 31., kedd

BALKÁN KÜLSŐ - FELTÉTELES MEGÁLLÓ

Ami azt illeti, ez az egész kezd olyan lenni, mint egy rossz rémálom.
Nem voltak nekem illúzióim, tudtam, hogy addigra, mire visszaérek a szabadságról, semmi sem fog változni, de ettől a látvány még elkeserítő marad.
A hagyományos felosztás szerinti baloldalon maradt, mi volt a helyzet, és a legszomorúbb az egészben, hogy a szocialisták kongresszusa után sem fog ez változni.
Bárki lesz is az új elnök, a jelöltek közül már mindenki elmondott egy-két szeretőszívű mondatot Gyurcsányról, ami előrevetíti annak árnyékát, hogy esetleges győzelme után meg fogja vívni a harcát a démoni pártvezér ellen, a Fidesz  és Orbán eltakarításának ügyét pedig ráhagyja a természetre.
Végtére is 53 év jó életkor az infarktusra, de az ötvenes éveiben akár végleg be is kattanhat az, aki hiertelen rájön, hogy hiába működnek a magyar reformok, a gazdaság romokban hever.

Nopersze, ez természetesen csak a a wishful thinking szép példája, a valóság az, hogy ha évente négyszer is kell benne elemet cserélni, két-három stadiont is kell avatni,  szövetségesei nem engedhetik meg neki a belenyugvó túlvilágra távozás luxusát.
Hiszen még az erdőket, tavakat, folyókat nem osztották ki egymásnak, addig pedig szükségük van rá, még ha időnként leharapja is a kávésbögre fülét, mint ínyencfalatot, akkor is.


Az idő persze teszi a dolgát, de hogy éppen most kinek dolgozik, azt nem lehet tisztán látni, mindenesetre a demokratikusnak mondott oldalon ritkul a mezőny, gyakorlatilag két pártnak mondható csoportosulás maradt pályán, a szocik meg a DK.
A szocik olyanok, mint a grundfocista, aki amikor megkaparintja a labdát, akkor elkezd cselezni, és magányos harcát egészen addig folytatja, míg jól pofára nem esik.
Ez természetesen törvényszerűen be is következik, de ez őket nem zavarja.
Egymással is harcolnak, Gyurcsánnyal is, de ezzel ki is fújt a dolog, emellett nem képesek partvonalra szorítani azokat, akik a Nagy Nemzeti Mutyik részesei és kivitelezői voltak.
Magyarországon két emlékezetes számpár van: a 6:3, meg a 70:30...
Mikor azt mondják, hogy az LMP baloldali párt, akkor erősen kiráz a hideg, de immár róluk is le van a gond.
Lemondott a párt társelnöke, és ma elégedetten nyugtázta, hogy a párt nélküle is túlélte a mai napot, a kilences erősségű földindulást, melyet távozása okozott. Szeruinte ez azt bizonyította, hogy utána is van élet a Marson, vagy akárhol is, ahová lehengerlően népszerű politikájuk célkeresztjét irányozták.
A pártot rossz nyelvek szerint maga az Igazlátó gründoltatta azért, hogy mint lepkehálóval, begyűjtse a fészkükből kipottyant liberálisokat, nehogy már valami őrült képes legyen felülkerekedni örök békétlenségükön és a kívánatos százezer egyéni vélemény pártjából egy vélemény százezer támogatójának pártját legyen képes létrehozni.

Az ördög soha nem alszik, de mi még annyit se, ugye...

A gond az, hogy a gyönyörű elképzelés - egy kézből irányítani a kormánypártot meg az ellenzéket is - elhalt, így aztán az ott csoportosuló nyáj etetése is okafogyottá vált.
Amikor elérkezett az a pont, hogy egy jó politikai kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd várható keresete meghaladta a súlytalan politikai párt pihekönnyű elnökének jövedelmét, egy realista jogász csak a váltásra szavazhatott.

Különben is, rohadt fárasztó lehetett a fennen hirdetett elvekkel szemben folytatni a gyakorlati politikát.
A mór megtette kötelességét, a mór mehet, mondhatta Népünk Atyja, habár nem vagyok biztos benne, hogy a menekülő pártelnököt mórként identifikálta.
Mindenesetre Schifferből ismerek különbet...
Ami azt illeti, Gyurcsány és pártja se ment át így a ciklus közepére hihetetlen változáson, maradt, mi volt, egy harmadikutas kísérlet, de Lenin elvtárs óta tudjuk, hogy a harmadik út nincs.
Vagy-vagy.

Schiffer lemondása indoklásaként azt hozta fel, hogy nincs szellemi erőtér pártja mögött - ezzel bár egyet lehet érteni, de akár tenni is lehetett volna ellene.
Azt is mondta, hogy szervzettségét tekintve az LMP felett 8-10 százaléknál üvegplafon van, azt kellene áttörni.
Meg kell mondjam, ilyen alapon Gyurcsány is lemondhatna, hiszen a párt nem ért el ugrásszerű minőségi változást szervezeti téren, márpedig a győzelemben - különösen ilyen médiaviszonyok mellett - döntő jelentőségű a jelenlét.

Ott kellene lenni minden kilométerkőnél, meg a kettő között is, minden korosztályban, minden társadalmi rétegnél.
A DK pedig nagyjából megelégszik annyival, hogy a politikai pálya különböző szegmenseiből magához édesgessen olyan politikusokat, akik előző pártjukban csalódtak.
Csalódott emberek vezetésével pedig legfeljebb szomorkodni lehet, de egy életre-halálra menő politikai küzdelemben győzni - lehetetlennek tűnik.

Ellenoldalon Vona pártja se mutat valami jó képet, habár időnként szerez magának pár százaléknyi támogatót, Ez azonban még messze nem átütő teljesítmény.
Mindenesetre legutóbbi húzásával elindította pártját egy nem is túl hosszú úton, melynek végén ott ragyog a koalícióképesség a Fidesszel, ami számomra nem tűnik valami nagy meglepetésnek, a régi bon-mot szerint is összenő, ami összetartozik.
Az is erre utal, hogy a háttérbe szorított vezetők nem hisztériáznak, nem alapítanak új politikai formációt, nem aktivizálják a Magyar Csordát - elvannak szépen, mint a befőtt.

A Fideszt ma úgy tűnik, csak a Fidesz tudja megbuktatni, de ehhez valami szörnyen primitív indok kell, például nem lenne  baj, ha kiderülne, hogy Orbán részt vett a melegfesztiválon, rózsaszín tütüben táncolt egy kamionon és amikor a kamion dudált, akkor ő pucsított.
De még egy ilyen eseményhez is kellene Vajna András (!) árulása, mert egyébként itt politikai hír el nem juthat a népesség netmentes részéhez, itt az a hír,  ha elfogják a rendőrök az Icát, mert feketén árulta a libát.
Az, hogy Népünk Szemefénye pénzért enged be az országba migráncsokat, a tőlük befolyó pénz meg nem is titkoltan baráti zsebeket duzzaszt, az itt senkit se érdekel.


És ez a legnagyobb baj - az emberek jó része azt hiszi, hogy neki nincs köze a politikához, melynek következményeit isteni sorscsapásként éli meg.
És jól kidühöngi magát a híreken, melyek szerint Krupszkája asszony bevállalta, hogy 1917-ben, az Auróra fedélzetén megerőszakolta egy magyar migráns, de jól ráfagyott, megajándékozta őt egy masszív szifilisszel...
Magyarember majd akkor fog csak elgondolkodni, mikor egy bádogkunyhóban él a város új szegénynegyedeiben, addig nem töpreng, hiszen az olyan fárasztó.
Eltüntek a magukat civileknek hirdető politikus-jelöltek is, jön a nyár, a pedagógusokat most fogják beletiporni a betonba, a vasutasok hőbörögnek kicsit, majd kiszúrják a szemüket kis lóvéval.
Épül-szépül a királyi palota, a dilis meg időnként rálép ugyan a saját nyelvére, de megy előttünk, mint a hammelni patkányfogó - vezet bennünket kifelé az Unióból.
A történelem mindig ki szokta termelni azokat a személyiségeket, akik képesek adekvát választ adni koruk kihívásaira.
És a történelem nem egy kapkodó idegbolond, van ideje a kitermelésre, addig meg várjunk türelemmel.
A kihívást ma Magyarországon Orbán Viktornak hívják, aki boldogan hallgatja a közeli vonatfüttyöt Felcsúton, miközben szemét legelteti a kert végében, a budi helyén felépített stadionon, és a hasát csapkodva röhög, mikor elolvassa, hogy az ország leggazdagabb embere Csányi Sándor.

Majd ha eljut a nép oda, hogy ezen nem tud vele együtt nevetgélni, na, akkor lesz itt változás.
Addig marad minden a régiben.

A nép meg olyan, mint a kiselefánt: nehezen tanul, de könnyen felejt.
Igaz, tanítói sincsenek a helyzet magaslatán...

:O)))

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én sajnálom Schiffer távozását és megértem, hogy egyik bandával sem akart összefogni. Gyurcsány és Bajnai hívőknek üzenem, hogy az ő rendőrségük szopatta az LMP-t ahol csak tudta, a jogállam nagyobb dicsőségére, nem árt erre emlékezni.

http://hvg.hu/itthon/20090514_rendorseg_lmp_rendezveny_feljelentes

Avi írta...

Pupu! Úgy érzem jót tett neked a pihenés. :)

denis írta...

Kedves PuPu! Ismételten pontos elemzést készítettél. Mit lehet ehhez hozzátenni? A helyzet valóban kiábrándító! Politika csináláshoz politikusok kellenek, de úgy tűnik nekünk csak képviselők jutottak, kik remekül elvannak négy évig a Kossuth tér 1-3-ban. Ha majd tömegek követelik a szavazatok számával arányos választási rendszert, na akkor lenne valami elmozdulás ebből az apátiával teljesen átitatott helyzetből. De hol vannak ilyen tömegek? Haraszti Miklós adott hangot a múlt héten a véleményének, mely szerint a magukat demokratikusnak nevezett erőknek egységesen ki kellene vonulniuk a parlamentből és ezzel a lépéssel talán kikényszeríthető a választási törvény megváltoztatása. Osztom a véleményét! Üdvözlettel: denis

mavtelep írta...

denis
Már bocs', miért gondolod, hogy bojkottal meg lehetne változtatni a választási törvényt ?
Ezt már kérdeztem egypár embertől, de senkitől nem kaptam biztató választ.
Szervusztok, jó estét !

denis írta...

mavtelep
Összefogás már volt, az eredményét ismerjük. A bojkottot, mint nyomás gyakorló eszközt, még nem próbáltuk. Semmi gond, mondj jobbat! Én ezidáig minden választáson résztvettem, legutóbb befogott orral. Erre többet nem vagyok hajlandó! denis

sphagin írta...

A bojkottba az LMP és a JOBBIK nem menne bele és, ha jól tudom ők is az ellenzékhez tartoznak állítólag.
Orbán azért is érzi magát nyeregben, mert a 2/3-a a jelzett pártokkal így is, úgy is meg lesz.
Ebből következik, hogy az elszámoltatástól se fél nagyon.

A JOBBIK egyértelműen készül a koalícióra 2018 után.
Az LMP-nél úgy látszik, hogy eljött az az idő, amikor a várható fejlemények miatt, menekülnek a süllyedő hajóról.
Így biztos megmenekülnek attól, hogy szövetségre kelljen lépni bárkivel.

Az EU is egyre jobban elfogadja Orbánt, lásd Tusk megnyilvánulását.
Az európai NÉPPÁRT bocsánatos bűnnek tartja az illiberalizmust és szemet huny felette.

El lehet mondani, hogy az EU is csak szavakban demokratikus, valójában semmivel sem különb mint Orbán.

Nem csodálkozom, hogy sokan kiábrándulnak a politikából.
Ilyen környezetben a DK se sokat tehet, megy a saját útján.
Igen, a kirekesztettek, a gyűlöltek útján.
Mi mást tehetne, hiszen ebből legtöbbjüknek volt része bőven.

A többit majd meglátjuk.

Cereus írta...

Névtelen! 1-4/4
Választhatnál egy megszólítható nevet is !

Nem csak abban különbözünk, hogy sajnálod Shiffert, én meg támogatom ezt a "hazug, mindenért
felelős Gyurcsányt", hanem abban is, hogy szeretnék kulturáltan, európai módon, ha kérhetem nem állandó, Orbáni izgalmi állapotban élni.
Mert a Nemzet Esze, hatalmas alföldünk Géniusza kiagyalta, miként lehet újra nyereg alatt puhított hússal, hátrafelé nyilazva, ha kell kardélre hányni, a puhány, jóléttől eltespedt
európai népeket, a Sorosokat akik az ő népét állandóan "báncssák".
Okoskánk, a foci után kitalálta az M H K-t.


Ennek pedig emelt szinten, követelményei vannak.

sphagin írta...

Most olvastam :

http://www.168ora.hu/globusz/lefasisztazta-orbant-tageblatt-146083.html

Névtelen írta...

a bojkott abszolút helyes,
.
DE
.
van itt egy-két iciri-piciri probléma.
no, akkó kezgyük!
először is a bojkott eredményességéhez összefogás kellene azon pártok között, akik valóban el akarják takarítani a csuti gecit a bandájával, kiket így hínak:
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDA
.
ám ebbű semmi se lesz.
OK, a schiffer nevű mocsok most hátrébb lépett ám a háttérben azé marad.
a szocik inkább magbuherálják a kedves mamát, mint a dk-val, vagy bárki mással összefogjanak.
a jobbikkal való összefogást pedig egy demokrata mindenképp elutasíccsa, mert azok nettó nácik, nácikkal meg szóba sem állunk.
a maradék magát lmp-nek nevező majom, meg ugyanaz, mint a schiffer, csak pepitába.
a Bokros? azt is taccsra vágják állandóan, mert ért ahhoz, amiről beszél, tehát veszélyes a megélhetési patkányokra.
a civilek? azoknak is kitekerik a nyakát, amint tehetik, ezzel sem kell törődnie a csuti gecinek, megcsinájják helyette.
.
s akkó gyüjjék a másik lényeges gond!
ha, és amennyiben a bojkott révén, nem indulnak a „választásokon”, akkor semmiképp sem juthatnak be a csuti geci parlamentyébe.
ebben az esetben meg biztos, hogy nem lesz állami támogatás, nem lesz mibű élni, nem lesz mit magukra fordítani működésileg. fuccs lesz a benzinpíznek az irodának, mindennek, s kiderülne, DOLGOZNI KELL!
a pízéé, ahogy az egyszerű emberek teszik.
na, abbú ezek a férgek nem kérnek!!!
hiszen a jelen pillanatban is elemzéseket, cikkeket olvashatunk arról, hogy a választóknak elegük van az elmúlt 25 év „politikusaiból, a politikai elitből”!
.
A VALÓDI TÖBBSÉGENK NINCS KIRE SZAVAZNIA
.
a jelenleg igen jól élő „politikusok” minden lehetséges módszerrel gátolják, irtják a civil kezdeményezéseket, hiszen abból kialakulhatna egy megoldása a helyzetnek,
.
DE
.
mint írják egy elemzésben a kezdeti lmp-ből is csak a saját karrierjüket építgető – lásd a zuglói polgármestert! – kalandorok, megélhetési gazemberek lettek. tehát ezek a férgek úgy gondolják, mindenki olyan, mint ők, mindenki csak és kizárólag a saját személyes boldogulása okán kíván a politikában szerepet vállalni, tehát minden eszközzel meg kell akadályozni őket, mert elvehetik a helyüket.
mivel ebben a kis kurvaországban az anyagi javak felett ma már csak és kizárólag a csuti geci bandája rendelkezik, így a civileket külhonból lehetne csak támogatni. a jelenlegi „gazdasági elit” – csányitól kezdve simicskáig bezárólag nem érdekelt a rendszer megbuktatásásban, tehát ezekre nem lehet számítani.
.
szóval a helyzet szar, és tulajdonképpen esélytelen,
.
DE
.
azért egy bojkott a nemzetközi médiában, s politikában kiverné a biztosítékot.
s onnantól kezdve LEGÁLISAN TÁMOGATHATNÁK KÜLFÖLDRŐL A VALÓBAN DEMOKRATIKUS ELKÖTELEZETTSÉGŰ MAGYAR SZERVEZETEKET.
.
nos, ez az, amit végig kell gondolni, s meghozni a döntést.
.
abramovics voltam, s vagyok

mavtelep írta...

abramovics
Fiatal lehetsz, mert nem emlékszel 56-ra ! Akkor is bíztak a külföldi segítségben, mely diadalra viszi a demokráciát !
Egyébként az összegzésed nagyjából helyes : jelen körülmények között a bojkott MEGSZÜNTETNÉ A PARLAMENTI ELLENZÉKET !(He-he..az LMP el fog tűnni a süllyesztőben, Schiffernek még időben szóltak...))))
Bravo ! Ez kell a magyarnak !
Szervusztok, jó napot !

csakafidesz? írta...

SA lemondásával kapcsolatos néhány gondolat:
- A politikus ezt a tettét nem a szellemi háttér hiányára hivatkozással tette, hanem azt elóre átgondolt racionális megfontolásból követte el. Ezzel ő magát kivonta vagy "kenyéradó gazdái" időlegesen kivonták a forgalomból.
Visszatérésének várható időpontja 2018-ban a FIDESZ-KDNP ismételt győzelme esetét követően datálható.
- Addig kézi vezérléssel a háttérből irányít és a párt stratégiáján dolgozik.
- Első intézkedéseit már ma megtudhattuk, hiszen vidékről üzente, hogy továbbra is különállás van, összefogás szóba se jöhet és megnevezte a lehetséges társelnökjelölteket is. Azért egyszerre kettőt, hogy kétség se legyen, a választás demokratikus voltáról. Hadházi dr-ról tudjuk, hogy honnan jött, következésképpen az orientációja nem lehet kétséges. Ne tévesszen meg senkit, hogy ő a trafikmutyi leleplezésével kapcsolatba hozható politikus, aki ma klf korrupciós ügyekkel foglalkozik. Van egy sejtésem. Az Úr nyomozói tevékenysége nem több egy létező fedőakciónál, ugyanis jelentős leleplezései kapcsán még egyetlen nyomozás sem indult el.
- SA nem több mint egy OV által kitalált politikus, aki létrehozta a jobboldal talán egyetlen baloldali pártját, amit mától már a háttérből irányít. Pártja alkalmas lehet arra, hogy válsztások után kiváltsa az akkor még valószinűsíthetően euroszkeptikus, idegenellenes szalonképtelen Jobbik-ot.
- Aki pedig ezt nem így látja,az sürgősen keressen fel egy szemészt, mert annak valószínüleg baj van a térlátásával!