2017. október 13., péntek

GULYÁS A LEVESBEN

Tulajdonképpen sajnálom szegény Gulyás Mártont.
Szegény tévedésbe esett, azt hitte, hogy a társadalmi összefogás hiányát a pártok egymásra való féltékenysége, a másik politikai haszonszerzésétől való félelme okozza.
Hát róla aztán nemigen lehet azt mondani, hogy valamelyik párt kritikátlan szekértolója lenne, így ha ő kezdeményez, akkor annak eredménye lesz.
Hitében erősíthette, hogy sikerült tető alá hoznia egy megegyezést a választási rendszer megváltoztatása érdekében, amiről ő azt hitte, hogy személyes varázsa vitte előre az ügyet, jóllehet ha ezt Sztálin szelleme kezdeményezi, a pártok akkor is mögé állnak, ugyanis a cél elérése elemi érdekük.
A jelenlegi választási rendszerben ugyanis, ha Orbán családja a Fideszre szavaz, ezzel meg is van a kétharmad - és itt nem a politikai családjára gondoltam, szóval Harrach és Semjén nyugdotan tartózkodhat, Szél Bernadett harisnyában ugrálva a képviselői széken még ellene is szavazhat, ha olyan kedve van, semmi nem változik.

Ebből is kiderül, hogy a politika nem magasztos elvekről, hanem érdekekről szól, mondjon bárki bármit.


Itt a közös ünneplés esetén pedig érdekütközések vannak.
A sufnipártoknak az az érdeke, hogy önálló politikai entitásként jelenjenek meg.
Egy részüknek még olyan szerencséjük sincs, hogy bármilyen politikai hívószóhoz kapcsolni tudják létüket, mint például a Liberálisok hat tagja teheti, hiszen  többnyire a levegőből pottyantak a magyar politikába.
Ezek általában egy-egy, Gulyáshoz hasonlóan túlmozgásos politikai sajtkukac ambícióinak háttérintézményeként, vagy valamelyik mikroszkóppal alig látható párt atomi részecskékre esésének eredményeként jöttek létre.
A gyanútlan választó azt hihetné, hogy az a párt, mely nevének az "Együtt" fogalmát választja, arra fog törekedni, hogy bármelyik demokratával együtt dolgozzon az ország felemelésén, de persze dehogy.
Aki azt írta a cégérre, hogy lehet más a politika, az kézzel-lábbal arra törekszik, hogy bebetonozza a jelenlegi politikai rendszert.
Persze ez ennél a pártnál genetikailag determinált, hiszen maga a Nemzet Ondója késztette vad éneklésre Schiffer ügyvédet az aktus közben, és hát nem szép dolg lenne, ha atyja és nemzője ellen fordulna.
Itt csak az a csoda, hogy a választó nem akarja észrevenni, hogy hülyére vették, de még a penetráns szagot sem érzékelik, mely a párt működését kiséri.
Olyan párt pedig, hogy Liberálisok, meg Párbeszéd nincs, legfeljebb baráti társaságok vannak, klubok, melyek támogatják barátaik törekvéseit.
Már szinte sajnálom, hogy a klub, melyben van szerencsém tagnak lenni - a Sokat Megéltek Társasága -, nem alakult párttá, ezeknél különbek lennénk, hiszen mi már megéltünk ezt - azt, pofázni pedig mi is tudnánk, Moldova leírta a receptet, nem szólva hogy mi szervezettek vagyunk, osztályfőnökünk is van, aki szükség esetén intőket is képes osztani, de nem teszi, mert mi jól viselkedünk.


Itt valóságos párt alig néhány van, közülük a szocialisták október 23.-án általában feszengenek, ami tömény marhaság, hiszen aki a sajnálatos októberi eseményekben hős volt, az egytől-egyig kommunista, a Tuskólábút meg ünnepelje aki akarja.
Ami pedig itt az utóbbi hatvan évben jó történt az országgal, az mind-mind az MSZP elődpártjához köthető, akár büszkék is lehetnének rá.
Most meg aztán végképp bajban vannak, hiszen Botka elkúrta - nem kicsit, nagyon.
A DK is most látja aktuálisnak nekimenni a Jobbiknak, amelyik éppen azt bizonygatja, hogy tulajdonképpen egy demokratikus tömegpárt lernne, ha hagynák, miközben mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a Jobbik közreműködése nélkül ezen a választáson Orbánt nehezebb lerobbantani talapzatáról, mint ingadozó középparaszt sarkáról a lószart.
Jó lenne, ha Dobrev Klára szakítana időt egy alapvető matematikai kurzusra családon belül, csodálkozom is, hogy eddig nem tette.
Itt mindenki mindenkinek ellensége, Gyurcsány pedig mindenkinek, - e tekintetben létrejött az összefogás, de azért őt sem kell félteni, ő is talál időnként üldözendő eszméket és embereket, 56 kapcsán például Kádárt, míg a vértehetségtelen Nagy Imrét sztárolja.
Három bolha összefog és megállapítják magukról, hogy ők hivatottak elhúzni a szekeret, ők lesznek az Új Pólus, de már most sincsenek egy véleményen, a fideszes potentátok csemetéi játszópártot alapítanak, ők sem állnak szóba senkivel, ami egyébként nagyon helyes .
Hálistennek még felettébb ellenszenvesek is...


Szóval túl kellene lépni már ezen a nagy szerelmen, nem kell mindenkivel összefogni, elég azokkal akik valóban el akarják hajtani Orbánt.
Október 23. pedig annyi van, ahányan vagyunk, van akinek az igazság kell, van, akinek a mese, van, akinek az illúzió nagy Nemzeti Összefogásról, melynek során az utcán randalírozott az alvilág,  meg kifosztották az üzleteket a Szent Szabadság nevében...
Ideje lenne észbekapni, mert csúnya vége lesz ennek, folytatódik az ország kifosztása, kivezetése az Unióból, folytatódik Orbanisztán kiépítése,  a szolgák országának megteremtése.



Ez kellene nekünk?


:O)))

54 megjegyzés:

földönjáró írta...

Sajnos ismét igaz,helyes diagnózis.

civilhuszár írta...

Kérem szépen még nem zajlott le a forró ősz időszaka. Melegedés most csak az időjárásban van. :-))
Viszont a tüzelőfa hiánya, és a megfagyott emberek számai hozhat meleg helyzetet Vityenka számára tavasszal.

Attila írta...

Üdv!

Az biztos, hogy az "ellenzék" három pártjára semmiképp nem fogok szavazni. E három az LMP, Momentum, és az MLP. A többi törpepárt is elég messze van az ingerküszöbömtől.

Attila

civilhuszár írta...

Szerény véleményem szerint a rezsim fenntartóinak már úgy kellene félni október 23-tól, mint anno Kádár idején ifj. Rajk László társaságától.
És nem tartom kizártnak, hogy azért a TEK legények nem otthon nézik majd a meccset a tévében e jeles napon.

nemóvatos írta...

Az általam respektált s a cikkben kissé leszólt Gulyás Márton féle kezdeményezésben a hivatásos politikusok nagy része nem látja a lehetőséget az orbánváltás feltételeinek és módjának felépítésére.
Kár.
Pláne azért mert saját, működőképes verziója vagy tömegmozgató képessége/bátorsága az ellenkezőknek jellemzően nincs.
Van viszont személyes egzisztenciális érdekük, ami még mindig túlzott prioritást élvez.
Kísért 2014 szelleme.

hello írta...

Én nem tulajdonképpen, hanem valóságosan sajnálom Gulyás Mártont, pontosabban a szimpátiám mellett az együttérzésem kíséri, mert róla érzem, látom, hogy TÉNYLEG AKAR TENNI annak érdekében, hogy kedvező irányba változzanak a dolgok.
Más kérdés, hogy a pártok részéről a különböző érdekkülönbségek miatt ez sajnos olykor kudarcos vállalkozás - és ezt vagy nem látja, vagy nem akarja tudomásul venni.
De hogy valaki mégsem áll le, mert hisz valamiben, amiért hajlandó küzdeni hol így, hol úgy, az részemről tiszteletet érdemel.
Látják ezt a túloldalon is, ezért nyomták rá a veszélyes egyed billogot!

Joebacsi írta...

Pupukám

Nem kell itt bonyolítani a dolgokat, az a (neked/nektek) szomorú igazság, hogy a társadalom 80-85 százaléka (Fidesz 45-50%+jobbik 20-25%+LMP 5-10%+apró) undorodik a posztkomcsi elkúróktól, és semmilyen szinten nem akarja legitimálni ezeket a sokszorosan levitézlett "demokratákat"


Geza írta...

"Joebacsi"-kaam

Nem kell beszrni, nem fog valtozni semmi, te is folytathatod a happy-seeged a sok "poszt-komcsi-utalo" [i.e., agymosott fszfej] beegeteesen. Szoval nem kell szomorkodnod, az, hogy itt egy-keet ember kifejti a veelemeenyet, meeg semmi sem fog valtozni. Majd eljon az ido, amikor valtozaas lesz. Ugyhogy azert keszulj fel, mert gyorsan ide-oda kell majd kaszabolnod a jelenlegi filozofiaad (tudaasnak alcaazott hablatyodat), mert maar kimegy a divatbool ees a hulyeseegedet nem mindenki fogja megtapsikolni.

Cereus írta...

PuPu!

Miért veszett el a már elküldött bejegyzésem?
Miért kellett újra bejelentkeznem?

Névtelen írta...

(racionális - még mindig)

Savonarola, vagy Calvin valami európiai fertő ellen léptek föl. A "valami ellen" még nem jelenti azt, hogy "valamiért". Savonarola máglyán végezte, Kálvin megteremtett egy fennmaradt egyházat, közben gyilkolt, mert nem követték az elveit. Uraim, a történelem nem esti olvasmány, kellemes pihe ágyban, hanem a valóság.

Mi lesz, én nem tudom. Az biztos, hogy ov nem fogja engedni simán elvenni a hatalmat és balfasz ellenzéke, erre nem is lesz képes. Mindegy, ki prédikál és mikor, hol, együtt vagy külön. Ez a garnitúra nem fogja leváltani.

A kérdés - a valódi, és amitől ov fél - egy másik oldal, akik nem félnek, nem hatalmat akarnak. Hitlert nem lehetett demokratikus úron és vitában félre tenni. Meg kellett verni egy háborúban. Ő lett öngyilkos, mert tudta, nincs kegyelem a számára.

Ilyen erő ma nincs itt. Ami van, az lényegtelen duma.

civilhuszár írta...

Névtelen írta...

(racionális - még mindig)

Én a Rákosi rendszerben születtem, a Kádár rendszerben nevelkedtem, és az Orbán rendszerben szívok.
Egyben bízok ! Vityenka elmegyógyintézetben tölti majd következő buktája után a hátralevő éveit ! És a hívei rákban pusztulnak el tömegesen, miután a vezér megvonta a gyógyszereket.

PuPu írta...

Cereusnak:
Nem tudom, én nem üógyködtem itt, a szoft sem szokott megbolondulni, nincs is beleszólásom - fogalmam incs, mi történhetett...
:O)))

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nem értelek.
Te is tudod, hogy a DK-nak és Gyurcsánynak, egyetlen baja volt Kádárral, hogy nem volt demokrata és nem is szándékozott az lenni. Ugye ez történelmileg így alakult !
Gyurcsány is elismerte azonban a Kádár rendszer eredményeit.
Egy demokrata pártnak ennyit azért megengedhetünk.
Nagy Imrét pedig ugyan ezen okból kifolyólag kedvelik. Ő ugyanis köpönyeget fordított és a nyugathoz szeretett volna fordulni.

Nem értem, hogy ez miért lenne ma bűn, vagy probléma, hiszen kezdetektől ez a felfogás van érvényben.
Ja, igen, az Orbán elzavarása.
Ha tényleg olyan fontos a JOBBIKNAK is az Orbán elzavarása, akkor nyugodtan szavazzanak a baloldali demokraták jelöltjére. Megmutathatják, hogy nem csak a zavarkeltés a céljuk a cukiskodással, hanem valódi változást és demokráciát szeretnének.
Értem én, hogy az ördöggel is össze kell fogni, hogy sikerüljön győzni.

A JOBBIKBÓL soha nem lesz szalonna.
Mert azért arra is gondolj, hogy egy esetleges győzelem esetén kormányozni is kellene.
Már csak azért, hogy Orbánék ne jöhessenek vissza újra, még erősebben mint voltak.
Akkor aztán végleg agyagba lenne döngölve itt mindenki a FIDESZEN kívül !

Üdv Sphagin.

Bognár Attila írta...

"Itt valóságos párt alig néhány van, közülük a szocialisták október 23.-án általában feszengenek, ami tömény marhaság, hiszen aki a sajnálatos októberi eseményekben hős volt, az egytől-egyig kommunista"

Talán pont EZÉRT feszengenek az mszp-sek, mert közöttük meg egyetlen "kommunista" sincsen :O - a fideszes propaganda szajkózásával ellentétben.

Arra viszont ezeknek a "valóságos" pártoknak se kellene felvágniuk, hogy mikroszkóp helyett MÉG elég hozzájuk egy sima "olvasószemüveg" is... :O

Cc: Előválasztáson találjunk 106 független jelöltet! :P

PuPu írta...

Kedves sphagin, ugye, ezt te sem gondolod komolyan?
Itt mindegyik párt azt szeretné, hogy a többi álljon be mögé, de emellett még igényt tartanak a demokrata jelzőre is.
Lövésük sincs a demokratikus viselkedésről, emellett politikailag ostobák, álomvilágot építgetnek, ahelyett, hogy a realitásokból indulnának ki.
A Jobbik parlamenti párt, nagyszámú választóval, parlamenti frakcióval - miért is kellene neki itt bármit bizonygatni?
Deklarálta, hogy nem neonáci, Vona hajlandó elnézést kérni a zsidóktól és a cigányoktól a párt évekkel ezelőtti túlkapásaiért, és el akarják hajtani Orbánt.
Hogy utána mi lesz, abban meg kellene egyezni, de a megegyezés nem jelenthet dirigálást, hanem ésszerű kompromisszumokat.
Ebben az országban csupa lánglelkű próféta hirdeti a maga megkérdőjelezhetetlen igazságait, de sehol egy kompromisszumkész, értelmes politikus.
Sajnálatos.
Szavazz a liberálisokra, vagy megnyúzzuk a macskád, ugye...
:O)))

PuPu írta...

Ja!
És Kádár - minden ellenkező híresztelés dacára - demokrata volt, még ha nem is az angolszász típusú demokrácia híve.
Gyurcsány meg e tekintetben hülyeségeket beszélt, a politikusnak nem az a dolga, hogy hősi halott legyen, hanem az, hogy a reális lehetőségekből a lehető legtöbbet hozza ki országa számára, és ebben Kádár felülmúlhatatlan volt...

:O)))

Cereus írta...


Kedves PuPu!

Valószínűleg én tévedtem nem írtam be a nevemet, mert az utána feltett kérdéseim elmentek.

Azért írtam újra mert rendkívül jónak tartom a bejegyzésedet. Amiről pedig akkor bővebben, az a fiatal titánokról szólt.
Meggyőződésem, aki negyven éves korára megtanul mosni, főzni,hadarni, más festékes dobozt a falhoz vágni, megint más Uniós zászlót égetni majd jópofán cukiskodni, ők még csak kapkodó partizánok. Fél éven belül még hányszor változtatnak véleményt.Kivel nem akarnak még összefogni ?
Orbánt titánunkat hoztam fel példának. Harminc évesen KISZ-után a FIDESZ-ből a miniszterelnöki székbe ? Dokumentumok bizonyítják hányszor fordult 180 fokot, ment szemben egykori önmagával. Miniszterelnöknek kiérlelt gondolkodású, megfontolt, sokat tapasztalt EMBERT kell jelölni!
Megfontoltabbá vált Gyurcsány Ferenc alkalmas lehetne, de ha számít óva intem még a gondolatától is. Arról a hölgyről akiről írtál minden eddigi önjelöltnél alkalmasabbnak tartok. Önző módon azért, mert egy normálisan vezetett országban szeretnék élni.

obsitos írta...

Megint egy Q-va jó írás!!!

1970 írta...

Kedves Pupu!

Mind a poszt, mind a utolsó komment (2017. október 15. 9:56) kiváló. Ezer százalékig egyetértek!!!

Kedves sphagin!

A duma szintjén lehet, hogy ez ment, de a jelenlegi politikai elitnek (beleértve most mindenkit, Gyurcsányt is) valójában az a legnagyobb baja Kádárral, hogy létrára állva sem érnek fel a bokájáig. 27 év alatt nem voltak képesek egy normális, élhető országot teremteni, és a kontraszt most már igencsak szembetűnő: 6 év múlva 33 év telik majd el a rendszerváltás óta (ugyanannyi, amennyi Kádárnak megadatott, hogy az országot irányítsa), és hol is tartunk?:( Na, ilyenkor jön a gyalázás, a leszólás, mint a tehetetlenségből eredő düh egyik tipikus megnyilvánulása.

1970 írta...

"Orbánt titánunkat hoztam fel példának. Harminc évesen KISZ-után a FIDESZ-ből a miniszterelnöki székbe ? "

Kedves Cereus!

Ki ne felejtsük, hogy a kettő között volt egy liberális időszaka is a rablóvezérnek. A szélkakas is beleszédülne ebbe a tempóba:))

NewTiborc írta...

1970 írta 2017. október 15. 17:38
Tökéletesen fogalmaztad meg, hogy mennyire nem sikerült a Kádár "utódoknak" pótolni egy leszólt, iskolázatlan proli országvezetőt.
És most lehet prüszkölni.

Kerekes Zs írta...

Hát ami igaz igaz, Gulyás Márton csak arra jó, hogy sokan azt mondják, hogy akkor inkább Orbán :)

sphagin írta...

Kedves PuPu !

A pártok már csak ilyenek!
Versengenek, mert arra jöttek létre és mindent bevetnek a népszerűségért.

Az is igaz, hogy a demokráciát mi még csak ugatjuk.
A JOBBIK pl. kimondottan utálja és hangot is ad ennek.

Látszólag gyűlöli Orbánt, mégis igen közel állnak egymáshoz.
Nem is akarnak összefogni egyetlen demokráciát kedvelő párttal sem.
A szavazóik kellenek nekik, nem a párt.
Egy bármilyen szövetség velük, a baloldal végét jelentené !

Mondhat Vona bár mit , nem lesz belőle szalonna.
Értem én, hogy nélkülük nem megy !
Velük se menne !
A szavazóink meg szépen összezavarodnának.

Nincs igazad .
A JOBBIK nem demokratikus párt és hiába van bent a parlamentben, ez még nem azt jelenti, hogy egy demokratának még ezt is érdemes lenne felvállalni.
A szavazók már így is alig tudnak tájékozódni és főleg merre.
Ha még mi is arra biztatjuk, hogy szavazzanak a jobbikra, akkor azt is mondhatnák, hogy akár Orbánra is kérhetnénk őket !

Ebből a baloldal nem jönne ki jól !
Lenne egy ciklus a hatalomban és a feladat óriási, amit nem lehetne egy Jobbikkal megoldani.
Aztán jöhetne Orbán és a nyakunkra taposna ! Közben minden általuk elkövetet mocskot ránk lőcsölnének és mi lennénk az oka minden rossznak. Gyurcsánynak ugyan van gyakorlata ebben, de őt is eléggé elintézte ez a gyakorlat.

A gondot ott látom, hogy szimpatizálnak a választók a vezér szellemiségű politikusok iránt.
Érthető, hiszen alig éltünk demokráciában, mindig félre siklatták !
Most is ezen munkálkodnak és a JOBBIK ebben a nagy segítség. Ezért jött létre, ezért van rá szükség. A FIDESZ menekülő pártja, ide fognak átmenekülni azok a FIDESZESEK, akik úgy gondolják, hogy váltani kell, amíg lehet.
Kíváncsian várnám, hogy működnél együtt egy Balogh páterrel, vagy egyéb átlépett delikvenssel.

Én nem ringatom illúzióban magunkat.
A jobboldal, és idesorolom a JOBBIKOT is, biztosan tartja magát és esze ágában sincs átadni a hatalmat.
Gondolod, hogy megengedné ezt Orbán ?
Megvennék kilóra a JOBBIKOT, ha kellene és velük alkothatnának koalíciót.
A nagy Orbánellenesség elmúlna egy hét alatt. Még Vonát is elzavarnák inkább, minthogy a baloldallal szövetségre lépjenek.
A FIDESSZEL annál inkább.! Alig van különbség köztük ! Ausztriában is most kerül ismét a hatalomba a szélsőjobb.
Gondolod, hogy ez nem könnyíti meg Orbán dolgát ?
Vonát a szavazói hagynák el, ha nem a FIDESZT választaná !

Képtelenség ezt megcsinálni !

Orbán tudja ezt és ezért nyugodt.
Pláne az MSZP böszmesége láttán.
Nincs egy épkézláb emberük, aki tudná, hogy mit kellene tenni !

Meg kell békélni azzal, hogy Orbán még marad, így, vagy úgy, de a jobboldal nem fog elbukni.

Átalakulnak, nekik ez nem gond, mert csak a hatalom érdekli őket.
Mennyit csodálkoztunk Orbánon, hogy átvette a baloldali szlogeneket és próbált baloldaliként viselkedni, közben már pávatáncolt !
Ezt csinálja Vona is, csak elnézzük neki, mert kellene egy szövetséges.

Kevesen vagyunk és vezérünk sincs.
Botka eltűnt, de még előtte gondoskodott róla, hogy ne is legyen senki helyette.

Utálják Orbánt ?
Na és !
Csak arra kell ügyelnie, hogy másokat még jobban utálják !

Szóval, van min töprengeni.

üdv Sphagin.

Rossz lóra teszel, ha erre a szövetségre számítasz.

Kerekes Zs írta...

Pupu, teljesen össze vagyok zavarodva :)
Nem értem, kicsit sem, valóban komolyan gondolod, hogy a pártok bármilyen pozitív szerepet képesek betölteni? Valóban nem látod, hogy csak a tőke ilyen olyan álruhái? Hogy teljesen mindegy? Hogy nomen ost omen? Ha pártokra szakadunk , az pont olyan mint a thörülköző meg a thürölköző? Hát nem olvadtad Kiplinget? Nem emlékszel mit mondott a farkasok gyűlésén Akela?

Kerekes Zs írta...

dózsa -fradi szint, de tőlem lehet mtk-honvéd is:( ganz egal :)

Kerekes Zs írta...

+1 közmondás:
Aki korpa közé keveredik..
+1 :
Érted haragszom én, nem ellened,...

kekec írta...

Sajnos a történelem igazságos: a Kádár korszakban a többi szoc.ország szívott az ottani személyi kultuszokban - míg mi élvezhettük, hogy egy államférfi volt a vezető, aki egyrészt proletárdemokrata volt, másrészt a kompromisszumok művésze, és így lehettünk a "legvidámabb barakk" Nos: ez most kiegyenlítődik, nálunk épül a személyi kultusz, mi stagnálunk gazdaságilag-társadalmilag lefelé.
Kádár volt a kivétel. aki erősítette a szabályt: a magyar képtelen összefogni (még a tatár és török ellen is) és a politikai elitünk curva tehetségtelen. Az egyetlen kivétel Gyurcsány, de ő meg képtelen még a saját kormányzását is megvédeni, de arra alkalmas, hogy a többi tehetségtelen hozzá mérje magát, és mivel felnőni nem tudnak - megpróbálják lehúzni.

joebácsi:
ugyan mondd már meg, miért is utálják a poszt és egyéb komcsikat? Figyelmedbe ajánlom a bőszen komcsizó rokonom örökbecsű mondását, egy őszinte pillanatában: "Akkorát még a komcsik sem hazudtak a TSZ szervezés korában, hogy Lépj be, és 10 év után nyugdíjat adunk neked - és mégis" Aztán persze komcsizott tovább, mert elvették vagy 5 hold földjét, viszont cserébe kapott egy európai színvonalú megélhetést, a gyerekeit egyetemre járathatta, házat épített mindkettőnek - és erről "középparasztként"korábban nem is álmodhatott.

Névtelen írta...

Sajnos, Pupu, Sphagin (2017. október 15. 23:24) írta meg a valót. Én maximálisan egyetértek vele.

Joebacsi írta...

kekec:

Hogy miért utálják a komcsikat? Sok oka van, de szerintem a legfontosabb, hogy semmit se tanultak a múltból. nemrég végigolvastam a DK "Sokak magyarországa" című programját, és 10000 százalékig biztos vagyok benne, hogy ha véletlen hatalomra kerülnének, akkor pontosan ugyanonnan folytatnák, ahol 2009ben abbahagyták. Ugyanúgy megint a segélyeseket/farkukból megélőket támogatnák a családi pótlék megduplázásával például
De mondok neked egy konkrét példát is:
2006ban kezdtem el dolgozni, és az első munkahelyemre bruttó 220ért vettek fel (150 körül lehetett az átlag akkoriban). Mivel a felső kulcs 125nél kezdődött, a fizetésem majdnem felét a felső 38 százalékos kulccsal adóztam. És a "legszebb" az egészben, hogy úton-útfélen megkaptam, hogy én vagyok "A GAZDAG"....
2010 jan. elsejével kiköltöztem Ausztriába, az utolsó magyar fizetésem bruttó 500 volt. Nemrég néztem az adókalkulátort a NAV honlapján, és az jött ki, hogy ha ma is ugyanannyit keresnék (bruttóban), akkor havi 70 maradna a zsebemben (gyerekkel bőven 100 fölött lenne a különbség). És ez egy osztrák takarítónő fizetése... Szóval amíg azzal házalnak, hogy megint arról akarnak minden bőrt lehúzni (Fizessenek a gazdagok), akik amúgy is eltartják a rendszert, addig rám (és sokakra) ne számítsanak

Más:

Ez az állandó tolvajozás is kontraproduktív szerintem. Szerencsére még sokan emlékszünk, hogy mi volt a helyzet a "nemlopós" "szakértő" "demokraták" alatt! Itt van például Mészáros. Lehet köpködni, hogy mennyi közbeszerzést nyer el, csak az a helyzet, hogy ennek az átlagember életére semmi hatása. Annak inkább van, hogy az előbb említett "szakértők" alatt állandóak voltak a körbetartozások, valahogy/hogyhogynem mindig becsődőlt 1-2 cég a láncolatban, és végülis csak az nem kapta meg a pénzét, aki az érdemi munkát végezte. Ne felejtsd, hogy az országban az építőipar a legnagyobb munkáltató. Szóval ha lehet választani, hogy nem illetve állandó késéssel kapjak fizetést, vagy a Mészáros "lopjon", szerintem egyértelmű a válasz.
És ugyanez a helyzet rengeteg más téren is. Szídjátok például az egészségügyet, közben elfelejtitek, hogy a "szakértő" Hordágyágnes alatt még rosszabb volt. Tudom, nektek az idő megszépíti az emlékeket, de én még emlékszem a teljesítményvolumenkorlátra, a tömeges elbocsájtásokra, a Hospinvest Kftre, a bezárt OPNIra (lipótmező), a folyamatosan folyosón fektetett betegekre, akkoriban kezdték el a Dél Pestit "Dél Tepsi"nek hívni. Amúgy az is beszédes, hogy a DK programjáról kiderült, hogy 2006os képsorokkal akarták szemlélteni a mostani helyzetet :))) (Pont ugyanúgy, ahogy a cigánytelepes képsorok romániában készültek, és ezt akarták eladni mint magyar "valóság")

Hosszú voltam, az lett volna a lényeg, hogy ne csodálkozz, ha a többség nem szeretné a rosszt sokkal rosszabbra (szart fosra) cserélni!

Promenad írta...

Hát azért utálom október 23-at,mert ilyenekkel kellene együtt ünnepelnem,mint ez a Joebacsi.....

1970 írta...

Kedves Promenad!

Szegény végzetesen lemaradt, nem vette észre, hogy már jó ideje a "hígabb halmazállapotú ürülék" állapotában van az ország (sajnos).

Joebacsi írta...

Nyugi Promenad, én se vagyok boldog, hogy azok verik a nyálukat, akiknek az elődeik behívták a szovjet csapatokat, az 50 eves évfordulón kardlapoztak,sünöztek meg a tömegbe lövettek!

Rájuk gondolok:

https://www.youtube.com/watch?v=xF8c0-t9_IU&t=28s


1970:

Aha, akkor biztos csak véletlen olvasom minden nap itt ezen a blogon is, hogy mennyire sajnálkoztok, hogy a választók több mint háromnegyede leprásként kezeli az "elvtársakat"


mavtelep írta...

Joebácsi
Nem igazán működik, hogy kioktasd az itteni társaságot ! Sokkal többet kell dolgoznod és ezzel tapasztalatot szerezned, hogy velünk megbeszélj, pláne vitatkozz.
Kezdjük mindjárt a komcsizással : sztem Te soha nem láttál komcsit, így inkább hagyd ezt a visszaemlékezést...)))
Szervusztok, jó napot !

Joebacsi írta...

Mavtelep

"Nem igazán működik, hogy kioktasd az itteni társaságot"

Ebben igazad van, gondoltam segitek egy kicsit nektek, hátha néhány embernek felnyílik a szeme. De ha nektek jobb, hogy a 18 áprilisi következő pofáraesés után megint (még mindig) és mindenben más lesz a hibás....

" Sokkal többet kell dolgoznod és ezzel tapasztalatot szerezned"

Talán rámutathatnál valamelik tárgyi tévedésemre, hátha én a megvezetett falusi suttyó tanulok valamit a nagyoktól


"Kezdjük mindjárt a komcsizással"

Nekem komcsi=

1: aki még 30 évvel a rendszerváltás után is büszkén énekli a kommunista internacionálét
2: aki sír a bezárt állampártlap (népszabadság) miatt
3: aki szerint Kádár a legnagyobb demokrata volt (itt olvastam)
stb

pleinair írta...

Joebácsi,
hosszú voltál, de nem érte meg.
Kérlek mondd meg nekem, hol vannak itt komcsik?
És egyáltalán, mit jelent az, hogy komcsi?
Mikor volt Magyarországon kommunizmus?
Egyáltalán létezett-e ez az utópisztikus államforma?
1945 után a "bőség kosarából" elvett vagyonokat, létfenntartáshoz szükséges javakat osztotta szét az állam, (Földosztás, társbérleti rendszer bevezetése, stb).
A "jognak asztaláról" pedig az értelmiségi dinasztiák rovására az addig cselédsorban élőket részesítette továbbtanulás, és szociális helyzet szempontjából előnyben.
Ebben a rendszerben rejlett az elvetélt kommunizmus csirája, amiből később csak nagy szájtépések, hangzatos jelszavak, személyi kultusz, félelem maradt. Kimondatlanul, csendes átmenettel tartalmilag ennek vetett véget a Kádár korszak.
A Kádár korszak, aminek idején büntetendő cselekmény volt a korrupció, lopás, vesztegetés, a cigányozás, zsidózás. Az a rendszer erkölcsi alapon állt. Persze nem volt száz százalékig
bűntelen, de hol van az a mai, elszabadult erkölcstelenségtől, és a társadalmi szintű morális igénytelenségtől?! (Hadd lopja szét az országot orbán, mészáros, csak nekem is hulljon le az asztalról némi konc.)

Az igaz, hogy voltak körbetartozások, most viszont munka sincs, mert elviszik orbán rokonai, haverjai.
Tömges elbocsátásra is egyre ritkábban kerül sor. Lassan már nincs munkahely, ami megszűnjön.
A kisvállalkozók saját magukat és vállalkozásukat se tudják fenntartani, munkaerőt alkalmazni pedig már végképp nincs lehetőségük. Itt mindent állami szinten központosítanak, saját cégeik happolják el a szolgáltatás minden területét. Pl. az iskolákban, óvodákban, közintézményekben éves szinten kötelezően végzendő összes munkát kizárólag a KLIK-kel lehet elvégeztetni.

Orbánék jóvoltából az egészségügy is jobb helyzetben van, mert a beteget nem hagyják sokáig szenvedni. Arra való a várólista, hogy a beteg kiszenvedjen, mire sorra kerül.
És arra való a tb támogatás egyre gyorsuló elapasztása, hogy a megfelelő kezelést megfizetni nem tudó csóró betegek mihamarabb jobblétre szenderüljenek.
Nem hagynak minket az árokparton, csendesen beletolnak a nagy állami dömperrel.
De elég a jobb helyzet eléréséhez a gyakorlatban bevezetett passzív eutanázia is.
Javul a statisztika. Kevesebb a beteg, a korfa is formálódik.
Hát hogy is szidhatnánk az orbán kormány nemzeti egészségügyét?!



1970 írta...

Kedves mavtelep!

Ne foglalkozzon ostoba trollokkal, akiknek a feje nyakig a narancslében van, és akik még mindig csak ennyire képesek (lsd. 2017. október 16. 12:16 bejegyzés).

pleinair írta...


Szegény Joebácsi! Most látom, csak segíteni akar, hogy felnyíljon a szemünk.
Nagy fába vágta a fejszéjét. Nekünk annyiért se nyílik, amennyiért ő áldozatkészen nyitogatja.


Joebacsi írta...

Plenair

ne vedd támadásnak amit írok most, nem szánom annak.
Mindig tolja az ellenzék, mekkora agymosásban vannak a "fideszesek".
Most azt látom, hogy az ellenzékieknél is beérett az ellenzéki média által 7 éve folyamatosan tolt agymosás.
Orbán rengeteget tesz az országért, nem kell felsorolni a gazdasági eredményeit, az infláció csökkenésétől kezdve az adósságcsökkenésen át a foglalkoztatói mutatókig.
A gazdasági eredményeken túl beszélhetünk a külpolitikáról, igaz, a fejlett országokkal megromlottak a kapcsolatok, de ezek, ha nem járnak gazdasági problémákkal, akkor engem nem érdekel, viszont ami nagyon fontos a népünknek, szinte az összes környékbeli országgal óriásit javultak a kapcsolataink.
Az osztrákokkal megmérgezte a migrációválság, de most már ez is rendeződni látszik, a szlovákokkal kifejezetten rossz volt a kapcsolat, ez nagyot javult, ukránokkal szintén volt gond a kettős állampolgárság miatt, ez is elcsendesedett, Szerbekkel szinte háborús viszonyban voltunk, most meg majdnem a legnagyobb barátságban vagyunk, a románokkal régóta gondok vannak ugye, de ez se tragikus, apró kis lépések vannak, javulgat a politikai helyzet.
Ezek nagyon fontosak az országnak.
Mindenféle diktatúrával megy a haverkodás.
Igen, ez most már tisztán látható, hogy tudatos stratégia Orbán részéről, akinek van esze, az tudja, hogy a Dunaferrnek semmi esélye sincs a Krupp művekkel szemben, nincs esély importra azokba az országokba, ahova a Krupp művek betette már a lábát, így az a piac maradt, ahol nincs jelen a Krupp művek, ezek pedig a nyugati liberálisok által lesajnált diktatúrák.
Ők roppant módon örülnek, hogy egy EU tagországgal kerülnek kapcsolatba, nagyon tetszik nekik, ahogy Orbán kommunikál velük, folyton mondja, hogy milyen nagy történelmi népekről van szó, lehet seggnyalásnak is mondani, ezzel piacot teremt a gyenge és versenyképtelen magyar termékeknek.
A legjobbat teszi ezzel az országnak, az ellenzéki sajtó meg agyontámadja, diktátorokkal tárgyal.
Aztán később mások is tárgyalnak Fehéroroszországgal, vagy Azerbajdzsánnal, de erről ugye már nem számol be a "magyar" sajtó, ez már senkit se érdekel, csak gyalázni kell Orbánt, mindennel, ami lehet, aztán majd évek alatt szépen beérik ez.
Ez az ellenzéki média agymosása.
Brüsszel pedig nem az ellenségünk, de ebben a formában nem lesz hosszú távon versenyképes, ezen változtatni kellene, nem véletlen a brexit, nem véletlen a migrációs válság, és számomra egyszerűen elképesztő, hogy ilyen vezetői vannak az EU-nak, mint Juncker, aki még mindig Orbánt látja a fő ellenségnek, nem Sorost, miközben az amerikaiak 30 ezer szíriait se akarnak befogadni, sőt nullát, mert úgy gondolják, hogy a muszlimok ártanak a társadalmuknak, az európai vezetők meg azon gondolkodnak, hogy tegyék kötelezően elfogadottá a tagállamoknak a migrációt, ez vicc, komolyan, romba döntik Európát.

Szóval fel kéne már nőni ahhoz, hogy nem szocializmus van, hanem kapitalizmus, ahol mindent a pénz mozgat.
Lehet mondani idealista dolgokat, de a végén mindig a pénz fog dönteni, és ez kormányfüggetlen.
Magyarországon nincs igazi tőke, és versenyképtelen az ország.
Kínában meg van tőke.
Oroszoknál is van tőke.
Ők adnának, befektetnének a gazdaságba.
Az IMF tőkekihelyezését már megtapasztaltuk hova vezetett: Görögországban államcsőd, Ukrajnában Majdan, ide vezetett, mi épphogy megúsztuk, hála Orbánnak, hogy kihajtotta őket.
Most már az IMF-ben is elmondták, hogy hibás döntéseket hoztak akkor.
Orbán meg jót.
Ezt persze ti szervilizmusnak mondjátok, lelketek rajta.
De azért lenne egy fogadásom, ha Orbánt leváltanák, az új kormány megépítené Paks 2-őt, keresné a ruszkik és Kína kegyét, tán még jobban, mint Orbán.
Mert ez az ország érdeke, elfogy az EU pénz, sose tervezték tovább a fizetést, nem a fidesz miatt fognak bezárulni a pénzcsapok, és akkor a Dunaferr termékét nem németben lehet majd eladni, hanem keleten.
Vagy belepusztul az ország.
Nem tudunk versenyezni a Krupp művekkel, fel kéne már fogni, keresni kell új piacot.


Promenad írta...

Pleinairnak !

"Szegény Joe bácsi " ?
Na nem sokáig lesz szegény,ha ilyeneket írogat,
A gazdi nyilván busásan megjutalmazza....

mavtelep írta...

Joebacsi
- Kádár valóban a legnagyobb demokrata, idézem : "Aki nincs ellenünk, az velünk van".
- Valódi komcsi volt jónéhány ember azok közül, akiket 90-91-ben utcára tettek.(Kb. 1 millió, KSH)
- Ha már Népszabadság...tényleg annyira kellett félni egy napilaptól, hogy minden áron be kellett szántani ? ....)))

mavtelep írta...

Joebacsi
13:36... Quod dixi, dixi...DDD

Joebacsi írta...

mavtelep

Népszabadság: A szent piac döntött. Gondolom Te se gondolod komolyan, hogy pont a helikopterezéstől illetve Matolcsy ügyétől ijedtek be? Mindegy, nem kellett volna a szociknak ezt is elkótyavetyélniük, mint minden mást.
Amúgy én 1990ben tiltottam volna be (az mszpvel együtt).

A többire most nem érek rá válaszolni, bocs. Tudod, vége a munkaidőmnek, ezt már nem fizeti ki a "gazdi". Kis pénz, de azért így hónap közepén jól jön :)



hello írta...

http://ellenszel.hu/2017/10/16/csunyan-elszolta/

Csúnyán elszólta magát a HírTV-n Pörzse Sándor: véletlenül elmondta, mit tett volna a Jobbik Gyurcsánnyal

október 16, 2017

Pörzse Sándor a Jobbik jeles alakjaként ténykedett. A párt országgyűlési képviselője is volt, emellett pedig a Barikád főszerkesztője. A napokban a Hír TV Szabadfogás című műsorába hívták meg, ahol a heves szónoklat közepette olyasmit mondott, amivel rávilágított a Jobbik igazi, manapság előszeretettel takargatott arcára.

Wanhorn András épp arról értekezett, hogy ha a Jobbik anno EU zászlót is égetett, és azóta annyi dolog történt, akkor még lehet Gyurcsánnyal együttműködő Jobbik is.

Erre Pörzséből előjött a véresszájú jobbikos, és eleresztette az alábbi mondatot:

„Kizárt”, „soha nem lesz ilyen” és „a Jobbik aztán tényleg börtönbe zárta volna a Gyurcsányt.”

Úgy tűnik tehát, hogy Pörzse filozófiája szerint ha a Jobbik hatalomra kerül, átveszi a bíróság szerepét is, és börtönbe zárja, aki nem tetszik neki. Gyurcsány Ferenc ellen ugyanis nem emeltek vádat és el sem ítélték, a szélsőjobboldali párt tehát nem az igazságszolgáltatás eszközeiben és működésében bízik kormányra kerülése esetén, hanem abban, hogy ő maga, a Jobbik zár majd börtönbe politikusokat.

Érdemes talán ezeket is figyelembe venni, mielőtt bárki rájuk szavaz…

Joszi írta...

Ti itt tényleg ezzel a saját kifejezésével elve , szar jó-e bácsi nevű betiltos , próba náci val vitatkoztok?Nincs szava, ami említésre méltó, kétkezi ócska Fidesz provokátor .Pont ez a feladata, hogy el térítse a normális beszédtől a számukra veszélyes csoportokat, s ezek szerint , s erre PUPU joggal büszke lehet, ezt a blogot ilyennek ítéltek gazdái.Ennyi ez és nem több.

hello írta...

Joszi, tök igazad van.

Pedig olyan társunk is leállt vele vitatkozni, akinek közel évtizedes közös "élményeinkből" már bőséges tapasztalata van az efféle trollok támadásainak mibenlétéről.

Joszi írta...

Hello, Egyebkent jobbik ügyben teljesen igazad van.Ezekre kellene figyelni, s nem bedőlni a szirén hangoknak.Jobbikkal együtt menetelni , s várni, mi lesz utána, mintha nem lenne nyilvánvaló .A sok jobbik szövetséget ajánló keserűen ébredne rá , győzelmük esetén, hogy ő is vonulhat, táborba, börtönbe , vesztené kis vagyonát, mert nem mélymagyar a jobbik fogalmai szerint.Meg nem értük el a mélypontot, ami fele jó magyar hagyomány szerint törekszünk, ehhez meg kell a jobbik uralma, s csak utána jöhet a szokásos hatalmas vereség, veszteségek garmadaja, s valami külső hatalom ébresztője, hogy utána lehessen nulláról újra kezdeni.

PuPu írta...

Kedves Kerekes Zs, a pártok szerepe a tesadalom egyes csoportjainak érdekképviselete, mondjanak egyébként bármit is.
Az elnevezés itt lényegtelen- a lényeges, hogy kinek az érdekében próbálják megszervezni önmagukat és milyen eszközeik vannak az érdekérvényesítéshez.
Polgári demokráciákban a pártok nélkülözhetetlenek.
Egyébként szükségességüket az érdekeltérések indokolják, mert valakinek/valaminek artikulálni kell ezeket...
:O)))

PuPu írta...

Kedves Joszi, a demokráciáknak vannak technikái, intézményei, melyek lehetetlenné teszik a diktatórikus hatalomgyakorlást, - ez csak akkor következhet be, ha a demokratikus intézményrendszert lebontják.
Újjá kell építeni.
Orbán egyetlen dologtól retteg: egy olyan kormányváltó szövetségtől, melynek tagja a Jobbik is.
Nem is értem, mit nem lehet ezen érteni és miért akarjátok azonnal a Jobbikot kormányra juttatni?
:O)))

PuPu írta...

Kedves hello, ha valaki vitaképes, vitatkozni kell vele, azzal nem megyünk semmire, ha a magunk igazát hajtogatjuk egymás között.
:O)))

nemóvatos írta...

Gulyás Márton "sajnálata" mellett "túlmozgásosságának" vitathatatlan eredménye:
https://www.facebook.com/notes/k%C3%B6z%C3%B6s-orsz%C3%A1g-mozgalom/2017-%C3%A9vi-t%C3%B6rv%C3%A9ny-az-orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si-k%C3%A9pvisel%C5%91k-v%C3%A1laszt%C3%A1s%C3%A1r%C3%B3l/1635658993122307/

1970 írta...

Kedves Joszi!

Teljes mértékben igazad van. Az alábbi gondolatsoroddal különösen egyetértek (sajnos, mert ez szerintem is az egyre inkább elkerülhetetlennek tűnő tragédiára utal):

"Meg nem értük el a mélypontot, ami fele jó magyar hagyomány szerint törekszünk, ehhez meg kell a jobbik uralma, s csak utána jöhet a szokásos hatalmas vereség, veszteségek garmadaja, s valami külső hatalom ébresztője, hogy utána lehessen nulláról újra kezdeni."

Joszi írta...

Kedves Pupu, igazad van , demokráciának valóban van olyan intezmenyrendszeruk stb.A tapasztalat szerint ez az intézményrendszer meg soha nem védte meg a demokráciát a fel, vagy egész fasiszta képződményektol.Fidesz persze retteg a saját tökélyre vitt változatáról a Jobbiktól, mert meg jobban épít a gyűlöletkeltés hagyományaira a rablás reményekre.

Milán Endre írta...

Kedves PuPu!
Tényleg inkább maradok a bíbelődésnél, a kis puttók festegetését pedig későbbre hagyom. Az idézett számtanpéldát már ez év február 14-én felírtam a táblára a DK egyik vezetőjének levelére válaszolva, majd megismételtem élő szóban is március 4-én a Millenáris Parkban, a DK kongresszusán. Lábjegyzetként idéznék a Jobbik elutasítását és a gerincesség mibenlétét tárgyaló válaszlevelemből:
"Az egyenes gerinc megőrzésének egyáltalán nem feltétele, hogy szokatlan - a közhelyestől eltérő – alternatívák, választási lehetőségek komoly mérlegeléséről lemondjak. A gerinc csak akkor hajlik és törik meg, ha komoly mérlegelés nélkül, másokat majmolva, a közvéleménnyel sodródva döntök lényeges kérdésekben, illetve pontosabban akkor, amikor utólag letagadom, hogy egy kudarcos döntésben részem volt, valamint akkor, ha egy sikeres döntésben való részvételre hivatkozva a mellem döngetem. Az együttműködés lehetőségének komoly mérlegelése hajszálpontosan a "paktumok" megkötésének, a hitvány előnykeresésnek, a kamarillaüzletelésnek a szöges ellentéte. Az egyetlen módszer és lehetőség arra, hogy a sunyi háttéralkukat elkerüljük és megvetendőként mutassuk be. Maga a mérlegelés az érték - ehhez pedig bizonyos nyitás és nyitottság szükséges. Soha nem mondok le erről. A mérlegelés eredménye még mindig lehet az, hogy elutasítom és kizárom az együttműködés lehetőségét a Jobbikkal, de számomra kétségtelen, hogy még ebben az esetben is sokkal többet fogok tudni arról, hogy miért döntöttem így. Íme a lehetőség, hogy lényeges dolgokat tudjunk meg és mutassunk fel a Jobbikról is, és magunkról is!"
A példa nem tűnik nehéznek, de lassan be kellene adni a dolgozatokat. Nem ártana egy picit igyekezni!

andrikó írta...

Ha a fiatalok nem akarnak a régi pártokkal összefogni, akkor azt is meg kellene mutatniuk, mennyivel újabb, vagy szokatlan a megközelítésük bizonyos problémákhoz. Manapság minden párt, minden civil szervezet a "korrupció megbüntetését ígéri, legyen az a Jobbik, a "demokratikus ellenzék" a köhögő bolhák. Hogy tudna versenyezni egy szakmailag sokkal gyengébben kommunikált egyszerű gyűlöletkeltés, mint a Fidesz által szégyenletesen továbbgerjesztett idegengyűlölet?

Még ha egy párt meg is valósítaná a számonkérést (és ezzel a büntetettek szimpatizánsai kezébe indokolt ellenérzéseket váltanának ki), ebből a gazdaságnak és a magyar népnek semmi kézzelfogható haszna nem származna.

Én jobban szeretnék látni egy olyan ellenzéki pártot, amely gazdasági módszerekkel próbálná a megakorrupciókat úgy kezelni, mintha a lenyúlt közpénzek állami beruházások lennének. Például (egy Henry George-féle adórendszer bevezetésével). A hortobágyi földek megszerzőire olyan adókat kivetni, amelynek a bevételi oldala olyan becsült érték lenne, mintha az állítólagos állattenyésztés valóban megvalószult volna, a kiadási oldalon pedig minden Uniós és hazai támogatás, kedvezmény (és annak kamatai) alapján lehetne kiszámolni az adóalapot. Így a sok korrupciós pénz egy része visszakerülne az államkasszába- vagy az a tulajdonostól az állam behajtaná az ingatlant az adótarozás fejében - és a tartozás tovább hullámzana az egész korrupt családon. Hacsak nem lenne olyan oligarcha, aki valóban értéket teremtene a korrupt módon megszerzett vagyonával. Ebben az esetben az ország jól jár - ugyanúgy, mintha hosszútávú támogatást nyújtott volna.